Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

2020. február 26. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy különleges fantasy regénysorozat első részével és annak az érdekes, izgalmas transznemű és aszexuális szereplőivel fogok foglalkozni. A regény sokféle nagyon különc szereplőt mozgat, amit hitelesít a zseniális kerettörténet, de vannak kérdéseim is vele kapcsolatban. Mutatom.

minden_sziv_kaput_nyit.JPG

A Minden szív kaput nyit kamaszszereplői egy színekben tobzódó és hóbortos gyermekotthonban élnek az Eleanor West Otthona Csellengő Gyermekek Számára .tábla mögött. A regény hősei tehát csellengő gyerekek, akik számára egy-egy ajtón keresztül olyan világok nyíltak meg, amelyek vevők az ő különcségeikre, mégis egy idő után visszakerülnek a mi világunkba, ahová ők már képtelenek beilleszkedni. A saját ágyukat vagy a saját szobájukat már nem tudják többé otthonnak tekinteni, képtelenek visszailleszkedni a mi társadalmunk normái közé, és megváltozik a viselkedésük. A regény szereplői magatartásproblémás vagy szociális zavarokkal kűzdő fiatalok, akiknek a szüleik a legjobbat akarják, így beadják egy otthonba őket, aminek a vezetője, Eleanor arról beszélt nekik, hogy ki tudja gyógyítani a téveszméikből a beteg gyermeküket.

Így érkezik meg a Eleanor otthonába Nancy is, aki ott már egy egészen más, harsány, mosolygó, kedves Eleanort talál, körülötte más világokat megjárt gyermekekkel. Eleanor pontosan tudja, hogy a szülők és egyáltalán a külvilág nem képes arra, hogy megértse ezeket a gyermekeket, ezért felveszi a társadalmi norma szerint 'nevelőotthont fenntartó tisztességes idős hölgy' álcát, amikor a szülőkkel beszél, a gyermekeket pedig megtanítja, hogy mit is jelent az, hogy nem csak a mi világunk létezik, és hogy minden világnak mások az értékrendszerei és a normái. Nagyon jól működik a regényben, hogy mint az intézményt, mint a csellengés szabályrendszerét egyszerre ismerjük meg a frissen érkezett Nancyvel, aki a Holtak Csarnokaiból érkezett, ahol hatalmas rend uralkodik, lassú és pontos minden, és igen, elég sötét és mozdulatlan is. De erről még lesz szó.

A szöveg igazán nagy bravúrja, hogy relativizálja és demokratizálja a különböző viselkedési rendellenességeket azzal, hogy felveti, mindenki számára vannak olyan világok, amelyek jobban passzolnak hozzá, és vannak olyan világok, amelyek kevésbé. A viselkedési zavarok különböző típusai mind-mind kaptak egy olyan világot, ahol tudnak működni, normaként, vagy akár vonzó tulajdonságként.

A különböző szereplők nagyon más emberek, mégis könnyen találnak otthont a másik világban, mert ott büszkén viselhetik a nálunk akár stigmatizált jegyeiket is. Tök oké egy-egy világban a tudomány iránti szélsőséges vonzódás, az oktalanság, a színes kreativitás, a rendezettség békéje és nyugalma, mert ezek a létező világok fő értékei is. A szereplő számára megnyílt ajtó mögött büszkén viselhetik magukat, nem kell korlátok közé szabniuk a személyiségüket, megélheti a másságukat. Mégis, ezeket a szereplőket általában kidobták a saját világukból is.

Ennek a legélesebb példája, ha Kade történetét vizsgáljuk, aki egyébként Eleanor unokaöccse. Kade egy hercegnő volt Prizmában. A szivárvány minden színe tündökölt itt a fényben, tényleg hercegnői élete volt, de egy nap rájöttek, hogy fiú, és onnantól kezdve menekülni kellett abból a világból is. Ugyanakkor a szülei mellett sem tudta megélni ezt a másságát, éppen ezért kellett Eleonornál lennie. Ő az egyetlen szereplő, aki nem viszonyul a visszamenni szóhoz. Mert visszamenni két irányú dolog, de számára egyik sem járható.

Egyrészt vissza lehet menni a kamasz régi környezetébe és otthonába, ahol szeretettel várják őt az eltűnése előtti állapotban, de megértésre nem számíthat. Másrészt vissza szeretnének menni az általuk megismert világba, ahol mind jól érezték magukat, és valamiért az a világ akkor, ott elutasította őket, és kicsi az esélye, hogy ismét ajtó nyílik a számukra. Kade megrekedt az otthonban, mert a szülei nem fogadják vissza, Prizma biztosan nem nyílik meg a számára, és egyébként is 18 éves múlt, szóval egyedül is állhatna a világ általa nem ismert normái szerint teljes életet. Úgy dönt, hogy itt marad, hiszen ez a legkényelmesebb és legkézenfekvőbb lehetősége, de ez az otthon sem nyújt számára mindig menedéket. Volt, hogy rosszindulatból itt is kisanyámnak szólították.

Ezzel együtt Kade egy izgalmas karakter, aki már sok mindent látott az otthonban töltött idő alatt is, kreatív, ő ad ruhákat az otthon lakóinak, ha valamilyen probléma adódik, másként áll kérdéseket, könnyen átlát helyzeteket, és minden kétséget kizáróan vonzó fiatal férfi, aki több lány szívét is megdobogtatta már. Éppen ez történik a regény másik LMBTQIA szereplpjével, Nancyvel, aki aszexuális. És mint az első magyar nyelven olvasható aszexuális témájú kötet, ügyesen beszél arról, hogy az aszexuális azt jelenti, hogy nem érez szexuális vonzalmat valaki, de látja a szépet, és vannak érzései. Szétválasztja az aszexuális és aromantikus címkét, és elmeséli, hogy érez szerelmet és képes vágyni valaki iránt:

Kade alighanem a legszebb fiú volt, akivel valaha találkozott. Szeretett volna órákig beszélgetni vele érdektelen semmiségekről. Szerette volna érezni az érintését, tudni, hogy a jelenléte mindent betölt, mindenestül köré összpontosul. A baj az volt, hogy a dolgoknak itt sosem lett vége, márpedig Nancy számára ez jelentette a határt.

Nancy aszexualitása többször kerül elő, rögtön az elején egy vicces rákérdezéssel a norma felől: Szeretnél lefeküdni vele?, amivel rögtön láthatjuk, mennyire nem választjuk szét a szerelmet a szexualitástól, és hogy ezt, még ma a szexuális forradalom utáni XXI. században is mennyire alapvetőnek tekintjük.

És nem csupán az LMBT kisebbség felől izgalmas ez a szöveg. Sőt, Nancyről, mint a Holtak Csarnokaiból érkező szereplőről még azt is elmondhatjuk, hogy az aszexualitása valamennyire következik a vágyat és az érzékiséget lefojtó világából és személyiségéből. A regény az otthon mikrotársadalmában is megteremti a kisebbségi helyzetet, és annak a különböző működéseit. A regény szereplői két részre bomolnak és a perifériára kerülnek azok, akik valamilyen sötét világból érkeznek, de találkozhattunk olyan sötét világból érkezővel, aki titkolózással be tud illeszkedni. Nancy csendességével, fekete öltözékével és a Holtak Csarnokais múltjával alapból gyanús, és a regény talán legkevésbé hangsúlyos krimi szálában végig rá, mint a holtakkal cimboráló jövevényre vetül a gyanú árnyéka, amelyet szinte az egész csoport oszt.

Tehát vitathatatlanul egy erős kötetről tudunk beszélni, nagyon erősen tematizálja a felnövést és a társadalomba való beilleszkedés lehetetlenségét, miközben jól közelít rá akár a társadalomra, akár a társadalom diverz, széttartó különceire, akik mégis jól működnek együtt, megtalálta azt, ami összehozza, közösséggé teremti őket, ez pedig az otthontalanság élménye.

Ezzel együtt sem felhőtlen az örömöm a regénnyel kapcsolatban. A világok még nem épültek fel koherensen az első kötetben, az intézmény kapcsán sem tiszázódik minden kérdés, és ezekkel kell kezdenie majd valamit a sorozat további részeinek. A regény abszolút nem működő része számomra az, hogy minden, amit a világokról tudunk, azt párbeszédekből tudjuk, amik viszont így eléggé élőbeszédszerűtlenek, esszéhatásúak és szétfolyóak. Leíró szöveg, ami a világ működésébe enged betekintést, alig van, és azok sem pontosak. Nem tudom, hogy ez a következő kötetekben változik-e, vagy csak kevés volt a 160 oldal, hogy megszokjam, de nagyon zavart olvasás közben és mert most is feszülté tett, amikor a bejegyzést próbáltam összeírni belőle.

De ezzel is egy nagyon izgalmas kötet, nagyon szerettem ezt a kisebbségi, felnövés történeteket, és működtek is. Nagyon sokan nagyon szeretik a sorozatot, és nem is vitathatóak el az érdemei. Fiatalos, sok kérdést vizsgál, bár ezeket inkább felületesen, hozza azt az idegenséget, ami szerintem a mostani fiatalok számára izgalmas tud lenni, és szeretni való egyébként, drukkolunk a szereplőknek, ami egy elég univerzális könyvvé teszi a regényt. :) Biztosan olvasni fogom majd a sorozat következő darabjait is. :)

Kedvenc részem: Eleonor az első fejezetben, amikor Nancy megérkezik, és beszélgetnek a csillárról. Az szép és fontos:

Mindig feltételezd, hogy a legegyszerűbb válasz az igazság.

 Végezetül ajánlom a regényt a csellengőknek, akik mindig érezték, hogy kevesek számukra a mi világunk keretei, akik érezték már azt, hogy biztosan lehet számukra értékesebb világ. Azoknak ajánlom a kötetet, akik hajlandóak túllátni a normáinkon és megkérdőjelezni mindazt, amit a világról gondolunk. Olyanoknak, akik szerint minden könyv egy lehetséges világ, és hajlandóak volnának beleveszni. Ők nagyon fogják szeretni, és sokat fognak gondolkodni róla. :)

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit
Csellengő gyerekek 1.
Fumax, 2018
160 oldal
Így olvastam: Két nagyobb ülésben, kellett hozzá egy pihenő, de könnyen olvasható szöveg, jól ütemezett rövid fejezetekkel, csak a nyelve néha meg tudja akasztani az olvasást, egy egy hosszabb monológ szerű párbeszéddel.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. :)
Lassan vége a hónapnak, de biztosan érkezem még egy alternatív fülszöveggel, talán egy értékelés is bele fog még férni, és mindjárt érkezik a summa is.

Ha nem szeretnél róluk lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram vagy a twitter a te fórumod. :)

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Karen M. McManus: Lehull a lepel

Sziasztok,

a mai bejegyzésben 2018 őszének egyik sikerkönyvéről fogok beszélni, ami egy nagy amerikai visszhang után itthon is pozitív fogadtatásban részesült, pedig ez általában nem jár ki az ifjúsági krimiknek. Mármint valljuk be, kevés jó könyv jelenik meg ebben a műfajban, de a Lehull a lepel minden hibája ellenére egy izgalmas kötete ennek a témának. De nézzük bővebben.

lehull_a_lepel.JPG

A könyv felütése hasonló az ismert és népszerű, 1985-ös Nulladik óra című filmhez, ami egy legitim magyarázatot ad arra, hogy kerülnek különböző, de tipikus ifjúsági regény karakterek egy térbe. A könyv egy iskolai büntetés alapszituációjával nyit, ahol a stréber lány, Bronwyn, a bűnöző Nate, a bajnok baseball játékos, Cooper, a szépségkirálynő, Addy és a pletykaoldalt író srác, Simon egy terembe kerül.Ezt a felütést azonban rögtön árnyalja, hogy mind az ötüket tőrbe csalhatták, ugyanis egy olyan laborban tartott óra idejére csempésztek eldobható telefont a táskájukba, ahová nem vihették volna be. A helyzet kimagyarázását egy erős csattanás követi, ugyanis két autó egymásnak hajt a kinti parkolóban, majd a teremben Simon allergiás rohamot kap, és később meghal. És mind a négyen gyanúsítottak.

A halálát követő napon egy új blogon, később pedig Simon pletykalapján is gyanús információk, majd a Simon halálakor a teremben lévőkre vonatkozó pletykák látnak napvilágot. És mi olvasóként, a szereplők pedig tapasztalatból tudják, hogy amit Simon leír, az igaz. Mert még sosem bizonyosodott be az ellenkezője. Az egész oldalt, és az azt körülölelő kellemetlen aurát az működteti, hogy még egy hírre sem cáfoltak rá, és hogy mindenkinek van olyan félnivalója a közösségben, amit nem szeretne a gimnázium nyilvánossága elé tárni, és Simon forrásai nem voltak ismertek, sőt elképzelhetetlen, hogy egyes információkhoz hogy jutott hozzá. Az emberek pedig dagonyáztak ezekben a hírekben, mert felszabadultak abban a tudatban, hogy ma Simon oldala nem róluk ír. 

És pontosan ezért érdekes, ahogy mind az öt karakter utóélete változik a regény során. Rögtön érdemes először Simont figyeltünk, aki mint a gyilkosság áldozata természetesen számíthat a közösség részvétére, és csak később válik világossá, hogy valójában hatalma volt a gimnázium tanulói felett, és féltek tőle.

type-fast.gif

Hasonló lelepleződéseken megy keresztül minden szereplő a regényben. Bronwyn strébersége egy mítosz az iskolában. A lány, aki mindenből jeles, csak kémiából bukdácsolt, majd azt is kijavította, szín ötösre. Csakhogy csalt. Addy az iskola elbűvölő bálkirálynője a csúcsról hirtelen jut a semmibe, amikor a barátja szakít vele, és kénytelen az amerikai iskolák legaljáról, a wc-ből találni magának barátot. Nate egy bűnöző, aki drogot szállít, pedig feltételesen van szabadlábon.

Cooperről első alkalommal az derül ki, hogy doppingolt, majd kiderül, hogy a doppingpletykákkal csak Cooper melegségét akarta leplezni a cikk írója, ám a melegség már csak rendőrségi nyomozás során kerül nyilvánosságra. És hatalmas öröm számomra, hogy a regény krimi szála mellett maga a melegség a regény legkidolgozottabb témája. Ugyanis Coopernek barátnője van, de ha a barátnője ír, elszontyolodik, de kivirul, ha valaki más ír neki (és ezt a nagyija veszi észre, és tudom, hogy ez a világ legközhelyesebb dolga az elfogadó nagyi, de én ezt imádom, fődet rám.)

debbie.gif

Alapvetően a melegségen keresztül láthatjuk, hogy a média vagy a már megemlegetett barbár filmes amerikai iskolai hierarchia mennyire könnyen emelhet fel valakit, és épp így mennyire könnyen teheti tönkre azt egy másik pillanatban. A melegséggel kapcsolatos pozitív és negatív diszkrimináció bizonyos pontokon egyaránt fontos szerepet kap a regényben, de a melegség szűrőjén keresztül válik világossá, hogy mit jelent a barátság, mekkora terhet jelent egy heteroszexuális párkapcsolat fenntartása, ha alaptalan, de épp így betekintést kapunk Cooper családi életébe, és bontakozó kapcsolatába is. Miközben a regény rettenetesen sokszor mondja el, hogy a melegség védett tulajdonság, és a szexuális hovatartozást nem lehet valakiről nyilvánosságra hozni, és ezt azt gondolom, hogy nem is lehet elégszer hangsúlyozni.

És a titkok feltárulása mind a négy szereplő számára ennyire lemeztelenítő, aminek a folyamatait egy jól felosztott első szám első személyű elbeszéléssel jól végigkövethetünk. Láthatjuk, hogy ebből mennyivel pozitívabban és önazonosabban épülnek újra. Igen, sokszor közhelyes megoldásokkal, például közös wc-ben sírással és utána szemcsepp kínálgatással, vagy azzal, hogy mindenki megérdemel egy új esélyt, és igen, valahol minden történet a jól ismert "Az igazság szabaddá tesz" toposzra épül, és igen, ezt már tényleg láttuk és hallottuk, de akkor miért jó mégis?

Mert ez egy krimi. És miközben azzal foglalkozunk, hogy milyen csapások érik a szereplőket, és elkezdünk velük a közös átváltozásaikban azonosulni, végig működtet a regény egy óriási adag feszültséget, amivel végig izgalomban tart. Hiszen megismerjük ezt a négy szereplőt, nem lehetnek gyilkosok, hiszen mind a négy elbeszélői nézőpont tök ártatlan, de igen is él benned a gyanú. Mert nem csak az amúgy rendkívül idiótának ábrázolt rendőrség számára, de számodra is mindenki gyanúsított, és amikor kezd egyértelművé vállni... Nahát akkor... 2016_10_20_1.gifSzóval igen, ez a regény nem olyan, ami meg fogja váltani a világot. Nagyon sok fontos témát érint, de nem igazán mélyed el benne. A négy szereplő közül három minimum középosztálybeli, a negyedik pedig bűnöző (mint a többi nem középosztálybeli - mondja ezt az osztályuszításra érzékeny, passzív-agresszív énem.), de egy rendkívül jól működő krimi. Gondolkozol, jól adagolja az információkat, és aztán nem érted, miért nem volt számodra világos. Ajánlom bátran. Tényleg nem világmegváltó regénynek, de egy szórakoztató délutáni olvasmánynak abszolút szuper.

Kedvenc részem: Amikor Simon tevékenysége mérlegre kerül. Az nagyon fontos jelenet. Ott éreztem, hogy valami nagyon jó lesz. :)

Karen M. McMannus: Lehull a lepel
Maxim, Dream válogatás, 2018
382. oldal
Így olvastam: Két buszút alatt végeztem vele, igaz, azok öt órásak voltak, de bőven belefért. Vitt a húzása a kötetnek.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastad már a könyvet, és van véleményed, írj bátran kommentet, és tégy így akkor is, ha bármilyen kérdésed, megjegyzésed volna. Ha nem szeretnél a következő posztról sem lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Krausz Emma: Osztálykép

2018. április 28. - Szilvió

Sziasztok,

a mai posztban egy könyvfesztiválra megjelent könyvről fogok beszélni, amit már nagyon vártam. Egy olyanról, amit magyar szerző írt, a magyar piacra, és bátran nyúl a melegség és a biszexualitás kérdéséhez. Emellett pedig ifjúsági regény, amelyik érinti a mai fiatalok problémáit, könnyen olvasható, és nem utolsó sorban nagyon szerethető.

osztalykepkep.jpg

Krausz Emma Osztálykép című könyve azt ígérte nekünk, hogy két srác, és néhány érdekes barát történetét kapjuk. A két srác közül az egyik, Levente, nem szeretne mások életében aktívan részt venni, de rányit a másikra, Ákosra, aki titokban rúzst kent a szájára az öltözőben. És persze így, óhatatlanul része lesz egy titoknak, és azon át Ákos életének is. Élete egy fontos és kardinális részének.

A könyv hátterét egy iskola, egy osztály adja, az újpalotai Arany László Általános Iskola és Gimnázium 11.B osztálya. Azon belül pedig 5 szereplő fejlődéséről, változásáról olvashatunk: a két fiúén kívül Dorináét, Idáét és Márkét, illetve Dávidét, aki fel-fel tűnik, bár ő másik iskolába jár.

Leventét követi leginkább az elbeszélő, aki egy hálás karakter, mert eléggé belül létezik, jó megfigyelő, ki akar maradni a dolgok folyásából, de elég okos ahhoz, hogy gondolkodjon. Mivel ő a legtöbbet szerepeltetett karakter, például vele megyünk haza, ezért az ő változásának a tétjét érezhetjük a legnagyobbnak. Meghalt az édesanyja, és az édesapjával nem találják meg egymást a gyászukban. Levente elzárkózik mindenkitől a könyv elejéig, a könyv végére, nagyon mély vallomásokon keresztül tiszta, őszinte kapcsolatoknak lesz részese, ami hatalmas út, és hitelesen, következetesen vezeti ezen a történet. Valamennyire ő az a karakter, aki az író szócsöve, mert ő mond okosakat, néha ironikusan nagy élettapasztalatokat sejtetőket, de tud hibázni és a súlya lesz a tetteinek, amit nagyra értékeltem.

Ákosról nem tudunk meg sokat az elején. Kiegyensúlyozott focista srácnak tűnik, aki egyetlen titkot őriz, amiről a történet elején azt sem tudjuk, hogy létezik-e egyáltalán. A lányok bomlanak érte, a fiúk csodálják, focizik és sok időt tölt legjobb focista barátjával, Dáviddal. Dávid egy nehéz eset. Leventén keresztül mindig érzünk valamiféle ellenszenvet iránta, amire Gaborják Ádám azt mondta a könyvbemutatón, hogy ő az, akit utálni lehetne, de a történetben ő is megkapja az indítékait. Őt alapvetően egy pontból ismerjük meg, de bátran mozgatja a könyv.

Ida egy kövérkés lány, akit Magolónak gúnyolnak az osztálytársai, mert szeretne kitűnő lenni, hogy megfeleljen a szülői elvárásoknak. A könyvben meg is fogalmazódik, hogy ő Dorina ellentéte, aki menő véleményvezér szerepében van, nem tanul jól, az iskolai dolgok sem kötik le kifejezetten. Ez az ellentét aztán teljesen elmélyül a könyvben. Megtudjuk, hogy mennyire a felszínen gondolkodnak egymás személyiségéről, és hogy tudnak-e kezdeni bármit a különböző szemléletükkel és neveltetésükkel. Nagyon szerettem kettőjüket.

És végül Márkról mondanék pár szót, aki régóta Dorináék szomszédja és legjobb barátja. Márk izmos, nagydarab és minden körülmények között megvédi Dorinát. Ő az első szereplő, akiről megtudjuk, hogy van szíve, és a kezdettől szimpatikus, még ha Erényövnek is csúfolják a társai.

A könyv eddig úgy tűnhet, hogy átlagos középiskolás filmek karaktereit mozgatja, de túlnő ezen. Jól ábrázolja, talán szimbolizálja, a korra jellemző változó identitást, amikor egyik pillanatból a másikba átváltozhat az ember bármivé, úgy, hogy hiteles tud maradni. A változások és maga a történet nagyon erősen ok-okozati, következnek egymásból a cselekmények, és nem igazán borult meg sehol számomra.

Nagyon őszintén ragadja meg az identitáskeresést. Akár Idán, akiből még tényleg bármi lehet, akár Leventén és Ákoson keresztül. A fiúk esetében fontos pont a szexuális irányultság, az előbújás, viszont sok átgondolni valót jelent egy kapcsolat valamiféle felvállalása vagy egyenesen a mindenki előtt felvállalása, aminek a megoldását nagyon szerettem a könyvben, mert nagyon magamra ismertem. (Általában az emberek sokkal szabadabbak, ha olyan helyen vannak, ahol nem ismerik őket, és én is használom azt a szerkezetet, hogy "soha többet nem találkozom velük", szóval adom nagyon ezt a véget, anélkül, hogy bármit mondanék róla.)

Fontos, hogy ezek a szereplők mind idomulnak egymáshoz, akár összejönnek a végén, akár nem. Nagyon erős, összezárt csoport marad bent a regénytérben, aminek a sorsáról szívesen olvastam volna többet. Akár arról, ahogy kialakul, akár arról, ahogy működtetik egyes személyek, akár összevetve azzal, ahogy az osztályban, vagy egy másik csoporthoz képest létezik. Szerettem volna még arcokat az osztályképhez, és szerettem volna még tulajdonságokat a szereplőknek, akiket elsősorban az énjük instabil részéről ismertük meg. Nagyon szívesen olvastam volna, és benne lehetett volna, mert elég vékonyka könyv, nagy betűkkel, de ha már így alakult, a folytatás lehetőségét potensnek látom és gondolom, mert lett egy megszeretett csapatunk. :)

Szerettem, hogy magyar gimnázium ez az Arany László, és szerettem, hogy szocreál. Szerettem a rozsdás vasoszlopait, szerettem, hogy rohadnak a padok, szerettem, hogy át kellett alakítani a tornatermet ahhoz, hogy egy focimeccset nézők is tudjanak követni, szerettem Dezsőkét és a poros szertárat. A tanárok viszont furcsák voltak, talán mert valószerűtlenül tiszta felnőtt szereplők voltak, akik mindig tudták mi a helyes. Ez az igazgató a helyén van, ismeri minden diákját, empatikus és jól kezeli a váratlan helyzeteket, akár egy előbújást is. A tanárok mindig tudják mikor kell odamenni a diákhoz, érzékenyen kommunikálnak, fel lehet rájuk nézni, és talán az egyetlen pillanat egy tantermi rosszullét volt, ahol azt éreztem, hogy egy picit bekacsint a magyar valóság. Ezeknek a szereplőknek van elég gondja, de én élveztem volna egy olyan fizika tanárt, aki mondjuk ott ül az igazgató mellett, és megveti a fiút, aki egy fiúhoz vonzódik vagy csak szemét azzal a diákkal, aki nem figyel...

A könyv nyelvileg egy diáknyelvi regisztert akar megengedni, ezzel együtt tehát például káromkodnak benne (amit kifejezetten üdvözlök, mert a káromkodás a nyelv része, én pedig egy jövőbeli nyelvész vagyok), viszont nem volt ez mindenütt következetes. A két kedvenc példám az itallal kapcsolatos (ezt csak most vettem észre, nem szándékos, de a tudat alatti működés ijesztő): koccintásra emelte a bögrét, a másik a lőre szó, ami annyira random és öreges volt számomra, hogy teszteltem társaságban hasonló ironikus felhanggal, mint amilyen a könyvben volt, és durván nagy sikerem volt, mert meglepő szó, ami kitűnik... Ami még furcsa volt, az az édesanya édesapa szó,mert nem emlékszem, hogy rajtam kívül bárki használná, és az enyém is egy tudatos döntés volt, mert 10 évesen egy tanárom azt mondta, nem használja így senki...

Kedvenc részem: Igen, azért, mert Leventét követtük végig, de nagyon szerettem minden olyan momentumot, ahol megnyílt. Ahol egy picit közelebb kerültünk mi is, és a szereplők is hozzá... És nagyon szerettem a kezdő szituációt, amivel kapcsolatban elhangzott a könyvbemutatón, hogy az volt meg először. Belevaló volt, és jól volt használva, végigvezetve a könyvön. :)

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki könnyen olvasna. Ajánlom annak, aki nem érti, mi a baj a heteronormatív társadalommal, és nagyon ajánlom annak, aki meg szeretné érteni. :)

Krausz Emma: Osztálykép
Twister Média, 2018
256. oldal
Így olvastam: Néhány óra alatt könnyen, nagyok a betűi, és könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Twister Médiának, hogy megkaptam recenzióra ezt a könyvet. :)

Hamarosan érkezem a következő tartalommal! Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. :)

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió