Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Laura Steven: Minden, csak nem oké

2019. november 26. - Szilvió

Sziasztok,

ma az ideji év egyik legizgalmasabb young adult regényéről fogok nektek mesélni, ami politikailag aktív, nagyon intenzíven beszél a társadalomról, benne van sok minden azokról a mai fiatalokról, és közben vicces, könnyű, szórakoztató, és komoly is. Izzy O'Neill ribancá válásáról olvashatunk, aki csak túlélni akart, de ha már így alakult, írt egy botránykönyvet is. És hát... igen, így alakult.

minden_csak_nem_oke.JPG

Izzy egy békés gimnazista árva lány, aki ismeri a szegénységet és az igazi munkásosztálybeli létet. Egy helységben él együtt a nagymamájával, épp most nincs lakáshátralékuk, de ha szükség van rá, könnyen a zaciba vágják Izzy kameráját. Tudja, hogy nem tartogat számára nagy lehetőségeket az élet. Nem gondolkodik az egyetemi keretekben sem. Leginkább komikus lenne, de nincs a felsőoktatásban ilyen képzés. Érdekli még a színház és az írás is. Szinte véletlenül van egy kész forgatókönyve, amit a tanára támogatásával elindít egy forgatókönyvíró versenyen. Könnyen lehet, hogy Izzy megkapja élete nagy lehetőségét.

Aztán egy házibuliban egy éjszaka több fiúval is lefekszik. Szerencsétlenségére az egyik fiú a híres republikánus szenátornak a fia, és nem vet rá jó fényt, amikor kiderül, hogy a kerti padon töltött néhány percnyi akcióról sokat mutató fényképek is készültek. Mindez kampányidőszakban. Izzy körül egyre jobban szűkülnek a terek. Először csak az iskola és a helyi sajtó foglalkozik a dologgal, aztán az országos média és a politikai közbeszéd figyelme is kezd Izzy felé fordulni, hiszen szerintük Izzy egy generációs metafora is lehetne(erről még fogunk is beszélni).

Izzy végigblogolja az eseményeket, és az egyébként is nagyon szókimondó, fanyar, ironikus, gúnyt használ, de ebben a botránykönyvben ezekhez a blogbejegyzésekhez ír állati erős ironikus és önironikus megjegyzéseket. A könyv nagyon erős helyzetkomikumot használ így, két Izzyvel átszűrve az eseményeket, akik közül az egyik most él a cselekményben, a másik pedig már ismeri a végkifejletet.

Nagyon izgalmas kortárs nyelvet használ, beszél csúnyán is, és káromkodik, ami tovább emeli a kötet republikánus, konzervatív értékrenddel való szembenállását. Vannak mondatok, amik után odaírja, hogy ilyet mondani rasszista, törvénybe ütköző vagy egyszerűen istenkáromló, viszont nem érzi, hogy korlátok közé szoríthatná őt bármilyen nyelvhasználatot szabályozni akaró intézmény.

És ebben Izzy igen is lehet generációs metafora. Izzynek van szexuális élete és ezt nem leplezi. Aztán már nem is tudná leplezni. Követ el hibákat, és felelősnek tartja magát. És emellett baromi vicces, határozott, őszinte, bátor és talpraesett. Egy igazi harcos jellem ő, aki túl akar lépni a jóság beszabályozott kategóriáin. Tudja, hogy mindent elnéznek neki, mert árva, és ki is használja a #nehézéletevolt kártyát, ami persze nem jó, de az önmegvalósítás és a bemerevedett rendszerrel való szembenállásból teszi, amit én baromira imádok.

Mert a rendszer mégiscsak republikánus és konzervatív. Izzyhez képest biztosan. A republikánus világképet legerősebben a szenátor képviseli, akitől retteg a fia, tabuizálja a női szexualitást és Izzyt a mai fiatalok legrosszabbikának tartja, akinek semmi sem szent, aki önálló, szókimondó és nem utolsó sorban van szexuális élete. Izzy maga is megkérdezi a kötetben, hogy miért csak a fiúk kapják meg a kamasz években a begerjedt címkét, és hát ez valóban nem kifejezetten republikánus kérdés.

Ez a regény pedig beszél a szexualitásról, éppen olyan leplezetlenül, ahogy bármi mást. Beszél a szüzesség, ráadásul a fiúk szüzességének elvételével, és a szűz fiúk alacsonyabb státuszával kapcsolatban, beszél arról, hogy zavarja, hogy tárgyiasítják, hiszen a róla készült képeket más férfiak az ő akarata ellenére nézik, és hogy úgy érzi, a férfiak bármit megtehetnek vele.

És ez a regény terét adó társadalomból, a mi társadalmunkból következik is. A legtöbben középosztálybeliek, míg Izzy a munkásosztály tagja, a telefonjának a feltörése és a bosszúpornó terjesztése is ebből a helyzetből következik. Mert az uralkodó osztály könnyen gondolhatja azt, hogy ő neki ehhez joga van, akár csak kétségbeesésében is. És ebben szintén baromi ügyes a regény, nagyon erős osztálytudatot épít belénk feltűnés nélkül, így valóban értjük és felháborítónak tarjtjuk, ami Izzyvel történt.

Szóval Izzyvel szemét a világ, de vannak barátai, akik kitartanak mellette, még akkor is, ha Izzy követ el hibákat velük szemben. Izzy egyik barátnője leszbikus, viszont ezt még csak a legjobb barátnőjének osztotta meg, és Izzy is csak egyetlen barátjának adta tovább chaten, majd innen az egész nyilvánossá válik. Nyilvánvaló, hogy a barátnője még nem állt készen arra, hogy ez nyilvánosságot kapjon, pláne országosat, és Izzy valóban hibázott, tudja, hogy nem mérte fel a kockázatokat és nem gondolkodott az adott szituációban. Nem keres mentségeket, amit én továbbra is nagyon szerettem.

Összefoglalva tehát ez nem egy sírós könyv. Nem is nehéz olvasmány, mégis nagyon sok kérdést tud mozgatni. Egyszerre tud egy árva kislány története lenni, és egy velejéig romlott botránykönyv. Szerettem, simán adnám a középiskolás lányok kezébe, miközben egy felnőtt, közélet iránt nyitott olvasó számára is izgalmas lehet, és ezt nagyon szerettem. :)

Kedvenc részem: Nincs egy konkrét, de Betty, a nagymamája karaktere nagyon működött ebben a történetben. Egyrészt egy olyan megértő és mindenek felett szerető hátteret biztosít öregségére is Izzynek, ami engedi Izzyt lélegezni és bátornak, hebrencsnek lenni. Másrészt jól érezhető, hogy Izzy tőle örökölte a humorát és a világszemléletét, és a regényben is megfogalmazódik, hogy Betty korában egy nő még nem mesélhetett politikai vagy disznó vicceket. Szerettem azt az állandó aurát, amit ő von Izzy köré, jó volt létezni benne.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik bátrak és szívesen olvasnának egy bátor lányról, aki hibázik, botlik, sőt, zuhan hatalmasak, de végül mindig feláll. Olyan embereknek való ez a könyv, akiknek van véleménye a világról, és hajlandóak különbözni. Akik szerint a világot igenis ki kell forgatni a négy sarkából. Azoknak, akiket érdekel, hogy mit jelent, ha egy lánnyal rosszul bánik a média és a társadalom. Azoknak, akik gondolkoznának erről egy könnyed olvasmány felett. Azoknak, akiknek ez a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Laura Stevenson: Minden, csak nem oké
Maxim, Dream válogatás, 2019
303 oldal
Így olvastam: Két nap alatt, három nagyobb ülésben olvastam el. Könnyen olvasható szöveg, de néha ki kell lépni belőle, mert tud nehéz lenni, amikor az egész világ a szereplőre borul. Ezzel együtt könnyen vissza is lehet kerülni, nagyon jó, szellemes, karakteres, hangulatos nyelve van.
Ha ide kattintasz, elolvashatod, a hozzá írt alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a Maxim kiadónak a bizalmat, hogy elküldték nekem ezt a könyvet recenzióra. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem hamar válaszolni. Épp így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, ha minden igaz egy év végére hangolódó bejegyzés lesz az. :)

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattinst a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

2019. augusztus 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai értékelésben a kedvenc szerzőm legújabb regényéről fogok mesélni, ami rólunk szól. Rólunk, akiknek nincs igazán dolga a világ megmentésével. Akiket nem választottak varázslóvá, és akiknek nincs világmegváltó küldetésük. A muglikról, akik érzik, hogy valami nincs rendben a világunkkal, de azt is tudják, hogy ezzel nincs teendőjük. Patrick Ness most ír egy regényt a mellékszereplőkről, aminek a hátterében, mindegy mellesleg, megmentik a világot, megint.

mi.jpg

Patrick Ness zseni. Tudom, hogy unalmas ezzel kezdeni, de már csak két olyan könyv van a magyar piacon, amit nem olvastam tőle, és eddig mindenét nagyon imádtam. Alapvető élményem vele kapcsolatban, hogy az általunk megtapasztalt, megtapasztalható világot forgatja majd állítja meg egy rendkívül váratlan ponton, és ez ebben a regényben sincs másként. Mégsem épít most klasszikus értelemben egy másik világot. Most a mi tapasztalatainkból, és az ifjúsági irodalom kliséiből merít. A főszereplők végzős gimnazisták, akik előtt lassan kinyílik a világ és akiknek megvannak a maguk sajátos, későkamaszos problémáik. A főszereplők egy baráti kört alkotnak, és egy srác, Mikey szemszögéből, gondolataiból olvashatjuk a regényt.

Mikey egy jó narrátor, figyelmes, és ismeri a közeget, amiről mesél hiszen az a legjobb barátaiból és a családtagjaiból áll. A regény kezdetén a nővérével Mellel, és a barátaikkal Hennával és Jareddel ülnek kint a réten, és egy különös fényjelenség után ők látják utoljára élve a nemsokára holtan megtalált indie srácot. És majdhogynem pusztán ennyire a résztvevőik ők a cselekményeknek.

A kisvárost, ahol élnek, minden generációban el akarja pusztítani valamiféle földöntúli jelenség, amit az indie srácok minden alkalommal legyőznek. De azért van, hogy felrobbantják az iskolát. Ez a regény világában természetes. És ez nagyon furcsa. Hogy nem kezdenek el kérdezősködni, utánajárni, hanem tudják a helyüket, és amennyire csak lehet, ki akarják ebből húzni magukat. Hiszen ez nem is az ő dolguk, hanem az indie srácoké. És ezek leosztott szerepek. A másik nagyon izgalmas felvetése a regénynek, hogy van valami Öt legenda szerű ezekben a támadásokban, mert a felnőttek nem hisznek abban, hogy a halálesetek mögött bármilyen transzcendens entitás állna, pedig az ő korukban is megvoltak ezek a transzcendens jelenségek, amelyekre külön-külön talán még emlékeznek is, de a kollektív tudat nem őrzi ennek a felidézhető emlékeit.

Ebben a tekintetben tehát értelmezhetjük ezt a támadást, ami jelen esetben a halhatatlanok támadása egyfajta generációs élménynek, egy nagy metaforának, ami a gyermek lét mesei világát, és a felnőtt lét realitását mossa össze. Különösen érdekes, hogy ennek a metraforának az áldozatai a külön szubkultúrát alkotó indiek, akik nem vegyülnek és nem illeszthetőek be egyértelműen a társadalomba. Izgalmas felvetés lehet, hogy a most észlelt halhatatlanok vajon mennyiben reflektálnak a most felnövő "egyszer élünk, de akkor nagyon" címkével ellátott generációra, miért támadnak erősebben a korábbi vámpíroknál például, és hogy miért lehet az iskola minden generációban elpusztítva. Ezek persze csak felvetések, nem szeretnék kéretlen (és nem tanult) pszichológusként beszélni erről, de jó volna ezekről nálam okosabbaktól olvasni.

Mert, ha ezen olvasatok valamelyikén elgondolkozunk, újra kell gondolnunk azt, hogy miért a mellékszereplők a főszereplők. Hogy míg minden fejezet elején elmondja a szerző pár sorban, hogy mi történik a regény cselekményével párhuzamosan zajló kvázi fantasy világban a világ megmentése érdekében, addig mi majdhogynem egy klasszikus ifjúságit kapunk, minimálisra szorított átfedéssel a két cselekményszál között.
Mert ők csak srácok, akik túl akarják élni ezt a világvégét is, és ha már úgy van, érettségizni, elballagni és egyetemre menni sem volna rossz.

4bl.gif

Mikey és Mel egy olyan családból jönnek, ahol az apa alkoholista, az anya pedig a karrierjét egyengeti a regény cselekményén át zajló szenátori kampányában. Mel korábban evészavarral küzdött, és néha most sem eszik, de Mikey figyel rá. Mikey kényszeres, folyamatosan megszámol dolgokat, és gyakran nem tud kiszállni rutinszerű cselekményekből, mint amilyen például a kézmosás. És szorong. Szorong azon, hogy mi lesz velük. Mi lesz a barátaival, és hogy mi lesz vele, a társaság legpótolhatóbb, leglényegtelenebb láncszemével, a teherrel, akit egyszer csak elhagyhatnak. Mert ő így látja magát, és nagyon valóságosan vannak leírva a kétségei.

A társaságuk további tagja Henna, aki neve ellenére nem indie, és Mikey úgy érzi szerelmes belé, de megélve kiderül, hogy talán ez mégsem az. A társaság negyedik, legkülöncebb tagja Jared, a regény meleg szereplője, aki amellett, hogy meleg, még negyedisten is, ugyanis a nagymamája a macskaisten, fő hatalma pedig, hogy képes gyógyítani. És persze érkezik egy új srác is, Nathan, akinek a bátyja indie volt és azóta eltűnt.

És persze nem azt akarom kifejezni ezzel a felsorolással, hogy ezek a szituációk unalmasak és üresek volnának, mert erről persze nincs szó egy Patrick Ness szövegben. Ha mégis lesz, elsőként fogok felháborodni. Csak azt mondom, hogy ennek a szövegnek a tétje nem a túlélés, mint a nagy világmegváltás történetekben. Ha mindenáron a túlélés szót szeretnénk használni, akkor a szöveg tétje a felnőtté válás, a felnőttként való továbbélés, a meggyógyulás és a felelősségvállalás. Felelősségvállalás azokkal a dolgokkal szemben, amikért felelősek vagyunk. Önmagunkért, a barátainkért, és igen, vannak, akik a világért.

Kedvenc részem: Amikor Mikey a pszichológusnál és Jareddel beszél a szorongásairól. Egyrészt nagyon ismerős volt számomra, aki szintén a végtelenségig tud szorongani helyzeteken, másrészt egy picit olyan volt, mintha a másik kedvenc ifjúsági szerzőm, Benjamin Alire Sáenz besegített volna a lélek legmélyének a leírásában. És ezt jó elképzelni.

Végezetül pedig ajánlom én is mindenkinek, aki egy könnyű ifjúságit olvasna kimaxolt gondolkodnivalóval. Így ajánlom a Patrick Ness rajongóknak, akiknek persze nem kell ajánlanom, és éppen így a leendő Partick Ness rajongóknak, akik gondolnak valamit a világról, és nagy továbbgondolók. Mert ez a könyv olyan.

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók
Vivandra, 2019
272 oldal
Így olvastam: Két ötórás buszúton olvastam ki, úgy, hogy mellette olvastam egy nehezebb verseskötetet, amit ezzel pihentettem. Nyelvileg könnyen olvasható, feszültségteli helyeken van vége az egyébként rövidebb fejezeteknek.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, ha nem szeretnétek lemaradni a következő posztokról, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keressetek facebookon hátértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra,

és semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy nagyon klassz ifjúsági könyvről fogok nektek mesélni, amihez nem tudok nem kötődni. Mert, ha Patrick Nessről azt mondom, hogy a tudatomnak ír mindenről, ami érdekel, akkor Sáenz a lelkemnek ír. Mindarról, amit valaha éreztem. És tudja mit kell mondania. Mindig. Korábbi könyvéről, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomábanról nem tudtam értékelést írni, mert nagyon mélyen érintett az egész regény, és nem állok készen ennyire kiadni magam, de ez a regény szerencsére nem ért annyira intimen. Ez is szinte nagyszerű regény, de nem ért annyira hozzám. Szóval írok róla. :)

eletem_kifurkeszhetetlen.JPG

Benjamin Aire Sáenz új regénye az egyik legjobban várt idei megjelenés számomra, mert tudtam, hogy nagyon jó lesz, és nem kellett csalódnom. Azonban amíg a korábbi regényében Sáenz elsősorban a múlt okozta traumákról és az elhallgatásról beszél, addig ez a regény sokkal inkább a jelen pillanatban traumatizált kamaszokkal dolgozik.

Salvador (becézve: Sally) legjobb barátnője azt mondja, hogy a gimnázium utolsó évének első napján megváltozik az életük, elkezdenek felnőni. És mi itt vesszük fel a szálat. Hogy egyszer csak már nem ugyanazt gondolja Sally a világról, és verekedésbe bonyolódik az egyik iskolatársával, aki lebuzizza az édesapját. Pedig Sally sosem verekedett, most mégis gondolkodás nélkül cselekszik, .és ezt nem tudja kezelni. Megkérdőjelezi mindazt, ahogy eddig élt a nevelőapjával, aki történetesen tényleg meleg, és egyedül neveli Sallyt. Jól élnek, mindene megvan, csak autója nincs, mert van lábuk, és tudnak azzal menni. Sokáig ennyit látunk belőle. Hogy egy jó apa, aki tudja kezelni a helyzeteket, kedves, következetes és nem akar elkényeztető szülő lenni, és jól kezeli Samet, a fia legjobb barátnőjét, aki sokat van náluk. Sally életére azt mondhatjuk, hogy rendben van. Hogy kiegyensúlyozott. Nincs az életében szerepe sem annak, hogy örökbefogadott, sem annak, hogy meleg az apja, csak létezik egy ismerős könnyebbségben, amit a verekedés megkérdőjelez vagy berepeszt.

A legjobb barátját, Samet az édesanyja egyedül neveli, és nem a klasszikus szerető családban élnek ketten. Mármint szeretik egymást Silviával, de sokat vitatkoznak, a legtöbb fontos szabályt vagy megbeszélni valót rúzzsal a fürdőszobai tükörre írják, és egyikük sincs igazán sokat otthon. Sam általában Sallyéknél van, vagy az aktuális barátjával. A rossz fiúk az esetei. Az Egy különc srác feljegyzéseiben azt mondja a tanár, hogy azt a szerelmet viszonozzuk, amit megérdemlünk. és Sam azt hiszem ilyen. Pedig csinos, jól tanul, versengő szellem, aki jó egyetemre akar bekerülni és nagyon vág az esze. Ismeri az embereket, és nagyon frappánsan válaszolgat.

giphy_7.gif

Kettejük kapcsolatát első látásra az határozza meg az ominózus tanévkezdésig, hogy nem volt titkuk egymás előtt, és hogy folyamatosan együtt voltak. És valahogy erről is van szó, csak közben ott vannak azok a közös viccek és játszmák, akár egymással, akár másokkal, például Sally édasapjával, Vincentével szemben. És persze a játékok, mint az ANSZ, vagyis a nap szava, vagy a Mi lenne, ha...? játékok, amin nagyon sokat gondolkodtam az olvasás közben:

- Mi lenne, ha soha nem találkoztunk volna?
- Akkor nem lennénk legjobb barátok.
- Nem - feleltem.
A nem azt jelentette, hogy a választ nem fogadom el. Csak háromszor kaphattál nemet, azután kiestél. Mint a baseballban.
- Te szemét! - Utálta, amikor nemet kap. Aztán elmosolyodott. Tudtam, hogy mindjárt előrukkol valamivel. - Ha sosem találkoztunk volna, akkor csak három évszak lenne.
- Hmm. Most ki kéne találnom, hogy melyik nem lenne? - kérdeztem.
- Aha.
Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán elmosolyodtam.
- A tavasz. Akkor nem lenne tavasz.
- Tavasz - ismételte.

Ebbe az intim és szeretettel teli, egymást ismerő barátságba érkezik meg a mindig éhes Fito, akit az aktív szerhasználó anyja szintén egyedül nevel. Márha ez nevelés. Szóval együtt élnek. Fitonak két munkahelye van, hogy egyetemre tudjon menni, és kitörjön abból a kiszolgáltatott sorból, ahová került. Fito jó srác, aki nem tudja kezelni a szeretetet, mert nem tanulta meg. A családjában sem, de barátai sem igazán voltak, és az egyetlen kapcsolata sem alakult valami jól. Fito szintén meleg. Egyszer csak beszélgetni kezdenek Sallyvel, aztán a következő pillanatokban Sam és Sally között találja magát, akik megpróbálják megértetni vele, hogy ő igen is értékes ember, aki megérdemli, hogy szeressék, mégha ezt nehéz is számára elképzelni.

tenor_2.gif

A regény folyamán mindhárom szereplő felnő, talán ezt mondhatjuk. Mindhármuk olyan traumákkal találkoznak ebben a 460-70 oldalban, amik az egész életükre hatással lesz, és amit nagyon fontos jól kezelni, és amivel kapcsolatban Sáenz igazán tudja, hogy mit kell írnia. Tudja, hogy mi kell annak a kamasznak, aki alól egyik pillanatról a másikra kihúzzák a talajt. Nagyon gyakran kell újradefiniálnia a szerzőnek a barátságot, a családot és egyáltalán a szeretetet, és jelentem, hogy jut valahová. Valami olyanná, amire szüksége van ennek a világnak.

Szüksége van rá, mert beszél a könyv a hitről. És nem csak az egyházhoz köthető, hitről, hanem egyáltalán, az emberbe vetett hitből, vagy arról, hogy hinnünk kell, hogy minden jobbra fordul. Beszél a halálról, a hirtelenről és a lassan felzabálóról, és azokról, akik itt maradtak. Szexuális irányultság és nemzetiségi alapúan (az USA-ban élő mexikóiak identitása kapcsán) beszél a megkülönböztetésről, és mindenek feletti értéknek tartja az emberi méltóságot, és ez kibaszott fontos.

És az ügy érdekében persze legalább két szereplő nagyon idealizált, és nagyon támogató a közege a regény három szereplőjének. Olyan, ami segít nekik átvészelni és egyáltalán megélni a válsághelyzeteket. Nagyon erős barátságokról, és könnyebb, középosztálybeli élethelyzetről beszélünk, és igen, lehet, hogy fontos volna, hogy arról beszéljünk, hogy ezeket a helyzeteket mélyszegénységben vagy más  nem támogató közegben is megélik emberek, de enélkül is működött a könyv.

Ezzel együtt a könyv telis-tele van elvarratlan szálakkal, mintha a szorító határidő miatt a fontosabb mozzanatokat Sáenz mestermunkával összeállította volna, de az ambíciói nagyobbak lettek volna. Csak néhány eközül: Salvador igazi apjának megkeresése végig mozgatja a regényt, és hirtelen megoldása lesz, amit nem igazán vártunk. A legtöbb kihallgatott információból sem következik semmi. Sam és a srác kapcsolata sem tisztázódik, és nem építő jellegű kérdések is maradtak bennem a kötet lezárásakor. Ezzel együtt persze sikerült kipucolnia a lelkem, csak érzem, hogy lehetett volna ez egy jobb könyv. Egy jobb Sáenz könyv. :)

Kedvenc rész: A már megemlegetett Mi lenne, ha játék...? ismertető fejezete, és az, amikor Fito telefont kap, de az azért, mert az abban a fejezetben elmondottakkal még nekem is van dolgom az életben.

Végezetül szeretettel ajánlom a könyvet azoknak, akik egy kis csodára vágynak nagyon olvasmányosan. Olyanoknak, akiket érdekel egy nem szerelmes ifjúsági, akiket érdekel a szülő gyermek kapcsolat, és azoknak, akiknek könnyű, vízben oldható, de utánozhatatlanul kellemes lelki fröccsre van szüksége. Nekik Sáenzzel meg kell ismerkedniük. :)

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája
Könyvmolyképző, 2019
472. oldal
Így olvastam: Egy oda-vissza vonatút alatt, és két rövidebb elalvás előtti ülésben. Nem sűrűn szedett, és nagyon sűrűnk kezdődnek új fejezetek, így nem kell megijedni az oldalszámtól sem. A nyelvezete pedig gördül.

.Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdéseitek, megjegyzéseitek volna, hagyjatok bátran kommentet. :) Ha szeretnétek további értékeléseket, könyves tartalmakat olvasni tőlem, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig arra vagy kíváncsi, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :)

És a következő posztig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Karen M. McManus: Lehull a lepel

Sziasztok,

a mai bejegyzésben 2018 őszének egyik sikerkönyvéről fogok beszélni, ami egy nagy amerikai visszhang után itthon is pozitív fogadtatásban részesült, pedig ez általában nem jár ki az ifjúsági krimiknek. Mármint valljuk be, kevés jó könyv jelenik meg ebben a műfajban, de a Lehull a lepel minden hibája ellenére egy izgalmas kötete ennek a témának. De nézzük bővebben.

lehull_a_lepel.JPG

A könyv felütése hasonló az ismert és népszerű, 1985-ös Nulladik óra című filmhez, ami egy legitim magyarázatot ad arra, hogy kerülnek különböző, de tipikus ifjúsági regény karakterek egy térbe. A könyv egy iskolai büntetés alapszituációjával nyit, ahol a stréber lány, Bronwyn, a bűnöző Nate, a bajnok baseball játékos, Cooper, a szépségkirálynő, Addy és a pletykaoldalt író srác, Simon egy terembe kerül.Ezt a felütést azonban rögtön árnyalja, hogy mind az ötüket tőrbe csalhatták, ugyanis egy olyan laborban tartott óra idejére csempésztek eldobható telefont a táskájukba, ahová nem vihették volna be. A helyzet kimagyarázását egy erős csattanás követi, ugyanis két autó egymásnak hajt a kinti parkolóban, majd a teremben Simon allergiás rohamot kap, és később meghal. És mind a négyen gyanúsítottak.

A halálát követő napon egy új blogon, később pedig Simon pletykalapján is gyanús információk, majd a Simon halálakor a teremben lévőkre vonatkozó pletykák látnak napvilágot. És mi olvasóként, a szereplők pedig tapasztalatból tudják, hogy amit Simon leír, az igaz. Mert még sosem bizonyosodott be az ellenkezője. Az egész oldalt, és az azt körülölelő kellemetlen aurát az működteti, hogy még egy hírre sem cáfoltak rá, és hogy mindenkinek van olyan félnivalója a közösségben, amit nem szeretne a gimnázium nyilvánossága elé tárni, és Simon forrásai nem voltak ismertek, sőt elképzelhetetlen, hogy egyes információkhoz hogy jutott hozzá. Az emberek pedig dagonyáztak ezekben a hírekben, mert felszabadultak abban a tudatban, hogy ma Simon oldala nem róluk ír. 

És pontosan ezért érdekes, ahogy mind az öt karakter utóélete változik a regény során. Rögtön érdemes először Simont figyeltünk, aki mint a gyilkosság áldozata természetesen számíthat a közösség részvétére, és csak később válik világossá, hogy valójában hatalma volt a gimnázium tanulói felett, és féltek tőle.

type-fast.gif

Hasonló lelepleződéseken megy keresztül minden szereplő a regényben. Bronwyn strébersége egy mítosz az iskolában. A lány, aki mindenből jeles, csak kémiából bukdácsolt, majd azt is kijavította, szín ötösre. Csakhogy csalt. Addy az iskola elbűvölő bálkirálynője a csúcsról hirtelen jut a semmibe, amikor a barátja szakít vele, és kénytelen az amerikai iskolák legaljáról, a wc-ből találni magának barátot. Nate egy bűnöző, aki drogot szállít, pedig feltételesen van szabadlábon.

Cooperről első alkalommal az derül ki, hogy doppingolt, majd kiderül, hogy a doppingpletykákkal csak Cooper melegségét akarta leplezni a cikk írója, ám a melegség már csak rendőrségi nyomozás során kerül nyilvánosságra. És hatalmas öröm számomra, hogy a regény krimi szála mellett maga a melegség a regény legkidolgozottabb témája. Ugyanis Coopernek barátnője van, de ha a barátnője ír, elszontyolodik, de kivirul, ha valaki más ír neki (és ezt a nagyija veszi észre, és tudom, hogy ez a világ legközhelyesebb dolga az elfogadó nagyi, de én ezt imádom, fődet rám.)

debbie.gif

Alapvetően a melegségen keresztül láthatjuk, hogy a média vagy a már megemlegetett barbár filmes amerikai iskolai hierarchia mennyire könnyen emelhet fel valakit, és épp így mennyire könnyen teheti tönkre azt egy másik pillanatban. A melegséggel kapcsolatos pozitív és negatív diszkrimináció bizonyos pontokon egyaránt fontos szerepet kap a regényben, de a melegség szűrőjén keresztül válik világossá, hogy mit jelent a barátság, mekkora terhet jelent egy heteroszexuális párkapcsolat fenntartása, ha alaptalan, de épp így betekintést kapunk Cooper családi életébe, és bontakozó kapcsolatába is. Miközben a regény rettenetesen sokszor mondja el, hogy a melegség védett tulajdonság, és a szexuális hovatartozást nem lehet valakiről nyilvánosságra hozni, és ezt azt gondolom, hogy nem is lehet elégszer hangsúlyozni.

És a titkok feltárulása mind a négy szereplő számára ennyire lemeztelenítő, aminek a folyamatait egy jól felosztott első szám első személyű elbeszéléssel jól végigkövethetünk. Láthatjuk, hogy ebből mennyivel pozitívabban és önazonosabban épülnek újra. Igen, sokszor közhelyes megoldásokkal, például közös wc-ben sírással és utána szemcsepp kínálgatással, vagy azzal, hogy mindenki megérdemel egy új esélyt, és igen, valahol minden történet a jól ismert "Az igazság szabaddá tesz" toposzra épül, és igen, ezt már tényleg láttuk és hallottuk, de akkor miért jó mégis?

Mert ez egy krimi. És miközben azzal foglalkozunk, hogy milyen csapások érik a szereplőket, és elkezdünk velük a közös átváltozásaikban azonosulni, végig működtet a regény egy óriási adag feszültséget, amivel végig izgalomban tart. Hiszen megismerjük ezt a négy szereplőt, nem lehetnek gyilkosok, hiszen mind a négy elbeszélői nézőpont tök ártatlan, de igen is él benned a gyanú. Mert nem csak az amúgy rendkívül idiótának ábrázolt rendőrség számára, de számodra is mindenki gyanúsított, és amikor kezd egyértelművé vállni... Nahát akkor... 2016_10_20_1.gifSzóval igen, ez a regény nem olyan, ami meg fogja váltani a világot. Nagyon sok fontos témát érint, de nem igazán mélyed el benne. A négy szereplő közül három minimum középosztálybeli, a negyedik pedig bűnöző (mint a többi nem középosztálybeli - mondja ezt az osztályuszításra érzékeny, passzív-agresszív énem.), de egy rendkívül jól működő krimi. Gondolkozol, jól adagolja az információkat, és aztán nem érted, miért nem volt számodra világos. Ajánlom bátran. Tényleg nem világmegváltó regénynek, de egy szórakoztató délutáni olvasmánynak abszolút szuper.

Kedvenc részem: Amikor Simon tevékenysége mérlegre kerül. Az nagyon fontos jelenet. Ott éreztem, hogy valami nagyon jó lesz. :)

Karen M. McMannus: Lehull a lepel
Maxim, Dream válogatás, 2018
382. oldal
Így olvastam: Két buszút alatt végeztem vele, igaz, azok öt órásak voltak, de bőven belefért. Vitt a húzása a kötetnek.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastad már a könyvet, és van véleményed, írj bátran kommentet, és tégy így akkor is, ha bármilyen kérdésed, megjegyzésed volna. Ha nem szeretnél a következő posztról sem lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Mészáros Dorka: Én vagy senki

2018. augusztus 09. - Szilvió

Sziasztok,

a mai posztban egy nagyon izgalmasnak tűnő könyvről fogok beszélni. Egy ifjúsági krimiről, aminek az első oldalain máris hárman meghalnak, és egy valaki elmegyógyintézetbe kerül. Egy ifjúsági krimiről, amit egy kriminológia szakos hallgató írt, aki rajong a krimiért. És valahogy mégsem állt össze az egész.

en_vagy_senki.JPG

Egy korábbi könyvvel kapcsolatban már voltam úgy, hogy nem tudtam, hogy írjak-e róla, mert nagyon kevés jót tudok róla mondani. Ennél a könyvnél a nagyon kevés jó egyike, hogy ifjúságinak akár jó is lehetne a szereplőgárdája. Olyan fontos témákat említ, mint a szexuális kihasználás, az alkoholizmus, a magány vagy a melegség, és érdekesek voltak a karakterek, akikkel a könyv érdekesnek tűnő története dolgozik.

Bár nem szoktam bemásolni, álljon itt most a fülszöveg, ami követi a könyv cselekvéseit és felvetéseit, sőt azokat elég tömören rögzíti, és ami alapján egy jó történetre számítottam.

2014 nyarán tizenegy kamasz titokzatos üzenetet kap, amelyben ennyi áll: 7-11. Eleinte csak zaklatásnak vélik a dolgot, július tizenegyedikén azonban valaki megpróbálja megmérgezni őket: hárman meghalnak, egyikük zárt osztályra kerül. Heten maradnak.
Pont egy évvel később ismét megindulnak az üzenetek: 7-11. Az életben maradt négy fiú és három lány úgy dönt, saját kezébe veszi a nyomozást, hogy kiderüljön, ki vadászik rájuk.
A hét kamasznak meg kell tanulnia elfogadni egymást, és feldolgozni a fájdalmas múltat, hogy a rejtélyes gyilkos nyomára bukkanjanak, mielőtt túl késő lesz. Mert az idő egyre fogy: kevesebb mint egy hónapjuk maradt…

És nagyjából ez is történik a könyvben. Magyar helyszíneken, magyar szereplőkkel. Elmondásra magyar kisvárossal, hiszen a település nevét nem tudjuk meg, és bemondásra magyar szereplőkkel, akik bármelyik kamu amerikai iskolából előléphetett volna.

A könyv fő állítása, hogy a 2014-es partin Zénó, a laza zenész, Aliz,a népszerű táncos, Burni, a bulifelelős izompacsirta, Nóri, a vad gót, Erik, a magának való kocka, Meli, a visszahúzódó orvospacsirta, Gergő, a tökéletes szívtipró, és még négy barátjuk együtt mulat.

maxresdefault.jpg

Egyrészt ezeket a szerepeket kivétel nélkül ismerjük, amivel nincs is baj, hiszen az ifjúsági zsánerében ez tök nem probléma, de ezek az emberek sosem kerülnének össze, és ezt a könyv is jól tudja, hiszen bonyolult szociális hálót ír hozzá, ami minimum nem olvasóbarát, sőt, szinte követhetetlen, ráadásul sokan sokféle iskolába és közösségbe járnak, így még ez a gyenge kapcsolat sincs meg köztük. Ez garantálja a hatalmas bulit, ahol hárman meghalnak egy lány pedig elmegyógyintézetbe kerül, a többieket pedig kihallgatja a rendőrség, egészen pontosan Gergő édesapja. És ennyi történik az ügy felderítése érdekében.

Majd amikor következő évben a 7 túlélő ismét üzeneteket kap, összecsődülnek szülők és kvázi rendőrségi felügyelet nélkül, hogy megpróbálják kinyomozni mi történt. De nem akárhogy. Rendelnek az interneten szupermenő kém eszközöket, amiket azonnal ki is szállítanak, szupermenő kémiai eszközöket, amiket nyilván tökéletesen tud kezelni egy 17-18 éves lány, és egyébként is mindenkinek kvázi szuperereje van. Ha azt mondjuk, hogy ezek a gyerekek nem a magyar középiskolákból nőttek ki, nem túlzunk, ahogy az amerikai oktatás sem termeli ki őket. Ez a nagy stúdiók által megálmodott szupervilág, amit a Love, Simon filmmel kapcsolatban már nehezményeztem.

A megoldás pedig: számomra nem következik semmiből. Mármint annyiban talán mégis, hogy a Colombóból jól ismert, aki a legközelebb kerül a nyomozóhoz elv érvényesül, de sem logikailag, sem narratológiailag nem áll össze, miért az az elkövető, aki.

mathhhh570.gif

Szóval azt is gondolhatnánk akár, hogy hagyjuk a csudába ezt a könyvet, de a szereplőkért talán kár volna.
Aliz mint áldozat hamar a nyomozás élére állt, és attól függetlenül, hogy alaptézisében elképzelhetetlen, hogy egy depressziós, feldolgozatlan traumákban fetrengő lány egy pillanat alatt magabiztos vezető legyen, érdekes karakter volt, aki jól működtette a csoportot.

A Zénó és Nóri közti, illetve egyáltalán a Nóri körüli feszültség nagyon megkapó volt, ezzel tudtam a legjobban azonosulni, illetve azok a pillanatok kötöttek le leginkább, ahol róluk, illetve Nóri (meggyilkolt) bátyjáról volt szó.

Burni vicces volt. Rémisztően gazdag, rémisztően kezelhetetlen, és tényleg ért a partiszervezéshez, beleértve annak a szociális részét is. Ő volt a valóságmag a történetben, aki meg tudott éhezni, és a szöveguniverzumban viccesnek gondolt, egyébként csak racionális megjegyzéseivel tarkította az abszurd diskurzusokat.

Erik magának való, valóban, kocka, és sznob. Különleges képessége, hogy agya az NCIS McAbby szereplőjéhez hasonlóan lát rendszereket, és a néhány kattintással képes olyan technikai felszereltséget rendelni magának az apja pénzén, amit az NCIS beszerzési osztálya is megirigyelne. És mindezt egy garázsba.

giphy.gif

Meli számomra teljesen érthetetlen. És megint az van, mint a sokféle szereplőnél, hogy a szerző retek életszerűtlenül indokolta meg az egész lányt. Alapvetően egy biológus, vegyész zsenipalánta, aki sok időt tölt a boncterembe, és a garázs egyik sarkába szedett-vedett kémialaborban ellenszereket hoz létre. Nyilván.

És végül, de nem utolsó sorban Gergő, akinek az apja a rendőr. Gergő alkoholista. És meleg. De senki nem tud róla. Egyikről sem. Mert ő közben jól megfelel minden elvárásnak. Szerintem elfogult vagyok a melegsége miatt, de elég kidolgozott karaktert kapunk, és valószínűleg azért van csak benne, hogy valaki meleg is legyen, amivel persze az ifjúsági regiszterben nincs is baj. Ráadásul ezzel kapcsolatban kap egy állati különös és fontos epizódot.

giphy_1.gif(Bocsánat ez azt hiszem, vagy remélem,
hogy tőlem is szokatlanul trash gif.)

Összefoglalva az eddigieket, sajnálom, hogy egy ilyen komolyan vett szereplőgárda és egy ilyen izgalmas történet nem lett jól megírva. Miközben jól olvasható a szöveg, sőt könnyen lehet vele haladni, és stilárisan is rendben van. Csak a történet fő szálai mentén érdemes lett volna racionalizálni és még egyszer logikusan átgondolni.

Szóval ajánlom a könyvet azoknak, akik egy könnyű kikapcsolódásra vágynak, érdekli őket az ifjúsági zsáner és a krimi feszültsége, és nem hagyja, hogy történetbeli baromságok megzavarják a nyugodt olvasásra szánt idejüket.

Mészáros Dorka: Én vagy senki
Tilos az Á könyvek, 2016
288 oldal
Így olvastam: Egy ülésben egy csendes délután alatt, könnyű a nyelvezete és gyorsan lapozható.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Molyon elég népszerű a könyv, így várom a kommenteteket, ha ti esetleg szerettétek a könyvet, vagy ha bármilyen megjegyzésetek, kérdésetek volna. Hamarosan érkezem a következő poszttal. :)

Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :)

De akárhogy is, semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Krausz Emma: Osztálykép

2018. április 28. - Szilvió

Sziasztok,

a mai posztban egy könyvfesztiválra megjelent könyvről fogok beszélni, amit már nagyon vártam. Egy olyanról, amit magyar szerző írt, a magyar piacra, és bátran nyúl a melegség és a biszexualitás kérdéséhez. Emellett pedig ifjúsági regény, amelyik érinti a mai fiatalok problémáit, könnyen olvasható, és nem utolsó sorban nagyon szerethető.

osztalykepkep.jpg

Krausz Emma Osztálykép című könyve azt ígérte nekünk, hogy két srác, és néhány érdekes barát történetét kapjuk. A két srác közül az egyik, Levente, nem szeretne mások életében aktívan részt venni, de rányit a másikra, Ákosra, aki titokban rúzst kent a szájára az öltözőben. És persze így, óhatatlanul része lesz egy titoknak, és azon át Ákos életének is. Élete egy fontos és kardinális részének.

A könyv hátterét egy iskola, egy osztály adja, az újpalotai Arany László Általános Iskola és Gimnázium 11.B osztálya. Azon belül pedig 5 szereplő fejlődéséről, változásáról olvashatunk: a két fiúén kívül Dorináét, Idáét és Márkét, illetve Dávidét, aki fel-fel tűnik, bár ő másik iskolába jár.

Leventét követi leginkább az elbeszélő, aki egy hálás karakter, mert eléggé belül létezik, jó megfigyelő, ki akar maradni a dolgok folyásából, de elég okos ahhoz, hogy gondolkodjon. Mivel ő a legtöbbet szerepeltetett karakter, például vele megyünk haza, ezért az ő változásának a tétjét érezhetjük a legnagyobbnak. Meghalt az édesanyja, és az édesapjával nem találják meg egymást a gyászukban. Levente elzárkózik mindenkitől a könyv elejéig, a könyv végére, nagyon mély vallomásokon keresztül tiszta, őszinte kapcsolatoknak lesz részese, ami hatalmas út, és hitelesen, következetesen vezeti ezen a történet. Valamennyire ő az a karakter, aki az író szócsöve, mert ő mond okosakat, néha ironikusan nagy élettapasztalatokat sejtetőket, de tud hibázni és a súlya lesz a tetteinek, amit nagyra értékeltem.

Ákosról nem tudunk meg sokat az elején. Kiegyensúlyozott focista srácnak tűnik, aki egyetlen titkot őriz, amiről a történet elején azt sem tudjuk, hogy létezik-e egyáltalán. A lányok bomlanak érte, a fiúk csodálják, focizik és sok időt tölt legjobb focista barátjával, Dáviddal. Dávid egy nehéz eset. Leventén keresztül mindig érzünk valamiféle ellenszenvet iránta, amire Gaborják Ádám azt mondta a könyvbemutatón, hogy ő az, akit utálni lehetne, de a történetben ő is megkapja az indítékait. Őt alapvetően egy pontból ismerjük meg, de bátran mozgatja a könyv.

Ida egy kövérkés lány, akit Magolónak gúnyolnak az osztálytársai, mert szeretne kitűnő lenni, hogy megfeleljen a szülői elvárásoknak. A könyvben meg is fogalmazódik, hogy ő Dorina ellentéte, aki menő véleményvezér szerepében van, nem tanul jól, az iskolai dolgok sem kötik le kifejezetten. Ez az ellentét aztán teljesen elmélyül a könyvben. Megtudjuk, hogy mennyire a felszínen gondolkodnak egymás személyiségéről, és hogy tudnak-e kezdeni bármit a különböző szemléletükkel és neveltetésükkel. Nagyon szerettem kettőjüket.

És végül Márkról mondanék pár szót, aki régóta Dorináék szomszédja és legjobb barátja. Márk izmos, nagydarab és minden körülmények között megvédi Dorinát. Ő az első szereplő, akiről megtudjuk, hogy van szíve, és a kezdettől szimpatikus, még ha Erényövnek is csúfolják a társai.

A könyv eddig úgy tűnhet, hogy átlagos középiskolás filmek karaktereit mozgatja, de túlnő ezen. Jól ábrázolja, talán szimbolizálja, a korra jellemző változó identitást, amikor egyik pillanatból a másikba átváltozhat az ember bármivé, úgy, hogy hiteles tud maradni. A változások és maga a történet nagyon erősen ok-okozati, következnek egymásból a cselekmények, és nem igazán borult meg sehol számomra.

Nagyon őszintén ragadja meg az identitáskeresést. Akár Idán, akiből még tényleg bármi lehet, akár Leventén és Ákoson keresztül. A fiúk esetében fontos pont a szexuális irányultság, az előbújás, viszont sok átgondolni valót jelent egy kapcsolat valamiféle felvállalása vagy egyenesen a mindenki előtt felvállalása, aminek a megoldását nagyon szerettem a könyvben, mert nagyon magamra ismertem. (Általában az emberek sokkal szabadabbak, ha olyan helyen vannak, ahol nem ismerik őket, és én is használom azt a szerkezetet, hogy "soha többet nem találkozom velük", szóval adom nagyon ezt a véget, anélkül, hogy bármit mondanék róla.)

Fontos, hogy ezek a szereplők mind idomulnak egymáshoz, akár összejönnek a végén, akár nem. Nagyon erős, összezárt csoport marad bent a regénytérben, aminek a sorsáról szívesen olvastam volna többet. Akár arról, ahogy kialakul, akár arról, ahogy működtetik egyes személyek, akár összevetve azzal, ahogy az osztályban, vagy egy másik csoporthoz képest létezik. Szerettem volna még arcokat az osztályképhez, és szerettem volna még tulajdonságokat a szereplőknek, akiket elsősorban az énjük instabil részéről ismertük meg. Nagyon szívesen olvastam volna, és benne lehetett volna, mert elég vékonyka könyv, nagy betűkkel, de ha már így alakult, a folytatás lehetőségét potensnek látom és gondolom, mert lett egy megszeretett csapatunk. :)

Szerettem, hogy magyar gimnázium ez az Arany László, és szerettem, hogy szocreál. Szerettem a rozsdás vasoszlopait, szerettem, hogy rohadnak a padok, szerettem, hogy át kellett alakítani a tornatermet ahhoz, hogy egy focimeccset nézők is tudjanak követni, szerettem Dezsőkét és a poros szertárat. A tanárok viszont furcsák voltak, talán mert valószerűtlenül tiszta felnőtt szereplők voltak, akik mindig tudták mi a helyes. Ez az igazgató a helyén van, ismeri minden diákját, empatikus és jól kezeli a váratlan helyzeteket, akár egy előbújást is. A tanárok mindig tudják mikor kell odamenni a diákhoz, érzékenyen kommunikálnak, fel lehet rájuk nézni, és talán az egyetlen pillanat egy tantermi rosszullét volt, ahol azt éreztem, hogy egy picit bekacsint a magyar valóság. Ezeknek a szereplőknek van elég gondja, de én élveztem volna egy olyan fizika tanárt, aki mondjuk ott ül az igazgató mellett, és megveti a fiút, aki egy fiúhoz vonzódik vagy csak szemét azzal a diákkal, aki nem figyel...

A könyv nyelvileg egy diáknyelvi regisztert akar megengedni, ezzel együtt tehát például káromkodnak benne (amit kifejezetten üdvözlök, mert a káromkodás a nyelv része, én pedig egy jövőbeli nyelvész vagyok), viszont nem volt ez mindenütt következetes. A két kedvenc példám az itallal kapcsolatos (ezt csak most vettem észre, nem szándékos, de a tudat alatti működés ijesztő): koccintásra emelte a bögrét, a másik a lőre szó, ami annyira random és öreges volt számomra, hogy teszteltem társaságban hasonló ironikus felhanggal, mint amilyen a könyvben volt, és durván nagy sikerem volt, mert meglepő szó, ami kitűnik... Ami még furcsa volt, az az édesanya édesapa szó,mert nem emlékszem, hogy rajtam kívül bárki használná, és az enyém is egy tudatos döntés volt, mert 10 évesen egy tanárom azt mondta, nem használja így senki...

Kedvenc részem: Igen, azért, mert Leventét követtük végig, de nagyon szerettem minden olyan momentumot, ahol megnyílt. Ahol egy picit közelebb kerültünk mi is, és a szereplők is hozzá... És nagyon szerettem a kezdő szituációt, amivel kapcsolatban elhangzott a könyvbemutatón, hogy az volt meg először. Belevaló volt, és jól volt használva, végigvezetve a könyvön. :)

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki könnyen olvasna. Ajánlom annak, aki nem érti, mi a baj a heteronormatív társadalommal, és nagyon ajánlom annak, aki meg szeretné érteni. :)

Krausz Emma: Osztálykép
Twister Média, 2018
256. oldal
Így olvastam: Néhány óra alatt könnyen, nagyok a betűi, és könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Twister Médiának, hogy megkaptam recenzióra ezt a könyvet. :)

Hamarosan érkezem a következő tartalommal! Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. :)

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

2018. április 14. - Szilvió

Sziasztok,

azt tapasztalom, hogy egyre több meleggel találkozom nem kifejezetten LMBT témájú könyvben is. :)
És ennek nagyon örülök, még ha bizonyos könyveket csak a szórakozás kedvéért olvasnék, de közben megtalálom benne a meleg szálat, és akkor bizony el kell gondolkoznom rajta, hogy írok-e róla a blogon vagy nem. Nos, talán már egyértelmű: a Három dolgot mondjról írok, mert szerettem, és mert szerintem tanulságos.

harom_dolgot_mondj.jpg

A könyv középpontjában Jessie áll, és a története egy picit egyvelege a Kedves halottaknak és a Simon és a homo sapiens lobbinak. Tizenegyedikesként egy új gimnáziumban kezdi az életét, mert meghalt az édesanyja, édesapja pedig egy új hölgy mellett találja mg a boldogságot, akit az interneten ismert meg, egy gyászfeldogozással foglalkozó csoportban. A hölgy egy baromi gazdag lakberendező, aki Los Angeles gazadagnegyedében él, így evidens, hogy Jessie és az édasapja költözik az ország másik végébe a kis középosztálybeli életükből... És itt kezdődik.

Ez a változás elsősorban érdekes felvetéseket hoz. Jessie-nek megvolt a maga legjobb barátja a saját állami iskolájukban, most egy magániskolában kellene beilleszkednie. Jessie eddig diákmunkában dolgozott, és most sem akar és mer zsebpénzt kérni az apja új feleségétől. Jessie eddig egyke volt, és most egy olyan "család" jön létre, ahol egy egyke srác (aki egyébként meleg, de erről majd később) és egyke lány kerül a családi asztalhoz, megjegyzem ismét, a halott szüleik apropóján.

A társadalmi osztály váltás sem történik zökkenőmentesen, ugyanakkor nagyon izgalmasan és komikusan írja le a nem ebben a körben szocializálódott és frissen érkezett szemszögéből a gazdag sulit és a diákokat, illetve az őket körülvevő rendszert. Jessie elveszettnek érzi magát a suliban, és úgy érzi az első hét után, hogy ő képtelen beilleszkedni. Amikor is kap egy e-mailt Valaki/Senkitől, aki saját bevallása szerint fiú, és az ő sulijukba jár, és segíteni szeretne a Valley Gimi poklában eligazodni, ami egy picit betegnek tűnik elsőre (és Jessie így is reagálja le), de végül "mi veszteni valója volna" alapon elfogadja a segítséget. És jól teszi. Rajta keresztül ismeri meg az új legjobb barátait, elkezdenek egy új játékot (Ki nem találnátok...)

A három dolgot mondj

nevűt, ami szerint három random információt osztanak meg egymással magukról, és ez nagyon ügyesen ki van használva a könyvben. Jól adagolja az információkat, miközben kedves és vicces, bár a beszélgetésük általában ilyen, de szerencsére nem megy át a történet levélregénybe, hanem zajlik Jessie élete, és közben jönnek értesítések az üzenetekről. :)

telefon.gif

És persze Jessie elkezd találgatni, hogy ki lehet az, akivel beszélget, és ez a legmélyebb pontja a könyvnek. A könyv felétől 85%-ban biztos voltam benne, hogy az Valaki/Senki, aki valójában lett, és utána csak elkezdett idegesíteni, hogy Jessie miért nem látja végül, és hogy egyáltalán miért idióta ő meg a barátnői, és hogy miért is kellett elpazarolni a Simon és a homo sapiens lobbiban jól működő krimi vonalat.

why.gif

Tetszett még, hogy Jessie molynak van beállítva (még ha egy ponton sem látjuk olvasni), és hogy egy könyvesboltban dolgozott. Tetszett az Orgazmus nevű zenekar, és hogy mindenki benne volt, aki számított, és külön kiemelve, hogy baromi vicces szituációkat hozott ez a név. Szerettem, hogy az Átokföldje szóba került, és szerettem, hogy szóba kerültek olyan fontos témák, mint az iskolai zaklatás vagy a szüzesség elvesztése, vagy például a melegség, amivel a következő bekezdésben már tényleg fogok foglalkozni.  Összefoglalva elsősorban sok kis random dolgot tudtam szeretni ebben a könyvben, és szerintem az az erőssége a történetnek, hogy ezeket hitelesen, de kedvesen, jól tudja összefűzni. :)

És akkor a melegség: Jessie apja feleségének a fia meleg, és a fülszövegben őt beképzeltnek állítják be, ami nem tudom mennyire áll meg. Theo harsány, mint viselkedésében, mint megjelenésében, viszont nagyon ügyesen árnyalja az írónő a történetben. Először is meghalt az apja, másodszor kap egy "pótcsaládot", amit nyilván baromi nehéz lehet megszokni, és egyébként is megvan a saját stílusa, amiben semmi kivetnivaló nincs.
Emellett pedig nagyon emberi és őszinte pillanatokban is láthatjuk, amelyek szinte kivétel nélkül függetlenek a melegségétől. Egyszer buzizták le, még általánosban, nem volt fontos előbújnia, mert a szülei elfogadták, és nem kellett megküzdenie vele, amiről azt gondolom, hogy hatalmas előnyt jelenthet. Egy ponton válik érdekessé a melegsége, egy vitában, amikor egy mondat nem fejeződik be, és Theo és az anyja számára is félreérthető, viszont ez is a helyére kerül, szóval melegségből is ötösre vizsgázott nálam a könyv, ráadásul Theót is megkedveltem, aminek szintén örülök. :)

wbn-rbw-mona-5.jpg

Kedvenc pont a könyvben: Nagyon sokat agyaltam rajta, mert sokáig azt hittem a könyves boltos nő, vagy az apa lánya beszélgetések, esetleg a pótanya, de nem, végül az új barátságot, és az új barátaival töltött pillanatokat emelném ki, mert egy csendes lányról van szó, meg arról, miből is lesz a cserebogár, és van egy pont a végén, ami nekem is fáj, hogy nem mondhatom el, mert spoiler lenne. ;)

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki ifjúságit olvas kikapcsolódásképpen, és szereti, ha egy könyv egyszerű nyelvezettel is tud adni és el tudja gondolkoztatni. :)

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
GABO
2017.
360. oldal
Így olvastam: Könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű, továbbolvasásra késztető, de van, hogy le kell tenni pihentetni, fel tudtam állni mellőle.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ennyi lettem volna mára. :)
Ha olvastad a könyvet, vagy kérdéseid volnának, akkor várom lent komment szekcióban. :) Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, ha nem szeretnél lemaradni a következő tartalmakról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, és véletlenül se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió