Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Anna Gavalda: Billie

2018. augusztus 28. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben meglepő módon egy fiú és egy lány kapcsolatáról fogok beszélni. De hogy ez a helyére kerüljön, a fiú meleg. A lány pedig mélyszegény, és ők a legjobb barátok. Anna Gavalda Billie című könyvéről fogok beszélni.

billie.JPG

A fiú, Franck, anyja imádta Franck Alamo énekest, a lány, Billie, anyja pedig rajongott Michael Jeacksonért. Együtt jártak felsőbe, és az első napon észrevették egymást. De nem beszéltek egymással, mert látták, hogy nagy terhet cipel a másik.

Franck meleg, és a szülei nem biztos, hogy el tudnák fogadni. Sőt, egyáltalán a társadalom sem. Nem igazán van szociális élete. Billie a nyomornegyedből jár iskolába, ahol nagyobb érdem, ha valakinek pasija van, mint ha jó jegyet szerezne… És egy iskolai feladat kapcsán egymás mellé kerültek, ami lassan barátokká tette őket. De ez persze már a múlt. Amikor a könyv elindul, nem tudjuk meg sokáig, hogy mennyi idővel később egy igazi szakadék alján vannak, és éjszaka van. Billie ébren van, és tehetetlen és fél, mert mellette fekszik öntudatlanul, több töréssel Franck, és csak annyit tudunk a helyzetről, hogy Billie hibájából vannak itt. Billie pedig tehetetlenségében elkezdi mesélni a történetüket az ő kicsi csillaguknak.

És ez rendkívül aranyos, hogy végig kicsi csillagnak nevez minket, és azon túl, hogy nyilván leírja és jellemzi Franckot, néhány történetet elmesél az ő nézőpontjából is, vagyis úgy, ahogy ő látja Franck nézőpontját, és a drámaszerű párbeszédes forma is kipróbáltatik a regényben. Aztán lassan, közeledve a hajnalhoz, odaérünk a jelenhez, és megismerjük a kettejük gyönyörű, szívbemarkoló és kedves történetét.

A történet kiinduló helye a francia harmadik világ, ahogy Billie fogalmaz. Nagyon hasonló, mint amit a Leszámolás Eddyvel című könyvben olvashattunk, szintén a mélyszegény francia vidékiségről. Itt a generációk roncsolják egymást, nincs lehetőség kitörésre, a különbözőség messze nem fullad érdektelenségbe, a háttérszereplők isznak, dohányoznak, züllenek és várják a csodát, az oktatás nincs felkészülve a megjelenő problémákra, és csak kevés igazán jó embert ismernek.

Franck és Billie nem voltak mindig együtt, de mindig figyeltek egymásra, és mindketten tudták, hogy a másik ismeri őt a legjobban. Együtt tesznek meg hatalmas és fontos lépéseket az életben, és közösen kárpótolják magukat a gyermekkorukért.

Nem bánok semmit, és soha nem is fogok semmit megbánni az életben, mert már egy jó nagy szeletét elvették tőlem. Ráadásul egy olyan szeletét, aminek állítólag szépnek kellett volna lennie.

Anna Gavalda története csodálatos és kalandos történet, szinte mese a fiatal fiúról és a fiatal lányról, akik elindultak szerencsét próbálni, és nem találták mindenhol, de elindultak legalább, és így, mint a mesékben, egyszer csak meg kell találniuk a maguk boldogságát, miközben ők nem a maguk boldogságát keresték, hanem egymáséit, és ebben csodálatos igazán ez a regény. A barátság nagyon őszinte és tiszta formáját mutatja meg, amiben mindkét félnek szüksége van a másikra. És igazából csak ez számít.

Mindketten tudjuk, honnan jövünk, és valahányszor boldognak látjuk a másikat, az olyan frissítőleg hat ránk, mint a mentolos Fisherman’s Friend. Élvezzük a másik miatt, élvezzük magunk miatt, és a nagy öröm miatt, hogy leszarhatjuk az eredeti leosztást.

Kedvenc részem: Ez az idézet, szerintem óriási, és meg tudom bocsájtani az írónőnek, hogy nyilvánvalóan hatásvadász akart lenni, mert engem a hatása alá vont:

Komolyan, esküszöm, tényleg Jézus Krisztushoz hasonlított, és nagyon-nagyon szexi volt…

Végezetül szeretettel ajánlom mindenkinek, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, de szereti, ha azért figyelni is kell a szövegre. Ajánlom mindenkinek, aki hisz a mesékben vagy a csodákban egy picit, vagy legalább nyitott az akár valószínűtlenül életigenlő, mégis nehéz témát feldolgozó könyvekre. És végezetül ajánlom a rejtőzködőknek, mert az írónő is nekik, nekünk ajánlotta ezt a könyvet.

Anna Gavalda: Billie
Magvető, 2015
222 oldal
Így olvastam: Négy nagyobb ülésben, de könnyen, jól olvasható és lapozható, de nekem fáradt el a szöveg több ponton, mert alapos az írónő. Olyankor pihentetni kellett, de hagyott feszültséget, és könnyen megszerettem a szereplőket, így nem pihenhetett sokat.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. :) Ha megjegyzésetek, kérdésetek volna, keressetek komment szekcióban. Hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon, ahol háttértartalmakkal is várlak titeket, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. :) És a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

2018. augusztus 21. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy menekült könyvről fogok beszélni. Két különböző generáció menekültjéről, akik szintén iszlám vallásúak, de két évtizeddel korábban, a délszláv háborúból, Koszovóból menekültek Finnországba. A Macskám, Jugoszlávia két generációja mindent másként élt meg, és mindenre másként tekint ugyanannyi idősen, húsz év különbséggel.

macskam_jugo.JPG

A Macskám, Jugoszláviában tehát két cselekményszálat követünk. Az első napjainkban játszódik, Finnországban. Egy fiatal srácról szól, aki kígyót vásárol, majd elmegy szórakozni, és szerelmes lesz egy beszélő és párkapcsolatot létesítő, kifejezetten rosszindulatú macskába, aki képvisel valami visszataszító európai gőgöt, és folyamatosan reflektál arra, hogy a srác meleg és bevándorló. Ugyanakkor ez a macska értelmezhető egyfajta migráns jugoszláv életérzésként, jugoszláv identitásként, amit nem lehet lekaparni, amihez viszonyulnia kell, ami nem mindig kedves, behatárolja a lehetőségeit, és vissza-visszatérően emlékezteti, ki is ő valójában.

A második történetszál az 1980-tól napjainkig tartó időszakot veszi végig, ami egy fiatal koszovói lány felnövését, szerelembe esését, pontos vallási szabályok és hagyományok szerinti házasságkötését, és az asszonnyá, anyává válásának mozzanatait követi. Nagyon alapos, és őszinte, naiv kislányos érdeklődéssel mesél az elbeszélő az esküvő körüli előkészületekről, és megmagyarázza a szokásoknak az eredetét, fontosságát, okát is, ami érdekes utazás volt ebbe a másként népi, és másként patriarchális, családcentrikus világba.

És az asszony nézőpontjából tekintünk a háborúra, ami a családja körül zajlik, és mint családanya tekint a menekülésre és a menekültség különböző formáira. A családja számára nem igazán ismert más társadalmi rend, mint a koszovói, vagy más világnézet, mint az iszlám. És ezzel persze nincsenek egyedül. A könyv egyaránt fog reflektálni, mindkettejük történetében az emberjogi kérdésekre, a befogadás kérdéseire, és nehézségeire, akár a bűnözés lehetőségére, és ezzel együtt nem is ad egyértelmű választ arra, hogy hogyan kezelendő egy ilyen válság, sokkal inkább új kérdéseket vet fel, és ránagyít fontos, de első ránézésre lényegtelennek tűnő részletekre.

stick_figure_search_clues_anim_500_clr.gif

A könyv fülszövege azt mondja, a könyv összeérő cselekményszálai között sorra dőlnek össze belső és külső világok, és épülnek is fel másmilyenek. Azt hiszem a könyv igazi cselekménye ez. A család és a házasság, majd a befogadó Nyugat-Európát megtestesítő Finnország illúziója is ledől, és a helyébe kénytelen épülni valami, amihez már talán két generáció kell.

A könyv fontos mozzanatai tehát a srác gyermekkorával és szocializációjával kapcsolatos mozzanatok. Az első oldalaktól fontos, hogy egy nem kiköpött finn srácról van szó, aki sokszor, például az online meleg húspiacon, különlegességnek számít. És közben az apja parancsa ellenére él valamiféle értelmiségi életet (ugyanitt megjegyzendő, hogy az apjának bizonyára az sem tetszene, hogy meleg), és mégis sokszor az apja tanácsa szerint cselekszik, ha az identitásáról van szó:

Soha ne mondd meg senkinek a neved, se azt, hogy hová valósi vagy, soha ne mondd meg nekik, kik a szüleid, kik a testvéreid, ne legyél senkinek sem az útjában, és ne beszélj, és ha kérdeznek tőled valamit, tudod mit kell tenned.

Kedvenc részem: Fontos hozzátenni, hogy irtózom a kígyóktól, és pont ezért a kígyós részek. Bár az érzéseimen nem hiszem, hogy változtattak, érdekes szembenézés volt, hogy a legrosszabbakat feltételezem róla, mert kígyónak született. Nagyon megkapó pillanat volt, még akkor is, ha rá két napra megcsípett két lódarázs, szóval lehet, hogy róluk továbbra is a legrosszabbat fogom feltételezni. Egyébként korábban Vasziljevtől olvastam ilyet, A hajnalok itt csendesekben:

Talán ő tehet róla, hogy farkasnak született? Ő tehet róla? Ne-em, barátocskám, csak mi vádoljuk érte. Megvádoltuk, de őt nem kérdeztük meg. Hát hol itt a lelkiismeret?

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki érdeklődik a balkáni iszlám kultúrkör felé, vagy szívesen olvasna a délszláv háborúról nem feltétlenül a Magyarországról ismert és a kortárs magyar irodalomban megjelenő nézőpontjából, és ajánlom minden kígyó szeretőnek, mert ők elégtételt fognak érezni, és minden bátor macskaszeretőnek, akik tudják, hogy a macskák nem, vagy messze nem tökéletesek, és ajánlom mindenkinek, akinek az értékelés felkeltette a figyelmét.

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia
Magvető, 2017
285. oldal
Így olvastam: 3 nap alatt, három nagyobb ülésben, és még néhány fél órás blokkban. Jól olvasható, rövid, két részre bontott fejezetekből épül fel.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran komment szekcióban. És hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

2018. augusztus 03. - Szilvió

Sziasztok,

amikor megláttam, hogy könyvhétre megjelenik Krusovszky Dénes első regénye a Magvetőnél, tudtam, hogy be kell szereznem. Aztán amikor a kezembe vettem, tudtam, hogy ezt hamarosan el is kell olvasnom. És ahogy lapoztam és lapoztam, rájöttem, hogy írnom is kell róla. Mert hát nagyon tetszett, és talán érintős könyv, vagyis említ LMBT témát, talán egy picit több. Mindenesetre most írok róla.

akik_mar_nem_leszunk_sosem.JPG

Krusovszky Dénesnek először a kultúrpolitikai tartalmaival találkoztam, majd a verseivel (az Elégiazaj című kötetét rögtön ajánlom is mindenkinek), és végül a gyermekverseivel, amivel rögtön körbeajándékoztam a családom fiataljait. És most egy regénnyel állt elő, amivel kapcsolatban szintén nagyok voltak az elvárásaim.

Krusovszky regénye öt fejezetben négy idősíkon játszódik. Rögtön a történet elején egy autóbalesetet látunk pár oldalban, prológusként, az Egyesült Államokból, 1990-ből. Ezt követően ismerjük meg Bálintot és a magánéleti válságát, 2013-ból, ami a teljes regény cselekményének magja marad, és ezt egy 1986-os tüdőszanatóriumi fejezet vágja ketté. Az 1986-os fejezet hátterében szenzáció a csernobili atomkatasztrófa, és egy visszaemlékezést is megír egy alternatív ’56-ról, ahol a mesélő gyermek volt egy kisvárosban, Hajdúvágáson, és valahogy az események részesévé vált. A regény zárásaként pedig a 2013-tól 17-ig eltelt időt tekintjük végig, melyben kávék és teák mellett elvarródik a sok száll, ami egészen a könyv végégig szabadon kúszott.

Az autóbaleset rögtön az első 10 oldalon nagyon erős kezdés, berántja az olvasót, mégha tényleg csak villanásszerűen tűnik elő. Ezt követi egy kvázi meneküléstörténet, amiben Bálint megismerjük. Bálint hazamegy a volt osztálytársa esküvőjére, és ezen a kis eseményen át tekintjük végig az egész életét. Szüleit, családi és baráti kapcsolatait, munkásságát, és azt, ahogy a világról gondolkodik. Bálint ebben a pillanatban tele van kétségekkel. Párkapcsolatával az első oldalakban egy krízishelyzetbe kerül, amit egy hirtelen döntéssel kezel. Ez kiinduló helyzetnek merész, ugyanakkor izgalmas, és jól felépíti erre a két 2013-ban játszódó fejezet történetét, ami telis-tele van fordulatokkal, még úgy is, hogy közben minden következik az előtte lévő történetből.

A két 2013-as fejezetet egy 1984-es történet osztja fel, ami állati jól lett elhelyezve Bálint történetébe. A tartalomjegyzéket nézve nem igazán értettem, hogy mi lesz ez, de fantasztikus a fejezet, tényleg óriási bravúr ezt jól megcsinálni, és egyáltalán kitalálni, és nagyon elemi része lesz a hátralévő két történetnek is ez a fejezet. A fejezetben az azóta bezárt hajdúvágási tüdőszanatóriumban vagyunk, ahol egy súlyos, vastüdőre kötött beteget és az ápolóját ismerjük meg. A beteg pedig elmeséli a betegsége történetét, aminek kezdete történetesen egybeesik a hajdúvágási 1956-os eseményekkel.

A zárófejezetben 2017 van, és egy egész más életszakaszban tart Bálint. A zárófejezet zárófejezettsége pedig nagyon komolyan lett véve. Bátran itt hagyjuk a szereplőket, megválaszolódnak a kérdéseink, és elkerekíti a történetet.

end.gif

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, féltem, hogy nehéz lesz a nyelvezete, de akik olvasták, azt mondják, letehetetlen, és igazuk van. Nagyon jól olvasható és gördülékeny a nyelvezete, és végig fenntartja az érdeklődésünket. Aki egy magánéletibb könyvet olvasna, az bátran megteheti ebben a könyvben, miközben az sem csalódik, aki elvárja, hogy reflektáljon a mi emberi és közéleti viszonyainkra. Magántörténetekben és magánmitológiákban nagyon ügyesen veti fel az alternatív történelemmel, a hatalommal, a jelenkori magyar politikai helyzettel, így a 2014-es választási eredménnyel vagy a migrációval kapcsolatos kérdéseket, vagy állít emléket a 71 áldozatot követelő halálkamionnak, például. És teszi mindezt a háttérben, az izgalmas és olvasmányos történet mögött.

Ugyanakkor nekem egy egészen kicsi hiányérzetem volt. De egyébként nem lett volna, csak eddig  Krusovszky magasra emelte a lécet a nyelv szempontjából. Itt néha, hangsúlyozom, magához képest, elég pongyolácska volt. Értem ez alatt azt, hogy leíró részekben olykor bevett, általánosan ismert és használt szókapcsolatokban, amiknek, épp azért, mert együtt léteznek bennünk is, nem foglalkozunk a jelentésével, és meglepő volt, hogy itt kihagyott közlési lehetőségeket, és talán bátortalannak tűnt ezeken a pontokon a szöveg a korábbi Krusovszky szövegekhez képest. De ez bölcsészprobléma, és nem is kérhetem számon igazán az elvárásaimat, csak a teljesség kedvéért álljon ez itt.

Kedvenc részem: Nagyon szerettem a szülőket, mégha Bálint nem is mindig, és az ő szemén át látjuk végig őket. Fontosak voltak, és nem voltak ideálisak. Emberek voltak a történetükkel. És persze a búcsúbuli. Azt is nagyon szerettem.

Szóval ajánlom a könyvet annak, aki szívesen kezdene valamit szépirodalommal, érdeklik a történelemfelfogások, de nem retten el magánéleti zűrzavaroktól sem… És mindenkinek, akinek a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Magvető, 2018
540. oldal
Így olvastam: Kb. egy üléssel 100 oldalt haladtam, de nagyon be tud szippantani, és gyorsan lehet olvasni. Sokan azt mondják letehetetlen, és valóban közel így voltam vele én is, így megragadtam a ritka fejezetvégeket.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran komment szekcióban. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, less be facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. És semmiképp ne feledd a következőá bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió