Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Garrard Conley: Eltörölt fiú

2019. július 26. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy nehéz könyvről fogok beszélni. Egy olyanról, ami tök olvasmányos, nagyon sok mindent mond el a világunkról, és arról, hogy különböző emberek mennyire másként látják. Egy olyanról, amiben a szerző nagyon őszintén tárja elénk azt, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a majd egy éven át tartó hétvégi terápiás beszélgetéseken, és azon a kilenc napon, amit egy ex-meleg terápián töltött, ahol meg akarták gyógyítani a melegségét.

eltorolt_fiu.JPG

Ha kezünkbe vesszük a regényt, az első oldalakon olvashatjuk az ex-meleg mozgalom, és azzal együtt a melegség kezelésének a történetét, onnantól, hogy 1973-tól a melegséget kiveszik a mentális zavarok közül, egészen 2004-ig, ahol Garrard Conley története elindul.

És ezt az utat a szerző rögtön egy vallomással kezdi. Az ex-meleg terápián való részvétel a saját döntése volt. Már amennyire ez a saját döntése lehet bárkinek. Egy ultimátum elé állították szülei, ami szerint ha nem változik meg, elveszti a családját és az otthonát, és persze Isten is elfordul tőle. A saját bigott keresztény világnézetéből nézve melegként csak drog- és szexfüggőségre, hajléktalanságra, szegénységre, és persze AIDS által bekövetkező halálra számíthat valahol az út szélén, mert minden általa ismert melegekkel kapcsolatos történetnek ez volt a vége. Szóval, igen, ezen a terápián önként vett részt, mert úgy érezte, hajlandó volna megtenni bármit, hogy a melegséget kitörölje magából. És ezt most elmeséli nekünk. Abból a családból, ahová most csak mint egy idegen jár vissza, és ami sosem lehet már olyan, mint amilyen lehetett volna.

A regény két szálon fut. Egyrészt megismerjük a főszerelő terápia előtti életét, ahogy először küzdött a lassan megfogalmazott melegségével, ahogy kinyílik számára a világ a főiskolán, aztán ahogy kénytelen előbújni, majd hétvégi terápiás beszélgetésekre járni. A regény másik fejezeteiben a konkrét bentlakásos központban járunk. És egyik sem lesz kutya.

A főhős édesapja autókereskedő, aki élete egy szakaszán megvilágosodott, és hamarosan baptista lelkésszé avatják. Az életükben így már nagyon fontos szerepe van a vallásnak, illetve az apja közösségvezetői, térítői ambíciójának. A gyülekezetében aláírásgyűjtést szerveznek az LMBT-méltóság menete ellen, amit csak azok nem írnak alá, akik nem Krisztus igazi katonái. Amikor a gyülekezet egy fiatal fiú tagját a szülei egy másik sráccal találják félre nem érthető helyzetben, akkor szintén a főhős édesapját hívják, és amikor az édesapát hónapokkal később lelkésszé szentelik, akkor megesküdik, hogy mindent megtesz a melegség ellenes küzdelemért.

Garrard ezzel az apával próbál egy mintagyermek lenni, de nem képes erre. Nem örökölte az apja szónoki, térítői és közösségszervezői tehetségét, és hát... történetesen meleg is. Először csak úgy kezdődött, hogy gyermekkorában kalózkincseket és ékszereket aggatott magára (megjegyzem ezt tuti a heteró kisfiúk is csinálják, csak abból nem lesz ennyire releváns emlék végül), és az egész el is felejtődik, hiszen Garrardnak barátnője lesz. Mert Garrard próbálja elfojtani a melegségét. Barátnője volt, akivel kapcsolatban úgy érezte, be tudná érni a barátságával, és hogy esetleg később a többi is kialakulhat, de erősebb pillanataiban az is felmerült benne, hogy egyszerűen kinövi majd, vagy az első szex meggyógyítja.

A családból és a gyülekezetből való kiugrásra igazi lehetőséget a felsőoktatás nyújt számára, számos új tapasztalattal, amelyek kétkedő, eretnek gondolatokat ébresztenek benne. Itt kérdőjelezi meg mindazt, amit eddig megismert. Szerez barátokat, akik egy újfajta támaszt jelenthetnek az életében, megismer általuk egy másféle kisebbségi helyzetet, az afroamerikaiat, és persze megismeri magát, az eddig ráerőltetett idealizált konzervatív fiú képén túl.

És, ez nem lesz túl pozitív, de a felsőoktatásban nemi erőszak áldozata lesz, amelyet egy fiú hallgatótársa követ el, és ez a cselekmény nagyon erős lakmuszpapírja annak, ahogy ő konzervatív baptista srácként a melegekre, és a melegszexre gondol. Merthogy ez volt az első szexuális tapasztalata. És szégyellte magát, mint sokan, akik nemi erőszak áldozataivá váltak. Szégyellte magát, és úgy gondolta, hogy az erőszak és ez a fajta szégyen a melegszex sajátja, hiszen milyen férfi hagyja, hogy más férfi ilyet tegyen vele. És ez a baromi erős bűntudat és öngyötrés úgy önti el a gondolatait, hogy magára az aktusra nem is emlékszik. Alapvetően nem igazán jó érzés erről olvasni, nyilván, nagyon sok érzelmet közvetít, de maga a téma már egy korábbi slam poetryből ismerős volt. Ezt nagyon ajánlom hozzá, de nagyon kemény szöveg.

Ugyanezen az egyetemen azonban  megismerkedik más melegekkel is, akik vállalni tudják magukat, és itt hangzik el azt hiszem a könyv egyik legerősebb pozitív mondata:

Minek adna nekem Isten ennyi érzést, ha nem akarja, hogy érezzem őket? Miért lenne ilyen szemét Isten?

És persze van ezzel szemben az a másik élet. A terápiáé. Ami arra törekszik, hogy megerősítse Garrardot a férfiasságában, és ezért minden pillanatát szabályozni szeretnék. Az öltözködését, a testtartását, a viselkedését, amik mellett figyelniük kellett arra is, hogy ne ébresszenek véletlenül sem a többiekben kísértést, és persze kerüljék az úgynevezett Hamis Képeket. A hamis képek (HK-k) ruhák, tárgyak, szokások, múltbeli dolgok, amelyek a gyógyulás ellen hatnak, mert a terápia előtti, bűnös énjükre emlékezteti. Hamis kép például a csípőre tett kéz, bizonyos hangsúly vagy a humor maga is.

A terápia nagyon sokat épít a nyelvhasználatra. Rögtön ilyen már a hamis kép szó is, vagy fogok még írni az erkölcsi leltárról. Munkafüzeteikben didaktikus, életszerűtlen feladatokat találunk, amelyek erősítik a megoldó félelmét és a homoszexualitás bűnösségének az üzenetét. Minden cselekményt az önzés, a félelem és a függőség keretében mesélnek el, ami alapjaiban befolyásolja az ember gondolkodását. Így minden apró mozzanat az erkölcsi leltárba vehető, amit valaha egy meleg férfi megtapasztal, legyen az akármilyen kicsi, így folyamatos bűnbánatra ösztönzi a résztvevőket. És mindez történik egy mindentől elzárt, mobiltelefontól és naplóírástól is eltiltott környezetben.

A terápia engedelmes, tisztességes, erényes embereket akar kinevelni, azonban az erényesség olyan, mint az ünneplő ruha. Hogy nem kényelmes hétköznapi viselet, hogy valahol szűk, szorít, és az is a dolga, hogy feszélyezve érezzük magunkat benne. Hogy nem tehetünk meg akármit. És annál erényesebb leszel, minnél többet veszítesz magadból. Magadból. Az identitásodból, a múltadból, mindabból, amit hamis képeknek tekintenek, pedig csak a személyiséged az. Az tesz téged azzá, ami vagy.

Ki voltam én a Love in Action előtt? Egy tizenkilen éves fiú, akinek mindene az írás, a humorérzéke, meg az a sokféle szarkazmus és nyeglesék, amit el tudott lesni az irodalomprofesszoroktól egyetlen év és nem túl sok találkozás alatt az apró művészeti főiskolán kétórás autóútra az otthonától.

És hiába törekszik úgy átvészelni a terápiát, hogy a szíve viszonylag sértetlen maradjon. Hiába menekül ki kilenc nap után, anélkül, hogy a terápia "sikeres" lett volna, már csak idegenként tér vissza, és az anyja éveken keresztül nem tud elszámolni a lelkiismeretével.

Kedvenc rész: A nyelvvel kapcsolatos dolgok, mert nyelvész vagyok. És van benne egy potenciális romantikus szál, ami egy picit emlékeztet arra, amikor Kertész Imre azt mondja "Szeretnék még élni kicsit ebben a szép koncentrációs táborban", hogy talán itt is lehet valami értékes. Mert javíthatatlanul romantikus is vagyok.

Ez egy nehéz olvasmány volt. Sokkal kézikönyvszerűbben, technikaibban mutatja be a központbeli dolgokat, mint a Cameron Post rossz nevelése, de ez a könyv informatívabb volt, nyilván azért is, mert nem fikciós szövegről van szó, hanem önéletrajzról. Ezzel együtt is bátran ajánlom azoknak, akiket érdekel ez a téma, mert tök fontos erről beszélni, hiszen még számos nyugati országban is működnek akár legálisan ilyen átnevelőközpontok, és tök fontos sok ilyen történetet elmesélni, elolvasni, és nyilvánosságot adni nekik.

Garrard Conley: Eltörölt fiú
Európa Kiadó, 2019
345 oldal
Így olvastam: Lassan. Nagyon lassan. Sok fejezet végén könnyű volt kilépni, és volt is min gondolkozni. De alapvetően könnyen olvasható szöveg.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Európa Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet. Ha olvastad már, tervezed, vagy bármilyen kérdésed van, hagyj bátran nyomot a komment szekcióban. És igyekszem hamarosan érkezni a következő poszttal, ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress facebookon folyamatosabb háttértartalomért, vagy keress instagramon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött. 

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben

2017. december 21. - Szilvió

Sziasztok,

a mai posztban egy vallásos ember könyvét hoztam nektek. Egy mélyen hívő izgalmas kalandját, aki egy év alatt (és persze az előkészületekkel és a könyv megírásával is telt el idő) hatalmas utat tett meg: Egy mélyen konzervatív és nem túl melegbarát gyülekezet oszlopos tagjaként indult, és megismerte miről is szól igazán a meleg élet... és ha ez még nem volna elég, egy könyvet is írt belőle. :)

keresztki.JPG

Szóval, Timothyt úgy ismerjük meg, mint lelkes konzervatív gyülekezeti tag, aki vallásos iskolába járt, vitatkozott LMBT aktivistákkal isten igéjéről, de lenézte őket, és a gyülekezet keménymagja volt, aki sosem kérdőjelezhetné meg a hitét. Aztán ez a Timothy találkozott egy lánnyal a gyülekezetből, akinek elég rossz sorsa lett, mert leszbikus, és kitagadták. És akkor Timothyban felmerült, hogy mi is a krisztusi tanítás, meghogy hogy ítélhet el embereket, akiket nem ismer (de úgyis bűnösök, hisz a homoszexuális névben magába foglaltatik, hogy őknáluk csak férfi férfival hál, ami alapból elég utálatosság), csak a sztereotípiákon át látja őket, és így is tudja csak elképzelni. Igen, bocsánat, egy picit didaktikus, vagy szájbarágós, de a könyv is az. Aranyosan, de az. :)

Ez a Tim, akit megismerünk, kitalálja, hogy egy évig melegnek adja ki magát, és megnézi miben változik a stigmatizált élet. És ez egy nagyon izgalmas kalandnak tűnik, nagyon fontos kimondott és megélt dolgokkal, amiket heteróként nem érthetünk, melegként pedig természetesnek gondoltunk, és ezekre különös ráismerni és rácsodálkozni.

Alapjaiban járja végig a meleg élet aspektusait a szerző, és mindenhonnan hagy nyomot. Egy meleg kávézóban találkozunk vele, ismerősökkel és ismeretlenekkel, megtanulja kezelni, hogy nyomulnak rá, és egy helyes kedves srác marad, aki önkritikus, végig, és bár a történet igaz, a maga egy évét írta meg a szerző, érdekes történetmesélési szálakat húz be a történetbe jókor. Visszaemlékezik, kíséri egy bigott farizeus képzeletbeli barátja, aki a neveltetését és az eddig beleszokott értékrendszerét képviseli, és érdekes ahogy harcol vele, ahogy küzd ellene, nagyon ötletes kreatív.

És a könyv: meleg könyv, szembenézés a saját előítéleteinkkel, vagy legalábbis az övével, és azzal a világgal, amelyben melegnek lenni kellett 2009-ben. (2009-ben volt a kísérlet, 2011-re születik meg a könyv.)
A 18. oldalon kimondja, hogy 2009-ben is vannak országok ahol kivégezhetnek valakit, mert meleg. Csak mert meleg. Utal az ENSZ és a Vatikán vitájára arról, hogy elítéljék-e a homoszexualitás (igen, itt főleg a férfiak köztiről van szó) büntethetőségét, és egyáltalán az egész katolicizmusról, amely XVI. Benedek korában nem volt annyira melegbarát, sőt, nagyon erős kampányokat folytatott a melegek egyházból történő kitakarításáért (UPDATE: az ő pápasága alatt lettem előáldozó és bérmálkozó, puszi, Szilvió). 

A kísérlet elején előbújik gyülekezetének és a szüleinek, és nagyon őszintén írja meg a fogadtatást, amit egyébkbént az egyik kedvenc és szerintem legfontosabb legfontosabb Martin Luther King idézettel vezet fel, és nem is szeretnék többet hozzáfűzni:

mlk.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Amikor mindennek vége, akkor nem az ellenfeleink szavára, hanem a barátaink némaságára fogunk emlékezni.

És miközben távolodik el korábbi életéről egyre inkább megtalálja magát, vagy legalábbis talál magának egy közösséget, akik közül vannak akik hisznek Jézusban, és azt gondolják, hogy az Isten ismeri az emberek lelkét, a meleg emberekét is. Meg persze vannak, akik nem, de az a közösség, amibe csöppent, nagyon tudatos, pontosan tudják, hogy az öngyilkosok mekkora számban bújnak elő öngyilkosságuk előtt melegként, és épp ezért vigyáznak egymásra, és szeretik egymást minden képmutatás nélkül, ha nem is a krisztusi úton, de valahogy mégis. (Két mondatos helyzetjelentés itthonról: Amúgy hol a picsába vannak ilyen közösségek itthon? Vagy ez itt nem probléma? DE! Kurvára! Hahó!)

Megismerünk egy karaktert, akit a "ne kérdezd, ne mondd" törvény miatt menesztettek a hadseregből, csak mert az USA 2011.-ig nem kért olyan emberek szolgálatából, akik az azonos neműeket szeretik, és azon keresztül egy egész derékba tört karriert ismerünk meg.

A regényben fontos szerepet kap még az erőszakmentes demonstráció (aminek a kultúráját itthon amúgy hiányolok.), és az AIDS is, és a velük kapcsolatos tévhitek is tisztázásra kerülnek, szintén fontosak és pozitívak.

Ami idegesített: A könyv rettenetesen didaktikus, és kinyilatkoztatás szerű, miközben a konzervatív keresztény álláspont alternatív igazságait taglalja, ahhoz képest a mű végére egy picit önfényezébe csap át, nyilván ettől nem lesz kevésbé fontos az üzenete és az ügye, de visszás volt nekem. És másoknak is...
Illetőleg hiányzott nekem egy picit egy rossz meleg karakter. Leírja, hogy a melegek között, mint bármilyen szociológiai csoportban, vannak jók és rosszak, de a rosszak itt nem szerepelnek, és ez nem tudom mennyire ábrázolja a valós tapasztalatot (vannak sejtéseim), és mennyire lehet (megfontolt?) írói szándék, de visszás.
Jah, és a melegbarát templomot a Szeplőtelen fogadtatásnak szentelték. Érted, a melegbarát templomot. A szeplőtelen fogantatásnak.

lol.jpg

A kedvenc részek: egyértelműen a farizeussal folytatott párbeszédek, meg egy pillanat, amikor megláttuk Jézust női ruhában. Ott egy picit letettem a könyvet, és megköszöntem a világnak, hogy létezik.:)

És végezetül szeretnék azzal búcsúzni, ami szerintem a könyv fő üzenete, és fontosnak tartom, hogy itt elhangozzon, mégha már a facebookon futó #ugyanazaszeret kampányban olvashattátok:

dec18.JPG

És ez vonatkozzon most mindenkire, ha már úgyis karácsony közeleg. :)

Ennyi lettünk volna mára, és ami azt illeti, idénre is. Mármint én, és a cinikus énem. :) A következő poszttal már január 3-án tervezem érkezni, most megint a kis faluba utazom, ahol sem térerő sem bármi, az ünnepekre, szóval, bár facebookon még kommunikálunk, tehát keress ott, ha eddig nem tetted volna, itt szeretnék áldott ünnepeket kívánni, és megköszönni az egész éves (majdnem, február közepén indult a blog) követésedet. :)

Ha jövőre sem szeretnél lemaradni a tartalmakról, iratkozz fel a jobb felső sarokba kattintva, ha háttértartalmak is érdekelnek, akkor keress facebookon, ha érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, ha pedig szeretnél valamit elmondani, ne fogd magadba, használd a komment szekciót. :)

Jövőre pedig megyünk tovább: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió