Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

2018. január 15. - Szilvió

Sziasztok,
a ma hozott Rácz-Stefán Tibor könyv könnyű, szerelmes, limonádé, és egy picit Túl szép. Nézzük is. ;)tul_szep_cover.jpg

A könyv két srácról, Márkról és Olivérről szól. Márk egy vidéki srác, aki érettségi után felkerül Budapestre egy OKJ-s turisztikai képzésre, és egy közös albérleten osztozik legjobb barátjával Dorinával. Jah, és a lényeg, kövér. Viszont mielőtt ebbe belemennék, beszélek Olivérről. Olivér egy fiatal és tehetséges úszó, aki doppingbotrányba keveredett, ezért eltiltásban él. Országos ismertséget mint Pepsi reklámarc szerzett, amit Telivér ragadványnévvel vállalt. Ha azt kérdeznéd, két ilyen srác hol találkozik: Mindketten diákmunkát keresnek, és egy közös irodában kell tengetniük adatrögzítés jegyében telő estéjeiket, és hát ahogy az munkatársak között lenni szokott, lassan megismerik egymást.

Alapvetően, mégha közhelyes is, érdekes felvetés lehetett volna Olivér és Márk kapcsolata. Márk kövérsége nem csak mint testsúlyprobléma van jelen az életében, hanem az ételhez való viszonyt, a szeretet kifejeződését is láttatja, ugyanakkor folyamatos reflexióban van a külvilággal, figyeli, hogy ki figyeli, ki reagál rá ismeretlenül az utcán, és tele van belső szorongásokkal, és izgalmas, mély ugyanakkor vicces kikerülési stratégiákkal.

Olivér ezzel szemben felületesnek tűnik először, nagyon értékelendő, hogy az ő karaktere is megkapja a történetét, és megvilágításba kerül, miért bizalmatlan, miért felületes, és miért is lenéző az ő korai belső hangja. A személyiségének szerves része az úszás, a víz, és nagyon fontos, domináns jelenetek játszódnak itt, miközben kiürül az agya, vagy lehiggad.

Érdekes még a karakterekben, hogy városiak a szó legtöbb értelmében. Márk úgy látja a várost, mint egy frissen belecsöppent, Olivér pedig kiélvezi a lehetőségeket. Mindketten olyan életben élnek, ahol nem fontos haza menni, ahol nem húzza le az önmegvalósítást az, hogy ki is volt valójában, ki a környezete szerint. Mindenki kap esélyeket, mindenki él vele, és fontos csavarokat hordoz a történet ezen része, amiket szerettem is.

És nagyjából ennyi pozitívumot tudok erről a könyvről elmondani.

A történet semmiben nem lép túl jól ismert Betti, a csúnya lány toposzon, azaz Márk beleszeret egy szép emberbe, az viszontszereti, és úgy érzi megszépül a kapcsolatban, ami amúgy tök szép, csak nem szól másról, nincs más tétje a könyvnek. Nem tudom, hogy a várakozásaim voltak túl nagyok, és ez csak egy aranyos szerelmes történet, vagy hogy ez tényleg nem Túl szép műve a zsánernek.

betty_a_csunya_lany.jpg

A borító szubjektív, de borzalmas, bár én borzalmasnak tartok minden ilyen meztelen test és testiséggel kapcsolatos borítót vagy reklámot, mert azt gondolom, hogy szörnyen tárgyiasító, és szekunder szégyenem van tőlük.

Alapvetően a szekunder szégyen eléggé divatszó manapság, ezért sokféleképpen használhatjuk, a közös ezekben, hogy valami belső részvétet, szégyent fejez ki valamilyen teljesítménnyel szemben, amelyet az alkotója elfogadhatónak tart vagy felülértékel.

Az egész mű alatt úgy éreztem magam, mint egy IKEA katalógusban, ahol mindennek fel van tüntetve a márkája, mert ha Márk egészségtelenül eszik, azt a McDonald’sban teszi, ha sorozatot néz, akkor A zöld íjászt nézi,  a tányérai a falon (WTF?) Coca Colasak, Telivér (Ha ezt a nevet a Pepsi elfogadná, és teleplakátolná vele az országot, bojkottálnám a céget, és olyan tűntetést szerveznék, hogy az ország összes bevásárlóközpontjában egyidőben minden cég által gyártott terméket szétlöknénk 16:53-kor, de szerencsére ez a veszély nem fenyeget.) pedig a Pepsi plakátokon feszít, és ha büdös a szája, megeszi az utolsó Tic Tacot.

Márk büdös életébe nem ért el semmit, mert mindenről azt gondolta, hogy vagy nem akarja, vagy nem tudja. A könyv nagy részében liheg, vagy a sietéstől és a lépcsőzésről vagy szexuális izgalmában, és azért kellene szeretnünk, mert képes olyan mély gondolatokra, minthogy fent és lent, meghogy épp erős vagy gyenge, sőt három szó erejéig a jin és jang témára is kitér, amiből én egy random macskásat hoztam nektek.

macskas.gif

Mondtam, hogy nagyon random.

Nyelvileg komoly problémákat hordoznak olyan túlmagyarázások, minthogy: „a hazudós hangján. Amikor így beszél, semmit nem szabad elhinni neki.”, és ezzel több helyen találkoztam. Azt kell ilyenkor feltételeznem mindig, hogy ez nem komoly olvasásra, nem komolyan vehető olvasósnak szánt szöveg, és ez elkeserít. Most is.

A történet azon túl, hogy spoilerbe csapna át a megismerkedésen kívül minden rossz, elnagyolt és átgondolatlan, kicsikben és nagyokban is. Nincs olyan, hogy egy bár személyzete megtagadja egy vendégtől a kiszolgálást, és akkor ez még csak egy dolog, ami legalább szimbolikus, de az egész ennél sokkal nagyobb, sokkal elrugaszkodottabb, sokkal Hollywoodibb (Toljunk össze tíz panelt! Okéjó.) mint bármi amit valaha tapasztaltam, de érződik rajta az a jól felismerhető kínais hamisítvány gumi illat, ami letagadhatatlan és mindannyiunknak az emlékeibe vésődött.

Az elbeszélés mindig első szám első személyű, és erősen közli a pillanatnyi gondolatokat, viszont néha külön bekezdésben dőlten csak a gondolatai beszélnek, amit nem tudtam kezelni, mert nem vált el sem stílusban, sem elbeszélői szerepben, máshol is csak az emlékeket és a gondolatokat olvashatjuk, semmiben nem válik ki, ahogy itt sem.

Két komoly erkölcsi problémám is akad még: és ami a legbosszantóbb, hogy nem szerves részei a könyvnek, tehát egy valamire való szerkesztői munka simán kiszedhette volna:

Márk OKJ-s turisztikai képzésen van, ahol tanulnak politológiát, és egy ponton megjegyzi, hogy nem érti a tárgy létjogosultságát. Nincs a műben jelentősége ennek, és pont ezért nem értem miért kell ennyire baromi erős állítást tenni, főleg mert a politológia a közélettel és a különböző (hatalom)kultúrák találkozásával foglalkozik inkább, és hát az utóbbi elég erősen csatlakozik a turizmushoz.

tudos.gif

„Lemegyünk a metróaluljáróba, csövesek közt haladunk el, a bűz nem túl kellemes, de hát ez van.”
Nem baszd meg, egy hajléktalannal még mindig nem az a legnagyobb gond, hogy büdös, hanem az, hogy hajléktalan. Ez egy szociális tünet, amit kezelni kell, és nem leundorítózni, főleg akkor, de tényleg, főleg akkor, ha semmi nem következik ebből a mű további részében.

baszdmeg.gif

Kedvenc mozzanat: Olivér nagyon jó döntéseket hozott, és azok a mozzanatok még egészen indokoltak is, talán idealizáltak, de örültem neki. :) Ennek őszintén.

Végezetül, nem tudom kinek ajánlom a könyvet, ha kíváncsi vagy rá, vagy a saját szemeddel győződnél meg, keress egy könyvtárat, és ne utáld magad, amiért nem veszed meg.
Én személyesen hosszabb ideje nem raktam ki ezt a posztot, mert úgy éreztem nem lehet ennyire rossz, és csak a Fogadj el! utáni csalódottságom diktálja, de mielőtt visszavittem a könyvtárba, kivettem a post-iteket, és beleolvasva, rájöttem, hogy de, tényleg ennyire nem szerettem, mégha reméltem is, hogy a bakik elsőkönyves botlások.

Viszont moly.hu-n egész magas %-on áll, szóval ha esetleg te azok között vagy, akiknek ez a kedvenc könyve, reagálj bátran, és diskuráljunk róla, de ez vonatkozik bárkire, akinek mondanivalója van, keressen bátran komment szekcióban. :) Ha esetleg háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagrammra.

A következő posztban folytatjuk, könyvekkel a szivárványig!

Szilvió