Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Joseph Olshan: Éjszakai fürdés

2018. október 05. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az Éjszakai fürdés című könyvről fogok beszélni, ami nem csak az óceánban úszik, de gyászban is, szerelemben is, és az újrakezdés lehetőségeiben is, amihez el kell varrni a korábbi szálakat.

ejszakai_fures.JPG

Az Éjszakai fürdés két megsebzett férfi története. Két férfié, akiket sok éve csúnyán elhagytak. A mesélő, Will, és párja tíz éve egy éjszaka, mint korábban annyiszor, kiúsztak, távolra a partról, az óceánba. De csak Will jött vissza, és nem találtak nyomokat. Nem tudni, hogy meghalt-e, vagy kiúszott valahová, és elhagyta, minden előjel nélkül. Will pedig mesél erről, az E/2 személyű olvasónak, azaz nekem, Sean Parisnak.

Sean Paris. A másik férfi. Sean volt szerelme egy katona, és a szerelmük egy tájfunnal kezdődött, és egy másik tájfunnal ért véget. Szintén elhagyták, pedig Willhez hasonlóan fiatal volt, és sebezhető, és megsebzett.

Annak tudatában, hogy ilyen teljességgel és odaadással tartoztál valaki máshoz, most még értékesebb lettél számomra. Annyira kiszolgáltatottnak éreztem magam melletted. Annyira féltem.

Mindketten hasonló életet éltek. Megsebezve keresték a pillanatnyi boldogságot és a hosszabban tartónak a reményét. Eközben a ’80-as évek USA-jában tombolt az AIDS járvány, és a szerelemmel ebben a kontextusban a halált párosítják.

Sean Paris előélete talán problematikusabb. A két férfi megismerkedése előtt nem sokkal végzett magával Sean volt barátja, és talán intenzívebben kereste a boldogságot másoknál, talán csak rossz körökbe, de az egész város tudta ki ő, és pletykáltak is róla. Amikor Will a kapcsolatukról mesél a könyvben, tele van kétségekkel, és nem mindig tudja, hogy mit higgyen el a pletykákból, és Sean viselkedése sem mindig bizalomgerjesztő, de érdekes írói húzás ezekről mesélni a bizalmatlanságunk akkori tárgyának.

Nagyon érdekes a könyv környezete. Lakásokban és vidéki nyaralókban játszódik. A lakás Will esetében valamiféle elhagyottságot képvisel, hiszen egy hosszabb kapcsolata is volt nem rég, akivel közösen nevel egy kutyát, míg Sean lakása kifejezetten legénylakás, ahogy azt elképzeljük. Rumlival és emlékekkel. A nyaraló sok különböző értelmezést kap. Will volt barátja szerint elsősorban az ő régi szerelmük és közös életük szimbóluma, ahová új ember kerül, Will számára pedig elsősorban munkahely, ahová visszavonul regényeken dolgozni, vagy a nagyváros zajából. Emellett fontos szerepe van egy bárnak, ahol az azévi Parádé képi anyaga megy tévéken a háttérben, rajta Seannal, és ahol bizonyos estéken alsógatyás férfiak táncolnak, és ahol le lehet ülni megbeszélni a múltunkat, és elszámolni az elszámolni valót, még akkor is, ha ezt a hely leírásából sosem gondoltuk volna.

És a szórakozóhelyről először egy konditeremben hallunk, az egyetemiben, ahol két férfi beszél róla. És itt számomra van egy kis probléma: Azt hiszem nincs nem meleg ember megnevezve ebben a könyvben, és a két kondis srácnál már egyszerűen kiakadtam, hogy nem hiszem el, hogy ez így történik ebben a könyvben. Ugyanakkor persze, talán sztereotípia, de New Yorkban talán mindenki a saját buborékjában él, ahogy Martin a londoni kis buborékjában vagy Timothy Kurek egy másikban, szóval elég jellemző ábrázolás ez mégis, de a két random szereplő sem lehet heteroszexuális számomra nagyobb mérték.

És ezzel a buborékkal együtt mégis találkozunk, sőt ütközünk az össztársadalommal, és ez kifejezetten üdítő volt. A taxisok nem szívesen vesznek fel két férfit egy kutyával, és itt még bizonytalanságot hagy nekünk az író, hogy a kutya miatt, de a két kézen fogva sétáló férfi okozta kicsi, de észlelhető megbotránkozást és a hangos odaszólást jól bemutatja a könyv egynéhány ponton, és ezt ünneplem.

475788_igyunk.gif

Viszont nem ünnepeltem, hogy a szerző néha nagyot akar mondani, és éppen ezért semmit nem mondott. Csak idegesítően terjengős, vagy felesleges lett az adott szövegrész:

A bizonytalan jövő csupán egy szeszélyes pillanaton múlik.

Kedvenc részem: A legvége. Nagyon sokaknak nem teszik, de nekem annál inkább. És pont azért.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szeretne egy könnyű, mély szöveget olvasni, de nem zavarja, ha figyelni kell arra, hogy melyik szálon történik a cselekvés. Ajánlom azoknak, akiket nem zavar a kendőzetlenség és az őszinteség. Ajánlom azoknak, akiknek felkeltette a bejegyzés az értékelését.

Joseph Olshan: Éjszakai fürdés
Palatinus,2005
Oldalszám: 260 oldal
Így olvastam: Három ülésre. Könnyű nyelvezete, de a történetben többször besokalltam, és nem tudtam többet befogadni, és jót tett neki egy pihentetés.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ennyi lett volna a mai bejegyzésem, hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. :)

Ha nem szeretnél lemaradni róla, akkor kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Hanya Yanagihara: Egy kis élet

2018. július 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai könyvről a fülszövege azt írja, hogy a barátságról, a családról, a szerelemről, a sikerekről és a kudarcokról, a boldogságról és a mély sötét fájdalomról szól, azaz Egy kis életről. És ennél jobb felvezetőt nem tudtam volna kitalálni én sem Hanya Yanagihara Egy kis élet című könyvéhez.

egy_kis_elet.JPG

Hanya Yanagihara nem viccel. Egy nagyon komoly terjedelemmel, egy nagyon komoly borítóval jelent meg első regénye az év végén végre magyarul is. Az Egy kis élet. Benne négy fiatal srácot követünk egyetemi éveiktől kezdve, majdnem 800 oldalon keresztül.

A négy barát Malcolm, JB, Willem és Jude, akik az egyetemen kollégiumi szobatársak, és úgy hozza az élet, hogy azon túl is barátok maradnak. Malcolm és JB jó családból származnak, értem ez alatt a körülményeiket és a biztos háttért, míg Willem előélete problémákat hordoz, Jude-éről pedig nem tudunk meg sokáig semmit. És ennek ellenére, vagy talán éppen ezért ez a titokzatos, helyes, matematika szakos, sántító srác lesz a barátságuk fókuszában. Vagyis a narrátor őt követi leginkább.

Azon túl, hogy fiatal felnőttként ismerjük meg őket, végig követjük az életüket. A fiatalok különböző időpillanatokban, az életük különböző pontján sikeresek lesznek. Malcolm építészetet tanul, és művészi szinten fogja űzni. Éleslátó, ugyanakkor tapintatos. JB képzőművész arc és nagy partiállat, aki körül mindig sokan vannak. Willem színész lesz, remek színházi és filmes munkákkal, amik mellett a legjobb barát szerepében is helyt kell majd állnia. Jude legjobb barátjaként. Mert Jude nem csak sánta, de néha erős fájdalmai is vannak, mindig hosszú ujjú ingbe jár, és izgalmas a múltja, és szomorú, és terhelt. Jude küzd. Az egész könyvön keresztül küzd. A matematika után jogot is végez, hátha így megtudja, hogyan lehet képes az embereket távol tartani magától.

És igazából erről szól a könyv. A miértekről és a hogyanokról. Jude-ról, a barátairól, a múltjáról, a jelenéről, és az életéről úgy egyáltalán. Anélkül, hogy többet elmondanék: Judenak nem volt boldog a gyermekkora, és Jude maga sem hiszi, hogy megérdemli egyáltalán a boldogságot. És eközben mi olvasóként, egy beavatott szereplőként tehetetlenül állunk felette, hogy a szereplők képesek-e megmenteni valakit, aki nem hiszi, hogy meg lehet őt menteni.

Jude-nak vannak barátai, amikor megismerjük. Nem sokkal később családja is lesz. Vagy valami olyasmi. Sikeres lesz abban, amit csinál, és ezt pontosan tudni fogja, de ezzel jár egy fajta szorongás is, hogy mi van, ha elveszíti. A könyv igazi témája ez. Ennek kapcsán beszél a családról és a barátságról, ennek kapcsán beszél fájdalomról, ennek kapcsán beszél szakmai és magánéleti sikerekről, és ennek kapcsán beszél az életről.

Az értékelésemben főleg egy érzést szeretnék átadni, ami alapján el tudod dönteni, hogy kell-e neked ez a könyv. Mert ez a könyv nagyon mélyre megy, amikről konkrétumokat mondani állati nagy spoiler lenne. Nem realista a szó azon értelmében, hogy nem egy reális terhelt karaktert látunk, hanem egy akár eltúlzottan terheltet, viszont annak minden terhe és minden következménye nagyon következetes, őszintének és igaznak hat a könyv világában. És ez megdöbbentő, sokkoló, és hatásos.

Ez a könyv hat. Állatira. Amikor befejeztem, csak álltam felette, és nem hittem el, hogy vége. Mert imádtam, de talán sosem gyűlöltem ennyire olyan könyvet, amit ennyire szerettem, és sosem szerettem ennyire könyvet, amit ennyire gyűlöltem. Ez a könyv nem szeret téged, azt hiszem ez a lényeg. Jude olyan, mint ez a könyv, hogy el akarja mondani a történetét, mert végre képes rá, és nem fogod tudni letenni. Nem lesz szíved félbehagyni és bele fogsz szakadni.

Az ókori görögöknél volt egy szó, aminek volt régen a magyarban is megfelelője, a csodálatos, ami valami rendkívülit jelent. Szophoklész Antigonéjában a kar azt mondja:

Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.

A csodálatos itt az értelmen túlit jelenti, annak negatív és pozitív jelentéseivel egyaránt. Azt hiszem ez a könyv pontosan ennyire csodálatos.

Nagyon könnyű megretteni az egyébként nagyom megkapó borítótól. Könnyű megretteni a terjedelemről, és a könyvet néhány ponton érezhetjük is túlírtnak, de ez azt hiszem szintén tétje a szövegnek. Hogy a szerző direkt, nyelvileg kifejezve, egyértelműen spoilerez, hogy túl ír bizonyos pontokon, azt hiszem ezek kiszámítva idegesítőek. Azt hiszem ezek is hozzá adnak a szövegegészhez, mert nekem végül ez is része a nagy hatáshalmaznak, amit a könyvvel kapcsolatban érzek, és amivel kapcsolatban azt gondolom, örülök, hogy nem a könnyebb utat választottam. Mert ez a könyv megérte.

Kedvenc részem: Alapvetően elméleti és bölcsész ember vagyok, és nagyon érdekesek voltak a matematikai és a jogi-etikai témákat érintő beszélgetések. Érdekesek voltak, elgondolkodtattak, de nagyon elemi részei a szöveguniverzumnak, így, ha nem érdekelne ez egyébként, akkor sem dob ki a szöveg.

Végezetül szeretném azt mondani, hogy ajánlom a könyvet mindenkinek. De persze tudom, hogy nem mindenki fogja elolvasni, és azt hiszem nem is való mindenkinek. Viszont, ha eljutottál idáig, és felkeltettem az érdeklődésedet, akkor vedd le a polcról. :) Azt hiszem nem fogsz csalódni.

Hanya Yanagihara: Egy kis élet
Maxim (Mont Blanc válogatás)
2017
oldalszám: 784. oldal
Így olvastam: Két turnusban vizsgaidőszak előtt és után, nagyjából 80-120 oldalt haladtam egy ülés alatt, mivel alapvetően a történet is terhelő, és a margók, sorközök is kicsik, így több szöveget is tartalmaz, mint más 80 oldal. Volt olyan is, hogy nem lehetett abbahagyni, és volt, amikor pihentetni kellett.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen a Maxim kiadónak a belém helyezett bizalmat, és hogy eljuttatták hozzám ezt a könyvet, és köszönöm szépen nektek, hogy velem tartottatok.

Hamarosan érkezem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. :)

És semmi esetre se felejtsd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilivó

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

2018. április 14. - Szilvió

Sziasztok,

azt tapasztalom, hogy egyre több meleggel találkozom nem kifejezetten LMBT témájú könyvben is. :)
És ennek nagyon örülök, még ha bizonyos könyveket csak a szórakozás kedvéért olvasnék, de közben megtalálom benne a meleg szálat, és akkor bizony el kell gondolkoznom rajta, hogy írok-e róla a blogon vagy nem. Nos, talán már egyértelmű: a Három dolgot mondjról írok, mert szerettem, és mert szerintem tanulságos.

harom_dolgot_mondj.jpg

A könyv középpontjában Jessie áll, és a története egy picit egyvelege a Kedves halottaknak és a Simon és a homo sapiens lobbinak. Tizenegyedikesként egy új gimnáziumban kezdi az életét, mert meghalt az édesanyja, édesapja pedig egy új hölgy mellett találja mg a boldogságot, akit az interneten ismert meg, egy gyászfeldogozással foglalkozó csoportban. A hölgy egy baromi gazdag lakberendező, aki Los Angeles gazadagnegyedében él, így evidens, hogy Jessie és az édasapja költözik az ország másik végébe a kis középosztálybeli életükből... És itt kezdődik.

Ez a változás elsősorban érdekes felvetéseket hoz. Jessie-nek megvolt a maga legjobb barátja a saját állami iskolájukban, most egy magániskolában kellene beilleszkednie. Jessie eddig diákmunkában dolgozott, és most sem akar és mer zsebpénzt kérni az apja új feleségétől. Jessie eddig egyke volt, és most egy olyan "család" jön létre, ahol egy egyke srác (aki egyébként meleg, de erről majd később) és egyke lány kerül a családi asztalhoz, megjegyzem ismét, a halott szüleik apropóján.

A társadalmi osztály váltás sem történik zökkenőmentesen, ugyanakkor nagyon izgalmasan és komikusan írja le a nem ebben a körben szocializálódott és frissen érkezett szemszögéből a gazdag sulit és a diákokat, illetve az őket körülvevő rendszert. Jessie elveszettnek érzi magát a suliban, és úgy érzi az első hét után, hogy ő képtelen beilleszkedni. Amikor is kap egy e-mailt Valaki/Senkitől, aki saját bevallása szerint fiú, és az ő sulijukba jár, és segíteni szeretne a Valley Gimi poklában eligazodni, ami egy picit betegnek tűnik elsőre (és Jessie így is reagálja le), de végül "mi veszteni valója volna" alapon elfogadja a segítséget. És jól teszi. Rajta keresztül ismeri meg az új legjobb barátait, elkezdenek egy új játékot (Ki nem találnátok...)

A három dolgot mondj

nevűt, ami szerint három random információt osztanak meg egymással magukról, és ez nagyon ügyesen ki van használva a könyvben. Jól adagolja az információkat, miközben kedves és vicces, bár a beszélgetésük általában ilyen, de szerencsére nem megy át a történet levélregénybe, hanem zajlik Jessie élete, és közben jönnek értesítések az üzenetekről. :)

telefon.gif

És persze Jessie elkezd találgatni, hogy ki lehet az, akivel beszélget, és ez a legmélyebb pontja a könyvnek. A könyv felétől 85%-ban biztos voltam benne, hogy az Valaki/Senki, aki valójában lett, és utána csak elkezdett idegesíteni, hogy Jessie miért nem látja végül, és hogy egyáltalán miért idióta ő meg a barátnői, és hogy miért is kellett elpazarolni a Simon és a homo sapiens lobbiban jól működő krimi vonalat.

why.gif

Tetszett még, hogy Jessie molynak van beállítva (még ha egy ponton sem látjuk olvasni), és hogy egy könyvesboltban dolgozott. Tetszett az Orgazmus nevű zenekar, és hogy mindenki benne volt, aki számított, és külön kiemelve, hogy baromi vicces szituációkat hozott ez a név. Szerettem, hogy az Átokföldje szóba került, és szerettem, hogy szóba kerültek olyan fontos témák, mint az iskolai zaklatás vagy a szüzesség elvesztése, vagy például a melegség, amivel a következő bekezdésben már tényleg fogok foglalkozni.  Összefoglalva elsősorban sok kis random dolgot tudtam szeretni ebben a könyvben, és szerintem az az erőssége a történetnek, hogy ezeket hitelesen, de kedvesen, jól tudja összefűzni. :)

És akkor a melegség: Jessie apja feleségének a fia meleg, és a fülszövegben őt beképzeltnek állítják be, ami nem tudom mennyire áll meg. Theo harsány, mint viselkedésében, mint megjelenésében, viszont nagyon ügyesen árnyalja az írónő a történetben. Először is meghalt az apja, másodszor kap egy "pótcsaládot", amit nyilván baromi nehéz lehet megszokni, és egyébként is megvan a saját stílusa, amiben semmi kivetnivaló nincs.
Emellett pedig nagyon emberi és őszinte pillanatokban is láthatjuk, amelyek szinte kivétel nélkül függetlenek a melegségétől. Egyszer buzizták le, még általánosban, nem volt fontos előbújnia, mert a szülei elfogadták, és nem kellett megküzdenie vele, amiről azt gondolom, hogy hatalmas előnyt jelenthet. Egy ponton válik érdekessé a melegsége, egy vitában, amikor egy mondat nem fejeződik be, és Theo és az anyja számára is félreérthető, viszont ez is a helyére kerül, szóval melegségből is ötösre vizsgázott nálam a könyv, ráadásul Theót is megkedveltem, aminek szintén örülök. :)

wbn-rbw-mona-5.jpg

Kedvenc pont a könyvben: Nagyon sokat agyaltam rajta, mert sokáig azt hittem a könyves boltos nő, vagy az apa lánya beszélgetések, esetleg a pótanya, de nem, végül az új barátságot, és az új barátaival töltött pillanatokat emelném ki, mert egy csendes lányról van szó, meg arról, miből is lesz a cserebogár, és van egy pont a végén, ami nekem is fáj, hogy nem mondhatom el, mert spoiler lenne. ;)

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki ifjúságit olvas kikapcsolódásképpen, és szereti, ha egy könyv egyszerű nyelvezettel is tud adni és el tudja gondolkoztatni. :)

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
GABO
2017.
360. oldal
Így olvastam: Könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű, továbbolvasásra késztető, de van, hogy le kell tenni pihentetni, fel tudtam állni mellőle.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ennyi lettem volna mára. :)
Ha olvastad a könyvet, vagy kérdéseid volnának, akkor várom lent komment szekcióban. :) Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, ha nem szeretnél lemaradni a következő tartalmakról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, és véletlenül se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Marie-Aude Murail: Oh, boy!

2017. november 25. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy könnyű és rövid, mindössze 190 oldalas regényről hoztam értékelést, ami mély volt, fontos dolgokról szól, sok fontos dologról, és mégsem didaktikus, mégsem unalmas, csak egyszerű és jó. :)

ohboy.jpg

Szóval ez a könyv rettenetesen fura a szó leginkább könny- és mosolycsalogató értelmében.
Ha éltél már panelban, tudod, hogy milyen különleges emberek tudnak egymás mellé kerülni, és ez a könyv a könyvek Gazdagrétje. A mű középpontjában a három elárvult Morlevent gyermek áll, akiknek talán nincs hová menniük, és félnek, hogy szétválasztják őket. Simeon 14 éves és nagyon érett, gyors reagálású srác, Morgane 8 éves, és nem igazán ábrázolt középső gyermek, aki visszahúzódó, elállófülű (Pacsi!), és tele van gátlásokkal, a kis ötéves Venise pedig az alapján szelektálja az embereket, hogy szeret-e puszit kapni, é bárkit őszintén a szívébe tud zárni. Egy erős nyitásban megesküsznek, hogy soha nem engedik, hogy elválasszák őket, inkább a halál, ami azonnal érdekes, ironikus és önironikus felhangot ad a történetnek.

Aztán a szociális asszisztens (Gyámügyes, vagy szociális munkás, kedves fordító!) a gyerekek unszolására megkeresi a féltestvéreiket, az apjuk előző házasságából, így megtalálják a meddő, jó egzisztenciával rendelkező nővérüket, Josiane-t, akit viccesen, ugyanakkor méltánytalanul negatívabban ír le az írónő, hisz ő főleg a lányokat, különösen a tündéri Venise-t (Itt először a tiszta Venise-t akartam írni, de az gonosz szóvicc lett volna.) vette volna magához, és Barthélemyt, Bartot, aki meleg, gőze sincs mi az a felelősség, és még csak nem is igazi féltestvérek, ugyanakkor könnyen a három gyerekre tud hangolódni. :)

Jah, és majdnem kifelejtettem Bart felső szomszédját, aki egy fantasztikus nő, aki sajnos házasságon belüli erőszak áldozata, de kedves, vicces, érdekes és drámai karaktert kapunk a személyében, így semmi esetre sem sorolnám a mellékszereplők közé. Ahogy igazából senkit. :D Az orvos állati izgalmas, a bíróság nagy felelőssége összeomlik, és csodálatossá és emberivé válik, és még a szociális gondozó is tudja a dolgát, miközben szeretetre méltó tud lenni. A könyv belső iróniája, humora, és a karakterek remek egymásra találása ez a könyv. :)

Ez a könyv arról szól, hogy isten nem rak ránk akkora súlyt, amit ne tudnánk elcipelni, csak nincs benne szó sem istenről, sem erről a filozófiai csiszolódásról, egy könyv amiben mindenki megtalálja a helyét a problémákkal teli világban, hogy egy családként, egy igazi családként tudjanak működni az egy mindenkiért, mindenki egyért korábbi francia író nyomán. :) És hogy figyelmeztetés nélkül belépünk egymás életébe, és fenekestül felforgatjuk azt. ;)

Kedvenc jelenet: Nos hát, ezzel nem fogom feltalálni a spanyol viaszt: Bart hatalmas jellemfejlődésen esik át, és onnantól minden pillanatban imádom. :)

és persze:

Három szívet is rajzoltam neked a neveddel, mert kicsit szeretlek, meg nagyon, meg nagyon-nagyon!

Rövid, jól olvasható, és ajánlom mindenkinek, aki kikapcsolódásra vágyik, de nem szeretné, ha feleslegesen telne az ideje. Mert ez arra nem jó. ;)

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ha nem szeretnélek lemaradni a következő posztról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, ha pedig háttértartalmakra is kíváncsiak vagytok, keressetek bátran facebookon. :) Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. :)

A következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

 

John Donovan: New Yorkban minden más

2017. augusztus 21. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy olyan ifjúsági regényt hoztam, ami 1987-ban jelent meg a pik-nik könyvként, akárcsak az Adrian Mole sorozat első tagjai vagy a Bocsáss meg, Madárijesztő!, és valami nagyon retrót képvisel. :)

nkl.jpg

A főszereplő fiú, David 13 éves és vidéken él, közel a tengerhez, a nagymamájával és Freddel a kutyájával, aki talán a legjobb barátja is. Freddel és a nagymamájával mindent meg tud beszélni, bár a mamája nem arra számított, hogy idős korára ismét gyermek fog nevelni, mégis jól megvannak. Aztán a nagymamája hirtelen meghal, és Davy nem tud vidéken maradni, New Yorkba kell költöznie, ahol valóban minden más. Nem csak mert nem vidék, nemcsak mert nagymamátlan, hanem mert 1969-ben jelent meg a könyv, és vitathatatlanul végig szerves része, hogy a könyv születésekor tombolt az antikonformista, nagyváros ellenes hippi kultúra ami egy rövid időre egy androgün alak képében konkrétan is megjelenik, miközben persze ott az ígéret, hisz

New York a világ legremekebb városa gyerekeknek. Nincsen a világon még egy olyan hely. Ott minden van, még annál is több. Érted? Mindenből a legtöbb. Olyat álmodni sem tudsz, amit New Yorkban meg ne találnál.

Az élet azért van, hogy szép legyen.

Szóval ebben a városban kell új életet kezdenie neki és Frednek, új barátot szerezni, új iskolába járni, és persze megismerni egy teljesen új várost. Vicces, hogy a Central Park valamiért nem tölt ki nagy teret a könyvben, pedig egy new yorki kutyás ifjúsági könyv eléggé adná, viszont itt tetten érhető a már a Természettudományi Múzeum (ami ugyan végül is ott van a Central Park mellett) unásig ismételt képe, de érdemes megemlíteni ismét: 1969 van, a mai klisés tömegfilmek előtt.

museum.jpg

És mégis benne van az egészben a boldogság, mint egy olyan klisés tömegfilmben, hisz vidéken Davy elbúcsúzik és örök hűséget fogad egy Mary Lou nevű lánynak, és persze az elesett Altschuler nevű srác szimpatikus lesz, neki és Frednek, és nekünk olvasóknak.

Szóval ez egy király történet, még ha a fülszöveg el is spoilerezi az egészet (kevesebb információt írtam, mint amennyi a borítón van) tud olyan karaktert ábrázolni, akiért érdemes, hisz

Nem hiszem, hogy két olyan srácnak mint Altschuler meg én affelől kéne aggódnunk, hogy netán buzik vagyunk. Még mit nem.

Ami böki a csőröm viszont: A Zabhegyező (amit ugyan nagyon szeretek) után hajlamos vagyok azt érezni, hogy a fordítás felelőssége, hogy felnőttes. Sőt, itt ott öreges a nyelve, és néha a gondolat is azzá válik:

Csak te nem lennél boldog, mert akkor aztán nem lenne egy perc nyugtod. Ha elkezded etetni, te magad nem jutsz egy falathoz sem, mert úgy néz rád, mintha az ő szájából vonnád el. Igaz-e, Fred? Ismerlek én, öreg.

Na, ilyet tuti nem mond egy 13 éves.

Némelyik republikánus például titokban el van keseredve, ha egy barátjáról kiderül, hogy a demokratákhoz húz; egyes katolikusok azt szeretnék, ha a barátaik is mind katolikusok lennének és így tovább. Az ilyen emberek szűk látókörűek, azonkívül nevetségesek is, persze nem akkor, amikor éppen dührohamba lovalták magukat, mert nem sikerül elérniük, hogy mindenki egyforma legyen. Abban az esetben ugyanis veszedelmesek lesznek. Elvakultan vallásosak, vagy nacionalisták vagy akármi, ugye értem. Azt hiszem, igen, mondom, de miért nem tanulják meg az ilyen emberek, hogyan kellene megérteniük a többit? Éppenséggel meg tudnák tanulni, véli apám, csak nem akarják.

Ezzel pedig nem tudtam dűlőre jutni, bár vitathatatlanul szép és okos gondolat az apjától, csak nekem kilógott, pedig apa elég okos, és jól ismeri fel a helyzeteket.

Kedvenc rész: 16. fejezet, ez baromi előremutató posztmodernszerű. Valóságsíkot lép át, és az álmáról kezd mesélni, és ez első mondata:

A következő rész nem tartozik a történethez, úgyhogy akár át is lehetne ugrani.

Ajánlom mindenkinek, aki régi könyv illatra vágyik, vagy egy picit egy 13 éves, öndefinálással küzdő, de a boldogságra nyitott és a világ szabályszerűségeit jól ismerő srác helyzetébe élné bele magát. :)

----------------------------

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel elég vicces két hetem lesz, és értékelés illetve egy új #LMBT-t olvasunk sorozat rész is várható, de amíg nem jön, ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései és Ava Dellaira: Kedves halottak!

2017. február 27. - Szilvió

Sziasztok,

mint a címben is olvashatjátok, ebben a posztban két könyvről lesz szó. Két olyan ifjúsági könyvről, amik a molyon a meleg címkét is megkapták, mert egy illetve két fontos mellékszereplője meleg.
És persze, mindkettő ifjúsági könyv, azok közül pedig kiemelkedőek (még a Kedves halottak! végén található helyesírási hibákat is elnézem). Mindkét főszereplő most kezdi a középiskolát, és elkezdd levelet írni olyan címzettnek, ami nem válaszol, mert ahogy a Kedves halottak! hátlapján olvashatjuk:

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.

És ezekben a levelekben mindketten mindent elmondanak, arról, hogy félnek, hogy nem lesznek barátaik, arról, hogy mégis lettek, a halott rokonukról, az apró, vagy nagyobb stiklieikről, és a szemünk előtt lassan megtanulnak élni.

ksfj.jpg

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzési

Már az elején szeretném leszögezni, hogy ez a könyv már akkor a kedvencem volt, amikor még el sem fogadtam magam, tehát (bár alapvetően törekszem a szubjektív hangvételű írásra) itt nagyobb dózisban is elcsöppenhet egy-két imádat csepp.

Szóval: Charlie egy különc srác, aki most kezdi a gimnáziumot, és elkezd levelet írni egy teljesen lényegtelen valakinek, vagy talán épp neked, aki az ő sulijába jársz, és kikezdhettél volna azzal a lánnyal.

Az első leveleiből tudomást szerzünk az eddigi legjobb barátja öngyilkosságáról, és az évekkel korábban meghalt, szeretett Helen néniről, akiről sokat ír Charlie. Megismerkedünk egy fantasztikus irodalomtanárral, aki felhívja Charlie figyelmét arra, hogy nem ír rosszul, és próbálja terelgetni, és olvasónaplókat írat vele, amelyek alanyai mindig a kedvenc könyvei lesznek, és amelyeket mindig kétszer olvas el. Megismerjük a családját, akik talán egy picit a klasszikus amerikai családmodell mintapéldányai, és megismerjük a frissen szerzet barátait, akik mostohatestvérek. Két végzősről beszélünk, Patrickről, és Samről, akik bevezetik a középiskolai életbe, és akik mellett megtanul "nem menekülni az élet elől", ami azt hiszem a legfontosabb.

A meleg téma benne: Patrick, Charlie középsuliban szerzett legjobb barátja meleg, és rajta keresztül egy laza, velem hasonlóan gondolkodó, "nem fogok szégyenkezni a szexuális irányultságom miatt" srácot ismerhetünk meg, aki kapcsolatba kerül a focicsapat egyik tagjával, és a kettejük megismerkedése és titkos viszonya is olvasható a levelekben, később megpofozva az egészet egy homofób apával... Semmiképp nem mellékszál. 

Kedvenc részem benne: Az egyik a karácsonyi buli, verssel, csókkal, írógéppel, mindennel... a másik pedig, amikor arról ír, hogy nincsenek határok.

Ava Dellaira: Kedves halottak!

A leveleket író lány, Laurel szintén most kezdte a középiskolát, azonban egész más a családi háttere. Édesapja és édesanya elváltak, nővére tisztázatlan halála után pedig az édesanyja elutazott, hogy lássa a tengert, és egy éve csak ritka telefonbeszélgetésekben él a gyermeke életében. Laurel hetente költözik nagynénje, és apja lakása között, hogy ne abba a középiskolába keljen járnia, ahová May járt.

A levelek címzettjei halott hírességek, közéleti szereplők, úgy mint például Kurt Cobain, Judy Garland, Elisabeth Bishop, Amelia Earhart, Amy Winehouse vagy Janis Joplin. Az ő életükből húz abszolút kellemes, kifejezetten élvezetes párhuzamot a sajátjával.

Ebből a szituációból indul, és nem is tudok sokkal többet hozzáfűzni. A lány karaktere elég jellemtelen marad szerintem a  könyv végéig, bár vannak nagyon szerethető pillanatai, de nagyjából a May iránti rajongását ismerjük meg. A zenei ízlését abszolút ő határozza meg, és az eddig kiforratlan személyiségét is, amelyről nem tudom eldönteni, hogy frappáns írói húzás, amivel a kamasz lét önmagáról való gondolkodásának bizonytalanságát, és ténylegességét hivatott bemutatni, vagy csak unalmasan sikerült, ezt mindenki döntse el maga. ;) Viszont a könyv végén világosabban látunk May halála körül, és kap valami mélységet Laurel, ami abszolút nem magyarázza meg a korábbi oldalakon olvasható üres jellemet.

Charliehoz hasonlón ő is barátokat szerez, ő is átél nagyobb, és zűrösebb dolgokat, akár magában az életben akár a párkapcsolatában, és az év végére ő is megtanul "nem menekülni az élet elől", ami az ő esetében a néma May emlékébe bújástól való megszabadulást jelenti.

Alapvetően nem gondolom rossz könyvnek, és tekintve, hogy elsőkönyves, figyelni fogom a munkáit. Maga a levél halott emberekhez nagyszerű téma, és sajnálom, hogy itt-ott elcsúszott, de egy könnyű, akár vizsgaidőszak előtti vagy utáni el/lelazító olvasmánynak remek. :) Érdemes.

A meleg téma benne: Két lány Laurel baráti köréből szerelmesek egymásba, de közülük az egyik küzd a saját elfogadásával, majd a családjával. Alapvetően az írónő azt hiszem csak May karakterét dolgozta ki, szóval a lányok sem jellemhősök, de a szerelem nehézségei, vagy csak az apró romantikus gesztusokkal, amelyeket nehezen teszünk meg, de annál apróbbak, viszont nagyon jól van érzékeltetve, és Hannah családi háttere nagyon megrendítő, és nagyon valóságos.

Kedvenc rész: Az újévi parti, és abból is ez:

"Oké, az én terveim a következők - mondta Hannah. - Mert nekem több is van. - Olvasni kezdte. - Nagyi legyen jobban. Ne legyenek hosszabbak az árnyékok. Hagyják abba a dühöngést az emberek. Lehessen nyugodtan szeretni bármiféle szerelemmel. Legyek olyan bátor, hogy egy nap kiállok magamért."

---------------------------

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom... Vagy ha olvastátok már valamelyik regényt, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

A képek moly.hu-ról.