Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Cara Delevingne - Rowan Coleman: Mirror, mirror

2020. április 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan regényről fogok mesélni, amit egy szupermodell és színésznő jegyez, aki nem szégyellt a többszörös bestsellerszerzőtől, Rowan Colemantól segítséget kérni ahhoz, hogy egy igazán fiatalos, de hiteles karakterekkel működő ifjúsági krimit hozzon össze, amelyik tényleg a mai fiatalok nyelvén mutatja be a mai fiatalok problémáit. A gyönyörű borító mögött, egy izgalmas regény áll, amiért könnyű rajongani, még úgy is, hogy persze, vannak hibái. De főleg dicsérni fogom, mert megérdemli.mirror.JPGMost már minden rendben. Vagyis pár hete még úgy tűnt, most már minden rendben van. Aztán egy négy fős társaságból egyszer csak eltűnt Naomi. A társaságot négy különc figura alakítja, ők Red, Leo, Rose és Naomi. Van egy zenekaruk. Mirror, mirror a neve. Egy éve alakult, egy énekórai feladatból, ami összehozta a négy különc srácot, és az első néhány perc zenélés után nyilvánvaló volt számukra, hogy a magányos kis dühük együtt képes valami nagyon igazat létrehozni. Ők innentől csak együtt tudtak igazán önmaguk lenni: Azért lett Mirror, mirror a zenekar neve, mert együtt igazabbak bárminél.

Red meséli el az egész történetet, aki egy elég analitikus karakter, képes kifejezni az érzéseit, és ettől működik ilyen jól a regény. Red egy vörös, rövid hajú, kockás inges, fehér pólós, farmernadrágos arc, aki antiszociális. El akar tűnni, nem akarja, hogy észrevegyék. A családja romokban hever, az apja csalja az édesanyját és egyre többet marad ki, az anyja pedig a vodkában keresi a megoldást, és levegőnek nézi Redet. Red fiatalként az evésben kereste a kiutat, a puffadásig evésben, később pedig egyáltalán nem evett, hogy ezzel úgy érezze, legalább a saját teste felett kontrollja van.

Naomi egy emo lány, aki szereti a japán rajzfilmeket, magán viseli az emo szubkultúra összes jegyét, és sokszor eltűnt otthonról a zenekar előtti időkben, hogy ezzel hívja fel magára a figyelmet. Egyébként kedves, támogató családja van, akik a zenekar tagjait is szeretettel látja. A mostohanővére egy igazi kocka, aki szeret tisztában lenni a dolgokkal kívülről, de nem igazán aktív szereplő a közösségi életben. Az elmúlt egy évben Naomi nem szökött meg. Minden bandatag arról számolhat be, hogy jól volt. Ő írta a dalokat Reddel, és nagyon inspiráltak voltak.

Leo az izmos srác, akit az anyja egyedül nevel, a bátyja börtönbe van, és nem akar a bátyja sorsára jutni, de seftel azért drogokkal. Jó arc srác, vezeti a csapatot, a szava döntő, a tanácsai pedig megszívlelendőek. 

Rose a népszerű és jó csaj. Mindig mindenki rá figyel, és ezt el is várja. Gazdag családban él, és lázad valamennyire a nyárspolgári életmód ellen, miközben annak minden előnyét élvezni. Nagyon sokak számára ő A NEGATÍV SZEREPLŐ és az az igazság, hogy megértem őket. És nem is nagyon szoktuk meg, hogy empatizljunk egy gazdag népszerű lánnyal egy ifjúsági regényben. Talán ebben vállalt nagyon a két szerző. Ugyanakkor Rose egy nagyon mély titkot őriz, de ettől még egyszerűen nála valahogy nem tudunk mindig megbocsájtóak lenni. De cserébe nem is vagyunk a barátai.

Felvázolva ez a négy karakter eléggé sablonos, de a regény ezeknél a pontoknál sokkal-sokkal mélyebben dolgozik. Red aktív tagja tud lenni a közösségnek, az egyéniségének megőrzése mellett is, gyakran rá írnak rá, ha tanács vagy segítség kell, és talán a zenekar is Red Leo felől érkező befogadásával alakul meg. Red és Naomi között nem csupán a dalírás közös, hanem az anime szeretete is, és hogy mindketten szerelmesek valakibe, de egyikük sem firtatja a másikukat.

Rose és Leo szerelmesek egymásba, de tudják, hogy barátként van szükségük a másikra, és ezek fontos keretek. Red nem mindig jó ember, követ el hibákat például a húgával szemben, Leo próbál jó lenni, de az anyja és a bátyja között kell valamiképpen állást foglalnia. A regény nagyon erősen dolgozik a lelkeken, és bár a problémáik tipikus kamasz könyves problémák, dilemmák személyesek és tapinthatóak. Nem a moralizálás az első gesztus, amivel az olvasó nyúl hozzájuk, hanem az együttérzés, és ettől válik érthetővé miért is jelent otthont a négy szereplő számára a bandájuk. Elhisszük Rednek, amikor azt mondja:

A négyesük volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem.

Red akkor érezte magát először valakinek, amikor együtt a közös dühükből és frusztrációjukból létrehoztak valamit, ami túlnőtt rajtuk, és vigyázott rájuk. Minden szereplő kapott egy lehetőséget, hogy a jót mutassák meg magukból, és nem kellett ehhez megerőltetniük magukat. Kaptak egy nyelvet, amin jobban érezni, ha valaki álságos, és ők igazat tudtak szólni ezzel, és megértésre találtak egymásban.

Pont ezért lesz nagyon fenyegető mindannyiukra nézve Naomi eltűnése. Mert úgy tűnt, minden rendben van, és egy darab kiesése új repedéseket is felszínre hozott. A regényben a felépített jellemeknek külön-külön is meg kell mérniük a barátságukat, és ezek mindig nehéz utak, amiknek a végén jó esetben vár csak bizonyosság.

A regény első felében különösen ezen a világépítésen van a fő hangsúly. Az egyetlen igazi előrelépés az, hogy mind megegyeznek abban, hogy Naomi eltűnése majd gyanús megtalálása nem lehet sem figyelemfelkeltő- sem öngyilkossági kísérlet. Mert képtelenség, hogy az legyen. A nyomozásukba a beszélgetés korai szakaszában lép be Ash, Naomi nővére, aki a tipikus szeretnivaló kocka lány, akit az érzelmi fűtöttsége hajt a kutatásban.

A regény krimi szála a könyv második felében bontakozik ki igazán. Alig van kérdése az olvasónak arról már ekkor, hogy mi történt, talán három-négy gyanúsítottja is van, de a miért, a tényleges miért igazán tisztázatlan, még úgy is, hogy a regénytér tényleg hemzseg a nyomoktól. De éppen így növeli a feszültséget bennünk az a bizonytalanság, hogy Naomi életben marad-e, hogyan lesz szembesítve az elkövető, vagy épp az, hogy mitől lesz LMBT ez a regény. Merthogy igen, ez egy LMBT regény, és amikor kimondja a regény, hogy miért, attól beszakad az asztal annyira pusztulatmódon szuper, és nem mondom el. Végig minden szereplővel kapcsolatban rejt el ilyen nyomokat a szerző, de bevezet az erdőbe, hogy aztán wáó. Jah, ez rendesen ütött.

A regény bátor, fiatalos regény akar lenni, és ezt minden gesztusával ki akarja érdemelni, legyen szó az álomszép borítóról a feltűnő (nálunk a családban ezt úgy mondjuk, hogy hirtelen, nem tudom máshol ezt használják-e) sárgaságával, a cím mindannyiunk által ismert utalásaival, és azzal, hogy kemény témákat is mer mozgatni. Tetszik, ahogy a Red kapcsán megfogalmaztatja az olvasóval, hogy igen, egy fiú is lehet bulimiás. Tematizálja az identitást, és a világban kapaszkodókat kereső léggyökérszerű kamaszéletet, beszél a felnőttekkel szembeni bizalmatlanságról, vagy a barátságról, amiben otthont találunk, anélkül hogy ez egy pillanatig is falvédősnek tűnne.

A fiatalok nyelvén beszél, és chatet, rajongói oldalt és gifküldést is láthatunk, bár ennek a grafikái inkább a kétezres évek eleji MSN-nek vagy a hupont.hu-s oldalaknak a grafikájával dolgozik (ennek egyébként van az a jó vonatkozása, hogy eddig elfelejtettem törölni a legeslegelső 'blogomat', és végre megtettem), ami már nagyon távoli a mai fiatalok számára is. Amiben viszont ez nagyon mai szöveg, hogy tök erősen reflektál a különböző közösségi oldalak jelenlétére, és annak a lehetőségeire vagy épp veszélyeire, amely Rednél például összefolyik a zenekari élettel is, és Red ezt kifejezetten szereti:

Ott úgy néz ki, ez a gyerek tudja, mit csinál. Tudja, mit akar. Merre tart. Az a részem tökéletes. Az a részem mindig jól néz ki, mindig nyugodt, és amikor a dobverő van a kezemben, minden részem úgy működik, ahogy kell, minden izmom, minden reflexem, minden szívdobbanásom.

Persze nem dolgozik csupa új gesztussal ez a regény sem. Már írtam róla, hogy a szereplők mélységük ellenére mégiscsak besorolhatóak a tipikus gimis karakterek közé. A megoldásban nagy segítséget jelent egy kocka karakter összetett analitikus gondolkodása, a szereplők egyáltalán egy iskolai feladatnak köszönhetik, hogy különcségük ellenére egymásra találnak, és imádom, amikor Red az egyik kedvenc filmjeként utal a Nulladik órára, merthát az ennek a jelenségnek mégiscsak az egyik első előképe, vagy hát iskolapéldája.

Úgy kezdtem el olvasni a könyvet, hogy egy könnyed jól működő, gyorsan olvasható krimit vártam, ami ki fog kapcsolni az online oktatás idegörlő hétköznapjaiból, és ezt maximálisan hozta. Összegezve egy izgalmakkal működő mai barátságról olvashattam, ami bőven tartogat meglepetéseket és dolgoztatja az agyunkat. Megszerettük Red elbeszélését, Rose furcsaságait, Leo jóságát, és őszintén reméljük, hogy minden rendben lesz a regény után a világukban. A szerzők ígértek folytatást, ennek azonban még semmi híre.

Kedvenc részem: Amikor megalakul a zenekar. Az nagyon jó lehetett, még a visszaemlékezésen keresztül is érezzük, hogy itt valami nagy dolog történik. Jó volt, engem is bevont.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik valami kedves izgalmas dolgot olvasnának, azoknak, akik rajonganak az ifjúsági szövegekért, és azoknak is, akik hajlamosak lebecsülni a műfajt. Azoknak akik egy jót akarnak olvasni, és persze azoknak, akiknek ez a bejegyzés felkeltette az érdeklődésüket. :)

Cara Delevinge - Rowan Coleman: Mirror, mirror
GABO, 2018
360. oldal
Így olvastam: Két nap alatt, két-két nagyobb ülésben. Könnyen olvasható ifjúsági nyelven van, és viszi az olvasást a feszültség is.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm hogy velem tartottatok. :)
Ha olvastátok már a könyvet és megosztanátok a véleményeteket, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni a következő bejegyzéssel is.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Terv szerint holnap érkezem a hó végi summával, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Cara Delevingne - Rowan Coleman: Mirror, mirror

2020. április 25. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy ifjúsági krimiről fogok mesélni, amiben különböző, de egymáshoz passzoló különc fiatalok közül veszett el egy. Nagyon izgalmas volt olvasni, mert a krimiszál mellett az is erős kérdés volt bennem, hogy mitől lesz ez a regény LMBT szöveg, különböző vélt és valós nyomok mentén gondolkoztam, és hát mint a krimiben mint ebben az LMBT nyomozásban nagyon kemény dolgok álltak össze, amiket majd a következő értékelő bejegyzésben sem fogok ellőni, egy ilyen kis rövid, bejegyzés előtti ajánlóban pedig különösen nem.

covers_482857.jpgEgy éve még minden szereplő egyedül küzdött a saját démonaival. Red étkezési zavarokkal küzdött, miközben a családja romokban hever, Leo próbált túllépni a bűnöző báttyja árnyékét, Rose a népszerűségével takarja el az élete traumáit, Naomi pedig többször megszökik, hogy figyeljenek rá. Egy iskolai feladatban véletlenül állt össze a zenekar, ami segít kiélni a szereplők frusztrációit, hogy a négyük dühe és energiája összeadódjon, és valami értékeset és fontosat hozzon össze.

Létrehozták a Mirror, mirror zenekart, mert együtt igazabbak bárminél.

Most viszont ismét eltűnt Naomi, és az előkerülése után sem tisztázódik sokáig a helyzete. A válsághelyzet felfed töréseket a zenekarban, miközben sosem volt nagyobb szükségük arra az otthonra, amit a banda jelent és arra a barátságokra, amik megtámasztanak. A felnőttek cserben hagyják őket, minden azon áll vagy bukik, hogy mennyire lesznek képesek együttmaradni.

És akkor még tényleg nem beszéltem az LMBT reprezentációról.

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Szerencsés Dániel: A 13. emelet

2019. szeptember 27. - Szilvió

Sziasztok,

egyre gyakrabban mondom el a blogon, hogy a krimi általában nem az én műfajom. Ez persze azért van, mert egyre több krimit olvasok, és kezd bennem ledőlni az a fal, ami elválaszt ettől a műfajtól. Mindig azt gondoltam, hogy nem ad többet a világomhoz egy-egy Poirot történet például, magán a rejtélyen túl, ami engem nem igazán érdekel. A mostanában olvasott krimikben többről van szó ennél. Szerencsés Dániel például egy egész világot épített fel a regényhez, és megoldott benne egy gyilkosságot. Maga a nyomozás a konstruált világ bemutatásának az eszköze is, és én ezt nagyon bírtam. Mutatom is, mennyire:

13_ml.JPG

A 13. emelet tehát egy gyilkosság története. Az áldozat Dr. Birtalan András, az Európai Bizottság magasrangú magyar tisztviselője, aki az EB székház 13. emeletéről lezuhan, közvetlenül az ázsiai turistacsoport közelébe. Persze már ez a leesés sem egyértelmű. Leesett? Levetette magát? Lelökték? Ledobták? Nagyon sok különböző forgatókönyv lehetséges, ami közül egy majd bizonyítást nyer.

A regény egy izgalmas detektívet sodor elénk, akinek a detektívség nem igazán dolga. Tóth Tamást rendeli ki az EB biztonsági szolgálata, aki a hét végén nyugalmazásba vonul, és éppen egy ppt-n kellene dolgoznia, hogy probléma nélkül át tudja adni a helyét a zajló projekteben. Tóth Tamást egyszerre nagyon magyar karakternek képzeltem, egy olyan embernek, aki nehezen alakít ki kapcsolatokat, és aki bele tudna süllyedni a műanyag kerti székbe biztonsági őrként, mégis nagyon európai karakter ő, aki azonnal átlátja a hatalmi struktúrákat, tudja, hogy kinek mi az érdeke, érti, hogy mit várnak tőle, és rendben van az értékrendszerrel. Egy olyan karakterré válik konfliktusvállalásaival, aki az európai értékek utolsó védőbástyája.

Európa lelke pedig a méltóság, a szabadság és az egyenlőség,
az emberi jogok és a sokszínűség tisztelete.

Persze ilyen szép szavak mögül még nem írtak krimit, szóval ennek az értékrendszernek sérülnie kell ahhoz, hogy valaki meghaljon. Birtalan András egy olyan projektet felügyelt, ami kifejezetten érzékeny a mai európai politikában, ez pedig a kelet-európai térségek felzárkóztatása. Izgalmas terület ez, ahol folyamatosan előkerülnek a nők, a romák, az LMBT emberek vagy akár a menekültek kérdése, és civil szervezetek is segítik a hivatalok munkáját, így a civil NGO lobbinak is szerepe lehet a döntéshozatalban.

És erről már lehet krimit írni. Arról, hogy a hatalomért és a pénzért zajlik a versengés. Ebben a könyvben nem mindenki az európai értékeket képviseli. Ez a könyv benéz a lehetséges Európai Bizottság nagy elveinek a háttere mögé, és velejéig korrupt gyakorlatokat talál, amiket lehet, hogy jobb nem is bolygatni. Ebben a regényben mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, és a gyilkosság a korrupt rendszer sajátos belső logikájából következik. Ebben kifejezetten erős a könyv.

A korrupció színtere nem pusztán az Európai Bizottság lesz, hanem brüsszeli melegbárok is, ahol Tóth Tamás bizony segítségre szorul. A könyv leszbikus főhőse, Tamás bájos szárnysegédje, Leonora, akit kapcsán sokáig a falat vakartam. Szóval a regény első 100 oldaláig utáltam a könyv LMBT reprezentációját, mert úgy ábrázolja Leonorát, ahogy a tankönyvben a leszbikus le van írva. Rövid haj, katonaruha, fekete bakancs... Viszont a krimi itt is működik.

Leona minden attribútuma megmagyarázódik a regény egy-egy pontján, és ez zseniális. A legkevésbé személyesebb történet például a rövid hajával kapcsolatos. Egyszerűen amikor rendőr volt, egy könnyen elérhető és annál fájdalmasabb támadási felületet adhatott volna a hosszú haja. És ez csak a prózaibb magyarázata a megjelenésének. Leonora nagyon személyes és mély karakter lesz a könyvben, aki kiismeri magát a meleg életben, de különcként könnyen csapódik oda Tamás mellé.

És ez a csapódás baromi különleges. Tamás nem igazán tudja, hogy hogyan gondoljon Leonorára. Utal rá, hogy úgy kell beszélgetniük, mint férfi a férfival, de udvarias vele, ami Nyugat-Európában már általában elég konzervatív gesztus, ugyanakkor viccelődik is az egyenlő házasság intézményével:

Ti harcoltátok ki, miért legyen nektek jobb, mint nekünk?

vagy épp a politikai korrektséggel:

Most meg az a szégyen, ha valaki nem buzi.

És ugyan ezek fontos kérdések, amik fajsúlyosak és kifejezetten támadónak tűnhetnek, de közvetlenül utánik hangzik el, hogy lehet, hogy hagyni kellene mindenkit a saját tempójában elfogadóvá válni. Mert Tamás is az lesz.

És ez a könyv ettől lopta be magát a szívembe. Szerencsés Dániel egy első kötetes szerző, aki néha még fogalmaz eggyel bonyolultabban, de szerencsére nem gyakran, és nem nagyon ahhoz, hogy ezt ne lehessen elnézni. Ugyanakkor egy világot épít a jó és a rossz tengelyére, és az igazság végül a jó oldalon áll, akármilyen emberek építik azt fel. Épít a klasszikus krimi műfajából, egy erős nyomozópárost állít ki, a prostitúció, füstös kocsmák és a mély emberi jellemek is előkerülnek ebben a szövegben. A jó emberek éreznek, meg lehet bennük bízni, és lehet őket szeretni. Ennek a kriminek van szíve, ami hisz valami egyetemesben szemben az aktuális pragmatikus helyezkedéssel és a kiszámított hideg, korrupt rendszerrel. És ez nagyon jó.

Kedvenc részem: Leonora jelenetei. Nagyon különleges történet kerekedik a lány köré, és nagyon érzelemdús volt beavatva lenni. A történetei egyszerre megrázóak és motiválóak, és minden pillanatukban hitelesek tudtak maradni. Jó volt. Szerettem.

Végezetül biztosan ajánlom a könyvet azoknak, akiknek van közéleti kíváncsiságuk és ismerkednének a krimi műfajával. Nekik biztosan tetszeni fog, mert én is ilyen vagyok. Ajánlom azoknak, akik olvasnának a sajátos magyar furfangról, mert ebben nagyot alkot a regény. Ajánlom persze krimiolvasóknak, a feszültség kedvelőinek, és mindenkinek, akinek az értékelés felkeltette a kíváncsiságát.

Szerencsés Dániel: A 13. emelet
XXI. Század Kiadó, 2019
304 oldal
Így olvastam: Másfél nap alatt sikerült. Az első 100 oldal picit nehezebben csúszott, és ellenérzéseim is voltak, de a maradék kétszáz oldal darálható. :) Nyelvileg működik, a feszültség visz, megkedveled a szereplőket.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen a XXI. Század Kiadónak, a belém helyezett bizalmát, és hogy elküldte nekem recenzióra ezt a könyvet, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. :)

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, vagy kövessetek facebookon gyakoribb háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra.

A legfontosabb pedig, hogy semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Szerencsés Dániel: A 13 emelet

2019. szeptember 26. - Szilvió

Sziasztok,

a barátaim gyakran hivatkoznak arra, hogy jól foglalok össze dolgokat. Jól fogok meg a vicces vagy fontos motívumokat, és jól kerekítek le történeteket. Egy barátomnak ezek alapján támadt az az ötlete, hogy nekem meg kellene próbálnom fülszövegeket írni. Például a blogra, az értékelt könyvekhez. Ezt láthatjátok most. Az első ilyet. Hamarosan érkezik Szerencsés Dániel könyvéről az értékelésem, de előtte ismerjétek meg ebben a formában:

covers_549015.jpgSzerencsés Dániel első krimijét tartja a kezében a gyanútlan olvasó. Sejtheti, hogy egy gyilkosságról lesz szó benne. Gyilkosságról egy olyan területen, ahol mindenki Európát szolgálja.

"Európa lelke a méltóság, a szabadság, az egyenlőség, az emberi jogok és a sokszínűség tisztelete."

Szerencsés regénye bemutatja, milyen lehet az Európai Unió díszletei mögött. Hogyan válhat gyilkosság áldozatává az emberi jogok és az európai értékek élharcosa? Milyen személyes és hatalmi érdekek mentén szerveződik még, az európai döntéshozatal, ha nem csak a szabadságról van szó? Mennyibe kerül Európa lelke?
Erre keresi a választ Tóth Tamás, az öntudatos ex-hírszerző, akit ebben a korrupt rendszerben is az igazság érdekel. 

Szerencsés Dániel gyerekkorától krimiíró akart lenni. Ez az első regénye. Van szíve.

Hamarosan érkezem az értékelésemmel róla, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Karen M. McManus: Lehull a lepel

Sziasztok,

a mai bejegyzésben 2018 őszének egyik sikerkönyvéről fogok beszélni, ami egy nagy amerikai visszhang után itthon is pozitív fogadtatásban részesült, pedig ez általában nem jár ki az ifjúsági krimiknek. Mármint valljuk be, kevés jó könyv jelenik meg ebben a műfajban, de a Lehull a lepel minden hibája ellenére egy izgalmas kötete ennek a témának. De nézzük bővebben.

lehull_a_lepel.JPG

A könyv felütése hasonló az ismert és népszerű, 1985-ös Nulladik óra című filmhez, ami egy legitim magyarázatot ad arra, hogy kerülnek különböző, de tipikus ifjúsági regény karakterek egy térbe. A könyv egy iskolai büntetés alapszituációjával nyit, ahol a stréber lány, Bronwyn, a bűnöző Nate, a bajnok baseball játékos, Cooper, a szépségkirálynő, Addy és a pletykaoldalt író srác, Simon egy terembe kerül.Ezt a felütést azonban rögtön árnyalja, hogy mind az ötüket tőrbe csalhatták, ugyanis egy olyan laborban tartott óra idejére csempésztek eldobható telefont a táskájukba, ahová nem vihették volna be. A helyzet kimagyarázását egy erős csattanás követi, ugyanis két autó egymásnak hajt a kinti parkolóban, majd a teremben Simon allergiás rohamot kap, és később meghal. És mind a négyen gyanúsítottak.

A halálát követő napon egy új blogon, később pedig Simon pletykalapján is gyanús információk, majd a Simon halálakor a teremben lévőkre vonatkozó pletykák látnak napvilágot. És mi olvasóként, a szereplők pedig tapasztalatból tudják, hogy amit Simon leír, az igaz. Mert még sosem bizonyosodott be az ellenkezője. Az egész oldalt, és az azt körülölelő kellemetlen aurát az működteti, hogy még egy hírre sem cáfoltak rá, és hogy mindenkinek van olyan félnivalója a közösségben, amit nem szeretne a gimnázium nyilvánossága elé tárni, és Simon forrásai nem voltak ismertek, sőt elképzelhetetlen, hogy egyes információkhoz hogy jutott hozzá. Az emberek pedig dagonyáztak ezekben a hírekben, mert felszabadultak abban a tudatban, hogy ma Simon oldala nem róluk ír. 

És pontosan ezért érdekes, ahogy mind az öt karakter utóélete változik a regény során. Rögtön érdemes először Simont figyeltünk, aki mint a gyilkosság áldozata természetesen számíthat a közösség részvétére, és csak később válik világossá, hogy valójában hatalma volt a gimnázium tanulói felett, és féltek tőle.

type-fast.gif

Hasonló lelepleződéseken megy keresztül minden szereplő a regényben. Bronwyn strébersége egy mítosz az iskolában. A lány, aki mindenből jeles, csak kémiából bukdácsolt, majd azt is kijavította, szín ötösre. Csakhogy csalt. Addy az iskola elbűvölő bálkirálynője a csúcsról hirtelen jut a semmibe, amikor a barátja szakít vele, és kénytelen az amerikai iskolák legaljáról, a wc-ből találni magának barátot. Nate egy bűnöző, aki drogot szállít, pedig feltételesen van szabadlábon.

Cooperről első alkalommal az derül ki, hogy doppingolt, majd kiderül, hogy a doppingpletykákkal csak Cooper melegségét akarta leplezni a cikk írója, ám a melegség már csak rendőrségi nyomozás során kerül nyilvánosságra. És hatalmas öröm számomra, hogy a regény krimi szála mellett maga a melegség a regény legkidolgozottabb témája. Ugyanis Coopernek barátnője van, de ha a barátnője ír, elszontyolodik, de kivirul, ha valaki más ír neki (és ezt a nagyija veszi észre, és tudom, hogy ez a világ legközhelyesebb dolga az elfogadó nagyi, de én ezt imádom, fődet rám.)

debbie.gif

Alapvetően a melegségen keresztül láthatjuk, hogy a média vagy a már megemlegetett barbár filmes amerikai iskolai hierarchia mennyire könnyen emelhet fel valakit, és épp így mennyire könnyen teheti tönkre azt egy másik pillanatban. A melegséggel kapcsolatos pozitív és negatív diszkrimináció bizonyos pontokon egyaránt fontos szerepet kap a regényben, de a melegség szűrőjén keresztül válik világossá, hogy mit jelent a barátság, mekkora terhet jelent egy heteroszexuális párkapcsolat fenntartása, ha alaptalan, de épp így betekintést kapunk Cooper családi életébe, és bontakozó kapcsolatába is. Miközben a regény rettenetesen sokszor mondja el, hogy a melegség védett tulajdonság, és a szexuális hovatartozást nem lehet valakiről nyilvánosságra hozni, és ezt azt gondolom, hogy nem is lehet elégszer hangsúlyozni.

És a titkok feltárulása mind a négy szereplő számára ennyire lemeztelenítő, aminek a folyamatait egy jól felosztott első szám első személyű elbeszéléssel jól végigkövethetünk. Láthatjuk, hogy ebből mennyivel pozitívabban és önazonosabban épülnek újra. Igen, sokszor közhelyes megoldásokkal, például közös wc-ben sírással és utána szemcsepp kínálgatással, vagy azzal, hogy mindenki megérdemel egy új esélyt, és igen, valahol minden történet a jól ismert "Az igazság szabaddá tesz" toposzra épül, és igen, ezt már tényleg láttuk és hallottuk, de akkor miért jó mégis?

Mert ez egy krimi. És miközben azzal foglalkozunk, hogy milyen csapások érik a szereplőket, és elkezdünk velük a közös átváltozásaikban azonosulni, végig működtet a regény egy óriási adag feszültséget, amivel végig izgalomban tart. Hiszen megismerjük ezt a négy szereplőt, nem lehetnek gyilkosok, hiszen mind a négy elbeszélői nézőpont tök ártatlan, de igen is él benned a gyanú. Mert nem csak az amúgy rendkívül idiótának ábrázolt rendőrség számára, de számodra is mindenki gyanúsított, és amikor kezd egyértelművé vállni... Nahát akkor... 2016_10_20_1.gifSzóval igen, ez a regény nem olyan, ami meg fogja váltani a világot. Nagyon sok fontos témát érint, de nem igazán mélyed el benne. A négy szereplő közül három minimum középosztálybeli, a negyedik pedig bűnöző (mint a többi nem középosztálybeli - mondja ezt az osztályuszításra érzékeny, passzív-agresszív énem.), de egy rendkívül jól működő krimi. Gondolkozol, jól adagolja az információkat, és aztán nem érted, miért nem volt számodra világos. Ajánlom bátran. Tényleg nem világmegváltó regénynek, de egy szórakoztató délutáni olvasmánynak abszolút szuper.

Kedvenc részem: Amikor Simon tevékenysége mérlegre kerül. Az nagyon fontos jelenet. Ott éreztem, hogy valami nagyon jó lesz. :)

Karen M. McMannus: Lehull a lepel
Maxim, Dream válogatás, 2018
382. oldal
Így olvastam: Két buszút alatt végeztem vele, igaz, azok öt órásak voltak, de bőven belefért. Vitt a húzása a kötetnek.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastad már a könyvet, és van véleményed, írj bátran kommentet, és tégy így akkor is, ha bármilyen kérdésed, megjegyzésed volna. Ha nem szeretnél a következő posztról sem lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Mészáros Dorka: Én vagy senki

2018. augusztus 09. - Szilvió

Sziasztok,

a mai posztban egy nagyon izgalmasnak tűnő könyvről fogok beszélni. Egy ifjúsági krimiről, aminek az első oldalain máris hárman meghalnak, és egy valaki elmegyógyintézetbe kerül. Egy ifjúsági krimiről, amit egy kriminológia szakos hallgató írt, aki rajong a krimiért. És valahogy mégsem állt össze az egész.

en_vagy_senki.JPG

Egy korábbi könyvvel kapcsolatban már voltam úgy, hogy nem tudtam, hogy írjak-e róla, mert nagyon kevés jót tudok róla mondani. Ennél a könyvnél a nagyon kevés jó egyike, hogy ifjúságinak akár jó is lehetne a szereplőgárdája. Olyan fontos témákat említ, mint a szexuális kihasználás, az alkoholizmus, a magány vagy a melegség, és érdekesek voltak a karakterek, akikkel a könyv érdekesnek tűnő története dolgozik.

Bár nem szoktam bemásolni, álljon itt most a fülszöveg, ami követi a könyv cselekvéseit és felvetéseit, sőt azokat elég tömören rögzíti, és ami alapján egy jó történetre számítottam.

2014 nyarán tizenegy kamasz titokzatos üzenetet kap, amelyben ennyi áll: 7-11. Eleinte csak zaklatásnak vélik a dolgot, július tizenegyedikén azonban valaki megpróbálja megmérgezni őket: hárman meghalnak, egyikük zárt osztályra kerül. Heten maradnak.
Pont egy évvel később ismét megindulnak az üzenetek: 7-11. Az életben maradt négy fiú és három lány úgy dönt, saját kezébe veszi a nyomozást, hogy kiderüljön, ki vadászik rájuk.
A hét kamasznak meg kell tanulnia elfogadni egymást, és feldolgozni a fájdalmas múltat, hogy a rejtélyes gyilkos nyomára bukkanjanak, mielőtt túl késő lesz. Mert az idő egyre fogy: kevesebb mint egy hónapjuk maradt…

És nagyjából ez is történik a könyvben. Magyar helyszíneken, magyar szereplőkkel. Elmondásra magyar kisvárossal, hiszen a település nevét nem tudjuk meg, és bemondásra magyar szereplőkkel, akik bármelyik kamu amerikai iskolából előléphetett volna.

A könyv fő állítása, hogy a 2014-es partin Zénó, a laza zenész, Aliz,a népszerű táncos, Burni, a bulifelelős izompacsirta, Nóri, a vad gót, Erik, a magának való kocka, Meli, a visszahúzódó orvospacsirta, Gergő, a tökéletes szívtipró, és még négy barátjuk együtt mulat.

maxresdefault.jpg

Egyrészt ezeket a szerepeket kivétel nélkül ismerjük, amivel nincs is baj, hiszen az ifjúsági zsánerében ez tök nem probléma, de ezek az emberek sosem kerülnének össze, és ezt a könyv is jól tudja, hiszen bonyolult szociális hálót ír hozzá, ami minimum nem olvasóbarát, sőt, szinte követhetetlen, ráadásul sokan sokféle iskolába és közösségbe járnak, így még ez a gyenge kapcsolat sincs meg köztük. Ez garantálja a hatalmas bulit, ahol hárman meghalnak egy lány pedig elmegyógyintézetbe kerül, a többieket pedig kihallgatja a rendőrség, egészen pontosan Gergő édesapja. És ennyi történik az ügy felderítése érdekében.

Majd amikor következő évben a 7 túlélő ismét üzeneteket kap, összecsődülnek szülők és kvázi rendőrségi felügyelet nélkül, hogy megpróbálják kinyomozni mi történt. De nem akárhogy. Rendelnek az interneten szupermenő kém eszközöket, amiket azonnal ki is szállítanak, szupermenő kémiai eszközöket, amiket nyilván tökéletesen tud kezelni egy 17-18 éves lány, és egyébként is mindenkinek kvázi szuperereje van. Ha azt mondjuk, hogy ezek a gyerekek nem a magyar középiskolákból nőttek ki, nem túlzunk, ahogy az amerikai oktatás sem termeli ki őket. Ez a nagy stúdiók által megálmodott szupervilág, amit a Love, Simon filmmel kapcsolatban már nehezményeztem.

A megoldás pedig: számomra nem következik semmiből. Mármint annyiban talán mégis, hogy a Colombóból jól ismert, aki a legközelebb kerül a nyomozóhoz elv érvényesül, de sem logikailag, sem narratológiailag nem áll össze, miért az az elkövető, aki.

mathhhh570.gif

Szóval azt is gondolhatnánk akár, hogy hagyjuk a csudába ezt a könyvet, de a szereplőkért talán kár volna.
Aliz mint áldozat hamar a nyomozás élére állt, és attól függetlenül, hogy alaptézisében elképzelhetetlen, hogy egy depressziós, feldolgozatlan traumákban fetrengő lány egy pillanat alatt magabiztos vezető legyen, érdekes karakter volt, aki jól működtette a csoportot.

A Zénó és Nóri közti, illetve egyáltalán a Nóri körüli feszültség nagyon megkapó volt, ezzel tudtam a legjobban azonosulni, illetve azok a pillanatok kötöttek le leginkább, ahol róluk, illetve Nóri (meggyilkolt) bátyjáról volt szó.

Burni vicces volt. Rémisztően gazdag, rémisztően kezelhetetlen, és tényleg ért a partiszervezéshez, beleértve annak a szociális részét is. Ő volt a valóságmag a történetben, aki meg tudott éhezni, és a szöveguniverzumban viccesnek gondolt, egyébként csak racionális megjegyzéseivel tarkította az abszurd diskurzusokat.

Erik magának való, valóban, kocka, és sznob. Különleges képessége, hogy agya az NCIS McAbby szereplőjéhez hasonlóan lát rendszereket, és a néhány kattintással képes olyan technikai felszereltséget rendelni magának az apja pénzén, amit az NCIS beszerzési osztálya is megirigyelne. És mindezt egy garázsba.

giphy.gif

Meli számomra teljesen érthetetlen. És megint az van, mint a sokféle szereplőnél, hogy a szerző retek életszerűtlenül indokolta meg az egész lányt. Alapvetően egy biológus, vegyész zsenipalánta, aki sok időt tölt a boncterembe, és a garázs egyik sarkába szedett-vedett kémialaborban ellenszereket hoz létre. Nyilván.

És végül, de nem utolsó sorban Gergő, akinek az apja a rendőr. Gergő alkoholista. És meleg. De senki nem tud róla. Egyikről sem. Mert ő közben jól megfelel minden elvárásnak. Szerintem elfogult vagyok a melegsége miatt, de elég kidolgozott karaktert kapunk, és valószínűleg azért van csak benne, hogy valaki meleg is legyen, amivel persze az ifjúsági regiszterben nincs is baj. Ráadásul ezzel kapcsolatban kap egy állati különös és fontos epizódot.

giphy_1.gif(Bocsánat ez azt hiszem, vagy remélem,
hogy tőlem is szokatlanul trash gif.)

Összefoglalva az eddigieket, sajnálom, hogy egy ilyen komolyan vett szereplőgárda és egy ilyen izgalmas történet nem lett jól megírva. Miközben jól olvasható a szöveg, sőt könnyen lehet vele haladni, és stilárisan is rendben van. Csak a történet fő szálai mentén érdemes lett volna racionalizálni és még egyszer logikusan átgondolni.

Szóval ajánlom a könyvet azoknak, akik egy könnyű kikapcsolódásra vágynak, érdekli őket az ifjúsági zsáner és a krimi feszültsége, és nem hagyja, hogy történetbeli baromságok megzavarják a nyugodt olvasásra szánt idejüket.

Mészáros Dorka: Én vagy senki
Tilos az Á könyvek, 2016
288 oldal
Így olvastam: Egy ülésben egy csendes délután alatt, könnyű a nyelvezete és gyorsan lapozható.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Molyon elég népszerű a könyv, így várom a kommenteteket, ha ti esetleg szerettétek a könyvet, vagy ha bármilyen megjegyzésetek, kérdésetek volna. Hamarosan érkezem a következő poszttal. :)

Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :)

De akárhogy is, semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Becca Prior: Stocholm-szindróma

Sziasztok,

az első posztomban értékeltem már Becca Prior: Tanítvány című sorozatát, és most a kedvenc Becca Prior könyvemről írnék, mert ebben a könyvben, annak ellenére, hogy egy erotikus könyvről van szó, kellően erősek a jellemek, alaposan kidolgozott a világa, és az elrablásból felébredő szerelem abszurditásával együtt őszintének hat mindaz, amit a regény felépít maga körül. Beszív, és aztán könnyen elveszel az alvilág rejtelmeiben. A bejegyzésemben szeretném megmutatni azt a hátteret, amikből a szereplők indulnak, és a szerelmi vonalat. A kép alatt kezdődik is:

sskicsi.jpg

Háttér

A regény indításakor Brian Hayest, a melegségét a nyilvánosság előtt titkoló modellt elrabolják. Elrablója Jake Harris feladatából adódóan kénytelen mindent tudni Brianről. Na, de ki is ő: Brian a legifjabb Hayes, akinek az édesanyja fiatalon meghalt, édesapja a maffia egyik ura, aki keresztapjával próbálja konfliktusok nélkül felosztani az alvilágot. Brian beleszületett egy puskaporos hordóba, amiből ő próbált minél messzebb kerülni. Persze tudta, hogy az édesapja ebből a távolságból is folyamatosan figyelteti, de az elrablás közben megtapasztalt szituációkból rájön arra is, hogy a hideg és mogorva édesapa a gyermekkori játékokkal megtanította túlélni egy olyan helyzetben, mint amilyenbe például most került... Állati érdekes és fordulatos kapcsolat alakul ki a regényben az apja és közte, fontos dolgok derülnek ki, és egyértelműen Morgan Hayes lesz a kedvenc szereplőm.

A könyv hátlapján azt írták, a könyv több mint egy egyszerű krimi. A könyv tele van titkokkal: Mi van, ha az apád az alvilág ura, és te vagy az ő gyenge pontja? Mi történik, amikor apának és fiúnak le kell ülniük beszélgetni? Hogy válik valaki - egy teljesen átlagos srác, akit mondjuk Jakenak hívnak - emberrablóvá? 

Jake testvérét elrabolják, élete veszélybe kerül, és megmentéséért cserébe el kell vállalnia mindent. Jakenek senkije sincs az édesanyján és bátyján kívül, és a könyvben méltán nagy szerepet kap ez a kapcsolat. Benne van a testvéri elfogadás és önfeláldozás, benne van egy hatalmas adag szülői szeretet, és a család szentsége, amely összességében talán a legdominánsabb érték a regényben, minden erotika és minden alvilági mögött.

Szóval a mű egy családi dráma. Vagy legalább három, négy. Mert az alvilágban (úgy képzeljük) az ember bármelyik pillanatban meghalhat, így kénytelen csak a jelenben élni, el kell engednie a múltat, és készen kell arra állnia, hogy nem biztos a holnap. Azonban a bosszú könnyen felülírja ezt az időszámítást, és a regényben erről bőven van szó. Egy nagy alvilági leszámolásba nyerünk belátást, és megértjük, vagy érteni véljük az okokat, és az igazi előzményeket, miközben még az ötszázadik oldal is meg tud lepni minket. Sőt. Briannek szembe kell néznie a családi múlttal is, ami gyökerestül felforgat mindent, kénytelen kibogozni a kibogozhatatlannak tűnő szálakat, amelyek bravúrosan vannak kidolgozva és egyáltalán összekuszálva.

Szerelem és szerelmek

Szintén tudjuk a borító hátlapjáról, hogy Jake és Biran egymásba szeret. Ez nagyon vicces kapcsolat, egyrészt azért, mert az első oldalon feléleszti bennünk a szerző a feszültséget a Stockholm-szindróma definíciójával, másrészt mert Jake mindent tudni vél Brianről, harmadrészt, mert mocskosul tűnhet úgy egy elrabló számára, hogy csak ki akarja használni elraboltja a szabadulása érdekében, aminek a belső évődését állati ügyesen érezteti az író.

Ami számomra szembeötlő, és valamelyest kritikával illethető, az az, hogy ömlesztve kerülnek elő a melegek. Meleg Brian legjobb barátja, aki nagyon szép történetet kap, és meleg Brian szomszédja is, akivel a legjobban tudok azonosulni a könyvből. És persze a kettejük kapcsolata is állati izgalmas lesz, és ők ketten kiteszik a mű legjelentősebb mellékszereplőinek egy jelentős hányadát. Ezt sokáig irracionálisnak gondoltam, de mióta a meleg világban létezem, látom azt, hogy a statisztikai minden huszadik ember meleg állapot létezik, és a hasonló problémák és életmodellek miatt közel kerülünk egymáshoz melegként. Szóval igen, ez egy beleköthető dolog, de ez nekem ebben élőként abszolút nem különös. Már.

A mű szerintem leggyengébb pontja a vége. Addig ugyanis a cselekmény pörög, értem, elhiszem és imádom minden sorát, aztán az epilógusban felvázol egy nehezen elképzelhető világrendet, és eléggé nagy vonalakban dolgozik, ami meglepő volt Beccától. Igazából az egész lezárást nem is igen értem, de próbálom kárpótoltatni magam az előző 500 oldallal, és az egész világgal, amelyet megismerhettünk benne.

Kedvenc részek: Egyrészt a két főhős előbújásai. Imádtam ezeket a jeleneteket. Jó, hogy nem megy minden jól, hogy minden feszültséget érzünk, és erős értékrendeket mutat fel mindkét családból. :)
A másik nagy szerelmem Nathan előzménytörténete, amivel groteszk módon szeretnék azonosulni.

 ---------------------------

Nagyon szeretem ezt a könyvet, és ezt nem is akartam, és azt hiszem nem is sikerült volna eltagadni. Egy picit féltem is ezt a posztot megírni, de most hamarosan jön a szerző új könyve, és előtte mindenképpen ajánlani akartam nektek. :) Szóval fogadjátok szeretettel. :)

Ha olvastátok már, vagy kérdéseitek, megjegyzéseitek vannak, keressetek bátran a komment szekcióban.

Kísérleti jelleggel megosztottam az instagram oldalamat fent, és gondolkozom azon, hogy facebook oldalt is indítok a bloghoz, ha ezekkel kapcsolatban is volna gondolatotok, írjátok meg, különösen azért, mert még tényleg bizonytalan vagyok.

A következő posztig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió