Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


5 LMBT regény menő nőkről, nem csak nőnapra

2019. március 08. - Szilvió

Sziasztok,

ez a nap más, mint a többi. A virágboltosok megtermelik ma az éves profitjuk egy nagyobb részét, a legtöbb női táskában estére szétolvad egy-egy Melba kocka, és igen, úgy tűnik, most ide sem tudsz felnézni anélkül, hogy ne a nőnap jöjjön veled szemben. :) De mivel is szeretnék többet adni egy Melba szeletnél? Olyan nő főszereplőket szeretnék mutatni nektek, akikről érdemes volna az év többi napján is beszélni, ráadásul, ha az oldalszámokat összeadjuk kisül, hogy ez a kupac nem is falható be egy este alatt, míg egy csomó csoki, mint tudjuk.... :) De nézzük is.

nonap.JPG

engedetlenseg.jpgNaomi Alderman: Engedetlenség
Ki mással is kellene kezdeni egy nőnapi, könyvekről szóló posztot, mint Naomi Aldermannel, akinek a magyarul tavaly megjelent A hatalom című munkája berobbant a könyvpiacra, és hamar tényezővé is vált. Mégsem A hatalomról beszélek most, és ennek nem az az egyetlen oka, hogy nem LMBT. Az Engedetlenség igazán arról beszél, ami miatt fontos a nőnap. A főszereplő egy olyan társadalomból menekült el, ahol nincs tere a női önmegvalósításnak. Mindez napjainkban, Nyugat Európában. Ez a könyv egy mélyen vallásos ortodox zsidó közösség és egy a közösségből elszármazó leszbikus nő egymáshoz való viszonyát, konfliktusos kapcsolatát mutatja be, miközben egy nő arra is ráébred, hogy sokkal több tud lenni a ráaggatott szerepeknél, és tud ezen túl is hasznos tagja lenni a társadalomnak, csak újra kell gondolni ezeket a kereteket. Fontos szöveg, tavaly novemberben írtam róla, itt.

covers_442252.jpgTaylor Jenkins Read: Evelyn hét férje
Evelyn az a nő, aki ment az álmai után, és mindent képes volt megtenni érte. Evelyn egy olyan nő, aki tudja, hogy mire képes a testével, és hollywoodi karrierre vágyik, amit rövid úton el is ér, pedig a mélyszegénységből, amibe született, ez az út mindenbizonyal hosszabbnak tűnhet. És Evelyn nem szégyell semmit. Feljut a csúcsra, hatalmas vagy hatalmasnak tűnő magánéleti kanyarokkal, és tudja azt is, hol kell abbahagyni. Aztán ismét csak évtizedek múlva ad interjút, egy fiatal zöldfülű újságírónőnek. És ekkorra is maradt neki valami az egykori szexszimbólumságából, ízlések és gesztusok, amik nem válhatnak semmivé, és őszinteség, az eddigi legleplezetlenebb. Az idős Evelyn nem bán semmit az életében. Végig magáért harcolt, hogy élhessen és szerethessen, és tudja mit jelent mindeközben egyre többet akarni. Evelyn egy olyan nővé vált, akiről fontos beszélni. Az első idei olvasásomról van szó, januárban írtam róla, itt.

covers_535931.jpgEmily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Cameron Post 12-14 éves, amikor megismerjük először 1989-ben majd 1992-ben. Egy lány ezekben az években kezd el nővé válni, ekkor nő melle, ekkor kezd el ismerkedni a saját szexualitásával, így Cameron is ekkor döbben rá saját leszbikusságára. Ami nagyon finoman és pillanatról-pillanatra alakul ki nála, és erről így is tudósít a regény. És amiért ez nagyon szuper volt, hogy eddig ilyet csak a melegséggel kapcsolatban olvastam, illetve nyilván azzal is kapcsolatban éltem meg, de jó volt olvasni, mennyire hasonló folyamatok zajlanak le bennünk. Olyan kérdéseket foglalkoztat a regény ezen a téren, mint az első szerelem, a tapasztalatszerzés lehetőségei, mértékadó példaképek akár nőként, akár leszbikusként, vagy hogy mi mindent kell titkolniuk. És a regény második felében egy átnevelő táborban találjuk magunkat, ahol a leszbikus Cameront igyekeznek visszavezetni Krisztushoz. Szóval elég fontos könyv. Alig egy hónapja olvasható magyarul, néhány hete írtam róla, itt.

covers_364904_1.jpgAnna Gavalda: Billie
Ha erről a könyvről beszélek, mindig az jut eszembe, hogy mennyire mocskosul a példaképem Billie. Billie egy lány, aki Franciaország egyik lemaradó körzetében kénytelen felnőni és ez nagyon sok terhet jelent neki. Egy iskolai előadás közben ismerkedik meg Franckkal, aki nem a szerelmi, hanem az LMBT szálat mozgatja a regényben. Ettől a ponttól kezdve erősödik fel a kettejük kitörni vágyása, közös álmokat szőnek, akár Párizsról, és ahogy halad előre a regény, tesznek is érte. Főleg Billie. De ez a regény mégsem a konstans előre haladás regénye. Billie nagyon mély árkokon veri keresztül magát, és igen, van hogy szüksége van Franckra, ahogy Francknak is rá. Ők két ember, akik emlékeztetik egymást arra, honnan is jöttek, és miért fontos boldognak lenniük, különösen boldognak.
A könyv szerepel a még futó 22 könyv, amit el kell olvasnom, mielőtt betöltöm a 22-t listámon, és tavaly augusztusban írtam róla.

covers_485277_1.jpgLaurie Frankel: Mindig ez van
A Mindig ez van egy kislányról szól, aki kisfiú testbe született, de már az ovi előtt tisztázódott a kérdés. A könyv azt járja körül egyrészt, milyen nehéz, különös vagy épp vicces helyzeteket hoz a transzneműség egy olyan családban, ahol a nehézség a különcség és humor már eddig is ismert fogalom, és ahol a nemi szerepek önmagában nem is jelentenek sokat. Anya dolgozik ebben a családban, sürgősségi orvos, az apjuk pedig író, aki otthon marad a gyerekekkel, és biztos hátteret nyújt a feleségének. És egy ilyen családban érkezik egy transznemű zseni, akinek át kell mennie a maga krízisein, és meg kell ismernie a világot, ahol a nők van hogy kevesebbet keresnek, van hogy kevésbé megbecsültek, miközben ő maga mást igyekszik gondolni róla. Ez a regény állati nagy merítést ad kérdésekből neveléssel, gyerekséggel, társadalommal kapcsolatban, miközben egy vicces, szórakoztató, kedves, esetenként megható fontos olvasmány, amit mindenkinek bátran ajánlok. Tavaly szeptemberben írtam róla, és azóta is imádatom egyik tárgya. :)

Ennyi lettem volna mára. :) Szeretnék még egyszer mindenkinek boldog nőnapot kívánni, és megköszönni, hogy velem tartottatok ma. :) Ha kérdésetek, hozzászólásotok akad, keressetek bátran komment szekcióban. :)

Ha nem szeretnél a következő posztokról lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. :)

Hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Susan Faludi: Előhívás (Mindent apámról)

2019. január 20. - Szilvió

Sziasztok.

a mai bejegyzésben egy fontos és klassz könyvről fogok beszélni, amit a Pulizer-díjas feminista újságírónő, Susan Faludi írt az édesapjáról, az egykori Faludi Istvánról, aki több év hallgatás után ír a lányának, hogy mostantól Stefánie Faludi néven létezik. elohivas.JPG

Susan és Steven, István, már évtizedek óta nem beszéltek. De persze, tudnak egymásról. Így Susan tudta, hogy Steven a rendszerváltás után hazaköltözött Magyarországra, és hogy most ott él, Steven pedig tudta, hogy egy tehetséges újságíró, író a lánya. Így nem meglepő, hogy a nemi helyreállító műtéte után azt kéri Stefánie, hogy Susan írja meg a történetét.

Stefánie kezdetekben azt szeretné, ha a regény a transzságáról szólna. Arról, hogy hetven éves kora felett nővé operáltatja magát, mert elege van a macsó képből, amelyben élni kényszerül. Susan viszont kíváncsi mindenre. Kíváncsi arra a nőre, aki az apja, és kíváncsi arra a világra, amely meghatározza őt. Mint a pszichológusnál is, előkerülnek a gyermekkorral kapcsolatos kérdések,és Susan nem csak a transz címkével kapcsolatban kérdez. Susan az elfojtásokra, az elhallgatott történetekre kíváncsi. Helyszínekre, ahol az apja élt, emberekre, akikkel találkozott, és mindarra, ami megadja az ember identitását.

István zsidó nagypolgári családban született Budapesten a századforduló után. Ekkor könnyű volt zsidónak lenni Magyarországon, könnyen asszimilálódtak, magyar neveket vettek fel, rangokat kaptak, és számítottak a kulturális, szociális életben. Aztán élnie kellett a Numerus clausus, az első és a második zsidó törvény korában is, ahol először korlátozták a zsidók egyetemi képzéshez való hozzáférését, majd azt, hogy értelmiségi pályán helyezkedjenek el, és torkolt mindez a sárga csillag viselésén, a csillagos házak felállításán és a gettósításon keresztül a holokausztba. Susan pedig tudja mindezt, és tudományosan is vizsgálja.

Beszél arról, hogy milyen szerepe volt mindebben a vakon revizionista magyar politikának és nemzetnek, beszél a felelősségről, ami nem kizárólag a német birodalomé, és idéz és citál tudományos munkákat olvasmányosan, miközben azt is elmeséli, hogy az apja hogyan nem viselte a híres sárga csillagot, és hogyan mentette ki hamis nyilas karszalaggal a szüleit a biztos halálból. Nagyon megrázó, de messzemenőkig korrekt és alapos munkát végzett az írónő mindkét szálon.

Ehhez hasonlóan progresszív demokrata világnézetből, de maximális alapossággal ír arról, hogy milyen a rendszerváltás utáni politika Magyarországon. Beszél a ki nem gyógyult kommunizmusról, a tovább élő Trianon sérültségről, és különös figyelmet szentel a 2002-2016 közötti politikai helyzetnek, így a Magyar gárda masírozásainak, a jobbra tolódásnak, a Budapest Pride felvonulás szétverésének vagy a szocialista városvezetés tehetetlenségének is. Alapvetően nem magyar piacra született a regény, ez a kép azonban mégsem felületes, és belülről nézve sem torz, ami a könyv egy hatalmas bravúrja. Következetes, alapos és logikus képet mozgat a nem hétköznapok szintjén történő, de azt meghatározó politikai helyzetről.

A regényben beszél még a világháború utánról, az 1945,és  a kommunista hatalom átvétel, 1948 között eltelt időről. Hogy István hogy került Brazíliába, szintén hamis papírokkal, majd onnan az Egyesült Államokba néhány év múlva. Beszél István ekkori fiatalságáról, talpraesettségéről és politikai kapcsolatairól, amiket együtt használ, hogy egy jobb élet felé terelje sorsát.

A könyv több pontján lesz hangsúlyos a család, mint olyan. Így egyrészt a városi zsidó kultúra, amiben István felnőtt, másrészt a család, amiben Steven és Susan közös múlton osztozik. A nem beszélésük fő oka, hogy Steven erőszakos férj és apa volt. Susan egy erőszakos képnek köszönheti például, hogy rájön zsidóságára, de Steven családon belüli erőszakosságára az írónő a saját feminizmusát is visszavezeti. Nagyon pozitív a regényben, hogy nem mismásol, nem akar felmenteni, viszont diskurzusba hozza ezt. Ebben is nagyon kemény.

És végül a könyv beszél magáról az eljárásról, a hormonkezelésekről, az online site-okról, ami a transzneműeknek igyekszik mindent eladni, hogy igazán a saját nemükhöz tartozónak érezhessék magukat. Mesél az eltúlzott, akár transzfesztitizmusba hajló, túlöltözött nőiességről, és hogy mi hajtja azt, Majd egy polgári nő kerül a szemünk elé, aki a régi békeidők utáni vággyal és Horthy nosztalgiával eszi a süteményt a cukrászdában, bécsi módon, sok tejszínhabbal, ahogy még akkor tudták. Egy olyan emberré válik, akiről lehet, hogy a transzneműsége kapcsán írnak könyvet, de az nem a transzneműségéről fog szólni.

Kedvenc részem: Igazából ez nem rész, inkább szemlélet. Alapvetően nagyon fontosnak tartom a társadalmi felelősség kérdését, nem csak a holokauszt kapcsán, és nagyon közel állnak hozzám a megszállási emlékműről írottak a regényben, de nem csak azt emelném ki. Fontos felvetnünk a regény kérdéseit, mert szerintem azzal, baromira nem sikerült számot vetnünk, hogy részt vettünk benne. Nem kell egyetérteni, de a kérdést fel kell tenni.

Ez egy vaskosabb kötet, de jól olvasható. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a közélet, és nyitottak a történelemre. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a transzneműekkel vagy feministákkal kapcsolatos diskurzus, és szeretnek benézni a kérdésfeltételek mögé. Ajánlom azoknak, akik úgy kapcsolódnának ki, hogy fontos szöveget olvasnának. Az egész könyv egy nagyon erős kritikai nézőpontot képvisel, amit érdemes megtapasztalni.

És végezetül ajánlom reménnyel, az írónőhöz hasonlóan: 50091253_591993864580267_2992722452959723520_n.jpg

Susan Faludi: Előhívás
Libri, 2018.
462. oldal
Így olvastam: Elég kipihent voltam, ezért jól tudtam vele haladni, 5-6 nap alatt megvolt. A szöveg abszolút olvasmányos, még akkor is, ha néha elméletibb, vagy tudományos ismeretterjesztőbb.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Hamarosan érkezem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, less be facebookra vagy instagrammra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Laurie Frankel: Mindig ez van

2018. szeptember 17. - Szilvió

Sziasztok,

a mai értékelésben egy olyan könyvről fogok nektek mesélni, aminek a középpontjában egy család áll. Egy család, ahol anya orvos, a legügyesebb a sürgősségin, és ahol az apa író, aki otthonról dolgozik, és ellátja a lassan gyarapodó fiú gyermekeit. Merthogy öt fiúgyermek született ebbe a családba, de az utolsó, Claude, szereti a mogyoróvajas szendvicset, szeret lány ruhában lenni, és arról álmodozik, hogy ő egy hercegnő lesz.

mindig_ez_van.JPG

Amikor először olvastam erről a könyvről, hogy az a címe, hogy Mindig ez van, és a GABO-nál jön ki, az volt a képzetem, hogy sok helyzetről fog szólni, és egy könnyedebb, ifjúságibb nyelven. És ez valamennyire meg is történt. Bár azt hiszem nem sok kis helyzetről szól. Azt hiszem ez a könyv egy nagy történet arról, hogy mi mindent tesz meg egy család a legkissebbért.

A könyv felütése olyan, mint a meséké: Egyszer volt, hol nem volt, megszületett Claude, Rosie és Penn első látás előtti szerelméből, amiből Claude előtt már négy gyermekük született. Végigolvassuk, ahogy ehhez felépítik az életüket, melyben apa marad otthon, anya pedig imádja a munkáját, de főleg éjszaka dolgozik a sürgősségin, hogy minél több időt tudjon a családjával tölteni, és már egy ilyen jól megszokott akolmelegbe születik meg Claude, akiről azt remélték, hogy lány lesz, a legkisebb, de nem az lett, és ez semmilyen fennakadást nem okozott.

Mert ebben a könyvben semmi nem okoz fennakadást. Rosie és Penn úgy alakítják az életüket, hogy minden problémát a helyén kezelnek, és mégis boldog családi élet burjánzik körülöttük a burjánzó mondatok között. Az egész könyv hangulata nagyon hasonlít a Szívek szállodája egyszerű szituációs komédia stílusára, ahol foglalkoznak az adott problémával, de minden viszonyítva lesz, és mindent kimozgatnak az átlagos perspektívából, ami egyrészt üdítően szórakoztató, másrészt igényel némi olvasói agymunkát, harmadrészt pedig hihetetlenül gyorsan bevonz befogadóként a sajátos logikája a könyvnek, és aurát von körétek.

És akkor ebben a világban bújuk elő három-négy évesen Claude, aki nagyon gyorsan fejlődik egyébként, hihetetlenül intellektuális és jól szocializált kisgyerek, aki tudja kezelni a család dolgait, és hamar megtalálja a maga helyét a családban, ahol mindenki különc, és ahol minden gyermek felnövése, átváltozásai egyformán csodálatosak és egyformán ijesztőek.

De nem csak ez a világ van ebben a könyvben. Nagyon érzékelhető, ha a burkot, amiben élnek, támadás éri. Mert egy fiúnak nem lehet egy transznemű vagy buzi barátja, mert egy lánynak nem lehet egy fiú a legjobb barátnője, mert egy fiú nem mehet bikiniben a strandra, és mert nem lehet titokban élni. Nem lehet titokban élni szorongások, önfeladás és folyamatosan figyelem nélkül.

Ebben a könyvben a szerző felépített egy nagyon puha, meleg, és csodálatos teret, ahol a társadalmi szerepektől, és egyáltalán az egymástól való különbözés a normális, ahol egy fiú ragaszthat harmadik szemet a homlokára, lehet bármilyen jelmezben, vagy lánynak öltözhet, és képzelheti magát éjszakaitündérnek.

Mégis arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy az a fontos, ami belül van, amikor az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy ki mit visel, és hogy néz ki.

Egy másik térben viszont az öltözködés, és azon át az önkifejezés lehetősége, korlátokba ütközik, és krízishelyzetek alakulnak ki. A polcról pedig vagy babát vagy autót vesz le, valakik mellé leül ebédelni, és ha az óvónéni azt mondja, a fiúk és a lányok álljanak külön sorba, akkor neki sort kell választania. Definiálnia kell magát. Kénytelen. És ez még mindig nem biztos, hogy elég. Lehet, hogy össze fogják verni, lehet, hogy senki nem választja a csapatába, sőt az is, hogy egyedül eszik, és nem fog tudni mit tenni, nincs eszköze.

És a könyv mégsem erről szól. Azt hiszem a könyv utolsó két mondata tézisszerű:

Tudom, hogy ez a könyv vitákat fog kavarni, de őszintén? Folyton elfelejtem, hogy miért is.

Először is rögtön azzal kezdem, hogy nem biztos, hogy legitim ez a mondat, egyrészt mert nem hiszem, hogy transzfób emberek százai veszik meg a könyvet (bár vegyék, és támogassák a könyvpiacot, hogy minél több LMBT könyv jelenjen meg), hogy aztán jól kivitázzák magukat, másrészt, és ez már szövegközpontúbb lesz (bár a saját életemből is tudok hozni példákat, főleg kövérként és melegként): Rosie és Penn sokszor sokkal intenzívebben élnek meg transzneműséggel kapcsolatos problémákat, és sokkal jobban félnek potenciális problémáktól, mint amennyire ez releváns volna, de nyilván a narratívában ezt a szülőség megmagyarázza. Hogy a könyv tekinthető-e az ember gyermekének, ezt pedig az irodalomfilozófiára hagyom. Harmadrészt azt gondolom, hogy ez a könyv valóban gerjeszthet fel vitákat. Vitákat a gyermeknevelésről és a transzságról. Nagyon építheti mindkét témában a párbeszédet az érdekes és értékes nézőpontjaival és a releváns nézőpontjaival. És én ezt rendkívül üdvözlöm.

Viszont nyilván nem ezekért tézis. A könyv tétje az utolsó két szó. A miért is. Ebben a könyvben születnek gyermekek egy férfitól és egy nőtől, akik a legjobb tudásuk szerint nevelik és támogatják őket, mindenben. Mérlegelik, hogy mi jó nekik most, és mi lenne jó nekik hosszú távon, és igyekeznek keveset hibázni, mert rettegnek a következményektől. Ebben a könyvben hét szereplő azon dolgozik, hogy megválaszolja azt a kérdést: Ki is ő valójában, és kipróbálják a lehetőségek legtöbbjét. És a transznemű gyerek csak apropó, hogy ezekről beszéljen az elbeszélő. A transznemű gyerek csak egy ablak, amin át benézve rájöhetünk: Mindig ez van.

És nagyon sok egyéb kérdést mozgat nagyon hitelesen a regény. Mivel öt nagyon más gyermeket nevel fel, szintén két nagyon más világból jövő szülő, így elég sok területet lefednek a problémafelvetéseik, és sikerül őket az írónő pihepuha, kedves és otthonos burkában tartani.A kézenfekvő transzneműségen, a nemi szerepek abszurditásán túl beszél egy iskolai feladat keretében például arról, hogy milyen problémákkal kerül szembe az amerikai fegyveres erők, ha LMBT katonák szolgálnak, és amik léteznek attól, hogy kitakarják a szolgálat jogi lehetőségeivel. A nyugati orvoslás eszközei nélkül orvoslással, illetve az alternatív gyógyászat lehetőségeivel is találkozhatunk, de a nemi egyenlőtlenségről, és a szülőségről is ír nekünk. Rendkívül fontos dolgokat.

Kedvenc részem: Az, ahol a szülőségről beszél egy nagyon extrém példán keresztül. Azt hiszem az volt a könyv egyik tetőpontja, és nagyon szerettem ezen át nézni a könyvet, és ebből levezetni a megoldásokat.

Végezetül szeretném ajánlani mindenkinek a könyvet, aki valami egyszerűre, de rendkívül olvasmányosra, feltöltőre, szeretettel telire vágyik. Ajánlom azoknak a fiataloknak, akik nem biztosak a világ és a saját dolgaiban, ajánlom a fiatal felnőtteket, akik gyereknevelés előtt állnak, és nem szeretnének mindent úgy csinálni mint a szüleik, ajánlom azoknak, akik szeretik, ha reflektálnak a világukra, ajánlom azoknak a szülőknek, akik szeretnének szabadabban gondolkozni, és jobban érteni a mai világot, és persze mindenkinek, aki idáig olvasott.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmeteket, és hogy ma velem tartottatok, hatalmas köszönettel és hálával tartozom a GABO kiadónak, bizalmukért, hogy eljuttatták ezt a könyvet hozzám, és nem utolsó sorban, türelmükért. Nagyon nehezen írtam erről a könyvről, mert nagy hatással volt rám. :)

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagramon is megtalálsz.

És végezetül arra kérlek titeket, ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Radclyffe Hall: A magány kútja

2017. november 05. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy szépirodalmi könyvről hoztam értékélést. Egy olyan szépirodalmi könyvről, amit 1928-ban adtak ki, és mégsem unalmas. Egy olyan nem unalmas szépirodalom, ami frissen lett fordítva, izgalmas, egyszerre cselekményes és lélekábrázoló, és nem utolsósorban a leszbikusság áll a középpontjában. És tudok még róla mondani ezt-azt. ;)

hallki.JPG

A regény Stephen Gordon életét igyekszik végigkövetni gyermekkorától felnőttségéig. Stephen, ahogy neve nem mutatja, lány, de gyűlöli a lány ruhákat, imád edzeni és lovagolni, szeret egyedül lenni, tudja mi az a szerelem, első perctől, és fiú szeretne lenni, vagy legalábbis irigyli azokat az előjogokat, amik a fiúknak van, történelmi korba és életkorba helyezve mondjuk a fára mászás lehetőségét, és mert utálta a puha lányruhákat, öveket, szalagokat, kis korallgyöngyöket, csipkés harisnyákat! Szabad lábainak olyan kényelmes volt térdnadrágban; a zsebeket is imádta, de azok is tiltva voltak.

Le akarja győzni a társadalmi szerepét, mint felső osztálybeli nő, tudta, már gyerekkorától, hogy

nagyon fontos, hogy az agyunkat is fejlesszük, ne csak az izmainkat; én most mindkettőt csinálom… …nagyon fontos, hogy fejlesszük az agyunkat, mert úgy előnyben leszünk a többiekkel szemben és azt tehetjük, amit akarunk, legyőzhetjük a körülményeinket.

Aztán lassan felnő, és szerelmes lesz. Egy másik nőbe.

Mélyen szeretett, sokkal mélyebben, mint azok, akik félelem nélkül hirdethetik, hogy szerelmesek. Mert kemény és szomorú igazság ez a megvallása; akiket a természet saját céljai, titokzatos és rejtett céljai végett feláldozott, azonban roppant nagy a szeretni akarás, és a végtelen szenvedésre való hajlam is, amely kéz a kézben jár a szerelemmel.

De, és ez a tragikuma az egész történetnek, ez a kapcsolat semmit nem tud jelenteni. Nem tudja feleségül venni abban a korban, amikor egy nőnek egyetlen princípiuma (hogy ezzel a ma sajnos megint divatos szóval éljek), hogy valakihez tartozzon. A romantikus szerelem még csak lehetőségként is rövid ideig, az otthon négy fala között tud megvalósulni. Még független nőként is, de különösen leszbikus nőként ebben a társadalomban nagyon mély helyzeteket és káros megítéléssel, kirekesztéssel játszik aki próbál boldogulni így, de valahogy újra és újra fellángol a remény bennünk olvasókban, és a lányban is, aki végül is, talán nem véletlenül, az első keresztény vértanúról kapta a nevét.

Szerettem ezt a könyvet olvasni, alapvetően szeretem a viktoriánus regényeket a társadalmi berendezkedés miatt, ezért nem volt meglepő, hogy elég jó leíró részeket találunk benne, de ezek mégis mozgalmasak. Az inverzek leírása például egy otthoni szórakozás keretében zajlik, és a tájat, az istenadta tájat, amit Jókai óta mindenki utál, izgalmasan, mozgalmasan, a gondolatainkba merülve tudjuk olvasni, mert összeolvad a cselekménnyel, és egyszerűen kimaradnánk valamiből, ha átlapoznánk. 

DE, persze itt is idegesített valami: A narrátor a könyv elejétől ismeri az egész történetet, és nem röstell előre vetíteni dolgokat, főleg érzéseket, amik így kiszámíthatóak voltak több helyütt. Az utószóban lévő tanulmány szerint ez egy picit védőbeszéd szerűvé teszi az egészet, amivel Hall az inverz kisebbségnek szeretne felmentést vagy elismerést kérni, ami egyébként érdekes elemzői felvetés, de olvasóként zavarni is tudott. 

Emellett persze vet fel nagyon jó dolgokat a tanulmány. A két kedvenc példám:

  • Hogy magyarázódik Stephen mássága Stephen számára? Leginkább sehogy. Senki nem nevezi meg, így ő sem. Viszont találkozunk a szexológia definícióival, polgári nézőpontokkal, és szerintem a legizgalmasabban a katolicizmussal: Hiába tisztátlan, végig van egy izgalmas kapcsolata istennel (Akárcsak Hallnak, aki a pápával is találkozott.), egy erős érthetetlensége, amiért nem ismeri el az egyház magát, miközben van egy izgalmas Krisztus, vagy megváltóbb szerepe ebben a könyvben, ami már az elején feltűnik, de többet nem mondok. :D
  • A kor nagy kérdése ekkor, hogy az inverzió, mint velünk született tulajdonág létezik, vagy mint hatások ellenhatásaként jelentkezik, és mindkettő mellett érvelni látszik, vagy talán nem foglalkozik vele Hall, a fene tudja, viszont érdekes lehet efelől olvasni.

Kedvenc részeim: Itt álljon két rész, mert nem tudok választani. 
Az elsőben az inverz nők helyzetéről van szó a háborúban, és nagyon fontos, és azt hiszem nem csak a könyvben nagy hatású párbeszéd zajlik le Anglia és az Inverz nők között:

„Itt vagyok, elfogadsz vagy elutasítasz?”
„Köszönöm. Éppen terád van szükségem… pillanatnyilag.”

Még ha itt is tetten érhető valami ebből az elbeszélő mindentudásból és spoilerezésől.

A második pedig kb. az egész 336, oldal, ami a belső monológ, és szerintem az egész könyv alaptézise, amit nem olvasnék el előre a helyetekben, és talán nem is nagyon várnék, de annak ott át kell gondolódnia. :)

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, akit érdekel a szépirodalom, vagy régóta nyitna efelé. Szuper fordítás, abszolút kapukönyv lehet. :) És persze, ha történelmit akarsz, vagy mélyet, vagy lélektanit, akkor ne habozz! :)

Köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a Park kiadónak, hogy megkaphattam ezt a könyvet, becsben fogom tartani. ;)

Elég sűrű két hét áll előttem, de vannak friss olvasásaim, nem tudom, hogy mikor fogok tudni új bejegyzést hozni, de igyekszem majd. Ha nem szeretnél lemaradni, kövess be a bal felső sarokba, ha háttért tartalmak is érdekelnek, less be hozzám facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, instagrammon is megtalálsz. ;)

A következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Rakovszky Zsuzsa: VS

2017. szeptember 30. - Szilvió

Sziasztok,

mára szépirodalmat hoztam. Egy fantasztikus szépirodalmat a századforduló előtti transznemű létről, amit az Inside my head youtube csatorna augusztusi-szeptemberi molyos kihívására olvastam, és szerettem.

A kihívásnak négy nagyobb feladata volt:
– Készíts egy képet a választott könyveddel, ez lehet selfi, de lehet kompozíciós kép is.
– Társíts egy zenét a könyvhöz és oszd meg a többiekkel, hogy miért pont ez a választásod.
– Ajánlj egy könyvet a Rakovszky kötet alapján / kapcsán.
– Értékeld a könyvet.

A poszt első részében egy hosszabb értékelést írok, majd a kihívás többi feladatát. :) Tartsatok velem. :)

vs.jpg

Röviden: Vay Sándor gróffal és ismert íróval találkozunk a történetben, aki a tizenkilencedik század végének vidékén él, és haladószellemű, liberális neveltetéséből adódóan mindig a városba vágyott, ahol elemi részévé válik a kulturális életnek. Itt barátkozik, hibákat vét, szerelembe esik, heves és perzselő szerelmekbe, és börtönbe is kerül, ahol az olvasó számára is egyértelművé válik: Vay Sándor Vay Saroltaként jött világra, és létkérdéssé válik a beszámíthatósága.

És azok a gondolatok, ahol tudsz hozzájuk kapcsolódni, vagy ahol igazán elgondolkodtatott:

  • A könyv legelején láthatjuk az alapproblémát:

Nekem, bár bús bűnösként
E rendet tisztelem,
Szívembe másik törvényt
Írt az én Istenem.

Alapvetően végig van vezetve ez az isteni, természeti csapásként, törvényként való felfogás, amivel nem lehet szembemenni, és nagyon jó kérdést vet fel, úgymint: mi a különbség a felelősségre nem vonható ember, és a tüzelő kutya között? (Igen, ez most idiótán hangzik, de enélkül döglött az egész.)

  • Azt akarják rábizonyítani, hogy bolond, miközben ő is emészti magát ezen a kérdésen.

Végig azt mutatta magából, ami a "természet törvényei" szerint ő, és ettől válik igazán hitelessé. A könyv közepén hosszasan írja meg a saját történetét, és teljesen adja a kalandor, hősszerelmes férfi történetét. Egy kapcsolatot, egy nézést is tud férfiasan leírni: heves, sajgó, és lüktető, férfira jellemző izgalmat érzett, amikor például rabtársnőjére tekintett.

Emellett fontos szerepe van a történtben Andersen A  vadhattyúk című meséjének, amiben a hercegeket vadhattyúkká változtatták, és csak a csalán páncéling mentheti meg őket, amiket egy hős lány sző.
Nagyon érzelmes pillanat, amikor arról ír, hogy milyen érzés lehet a hattyúknak először belenéz a tó tükrébe, és meglátják magukat.

És ő is kap egy képet a tükörből:

Egy idegen személy, sápadt, kicsike, eléggé finom vonású, inkább csúf, mint szép nézett szemközt velem a tükörből, és ezt a személyt minden porcikájában idegennek éreztem, még csak nem is hasonlított énrám, vagyis arra az alakra, akinek ábrándjaimban láttam magam.

  • Rómeó és Júlia

„mert mi a név? Se kéz, se láb, se arc…” Szeretnél akkor is, ha nem vagyok gróf?

És akkor mi a nem? Miközben legtöbb esetben öndefiniálásunk legfőbb alakja, és ahogy Vay gróf is fogalmaz később, lelkünk legelemibb része, amelyen át önmagunk vagyunk, és amelyen át élünk. Hisz se kéz, se láb, se arc...

  • Rakovszky Zsuzsa talált egy fantasztikus kort, és egy eléggé fantasztikus történetet ahhoz, hogy igazán, talán politikai inkorrektség nélkül lehet feltenni ezeket a kérdéseket: Vajon egy transznemű felelősségre vonható-e azért, mert nem szólt az állapotáról, vagy hibáztatható-e azért, mert így zsarolás áldozata lett?
    Ma számomra is egyértelműek a válaszaim, de ebben az esetben elgondolkodtam rajtuk, mert Rakovszky Zsuzsa

nem foglal állást. Egy pillanatig sem. Pedig botlik meg VS. Nagyot. Akárcsak a világ.

Kedvenc részem: a kezelőorvos leírásából van:

…férfi vagyok, és az is akarok lenni! És ezt énnekem nem tilthatja meg senki.
Önkéntelenül elmosolyodhattam, mert tekintete sértetté és gyanakvóvá vált, s az arca fájdalmasan megrándult.
- Ön ezt mulatságosnak tartja?
- Azt éppen nem mondhatnám. Bocsásson meg, ha mosolyogtam: csak azért tettem, mert arra gondoltam, hogy megtiltani csakugyan nem tilthatja meg önnek senki, de mi értelme is volna? Azt sem tilthatja meg senki, hogy repüljön, vagy hogy a vízen járjon…

 A kép róla: Az olvasók éjszakájára tettem ki egy posztot ezzel a könyvvel a facebook oldalra. rakovszki.jpg

Sziasztok,
ma ötödször szervezik meg itthon Az Olvasás Éjszakája nevű olvasás és írott kultúra népszerűsítő rendezvénysorozatot, amelynek keretében az ország számos könyvesboltja hosszabb nyitvatartással és érdekes programokkal várja a betévedőket. Az idei azért különleges számomra, mert idén én is képviselem néhány vers erejéig az előadói oldalt, aztán jövök is haza olvasni, mert néhány könyv már vár szinte... bár valószínűleg a VS-t fogom folytatni.
Ti mivel tervezitek tölteni ezt az estét?
Szilvió

A könyv, amit ajánlok hozzá:
Jókai Mór: Az arany ember

1. mert benne van a könyvben ez pár sor:
„Olvasni próbáltam a könyvet, amit …i behozott nekem, nagy Jókaink Arany emberét, de nem ment – mily aranyfényű világ az övé, mennyivel nemesebb s magasztosabb nála a bűn és a bukás is, mint a mi sötét és kietlen világunkban!, és hol, ugyan hol találni ebben a valóságos világban egy olyan Senki szigetét, ahol a színlelésbe és a kettős életbe belefáradt, meggyötört lélek szabadon lehet?”

2. És mert tényleg érdemes összevetni a társadalomból kirepülés lehetőségeit, illetve a lehetőségek deficitjét. :) Erős és sok mindent előre vetítő néhány sor, és lehet én is újraolvasom a nagy Jókaink regényét. ;)

A dal, ami nekem ez a könyv:

És a dal, amit szétadok VS olvasás közben is, és ugyanaz az alaptézisük:
„So tell me why you treat her, treat her like a fool”

És ezzel a boldog videóval búcsúzom is. :) Nagyon szerettem ezt a könyvet, és ajánlom nektek is. Nagyon. :) Meg az IMHO-t is. :) 

Ha nem szeretnél a következő posztokról lemaradni, akkor iratkozzatok fel a blogra a jobb felső sarokban, ha több érdekel, mint amennyi a blogon megjelenik, akkor kövesetek be facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor keressetek instagramon. :)

A következő posztig ne felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

David Levithan: Nap nap után sorozat

Sziasztok,

ezt a két könyvet az idei könyvfesztiválon vásároltam meg, és talán a legjobban vártam őket, mert nagyon szeretem az író stílusát, és érdekes, kalandos könyvnek tűntek, amik azóta beváltották hozzájuk fűzött reményemet. De nézzük részletesebben:

nap_nap_utan_1.jpg

A Nap nap után a sorozat első része, amiben megismerünk valakit, akit később A-nak fogunk hívni. A-ról azt érdemes tudni, hogy születése óta nap nap után más és más testben ébred, amely azonos korú vele, körülbelül azonos térségben él, és minden másban különbözhetnek. A ebben az életben megtanul nem kötődni, vágyak nélkül élni, amíg egy napon (szám szerint életének 5994. napján) egy kezdetben még átlagos középiskolába járó fiú, Justin testében nem ébred. Justin és a barátnője, Rhiannon kapcsolata eléggé egyoldalú, ami később árnyalódik. A Justin testében megadja Rhiannonnak azt, amit a legjobban szeretne, így egy csodálatos délutánt töltenek a kora őszi tengerparton... És ezen a délutánon A bele is szeret a lányba, és elkezd kötődni hozzá, majd kialakul, fejlődik a kapcsolatuk, és tele lesz a könyv izgalmas és embert próbáló fordulatokkal.

A második kötetben Rhiannon szempontjából ismerjük meg a történetet, ami erősen rávilágít arra, hogy hogy is működik az ő kapcsolatuk Justinnal, milyen kétségek gyötrik A-val kapcsolatban, pontosan milyen háttérből szakad ki ő, és az egyik barátján keresztül kapunk egy nagyon erős meleg szálat is, amik közül sok ott bujkál mind a két könyvben, és kifejezetten alaposan vannak megírva, a beszélgetésekben egy abszolút hiteles mai meleg kamasz képet kapunk.

Amiben szerintem óriási ez a könyv, az a nemek kérdése. Én Szilvió vagyok, meleg férfi. A melegségem a férfiságomból adódik, mert férfiakhoz vonzódom. De mi van valakivel, aki minden nap új testben ébred? És úgy váltogatja a nemeit, ahogy nekem például sosem lenne lehetőségem? Valahogy a könyv elejétől mégis heteroszexuális fiúként tekintek a 16 éves A-ra, és David Levithan állati alaposan nyitja fel az olvasó szemét, hogy ez nem biztos, hogy így van:

  • A egy Ian nevű srác testében volt, amikor először volt szerelmes, meglepő módon, egy srácba
  • Az első csók A és Rhiannon között egy lány testben csattan el
  • 5023. napon A egy transznemű fiú testében ébred, aki egy lánnyal jár. Az ő kapcsolatuk csodálatos

Mikor Dawn Vicre néz, pontosan azt a fiút látja benne, akinek maga Vic is szeretne látszani.

  • És meleg srác testében is ébred, aki a barátjával épp Pridera megy. Mondanom sem kell egész más ott az ünnepi felvonulás mint nálunk, de azért sokat javultunk az utóbbi két évben. ;)

És nyilván másutt is teret kap a melegség, hiszen minden magára valamit is adó lánynak egy magára valamit is adó ifjúsági regényben kell, hogy legyen egy legjobb meleg barátja, és Rhiannon sem kivétel. Mickey figuráját a második könyvben ismerjük meg jobban, de sajnos nem lép ki a sablonos meleg legjobb barát szerepből, bár szeretem azt a hangulatot, amit Rhiannon köré teremtenek.

Egyetlen dologgal nem voltam megelégedve, az pedig a második kötet vége. (Kezdem egyre erősebben hinni, hogy a regények vége és köztem nem lehet jó viszony, és szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, de volt valami nagy segítség az Egy másik nap ebben.) Nyitva lett hagyva, ami valamelyest feleslegesíti az első kötet végét, és szerintem baromira káros, de közben értem, hogy miért, és végül is szép, és három hete nem jutok dűlőre vele. :D

A Jó lenne, ha... kihívásban arra a kérdésre, hogy "Jó lenne, ha más lenne a borítója." ezt a két könyvet választottam:

Nem tudom mit akar kifejezni, de ha a szerző neve nem középen lenne (és nem az lenne, aki), akkor semmi nem szólítana meg rajta, színekben semmitmondó, képben nem várok semmit tőle, és folytatódik a sorozat második részénél is... Bár még nem olvastam őket, szóval lehet, hogy valami nagyon elemi utalás a műre, de nem szerencsés szerintem, semmi esetre sem.

Ezt az állításomat azóta is tartom, mert bár értem, tehetetlenül eső srác, aki egyre távolabb kerül egy lánytól, és egy lány, aki egyedül áll... Fenntartom, hogy ez nem volt szerencsés, és adjatok esélyt a második benyomásnak, mert egyébként érdemes. ;)

Kedvenc részem: 6005. nap a Nap nap utánban. Annyira egyszerű, és mai és velünk élő, és szerintem állati sokat tanít az olvasóknak az olvasók világáról.

----------------------------

Ez most egy ilyen vizsgaidőszak beli poszt, remélem sikerült átadnom a hangulatát, vagy felkelteni az érdeklődéseteket. Ha bármilyen kérdésetek, véleményetek van, ne habozzatok megírni a poszt alatt a komment szekcióban.

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

Hét vége felé jövök a felelj, ha mersz kihívással, amiben az olvasási szokásaimról, könyvekhez fűződő viszonyomról tudtok meg többet majd. 

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Képek a moly.hu-ról

James Lecense: Trevor

2017. április 09. - Szilvió

Sziasztok,

ez a poszt egy 96 oldalas kisregényről fog szólni, amihez különösen kötődöm. Életem harmadik meleg vonatkozású megvásárolt könyve volt, és az iskolából hazafelé menet olvastam el Pécs és Szigetvár között a vonaton egy óra alatt. Egy érzelmi hullámvasút volt, és szeretném, ha mindenkihez eljutna, mert a Trevor az író szerint az utószóból idézve: "bárkiről szólhat, aki valaha érezte, hogy senki sem érti meg, és nem tud sehová beilleszkedni, bárhogy is próbálja."

trevorki.JPG

 Trevor egy 13 éves fiú, akinek Lady Gaga a példaképe. Ezt nem tudom bírálni. Trevor egy 13 éves fiú, aki Lady Gagának szeretne öltözni Halloweenkor, és vannak, akik lebeszélnék róla, mert fiú, és mégiscsak... Trevor egy 13 éves fiú, aki ebben a könyvben ismerkedik meg a barátság fogalmával, ebben a kisregényben lesz először szerelmes, ebben a kisregényben csalódik először, miközben épp megtalálja magát egy szakmában. Trevor egy 13 éves srác, aki megtestesíti a mi útkereséseinket, a mi lelkesedésünket, és a mi csalódottságunkat.

A Trevor projekt azért jött létre, hogy eljusson hozzánk, meleg fiatalokhoz (például hozzám, aki amikor először megvette a tenyerével letakarta a borítót a vonaton, mert senki nem tudta róla, hogy meleg, és aki legalább félévente újraolvassa, ha úgy érzem, szükségem van rá, és aki most a kollégiumi szobában előlappal lefelé rakta le a könyvet, pedig már sok kérdést válaszoltam meg magamnak és másoknak), ennek megfelelően elég jól elérhető az ára (1990 Ft), könnyen és gyorsan olvasható, és ad annyi elfogadást, hogy azzal új szemmel tudsz nézni magadra, vagy a környezetedben élőkre. A moly.hu-n egy értékelő azt írta, hogy ez a könyv egy lépés egy olyan világ felé, ahol mindenki az aki. A könyv szerzője az utószóban azt írta, abból az élményből indult ki a mű, hogy a kamaszkori öngyilkosság háromszor jobban veszélyezteti az LMBT gyerekeket, és szeretne egy üzenetet küldeni nekik, hogy melegnek lenni nem gáz...

...én mindig akkor olvasom újra, amikor azt hiszem, hogy kezdem elfelejteni, de akkor újra kedvem támad élni. Legalább szombatig. ;)

Kedvenc részem: Jack, ő kedvenc szereplő, és valamelyest az író ars poeticáját vélem felfedezni benne, de spioler nélkül nem tudok róla többet mesélni.

 ---------------------------

Ez most egy mesélős poszt lett, mert különben spoileres lett volna, de várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok már a művet, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

a kép a moly.hu-ról