Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Eurovíziós klisék könyves kihívás

2020. május 16. - Szilvió

Sziasztok,

a mai nap egy picit más lehetett volna, mint a többi, és bár ma már messze nem vagyok akkora Eurovízió fan, mint a 2010-es évek közepe táján, azért minden évben követtem a versenyt nagyjából, néha még nemzeti dalválogatókba is bele-bele néztem, és persze az Eurovízió elődöntőket és a döntőjét mindig megnéztem.

Szeretem, mert tényleg egy klassz dolog, jól mutatja meg, hogy mennyire sokszínű dolog európainak lenni, és jó, hogy mi európaiak együtt tudunk szórakozni ezen. Emlékszem, még tök kicsi voltam, amikor Rúzsa Magdi képviselte Magyarországot: Abban az évben Szerbia nyert, de Szebiában ünnepelték mindkét résztvevőt. Emlékszem, hogy néztem a tévében utána a tudósításokat a Vajdaságból, és ilyen állati valódi volt az egész. És hát, azóta is ezt gondolom, hogy tök őszinte az a sok közösen lengő zászló a nézőtéren, és az külön klassz, hogy ott van a szivárvány zászló is. OlvaZsófi és Nalina, a Beautiful Dauntless csatorna könyves youtubere készítettek hozzá egy dalválasztós book taget, amiben Euróvíziós klisékhez kellett dalt és könyvet választani. Én pedig felcsaptam a youtube-ot, és megkerestem a dalokat, amikből sokat sokáig hallgattam még, néhánynál pedig csak az élményre emlékeztem, amit nehéz volt a youtube-on keresőszókra váltani, de cserébe rengeteg dalt újrahalgattam, és teljesen Eurovíziós lett a lelkem. De azt már érzem, hogy ez ilyen mesélős lesz.

eurovizios_klisek.JPG

1. Rock

Szóval nyilván a Lordi miatt került be a műfaj az Eurovízió történetébe és ebbe a tag-be is. A finnugor tanárom mesélte, hogy ők pont egy kocsmában nézték az Eurovíziót 2006-ben más finnugorászokkal egy ösztöndíjban, és megszokták, hogy Finnország tök esélytelen, és aztán jöttek fel, és senki nem hitte el, hogy lehet, hogy megnyerhetik. És én akkor most maradnék Finnországnál, mert ez volt az első ami eszembe jutott a Viszlát nyár után. Amúgy pedig hallgassátok az AWS-től az egész Fekete részem albumot, ne csak a Viszlát nyárt, mert nagyon-nagyon-nagyon jó.

Egy alulértékelt könyv vagy egy könyv, ami ritka a műfajában

Éduard Louis: Leszámolás Eddyvel (értékelés itt)
Ez a könyv még nagyon korán jött a hazai LMBT piacra, viszont Éduard Louis egy nagyon aktív fiatal közéleti szereplővé vállt Franciaországban, mert ugyanezeket a kérdéseket tematizálja: vidék, mélyszegénység, elsőgenerációs értelmiségiség, és ebben a keretben a melegsége. Zseniális könyv, szeretettel ajánlom, remélem majd egyszer a többi könyvét is kiadják magyarul.

2. Tradicionális

A műfaj, ami a legtöbbször idegesít, de elsősorban azért, mert sokszor rosszul van csinálva. Picit olyan nekem egy csomószor, mint amikor Pápai Joci szamurájról rappel egy huszár mentében. Viszont vannak jók ebben a műfajban, és az egyik ilyen Grúzia, ennek a dalnak iszonyú kedves a hangulata, szeretnék grúz lenni tőle.

Egy könyv, ami egy nép folklórjára épít

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia (értékelés itt)
Itt frankón lehet, hogy alibizek, mert nem vagyok jó sem a grúzokból a dal kapcsán, sem a bosnyákokból a könyv kapcsán, de nem nagyon olvastam mást, ami csak hajazna ide az LMBT könyvekből, ebben a könyvben viszont nagyon erős a misztikusság vagy a mágikus realizmus, ami végülis a hazához és a bevándorló léthez társul.

3. Mély tartalmú dal

Egyrészt ide nem is akartam közhelyes dalt tenni, ami az összefogásról, békéről, földről szól, mert sok ilyet hallunk azért, elsősorban az elődöntőben, és ezek nem is mindig érdekesek. Másrészt amikor kerestem az emlékeim között, végig előretolakodott Jamala, és az emlékeimnek tök igaza van. Ez a dal baromi jól van hangszerelve, Jamala tök hitelesen meséli el a krími tatárok 1944-es erőszakos kitelepítésének a történetén, annak a személyes síkját. És persze, Európa 2016-ban elérte az oroszellenességének a csúcsát, és az ukrán-orosz konfliktus is tombolt, de Jamala elegáns maradt, a dal pedig tök hiteles volt ebben a helyzetben is.

Egy könyv, amely egy komoly/sötét témával foglalkozik

Cloe Benjamin: A halhatatlanok (értékelés itt)
Kisgyerekek elmennek egy hírhedt jósnőhöz, hogy megtudják, mikor fognak meghalni, aztán ez alapján alakul a saját életük, a korai AIDS-ről, az önmgvalósításról és családi traumák lezárásáról is mesél a könyv. Azt hiszem jó ide.

4. Csodabogarak

EZT  A DALT MINDENKI UTÁLJA, PEDIG ZSENIÁLIS!
Verka mellett Silvia Night a kedvenc Eurovíziós karakterem. A nő, aki bejött a színpadra, és elénekelte, hogy ez minden Euróvíziós nemzet álma, és hogy jövőre találkozunk Reykjavíkban, hiszen nyilvánvalóan ő nyer, de gratulál nekünk, és felhívja az istent a színpadon egy rózsaszín nyalókából előugró telefonból, és ez az egész. Köszönöm, hogy vagy Silvia Night!

Egy könyv, amely furcsa, de vicces

Augusten Borroughs: Kiszáradva (értékelés itt)
Szóval a főhős pont annyira kivagyi, mint Silvia Night és ezt imádom. Egy alkoholista huszonéves meleg marketinges, aki koccint az elvonókra, és tudja, hogy a melegek imádják a drámát.

5. Drámai/extravagáns ruhák

Cezar dalát és előadását nagyon sokszor kellett hallgatnom ahhoz, hogy annyira szeressem, amennyire most, de most nagyon szeretem. Annó még több dalát is hallgattam, lehet, hogy később még utánanézek majd, hogy mi történt azóta ezzel az érzelmes román operaénekessel.

A legszebb könyvborító covers_454724.jpg

Sarah Winman: Bádogember (értékelés itt)
Az az érzésem, hogy kihagyok egy borítót, amit jobban szeretek ennél, de nem jut eszembe, viszont általában az az igazság, hogy nagyon szeretem van Goghot, és pont azért a dél-franciaországi élményért, amit a könyv is megragad. És ezt idézi meg a borító, és nagyon szeretem az egészet. Amúgy néha azt gondolom, hogy nem gondoljátok eléggé, hogy nagyon szeretek valamit, ha nem írom le a végén, de ez nyilván nincs így.

6. Nyálas duett

Ez a műfaj sokkal kevésbé zavar, mint másokat. Szerintem nagyon sok kedves, aranyos őszinte ilyen dal van. De ha játszunk, akkor kerestem egy olyat, ami tényleg idegesítően felesleges, mert nem szól semmiről, és tök üresen kedvesek:

Egy túl nyálas szerelmi sztori

Rácz-Stefán Tibor: Túl szép (értékelés itt)
Aki meglepődik, hogy ezt választottam, az nem olvasta még az értékelésemet.

7. Szivárvány

Azért választottam Hovi Start, mert 2016-ban három kedvenc dalom volt, és vicces, hogy az orosz Szergej Lazarov dala is benne volt az ukrán Jamala és az izraeli Hovi Star dalai mellett. Volt egy playlist a telefonomon, amiben ez a három szám ment. Az orosz- ukrán konfliktusról már meséltem, Hovi Start pedig zaklatták a Moszkvai repülőtéren, mégis nagyon euróvízióhoz méltóan nyilatkozott az ügyről (forrás: Humen Online):

Ugyanúgy szeretem Szergej Lazarovot és Oroszországot. Nem egy szép élmény volt, de élek, tanulok belőle, továbblépek és mosolygok.

Egy LMBTQ könyv:

Figyi, nem írok ide könyvet, isten hozott az LMBT könyves blogon, keress bátran, és ha tetszik, iratkozz fel. :)

8. Happy go lucky

Egyértelmű volt. Emlékszem a mi a fene történik itt éményre.

Egy vidám könyv

Andrew Sean Greer: Arthur Less (értékelés itt)
Arthur Less egy szerencsétlen srác, aki szenvedéllyel csókol, az élete minden más területén viszont életképtelen. Most tölti az ötvenet, a volt barátja most megy férjhez, ő pedig világ körüli útra indul, hogy elmeneküljön ettől az egésztől. És ez baromi viccesen van megírva.

(Itt ért a kilenc óra, itt még meg kell írnom két pontot, ki kell köszönnöm, át kell néznem az egészet, és kezdőképet kell csinálnom, de itt már hallgatom az élőt.)

9. 80s in the 2010s

Itt megint csalok egy picit. OlvaZsófi a videójában valahogy úgy írta körül ezt a kategóriát, hogy régen menőnek tartották, ma meg már nem, és nem azt mondom, hogy Moldova 2017-es produkciója nem elég 1980, de elsősorban azért ezt választottam, mert ennek a moldovai zenekarnak a szaxofonosából lett az epic sax gug mém. Aztán ugye 2017-ben újra indultak.

Egy könyv, ami régen menő volt, de mára már kiment a divatból

John Donovan: New Yorkban minden más (értékelés itt)
Ez a könyv a Móra kiadó Pik-Nik sorozatában jelent meg, és elég sok klassz könyv jelent meg régen ebben a sorozatban, így úgy képzelem, hogy olvasott könyv volt, akár még azt is el tudom képzelni, hogy szerették, sajnos nem nagyon találok erről forrást.

10. A leglegebb - A kedvenc Eurovíziós nyertes

Szóval ezen most sokat gondolkodtam. Mert hát olyan igazán Jamalán kívül szinte sosem azok nyertek, akiknek én lelkesen drukkoltam. De ha végiggondolom, hogy egyetlen olyan Eurovízió győztes van (Jó, ha az ABBA-t nem számoljuk.), akiknek követem a későbbi munkásságát, akkor abszolút Concita Wurst számomra a leglegebb. Nagyon szeretem a hangját, az új dalait is folyamatosan hallgatom, követem instagramon, szeretem ezt az embert, és tök jó, hogy megnyerte. Mindennel együtt is.

Egy kiemelkedő könyv

Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom (értékelés itt)
Ez a leglegebb, amiről van értékelés a blogon, minden oldalát imádtam a könyvnek. Feminista, egy kis közösséget mutat be a háború előtt és egy családanya életét a szexuális forradalom után. Egy olyan helyről beszél, ami az otthona lehetne mindenkinek, és ahová betérhet minden drága vendég. Amerikai történet persze, csak eszembe jutott, hogy picit olyan mind az Eurovízió, és amilyen Európa lehetne. Picit furcsa, de mindenkinek megvan a maga helye benne.

Ennyi lett volna mára ez az elég váratlan bejegyzés, ígérem nem fogok ezentúl ilyen gyakran jönni, csak ez délután a fejembe mászott. :) Ha kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna bármivel kapcsolatban, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen, de azért nem enyire rövidesen érkezni a következő bejegyzéssel is.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

A következő bejegyzésben találkozunk, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig;

és ahogy az Eurovízió idei jelszava mondja:

Nyílj meg!

Szilvió

A még nem láttam a nevét, de nagyon szeretem a molyon olvasni mások válaszait könyves kihívás

2020. április 27. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben gyorsan kitöltöttem a moly.hu-n nagyon futó book-taget, aminek ugyan a nevét még nem nagyon találtam, de gyakran látom mostanában, szeretem olvasni, és szerintem jó kérdései vannak. Olvasásról, kedvencekről, csupa jó dologról. Kezdjük:

a_kihivas.JPG

1. Kedvenc műfajod. És miért ez?
Az ifjúsági és a disztópia. Az jó ifjúságik szerintem megmérik azt, hogy milyen a világunk, és milyen benne felnőttnek lenni. A szereplőikben megvan még a lehetőség, hogy szerepek között válogathassanak, vagy rajzoljanak maguknak valami újat. Egy különc srácnak ez meg eddig mindig aktuális volt. És picit ez van a disztópiákkal is. Hogy attól működnek, hogy olyan dolgokat nagyítanak ki, amik a mi világunkban is problémásak. Jó gondolkozni rajtuk vagy csak beleveszni a regények sajátos logikájába.

2. Egy könyv, ami véleményed szerint csodálatos idézetek kimeríthetetlen tárháza?
Jó, akkor jöjjön egy ifjúsági disztópia, amiről a januári kedvenc olvasásommá vált. Először is az ökokritika-ökofeminizmus legfontosabb kérdéseit teszi fel a technika és az ökológia együttéléséről, másodszor pedig annyira baromira aranyos, hogy féloldalanként mondtam el a szobatársamnak, mennyire imádom ezt a könyvet. És a világéletem legfontosabb kérdéseit tárgyalja, viccesen, kedvesen...

– Emlékszel, amikor gyerekek voltunk? – odaadta neki a forró csészét. – És azon tűnődtünk, hogy a felnőttek hogy lehetnek ekkora seggfejek?
– Igen.
– Most már tudjuk.
– Igen.

3. Magyar vagy külföldi írók? Melyiket olvasod szívesebben és miért?
Itt most csúnyán ki fogom használni, hogy nincs állítmány az első mondatba. Magyar alkotók. Mivel valamennyire már én is a magyar alkotók között vagyok, és terveim szerint leszek majd jobban is, ezért igyekszem a lehető legtöbb magyar dolgok olvasni szépirodalom vagy akár fantasy, zsáner kérdésben. Szeretem támogatni a kiadókat, a szerzőket, akiknek egy részét már személyesen ismerem is, és alapvetően azt is gondolom, hogy nem lehet importközpontú egy könyvpiac. Ezzel együtt kb. 2/3-ad arányban olvasok külföldi szerzőket, szórakoztató irodalmi szövegeket szinte mindig külföldről, mert még nem találtam meg a magyar szerzőimet, és azok a kiadók, akiket keresek, már egy szűrt válogatást fordítanak le és hoznak ki, így bizalommal kereshetem őket.

4. Használsz bármilyen könyvjelzőt vagy sarokhajtogató vagy?
Könyvjelző. Nagyon sok van belőle, és így is könnyen elcsábulok bármikor egy újra. Van lapkás, van fából, van gumis, van mindenféle, és szeretem is őket használni. Nem tudom, hogy minek kellene történnie ahhoz, hogy sarkat hajtogassak be.

5. Ha véletlenül a kedvenc sorozatodban találnád magad, és ismernéd a végkifejletet, mit tennél? Hagynád, hogy ugyanúgy történjenek a dolgok vagy megváltoztatnád?
Akkor egy újabb ifjúsági disztópia. Patrick Ness: Chaos Walking trilógiájában járnék. Azt hiszem változtatnék. A harmadik könyvben van egy nagyon elnyújtott pont, ahol már akkor sem úgy döntöttem volna, amikor még nem tudtam, hogy ennek ekkora súlya lesz a végén, szóval egy ponton sokkal inkább a szívemre hallgatnék, és bízom benne, hogy ketten a főszereplővel tudnánk nemet mondani a mindent uralni akaró hatalommal szemben. Szép gondolat.

6. Az utolsó könyv, amit vettél?
H. Nagy Péter: Alternatívák. Egy nagyon izgalmas elméleti szöveg a popkultúráról, különböző társadalomtudományos és kultúratudományos kérdések felől. A PRAE Kiadó most 50% kedvezményt ad a könyveire, és elsőre elsiklott a figyelmem a könyv felett, szerencsére utólag pótolhattam.

7. Melyik könyv érintett meg eddig a legjobban? 
Nincsenek ilyen fokmérőim, hogy melyik könyv mennyire csinált ki a nagyon kicsinált könyvek közül... Patrick Ness: Soha nincs vége, Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában és Hanya Yanagihara: Egy kis élet című könyve közül valamelyik lehet a befutó, mindhárom tök másért, de nagyon eltalált.

8. Könyv, amiben a legjobban csalódtál?
Dévényi István: Hádujudú
Dévényi egy okos figura. Kedvelem, mint közéleti aktor és újságíró. Egy ideális világban nagyon sok mindenről nagyon mást gondolnánk, de ez nem az a világ. Egy picit azért vettem meg a könyvét, mert kedvelem az arcot, szívesen támogatom egy könyv árával, de ez a könyv nagyon megmondós és nagyon laza akart lenni. Nem szerettem olvasni, nagyon eltávolított a kivagyisága, miközben elsőgenerációs vidéki értelmiségiként értem azokat a dolgokat, amikről a szöveg beszél. De nagyon nem tetszett.

9. Melyiket szereted jobban: megvenni a könyveket vagy kölcsönkérni?
Megvenni. Általában a könyvtár vagy a kölcsönkérés fel sem merül bennem, akkor sem, ha opció lehet, mert vagy azonnal veszek könyvet megjelenés után, miközben a szegedi könyvtáraknál kábé fél év, míg becsorog egy-egy könyv, és szerencse kell, hogy pont bent legyen, amikor keresed egy éven belül is... Addigra pedig már egy jó akcióban be szoktam tudni szerezni.

10. Véleményed szerint melyik a legjobb kötelező olvasmány?
A Hamlet. Most kellett újraolvasnom, és szerintem nagyon sok síkon működik. Mármint először tizedikben olvastam, amikor vonzott az, hogy Hamlet egy kamasz srác, aki lázad a felnőtt és számító világ ellen, most pedig nagyon látom benne a kérdésekkel vívódó Hamletet, aki képes ugyan dönteni, de már elkésett. Schakespeare tényleg egy zseni, ha csak egyszer olvasnátok el, keressétek a Nádasdy fordítást.

Ennyi lett volna mára ez a bejegyzés. :) Köszönöm, hogy velem tartottatok. :)
Ha kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni a következő bejegyzéssel is.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió


Újévi fogadalmak book tag

2020. január 01. - Szilvió

Sziasztok,

reggel pörgettem a moly.hu frisseimet, többször találkoztam az újévi fogadalmak book taggel, és elkezdtem gondolkozni a lehetséges válaszaimról, így most gyorsan kitöltöm. Tényleg gyors lesz, érkezik majd hosszabb bejegyzés a tervekről, ahogy az lenni szokott, de most kedvet kaptam ehhez is:

kepkivagas_11.JPG

1. Egy író akitől szeretnél olvasni az idén, de eddig még nem olvastál tőle:

Németh Gábor. Ő egy olyan kortárs szépíró, akinek több könyve van már a polcomon. Szerintem zseniális figura, néhány kis tárcáját meg könyvben nem megjelenő projektjét olvastam, és tudom, hogy nagyon fogom szeretni.

2. Egy könyv, amit mindenképp szeretnél olvasni:

Jordan B. Petterson: 12 szabály az élethez. Terveim szerint ez lesz az első idén elkezdett könyv. Addig viszont befejezem az 1984-et.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél újraolvasni:

Több ilyen tervem is van, de mondjuk legyen a három biztos: Joseph Heller: A 22-es csapdája, Anthony Burgess: Gépnarancs, Aldous Huxley: Szép új világ

4. Egy könyv amit szeretnél újraolvasni:

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók. Kritikát szeretnék írni róla, meg amúgy is elfogytak az olvasatlan Patrick Ness magyarul megjelent könyvek.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás, és idén el akarod olvasni végre:

Minden idők legrégebbóta várólistás könyve: Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben
Valamiért azt gondolom, hogy Charlie olvasta az Egy különc srác feljegyzéseiben, de ha nem, akkor is valami YA szövegben olvastam, és még a kinyithatós Samsung telefonom jegyzeteibe írtam fel a címét.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél:

David Foster Wallace: Végtelen tréfa, ami az X-generéciós USA egyik alapregénye, tele van olyasmi kérdésekkel, amik a beatet is foglalkoztatják (függőség, poppkultúra, narratívák), és nagyon sokat várok tőle.

7. Egy író akitől tavaly már olvastál, és idén is szeretnél:

Paul Auster és Cserna-Szabó András mindenképpen esélyesek.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni az idén:

A karácsonyi könyvajándékaim nagy részét még nem kaptam meg, mert vagy könyvutalványt kaptam, vagy később találkozunk, de Csunderlik Péter - Pető Péter: Top 10-es történelmi slágerlisták című zseniális közéleti, kulturális, történelmi könyve mindenképpen olvasós idén, és a könyvutalványokból fogom kifizetni, ha ideér. (Amúgy ez a téma már két kötetet megért, de én csak most kezdem az elsőt.)

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2020-ban fogsz:

Margaret Atwodd: MaddAdam-trilógiája esélyes.

10. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

Minden évben a 70-et lövöm be, de tudom, hogy meglesz a 100+, talán jó volna a 150, de nem hiszem, hogy fogom tartani. Ezzel együtt szeretnék pótolni néhány kimaradt klasszikust, a meglévő, de még nem olvasott LMBT könyveket is jó volna sorra keríteni, és akarok non-fictiont is olvasni. De ezt majd összeszedem úgyis egy bejegyzésben.

11. Bármilyen egyéb célkitűzés?

Rengeteg van. Szerintem ezért is tetszett meg ennyire ez a tag, mert már egyből az év elején tervezős. Jó volna haladni valamerre a költészet terén, szeretnék nem csak Szegeden slammelni és jó slam poetry szövegeket írni. Dolgozom az első kritikámon és az első tanulmányomon... És magamon. Nagyon olyan év volt 2019, amikor sok mindent (akár a bloggal kapcsolatban is) sokkal tudatosabban csinálok, és ezt szeretném tovább vinni.

Ennyi lett volna most ez a rövid bejegyzés, amivel szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni. Drukkolok, hogy sikerüljön minden mindannyiunk számára legalább annyira jól, mint ahogy azt most álmodjuk. Legyünk bátrak, jók, és menjünk könyvekkel és olvasással egyre közelebb a szivárványhoz!

Szilvió

Ezeket olvastam idén: Elégetném - Újraírnám - Újraolvasnám 2019-ből.

2019. december 29. - Szilvió

Sziasztok,

tavaly év végén megtetszett, és úgy döntöttem, idén ismét megcsinálom az elégetném-újraírnám-újraolvasnám taget az év LMBT olvasásaival, hogy ezzel is összegezzük, mi is történt az elmúlt évben a hazai LMBT könyvpiacon és persze a blogon. A játék lényege, hogy kigyűjtöttem a 30 idén olvasott LMBT könyvemet a molyról, kis cetlikre írtam (jó, igazából egy nagy lapra írtam, aztán szétvágtam), kihúztam őket hármasával, és el kell döntenem, melyiket égetném el, melyiket írnám újra, és melyiket olvasnám újra. Logikus. És persze az is fontos, hogy nem kell egy véleményen lennünk, és hogy ez csak játék. Tök rendben van, ha te mást gondolsz. Ezt nem tudom, miért, de egy-egy ilyen poszt előtt mindig mindenki elmondja. Szóval most már minden adott, hogy elkezdjük, csak egy nyitókép kell. 2019_1.JPG

Moskát Anita: Irha és bőr
Ritter Andrea: Melegek
Karen McManus: Lehull a lepel

A Melegeket elégetném. Még akkor is, ha ez a mondat gusztustalanul hangzik. A könyv egy pszichológiai könyv, ami végre magyarul is foglalkozik a melegség témájával, ugyanakkor nagyon kínos, amit a heteronormativitásról ír, és szerintem mehetne a melegek című könyvbe több tartalom is, mert így sokkal többet kínál, mint amit nyújtani tudna. Tessék visszaülni a gép elé, és megírni jól.

A Lehull a lepelben nem tudom mit javítanék. Talán felvetném benne azt a kérdést, hogy mi lesz az ilyen spontán alakult közösséggel a könyv vége után. Fognak-e egymásnak köszönni az utcán, vagy megmaradnak-e közösségként. Nekem fontos ez a kérdés, és nem igazán adott még rá jó választ nekem ifjúsági, és a Lehull a lepel elég bátor ahhoz, hogy ez is elférjen benne.

Az Irha és bőrt újraolvasnám. Nanáhogy.

Marta Breen – Jenny Jerdahl: Nagyszerű nők
Olty Péter: Heteró közegben
Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje

A Nagyszerű nőket elégetném, hogy maradjunk a remek kezdőmondatoknál. Nagyon izgalmas volna feminista képregényeket hozni, csak abba szerintem nem férnek bele például a tárgyi tévedések. És ha fiatalok a közönsége, akkor lehetne bőbeszédűbb, vagy legalább olyan, aminek a megértéséhez nem kell feminácinak lenni (szerencsére én femináci vagyok, és értettem), de itt is az van, hogy nem megcsinálni kell, hanem jól megcsinálni, és takarodjanak vissza az írógéphez. És akkor a magyar előszóról még nem is beszélek.

A Heteró közegben verseskötetben nagyon izgalmasak voltak az erotikus motívumok, de én egy csomószor éreztem öncélúnak. Azokból biztosan húznék.

Az Evelyn hét férje pedig… Csodálatos volt, és nagyon könnyen olvasható… Imádtam, és bármikor újraolvasnám.

Chloe Benjamin: A halhatatlanok
Garrard Conley: Eltörölt fiú
Galgóczi Erzébet: Törvényen kívül és belül

A Törvényen kívül és belült égetném el, mert a másik kettőt biztosan nem. Két szocialista kisregényről van szó, ami közül a második tematizálja a leszbikusságot is, az első viszont sokkal izgalmasabb, a másodikra alig emlékszem, és mivel el vagyok maradva értékelések írásával, ezért jót is tudna tenni ez az egy felszabadult hely.

Az Eltörölt fiúnak rendezném az időkezelését, mert az elején egy ideig zavaró volt, hogy csak néhány napig vett részt az átnevelőtáborban, de egy évig terápiára járt, és azelőtt még a szüleinek bújt elő…

A halhatatlanokat nagyon jó volt olvasni. Erős kötet a sorsról, nem mondom, hogy bármikor újraolvasnám, mert kell hozzá egy hangulat, de szívesen olvasnám, ha abban a flóban vagyok.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Kim Leine: Kalak
Zsolmár János: Hibiszkusz herceg

A Hibiszkusz herceget nem csak hogy elégetném, hanem végig is nézném, ahogy ég. Pusztítóan rossz volt.

A Cameron Post rossz nevelését újraírnám, nagyon nehéz volt belerázódni a kötetbe, az első harmadából még lehetne puhítani a szövegen, utána működik.

A Kalak pedig hát. Nagyon jó könyv, szerettem, bár megterhelő volt olvasni.

Anne Choma: Gentleman Jack
Christina Lauren: Autoboyography – Egy fiús könyv
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Fáj, de ez egy nehéz kör. Ha a szöveg minőségét kell sorbaállítanom, akkor nem ezt égetném el, de az élet is nehéz… Szóval Autoboyography – Egy fiús könyv, sajnálom, nagyon szerettelek, de neked égned kell most a játék szabályai szerint.

Drága Seanan Mc. Guire! Annyi, de annyi zseniális lehetőség van a Minden szív kaput nyitban, hogy már csak azért is érdemes imádni. Felfoghatatlan számomra, hogy hogy nem szólt neked senki arról, hogy borzalmasak a párbeszédeid, és hogy azon kívül szinte semmi nem építi a világot. Kérlek írd meg jól. Miattad égettem el az Autoboyographyt, szóval tényleg, érezd a felelősségedet a dologban.

Nem igazán tud versenyezni egy tényirodalom az ifjúságikkal, hiszen nem egy kategória, de olvasmányélmény alapján a Gentleman Jack újraolvasós. Fordulatokban itt sem volt hiány.

Colm Tóibín: A blackwater-i világítóhajó
Alice Walker: Kedves Jóisten
André Aciman: Találj rám!

Itt megint a jó ügy érdekében égetek, de a Találj rám!-nak most égnie kell. Talán majd kárpótolom magam a Szólíts a nevedennel, de még így is hiányozna.

A blackwateri világítóhajó női szereplőit egy picit jobban felépíteném, mert nem szokott velük gond lenni a szerzőnél, de itt most egy picit néha olyan, mintha hisztiznének a jogos számonkérések és traumák megbeszélése szerint. Egy további ötven oldal nem tenne rosszat a szövegnek. De remélem nincs harag, mert továbbra is szeretem Tóibínt, és egy másik könyvét karácsonyra is ajándékoztam. :)

Emma Watson szerint az egyik legfontosabb női regény a Kedves Jóisten, és ki vagyok én, hogy vitatkozzam vele (most, ebben az esetben persze…). Újraolvasnám.

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll
Lesi Zoltán: Magasugrás
Tommi Kinnunen: Négyesút

Három olyanról, amiről még nincs értékelés, hát jó. Az Aki kurvának áll kötet nagyon izgalmas kötet volt, fontos volt beszélni arról, hogy mi a különbség a prostitúció és a szexmunka között, és tök izgalmas volt belenézni a szexmunkások jogi és társadalmi megítélése mögé. Állati fontos, hogy ez a kötet nem tabusít és nyitott, de most mégis, fáj, mert szerettem és értékelés is lesz róla, de égjen, mert a másik kettőt nem vagyok hajlandó…

A Magasugrás az évem egyik legnagyobb líraélménye, nagyon szerettem, de a két művész levelezése nagyon nehezen érthető magyarul. Lehet, hogy nem is a kötetet írnám át, csak lefordítanám a levélíró Wikipédia oldalát.

A Négyesút egy baromi jó könyv, de a tavaszi blogleállás ideje alatt olvastam, és azóta sem írtam róla értékelést, pedig zseniális könyv… Szóval muszáj is lesz újraolvasni…

Laura Stevens: Minden, csak nem oké
Sofi Oksanen: Baby Jane
Sarina Bowen – Elle Kennedy: Ez a srác

Ez a srác, neked égned kell, és tudod is, hogy miért. Mert hiába írsz felnőttekről, ha azok bevallottan csak álmosak vagy kanosok tudnak lenni, és a homofób közeggel, amibe a regényt helyezik, nem történik semmi… Ismétlem: SEMMI. Szóval jah, az évem nagy csalódása vagy, srác.

Nem tudom, hogy mit írnék át, de akkor legyen a Baby Jane. Egy baromi erős depresszió regény, és nagyon éltem, de egy picit jobban éltem a Minden, csak nem oké-t. Mert ilyen zseniális politikailag aktív ifjúságit én még nem olvastam.

Moesko Péter: Megyünk haza
Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő
Andrew Sean Greer: Arthur Less

Ú, a végére tényleg beindul a buli. Arthur Less. Imádtalak, mert azt mondod, csak az a könyv lesz a meleg irodalmi kánon része, ahol a melegek szerethetőek, és mert te egy jó meleg karakter vagy a közeledő ötvenedik születésnapoddal és azzal, ahogy próbálsz menekülni magad elől. Égned kell, mert kihúztalak az évem két legjelentősebb szépirodalmi olvasmányával. Sajnálom.

Megyünk haza. Nagyon sokáig ez a könyv vitte nálam az évet szépirodalomban, de aztán beütött a Hogy lehetnél mindkettő. Mindkét könyvnek bivalyerős a nyelve, nagyon jó történeteket mozgat, tele van elhallgatásokkal… Most legyen a Megyünk haza újraolvasós, mert most fejeztem be a Hogy lehetnél mindkettőt, de nem tudom mit változtatnék a másikon. Zseniális mindkettő.

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók
Szerencsés Dániel: A 13. emelet

A versenyben a két kedvenc íród két kevésbé kedvenc, de idei regénye, és egy nagyon kedves krimi egy fantasztikus leszbikus nyomozóval… Jó lesz.

Legyen az Életem kifürkészhetetlen logikája az elégetős, mert akkor még mindig ott az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában, amit elmondhatatlanul szerettem.

A 13. emeletben nem tudom mit javítanék, mert a szöveg nagyon működik és sokfelől érkezik a feszültség… De azt írnám át. És újraolvasnám a Mi, hétköznapi halandókat, mert amúgy is újra kell olvasnom, és mert nincs több általam olvasatlan magyarul megjelent Patrick Ness, sőt, németül sincs.

És ennyi lett volna ez a bejegyzés mára. Ezeket olvastuk idén. Nagyon jó volt összeírni ezeket a cetliket, hiszen a könyvek több mint fele idén jelent meg magyarul, és nagyon jó könyvek ezek, amikről lehetett jókat mesélni. Még érkezem majd egy kis személyesebb évértékelővel, mert azt hiszem nagy dolgok is voltak idén, aztán jön még a decemberi summa is, de mégis ezzel a bejegyzéssel már elkezdtük lezárni ezt az évet, évtizedet. :)

Ha nem szeretnél lemaradni róluk, vagy a következő évi bejegyzésekről, vagy egyáltalán, akkor kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, less be bátran facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, nézz be instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Év végi hajrában kihívás 2019 edition

2019. november 27. - Szilvió

Sziasztok,

valami érthetetlen oknál fogva tavaly elfelejtettem kitölteni az év végi hajrában könyves kihívást, de idén nem követem el ezt a hibát, mert baromira muszáj magamat ösztönözni arra, hogy hajlandó legyek szembenézni az év végével. Vagyis hát egyáltalán nincs év végi hangulatom még, az éves terveimmel is rosszul állok, mi tagadás, a nagy részüket el is engedtem... De nézzük mi vár ránk a következő bő egy hónapban, ha nem a tervek utáni őrült kapkodás. Ez a véletlenül, de baromi jól sikerült kép után:

ev_vegi_hajra.JPG

1.) Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?

 Vjacseszlav Ar-Szergi: Lepkelelkek című könyvét be kell fejeznem hétfőre, Kristin Newman: Amíg ti szültetek, én című könyvét csak levezetőnek vettem elő a több nehéz szöveg közé, így a hónapban még azt is be akarom fejezni... Purosz Leonidasz: Egy férfi sosem hagyja félbe című kötetét is be fogom fejezni idén... Ennyit olvasok most aktívan.

2. Van úgy nevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?

Erre két éve is ugyanazt a választ adtam, mint most, és ez jó dolog. Oscar Wilde mesék. Nagyon szeretem őket, pedig kegyetlenek, az emberről mesélnek nagyon őszintén, tele metaforával, amik jól hozzák a borongós novemberi, ősz végi hangulatot, mégis állati tisztán. Idén úgy alakult, hogy Patrick Ness ilyen szerepben lesz, novemberben olvastam tőle A daruasszonyt és a Szólít a szörnyet, és most tervezem újraolvasni a Mi, hétköznapi halandókat is. Szintén gyönyörű szövegek, valami tisztát őriznek latyakos, bekuckózós napokra.

3. Milyen új megjelenést vársz még?

Ebből most három is van, ráadásul mindhárom LMBT kötet. November közepén jelent meg Ali Smithnek a Hogyan lehetnél mindkettő című szépirodalmi regénye a Magvetőnél, de még nem volt a kezembe, A Könyvmolyképző Kiadó végre kihozza a Christina Laurentól az Autoboyography-t sírnivaló Egy fiús könyv címfordítással, de ez legyen mindegy, mert a legnépszerűbb külföldi LMBT ifjúságik között van, ráadásul biszexuális főszereplővel, ami elég ritka, és nagyon megörültem, hogy jön a Montaque-testvérek második része az Alexandránál Útmutató hölgyeknek a kalózélethez címmel, bár a sorozatnak még az első részét sem olvastam, de rövidesen pótolni szeretném.

4. Mi az a három könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?

Több könyv van még, mint három. Egy csoporttársammal elkezdünk havonta klasszikusokat olvasni, és most kezdjük George Orwell: 1984 című könyvével, aztán van három tankönyvem: Árpa Attila: Ha én ezt a klubban elmesélem, Horvát János: Televíziós ismeretek, Kolosi Péter: A kereskedelmi televíziózás Magyarországon. Recenzióban van nálam Anne Choma: Gentleman Jack című életrajzi regénye, és tényleg jó volna Mackenzi Lee: Úriemberek kézikönyve: a bujaságól az erényig című könyvét még idén letudni.

5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?

Ó, hát a Gentleman Jacktől is sokat várok, az Autoboyography is elég jó lehet, Az Úriemberek kézikönyvét is sokan dícsérik. Ezzel együtt még nem tudom, hogy mikkel is kell versenyre kelniük, tényleg nem néztem még meg, mert tényleg nincs év vége hangulatom. 20160521dr-life-6-jel-amely.gif

6. El kezdted-e már a jövő évi tervezést?

Nem. Két dolog van már meg: Jó volna jobban haladni (vagy legalább haladni) a korábban beszerzett LMBT könyvekkel. Nagyon jó az, hogy van már annyi frissebb megjelenés, hogy el tud rajta működni a blog, de az olvasmányok meg csak gyűlnek és gyűlnek, és gyűlnek, és... Jah, szóval egyre több lesz mindig belőlük.

A másik, hogy szeretnék sokkal több társadalomismereti, bölcsészeti és urbanisztikai tanulmánykötetet olvasni.

De ennyi, és végignézve az idei teljesítéseimen, könnyen lehet, hogy ennyi is marad. És tök jó lesz így. :)

Ennyi lettem volna mára. Ez lesz még idén, ezeken dolgozom, ezeket várom, ilyenek... Azért szeretem ezt a bejegyzést, mert rövid, de tömör és tényleg a lényeget írja le. Szóval ez lesz a lényeg idén még. :)

Ha nem szeretnétek lemaradni róla, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keressetek facebookon, ahol háttértartalmakat is láthattok, esetleg lessetek be instagramra, ha az érdekel, ki áll a blog mögött. :)

És semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

A-tól Z-ig mindent kimerítő könyves kihívás

2019. szeptember 20. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az egyik kedvenc, de már rég nem látott könyves tagemet szeretném kitölteni, amiben szuper és meglepő kérdések is vannak, és nagyon szeretem más bloggernél olvasni. :) Mivel nem találtam nagyon friss kitöltőt, és elfejetettem, hogy kinél láttam meg, ezért végül a  Pandalány olvas blogról csentem el a kérdéseket, mert szimpatikusak voltak a válaszai, ha van kedvetek az enyém után csekkoljátok le az ő bejegyzését is. :) Vágjunk is bele, mert bár az angol ABC rövidebb, ez a poszt biztosan hosszabb lesz. :)

 a_mindenre_kiterjedo.JPG

A : Author you’ve read the most books from/
Író, akitől a legtöbbet olvastad

Rögtön az elején köszönetet kellene mondanom a moly.hu-nak, amiért észben tartja helyettem az olvasásaimat. Szóval 5-5 könyvet olvastam Máraitól és Rejtőtől.
Volt az egyetemen egy kurzusom, ami a XX. század első felének szórakoztató irodalmát vette végig, és a kurzus felétől az egész egy nagy Rejtő olvasó kurzussá alakult, de nem igazán kedveltem meg a szerzőt. A néma revolverek városa, a Szőke ciklon és a 14 karátos autó vicces könyvek, de nem igazán tudtak lekötni, a Csontbrigád egy erős klassz kötet volt (a magyar szakon megismert 10 legfontosabb olvasmányom között van), aminek nagyon erős mondanivalója van az elembertelenedésről a könnyed Rejtős stílusban, a Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam pedig egy érzékeny regény az évtizedek művészvilágáról, de olvastam már jobbat a témában.
Máraival tök vicces módon 16 évesen találkoztam, amikor egy LMBT könyveket listázó oldalon találkoztam a Zendülőkkel, és hát a melegséget sejteti valamennyire a kötet, de azért nem ezt képzeli egy 16 éves olvasó, viszont egy nagyon jó története van arról, milyen egy kisvárosban kamasznak lenni a második világháborúban. Nagyon megszerettem, aztán jött az Eszter hagyatéka az emberi kizsákmányolhatóságáról, majd a Rómában történt valami a diktátorok haláláról. Tavaly olvastam vizsgára a Szindbád hazamegyet, és most év elején a Gyertyák csonkig égneket, és még biztosan fogok Máraitól. Már csak azért is, hogy beelőzze Rejtőt! :D

 B : Best sequel ever/
Legjobb folytatás valaha

Aki régóta olvas, tudhatja, hogy nem nagyon olvasok sorozatokat, de szívem legkedvesebb trilógiájának második részének természetesen itt a helye: Patrick Ness: Válasz és Kérdés. Ez a könyv egy csoda. Ahogy ez az egész trilógia. Ahogy Patrick Ness.

C : Currently reading/
Mit olvasol jelenleg?

 Kim Leine: Kalak. Nagyon régóta tologattam ezt a könyvet, de az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál egyik vendége lesz a szerző és az új könyve, így muszáj volt belecsapni a lecsóba. Egy nagyon izgalmas könyv ez egy gyógyszerfüggő férfiről és az ő regényes életéről. Az, hogy ez a szerző élete, csak egy plusz izgalom. Nagyon izgalmas szöveg, lesz még róla szó a blogon. :)

D : Drink of choice while reading/
Milyen italt választasz olvasáshoz?

Kávé. Bár nem vagyok kávé függő, és erre rendkívül büszke is vagyok, de egy jó kávé ugye sosem rossz. Főleg, ha fent akarsz maradni olvasni. Ugye.
(És például azért kell blogolni, mert nem kell vágnod, meg semmi, simán abbahagyhatod a bejegyzést, hogy csinálj magadnak egy kávét, ha megkívánod. Ez lájfhekk volt. Szívesen.)

E : E-reader or physical book?/
E-könyv vagy papír alapú könyv?

Nem tudom, hogy mikor fog kimenni ez a poszt, de ezt a bejegyzés azért kezdem el írni májusban, hogy visszataláljak a blogos hangomhoz a szakdolgozatos hangom után, tehét ment ki az áprilisi summa és a májusi 1 és 6, és nagyon unom ezt a kérdést, mert kellett írnom erről levelet a némettanáromnak nyelvvizsgára készüléskor, majd a nyelvvizsgán is megkérdezték, így bár még jó, hogy készültünk rá, rettenetesen unom a témát. :D Szóval: Papír alapú könyv, mert így nincs minden könyvnek egyforma illata és tapintása, és lehet simogatni, és ki lehet tenni a polcomra, és a kezem között tarthatom, és (megjegyzem: sajnos) egy csomó könyvből még mindig nincs e-könyv.

F : Fictional character you probably would have actually dated in high school/
Egy karakter, akivel randiztál volna a középiskolában

Szóval. Ide Simont kellene írnom, és amíg olvasom újra és újra a könyvet, szerelmes is vagyok belé, de Elio a Szólíts a nevedenből. Mert baromi okos és baromira nem tudja, mit kezdjen a világgal, és előbbit imádtam volna benne utóbbiban pedig együtt téblábolnánk. És előbb éreztem ezt a közösséget, minthogy a filmet láttam volna, de Timothée Chalamet egy újabb hatalmas újabb érv Elio mellett.

original.gif

G : Glad you gave this book a chance/
Könyv, aminek örülsz, hogy adtál egy esélyt

Már meg volt emlegetve Patrick Ness Chaos Walking trilógiája, és ez ide való. Szóval Kés a Zajban (A februári 1 és 6-ban írtam róla). Mert nem akartam elolvasni, pedig tudom, hogy Patrick Ness hatalmas, csak nem olvasok sorozatokat. Aztán meghallottam, hogy tavaszra jön a film, ami amúgy nem jött, és gyorsan kiolvastam a trilógiát. Az egyik legjobb dolog, ami az év első részében történt velem.

H : Hidden gem book/
Rejtett gyöngyszem

New Yorkban minden más. 1987-ben jelent meg a Móra kiadó pik-nik sorozatában, és azóta sem. És persze ez valahogy nem is baj, hiszen azóta a melegségről meredeken mást gondolunk, de nagyon sokat mondd el ez a könyv arról, hogy milyen volt a hatvanas évek New Yorkjában, 13 éves meleg kisfiúnak lenni, aki ismerkedik a szexualitással és egyáltalán a szexualitásával. Akár ifjúságiként is érdekes lehet, számomra az volt, de nekem felnőttként nagyon sok plusz jelentésréteg társult a regényhez. John Donovan azt hiszem nagyon okos volt, és nagyon sok mindent nem írt bele konkrétan a regénybe, de persze az is lehet, hogy csak én kreálok összefüggéseket.

I : Important moment in your reading life/
Egy fontos pillanat a könyves életedben

Legyen inkább három:

1.) Kezembe veszem Padisák Mihály: Éljen a száműzetés! című könyvét 10 évesen, és elkezdek olvasóvá válni.

2.) A könyvtárból kikölcsönzöm az Ethan és Cartelt, mert ráébredek, hogy az a magamban még alig elfogadott, és meg épp hogy megnevezett dolog, amit melegségnek hívnak, azt mások meg is írták, és megint mások le is fordították, hogy én az anyanyelvemen érthessem meg ezt az egészet.

3.) A Kedves halottak!-at kézbe véve rájövök, hogy nem tudom, hogy ez mitől LMBT könyv, és hogy már egy csomó könyvvel voltam így, és hogy talán mások is vannak így ezzel, és kellene erről csinálni egy blogot.

J : Just finished/
Most fejezted be

A nagy befejezésem a május óta olvasott Édes hazám versantológia, ami a rendszerváltást követő 20-25 év közéleti politikai verseit gyűjti össze, és szerkeszti párbeszédbe. Nagyon izgalmas kötet, jó dolgok vannak benne, nyilván Orbán Ottó, vagy Petri György szövegei kiemelkedőek például, de sokszor érzem azt, hogy ezek a versek remek szerzők nem igazán jó versei. Picit pátoszosak, picit romantikusak, picit váteszszerepből szólnak gyakran, és nehéz volt olvasni úgy, hogy ne csak ezt lássam egy-egy verscsokorban. Felemás véleménnyel vagyok róla, inkább fontos, mint jó azt hiszem.

K : Kinds of books you won’t read/
Könyvtípusok, amiket nem fogsz olvasni

Alapból a háborús könyveket akartam ide írni, de rájöttem, hogy olvastam jó háborús könyvet. Ami a következő pontban fog szerepelni, az például az. Nem tudom. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy erősen háborús könyvet magamhoz vegyek, vagy egy téríteni akarót, de igazából soha ne mondd, hogy soha. Mondjuk egy Trónok harcát talán nem fogok elolvasni. Mondjuk. De az meg nem típus…

L : Longest book you’ve read/
Leghosszabb könyv, amit olvastál

Johnathan Littel: Jóakaratúak. Egy menő könyv, aminek kell a terjedelem, hogy leírja a második világháborút és azon keresztül a főszereplő minden perverzióját és elmebetegségét szerintem nagyon naturalistán de mérhetetlenül érzékletesen és művészien a maga 1178 oldalával.

M : Major book hangover because of/
Legnagyobb „másnaposságot” okozó könyv

Pandalány a másnaposság alatt azt érti, hogy ami miatt sokáig maradtál fent olvasni, én viszont úgy gondolom, hogy a másnaposság az az érzés, hogy egy könyv, ami után nem tudsz olvasni, mert akkora hatással volt rád. De szerencsére mindkettő igaz a választott könyvem esetében. Hanya Yanagihara: Egy kis élet című könyve egyike azoknak a könyveknek, amik óriási hatással voltak rám, így méltán itt a helye. Néha még mindig sétálok az utcán és gondolkozom a könyv egy-egy mozzanatán. A tavalyi évem egyik nagy olvasása, egyértelműen. Annyira, hogy még slam poetryt is írtam egy idézetéről, de erről még lesz szó lent.

N : Number of bookcases you own/
Könyvespolcaid száma

Legyen 4, de ez azért nehéz, mert kollégiumban élek. így vannak könyvek a polcomon, egy kis polcos álványon, egy kis fa dobozban az asztal lábtartóján és a szekrényben is. De legyen 4. :D

O : One book you have read multiple times/
Egy könyv, amit többször elolvastál

A legtöbbször olvasott könyvem egyértelműen az Egy különc srác feljegyzései. Mert ez egy nagyon szuper könyv a barátságról, a felnövésről, a beilleszkedésről, és arról, hogy mi mindent jelent nem menekülni az élet elől. Nem tudom elképzelni, hogy valaha nem lesz már erre a könyvre szüksége a lelkemnek.

tumblr_mvcwsmudaz1sqd45go1_500.gif

P : Preferred Place To Read/
Kedvelt hely olvasáshoz

Az engem Rejtővel terrorizáló tanárom azt mondja a most választott helyemről, hogy nem hely, és ettől lesz ez érdekes a modern irodalom itt játszódó jeleneteiben, de akkor is, így is: vonaton, bárhonnan bárhová.

Q : Quote that inspires you/gives you all the feels from a book you’ve read/
Idézet, ami inspirál/mindenféle érzéseket ad át neked egy könyvből, amit olvastál

Az egyenlőség axiómája szerint x mindig egyenlő x-szel: feltételezi, hogy ha van egy x nevű fogalmi valamink, akkor annak mindig egyenlőnek kell lennie önmagával: van benne valami egyediség, birtokában van valami annyira leegyszerűsíthetetlennek, hogy azt kell feltételeznünk, ez a valami abszolút mértékben, megváltoztathatatlanul, mindig ekvivalens önmagával, és elemisége soha nem változtatható meg. Ezt az axiómát azonban lehetetlen bizonyítani.

Hanya Yanagihara: Egy kis élet 375. oldal

Nagyon terhelt idézet ez a könyvben, és nagyon sokat gondolkodom rajta. Az egyetemen is nagyon sokat tanulunk logikát, és engem is nagyon érdekel ez a már-már filozófiai logika. És persze ez az idézet mocskosul kemény, különösen a kontextusában, és nekem is valami olyasmit jelent, hogy nem lehetsz nem az aki voltál, csak ezt én mindig valami vágyakozó, törekvő, kitörni akaró x-re vezetem vissza. Még slam poetry-t is írtam erről. Nagyon nem hagyja ez az üzenet, hogy nélküle gondoljak magamra.

R : Reading regret/
Könyv, amit megbántál, hogy olvastad

Rácz-Stefán Tibor: Túl szép vagy Mészáros Dorka: Én vagy senki

És még csak nem is azt bántam meg, hogy elolvastam, hanem azt, hogy megírták. Nagyon. Arról meg, hogy valaki kiadta őket, jobb nem is beszélni.

S  : Series you started and need to finish (all books are out in series)/
Sorozatok, amiből minden rész megjelent, elkezdted és be kell fejezned

Padisák Mihály Éljen a száműzetés! című regénye eredetileg a Delfin könyvek kiadói sorozatban jelent meg, és Padisák Mihály írt hozzá két folytatást, amely így Kanóc címmel teljes, és ezt már nagyon be kellene fejezni, mert már lassan egy éve a polcomon van a két, csak delfin könyvekként megjelent könyv is. :)

T : Three of your all-time favorite books/
Három legnagyobb kedvenced

Oscar Wilde: Dorian Gray képmása, Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom, Patrick Ness: Soha nincs vége

U : Unapologetic fangirl for/
Egy könyv, amiért menthetetlenül Fangirl módra rajongsz

 Virág Emília: Sárkánycsalogató. Mindenki megmondta, hogy csodálatos lesz, mégis egy évet állt a polcomon. Vicces. Fantasy. Alapjaiban forgatja ki az általunk ismert tipikus mesei karaktereket. Nagyon dark humomra van, ami az életről beszél... és zseniális. Csodálatos könyv, óriási. Imádtam.

V : Very excited for this release more than all the others/
Új megjelenés, amit legjobban vársz

 André Aciman: Találj rám! De ez vicces cucc, mert nagyon félek tőle. Ez a Szólíts a neveden! folytatása, ami elmondhatatlanul a szívem csücske volt, és nagyon félek tőle, hogy Aciman nem fogja megtalálni a történet lelkét. Ugyanakkor már nagyon letenném ezt a parámat. Ha pedig jó lesz, akkor nagyon-nagyon boldog leszek.

W : Worst bookish habit/
Legrosszabb könyves szokásod

Ha félbe hagyok egy könyvet, mert mást kell olvasnom, vagy mert most nincs kedvem azt olvasni, simán lehet, hogy hetekig, hónapokig, évekig félbemarad. :(

X : X Marks The Spot: Start at the top left of your shelf and pick the 27th book/
X jelöli a helyet: Keresd meg a polcodon a 27. könyvet bal felülről kezdve

Patricia Highsmith: Carol
Mióta megvan ott van, és annak már vagy öt hónapja. És négy hónapja írtam ezt az egy hónapot, és nem történt változás. Igen, olvasnom kellene.

Y : Your latest book purchase/
Legutolsó könyvvásárlásod

 Margaret Atwood: Guvat és Gazella. A MaddAdam trilógia első része. Amikor A szolgálólány meséje nagyon felkapott lett, tudtam, hogy fogok Atwoodtól olvasni, de meg akartam várni, hogy elmúljon a nagy hírverés körülötte. Aztán most augusztusban megvolt a könyvtárban A szolgálólány meséje és nagyon tetszett (A hónapom kedvenc olvasmányaként aztán a szeptemberi 1 és 6-ban meséltem róla). Szóval felkészül a trilógiája. Mert ugye nem olvasok sorozatokat.

Z : Zzz snatcher book (last book that kept you up WAY late)/
Legutóbbi könyv, amit késő estig olvastál

Szóval ez a kérdés nem kompatibilis az életemmel. Én késő este még blogolok, meg beszélgetek a barátaimmal, meg élem az életemet. Aztán hajnalban lefekvés után még olvasok egy picit, aztán az mindig sok lesz. Szóval, ha úgy veszem, hogy amit későn olvastam, az épp az utóbbi olvasásom. Ha mégis arra kíváncsi az utolsó kérdés, hogy mi az, ami életben tartott nagyon-nagyon sokáig alvás nélkül, akkor: Tommi Kinnunen: Négyesút című könyv lesz a megoldás. :)

Ennyi lett volna az angol ABC és ez a bejegyzés is mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottál. Ha van kedved, írjátok meg, hogy te mit gondolsz könyvmásnaposságnak, és mi okozta neked ezt legutóbb, vagy hagyj kommentet akkor is, ha kérdésed, megjegyzésed van. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon háttértartalmakért, esetleg lesd meg instagramon, ki áll a blog mögött.

És ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Félévzárási pánik könyves tag

2019. július 13. - Szilvió

Sziasztok,

azt hiszem az egyik kedvenc könyves kihívásomat hoztam el most nektek. Nagyon sokszor érzem azt, hogy a könyves tageknek nagyon random kérdései vannak, de ebben a tagben minden kérdést királynak és érdekesnek tartok, és én is nagyon szeretem mások ilyen bejegyzéseit olvasni, videóit nézni. Úgy gondolom, így tényleg össze lehet foglalni egy időszakot és annak fontosabb olvasmányélményeit, szóval bele is csapok:felev.bmp

1.) Az idei éved eddigi legjobb könyve:
Ú, nem tudok egyet. Evelyn hét férje (értékelést is írtam róla), Négyesút (erről érkezik majd értékelés), Irha és bőr (erről is van már értékelés), és persze a válasz a következő kérdésre. 

2.) A legjobb folytatás, amit idén eddig olvastál:
Ezekre általában az a válaszom, hogy nem olvasok sorozatokat, de idén kipörgettem Patrick Ness: Chaos Walking trilógiáját, és az egész rendkívül csodálatos disztópia fiatal szereplőkkel, városokkal, politikával, jóval és rosszal, ökológiai öntudattal... Csodálatos volt. Elmondhatatlanul.

3.) Egy új megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél:
Hatalmas öröm számomra, hogy a Maxim nagyon sok LMBT címkés könyvet hoz, és bár igyekszem frissen olvasni őket, most őszi könyveim is vannak tőlük. De most jelent meg Laura Stevensen: Minden, csak nem oké című könyve. Izzy O’Neillről, a 18 éves átlagos lányról szól, akiről egyszer csak sokat mutató képek kerülnek napvilágra, amin ő és egy politikus fia szerepelnek, és hát kiderül, hogy nem bánnak igazán szépen a nőkkel a média és a politika világában. És erre akkor is kíváncsi lennék, ha nem lenne LMBT. Hasonló a helyzet Chloe Benjamin: A halhatatlanok című könyvével, amiben négy kamasz megjósoltatja a városba érkező jóssal a haláluk időpontját, majd ezt már felnőttként is különböző utakon teszik próbára. Külföldön nagyon sokan nagyon szerették a könyvet, és várom, hogy a kezeim között legyen. :)

4.) Az év második felének legjobban várt kiadása:
Megint az van, hogy nem nagyon jelennek meg új kiadásról hírek még. Nemrég lecsengett a könyvhét, most pedig uborkaszezon van. Az egyetlen várt könyv így Colson Whitehead: A Nickel-fiúk című könyve. Colson Whitehead az előző, Pulitzer-díjas regényében a déli rabszolgákat felszabadítani akaró föld alatti vasútról írt, amely a már nem rabszolgatartó északra csempészet át rabszolgákat. A Nickel-fiúkban a polgárjogi mozgalom egy másik releváns korszakában, a hatvanas években találjuk magunkat egy javítóintézetben, a Nickel Akadémián, ahol a legkisebb vétségekért is bezárt afroamerikai kamaszokat nevelnek. Itt ismerkedünk meg két sráccal, aki közül az egyik hisz Martin Luther King szavainak és álmainak, míg a másikuk egy racionálisabb, szkeptikusabb, trükközés által élni kényszerülő karakter. Nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, mert Martin Luther King mozgalma nagyon sokszor nagyon megszólított. Októberben jön a könyv.

booklovers-7.gif

5.) A legnagyobb csalódás:
Kategóriánként akadt egy-egy nagy csalódás. Szépirodalomból abszolút Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, LMBT irodalomban Zsolmár János: Hibiszkusz herceg (értékelés itt), ismeretterjesztő feminista irodalomban pedig Martha Breen - Jenny Jordahl: Nagyszerű nők (Értékelés itt).

6.) A legnagyobb meglepetés
Cecilia Ahern: Üvöltéséről nem gondoltam, hogy releváns lehet számomra, mert Cecilia Ahern hát ugye... Női szerző, kifejezetten női regényekkel. De ez a könyv 30 nő 30 problémáját mutatja be állati szemléletesen. A májusi 1 és 6-ban a kedvenc áprilisi olvasmányomként hosszabban írtam róla. :)

7.) Új kedvenc író (debütálás vagy csak számodra új)
Két olyan szerzőt tudok ide mondani, akikről tudtam, hogy zsenik, csak még nem olvastam őket eddig. Moskát Anita és Paul Auster. És mindketten a frissen megjelent könyvükkel váltak kedvencekké.

8.) A legújabb fikciós szerelmed:
Fito
az Életem kifürkészhetetlen logikája című könyvből. Tudom, hogy nem egy átlagos srác, és szétszoronganánk egymás mellett az életünket, de azt hiszem baromi mélyeket tudnánk beszélgetni és nagyon tudnánk szeretni.

9.) A legújabb kedvenc szereplőd:
Onni a Négyesútból. A meleg férfi, aki mindennél jobban szeretne családot, és hajlandó volna leélni egy heteroszexuális férfi életét egy nő mellett, csak hogy gyermekei születhessenek, de nem tudja megtagadni saját magát a szovjet befolyású és szovjet mintára megszervezett erkölcsrendészet mellett sem. Szeretem azt a karaktert, aki ő. Szeretem azt a becsületet, ahogy teremtett és nevelt, és szeretem azt a szabadságot, ahogy már tét nélkül kénytelen volt kilépni ebből a helyzetből. Nagyon fontos az egész regény szerintem női sorsok mentén is, és hát Onni.. Szóval Onnival nagyon jóban lennénk azt hiszem.

10.) Egy könyv, ami megríkatott:
Alapvetően igaz rám, hogy szinte minden nem szépirodalmi szövegen tudok sírni. De legyen itt most egy tipikus. Benjamin Alire Sáenz könyvein mindig bőgök, és ez az Életem kifürkészhetetlen logikája (értékelés itt) esetén sem volt másként.

anigif_sub-buzz-25804-1503343033-9.gif

11.) Egy könyv, ami boldoggá tett:
Az engem leginkább boldoggá tevő könyvek okosak, reflektálnak a világra, érvényes, és lehet benne lubickolni, miközben könnyű olvasni. Ilyen volt például az Evelyn hét férje, a Chaos Walking trilógia , az Irha és bőr vagy Az abbé a fejével játszik (A júliusi 1 és 6-ban meséltem róla). Ezekbe tényleg bele tudtam feledkezni, és több lettem tőlük és boldog voltam. :D

12.) Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál:
Az Ördög prádát visel? Azt kábé havonta megnézem, mert imádom, de sajnos nem láttam még adaptációt idén azt hiszem. Sőt, filmet sem nagyon. A csodálatos fiút meg akartam nézni, mert Timothée Chalamet játssza a főszerepet, és mert nagyon jónak tűnik a története, de nem játszotta a mozi felénk.

tumblr_p8y560fpwu1rpe0nao3_r1_500.gif

13.) A kedvenc értékelésed, amit te írtál:
Moskát Anita: Irha és bőr értékelése. Nagyon új terep volt számomra a fantasy, ezért nagyon minőségi értékelést akartam róla írni, és aztán rájöttem, hogy csak ilyen tartalmat akarok nektek írni. Csak olyat, amire büszke vagyok... És aztán három hétig nem volt bejegyzés, és most kezdek visszajönni, és kitalálni merre van ez a mindig azt a minőséget nyújtani, amivel elégedett vagyok út. Tartsatok ki légyszi. :D

14.) A legszebb könyv, amit vettél (vagy kaptál):
Kele Fodor Ákos: A szív vége.
Ez a könyv egy roma újmesekönyv és gyönyörű. Teljesen fekete védőborító nélkül, a lapélek is feketék, piros fonállal van összekötve belül, ami a roma mitológiában egy fontos szín. És az illusztrációk pedig fotómanipulációval készülnek, amivel erősítik a mesék horrorszerű, felnőtteknek írt jellegét. De az egész könyv baromi csodás. Imádom. Nézzétek meg a könyvesboltban, aztán vigyétek haza és szeressétek.

booklovers-5.gif

15.) Milyen könyveket akarsz mindenképpen elolvasni az év végéig?
Ezeket a kérdéseket mindig nagyon megszívom, szóval igyekszem most nem megadni címeket. A júliusi 1 és 6 6 könyvét biztosan el fogom olvasni, és a 23 könyv, amit el akarok olvasni, mielőtt betöltöm a 23-at lista egy nagyobb része is sorra kerül, de tényleg had ne mondjak címeket. :D Jó, most kaptam recenzióban Szerencsés Dániel A 13. emelet című krimijét, Laura Steven: Minden csak nem oké című könyvét, és Cloe Benjamin: A halhatatlanok című könyvét. Ezeket biztosan olvasom az év végéig.

Ennyi lett volna ez a tag mára. Szívesen olvasom, ha véleményetek, megjegyzésetek van, vagy ha megírjátok kommentben, hogy melyik könyv volt rátok a legnagyobb hatással az elmúlt fél évben, :)

És hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, keressetek facebookon, ha háttértartalmak is érdekelnek, és kövess instagramon ha az érdekel, ki áll a blog mögött, és persze ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió