Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Colm Tóibín: A blackwateri világítóhajó

2019. április 14. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy családtörténetet hoztam az ír tengerpartról, ahol régen két világítótorony ált, és ahol nem csak a világítótornyok száma változott az évek alatt. A magas partot, és a rajta álló házakat lassan bontja le a víz, és mégis olyan, mintha megállna az idő, az ember ember marad, a maga feldolgozatlan családi sérelmeivel, és nem képes továbblépni onnan. Ez a zsibadt érzés a családregény tárgya, de nézzük is bővebben:

toibin.JPG

Colm Tóibín az ír irodalom egyik legjelentősebb kortárs szerzője, aki olyan könyveket jegyez, mint az általam nagyon szeretett Mária testamentuma, vagy az engem nagyon érdeklő Brooklyn vagy a Nora Webster. Amiben ez a három regény, és a most vizsgált A blackwateri világítótorony közös, hogy nőkkel dolgozik, a lelkükből és a motivációjukból. Ebben a könyvben rögtön három lélekkel.

A regény három főszereplője egy-egy generáció, a nagymama Dora, az anya Lily és Helen, aki férjével közösen nevel két gyermeket Dublinban. Iskolaigazgató, aki büszke rá, hogy ki tudott törni a vidékiségéből, hogy a családjától független lehessen. Helen a regény elején az erős '90-es évek beli női ideál, aki dolgozik, karrierje van, hamarosan tárgyal az ország oktatási miniszterével, miközben a férjével együtt vezetnek egy háztartást, nevelnek két gyermeket, akikkel jól begyakorolt játékaik vannak, és boldognak mondható. Mégha ezért meg kellett szakítani a kapcsolatot életben maradt felmenőivel, édesanyjával és nagymamájával.

Helent követi elsősorban a regény, akinek most kezdődik a vakáció és egyik pillanatról a másikra begurul az utcába egy férfi, aki a meleg öccse legjobb barátja, és aki elmondja, hogy Helen öccse, Declan, HIV+, és hogy két éve AIDS-es, ami egyre rosszabb tüneteket, és folyamatos betegségeket produkál. Declan kívánsága, hogy a húgával, az anyjával, a nagymamájával, és két legjobb barátjával, a hírhozó Paullal és Larryvel töltsön néhány napot a nagyanyja vidéki panziójában, és természetesen ez meg is valósul.

A regény igazi tétje az a lélektani folyamat, ahogy az egymástól elzárkózó három nő Declan betegsége kapcsán kénytelen újra együtt, egy tető alatt létezni. Dora egy nyolcvanas éveiben járó nő, akinek gyengül a látása, és van, hogy depresszió gyötri, de egy egészséges nagymama a világ végén, a régóta bezárt panziójában. Lily sikeres üzletasszony az anyjához közeli városban, ahol sok ember felett hoz döntéseket, és ott van persze Helen, aki nem akar részt venni a családi életben, mert egyszer már ki tudta magát szakítani ebből a családból, ami egy konfliktusos helyzet volt, tele behegesedett tüskékkel. Ebbe a kész helyzetbe érkezik a megfontolt Paul, aki Brüsszelben él a barátjával, de a kapcsolatának komoly problémái vannak, és egy tárgyilagosabb, higgadtabb, de mélyérzésű meleg karaktert kapunk a személyében, aki mindig tudja mit kell tenni. Larry Paul ellentéte, harsány, szókimondó, és vicceskedő. Építész, aki jól látja a tereket, megérkezése után azonnal elkezdi újraálmodni a panziót, és egy üde színfolttá vállnak a megjelenései, de az ő karaktere a legkidolgozatlanabb.

Dora egy olyan nagyi, aki követett el hibákat. Aki könnyen mások főnökeivé válik, aki makacs, bár ebben a családban, ahogy Helen idézi is férjét, egyik nőt sem lehet meggyőzni. Dora egy olyan nagyi, akit magára hagytak, és már nem tud ezzel mit kezdeni. A lánya hívja magához a nagyvárosba, de persze nem akar menni, mert ott élt világéletében, és egy békés de magányos idős korra van berendezkedve két macskájával, akiket megrémiszt, a piacon ekkor megjelenő mobiltelefon csörgése. Dora magánya az egész regényben fokozódik.

Hasonló a helyzet Lilyvel is. Ő a férje korai halála óta nem tartozik igazán senkihez. Akkor szégyent érzett, amiért a kis vidéki közösségből a férjét elvitte az egész testébe szétterjedt rák, és Lily a gyásza és érzékelt szégyene ellenére büszke volt, fejedelmi és távoli. Nem olyan, akihez a lánya oda tud menni vigaszt keresni. Erős és büszke akart lenni, de ezzel az egész család hullt darabokra, mert nem tudtak összetartani. Helen egy életen át küzd az anyja árnyéka ellen, és az egyetem utáni fővárosban maradás nem pusztán egy kitörésként, hanem menekülésként, vagy a szembenézés kikerüléseként is értelmeződik, ami a regény egyik legerősebb állítása. Mindezt egy olyan konfliktusrendszerben, ahol nagyon sok minden nem került beismerésre, kimondásra, és fontos részletekre talán már a szereplők sem emlékeznek.

És mindehhez társul Declan melegsége.

- Amikor Declan elment a házamból, olyan fiatalember volt,
akire bárki büszke lehet - felelte Lily.

- És meleg is volt - mondta Helen.

Lily nem tudta, hogy a fia meleg. Egy kórházi konzultánstól tudta meg, ami önmagában nyilván nem a legjobb módja, hogy a szüleink megtudják rólunk. Declan nem tudta elmondani, de nagyon vágyott a két éves betegsége alatt arra, hogy az édesanyja vele legyen, és hogy elfogadja. Lilyt összetöri a hír, hogy a fia meleg, és hogy előrehaladott AIDS-e van, vagyis az immunrendszere leépült. Tehetetlennek érzi magát, mert nincs rá gyógymód, a kilencvenes években maguk a kezelések is gyermekcipőben jártak, fájdalmat enyhíteni és tünetet kezelni tudtak, de ebben is Paul volt az élen. Mert ő mindig tudta, hogy mit kell csinálni. Ahogy egy ponton a regényben el is hangzik, Declan számára a barátai a családja, akik vele voltak akkor is, amikor mások nem.

És egy másik meleg történet is előtérbe kerül, Paulé, aki Brüsszelben él a francia barátjával, és nem is szereti Írországot, mert mélyen bigott keresztény (ezzel együtt 2015-ben, a történet után 20-25 évvel ők szavaztak először a házassági egyenlőségre, továbbra is keresztényként), címkéket osztogató, mindennel gúnyolódó társadalomban nőtt fel. Párjával vannak problémái a kapcsolatukban, és bár már kezd helyreállni, vannak folyamatos harcok az egymáshoz csiszolódásban. Egy nagyon kedves történetet ír Tóibín arról, ahogy egy idősebb pap nagy nehezen Pault és férjét házastársaknak nyilvánította az Isten színe előtt a kilencvenes években természetesen teljes titokban, de olvashatunk Paul kamaszkori identitásválságáról is, amikor mérnök család révén kockás papíron szembeállított érvek alapján döntött melegsége mellett. Mert lehet, hogy le tudott volna élni egy életet heteróként, mint előtte annyian, de ő nem akart hazugságban élni, hiába tűnik ez a 90'-es évek beli szereplők számára nehéznek.

Nekik is nehéz, és mindig is az lesz.

Egy nagyon klassz történetet olvashatunk A blackwateri világítótorony képében, amiben Tóibín bebizonyítja, hogy ért a lélekhez, és tudja, hol kell becsomózni, hogy egy mély, izgalmas és szeretni való regény szülessen, amit ő távolságtartással, hűvös, de semmi esetre sem kellemetlen hangján leír. És a regény legnagyobb buktatója itt ez, ugyanis nem sikerült ez feltétlenül átültetni magyar nyelvre. Van, ahol a fordítás felhívja magára a figyelmet, mert magyartalanabb a szöveg, és van ahol nagyon csinált az a merev hang, amit Tóibín képvisel, és ez bizonyos pontokon megnehezítette az olvasást. A lelki folyamatok és a cselekmény persze vitt tovább, de maradt az olvasásban az a kis piszoknyi diszkomfort érzés.

Kedvenc részem: Nekem nagyon tetszik a cím, és az, ahogy értelmet nyer. Mert egyébként ez a könyv nem annyira szól világítóhajóról meg világítótoronyról. Ez a regény valamiről szól, amiről azt hisszük, hogy mindig lesz, és aztán egyszer csak nincs, mert kihasználatlan. Valamiről, ami kiürült mert nincs funkciója. És valami, aminek marad nyoma, és valami aminek mindig lesz helye, és valami, amit fontos megőrizni.

Colm Tóibín: A blakwateri világítóhajó
Park Könyvkiadó, 2019.
280. oldal
Így olvastam: Könnyű volt, három-négy ülésben sikerült, könnyű a szedése, a nyelve nagyon intenzív, feszes, amitől az olvasónak néha pihennie kell, de vannak helyek, ahol ezt nem sikerült annyira visszaadni, és ott könnyű volt letenni a könyvet. Elég mély ahhoz, hogy bele tudj merülni, de 20-40 oldalas fejezetekre tagolt, amik jó kilépési pontok. Jó, ha van valaki, akivel meg tudod beszélni, amit olvastál. :)

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, köszönöm a Park Könyvkiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok kommentet, ha tetszett a poszt, és nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésekről, kattint a jobb felső sarokban található követés gombra, illetve keress facebookon gyakoribb háttértartalmakért, vagy less be instagramra, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, és hogyan szenved a szakdolgozatával most például. :)

És végül ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Elizabeth Stone: Mondd, hogy egy a valóság!

2019. január 26. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy új magyar könyvről fogok mesélni, ami 2018. őszén jelent meg a magyar meleg erotikus-romantikus piacon. Izgalmasnak ígérkező történettel, főszerepben egy gyermekorvossal és egy szállodaigazgatóval és persze ezzel a szemet gyönyörködtető borítóval. A többit pedig, majd megnézzük.

kepkivagas_5.JPG

Dr. Leonard egy sikeres gyermekorvos, aki fül-, orr-, gégészetre szakosodott, és van egy speciális műtéti technikája, amivel egyszerűbb gyermekeket műteni, és ezzel körbehaknizza Nagy Britannia orvosi konferenciáit. Egy ilyen konferenciának helyet adó szálloda halljában nézi meg a kerek fenekét Howard Kingston, a szállodaigazgató. A két helyes, vonzó, fiatal, ambiciózus, pályájuk elején sikereket elérő férfi pedig hamar megkedveli egymást, és hamarosan kiderül a melegségükről is, hogy bizony mindketten zenészek.

68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4a62577779596e624d57434552773d3d2d3635312e313530646661636635663637643735323432383937343238303631312e676966.gif

És itt elkezdődik minden, amit a romantikus erotikus műfaj megenged magának. Az erotikus vonalon túl kifejezetten izgalmas, ahogy a párkapcsolat szervezés történik, kezdve a távkapcsolattal, a távkapcsolat okozta problémák kezelésével, az áldozathozatalakon át, egészen addig, amíg egy erős véd- és dacszövetséggé alakul a szerelmük, családjuk. Fontos dolgokon mennek át ezen a mozgalmas, nagy betűvel szedett 280 oldalon, és bár ezek sokszor elnagyoltak, és kifejtetlenek, mégis ebbe a boldog irányba mutatnak, ami összességében klassz, jól működik, és jól használ egy belső szimbólumrendszert, ami a kis finomságokra figyel egy kapcsolatban.

Egy ilyen belső szimbólumrendszert felerősítve a írónő két nézőpontot mutat, a két főszereplő egyesszám első személyű elbeszélésében. Ugyanakkor a két elbeszélőnek nincs meg a két külön hangja, sem szóhasználata, és mondanivalóban sem tér el egymástól. Sok mondat szinte konkrétan hangzik el kétszer a szövegben, ráadásul vannak részek, amiket az elbeszélő elmond egy korábbi részben, majd az új része elején is, így háromszor, négyszer is olvashatunk valamit.

olvasasvilagnapja8.gif

A regény legjobb része az, hogy a két szereplő egészen más, de tipizálható meleg életet él. Ward vállaltan meleg, ami az idegenforgalomban nem is szokott problémát okozni. Ward családja elfogadó hátteret ad számára, és a melegségével és szerelmi életével kapcsolatban is mindent meg tud beszélni a lánytestvérével. Leo szülei viszont sosem voltak elfogadóak, nem támogatták a gyermeküket, de Leonard önerőből elért mindent, amit elérhetett, és erre büszke is lehet, mégis meghatározza az életét ez az elhagyottság, és ez például jól lett elkapva.

A regény abszolút nem működő része a nyelve. A romantikus szituációs komédia műfajából inspirálódik, viszont az egész szöveg teátrális paródiáját adja ennek a műfajnak, amit már-már posztmodern gesztusként vagyok csak kénytelen értelmezni:

Természetesen beszélünk még addig, Ward, ahogy eddig is tettük, mert ki se bírnám, hogy ne halljam a hangod, máris hiányzol.

Ez történik az egész regényben. Senkinek nem áll be a pofája, szex közben is beszélnek, életük legjobb szeretkezésük után percekkel életszerűtlenül sok baromságot összehordanak magyartalan egymásutániságban, és nem zavarja, hogy nem kap levegőt a hatalmas élvezetek hatására. És ugyanez történik előjátékként. Szabálytalan sorrendben valamelyikük mindig hosszasan elmondja, hogy mit fognak csinálni, és mennyire fogják élvezni, és ha ez idő alatt nem egy ikeás ágyat raknak össze, amit aztán jól szétbarmolhatnak, és aminek nem csak felgyűrik, hanem szétcincálják a lepedőjét, akkor nincs mentségem arra, hogy miért nem esnek egymásnak egyszerűen, mint ahogy bárki más csinálná... Mármint értem, hogy ez egy könyv, csak két kávé fő le, míg eljutunk az ágyig, és ezt nehezen viseli az olvasó.

És könnyen így érezheti magát a még mindig tisztelt olvasó a már már eposziba hajló ismétlésekkel, hogy ebben a regényben bizonyosan minden centimétert mindig kiélveznek, vagy hogy az elpirulás Ötven árnyalata szerűen túlreflektált, minden megfeszül, ami megfeszülhet, van hogy egy mondaton belül kétszer is, és mindig jól átlátják azonnal a helyzetet. 3232150_6c07bf321a37aebd8cb126ac88d943b0_wm.gif

A szituációs komédia része a regénynek szintén nyelv által történne. Azonban minden kis játszma azonnal kiderül, nem csak az olvasók, de a szereplők számára is, semmi tere nem volt a játéknak, a viccektől pedig érzek valami mély dolgot a rekeszizmaim körül, de ez nem a nevetésé, hanem a tüdőszöveteket is roncsoló szégyené.

És még egy példa a túlbeszélésre:

Vissza kell mennem Londonba, nem tudják ezek az idióták megoldani a felmerült gondokat. Ugye nem haragszol rám, kicsim? Beleőrülök abba, hogy itt kell hagyjalak idő előtt, de muszáj mennem, olyan helyzet állt elő, amelynek a megoldásához én kellek, mert nem mernek döntéseket hozni.

És ilyenek rabolják nagy szedésben az egész könyvet, ahelyett, hogy kihasználnák a mozgalmas cselekmény felületességét, és vennék a fáradságot, hogy egyáltalán kidolgozzák, és így egy valószerűbb és akár egy olvasóbarátabb regényt kapnánk... Persze, nem lehet minden jó, de hogy szinte semmi sem, az nehéz.

Kedvenc részem: Nyelvileg ez a rész sem áll a toppon, de amikor Maddy kérdez a melegséggel kapcsolatban, és kiderül, hogy a gyerekeknél nincs neme a puszinak, a kézfogásnak és az ölelésnek. Ez fontos volt, és szerettem.

Végezetül pedig, most ezt nem igazán tudom ajánlani senkinek. Ennél szinte csak jobb meleg erotikus könyvek vannak a piacon, és történetek az interneten, és nem igazán éri meg még a könyv formát és árat. Mint minőségben, mint történetben megfelel egy Júlia, Romana, Tiffany, Szívhang füzetnek, de azt sem azért olvassuk, mert jó. Sőt, nem is olvassuk szívesen.

Elizabeth Stone: Mondd, hogy ez a valóság!
Ekönyvbazár, 2018
286. oldal
Így olvastam: Nehezen tolerálhatóak a durván magyartalan mondatszerkezeteket, így a nagy szedés ellenére sokáig olvastam, és sok kis rövid ülésben.

Én ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm szépen az Ekönyvbazárnak, hogy elküldték nekem Elizabeth Stone könyvét recenzióra.

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Bálint Erika: Adj esélyt!

2018. december 14. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy új, magyar nyelvű, meleg témában utazó regényről fogunk beszélni, Bálint Erika néhány hete megjelent Adj esélyt! című könyvéről, amely egy nagyon erős történettel dolgozik, és fontos dolgokat vet fel a szülőségről, a gyermekségről és az elhagyottságról is. De nézzük bővebben:

adj_eselyt.JPG

Az Adj esélyt! cselekményét, egy múltbéli 13 évvel ezelőtti esemény adja meg, amihez képest a szereplők viszonyulnak valahogyan. Ez a cselekmény pedig az, hogy Adorján, a sebész elhagyta a feleségét, Évát, és a nyolcéves gyermekét, Tomit. Tovább borzolta a kedélyeket, hogy Adorján egy férfiért hagyta ott Évát és Tomit, és hogy nem jelentkezett, mint apa.

A könyv cselekménye viszont napjainkban játszódik. Egy zsúfolt napon kezdődik Budapest belvárosában, egy forgalmi dugó okozta balesetben, ahol Adorján látszólag meghúzta a felsőtestét, és találkozott egy sráccal, aki hasonlíthat Tomira. Később kiderül, hogy a srác nem Tomi, ez a kiderültek szerencsésebb része, és hogy Adorján halálos beteg, és pusztán hónapjai vannak hátra. És igen, ez valamelyest értelmezhető egyfajta klisés egymásratalálás regényként, de az írónő ennél alaposabb.

A regény a három főszereplőt követi. Őt, a környezetüket és az emlékeiket. És mindhárom nézőponthoz tartozik egy első szám első személyű, mélyre néző rész, és egy első szám harmadik személyű elbeszélés, ami inkább követi a szereplőt és a környezetüket. Adorján nézőpontjában ott van a kórház, ahol dolgozik, a betegség és az ügyvéd barátja, Ádám, aki támogatja őt. Tamás nézőpontjában osztoznak a barátai elsősorban, Éva nézőpontjában pedig nagyanyó a fontos mellékszereplő, aki valamelyest az írónő szócsöve. Nagyanyó tartja fent a kapcsolatot Adorjánnal, akivel elvágta Éva a kapcsolatot, és ő az, aki Évának folyamatosan mozgatja a lelkiismeretét.

És ha már alaposnak tartjuk az írónőt: ez leginkább az indítékokban jelenik meg. Éva megszégyenítve és megalázva érezte magát, amikor Adorján bejelentette, hogy elhagyja egy férfiért, és egyébként is elég homofób környezetben nő fel, amin persze túl fog, és túl kell lépnie. A sors majd úgy hozza. De hajlamosak vagyunk, és az elbeszélés egy pontja rátesz erre az olvasatra, Évát egy kielégítetlen picsának tartani. Sőt, ahogy telnek a napok az olvasás óta, egyre szimpatikusabb ez az olvasat.

Adorjánt Éva azzal fenyegette meg, mint a feltörekvő sebészt, hogy ha nem hagyja békén Tomit, akkor mindenkinek elmondja, hogy meleg a férje. És Adorján nem szerette volna ezt a kockázatot vállalni, akkor. Persze 13 évvel ezelőtt ez egy legitim döntésnek is tűnhetett, de nem kér felmentést Adorján ezért. És ez egy nagyon elfogadhatónak tűnő álláspont, különösen Éváéval szemben, aki úgy gondolja, nincs mi alól felmentést kérjen. Tomi folyamatos kérdezősködései elől Éva azt hazudta a fiának, hogy Adorján meghalt. Nyilván Tominak sem könnyű feldolgozni, hogy az apja él. Csak 13 éve nem nézett felé.
És ettől mind az egész egy nagyon könnyen olvasható, de állatira feszültséggel, suspens-zel teli regény.

De a feszültséghez hozzá tartozik az, hogy nem mindig működik, ha a konkrét sorokat, és nem a történetvezetést nézzük. Tele van olyan finomságokkal a regény, mint azzal, hogy egy kapcsolatból kell maradjon annyi, hogy tudjuk, mit szeret a másik, vagy például a piros székkel kapcsolatos epizódok is fontosak. De vannak olyan túlírtságok, minthogy a kanalak felszedik a főzelékterhüket a tányérról, vagy hogy a szomszéd házban a pusztulás milyen meghívós bált rendez. Ezeknél azt érzem, hogy a regény elvesztette a fókuszát. És el lehet mondani erről, hogy például a filmkultúrában jól tud kinézni, de nem működnek a regényben, nem lesz tétje.

A regény erőssége viszont, hogy rendkívül sok melegséggel kapcsolatos állítást mutat fel, amiknek különbözőek ugyan a legitimitása (és a szerző ezt is jól kiegyenlíti), de kétségkívül a mai társadalomban létező, melegséggel kapcsolatos narratívák. Ilyen az, hogy a melegség egyaránt lehet hálószobatitok, amihez senkinek semmi köze, és ezzel egyszerre lehet egy mozgalmár álláspont is legitim. Hangsúlyt fektet arra, hogy a melegséget ma is sokan betegségnek tartják. Reflektál arra a sztereotípiára, miszerint a melegek mind mocskos ágyakban fetrengenek az első szembejövővel, reflektál arra a KDNP közeli nézőpontra, ami szerint a melegség egy magtalan kapcsolat, aminek így nincs legitimitása. Reflektál arra, hogy a melegség feltételezése magyar utcákon is járva jelentheti azt, hogy megverhető vagy, hogy emberek szerint az, hogy valakire rásütjük, hogy meleg, az a legrosszabb címke, amit kaphat.
Ezzel kapcsolatban nagyon szerettem, és örültem, hogy szóba került még a gyűlöletbűncselekmény, ami jogilag lefektetve nagyobb büntetést von maga után, mint ha csak garázdaság történne. Lefordítva aktivistáról, ha bántódásod esik, és valószínűsíthetően azért, mert meleg vagy, akkor ott nem pusztán neked esik bántódásod, hanem a meleg közösségnek üzennek a támadók, és így egy megfélemlítő erejű, csoportellenes tevékenység áldozata vagy, azt a jog jobban elítéli.

És beszél minderről csak egy egyszerű történetben. Nem érzed azt, hogy te egy hiperérzékeny, társadalomra nyitott, alaposan átgondolt könyvet olvasol, csak beleveted magad a cselekménybe. Rendkívül olvasmányos, és fontos szövege lehet ez a magyar nyelvű szórakoztató irodalomnak, amit bátran merek ajánlani.

A kedvenc részem: Ez most para lesz, de Adorján motoros jelenete. Nagyon durván azt gondoltam a regény elején, hogy ő csak azért orvos, mert miért ne. És ott tétje lett ennek az egész szövegben, és szintén az van, hogy napok óta nem megy ki a fejemből, mert akkora Baszd meg!, és fantasztikusnak tartom, és én sem tettem volna másként.

 Ajánlom a könyvet olyanoknak, akik nem romantikus könyveket keresnek, és szívesen olvasnak valamit, ami ki van találva, mégis gördülékeny. Ajánlom azoknak, akik nyitottak egy első könyves magyar írónő regényére, és nem rettenti meg őket lehetséges szétírások. És ajánlom mindenkinek, aki gondolkodik a könyvön, vagy a poszt felkeltette az érdeklődését.

Bálint Erika: Adj esélyt!
Könyvmolyképző, 2018
296. oldal
Így olvastam: Három hosszabb ülésben, egy nap alatt. Rendkívül könnyen olvasható, ifjúsági nyelve van, olyan feszültségekkel, amik nem engedik elhagyni.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm Bálint Erikának a bizalmát, hogy elküldte nekem ezt a könyvet. Ha olvastátok már, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. :)
És hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, addig keressétek a blogot facebookon háttértartalmakért és az ott zajló #ugyanazaszeretet kampány képeiért, vagy ha az érdekel, ki áll a blog mögött, keressetek bátran instagramon.

És semmiképp ne feledjétek a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Vidra Szabó Ferenc: Uszadékfa

2018. október 28. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan könyvről fogok mesélni, amelynek a főhőse a könyv borítóján azt írja magáról, hogy „Ami velem van, az egyszerre szívás és ajándék.” Konkretizálva a regény főszereplője interszex, vagyis született kétnemű. Vidra Szabó Ferenc Uszadékfa című regényéről van szó.

uszadekfa.jpg

Ha arra vállalkoznék, hogy megírom az első magyar nyelven is elérhető, kimondottan interszex regényét, egy felnövésregényt írnék. Olyat, ami megmutatja, hogy hogyan tudom szocializálni a hősömet. Vidra Szabó Ferenc sem gondolta másként.

A könyv középpontjában a kezdetekkor egy névtelen, nem beszélő asztmás gyermek áll, aki nem jár óvodába, és levegőváltozásra van szüksége. Így kerül falura, Boriszhoz és édesanyjához, Béla nénihez (ahogy a faluban mondják), az egyébként a nagyon kedves Annabellához, akinek van ideje megbeszélni a megbeszélni valót egy finom kávéval, és szívesen lát még egy gyermeket maga mellett. Itt kapja meg a gyermek a Beng nevet, amit megszeret, és amit sokáig visel, és itt lesz boldog gyermek és itt nő fel Borisszal, akivel elválaszthatatlan szövetségeseknek tűnnek.

Két különc gyerekről beszélünk. Az egyik városban érzi otthonosan magát, a másik el sem tudja képzelni dombok nélkül az életét. Az egyiknek egy távolságtartó apja és egy, a gyermekéért mindent beáldozó anya jutott, míg a másikat az anyja egyedül neveli, és nem tudni semmit az apjáról. Az egyik olyan légkörben él, ahol bármi lehet, a másik környezetében pedig generációk határozzák és keserítik meg egymás életét. (Hasonlóan a Billie és a Leszámolás Eddyvel hátteréhez.) És valami érthetetlen oknál fogva a nyáriszünetekre a gyermekség burka kizárja őket ezekből a szerepekből és megvédi őket a különbségektől, egy ideig.

Ám ezzel együtt van, hogy megdöccen a szöveg a két világ ütközésében, hisz a fiatal bár olvasott Borisz szájából idegenül hat, ha gondolati síkon átlép a „szürreális irrealitásba”, ami számomra (is) nehezen dekódolható, és hasonló a helyzet, amikor részeg emberek a koncentrációs táborral kapcsolatban filozofálgatnak. Nem szeretnék vidéki parasztozni, bár tudom, hogy (vidéki első generációs értelmiségiként) hajlamos vagyok rá, de ezek kilógtam számomra a szöveguniverzumból.

Ősszel ki-ki a saját családjukhoz kerül haza, ahol a csontvázak lapulnak a szekrényekben, és nagyon eltérő, hogy melyik szülő hogyan kezeli őket. Beng édesanyja egy kitárulkozó pozíciót vesz fel, vállalva a hibái felelősségét, és az édesapa hasonlóan. Ő érdekes karakter, bár nem jár be rendkívül nagy utat, elhidegült ember, aki nem tudja kezelni a családját.
Velük szemben az egyébként rendkívül tiszta, ideálisan falusi, ámde, talán akár boszorkányosan titokzatosság leng körül. És ezt Annabella nem képes feloldani, mert, elmondása szerint, az ember nem meztelenedik le a gyermeke előtt. Ugyanakkor van valami elhallgatás is a regényben, a többi rokonnal kapcsolatban, amit egy bizonyos pontig felfed a regény, és az rendkívül megvilágító. Ámde Annabella szerepe nem tisztázódott számomra teljesen, ami pár mondattal elvarrható lett volna. Sajnálom, hogy mégsem történt meg. Azonban nem lehet elvitatni, hogy ami történt, az nagyon váratlan és érdekes megoldás az inteszexséggel, illetve sokkal inkább a prűd konzervativizmussal kapcsolatban.

Mivel ez a fő vonal a könyvben, nagyon sok szempontból mutatja be az interszex életet. Mivel az interszexség egy születési rendellenesség, a szülők is hajlamosak a felelősségüket vagy a másik felelősségét kutatni, és miközben hoztak egy állati jó döntést, azt az egyszerű helyzetet, hogy „Mi legyen a neve a gyereknek? A gyerekünknek?” nem képesek feloldani. Ebben a témában az elbeszélő is sokkal ügyesebb, amit egyébként is értékeltem, de úgy különösen, hogy én is keresem a gendernonkonform szavakat most, hogy a bejegyzést írom, és kaptam már magam rajta, hogy a hímnemű jelzőket használom, mondjuk én végig egy maszkulinabb karaktert képzeltem, talán mert a meleg narratívához szoktam.

És akkor rá is térhetünk a könyv magvát adó interszexségre. Sok szempontból alapos munkát végez az író. Körüljárja, hogy milyen értelmezései lehetnek az interszex témának, így pszichológiai, emberjogi és leginkább emberi tényezőket is elemez. A legkézenfekvőbb melyik mosdót használja a gyerek kérdésektől a komplexebb hogyan tanul meg nemi szerepeket valaki, akit nem helyeznek el egy bipoláris nemi közegben kérdésekig. És vicces szembesülni ezzel a kérdéssel, amikor arról kell beszélnie, hogy buzi-e, vagy felesége vagy férje lehet majd valakinek, miközben ő nem igazán érzi magát különcnek:

Számomra ez nem téma. Nekem ez a természet. Csak a többieknek érdekes. Olyan ez, mint a kétfejű borjú. A borjúnak az a természetes, hogy két feje van, el sem tudná képzelni magát egyfejűnek. A többiek meg ámuldoznak: Jé, ennek két feje van! Azt pedig végképp nem képes felfogni, és tiltakozik is ellene, amíg az erejéből futja, hogy miért akarják levágni az egyik fejét. Hiszen hogyan lehetne választani, hogy melyikről mondjon le?

Különösen érzékeny, és erősen ezzel kapcsolatos, pontja a könyvnek, amikor arról beszél, hogy van forgatókönyve arra az esetre, ha megerőszakolnák. Ez nagyon mély része volt a könyvnek, mégis érdekes pszichológiai kérdéseket vetett fel a főszereplő saját magában, amiktől sokkal élőbb, és sokkal valószerűbb lett az egész elbeszélés.

A kedvenc részeim viszont a számomra is megvilágító LMBT-séget, LMBTQIA+-séget érintő kérdések voltak, ahol egy érdekes összehasonlítását kaptuk az LMBT és az I betűk közösségének. Ezek rendkívül ésszerű egységei voltak a történetnek. Nagyon hasonló a szexuális kissebbség többi tagjával az interszexség abban, hogy azt hisszük egyedül vagyunk a világban ezzel a problémával, és vicces sorközösség az enyém és Bengé abban az értelemben, hogy mindketten a könyveken keresztül tudtuk meg, hogy ez nincs így. De nem biztos, hogy beszélhetünk sorsközösségről abban a témában például, hogy nem kell előbújnia a szüleinek, vagy nem kell újraszocializálnia magát, és nem rájön az ember, hogy meleg, biszexuális, transznemű, hanem „egyszerűen” interszex.
Szerettem, sőt általában szeretem, ha a szerző felelősséggel nyúl egy egész LMBT csoporthoz, közösséghez, jelen esetben egy önsegítő körhöz, és ez nagyon pozitív élmény volt itt.

rainbow-3648803_640.jpg

A könyv talán azt a célt tűzte ki maga elé, hogy eljusson egyébként kevesebb olvasmányélménnyel rendelkező, éritettekhez, vagy fiatalokhoz, ezért egy egyszerűbb, mindent kimondó nyelvet használt, amit lehetett szeretni, de nem szeretni is a könyv bizonyos túl kifejtő, akár túlmagyarázó részein.
Rendkívül idegesítő volt, és nem igazán értem, hogy a könyvekben jól megszokott gondolatjel (–) helyett miért használ (legalább következetesen) a szerző idézőjelet („”). Ezen sokáig nem sikerült túltennem magam, és addig sem a könyvre figyeltem.

Tartalmi szempontból sokszínűre sikerült, és működően sokszínűre, de nekem alapvető kérdések nem voltak tiszták a könyvvel kapcsolatban, úgy, mint: Mi került a születési anyakönyvi kivonatba? Milyen ruhákat hord egy interszex? Melyik társadalmi nemre jellemző külsőségeket viseli? Ezek azok a kérdések, amikre nem igazán kaptam választ a könyvben, de valahogy nem a szövegegészből hiányzott, csak azt vártam, hogy erről egy interszex regény nyilatkozni fog, mert hétköznapi dolgok, de ettől még szinte teljes volt a szöveg maga, és abszolút olvasható.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki nyitott az interszex témára, mert mégiscsak ez az első, ami magyar nyelven olvasható, és elgondolkodtatóra sikerült. Ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szeretne szembenézni azzal a ténnyel, hogy mennyire bipoláris nemi szerepekben élünk és gondolkodunk, és ajánlom mindenkinek, akinek felkeltette az értékelésem a figyelmét. :)

Vidra Szabó Ferenc: Uszadékfa
Aposztróf Kiadó, 2018
168. oldal
Így olvastam: Mivel elég jól olvasható, ifjúsági nyelve van, jól haladtam vele, két kb. két-két és fél órás üléssel megvolt.

Ennyi lettem volna mára! Köszönöm Vidra Szabó Ferencnek a bizalmat, és hogy elküldte nekem a könyvét, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran a komment szekcióban. Ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És persze, ha a következő posztokról sem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra!

Én pedig hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Hat múlt századi meleg történet

Takács Judit: Meleg század című tanulmánykötetéből

2018. július 24. - Szilvió

Sziasztok,

az előző posztban írtam nektek Takács Judit: Meleg század című könyvéről, ami egy érthető, ugyanakkor informatív tanulmánykötet a 20. század Magyarországának melegséggel kapcsolatos társadalmi változásairól. A mai posztban pedig hat olyan történetet mesélek el, amik szerintem különösen izgalmasok, és további információkat találsz a könyvben róluk.
Kezdjük is. :)

meleg_szazad.JPG

1. Budapest, mint világváros

Budapesten a századfordulón már kialakultak azok a csomópontok, ahol férfiak könnyen férfitársaságot találtak maguknak. Ezek elsősorban nyilvános fürdők, nyilvános vizeldék, illetve forgalmas terek köré épültek, és például a hosszas kirakatnézés és a körbe-körbe járkálás volt része a pávatáncnak. A századforduló társadalomtudósai szerint ez minden nagyvárosban így volt, így Budapest központtá és azon túl nagyvárossá válásának egyértelmű tünete. Ugyanakkor a helyzet pikantériája, hogy (főleg vallomásokból) ezekkel a helyekkel a rendőrség is tisztába volt.

2. Az első magyar nyelvű könyv

Az első pontban felvetett problémával is foglalkozik Dr. Pál György A homoszexuális probléma modern megvilágításban című könyve, amely a homoszexualitást a természet „művészi impotenciájaként” értelmezi, és a homoszexualitás dekriminalizálását is felveti, tehát a homoszexualitást valamiféle betegségként értelmezi, és mint ilyet, nem tartja büntethetőnek. Ez 1926-ban kifejezetten előremutató gondolat volt.

3. A listázandó adatok és a listák megszüntetése

Az 1870-es 80-as években rendőrségi feljegyzések, a 30-as évekre félhivatalos jellegű listák készültek meleg férfiakról. A nyilvántartásba bekerültek a következő adatokkal szerepeltek:

név
születési hely és év
vallás
családi állapot
foglalkozás
lakás
hol találkozott
állampolgársága
nyelvismerete
női neve
hajlama
társasága
beszéde
szeme
szája
orra
füle
arca
termete
keze
haja
bajusza
szakálla
további különösebb ismertetőjele
büntetései

Az 1988-ban alakult Magyar Homoszexuálisok „Homeros-Lambda” Országos Egyesületének az egyik fontos célja volt a homoszexuálisok listázását lehetővé tevő jogi környezet és jogalkalmazói gyakorlat megszüntetése volt, amivel belügyminisztériumi szinten is lobbiztak. Mindezt a homoszexualitás büntethetőségének megszüntetése után (1961) 27 évvel.

4. A dán lány

Az Est az egyik legolvasottabb magyar közéleti napi periodika 1910 és 1939 között, és  végig kísérte Lili Elbe, az első nemhelyreállító műtét alanyának történetét, ahogy egyébként  a kontinens teljes sajtója. Európa szerte keresték Lili sorstársait, így az Est is megtalálta az Újpesti sorstársát, aki azonban nőből lett férfi.

25-legstilusosabb-noi-karakter-a-filmvaszonrol_0437b0088a9d2d850c7f3fc9f209bd60.gif

5.Karthy Frigyes sem maradhatott csendben

Az író karcolata 1933-ból, Szintén az Est hasábjairól

Most a nővé válás van divatban. A század elején kezdték ezekkel az endokrin mirigyekkel a tudósok. […] Előbb csak a fiatalságot akarta konzerválni Steinach és Woronoff a mirigyes beavatkozással, ami végre is nem rossz dolog, ha az ember szereti a hölgyeket, és ezt a jó szokását nem akarja abbahagyni. De legújabban a tudósok megirigyelték a dicsőséget és most olyanfélét kezdenek hirdetni: nézd, ha te úgy szereted a női nemet, miért kell neked ahhoz drága pénzen fiatalnak maradni, még drágább pénzen megnősülni? – mi egyszerűen átváltoztatunk téged magadat nővé egy kis endokrin miriggyel, aztán izé… elveheted sajátmagadat, családban marad a hozomány, átteszed egyik zsebedből a másikba.

6. Egy teljesen könyves a végére

Szintén az Est figyelemmel kísérte Radclyffe Hall: A magány kútja című könyvének bezúzását is (a könyvről itt, a bezúzásról és a történetről pedig itt írtam bővebben.) 1928-ban.

Az angol könyvpiacon a minap egy könyv jelent meg, amelynek szerzője Miss Hall név mögé rejtőzködik, a regény meséjének szövése s stílusa pedig erőstollú elbeszélőt árul el. A „Daily Telegraph” és a „Sunday Express” módfölött fel volt háborodva az állítólagos Miss Hall regényén, amelynek tárgya a lesbosi szerelem és a legkirívóbb színekben van megfestve. Mindkét lap felhívta a belügyminisztérium figyelmét, hogy az ilyen regény, különösen, ha hivatásos és tehetséges író tollából származik, még inkább terjeszti a mételyt, amely, fájdalom, Angliában nagyon elszaporodott. A támadások következtében a belügyminisztérium utasította a rendőrséget, hogy Miss Hall regényét vonassa vissza a könyvkereskedések forgalmából, ami meg is történt. Maga a kiadó sietett a regényt eltűntetni a könyvkirakatokból, mert különben súlyosabb büntetés várt volna rá.

Takács Judit: Meleg század
 Pesti Kalligram – MTA TK
256. oldal
Így olvastam: Két turnusban olvastam, a vizsgaidőszak előtt és a vizsgaidőszak után. Mivel tanulmánykötetről van szó, így több ülésben, de könnyen tudtam olvasni, az informatvitás ellenére is könnyen olvasható, jó tempójú (ha pihenni akartam, a szöveg is olvasmányosabb volt).

Köszönöm szépen a Kalligram Kiadónak a bizalmat, és hogy eljuttatták hozzám ezt a könyvet recenzióra, és persze köszönöm nektek, hogy velem tartottatok.

 Ha tetszett a poszt, vagy megjegyzésed volna a történetekkel kapcsolatban, írj bátran a komment szekcióban. Ha a következő posztról sem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be az instagram profilomra. Igyekszem hamarosan érkezni, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Takács Judit: Meleg század

2018. július 18. - Szilvió

Sziasztok,

a mai posztban egy tanulmánykötetről szeretnék nektek mesélni. A tanulmánykötetet Takács Judit szociológus jegyzi, aki régóta foglalkozik az LMBT témával, és ebben a kötetben a 20. század Magyarországának melegséget érintő társadalmi tényezőit veszi számba, olvasmányosan, érdekesen, de tudományos igénnyel.

meleg_evszazad.JPG

A könyv alaptézise, hogy a múlt századot nevezhetnénk akár meleg századnak is, ugyanis ekkor jelenik meg a szó, ami hosszas jelentésváltozásokon fog átesni mai alakjáig, ekkor dekrimizálják, vagyis innentől nem büntethető önmagában a homoszexualitás, és még ebben a században alakul meg az első magyar meleg egyesület is.

A könyv által vizsgált korszak kezdetén, még arról kell beszélnünk, hogy az azonos neműek közötti kapcsolat pusztán kizárólag az aktusban merül ki, amit bárki elkövethetett, és ezen túl, a homoszexuális szó megjelenésével a 19. században már személyiségekről beszélhetünk, akik társadalmilag megkülönböztethetők, és ennek tudatában is vannak. 

1878-tól nem volt bűntetendő a nők közötti fajtalan cselekmény, mivel az az ember szellemi és physikai egészségének aláásását tekintve távolról sem bír azzal a morális és bűntetőjogi jelentőséggel, mint a férfiak között űzött fajtalanság, amelyet 1961-ben dekriminalizáltak csak, de akkor sem volt együtt kezelhető a heteroszexuális viszonyokkal, mert a beleegyezési korhatár lényegesen korlátozóbb volt a fiatalok esetében. És ez már csak a 21. században változott meg.

homohistory-1.jpg

A könyv azt az utat mutatja meg, amely eltelt azóta, hogy a 1878-as Magyar Büntetőtörvénykönyv 241.-242. szakasza a természet elleni fajtalanságot büntetni rendeli. A könyv első fejezetében egy jogi és társadalmi bevezetőt kapunk, majd rátér a listázásokra.

A homoszexuálisokat különböző szinten, értem ez alatt, hogy rendőri, rendőrégi, minisztériumi szinteken listázták Magyarországon. Volt, hogy legálisan, volt, hogy etikátlanul és volt, hogy a joggyakorlat megengedte. Végig bemutatja Takács az utat a századfordulós rendőri noteszek és háborúk közötti rendőrségi listákon át, egy bizonyos minisztériumi levelezésig, majd azokig az aktákig bezárólag, amik a beszervezés lehetőségeit tartalmazták a Kádár rendszerben, amikor már egyébként önmagában a melegség nem is volt bűntetendő. Érdekes adatokkal és számokkal dolgozik a könyv, és beszél arról is, mennyire nehéz adatot szereznie a kutatásához, ami Takács Judit kutatói és emberi arcát egyszerre mutatja, és óhatatlanul egy picit exkluzívabbnak érezzük a könyvet, amit a kezünkbe fogunk.

A következő fejezetben az századforduló egyik legolvasottabb napi periodikáját, az Estet szemlézi nemiszerep-áthágás és homoszexualitás tárgyú cikkek után kutatva, amelyből érdekes, kedves, és sokszor meglepő vagy akár sokkoló történeteket idéz. A híres alföldi sorozatgyilkosról, Pipás Pistáról, vagy például egy jósról is beszél, aki szerint nőnek öltözve sokkal kifizetődőbb jósolni. De emellett fel feltűnnek rendőrségi szituációk, és hétköznapibb esetek is, ami elég nagy kuriózum volt az Est idejében, így elég nagy hírértékűnek, és elég érdekesnek, különlegesnek, mutogatni valónak tűnnek. Ezzel együtt bizonyos dolgokat az Est sem írt meg. Érdekes dolgokat, és nem véletlenül. ;)

1_db.jpg

Tovább lapozva arról olvashatunk, milyen okok vezettek az 1961-es dekriminalizációhoz, hogy állt ehhez a jog, a társadalom és a rendőrség, majd néhány interjún keresztül megismerhetjük a rendszerváltás előtti meleg élet lehetőségeit és útjait. A heteroszexuális homlokzat, azaz a látszat fenntartásának lehetőségeit, útjait, illetve a fontosságát, és az állambiztonság kompromitálásáról is olvashatunk a 60-as évekből.

A könyv utolsó ötven oldalában függeléként leveleket, interjúkat, illetve egy kihallgatás jegyzőkönyvét is megtaláljuk. Egy olyan férfiét, aki szerette a férfiakat, és nem igazán volt hosszabb kapcsolata. A jegyzőkönyvben arról vall, kivel hogyan ismerkedett meg, és kivel mit csinált, ami önmagában vicces mai szemmel visszanézve, de a jegyzőkönyvi tömörség is szórakoztatóvá teszi.

A függelékek után pedig találunk egy alapos hivatkozás listát, amit szintén érdemes átböngészni annak, akit részletesebben érdekel a meleg történelem. Én biztosan olvasok még onnan cikkeket.

Összefoglalva egy mérhetetlenül precíz és alapos, tudományos ismeretterjesztő könyvet kaptunk, olvasmányosan. Nekem személyesen hiányzott a holokauszt kérdés egy picit, ha már 20. század, de ettől eltekintve nagyon klassz könyvnek tartom, amit bátran ajánlok, ha kezdesz érdeklődni a melegség története iránt.

A kedvenc részeim: A sajtószemle. Abszolút. Érdekesnek találtam, hogyan tekintett a sajtó 70-100 éve a melegség vagy bármi melegséggel kapcsolatos megírni valóra. Bár nekem a sajtótörténet egyébként is gyengém, különösen, ha vannak konkrét cikkek. És itt voltak.

Takács Judit: Meleg század
Pesti Kalligram – MTA TK
256. oldal
Így olvastam: Két turnusban olvastam, a vizsgaidőszak előtt és a vizsgaidőszak után. Mivel tanulmánykötetről van szó, így több ülésben, de könnyen tudtam olvasni, az informatvitás ellenére is könnyen olvasható, jó tempójú (ha pihenni akartam, a szöveg is olvasmányosabb volt).

Köszönöm szépen a Pesti Kalligram Kiadónak a megtisztelő bizalmat, hogy elküldte nekem ezt a könyvet, nektek pedig azt, hogy velem tartottatok. A következő bejegyzésben érkezem hat számomra érdekes történettel, amiről ebben a könyvben részletesen is olvashattok. :)

Ha tetszett a poszt, vagy megjegyzésed volna a történetekkel kapcsolatban, írj bátran a komment szekcióban. Ha a következő posztról sem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be az instagram profilomra. Igyekszem hamarosan érkezni, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sarah Winman: Bádogember

Sziasztok,

1939-től, az Óz, a csodák csodája bemutatója óta tudja a világ, hogy a bádogembernek van szíve, és tud szeretni. Sarah Winman második magyar nyelven megjelent műve ugyan csak a címben reflektál a világunk eme apró alapigazságára, mégis képes megmutatni mennyire igaz. És így ez egy nagyon bátor. értékes és klassz könyvet kapunk. :)

badogember.JPG

A Bádogember az emlékekkel dolgozik. Kezdetben nem történik benne semmi azon túl, hogy van egy Ellis nevű férfi, aki emlékezik az elmúlt ifjúságára, halott édesanyjára, Judera, szintén halott gyermekkori barátjára, Michaelre, és halott feleségére, Annie-ra. És a narratíva szintjén sokáig itt is maradunk. Aztán valami megnyílik. Egy füzet, amin át megértjük azokat a dolgokat, amiket sosem beszéltek meg ők hárman, és amin át kapcsolatuk egy egész más minőséget kap.

Könnyű lenne azt mondani, hogy ez a könyv két fiúról szól, akik talán együtt lehettek volna boldogok, de ez a könyv nem erről szól. A könyvben benne kell lennie a nőnek, Annie-nak, és nekik hárman kell valami olyan érzelmeset és tisztát őrizni, amire a világnak hatalmas szüksége van.

A két fiú szövetsége adja ugyanakkor vitathatatlanul a könyv törzsét. Ha felütjük a könyvet, mégis először Dora Judd-dal találkozunk, aki egy pillanatban meglátja a szépséget, a lehetőséget, és azt a szabadságot, amit a gyermekének mindenképpen szeretni megadni. Jude ekkor egy festményt néz, egy olcsó reprót, amit valaki felajánlott egy tombolán, és látta egyszer az eredetijét egy galériában. Napraforgókat ábrázol, amik a regény alap motívumai lesznek, Van Goghé, a művészeté, a szabadságé, és Dél-Franciaországé, ahol a festő jól érezte magát, és ami ezen át valamilyen paradicsomszerű, mégis reális képet kap.

dorothyek.gif

Dora és a festmény története után találkozunk Ellisszel, aki Dora fia. Idős már, és a helyi autógyárban dolgozik éjszakákon át. Senkije nincs, csak néhány munkahelyi kapcsolata, az édesapja, akivel eddig nem sikerült megoldani a kapcsolatukat, és az édesapja barátnője. Egy este Ellis elszökött a munkahelyéről, majd megsérül egy balesetben, és hat hét betegszabadságra kényszerül. De ebben a betegszabadságban nem csak ő sérül bele, hanem ez egész gondosan felépített világképe. Nem tud dolgozni járni, és az otthonlétben észreveszi az elhanyagolt kertet, amit a felesége gondozott, szociális kapcsolatokat alakít ki a szomszédokkal, tisztázza a saját tüskéit, rendbe teszi az édesanyjával, a feleségével és Michaellel való viszonyát és nyit a lehetőségek felé. Ellis a négy karakter egyike, aki többre hivatott, de ő még él, és neki még meg vannak a lehetőségei, hogy eljusson Dél-Franciaországba az utalásrendszer legtöbb értelmében, és ez válik hamar a könyv tétjévé.

Michael egy fiú, aki fiatalon kerül a városba, Oxfordba, mert az anyja elhagyta, az apja pedig meghalt. Michael az első pillanattól nagyon értelmes, a művészetre nagyon nyitott, intellektuális kis srác, aki könyveket olvas, megengedi Ellisnek, hogy lefesse és elmélyült beszélgetésekbe kavarodik Doraval, akinek osztja ars poeticáját is:

A férfiaknak meg a fiúknak képeseknek kell lenniük csodálatos dolgokra.

És végig emlékezünk arra, ahogy ők ketten felnőttek. Ott vagyunk a barátság nagy fordulóinál, majd az első csóknál, és majd egy kilenc napos utazást is látunk, amiben mindenki boldog. Aztán látjuk őket fiatal férfiakként, Ellist szerelmesként, ahogy az első pillanattól fogva egymáshoz kötődtek Annie-val, és aztán követjük Annie-t is a társaságban, amelyben hárman adtak ki egy egészet.

Ellis és Michael barátságát vagy kapcsolatát többen hasonlítják a Szólíts a neveden kapcsolatrendszeréhez, ami nekem döcög. Valóban egy nagyon tiszta, őszinte és megkapó szeretetről van itt is szó, ez három ember kapcsolata a teljes elfogadásra és a feltétel nélküli szeretetre épül, de Ellis és Michael küzd az öndefiniálással, ami a Szólíts a neveden kapcsán nem probléma. Michael további kapcsolatai férfiakkal lesznek, és ő maga melegként utal magára majd a könyv egy későbbi részén.

Hét év alatt Franciaország megváltozott az elbeszéléseinkben. Most már külön ágyak és külön srácok nyaralása, napozás és francia szépségek. Most már titkaink vannak egymás előtt, titkaink a szexuális kalandjainkról, ki mit csinál. Titkok, mert nem tudjuk, mihez kezdjünk azzal, amik voltunk. Úgyhogy távol tartjuk magunkat tőle, nem nyúlunk hozzá, nehogy fájjon. Az elkerülés a lórom a csípésre.

Michael elszabadul Oxfordból, és Londonba kerül, ahol irodalommal foglalkozik, mert jó a történetek megváltoztatásában, vagy talán tényleg csak kiszabadul. Megromlik a hármójuk kapcsolata, és Michael felelősnek érzi magát, de aki elmegy, orvosolni tudja hibáját, ha visszatér, és megadja a boldogság lehetőségét. Amíg Michael meg nem hal.

Michael után marad egy doboz, ami nagyon kevés dolgot tartalmaz, de azok fontosak. Teljes terjedelmében olvashatunk egy leírást az Oxfordtól távol töltött időről, melyben ő is visszaemlékezik, például a találkozásukra:

Ott van Mabel, és öregnek látom, pedig így visszatekintve nem az. És magányos vagyok, és félek, amíg meg nem látom mögötte Ellist. A könnyűlovasság. És emlékszem, arra gondoltam: Te a barátom leszel. A legjobb barátom. És emlékszem, hogy kinyílt a kocsi ajtaja, és Mr. Khan azt mondta: Egy tékozló unoka és két bőrönd könyv. És akkor kiléptem a hóesésbe.

De megtudjuk belőle a francia utazás igaz történetét, és hogy elfogadta Anniet, és megtudjuk milyen a viszonya a nővel, akit valami fontos dologért az első pillanattól szeret, de megtudunk még történeteket emberekről, akiket még szeretett. Őszintén beszél az AIDS-ről, és nagyvárosi meleg élethelyzetekről, és elég sokat sugall arról, hogyan kell készülődni a halálra. Michael lakása letisztult volt, nem volt benne semmi plusz, és végül visszatért az övéihez, miközben felvet egy baromi fontos kérdést majd, amire nem ad sem ő, sem a könyv választ, és igazság szerint én sem tudnék.

Ellis élete távol van a könyv elején attól az élettől, amit élni szeretett volna gyerekkorában, és talán nem is ehhez közeledik, de közel kerül ahhoz, amit élnie kell egy olyan embernek, aki megtapasztalta Annie és Michael kapcsolatát, akit Dora nevelt fel, és aki igazán hitt a regényben mindvégig. Mert Ellis tényleg egylényegű a bádogemberrel, csak el kell mozdulnia ahhoz, hogy ez ő maga előtt is világos legyen. És nekem emiatt is nagy kedvencem ez a könyv.

dorothyek2.gif

Viszont van egyetlen kis pont, ami a könyv kézbevételénél már feltűnt. Ez egy csodálatos könyv. Fantasztikusan szép a borító, jól áll neki a kemény kötés, szép a címlap belső oldala, sőt, gyönyörű, tehát nagyon jól áll ennek a könyvnek ez a formátum, és elég rövid így is, és teljes az egész, szóval egy picit tényleg faramuci helyzet ezt felhozni, de állati nagyok a betűk, és furcsa volt ilyen gyorsan lapozni, és távolabbról is jól olvasni, amit annyit azért nem vett le az élményből, hogy ne került volna be a kedvenceim közé. :)

Kedvenc rész: Túl azon, hogy az egészet imádtam, a két nagyon nagyon kedvenc jelenetem közül az egyik az volt, amikor Michael mindenképpen szeretett volna írni Judy Garlandról, a másik pedig az, ahol Michael azt mondja, hogy a szerelem annak a felismerése, hogy soha nem találkozol olyan emberrel, mint amilyen ő.

Én két hónapja ezt érzem ezzel a könyvvel kapcsolatban, ezért is nem tudtam írni róla hamarabb. Egy nagyon rövid, de velős történet, ami nagyon könnyen belopja magát a szívedbe, és valami nagyon esszenciálisat fogsz kapni, és talán sosem találkozol olyannal, mint az. Ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi fel van készülve két csodálatos belső utazásra, és egy picit átszűrné a lelkét. :)

Sarah Winman: Bádogember
XX. Század Kiadó
2018.
Oldalszám: 270. oldal
Így olvastam: Két nagyobb ülés alatt, nagy betűi vannak, és könnyű a nyelvezete.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és külön köszönöm a XXI. Század Kiadónak, hogy megkaphattam ezt a csodálatos könyvet, ígértem nagy becsben fogom tartani. :)

Ha olvastátok már, vagy kérdésetek volna, írjatok bátran kommentet, vagy keressetek a facebook oldalon, ahol izgalmas háttértartalmakkal is igyekszem érkezni, és a személyes instagram profilomon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött. :) Ha tetszett a poszt, és szeretnétek még ilyeneket olvasni, akkor kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra. :)

És semmiképpen ne feledjétek a következő posztig:
Könyvekkel (például a Bádogemberrel) a szivárványig és azon túl:

Szilvió