Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

2018. április 14. - Szilvió

Sziasztok,

azt tapasztalom, hogy egyre több meleggel találkozom nem kifejezetten LMBT témájú könyvben is. :)
És ennek nagyon örülök, még ha bizonyos könyveket csak a szórakozás kedvéért olvasnék, de közben megtalálom benne a meleg szálat, és akkor bizony el kell gondolkoznom rajta, hogy írok-e róla a blogon vagy nem. Nos, talán már egyértelmű: a Három dolgot mondjról írok, mert szerettem, és mert szerintem tanulságos.

harom_dolgot_mondj.jpg

A könyv középpontjában Jessie áll, és a története egy picit egyvelege a Kedves halottaknak és a Simon és a homo sapiens lobbinak. Tizenegyedikesként egy új gimnáziumban kezdi az életét, mert meghalt az édesanyja, édesapja pedig egy új hölgy mellett találja mg a boldogságot, akit az interneten ismert meg, egy gyászfeldogozással foglalkozó csoportban. A hölgy egy baromi gazdag lakberendező, aki Los Angeles gazadagnegyedében él, így evidens, hogy Jessie és az édasapja költözik az ország másik végébe a kis középosztálybeli életükből... És itt kezdődik.

Ez a változás elsősorban érdekes felvetéseket hoz. Jessie-nek megvolt a maga legjobb barátja a saját állami iskolájukban, most egy magániskolában kellene beilleszkednie. Jessie eddig diákmunkában dolgozott, és most sem akar és mer zsebpénzt kérni az apja új feleségétől. Jessie eddig egyke volt, és most egy olyan "család" jön létre, ahol egy egyke srác (aki egyébként meleg, de erről majd később) és egyke lány kerül a családi asztalhoz, megjegyzem ismét, a halott szüleik apropóján.

A társadalmi osztály váltás sem történik zökkenőmentesen, ugyanakkor nagyon izgalmasan és komikusan írja le a nem ebben a körben szocializálódott és frissen érkezett szemszögéből a gazdag sulit és a diákokat, illetve az őket körülvevő rendszert. Jessie elveszettnek érzi magát a suliban, és úgy érzi az első hét után, hogy ő képtelen beilleszkedni. Amikor is kap egy e-mailt Valaki/Senkitől, aki saját bevallása szerint fiú, és az ő sulijukba jár, és segíteni szeretne a Valley Gimi poklában eligazodni, ami egy picit betegnek tűnik elsőre (és Jessie így is reagálja le), de végül "mi veszteni valója volna" alapon elfogadja a segítséget. És jól teszi. Rajta keresztül ismeri meg az új legjobb barátait, elkezdenek egy új játékot (Ki nem találnátok...)

A három dolgot mondj

nevűt, ami szerint három random információt osztanak meg egymással magukról, és ez nagyon ügyesen ki van használva a könyvben. Jól adagolja az információkat, miközben kedves és vicces, bár a beszélgetésük általában ilyen, de szerencsére nem megy át a történet levélregénybe, hanem zajlik Jessie élete, és közben jönnek értesítések az üzenetekről. :)

telefon.gif

És persze Jessie elkezd találgatni, hogy ki lehet az, akivel beszélget, és ez a legmélyebb pontja a könyvnek. A könyv felétől 85%-ban biztos voltam benne, hogy az Valaki/Senki, aki valójában lett, és utána csak elkezdett idegesíteni, hogy Jessie miért nem látja végül, és hogy egyáltalán miért idióta ő meg a barátnői, és hogy miért is kellett elpazarolni a Simon és a homo sapiens lobbiban jól működő krimi vonalat.

why.gif

Tetszett még, hogy Jessie molynak van beállítva (még ha egy ponton sem látjuk olvasni), és hogy egy könyvesboltban dolgozott. Tetszett az Orgazmus nevű zenekar, és hogy mindenki benne volt, aki számított, és külön kiemelve, hogy baromi vicces szituációkat hozott ez a név. Szerettem, hogy az Átokföldje szóba került, és szerettem, hogy szóba kerültek olyan fontos témák, mint az iskolai zaklatás vagy a szüzesség elvesztése, vagy például a melegség, amivel a következő bekezdésben már tényleg fogok foglalkozni.  Összefoglalva elsősorban sok kis random dolgot tudtam szeretni ebben a könyvben, és szerintem az az erőssége a történetnek, hogy ezeket hitelesen, de kedvesen, jól tudja összefűzni. :)

És akkor a melegség: Jessie apja feleségének a fia meleg, és a fülszövegben őt beképzeltnek állítják be, ami nem tudom mennyire áll meg. Theo harsány, mint viselkedésében, mint megjelenésében, viszont nagyon ügyesen árnyalja az írónő a történetben. Először is meghalt az apja, másodszor kap egy "pótcsaládot", amit nyilván baromi nehéz lehet megszokni, és egyébként is megvan a saját stílusa, amiben semmi kivetnivaló nincs.
Emellett pedig nagyon emberi és őszinte pillanatokban is láthatjuk, amelyek szinte kivétel nélkül függetlenek a melegségétől. Egyszer buzizták le, még általánosban, nem volt fontos előbújnia, mert a szülei elfogadták, és nem kellett megküzdenie vele, amiről azt gondolom, hogy hatalmas előnyt jelenthet. Egy ponton válik érdekessé a melegsége, egy vitában, amikor egy mondat nem fejeződik be, és Theo és az anyja számára is félreérthető, viszont ez is a helyére kerül, szóval melegségből is ötösre vizsgázott nálam a könyv, ráadásul Theót is megkedveltem, aminek szintén örülök. :)

wbn-rbw-mona-5.jpg

Kedvenc pont a könyvben: Nagyon sokat agyaltam rajta, mert sokáig azt hittem a könyves boltos nő, vagy az apa lánya beszélgetések, esetleg a pótanya, de nem, végül az új barátságot, és az új barátaival töltött pillanatokat emelném ki, mert egy csendes lányról van szó, meg arról, miből is lesz a cserebogár, és van egy pont a végén, ami nekem is fáj, hogy nem mondhatom el, mert spoiler lenne. ;)

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki ifjúságit olvas kikapcsolódásképpen, és szereti, ha egy könyv egyszerű nyelvezettel is tud adni és el tudja gondolkoztatni. :)

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
GABO
2017.
360. oldal
Így olvastam: Könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű, továbbolvasásra késztető, de van, hogy le kell tenni pihentetni, fel tudtam állni mellőle.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ennyi lettem volna mára. :)
Ha olvastad a könyvet, vagy kérdéseid volnának, akkor várom lent komment szekcióban. :) Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, ha nem szeretnél lemaradni a következő tartalmakról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, és véletlenül se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

2017. november 12. - Szilvió

Sziasztok,

a hétvégére egy hazai, és nem túl friss, 2014-es könyvről hoztam értékelést. Rácz-Stefán Tibor elő könyvéről, a Fogadj el!-ről van szó, ami az úgy érzem, mostanában felkapott, vagy legalábbis engem érdeklő iskolai zaklatás témáját veti fel, ami egy iskolai lövöldözésbe torkollik. És mielőtt azt hinnéd, elspoilereztem az egészet:  szerintem jól, és frappánsan az első oldalakban előrevetít, de ekkor még nem tudunk róla semmit.
(Nem mellesleg most jelent meg Mikrofonpróba címmel a könyv folytatása, ami a Fogadj el! ideje után három évvel játszódik, tehát aki 14-ben 14 évesen olvasta a könyvet, annak most 17-ben 17 évesen született egy folytatás. Én erről ár lecsúsztam, de kíváncsi leszek rá azért.)

fogadjelki.JPG

A könyv egy elit gimnáziumban játszódik, a Szép Reményekben. Két osztálytársnak, Dávidnak és Petrának kísérjük végig az első hónapjait. Dávid meleg, és 14 évesen elég jól elfogadta magát, de még nem bújt elő senkinek. Petra egy ambiciózus fiatal lányt, aki ösztöndíjasként került be az egyébként nagy tandíjat követelő iskolába, ahol szégyelli a szegénységét, és ezért úgy érzi, kénytelen hazudni. De persze mint bármi, ez sem maradhat sokáig titokban, és Petra iskolai zaklatás áldozata lesz.

Az iskolai zaklatás 2014-ben is aktuális volt, ahogy akkor is, amikor én jártam általános iskolába, és középsuliba, és biztosan tudom, hogy ma is. A könyvet a 2011-ben öngyilkosságot elkövető meleg, kövér, de legfőképpen 14 éves kissrácnak, Jamey Rodemeyer emlékének ajánlja, ami nagyon fontos, és világrengető hír volt (egy rövid összefoglalót a tragédiáról, és a körülményeiről itt találsz) akkor, és egy picit most visszagondolva is elkeserítő, különösen a tétlenség, ami az elmúlt hat évet jellemezte az iskolai erőszak témában, szóval minden adott volt, hogy egy örök érvényű, vagy legalábbis sokáig fennmaradó könyv maradjon.

Felveti azokat a kérdéseket, amiket fel kell vetni:

  • Hogyan lesz valaki áldozat?
  • Hogyan lesz valaki bántalmazó?
  • Mekkora a szülő és a tanár felelőssége? (Nagyon nagy hangsúlyt kap, és nem véletlenül.)
  • Milyen egy jó rendőrségi kihallgatás? Miben tud segíteni? Mennyit tud ártani, ha nem történik meg?
  • Nem a miértek a fontosak, hanem, hogy miért ne?

Ezek a legfontosabb kérdések, amik alapján jól elemezhető a könyv, és lélektanilag sok helyütt és jól vannak megragadva ezek a pontok. Egy izgalmas könyvet hoznak, és mindehhez, ha nem is mindig 100%-osak, de érdekesek a fordulatokat írt, jól ábrázoló lélektana van, de sok apró kis (első könyves? el akarom olvasni a Túl szépet, hogy ez kiderüljön) baki van a könyvben, amitől valahogy bent marad nekem az olvasmányélmény, és nem mindig tudok azonosulni a történettel sem.

  1. Nyelvezet. Annyira kellett volna egy erősebb szerkesztés, vagy korrektor vagy ki a jó isten, aki minden mondatot olvashatóvá tesz, hogy hihetetlen, nagyon sokszor akadtam fönt, de ez kezd kortünetté válni, mert minden harmadik könyvben tapasztalok ilyet.
  2. Mindenki megérez mindig mindent ami történni fog. A NASA-nak, a CIA-nek és az FBI-nak ott kellene topognia a frissen végzett Szép Reményesekért, hogy magukkal vigyék őket, és szupermegérzéseikkel nap mint nap megmentsék a világot.
  3. A borítón: Kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlott. Belül pedig rájössz, hogy nem, baromira nem te, kedves 18 éves elmúlt vagy a célcsoportja. Pls.
  4. Petra túlírt. Dávidot első külső szemlélő által látjuk, míg Petra első szám első személyű elbeszélést kap, ami állatira indokolt, de sokszor rossz, didaktikus, hosszú, fölösleges, és szájbarágós (Update: Kezd ez is idegesítően szokásává válni az ifjúságiregény-íróknak.).
  5. A segítő karaktert Angélának hívják. Igen. Angélának. Milyen baromi eredeti, ugye? angala.jpg(Az unott mosoly az arcán jelzi, hogy már ő is utálja ezt a nevet.)
  6. És ha már a neveknél tartunk: Szép Remények
    Nos, ez egy Dickens mű, ami talán nem lett elolvasva. Kb. egy időben jelent meg Angliában Thackeraytől a hiúság vására, vagy a kontinensen a Bovaryné vagy a Bomlás virágai. Miért nem lett Elveszett illúziók a suli neve mégis?
  7. A facebook szerintem nem engedi a pornográf tartalmakat. (Nem néztem utána bocsi.)
  8. Az iskolai lövöldözésben haltak meg emberek (ez is kiderül az első oldalon, és én ezt még mindig szeretem, csak jelzem, hogy nem spoiler), és az egyiknek leírja a túlvilágképét, ami már olyan abszurd, és rossz és indokolatlan, hogy méltó helyet kap a rosszak közt a legutolsó helyen. Basszus.

De nem, nem tudom nem szeretni ezt a könyvet, mert fontos, mert van létjogosultsága, és mert el kell mondania a végén, hogy nem szabad ennek többször megtörténnie. Igen, vannak dolgok amiket újraírnék belőle, mert az üzenet nem tud mindig túlkerekedni a hibákon, de még ezekkel együtt is egy jó könyv, és olvasni kell. :)

Ajánlom azoknak, akik készek egy problematikus világból olvasni, vagy akik voltak már zaklatás áldozatai, és tudni szeretnék, hogy nincsenek egyedül. :) Mert ennél történetesen nincs fontosabb.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, ennyi lett volna ez a poszt mára. :) Ha nem szeretnél a következőkről sem lemaradni, a bal felső sarokban fel tudsz iratkozni, ha érdekelnének háttértartalmak, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. :)

A következő posztig pedig ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

John Green - David Levithan: Will & Will (Egy név, két sors)

2017. június 11. - Szilvió

Sziasztok,

már régóta szerettem volna újraolvasni ezt a könyvet, mert egy könnyed, humoros, öniróniával tűzdelt, vizsgaidőszakhoz illő olvasmány, klassz történettel, szeretni való szereplőkkel, és klassz felütéssel. Két srác teljesen véletlenül találkozik egy chicagói szexshopban, ahol igazából egyikük sem érzi jól magát, és mindkettőről kiderül, hogy Will Graysonnak hívják (Ez nem csak a könyv történetét teszi érdekessé, hanem az értékelést is megnehezíti.). Viszont ezen kívül körülbelül minden másban különböznek.

willeswill.jpg

 Már bizonyára többen észrevettétek, hogy szeretem azokat a regénybeli kapcsolatokat, amik nehezen fordulhatnának elő az életben, mégis idillien tudnak működni, és ebben a Will & Will is elől jár. Négy főszereplő sokban különbözik egymástól, de fontos helyeken kapcsolódnak, és teljesen természetes lesz. A könyv fülszövegének értékelése szerint a fő üzenete, hogy a szeretet minden formáját meg kell ragadni, és tényleg ebben óriási a könyv. Barátságról szól, heteroszexuális és meleg párkapcsolatról, a vágyott buziboszi szerepről, és mindenről, ami szeretet tud lenni esendő kamaszok között. Mert ahogy egy másik értékelés fogalmaz a fülszövegben: Mindegyik szereplője esendő és csodálatos.

Nézzük először a két Will Graysont, akiknek az első szám első személyű, váltott nézőpontú narrációján keresztül megismerjük a történetet. Közös tulajdonságuk, hogy mindketten várják a tanítás végét, és nem kimondottan barátkozós típusok í(De ki nem várta a tanítás végét, és ki nem barátkozott nehezen?).

  • Will Grayson Chicagóból: Őt úgy ismerjük meg, mint egy robotot, vagy legalábbis hadilábon áll az érzelmek terén. Cinikus és realista, és bár ez az egész művet körüllengi, az ő karakterében összpontosul valahogy a humor.
    Életét két szabály között éli: 1. Befogni a számat! 2. Leszarni mindent! Arra a következtetésre jut, hogy az élete legnagyobb hibái mind ezek a szabályok megszegésének a következményei. Ebben látszik, hogy ő a realitás talaján áll. És ezen a talajon ő várja a fizikus Schrödingert, mert önmagában bipolárisan kezeli a dolgokat, akar dolgokat, és nem akarja ugyanazt egyszerre. Aztán valami lesz ezzel a fizikai gondolatkísérlettel is.
  • Will Grayson: Meleg. Meg van győződve róla, hogy az élete abszolút értelmetlen. Az ő délutáni elfoglaltsága a hazasétálás. És nem szereti Madonnát. (Érthetetlen, de talán bocsánatos.) Soha senkinek nem bújt elő, viszont szerelmes egy srácba, Isaacbe, akivel egy chat oldalon ismert meg, és sosem találkoztak. Aztán egy nap randira hívja Isaac Chicagóba, ahol a két Will találkozik.
    A legjobb barátnője, vagy legalábbis az egyetlen kortárs kapcsolata a világgal Maura. Maura és közte a fő kapcsolóelem a komorság. A lány nagyon szeretne egy barátot, és azt hiszi, Willnek is arra van szüksége... És mindent meg is tesz, hogy információt kapjon Willről és a barátja legyen, és ez valahogy fel is menti a szememben.

A két másik szereplő a chichagói Will barátai, akik nagyon hangsúlyosak a regényben.

  • Mini Cooper: Ő érthetetlen oknál fogva a chicagói Will legjobb barátja. Mini Cooper egy kőgazdag meleg srác, akin kövér, és halmozza a szerelmeket. Ő vezeti az iskolai meleg és heteró diákszövetséget, és ír egy darabot egy meleg srác életéről, amit az iskolában fog előadni. Ő áll a színdarab középpontjában és persze ő játssza a főszerepet is. Meg ő rendezi, világosítja, ő a producere, díszlettervezője, és a lelke is az egésznek. (És David Levithan megírta konkrétan a darabot, és a Születésnapi kívánságlistámban már említettem, hogy szeretném elolvasni egy éven belül.) Szerinte
    Színház az egész világ, és Mini benne a legnagyobb sztár.
    Első megjelenéseiben eléggé felületesnek és teátrálisnak tűnik, azonban ennek lesz helye a könyvben és valahogy ez a karakter is a helyére kerül. (Bár meg kell mondjam, amikor először olvastam, ő volt az abszolút kedvenc karakterem, és bár a második olvasásra sem változott, de jelentősen újraértékelődött bennem, a meleg kövér művészetkedvelő srácban.)
    A barátságuk Willel nagyon izgalmas, minden alkalommal ott van köztük az, hogy ennek a kapcsolatnak nem lenne szabad megtörténnie, és Will is hivatkozik rá az első oldalakon, hogy ha a barátainkat mi választanánk, akkor milyen lehetne ez a történet. Aztán meg még is milyen lesz... Érdekes formája a szeretetnek, az biztos. :)
  • Jane Turner: (Egyetlen helyen említik a vezetéknevén, és megtaláltam azt.) Jane az iskola meleg és heteró diákszövetségének a tagja, és a szexuális hovatartozása egy ideig nem is ismert. (Nálunk miért nincsenek ilyen szövetségek?) Viszont tudjuk róla, hogy rajong a költészetért, fantasztikus zenei ízlése van, és egy ponton, csak említés színtjén a slam poetry is előkerül, aminek a vitatható kontextusa ellenére kifejezetten örültem.

ksp.png

Ezt a könyvet is nagyon szerettem, de itt is akad egy kis észrevétel, egy pont, ahol le kellett tennem a könyvet egy pillanatra (Lehet, hogy kellene egy ilyen állandó rovat az értékelésekbe, mert mindig van valami, ami böki a csőröm.): Miért kellett a Maybe Dead Cats (majdnem halott macska - utalva Schrödinger macskájára) zenekar ímélcímét lefordítani kérlek, miért? Ahw. Nagyon. AHW.

Kedvenc részem: Amikor a két Will Grayson chatel, annál fantasztikusabb és groteszkebb beszélgetést még nem írtak. És persze állati tartalmas, és mély, és elolvadós. És Gideon karakterét szeretem még, de róla nem árulhatok el semmit. :)

----------------------------

A könyv történetéről nehéz spoiler nélkül beszélni, mert elég fordulatos izgalmas,  így ez talán egyszerűbbre sikerült, mint ahogy szoktam a hangulatjelentéseket, de mindenképpen ajánlom nemtől, kortól, olvasási preferenciáktól függetlenül. Könnyen, pihentetően olvasható, és jó a humora. :)

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

Hét közepére várhattok egy új könyves kihívást izgalmas kérdésekkel, és a héten megjelennek végre a Newkids kiadó új könyvei, amikről már a Születésnapi kívánságlistában meséltem, így annak függvényében, hogy mikor érkezik meg a futárszolgálat, azokat is elkezdem olvasni. Addig is:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Borítókép a moly.hu-ról

James Lecense: Trevor

2017. április 09. - Szilvió

Sziasztok,

ez a poszt egy 96 oldalas kisregényről fog szólni, amihez különösen kötődöm. Életem harmadik meleg vonatkozású megvásárolt könyve volt, és az iskolából hazafelé menet olvastam el Pécs és Szigetvár között a vonaton egy óra alatt. Egy érzelmi hullámvasút volt, és szeretném, ha mindenkihez eljutna, mert a Trevor az író szerint az utószóból idézve: "bárkiről szólhat, aki valaha érezte, hogy senki sem érti meg, és nem tud sehová beilleszkedni, bárhogy is próbálja."

trevorki.JPG

 Trevor egy 13 éves fiú, akinek Lady Gaga a példaképe. Ezt nem tudom bírálni. Trevor egy 13 éves fiú, aki Lady Gagának szeretne öltözni Halloweenkor, és vannak, akik lebeszélnék róla, mert fiú, és mégiscsak... Trevor egy 13 éves fiú, aki ebben a könyvben ismerkedik meg a barátság fogalmával, ebben a kisregényben lesz először szerelmes, ebben a kisregényben csalódik először, miközben épp megtalálja magát egy szakmában. Trevor egy 13 éves srác, aki megtestesíti a mi útkereséseinket, a mi lelkesedésünket, és a mi csalódottságunkat.

A Trevor projekt azért jött létre, hogy eljusson hozzánk, meleg fiatalokhoz (például hozzám, aki amikor először megvette a tenyerével letakarta a borítót a vonaton, mert senki nem tudta róla, hogy meleg, és aki legalább félévente újraolvassa, ha úgy érzem, szükségem van rá, és aki most a kollégiumi szobában előlappal lefelé rakta le a könyvet, pedig már sok kérdést válaszoltam meg magamnak és másoknak), ennek megfelelően elég jól elérhető az ára (1990 Ft), könnyen és gyorsan olvasható, és ad annyi elfogadást, hogy azzal új szemmel tudsz nézni magadra, vagy a környezetedben élőkre. A moly.hu-n egy értékelő azt írta, hogy ez a könyv egy lépés egy olyan világ felé, ahol mindenki az aki. A könyv szerzője az utószóban azt írta, abból az élményből indult ki a mű, hogy a kamaszkori öngyilkosság háromszor jobban veszélyezteti az LMBT gyerekeket, és szeretne egy üzenetet küldeni nekik, hogy melegnek lenni nem gáz...

...én mindig akkor olvasom újra, amikor azt hiszem, hogy kezdem elfelejteni, de akkor újra kedvem támad élni. Legalább szombatig. ;)

Kedvenc részem: Jack, ő kedvenc szereplő, és valamelyest az író ars poeticáját vélem felfedezni benne, de spioler nélkül nem tudok róla többet mesélni.

 ---------------------------

Ez most egy mesélős poszt lett, mert különben spoileres lett volna, de várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok már a művet, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

a kép a moly.hu-ról

 

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens lobbi

2017. március 09. - Szilvió

Sziasztok,

már egy hete befejeztem ezt a könyvet, és mostanra sikerült kihevernem. Az eddig olvasott, kifejezetten meleg témájú könyvek közül ez a legjobb, amit valaha olvastam, és azt hiszem, hogy relatíve kevés olyan van ma a piacon, amit nem olvastam volna. A befejezés utáni könyvmásnapon kívül kaptam egy lazább depressziót, aminek a fő oka, hogy mostanában sokat gondolkodom arról, hogy párkapcsolatban létezzek, viszont ennek dacára (sőt, főleg épp ezért), a legnagyobb kedvencem most épp, mert olyan, őszinte és hihető (talán még egy picit platonikusnak is mondható) szerelmet ír le, amit fantasztikus lehet érezni.

simonki.JPG

Amióta láttam a borítót és a címet, azonnal tudtam, hogy meg kell vennem, mert biztató volt, és nem okozott csalódást. A könyv legnagyobb bája, hogy a főszereplő, Simon egy teljesen hétköznapi, átlagos srác, aki nem menő, aki nem lúzer, aki nem különc, akinek nem váltak el a szülei, akit nem vernek otthon, akinek nem halt meg senkije, és akinek "csak és kizárólag" a melegségével kapcsolatos önelfogadással kell küzdenie.

A fejezetek nagyon jól olvashatóak, a hétköznap leírása Simon szemszögéből, és az interneten megismert, vele egy iskolába és egy évfolyamra járó, a való életben nem ismert sráccal való ímélezés váltja egymást, és mindkettő nagyon klassz. Viccesek ahogy egymást húzzák, és nagyon fontosak a barátai is, ahol megismerjük őket, világlátásukat, és Simon jellemét, ami nem fejlődik kifejezetten, viszont az ímélváltások is a ez köré szerveződnek, szóval nem is lenne túl őszinte. És szerintem tök fontos üzenet, hogy az előbújás semmin nem változtat, mert a kapcsolataink jelentős részében nincs relevanciája a szexuális irányultságunknak.

Alapvetően a műben problémák a hétköznapi meleg fiatalok a problémái. Az előbújás úgy, hogy a barátaid és a családod elfogadna, a párkapcsolat keresés, a bizonytalanba való szerelem, és eközben élnünk kell a magunk kis életét, szerepelni kell a színházi előadáson, teljesíteni kell az iskolában, jó pofizni kell a családunkkal (akik amúgy fantasztikusak), és...

...ja, igen, foglalkoznunk kell azzal, hogy egy viccesen stréber srác megfenyegetett minket, hogy ha nem hozom össze az egyik legjobb barátommal, akkor nyilvánosságra hozza a levelezésünket a suli közösségi hálóján. Alapvetően ezzel a felütéssel indul a könyv, és Martin karaktere nagyon fontos dramaturgiai szempontokból, és állatira klassz történetté áll össze.

Ja, igen, és a végéről valóban könnyen lehet, hogy szükséged lesz a papír zsebkendő nyújtotta szolgáltatásokra. ;)

Kedvenc részem: Amikor megmagyarázásra kerül a cím, és az egész zenekaros póló ötlet.

---------------------------

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom... Vagy ha olvastátok már a művet, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

a kép a moly.hu-ról

 

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései és Ava Dellaira: Kedves halottak!

2017. február 27. - Szilvió

Sziasztok,

mint a címben is olvashatjátok, ebben a posztban két könyvről lesz szó. Két olyan ifjúsági könyvről, amik a molyon a meleg címkét is megkapták, mert egy illetve két fontos mellékszereplője meleg.
És persze, mindkettő ifjúsági könyv, azok közül pedig kiemelkedőek (még a Kedves halottak! végén található helyesírási hibákat is elnézem). Mindkét főszereplő most kezdi a középiskolát, és elkezdd levelet írni olyan címzettnek, ami nem válaszol, mert ahogy a Kedves halottak! hátlapján olvashatjuk:

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.

És ezekben a levelekben mindketten mindent elmondanak, arról, hogy félnek, hogy nem lesznek barátaik, arról, hogy mégis lettek, a halott rokonukról, az apró, vagy nagyobb stiklieikről, és a szemünk előtt lassan megtanulnak élni.

ksfj.jpg

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzési

Már az elején szeretném leszögezni, hogy ez a könyv már akkor a kedvencem volt, amikor még el sem fogadtam magam, tehát (bár alapvetően törekszem a szubjektív hangvételű írásra) itt nagyobb dózisban is elcsöppenhet egy-két imádat csepp.

Szóval: Charlie egy különc srác, aki most kezdi a gimnáziumot, és elkezd levelet írni egy teljesen lényegtelen valakinek, vagy talán épp neked, aki az ő sulijába jársz, és kikezdhettél volna azzal a lánnyal.

Az első leveleiből tudomást szerzünk az eddigi legjobb barátja öngyilkosságáról, és az évekkel korábban meghalt, szeretett Helen néniről, akiről sokat ír Charlie. Megismerkedünk egy fantasztikus irodalomtanárral, aki felhívja Charlie figyelmét arra, hogy nem ír rosszul, és próbálja terelgetni, és olvasónaplókat írat vele, amelyek alanyai mindig a kedvenc könyvei lesznek, és amelyeket mindig kétszer olvas el. Megismerjük a családját, akik talán egy picit a klasszikus amerikai családmodell mintapéldányai, és megismerjük a frissen szerzet barátait, akik mostohatestvérek. Két végzősről beszélünk, Patrickről, és Samről, akik bevezetik a középiskolai életbe, és akik mellett megtanul "nem menekülni az élet elől", ami azt hiszem a legfontosabb.

A meleg téma benne: Patrick, Charlie középsuliban szerzett legjobb barátja meleg, és rajta keresztül egy laza, velem hasonlóan gondolkodó, "nem fogok szégyenkezni a szexuális irányultságom miatt" srácot ismerhetünk meg, aki kapcsolatba kerül a focicsapat egyik tagjával, és a kettejük megismerkedése és titkos viszonya is olvasható a levelekben, később megpofozva az egészet egy homofób apával... Semmiképp nem mellékszál. 

Kedvenc részem benne: Az egyik a karácsonyi buli, verssel, csókkal, írógéppel, mindennel... a másik pedig, amikor arról ír, hogy nincsenek határok.

Ava Dellaira: Kedves halottak!

A leveleket író lány, Laurel szintén most kezdte a középiskolát, azonban egész más a családi háttere. Édesapja és édesanya elváltak, nővére tisztázatlan halála után pedig az édesanyja elutazott, hogy lássa a tengert, és egy éve csak ritka telefonbeszélgetésekben él a gyermeke életében. Laurel hetente költözik nagynénje, és apja lakása között, hogy ne abba a középiskolába keljen járnia, ahová May járt.

A levelek címzettjei halott hírességek, közéleti szereplők, úgy mint például Kurt Cobain, Judy Garland, Elisabeth Bishop, Amelia Earhart, Amy Winehouse vagy Janis Joplin. Az ő életükből húz abszolút kellemes, kifejezetten élvezetes párhuzamot a sajátjával.

Ebből a szituációból indul, és nem is tudok sokkal többet hozzáfűzni. A lány karaktere elég jellemtelen marad szerintem a  könyv végéig, bár vannak nagyon szerethető pillanatai, de nagyjából a May iránti rajongását ismerjük meg. A zenei ízlését abszolút ő határozza meg, és az eddig kiforratlan személyiségét is, amelyről nem tudom eldönteni, hogy frappáns írói húzás, amivel a kamasz lét önmagáról való gondolkodásának bizonytalanságát, és ténylegességét hivatott bemutatni, vagy csak unalmasan sikerült, ezt mindenki döntse el maga. ;) Viszont a könyv végén világosabban látunk May halála körül, és kap valami mélységet Laurel, ami abszolút nem magyarázza meg a korábbi oldalakon olvasható üres jellemet.

Charliehoz hasonlón ő is barátokat szerez, ő is átél nagyobb, és zűrösebb dolgokat, akár magában az életben akár a párkapcsolatában, és az év végére ő is megtanul "nem menekülni az élet elől", ami az ő esetében a néma May emlékébe bújástól való megszabadulást jelenti.

Alapvetően nem gondolom rossz könyvnek, és tekintve, hogy elsőkönyves, figyelni fogom a munkáit. Maga a levél halott emberekhez nagyszerű téma, és sajnálom, hogy itt-ott elcsúszott, de egy könnyű, akár vizsgaidőszak előtti vagy utáni el/lelazító olvasmánynak remek. :) Érdemes.

A meleg téma benne: Két lány Laurel baráti köréből szerelmesek egymásba, de közülük az egyik küzd a saját elfogadásával, majd a családjával. Alapvetően az írónő azt hiszem csak May karakterét dolgozta ki, szóval a lányok sem jellemhősök, de a szerelem nehézségei, vagy csak az apró romantikus gesztusokkal, amelyeket nehezen teszünk meg, de annál apróbbak, viszont nagyon jól van érzékeltetve, és Hannah családi háttere nagyon megrendítő, és nagyon valóságos.

Kedvenc rész: Az újévi parti, és abból is ez:

"Oké, az én terveim a következők - mondta Hannah. - Mert nekem több is van. - Olvasni kezdte. - Nagyi legyen jobban. Ne legyenek hosszabbak az árnyékok. Hagyják abba a dühöngést az emberek. Lehessen nyugodtan szeretni bármiféle szerelemmel. Legyek olyan bátor, hogy egy nap kiállok magamért."

---------------------------

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom... Vagy ha olvastátok már valamelyik regényt, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

A képek moly.hu-ról.