Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


David Levithan: Hold me Closer - Engedj közelebb!

2018. december 06. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy spin off könyvről fogunk beszélni. Méghozzá a Will & Will, Egy név, két sors című könyv megszeretett Mini Cooperének csodálatos és kevésbé csodálatos életét tekinthetjük végig, a születésétől, egészen az eredeti könyv zárását adó előadás végégig. Egészen pontosan addig.

engedj_kozelebb.JPG

covers_370132.jpg

Merthogy ez a könyv egy színdarabnak a szövegkönyve, és rendezői füzete, és a szíve, lelke. És ezt a színdarabot Mini, a kövér meleg srác írja, magáról, és ő rendezi, és az iskolai előadásban a főszerepet is ő alakítja. Így elvárjuk, hogy sok-sok nagy, teátrális mozzanattal teli, igazi szeretni való, ámde annál gagyibb tini musicalt kapjunk, amit a könyv hiánytalanul leszállít nekünk.

tumblr_myc1cues8l1rnaadqo2_400.gif

Az első felvonásban Mini életének az első szakaszából nézhetünk jeleneteket. A születésétől a coming outjaiig (itt először az előbújás szót használtam, aztán átolvasva rájöttem, hogy a születés kontextusában ez nem annyira volna jó, aztán többedik átolvasásra arra jutottam, hogy ezt a kulisszatitkot itt hagyom zárójelben), vagy ahogy ő fogalmaz, megnézhetjük, hogy a nagy meleg hernyóból a teljes átalakulás, imádom, hogy ez a biológiai neve a rovarok fejlődésének, utolsó fázisában hogyan bújik elő a nagy meleg pillangó.

Ilyennek születtem,
nagydarab vagyok, és meleg,

szükségtelen boncolgatni,
hogyan lett belőlem meleg.

Csak lett. Így született. A kis magánmitológiája szerint már énekelve.

És az első felvonásban a melegség tényét tematizálja. Nagyon megvilágítóan kimondja, hogy nekünk melegeknek először magunknak kell előbújnunk, vagy hogy meg kell tanulnunk magunknak lenni, ami tök evidens, de tényleg meg kell szokni, ki kell tapasztalni, hogy milyen melegként és "te"-ként létezni. És közben beszél arról, hogy nem kell minden férfinek a melegekről félnie, különösen a sport után lévő, csatakos, izzadt fiúknak nem, és azt is elmeséli, hogy mégsem emiatt hagyta ott a sportot, hanem a színház miatt, mert egyidőben volt a két iskolai foglalkozás. Mesél még Lyndáról a menő leszbikus bébiszitterről, aki előrevetíti Mini folytonos szerelmi csalódásait, és aki az Inkább boldog bébiszitteréhez hasonlóan folyton visszatér a színpadra, jó tanácsokat adni. És mesél a szülőkről, és az elfogadásról, és a gyermekük féltéséről:

Lehet, hogy szaladnod előbb kell majd, minthogy megtanulsz lépni.

Aztán a második felvonásban elég erősen kezd. felvonultatja az exeit, az exek parádéján, majd végig nézzük, hogy  kik hogyan alakították Mini életét a könyv története végéig. Megismerjük az első randi téteket nem ismerő izgalmát, amikor még nem érték csalódások, még nem szakított, még nincs exe, majd belemegy egy sokunk által talán ismert „nincs bennünk sok közös, de meleg vagyunk” helyzeten alapuló kapcsolatba, és énekel róluk, és gondolkozik, és mesél, és énekel. A srácokról.s a sztori sokszor érdekesebb, mint valójában a srácok.

És ez így van. Mert ez egy musical. És nem az a Andew Lloyd Webberes, hanem gagyi, olyan igazi kamaszoknak való. De hamisíthatatlanul Minis. Vagyis rendkívül nagyszabású és rendkívül meleg. Szélsőséges skálán mozog az előadás a drámai és a vígjátéki hatások között, és már-már dilettáns módon hatásvadászok, amivel jó paródiáját adja a műfajnak. Külön érdemes itt megemelni, hogy egy ponton a szex maga is szóba kerül, ami pozitív volna, viszont annyira teátrális és közhelyes, hogy az elmesélhetetlen. Reflektál arra, hogy a musical eredendően nem a kövér fiúkat népszerűsíti, és arra is, hogy a nők és a melegek teszik ki a musical előadások közönségének 98%-át. Az utóbbi különösen vicces volt, és felidézi bennem, amit Augusten Burroughs ír a Kiszáradvában:

Ezért kell meleg elvonóra jönni. Az emberek itt értékelik a drámát.

Ugyanakkor, és a félreértések elkerülése végett azt hiszem érdemes elmondani, hogy ez nem az a klasszikus színdarab, amit azért írt valaki, hogy ő vagy más azt később előadja. (Más kérdés, hogy ezt a 20. századi dráma már rég nem várja el, sőt.) Bár a díszlet és a darab maga megvalósítható volna, a leírások az igazi kincsei a szövegnek:

A Minit alakító színész ne felejtse el, hogy én a randizást nagyon akartam.

Veres Attila, sci-fi, fantasy író forgatókönyveket is ír, és arról mesélt nemrég, a szegedi könyvbemutatóján, hogy a forgatókönyvekben vannak az akció és a diskurzus részek, és nincs benne, hogy mit akar, mit gondol, mit érez a szereplő, hanem csak a cselekvési terv, és ez a könyv ennek a gyakorlatnak az antitézise leginkább, ilyen leírásokkal:

Mini visszafordul Willhez. Tisztázzuk: Will nem áll készen, hogy elfogadja a vigaszt. Mini azonban erről mit sem sejt. Mini fejében ugyanis a dolgok a következőképpen működnek — cukin találkozunk, végig cukik maradunk, aztán cuki módon szeretjük egymást az idők végezetéig, ámen.

Rendező legyen a talpán, aki ezt kihozza a színész metanyelvi jeleiből. De tényleg azt gondolom, hogy ez nem lehetett célja David Levithannak.

Kedvenc részem: Rögtön az elején:

A reflektorfénnyel kapcsolatban még egy fontos közlendőm van: bele kell lépni. Ez a mozzanat megkerülhetetlen.

Végezetül ajánlom ezt a könyvet elsősorban azoknak, akik már megszerették Mini Coopert a Will & Willben, mert egyébként rendkívül tömény. Ajánlom azoknak, akik nyitottak valami túlzottan és szélsőségesen másra, miközben minden ismerős lett, csak felnagyította őket Mini. Hatalmasra. És ajánlom mindenkinek, aki nem mer kilépni a reflektorfénybe. Ők azt hiszem nagyon fogják szeretni ezt a tömény szeretetbombát.

David Levithan: Hold me Closer - Engedj közelebb!
Maxim, Dream válogatás, 2015.
232. oldal
Így olvastam: Nagy betűk, drámaszerű középre tördelés, és nagy közök, könnyű ifjúsági nyelv, egy délután két kávé között sikerült.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok.

Ha van valamilyen kérdésetek, megjegyzésetek, várlak titeket a komment szekcióban. Ha nem szeretnél lemaradni a hamarosan érkező következő posztról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, less be hozzám facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod. :)

Hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig: Szilvió

Heti mesélős és HAUL (42-43. hét)

2017. október 28. - Szilvió

Sziasztok,

sok olyan rendezvényen veszek részt, amiről szívesen mesélnék nektek pár szót, épp ezért három hete úgy gondoltam, hogy hozok nektek egy ilyen változó gyakorisággal, de általában szombaton jelentkező bejegyzést. És mivel az elmúlt másfél hétben nem érkezett poszt, ezért egy picit magyarázatjellegűnek is tervezem, mert az egyetem mellett is elég zsúfolt volt. Na de nézzük:

Hol voltam az elmúlt két hétben?

1. Parti Nagy Lajos - Moliére: Tartuffe

Szeretem a Tartuffe-öt, mert menő, és ma is aktuális tud lenni. Néhány éve láttam egy nagyszínpadi előadásban Pécsett, hagyományos (talán Vas István) fordításban, és most láttam a Parti Nagy féle átiratot Herczeg Tamás rendezésében a szegedi REÖK pinceszínházában.
Parti Nagyot 2006-ban kérte fel Alföldi, hogy írja meg a saját átiratát a Nemzetinek, amiben a tőle elvárt nyelvi humor mellett különlegesség, hogy elmarad az ötödik felvonás, és a darabot egy élőkép zárja. Bár azóta felkérésre megérkezett az ötödik felvonás átirata, a Herczeg rendezés az eredetinél maradt, és ez jól van így. Sosem értettem a francia abszolutizmus azon kis szeletét, amiben csak úgy jöhet a király, és rendet tehet. :D Idegesített, talán kidolgozatlannak is találom.
Külön kiemelném, mert szuper Herczeg és a Parti Nagy szöveg egymásra találásában, hogy Parti Nagy szereti a szóalkotásokat, hogy egyes hangsoroknak jelentése tud lenni kizárólag a hangzása miatt. Ezek általában indulatszók, vagy szitokszók, és ilyenkor egy pillanatra megáll a levegő a színpadon, és megismétlik a szót, ami elég jól eső gesztus. :) Szerettem nagyon az egészet. Külön kiemelném még a képi világát. :) Az is adta, fantasztikus volt. Ennyi. :)

tartuffe.jpg

2. Czinki Ferenc: Pozsonyi metró könyvbemutatópm.jpg

Pozsonyban nincsen metró. Pedig úgy volt, hogy majdnem lett. De végül nem. Pozsonyban lassabban épülnek a metrók, mint itthon, de jobban hiányzik. Mindenkinek.

A könyvbemutató első felében Czinki arról (is) mesélt, hogy milyen volt Pozsonyban írói ösztöndíjjal 2014-ben, és mesélt pár szót, például arról, hogy lehet, hogy az irodalomban meg tudunk csömörleni hattyúkban, de peremvidéki koszos hattyúkról még biztosan nem írtak. :)

A bemutató vége pedig zenés vetítős lett, melyben az ösztöndíj alatt készült fényképeket nézhettük meg, miközben a Blahalouisiana tagjai zenéltek nekünk, és részleteket olvasott fel az író az elég kimerevített, de izgalmas, rövidke regényéből. :)

3. Tompa Andrea: Omerta könyvbemutató covers_429100.jpg

Tompa Andreától nem olvastam még, pedig eléggé népszerű kortárs szépirodalmi szerző, akinek ez a harmadik regénye.
Fő témája a 20. századi Románia, azon belül is a kisebbségi lét, még inkább az azon belül is kisebbségi lét.

Az Omertában konkrétan az 50-es éveket vezeti végig négy szereplő életén. Ebben az esetben egy Kolozsváron, azon belül egy külvárosi részen élő magyar szereplőket ismerünk meg. Kalit, aki egy magára maradt mesemondót, Vilmost, aki egy rózsanemesítő, aki kis alkuk sorozataként pártkatona lett, mindegy véletlenül, egy 16 éves lányt, és egy apácát, akit hitéért hazaárulás vádjával börtönbe tartanak. Még nem olvastam, de nagyon izgalmasan hangzik, és persze Tompa Andreát életem végéig hallgatnám, ahogy csak beszél, szóval a könyvbemutató sem volt rossz, pedig már a másodikon voltam. :)
Ha réveszem magam az elolvasására, amit még idén szeretnék megejteni, akkor várható lesz egy hosszabb Omerta szünet, mert hát 623 oldal, ahogy az a bemutatón is többször elhangzott. :D

4. Ványabácsi színházi előadás

Csehov unalmas, ahogy unalmas a témája, mert épp az unalom az. A három nővért meg akarom nézni majd, mert mindig jó színésznőkre bízzák, a Cseresznyéskertet szintén pár éve láttam Pécsett, és untam. Bodolayról sok Szegedre színházba járó ismerősöm azt mondja, hogy megmutatta már amit tud, és unalmas vagy önismétlő. Én csak a Nép ellenségét láttam eddig tőle az előző évadban, és nagyon adta, akárcsak itt, bár vitathatatlanul voltak akár ripacsnak is mondható dolgok, amiket én inkább önkényességnek mondanám Mindenesere még megnézek néhány darabot tőle, mielőtt ráunok azt hiszem. :D

Mit szereztem az elmúlt két hétben?

Nem tudom, mi van a könyvpiacon, de mindeni őrületesen leáraz, és párszáz forintért jutottam hozzá nagyon sok olyan könyvhöz, ami már régóta érdekelt. Plusz hát használt könyveket is sikerült. LMBT könyvek (pirossal szedve), szépirodalom, szórakoztató, minden, mint a búcsúban. :D

Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben kereszt.jpg

Már olvastam azokban a boldog 16-17 éves olvasásaim körül, de eddig nem volt saját példányom, és nem is olvastam újra, hogy bejegyzést írjak róla, pedig nagyon szerettem.
Arról szól, hogy egy vallásos srác rájön, hogy kiközösítik a melegeket, és egy éven át kipróbálja a meleg létet. Izgalmas kísérlet, remek könyv, amint lesz időm újraolvasni, jövök az értékeléssel. ;)

Marie Aude Murail: Oh, boy!
Erről írtam a születésnapi kívánságlistámban:

A könyv három testvérről szól, akik a gyermekotthonok világából szeretnének kikerülni. Olyan témákról beszél a moly.hu címkéi szerint, mint a homoszexualitás, a leukémia, a családon belüli erőszak, vagy az öngyilkosság.
Már egy ideje tervbe van, hogy megszerzem, és a város több használt könyves csoportjában találtam példányt, de valahogy egyiket sem sikerül tető alá hoznom, de nem adom fel. :)

Jelentem, azóta megvan, és el is olvastam, és két héten belül szeretném kitenni az értékelést is. :)

Ottlik Géza: Iskola a határon

A Magvető Kiadó tök új, szeptemberben induló sorozata a Magvető zsebkönyvtár, amiben az elsők között jelent meg ez a klasszikus, amit, szégyen, nem szégyen, még nem olvastam, és (micsoda véletlen egybeesés) vizsgaidőszakra egyébként is kell majd. :)

Antoine Leiris: Csak azért sem gyűlöllek titeket csaka.jpg

Két könyv lesz, hasonló kifogásokkal, bemutatom az egyiket. Rohadt olcsó volt, nincs más mentségem, amiért részt vettem ebben a hullarablásban...
Dehogy a lényegre térjek: Antoine Leiris egy francia újságíró, akinek a felesége meghalt a párizsi terrortámadásban. Antoine Leiris erre kiírt egy facebook posztot, ami tök fontos dolgokról beszél. Arról, hogy túl kell lépnünk ezen, csak azért is boldognak kell lenni, és csak azért sem kell gyűlölni. Ebben a témában sokan emelték fel a hangjukat, és osztom ezt a véleményt. De Antoine Leiris nem állt meg itt, írt egy nagyon rövid, és minden eredetiséget nélkülöző "gyászkönyvet" magukról, és persze nagyon sajnáljuk és tiszteljük őt. Mármint társadalmilag. Mármint mások. Én nem. Én az első adandó alkalommal fogok tőle megszabadulni. Pedig szép a borítója, csak retekmód hatásvadász. Az is. 

David Vann: Akváriumakvarium.jpg

Erről a könyvről nem tudtam sokat, csak hogy érdekelni fog, és LGBT, és ifjúsági, meg hogy ilyen a borítója, és ilyen a fülszövege, ami hát két elég erős érv, na. :D

Édesanyja egyedül neveli a tizenkét éves Caitlint, és igen nehéz körülmények között élnek. Az anya dokkmunkás a közeli kikötőben, sokat és keményen dolgozik, kevés ideje jut a kislányra.
Caitlin iskola után mindennap az Akváriumba megy, amíg arra vár, hogy anyja érte jöjjön, és együtt hazainduljanak. Ez a legkedvesebb helye a világon, szereti bámulni a halakat és más vízi élőlényeket, elmerülni ennek a csillogó birodalomnak a mélységében.
Egy nap az egyik akváriumnál összetalálkozik egy öregemberrel, aki éppúgy bolondul a halakért, mint ő maga. E furcsa barátság azonban egy sötét családi titok nyomára vezeti a kislányt, ami olyan irányba lendíti egykor örömteli kapcsolatát anyjával, amely rémisztő következményekkel jár.

Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach

Szeretem, ahogy Dunajcsik fordít. Szerettem, ahogy a Dorian Gray képmásához nyúlt, és szerettem a Kis herceget is. Szeretem Boudelaire-t, és szeretem, ahogy Dunajcsik a Hattyúhoz nyúl... Szóval ideje már tőle is olvasni valamit, és erre a novelláskötetére esett a választás, pedig a Szemüveges szirén sem lehet rossz, de az majd legközelebb. :)

 László Zoltán: Egyszervolt

Fantasy. Ki gondolta volna. :O Újramesélés. Egy patológiai osztályon dolgozó nő belecsöppen a meseszereplők leszármazottainak intrikájába. Szeretni fogom, ez nem kérdés, ahogy az újrameséléseket általában.

Massimilano Parente: Hitler után a második legnagyobb művész

Egy nagyon beteg 20. századi művészről van szó, aki elődének Hitlert tartja. És rettenetesen túlzó, és rettenetesen provokatív könyvet ígér, már a borítója is. Mást nem is érdemes mondani. Nem tudom mikor fogom olvasni, de imádni fogom:

hitler_u.jpg

Mitch Winehouse: Amy a lányom

Emlékeztek, mit írtam korábban a hullarablásról. Na itt egy másik, és bedőltem neki 500 forintért... Amy Winehouse édesapja írt egy könyvet a lányáról, akit egyébként nagyon szeretek. Nyilván. De nem tudom, mennyire értek egyet ezzel. Vagy hát de, tudom, semennyire. Remélem tudja kompenzálni egy rohadt érdekes könyvvel, különben nagyon szomorú és dühös leszek.
Álljon most itt egy dal ettől a csodától, aminek különösen imádom a szövegét:

Szilágyi Cs. Tibor: Harakiri

Érdekes könyvnek ígérkezik, és remélem az is lesz. Egy 27 éves srácról van szó, akinek a könyve halála után jelent meg. Töredékes, de őszintén beszél melegségről, drogokról, magányról, és a szabadságról, amit vissza akar szerezni. Legalábbis a fülszöveg ezt ígéri. :)

Jeanette Winterson: A szenvedély

Jeanette Winterson neve nekem garancia, és a blogon is dicsértem már, még ha önálló posztot még nem kapott. Ha jól sejtem egy Napóleon korabeli meleg és egy leszbikus kapcsolatot, csalódást, és a csalódó felek találkozását meséli el, de mindegy is, hiszen biztosan jó lesz. :)

Rosmer János: Hátsó ülés

Perverz homoszexuális líra. Valami nagyon egyedi, és imádom. Eddig csak könyvtári példányt forgattam, örülök, hogy végre sajátom is lett. :)

Jackie Kay: Trombita

Szintén keveset tudok róla. A főszereplő Joss Mody világhírű dzsessztrombitás, aki szerető férj és apa volt. És hát valójában nő. Minden szép és igaz dologról szól a könyv a fülszöveg szerint, és én is kíváncsian várom.

Bulgakov: Mester és Margarita

Nem hiszem, hogy magyaráznom kéne. Alapmű, ami sokak szerint nekem tetszene, de még nem estem neki. Még.

Szerb Antal: A világirodalom története

Alapmű ma is a hagyományos irodalmi diskurzusokban, így hát eléggé örültem, amikor megláttam baromi olcsón. 

Vida Gábor: Ahol az ő lelke

Vida Gábor izgalmas kortárs epikát képvisel. Nyár végén még arról adtam számot, hogy nem olvastam A kétely meg a hiábát, ami azóta megváltozott, és nagyon tetszett, még ha elég beteg is. Vagy pont azért. :D Egy vonatúton valaki azt mondta, hogy A kétely meg a hiábában van Vida Gábor eszenciája, és ha az tetszett, akkor merjek bátran olvasni, és bár most mindenki az Egy dadogás történetéről beszél, én mégis ezt szereztem be tőle, és kíváncsian várom. :)

Most mondanám, hogy könyvfesztiválig nem szeretnék könyvet venni, de jön ki a Scolartól egy izgalmas verseskötet, vagy azt hiszem már ki is jött, és vannak még várakozások, de mindenképpen korlátozott összeget szeretnék könyvekre költeni. :D Meg olvasni is szeretném őket már nagyon. :D

A következő időszakban két értékelés fog majd érkezni, de előtte egy kedvcsináló posztot is olvashattok majd. :)
Ha nem szeretnétek lemaradni, iratkozzatok fel a jobb felső sarokban egyetlen kattintással, vagy lájkoljatok facebookon, ahol háttártartalmakat is osztok meg, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keressetek instagrammon. :)

A következő posztig ne feledjétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Ryan Loveless: Ethan és Carter

2017. augusztus 28. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy számomra különleges könyvről hoztam értékelést. Amikor 16 éves voltam és kezdtem felfogni, hogy meleg vagyok, akkor valahogyan logikusan jött, hogy szeretnék erről olvasni. Az első könyvek között találtam meg az Ethan és Cartert, és ez volt az első, amit kikölcsönöztem... Szóval újraolvastam az én első meleg olvasmányomat.

eathanki.JPG

A könyv a Könyvmolyképző Kiadó Szivárvány kör sorozatának első darabjaként jelent meg, és tényleg egy nagyon más szerelmet ír le. Eathan traumás agysérüléssel él, mióta fiatalon balesetet szenvedett. Ez sok különböző tünettel járhat, ahogy az a könyv történetében is hangsúlyt kap. Ethan nem ismeri a társadalmi tabukat, és bipolárisan látja a világot. Valaki vagy jó, vagy gonosz szerinte és ha jó, akkor a barátja is, és látja mindenben a zenét, így különösen Carterben. Mert Carter Turette-szindrómás. Ez nála elsősorban tikkelésben, irányíthatatlan mozdulatokban és dadogásban jelenik meg, ami miatt igyekszik kizárni magát a társasági életből. Ezért is költözik egy kisvárosba, Eathan szomszédjába. 

És itt most álljon a kedvenc idézetem erről a szomszédos viszonyról, meg a zenéről:

– Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. – Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. – Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. – Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. – Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja. Te meghallottad – mosolygott rá Carterre.
– De csak miután megmutattad – felelte Carter. – Köszönöm.

Ez a könyv egy olyan szerelemről szól, ami valahogy visszásabb, és mégis őszintébb. Valljuk be, ezekkel a betegségekkel (főleg melegként) nehéz lehet párkapcsolatban élni, így talán ez is egy kapocs köztük, viszont emiatt lehet egymás kihasználása is, és ettől erősebbé is válhat egy kapcsolat... Szóval nem tudom. 
Mert Carternek szüksége van Ethanre, mert Ethan nélkül, aki a betegségében a zenét látja, nem tudná magát elfogadni és egyébként is a belső mindent felemésztő magánytól retteg a legjobban, és hát Ethannek is szüksége van valakire, aki figyel rá, és akivel ő törődhet a maga módján. Szóval mindketten szeretetéhesek. Nagyon. És ettől szeretjük meg őket nagyon azt hiszem.

Miért imádom ezt a könyvet én?
Legőszintébben mindig egy betegség kapcsán beszélhetünk szerintem sorsfordító pillanatokról, és az AZ ELŐTT itt elég nagy fókuszt kap Ethan életében. Nekem személy szerint azt adta, hogy mindenkinek van egy AZa, és mindenkinek van egy AZ UTÁNI élete. Erről csak úgy eszembe jut, amit a KMK Vörös Pöttyös sorozatának a borítóin lehet olvasni, és egyszer általánosba kiírtam magamnak, de fontosnak tartom ma is:

Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van,
és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont…

Amik idegesítenek a könyvben:

  • Borító: Szép, de a két szereplő nem egy magas, és Ethan vörös. PLS.
  • A borító hátán a felirat: "A könyv leplezetlenül szókimondó." Nem tudom, hogy másként lehet egy traumás agysérülésről beszélni, ha az egyik tünete épp a leplezetlen szókimondás.
  • "Az ágynemű friss volt. Talán Liz húzta fel, még mielőtt hírt kapott volna." Egy meleg témájú könyvtől nagy elvárás, hogy ne legyen szexista? Vagy kellett ez a mondat így? Mindenképp?
  • Ethan testvére Eliot és legalább kétszer cserélték fel a nevüket. Egyszer Liz Ráparancsolt Ethanre és Eliot ugrott rá, korábban pedig Eliot mondta Carternek, hogy ha hazaérnek, szeretkezzenek. LOL. Vagy hát ciki, na.

Kedvenc rész: Most is egy karaktert emelnék ki, Eliotot. Alapvetően ő egy kamasz srác, akit hajlamosak vagyunk félreérteni, mert hol feszült, hol haragos, hol semleges, hol pedig végtelenül kedves. Idegesített, hogy sokszor emlegették, hogy nem lehet rajta kiigazodni, és tetszik az a mélység, amit megkap.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki olvasna egy meleg romantikust, vagy ismerkedne a beteg karakter a könyvben (egyébként egyre populárisabbá váló) témával. :)

----------------------------

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel nem tudom, milyen hét előtt álok és értékeléssel is adós vagyok, tuti biztosra egy nyári olvasási tervekkel kapcsolatos összefoglaló várható vasárnap, de amíg nem jön se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról

Éduard Louis: Leszámolás Eddyvel +színházi adaptáció

2017. április 23. - Szilvió

Sziasztok,

a mai könyvet 2015 őszén vásároltam meg, és azonnal elolvastam, mert valami nagyon más volt, mint a meleg regények általában.
Alapvetően (és ez a buzilobbi egyik nagy hátránya) a városi, középosztálybeli férfiakról, fiúkról szólnak meleg témájú tartalmak, és így a regények is, azonban a társadalomnak korántsem csak ez a területe érintett, és korántsem az övüké a legnagyobb probléma. Erre világít rá pontosan ez az önéletrajzi regény.

eddyki.JPG

Beszéljünk a falusi létről, arról az igazán falusiról, ahol mélyszegénység van, patriarchális berendezkedés, képmutatás, egymás kibeszélése, és végtelen konzervativizmus. Beszéljünk a faluról, ahol

az egymást követő nemzedékek tökéletesen  megismételték, amit az előzők éltek át, nem akartak semmilyen változást.

És van ez a fiú, Eddy, aki nem focizik úgy mint az apja, nem olyan kemény gyerek mint a bátyja, affektál és nem barátkozik fiúkkal, vagy nem ismerkedik lányokkal, vagy csak alibiből, miközben mindenki tudja, vagy tudni véli Eddy szexuális irányultságát. Kiéve persze Eddyt, aki azt írja, hogy

Ebben az időszakban egyre inkább hittem abban, hogy lány vagyok fiú testben. Mindenütt és mindig azt hallottam, hogy a lányok szeretik a fiúkat. Mivel én is a fiúkat szerettem, csakis lány lehettem.

De persze a mélyszegény konzervatív közegtől megkapja a címkéit:

Köcsög, buzi, buznyák, buzzancs, buzzantyú, homokos, homokzsák, homokhuszár, homár, homcsi, seggbebaszott, ratyi, kanibaba, fartúró, gizigéza, öcsigörl, zacsipacsis.

És közben hallgatnia kell az anyját, aki csak mondja a magáét, arról, hogy nem lehet úrinő, és inkább kacag hangosan, arról, hogy a gyermeknevelésért feladta az életét (ahogy a mélyszegénységben minden nő), és hogy sosem volt jó tanuló, mert nem fektettett bele energiát.

Nézte az apját, aki megromlott egészségügyi állapota miatt nem tudott dolgozni, és alkoholista, magára nem adó, de a család szentségét a maga módján fenntartó férfi lett a kis romló házuknak.

Eddyt és családját szituációk kapcsán ismerjük meg. Sok kis fejezetből áll, amikből egy-egy darabkát árul el az életéből, és az afektáló kis Eddytől iskolai erőszakon, családi perpatvarokon, az első szexuális élményeken, apai pofonokon, és alibi kapcsolatokon át a kiszakadásig, annak lehetőségéig jutunk, egy drámatagozatos városi gimnázium képében.

És a kiszakadást nyelvileg is szimbolizálja, sokkal igényesebb "polgári nyelvet" használ az elbeszélő, és dőlt betűkkel és póriabb nyelvhasználattal idézi meg a falu szavait. Nyelvész hallgatóként odavagyok ezért a megoldásért.

Kedvenc részem: Amikor az apja kiviszi a vasútállomásra. Abban van valami nagyon őszinte emberi, ami visszaköszön majd a színházban is.

És a színházi adaptáció: Leszámolás velem

 

leszamolas_velem.jpg

Ma pedig megtekinthettem (köszönet az Orlai Produkciós Irodának a kedvezményes jegyért) színházi előadásban is. Erről is szeretnék pár szót, szintén nem színház kritikusi szemmel, hanem csak úgy, ahogy szoktam:

Rába Rolandról volt némi előismeretem, mint rendezőről, tudtam, hogy jól fog nyúlni a témához, és ez bejött.
A monodráma szereplője Nagy Dániel Viktor tűsarkú szandálban kezdte a darabot, egy fantasztikusan működött a díszlet előtt: A szereplők kartonból készített absztrakt ábrázolása, amit a főszereplő folyamatosan mozgatott, és ezzel valamiféle bábjáték hangulattal fűszerezte az egész előadást. A kartonokat pedig fantasztikus kreatív megoldással legitimizálta a rendezés, nem a drámatagozatos gimnázium nyújtott neki kiszakadási lehetőséget, hanem a képzőművészeti. Hatalmas ötlet volt. :)

Szövegében és színészi munkában sem volt gyenge. Alapvetően főleg a könyvből ismert részletek kerültek előadásra, esetenként magyarabb példák, megoldások kerültek elő, de nem volt zavaró. Nagy Dániel Viktor pedig játszott a testtartásával, kezével és hangjával, így nagyon erős jellege lett a darabnak a többnyelvrétegűség, mert nyilván nem csak szavakban, és dőlt betűkben került kifejezésre. Menő volt.

Külön tetszett még a vége: A kötetben az epilógus a városba érkezésnél lezárja, és itt a darab sem megy tovább, viszont mesél a könyv otthoni, falusi fogadtatásáról, amelyek szintén megfelelnek a szerző életrajzának (későbbi nyilatkozatokból). Elmondja, hogy sokkal később a szülei elváltak, és hogy amikor kiadta a könyvet, az édesapja nagyon büszke volt rá, és 25 db-ot vásárolt, amit szétosztogatott a barátai között, és tette mindezt úgy, hogy előtte sosem vásárolt könyveket. Elmondja, hogy az édesanyja máig tagadja, hogy így történt volna bármi is, és a darab nem pozitív, és szerintem nem is feltétlenül életrajzi zárása, hogy végül is mindegy, mert sosem szerette az anyját...

És ezzel valahogy nem tudok megbarátkozni, mert baromi pragmatikusan ki van fejtve az anya jelleme, és élveznie kell valamiféle felmentést a körülményei miatt. Én hiszem, hogy szerette az anyját, mert ott van abban a 180 oldalban, vagy abban az egy órás darabban az is. Tudom.

---------------------------

Alapvetően ma elég izgalmas napom volt, mert vidéki lévén, ha már Budapesten jártam, kilátogattam a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol sikerült örökbe fogadnom rengeteg könyvet, amik között vannak meleg témájúak is, de az egész szerzeménykupacról szeretnék egy bookhaul (könyv szerzemények) posztot csinálni némi hangulatleírással. Illetve hazafelé belefutottam a CEU ellenes tüntetésbe, ami eseménytelen volt, de meglepett.

Mindezzel együtt továbbra is várom a véleményeteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok a regényt vagy láttátok a darabot, várom a véleményeteket is. :)

Mindenesetre a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

a kép a moly.hu-ról és a juranyihaz.hu-ról