Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Hayden Moore: Nem játék

2017. június 24. - Szilvió

Sziasztok,

az előző posztban értékeltem Becca Prior: Talált celEB című regényét, ami a múlt héten jelent meg a newkids kiadó gondozásában a mai művel egy kötetben.
Elöljáróban: egy nagyon szórakoztató, könnyű, de fordulatokkal teli románcot olvastam, megspékelve egy hatalmas adag tudatos média és hírfogyasztásra való felhívással (AMIT NEM LEHET MA ELÉGGÉ HANGSÚLYOZNI), aminek egy melegekkel játszó Nagy Ő televíziós műsor hazugságai, játszmái, és egyáltalán a világa áll a középpontjában. És eléggé szerettem.

nemjatek.jpg

A regény fókuszában két főhős áll, akik egyes szám első személyben, váltott narrációval mesélik el a történetet:

Wesley Sullivan egy fiatal musicalénekes és színész, akiről egy szemét újságíró lehozta, hogy meleg, és mondhatni derékba tört a karrierje. Fontos a karaktere szempontjából, hogy kócos, hosszabb hajú, alacsony, és nagyon kék szemei vannak, és nagyon hajaz Pán Péterre, nem csak megjelenésben, hanem viselkedésben is. (Bár vicces módon én a felnövő Pán Pétert magas vékony srácnak gondoltam eddig.) A legjobb barátja nevezte, hogy szálljon ringbe a nagy ő kegyeiért, és ha egy tv társaság kiválaszt, akkor nincs visszaút.

Anthony Woodward egy lecsúszott pop énekes és dalszerző, aki maga vállalta melegségét (Egyszerre több médiumon. Wow.), majd szakítottak a pasijával, amitől ő teljesen padlóra került. Mint érzelmileg, mint szociálisan, mint énekesként. A menedzsere egy utolsó kapaszkodó lehetőséget látott abban, hogy ő legyen a következő széria meleg Nagy Ő-je, és szintén kész tények elé lett állítva.

Mindkét szereplő az esélytelenek nyugalmával, kezd neki a műsornak, és egyébként sincs már vesztenivalójuk. Csak játéknak fogják fel az egészet. Egészen addig, amíg nem találkoznak. 

A történet nagyon jól játszik az idővel. Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy kidobom a könyvet, ha nem történik meg most azonnal az, amit vártam. A találkozás, és a szerelem első látásra elég hamar megtörténik, de részben a showműsornak betudhatóan, részben a saját, egyébként jól megindokolt és alátámasztott baromságaikból elég sokat kell várniuk, hogy egyáltalán ki legyen mondva ezekből az érzésekből bármi. És ez az időhúzás többször tér vissza és kivétel nélkül fantasztikusan van kidolgozva.

A világról még szeretnék egy picit beszélni. Alapvetően eléggé hollywoodi hátteret kapunk, amiben valószínűleg nem ismerjük ki magunkat, de mindannyiunknak van egy képe egy Nagy Ő forgatásról, és az enyém eléggé idilli, mert igazából még sosem gondoltam bele, hogy mi folyik ott. (Kivéve amikor Benkő Dániel nem Edit asszonyt választotta, azt a mai napig nem értem.). Például, hogy miként tud a Nagy Ő egy este alatt 20 nevet megjegyezni. És én ennél a pontnál jöttem rá, hogy egy baromi alapos íróval van dolgunk. Nem biztos, hogy így épül fel egy ilyen műsor, de egy nagyon reális és hihető alternatíváját mutatja meg.

Ebben a világban élnek szemét producerek, forgatókönyvírók, akik egyik pillanatról a másikra újra írhatnak mindent, és ezzel tényleg nagyon nehezen megsaccolhatóvá válik a végkifejlet, amiben nem az együtt maradásuk, vagy együtt nem maradásuk lesz a legnagyobb csavar, mert végül is minden a pénzről és a hatalomról szól.

Ami böki a szemem: Cím. Beírom a googleba szerző nélkül, és a "medve nem játék" székely viccet hozza fel végtelenítve (véletlenül találtam meg, de lehet, hogy ezentúl lesz egy ilyen tesztem címekkel), és egyébként sem hiszem, hogy nem volt jobb ötlet ennél. ENNÉL. Nem túl kifejező, és elég sok történetre húzható rá, egyáltalán nem specifikus.

Kedvenc rész: A kondis jelenet az elejéről Wesley szemszögéből. Az a leírás nagyon wow.
És van egy kedvenc idézetem is máshonnan: 

Egy rózsaszín pónilovon ült, nyerített, iszonyatosan nézett ki, hányástól bűzlött, és én szerettem.

Ajánlom mindenkinek, egy letehetetlen, fordulatos, üdítő nyári olvasnivaló, ami után biztosan figyelni fogom a szerzőt is. :)

Bár azt ígértem, hogy Karafiáth Orsolya értékeléssel jövök, de kicsúsztam egy picit a saját határidőmből, ezt a könyvet viszont nem akartam csúsztatni. :) Így valószínűleg jövő héten fogom a Kicsi Lilit hozni, és beállunk a heti egy poszt átmeneti korszakra, mert most végeztem a vizsgákkal, jövő héten viszont elkezdek dolgozni, amitől még nem tudom, hogy mennyi időm és energiám marad olvasni és tartalmat gyártani, de igyekszem majd nem eltűnni. :)

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztom most már tényleg a Kicsi Lili értékelés lesz, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Becca Prior: Talált celEB

2017. június 17. - Szilvió

Sziasztok,

ahogy a hét elején ígértem, a frissen megjelent, még ropogós Becca Prior Talált celEBjéről hozom ma az értékelésemet. A fülszöveg egy izgalmakban bővelkedő, kellemesen bizsergető történetet ígér, a szerzőnőtől tényleg megszokott nyers stílussal, humorral és erotikával. És ezzel a csodálatos borítóval: talaltceleb.jpg

A történetét szeretném először méltatni: egy szövevényes,  jól felépített történetben mutatja be az újságírás fellegvárának a világát, olyan karakterekkel, akiknek vitathatatlan helye van a csúcson: egyediek, sok oldalról látják a problémákat, és profik. Arthur Chapman egy újságíró, aki a piacvezető hírorgánum feje, a titkárnője, Sheila McCarty, egy majdhogynem robot, aki mindent meg tud oldani, és közben egy felépített, működő személyiség, mint egy igazi lelki támasz a megszokott szuperhősök mellett. Arthur helyettese Montague StJames, aki a húgával Veronával megkapja majd a helyét és mélységét. Arthur és munkatársai az állatvédők közül is a legállatvédőbbekkel találkoznak, így Zacary Monroewval és Charles Aubreyjel.

A cselekményről pár szót: Arthur Chapmanől megszámlálható ember tudja, hogy meleg, és ezt ő jónak is gondolja így. Akkora hatalom összpontosul a kezében, amit nem szeretne eljátszani, és ezzel meg is ideologizálta a titkolózást. Egy napon, ami nagyon hasonló az összes eddigihez, Art elindul a munkahelyére, Sheila közben olvassa fel telefonba a napi teendőit, amikor kivág elé egy kóbor kutya, amit azonnal bevisz egy állatkórházba. Ezen keresztül megismerkedik a metropoliszuk állatvédelmének gyatraságával, és elkezd egy cikksorozaton dolgozni, aminek az adatgyűjtése kapcsán ismerkednek meg Zackel és a munkatársaival. És innen kezdődnek az izgalmak, amikről csak annyit fogok elmondani, hogy én egy picit vaníliábbra számítottam a fülszöveg alapján, de örülök, hogy nem lett az.

Nagyon tetszik még a regényben, hogy sokszor nevettem fel. Megvan  a szereplők karaktere, amihez szabva van a saját, de egyébként hasonló humoruk. Jó, hogy az erotikus, vagy akár pornográf tartalmak, amikkel egyébként nincsen semmi baj, hisz ez egy vállaltan ilyen jellegű könyv, nincsenek túlsúlyban, sőt, kifejezetten elegánsak.  Szerettem a könyvben, hogy nagyon jól épül fel. Tele van fehér foltokkal, amiknek vagy lesz feloldásuk vagy nem, de nagyon jó feszültséget adtak a regény végéig.

Örültem, hogy olyan karaktereket kaptunk, akik nem new adult szereplők, hanem saját életük van, amiket már jól kiépítettek, saját ügyekkel és értékrendszerekkel. Ez hatalmas lépése szerintem az írónőtől, mivel a korábbi könyveiben főleg őket mozgatta (korábbi könyveiről is írtam:Tanítvány I.-II.-III., Stocholm-szindróma).

A new adult műfaj Dóri Online Olvasónaplója szerint:

  • a szereplők a felnőttkor küszöbén állnak, már nem tinik (young adult), de még nem is teljesen felnőttek, a 18-26 éves korosztályról van szó
  • a főbb élményeik: egyetem, elköltöznek otthonról, először munkába állnak vagy komoly párkapcsolatba kezdenek (eljegyzés, házasság)
  • persze ezek az a műfaj is kombinálódhat más műfajokkal, pl. fantasyvel, stb.
  • az alábbi témákat dolgozzák fel a leggyakrabban: személyiségkeresés, szexualitás,drog-alkohol használat,  családi gondok, az ártatlanság elvesztése, a kudarctól való félelem

Viszont voltak vele komoly problémáim, amik főleg a szerkesztést érintik, és nem dühítene nagyon, ha nem tudnám, hogy Becca jól tud írni, de így kifejezetten rosszul kezelem.

  • Cím: A nyolcvanas kilencvenes évek költészetében volt ennyire nyelvkihasználó a költészet, és szerencsére nekik is leáldozott. A talált szó indokolatlan, hisz ha elütök valamit, akkor azt a legkevésbé sem megtaláltam, maximum kifejezetten ironikusan, beszélt nyelvi formákban használjuk így. A celeb szó talán kétszer fordul elő a könyvben, mindkétszer az indokoltan negatív kontextusban.

    És: Alapvetően gyakori és visszatérő problémám az, ha magyar vagy kelet-európai írók nyugati környezetben játszódó cselekményeket írnak, de Becca történeteinek nagyon jól áll ez a háttér, álltai jól használja ki a lehetőségeket, de most abban a pillanatban, amikor indokolttá válik a cím (vagy hát kiderül a miért), hatalmasat esik ez az illúzió. Angol neve van az újságoknak, a szereplőknek, az intézményeknek, mindennek, és erre jön a CelEB. Basszus.

  • Az első 70 oldal: Valamiért nagyon nehezen találja meg a hangját a történet, és ezt be akarom tudni annak, hogy új terep a felnőtt szereplők felnőtt életének ábrázolása, de a szerkesztőt semmi nem mentesíti. A második oldalon egy mondaton belül kétszer szerepel a gyors jelző, és több példa van erre a figyelmetlenségre, mint amin említés nélkül át tudnék siklani, és néha a soktagmondatos mondatok sem sikerültek olyan jól, hogy ne szakítson meg olvasás közben, és ez tényleg fájt.

  • Nevek: A StJames testvéreknél még megérthetem, sok szülőpár nyomorék, és választ szar nevet a gyerekének, van Csongor és Tünde testvérpár ismerősöm (Basszus, a színdarabban szerelmesek lesznek egymásba, és legalább kétszer szexuális aktust létesítenek metaforikusan.), szóval a Montagoe - Verona testvérpárral nincs is nagy probléma.
    Van viszont ez az Arthur Chapman nevű főszereplő, és ez a kis vizslaszerű kutya, akinek kapcsán eszébe jut, mennyire fontos az állatvédelem. És most vessünk egy rövid pillantást a Garfield című film állatkínzó karakterére: Happy Chapmanre. Remélem, hogy csak véletlen volt, és akkor egy picit kevésbé kínos.happy_chapman.jpg
  • Újágcikkek: A könyv végén találhatóak olyan újságcikkek, amiket az epikus befejezését adják a történetnek a narráció mellett, ami egyébként remek ötlet volt, és volt ahol jól is sült el. Viszont ezek közül kettőben nagyon médiátlan cikkek vannak: Az egyik cikk egy díj kiosztása kapcsán szakmabélibbnek akart tűnni, de borzasztóan bulváros lett. Én nyilván a saját szakterületemről olvasok tudományos ismeretterjesztő sajtótermékeket, de nem találtam szinte sehol semmit pl. É. Kiss Katalin magánéletéről amikor megkapta két hónapja a Bolyai-díjat, és én azt akarom gondolni, hogy más tudományterületeknél is így van ez. (Mellesleg szerintem ez a normális. És gratulálok É. Kiss Katalinnak, aki egy fantasztikus nyelvész.). A másik ilyen pedig egy Forbes cikk, ami szintén összeollózott, bulváros és rossz volt, mert sokkal igényesebb és sajátabb tartalomgyártást képvisel a Forbes, és ezt mindenki láthatja, ami már olvasott az oldalról, vagy kinyitott egy folyóiratot.

Kedvenc rész: Amikor Shaila lakásán beszélgetnek a videó kapcsán. A kedvenc karakterem pedig egy mellékszereplő, akiben pontosan megmutatkozik Becca Prior nagysága: Anna Fischer. Imádom ezt a nőt. Gratulálok hozzá. Wow. :) És majdnem elfelejtettem egy Kimmel nevű emberre bármikor rábíznám az életem. Kemény hangzású, de magasnak, és szeretetreméltónak hangzik. Egy picit mindig elolvadtam, amikor ezt a nevet olvastam.

Végezetül szeretném elmondani, hogy ajánlom ezt a könyvet egyébként mindenkinek. Fontos gondolatok és üzenetek vannak benne mindannyiunk számára, tele van feszült, és izgalmas helyzetekkel, hitelesek a karakterekkel, és egy erős szerkesztéssel nagyon széttömjéneztem volna, mert megérdemli.

Ha túljuttok a nyolcvanadik oldalon, imádni fogjátok. :)

A regény egy kötetben jelent meg Hayden Moore Nem játék című regényével, aminek majd külön posztot szentelek, de most Karafiáth Orsolyától olvasom a Kicsi Lilit, mert egy picit hardabb dologra van szükségem, de heteken belül érkezik a Nem játékról is a poszt. :) Eddig részleteket olvastam, és kíváncsivá tett. :)

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztom valószínűleg egy Kicsi Lili hangulatfestés lesz, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Becca Prior: Stocholm-szindróma

Sziasztok,

az első posztomban értékeltem már Becca Prior: Tanítvány című sorozatát, és most a kedvenc Becca Prior könyvemről írnék, mert ebben a könyvben, annak ellenére, hogy egy erotikus könyvről van szó, kellően erősek a jellemek, alaposan kidolgozott a világa, és az elrablásból felébredő szerelem abszurditásával együtt őszintének hat mindaz, amit a regény felépít maga körül. Beszív, és aztán könnyen elveszel az alvilág rejtelmeiben. A bejegyzésemben szeretném megmutatni azt a hátteret, amikből a szereplők indulnak, és a szerelmi vonalat. A kép alatt kezdődik is:

sskicsi.jpg

Háttér

A regény indításakor Brian Hayest, a melegségét a nyilvánosság előtt titkoló modellt elrabolják. Elrablója Jake Harris feladatából adódóan kénytelen mindent tudni Brianről. Na, de ki is ő: Brian a legifjabb Hayes, akinek az édesanyja fiatalon meghalt, édesapja a maffia egyik ura, aki keresztapjával próbálja konfliktusok nélkül felosztani az alvilágot. Brian beleszületett egy puskaporos hordóba, amiből ő próbált minél messzebb kerülni. Persze tudta, hogy az édesapja ebből a távolságból is folyamatosan figyelteti, de az elrablás közben megtapasztalt szituációkból rájön arra is, hogy a hideg és mogorva édesapa a gyermekkori játékokkal megtanította túlélni egy olyan helyzetben, mint amilyenbe például most került... Állati érdekes és fordulatos kapcsolat alakul ki a regényben az apja és közte, fontos dolgok derülnek ki, és egyértelműen Morgan Hayes lesz a kedvenc szereplőm.

A könyv hátlapján azt írták, a könyv több mint egy egyszerű krimi. A könyv tele van titkokkal: Mi van, ha az apád az alvilág ura, és te vagy az ő gyenge pontja? Mi történik, amikor apának és fiúnak le kell ülniük beszélgetni? Hogy válik valaki - egy teljesen átlagos srác, akit mondjuk Jakenak hívnak - emberrablóvá? 

Jake testvérét elrabolják, élete veszélybe kerül, és megmentéséért cserébe el kell vállalnia mindent. Jakenek senkije sincs az édesanyján és bátyján kívül, és a könyvben méltán nagy szerepet kap ez a kapcsolat. Benne van a testvéri elfogadás és önfeláldozás, benne van egy hatalmas adag szülői szeretet, és a család szentsége, amely összességében talán a legdominánsabb érték a regényben, minden erotika és minden alvilági mögött.

Szóval a mű egy családi dráma. Vagy legalább három, négy. Mert az alvilágban (úgy képzeljük) az ember bármelyik pillanatban meghalhat, így kénytelen csak a jelenben élni, el kell engednie a múltat, és készen kell arra állnia, hogy nem biztos a holnap. Azonban a bosszú könnyen felülírja ezt az időszámítást, és a regényben erről bőven van szó. Egy nagy alvilági leszámolásba nyerünk belátást, és megértjük, vagy érteni véljük az okokat, és az igazi előzményeket, miközben még az ötszázadik oldal is meg tud lepni minket. Sőt. Briannek szembe kell néznie a családi múlttal is, ami gyökerestül felforgat mindent, kénytelen kibogozni a kibogozhatatlannak tűnő szálakat, amelyek bravúrosan vannak kidolgozva és egyáltalán összekuszálva.

Szerelem és szerelmek

Szintén tudjuk a borító hátlapjáról, hogy Jake és Biran egymásba szeret. Ez nagyon vicces kapcsolat, egyrészt azért, mert az első oldalon feléleszti bennünk a szerző a feszültséget a Stockholm-szindróma definíciójával, másrészt mert Jake mindent tudni vél Brianről, harmadrészt, mert mocskosul tűnhet úgy egy elrabló számára, hogy csak ki akarja használni elraboltja a szabadulása érdekében, aminek a belső évődését állati ügyesen érezteti az író.

Ami számomra szembeötlő, és valamelyest kritikával illethető, az az, hogy ömlesztve kerülnek elő a melegek. Meleg Brian legjobb barátja, aki nagyon szép történetet kap, és meleg Brian szomszédja is, akivel a legjobban tudok azonosulni a könyvből. És persze a kettejük kapcsolata is állati izgalmas lesz, és ők ketten kiteszik a mű legjelentősebb mellékszereplőinek egy jelentős hányadát. Ezt sokáig irracionálisnak gondoltam, de mióta a meleg világban létezem, látom azt, hogy a statisztikai minden huszadik ember meleg állapot létezik, és a hasonló problémák és életmodellek miatt közel kerülünk egymáshoz melegként. Szóval igen, ez egy beleköthető dolog, de ez nekem ebben élőként abszolút nem különös. Már.

A mű szerintem leggyengébb pontja a vége. Addig ugyanis a cselekmény pörög, értem, elhiszem és imádom minden sorát, aztán az epilógusban felvázol egy nehezen elképzelhető világrendet, és eléggé nagy vonalakban dolgozik, ami meglepő volt Beccától. Igazából az egész lezárást nem is igen értem, de próbálom kárpótoltatni magam az előző 500 oldallal, és az egész világgal, amelyet megismerhettünk benne.

Kedvenc részek: Egyrészt a két főhős előbújásai. Imádtam ezeket a jeleneteket. Jó, hogy nem megy minden jól, hogy minden feszültséget érzünk, és erős értékrendeket mutat fel mindkét családból. :)
A másik nagy szerelmem Nathan előzménytörténete, amivel groteszk módon szeretnék azonosulni.

 ---------------------------

Nagyon szeretem ezt a könyvet, és ezt nem is akartam, és azt hiszem nem is sikerült volna eltagadni. Egy picit féltem is ezt a posztot megírni, de most hamarosan jön a szerző új könyve, és előtte mindenképpen ajánlani akartam nektek. :) Szóval fogadjátok szeretettel. :)

Ha olvastátok már, vagy kérdéseitek, megjegyzéseitek vannak, keressetek bátran a komment szekcióban.

Kísérleti jelleggel megosztottam az instagram oldalamat fent, és gondolkozom azon, hogy facebook oldalt is indítok a bloghoz, ha ezekkel kapcsolatban is volna gondolatotok, írjátok meg, különösen azért, mert még tényleg bizonytalan vagyok.

A következő posztig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Becca Prior: Tanítvány I.-II.-III.

2017. február 19. - Szilvió

Sziasztok,

nagyon sokat gondolkodtam arról, hogy mivel is kellene indítani a blogot, és végül a legtermékenyebb meleg témában alkotó magyar írónő sorozata mellett döntöttem. Mert szeretem, mert a legelöl van a polcomon, és mert valahol mégiscsak el kell kezdeni. Pont, mint ezt a bejegyzést.

t1.jpg

 

Alapvetően ezek a könyvek nem szépirodalmi művek. Még csak az igénye sincs meg, és a szerző ezt már az első könyv előszavában közli. És ehhez tartja is magát. Nem feltétlenül azért olvassuk, mert igényes, hanem mert szórakoztató, izgalmas... és persze erotikus. Merthogy ez egy erotikus regény egy nagyon fiatal, de rendkívül zseniális tanár és egy diák között, és igen, ez büntetendő, de egy jó erotikus regényben legyen valami, ami büntetendő.

Első könyv

Állati jókor jött az életembe ez a könyv. Épp végeztem a vizsgáimmal, és valami könnyű olvasmányt kerestem, amikor megtaláltam a szegedi egyetemi könyvtár szabadpolcán, amiért hatalmas pacsi nekik. ;)
A könyv felütésében egy a biológiához nem értő, de egyébként lelkiismeretes és jól tanuló srácot (Harry-t) ismerünk meg, aki a barátaival, és az őket körülvevő lányokkal tölti a szabadidejét. Az ő iskolájukba érkezik meg helyettesítő tanárként egy (habár a valódi tudását nem csillogtatja meg, de teljesen elhiszem) állati okos és brutál fiatal biológus (Lewis), aki a következő tanévet vállalta korábbi professzora helyén.
Mindhárom könyv a váltott nézőpontú első szám első személyű elbeszélést használja, amely a könyv első részében kifejezetten szórakoztató. Fokozza a feszültséget, megmosolyogtatva mutat görbe tükröt a meleg társkeresés nehézségeinek és töketlenségeinek (megspékelve természetesen egy rohadt nagy adag tanár-diák kapcsolattal), ami alatt mindkét szereplő belopja magát a szívünkbe. Viszont ez a kettős nézőpont a könyv közepén unalmassá kezd válni. Még az egyébként nagyon izgalmas szexjeleneteknél is, amelyek valójában a regény legkidolgozottabb részei az elejétől kezdve (és amit sosem fogok megérteni, csak imádni a heteroszexuális írónőtől). Nem volt még meg szerintem Harrynek és Lewisnek a saját hangja ebben a kötetben, és ez elsősorban Harrynél zavaró is volt egy ideig, de ahogy megismerjük a gondolatait és a történetét, ez is abszolút helyreáll, legitimmé válik Harry koravénsége.
A regény vége paradox módon kiszámítható volt, és mégis idegesítően nem akartam belátni, mert hát "Első könyv", tehát várható folytatás, és az egyébként rendkívül zavaró tipródásuk is reményt nyújtott. Összezúzott, mert nagyon reménykedtem és nagyon benne voltam az olvasásban.

Kedvenc részem: A buszozás, meg persze az egész kirándulás nagyon klassz volt, de az odaút, és Harry reggeli kirándulása tele volt feszültséggel, és nagyon jó volt olvasni. Milyen vicces szó ez a kirándulás ebben a szituációban... Na mindegy.

Második könyv

Meg van az érzés, amikor a szerelmetek az égben köttetett, de az istenek sem tudnak segíteni rajtad, viszont vannak remek barátaid. Ha igen, akkor ez a könyv rólad szól. És hát neked. Ha nem, akkor is. Ha az első könyv a társkeresés nehézségeiről mesélt, akkor ebben a kötetben egyértelműen az előbújásnak jutott a nagy szerep. Előbújás a családtagoknak, a barátoknak. Nagyon érdekes szituációk és családtörténetek vannak a könyvben, Harrynek a családjával való kapcsolata nagyon érdekes, csavaros és tanulságos, a barátai pedig barmok, akiket csak szeretni lehet. Üdítőek, de a legjobb családtag egyértelműen Teddy, Lewis lázadó, de nagyon okos unokahúga, aki érdemben az egész második rész megoldását adta.

Kedvenc részem: Amikor Teddy beront az igazgatói irodába. Ez egyértelmű. Meg a végzős bál. *.* Igen. És erről tudom, hogy nagyon sztereotip, de én minden sulis bálos jeleneten mindig meg tudok hatódni, ami alól csak a Carrie kivétel, de azt meg Steven King direkt írta ilyenre.

Harmadik könyv

És akkor ez a könyv. Na ez, furcsa volt. Furcsa a szó legtöbb értelmű jelentésében. A tanítvány egy erotikus sorozat volt eddig a maga bájaival, de ebben a részben olyan mély és őszinte hullámvölgyek és hullámhegyek voltak, amik végigbőgették velem az olvasást. Ezek a pillanatok egyaránt voltak szépek és meghatóak, máshol pedig inkább nehezek, és... marhára nehezek. És szeretem őket, továbbra is, szeretem, hogy együtt birkóznak meg mindennel, hogy megérkezik Hope, akinek a nevét adnám a gyerekemnek én is, de mégis giccses, és szeretem, hogy itt komoly döntések vannak.
Ha mindhárom kötetnek akartam egy fő szálat adni, akkor ezé a köteté egyértelműen a család. Az összeszokás, az egymáshoz viszonyulás, a féltés és a féltékenység, és leginkább az, hogy egy közösség alakul, még bizonytalan szabályrendszerekkel. És ebben a rendszerben a legparább dolog számomra, hogy Grace kilép a hagyományos csodanagyi szerepéből, és hatalmas mélységet kap, amelyet üdvözlök (és aminek teljesen megértem az érveit). Sokkal emberibbre és emberközelibbre sikerült ez a kötet, de egye fene, csak jöjjön már a negyedik. ;)

Kedvencem részem: A nagybetűs ROMANTIKUS vacsora, és ez az idézet. Ezt még facebookra is kiposztoltam:

..Aztán szívhez szólóan elmesélte, hogy már nem remélt ilyen csodát az életében, és hogy szeretné, ha együtt öregednénk meg...
- Ez gyönyörű nagyi. Mit válaszoltál? - kérdeztem félve, mert még mindig nem nézett rám.
- Azt, hogy már rég megöregedtünk, és hogy utálom a meglepetéseket.

---------------------------- 

Ennyi volna az első poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom... Vagy ha olvastátok már valamelyik kötetet, várom a ti véleményeteket is. :)

A következő posztig pedig ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió