Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Jean Mattern: Szeptember

2018. november 23. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben a terrorizmusról írok. És az 1972-es Müncheni Olimpiáról. Egy könyvről, amiben két újságírót kiküldenek tudósítani az Olimpiára, és egymásba szeretnek, de ez a szerelem csak néhány napig tarthat, és egy hatalmas tragédia vet véget neki.

szeptember.JPG

A történet mesélője egy újságíró, Sebastian, aki ugyan fikciós elbeszélő, de rendkívül hihetően és megtévesztően számol be az olimpia eseményeiről. Az író az első oldalaktól kezdve egy univerzumot hoz létre, amiben ez a könyv egy újságíró nagy kitárulkozása arról, hogy neki nem csak az volt a fontos, hogy végig követhette a helyszínen, ahogy 11 embert megölnek, hanem az, és főleg az, hogy eközben szerelmes volt. Egy férfibe, akivel azóta sosem beszélt, és akivel többet nem találkozott.

A két férfi közül egyikük sem ért a sporthoz, de őket küldték ki, közéleti, kulturális háttértartalmakról írni, így megakad a szemük egymáson egy sztereotip bajor kocsmában. Így kezdődött, aztán beszélgettek, sokat, és közben komolyan vették a munkát, mindketten dolgoztak a saját elképzeléseik szerint. Legalábbis az első részben.

Az első részben a „Legvidámabb Olimpiáról” olvasunk. Legalábbis ez áll a könyv hétterében. Hogy Németország be akarja mutatni, hogy újra magára talált, hogy ugyanolyan, mint bármelyik másik ország. És közben igyekszik elfelejtettni az 1936-os Berlini Olimpiát, ahol Hitler ünnepélyes, de kétségkívül feszült Olimpiát rendezett, ami egyaránt hirdette a németek nagyszerűségét, és Hitler mérsékeltségét, ezzel egy békés és toleráns ország látszatát erősítse a vendégekbe.

Itt szeretném én személyesen megjegyezni, hogy általában túlzónak tartom a német holokauszt emlékezetpolitikát, ami szerint kvázi minden utcasarkon kell álljon egy emlékmű, ami arra emlékeztet, hogy még egy ilyen nem történhet. De ez annyira túlzó, hogy még a Fák Jó Tanár Úr 2.-ben is elmondják, nem lehet az ázsiaiakat külső alapján megnevezni

mert régen nácik voltunk.

Mattern is igyekszik valami hasonló álláspontot felvenni. Ír arról, hogy mekkora üdvrivalgás volt, amikor a ’72-es olimpián a zsidó sportolók bent voltak a stadionba, vagy például, hogy a sajtó munkatársai megnézhették a Hegedűs a háztetőn musicalt, aminek szintén a pogrom a témája.

A második részben történik meg a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet túszejtése, amiben 11 zsidó, izraeli sportoló veszti életét. A túszdrámát követjük itt végig, különböző látőszögekből és fókuszokból. Részleteiben mutatja be a könyv a kíváncsi tömeget, az igazi csürhét, az árusokat, akik a kerítéshez költöznek, hogy kihasználják a túszdrámát, miközben betekintést kapunk a nagybetűs sajtó működésében, ahol a legnapprakészebb, leggyorsabb hírekért zajlik a verseny, és látjuk a politikai vonatkozásokat. A két férfi ugyanaz ebben a fejezetben, de sokkal együttműködőbb, sokkal jobban függnek egymástól. Míg az előző fejezet a vágyé, addig ez sokkal inkább egy nyugodtabb egység a kettejükre nézve. És csak úgy.

Aztán a harmadik részben megkeressük a nagy igazságokat, és Sebastian kiérdemli a hírnevét. A kapcsolat itt szakad meg, és a gyászmunkát valódi munkával váltja ki az elbeszélő, az együtt töltött közös időt igyekszik konzerválni, vagy mementót állítani neki. Mert az élete egy része örökre ebben az eddig elmeséletlen szeptemberben marad, és mindig magával viszi a történetét.

Azt hiszem az egész könyv egy picit olyan, mint ez az értékelés. Rövid, langymeleg, nem igazán kelti fel az érdeklődést, pedig érdekes dolgokat tartalmaz, mégis távol maradtam tőle végig. Minden adott volt ahhoz, hogy egy nagyon jó könyv szülessen, és talán az is született, csak még nem találtuk egymást Mattern hangjával. Most olvastam tőle a Király fürdőt, ami már egy sokkal intimebb, okosabb, és személyesebb elbeszélés volt, amiben jól működött Mattern szűkszavúsága, és ugyanakkora a kultúrpolitikai tétet mozgat, de sokkal magánjellegűbb sorsban és szimbolikusabban. A Király Fürdő jobban tetszett. :)

A kedvenc részem a könyvben abszolút a témafelvetés: A szerelem ebben a közegben rendkívül kalandos. Mint a fesztiválszerelmek. Tudjuk, hogy csak néhány napig tarthatnak, és kiszakít minket a jelenlegi világunkból. Itt valósulhat meg, hogy egy heteroszexuális férfi szerelmes lesz egy újságíró kollégájára, amiről semmit sem tud. Mert ez senki földje, ahol eltérhetnek a szabályoktól, ahol elhisszük, hogy két férfi szembe szállhat az egész világgal, és ahol ilyen kalandoknak nincs következménye. Innen mindenki hazamegy majd, és az élet megy tovább, és az egész titok maradhat. És ettől lesz tétje a szövegnek, hogy egy újságíró 30 évvel később megírja ennek is a történetét. A sajátját.

Ajánlom a könyvet annak, akik valami rövidet, de érvényeset olvasnának, azoknak, akiket nem riaszt el egy picit szárazabb szöveg, és azoknak, akiket érdekel a kultúrpolitika, nekik különösen, mert azok a részek rendkívül kidolgozottak voltak.

Jean Mattern: Szeptember
Jelenkor, 2016
142 oldal
Így olvastam: Nagyon gyorsan haladtam vele, bár sokat tömörít, három ülésben simán ledarálható.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok!

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod.

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Anna Gavalda: Billie

2018. augusztus 28. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben meglepő módon egy fiú és egy lány kapcsolatáról fogok beszélni. De hogy ez a helyére kerüljön, a fiú meleg. A lány pedig mélyszegény, és ők a legjobb barátok. Anna Gavalda Billie című könyvéről fogok beszélni.

billie.JPG

A fiú, Franck, anyja imádta Franck Alamo énekest, a lány, Billie, anyja pedig rajongott Michael Jeacksonért. Együtt jártak felsőbe, és az első napon észrevették egymást. De nem beszéltek egymással, mert látták, hogy nagy terhet cipel a másik.

Franck meleg, és a szülei nem biztos, hogy el tudnák fogadni. Sőt, egyáltalán a társadalom sem. Nem igazán van szociális élete. Billie a nyomornegyedből jár iskolába, ahol nagyobb érdem, ha valakinek pasija van, mint ha jó jegyet szerezne… És egy iskolai feladat kapcsán egymás mellé kerültek, ami lassan barátokká tette őket. De ez persze már a múlt. Amikor a könyv elindul, nem tudjuk meg sokáig, hogy mennyi idővel később egy igazi szakadék alján vannak, és éjszaka van. Billie ébren van, és tehetetlen és fél, mert mellette fekszik öntudatlanul, több töréssel Franck, és csak annyit tudunk a helyzetről, hogy Billie hibájából vannak itt. Billie pedig tehetetlenségében elkezdi mesélni a történetüket az ő kicsi csillaguknak.

És ez rendkívül aranyos, hogy végig kicsi csillagnak nevez minket, és azon túl, hogy nyilván leírja és jellemzi Franckot, néhány történetet elmesél az ő nézőpontjából is, vagyis úgy, ahogy ő látja Franck nézőpontját, és a drámaszerű párbeszédes forma is kipróbáltatik a regényben. Aztán lassan, közeledve a hajnalhoz, odaérünk a jelenhez, és megismerjük a kettejük gyönyörű, szívbemarkoló és kedves történetét.

A történet kiinduló helye a francia harmadik világ, ahogy Billie fogalmaz. Nagyon hasonló, mint amit a Leszámolás Eddyvel című könyvben olvashattunk, szintén a mélyszegény francia vidékiségről. Itt a generációk roncsolják egymást, nincs lehetőség kitörésre, a különbözőség messze nem fullad érdektelenségbe, a háttérszereplők isznak, dohányoznak, züllenek és várják a csodát, az oktatás nincs felkészülve a megjelenő problémákra, és csak kevés igazán jó embert ismernek.

Franck és Billie nem voltak mindig együtt, de mindig figyeltek egymásra, és mindketten tudták, hogy a másik ismeri őt a legjobban. Együtt tesznek meg hatalmas és fontos lépéseket az életben, és közösen kárpótolják magukat a gyermekkorukért.

Nem bánok semmit, és soha nem is fogok semmit megbánni az életben, mert már egy jó nagy szeletét elvették tőlem. Ráadásul egy olyan szeletét, aminek állítólag szépnek kellett volna lennie.

Anna Gavalda története csodálatos és kalandos történet, szinte mese a fiatal fiúról és a fiatal lányról, akik elindultak szerencsét próbálni, és nem találták mindenhol, de elindultak legalább, és így, mint a mesékben, egyszer csak meg kell találniuk a maguk boldogságát, miközben ők nem a maguk boldogságát keresték, hanem egymáséit, és ebben csodálatos igazán ez a regény. A barátság nagyon őszinte és tiszta formáját mutatja meg, amiben mindkét félnek szüksége van a másikra. És igazából csak ez számít.

Mindketten tudjuk, honnan jövünk, és valahányszor boldognak látjuk a másikat, az olyan frissítőleg hat ránk, mint a mentolos Fisherman’s Friend. Élvezzük a másik miatt, élvezzük magunk miatt, és a nagy öröm miatt, hogy leszarhatjuk az eredeti leosztást.

Kedvenc részem: Ez az idézet, szerintem óriási, és meg tudom bocsájtani az írónőnek, hogy nyilvánvalóan hatásvadász akart lenni, mert engem a hatása alá vont:

Komolyan, esküszöm, tényleg Jézus Krisztushoz hasonlított, és nagyon-nagyon szexi volt…

Végezetül szeretettel ajánlom mindenkinek, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, de szereti, ha azért figyelni is kell a szövegre. Ajánlom mindenkinek, aki hisz a mesékben vagy a csodákban egy picit, vagy legalább nyitott az akár valószínűtlenül életigenlő, mégis nehéz témát feldolgozó könyvekre. És végezetül ajánlom a rejtőzködőknek, mert az írónő is nekik, nekünk ajánlotta ezt a könyvet.

Anna Gavalda: Billie
Magvető, 2015
222 oldal
Így olvastam: Négy nagyobb ülésben, de könnyen, jól olvasható és lapozható, de nekem fáradt el a szöveg több ponton, mert alapos az írónő. Olyankor pihentetni kellett, de hagyott feszültséget, és könnyen megszerettem a szereplőket, így nem pihenhetett sokat.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. :) Ha megjegyzésetek, kérdésetek volna, keressetek komment szekcióban. Hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon, ahol háttértartalmakkal is várlak titeket, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. :) És a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Marie-Aude Murail: Oh, boy!

2017. november 25. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy könnyű és rövid, mindössze 190 oldalas regényről hoztam értékelést, ami mély volt, fontos dolgokról szól, sok fontos dologról, és mégsem didaktikus, mégsem unalmas, csak egyszerű és jó. :)

ohboy.jpg

Szóval ez a könyv rettenetesen fura a szó leginkább könny- és mosolycsalogató értelmében.
Ha éltél már panelban, tudod, hogy milyen különleges emberek tudnak egymás mellé kerülni, és ez a könyv a könyvek Gazdagrétje. A mű középpontjában a három elárvult Morlevent gyermek áll, akiknek talán nincs hová menniük, és félnek, hogy szétválasztják őket. Simeon 14 éves és nagyon érett, gyors reagálású srác, Morgane 8 éves, és nem igazán ábrázolt középső gyermek, aki visszahúzódó, elállófülű (Pacsi!), és tele van gátlásokkal, a kis ötéves Venise pedig az alapján szelektálja az embereket, hogy szeret-e puszit kapni, é bárkit őszintén a szívébe tud zárni. Egy erős nyitásban megesküsznek, hogy soha nem engedik, hogy elválasszák őket, inkább a halál, ami azonnal érdekes, ironikus és önironikus felhangot ad a történetnek.

Aztán a szociális asszisztens (Gyámügyes, vagy szociális munkás, kedves fordító!) a gyerekek unszolására megkeresi a féltestvéreiket, az apjuk előző házasságából, így megtalálják a meddő, jó egzisztenciával rendelkező nővérüket, Josiane-t, akit viccesen, ugyanakkor méltánytalanul negatívabban ír le az írónő, hisz ő főleg a lányokat, különösen a tündéri Venise-t (Itt először a tiszta Venise-t akartam írni, de az gonosz szóvicc lett volna.) vette volna magához, és Barthélemyt, Bartot, aki meleg, gőze sincs mi az a felelősség, és még csak nem is igazi féltestvérek, ugyanakkor könnyen a három gyerekre tud hangolódni. :)

Jah, és majdnem kifelejtettem Bart felső szomszédját, aki egy fantasztikus nő, aki sajnos házasságon belüli erőszak áldozata, de kedves, vicces, érdekes és drámai karaktert kapunk a személyében, így semmi esetre sem sorolnám a mellékszereplők közé. Ahogy igazából senkit. :D Az orvos állati izgalmas, a bíróság nagy felelőssége összeomlik, és csodálatossá és emberivé válik, és még a szociális gondozó is tudja a dolgát, miközben szeretetre méltó tud lenni. A könyv belső iróniája, humora, és a karakterek remek egymásra találása ez a könyv. :)

Ez a könyv arról szól, hogy isten nem rak ránk akkora súlyt, amit ne tudnánk elcipelni, csak nincs benne szó sem istenről, sem erről a filozófiai csiszolódásról, egy könyv amiben mindenki megtalálja a helyét a problémákkal teli világban, hogy egy családként, egy igazi családként tudjanak működni az egy mindenkiért, mindenki egyért korábbi francia író nyomán. :) És hogy figyelmeztetés nélkül belépünk egymás életébe, és fenekestül felforgatjuk azt. ;)

Kedvenc jelenet: Nos hát, ezzel nem fogom feltalálni a spanyol viaszt: Bart hatalmas jellemfejlődésen esik át, és onnantól minden pillanatban imádom. :)

és persze:

Három szívet is rajzoltam neked a neveddel, mert kicsit szeretlek, meg nagyon, meg nagyon-nagyon!

Rövid, jól olvasható, és ajánlom mindenkinek, aki kikapcsolódásra vágyik, de nem szeretné, ha feleslegesen telne az ideje. Mert ez arra nem jó. ;)

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ha nem szeretnélek lemaradni a következő posztról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, ha pedig háttértartalmakra is kíváncsiak vagytok, keressetek bátran facebookon. :) Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. :)

A következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

 

Éduard Louis: Leszámolás Eddyvel +színházi adaptáció

2017. április 23. - Szilvió

Sziasztok,

a mai könyvet 2015 őszén vásároltam meg, és azonnal elolvastam, mert valami nagyon más volt, mint a meleg regények általában.
Alapvetően (és ez a buzilobbi egyik nagy hátránya) a városi, középosztálybeli férfiakról, fiúkról szólnak meleg témájú tartalmak, és így a regények is, azonban a társadalomnak korántsem csak ez a területe érintett, és korántsem az övüké a legnagyobb probléma. Erre világít rá pontosan ez az önéletrajzi regény.

eddyki.JPG

Beszéljünk a falusi létről, arról az igazán falusiról, ahol mélyszegénység van, patriarchális berendezkedés, képmutatás, egymás kibeszélése, és végtelen konzervativizmus. Beszéljünk a faluról, ahol

az egymást követő nemzedékek tökéletesen  megismételték, amit az előzők éltek át, nem akartak semmilyen változást.

És van ez a fiú, Eddy, aki nem focizik úgy mint az apja, nem olyan kemény gyerek mint a bátyja, affektál és nem barátkozik fiúkkal, vagy nem ismerkedik lányokkal, vagy csak alibiből, miközben mindenki tudja, vagy tudni véli Eddy szexuális irányultságát. Kiéve persze Eddyt, aki azt írja, hogy

Ebben az időszakban egyre inkább hittem abban, hogy lány vagyok fiú testben. Mindenütt és mindig azt hallottam, hogy a lányok szeretik a fiúkat. Mivel én is a fiúkat szerettem, csakis lány lehettem.

De persze a mélyszegény konzervatív közegtől megkapja a címkéit:

Köcsög, buzi, buznyák, buzzancs, buzzantyú, homokos, homokzsák, homokhuszár, homár, homcsi, seggbebaszott, ratyi, kanibaba, fartúró, gizigéza, öcsigörl, zacsipacsis.

És közben hallgatnia kell az anyját, aki csak mondja a magáét, arról, hogy nem lehet úrinő, és inkább kacag hangosan, arról, hogy a gyermeknevelésért feladta az életét (ahogy a mélyszegénységben minden nő), és hogy sosem volt jó tanuló, mert nem fektettett bele energiát.

Nézte az apját, aki megromlott egészségügyi állapota miatt nem tudott dolgozni, és alkoholista, magára nem adó, de a család szentségét a maga módján fenntartó férfi lett a kis romló házuknak.

Eddyt és családját szituációk kapcsán ismerjük meg. Sok kis fejezetből áll, amikből egy-egy darabkát árul el az életéből, és az afektáló kis Eddytől iskolai erőszakon, családi perpatvarokon, az első szexuális élményeken, apai pofonokon, és alibi kapcsolatokon át a kiszakadásig, annak lehetőségéig jutunk, egy drámatagozatos városi gimnázium képében.

És a kiszakadást nyelvileg is szimbolizálja, sokkal igényesebb "polgári nyelvet" használ az elbeszélő, és dőlt betűkkel és póriabb nyelvhasználattal idézi meg a falu szavait. Nyelvész hallgatóként odavagyok ezért a megoldásért.

Kedvenc részem: Amikor az apja kiviszi a vasútállomásra. Abban van valami nagyon őszinte emberi, ami visszaköszön majd a színházban is.

És a színházi adaptáció: Leszámolás velem

 

leszamolas_velem.jpg

Ma pedig megtekinthettem (köszönet az Orlai Produkciós Irodának a kedvezményes jegyért) színházi előadásban is. Erről is szeretnék pár szót, szintén nem színház kritikusi szemmel, hanem csak úgy, ahogy szoktam:

Rába Rolandról volt némi előismeretem, mint rendezőről, tudtam, hogy jól fog nyúlni a témához, és ez bejött.
A monodráma szereplője Nagy Dániel Viktor tűsarkú szandálban kezdte a darabot, egy fantasztikusan működött a díszlet előtt: A szereplők kartonból készített absztrakt ábrázolása, amit a főszereplő folyamatosan mozgatott, és ezzel valamiféle bábjáték hangulattal fűszerezte az egész előadást. A kartonokat pedig fantasztikus kreatív megoldással legitimizálta a rendezés, nem a drámatagozatos gimnázium nyújtott neki kiszakadási lehetőséget, hanem a képzőművészeti. Hatalmas ötlet volt. :)

Szövegében és színészi munkában sem volt gyenge. Alapvetően főleg a könyvből ismert részletek kerültek előadásra, esetenként magyarabb példák, megoldások kerültek elő, de nem volt zavaró. Nagy Dániel Viktor pedig játszott a testtartásával, kezével és hangjával, így nagyon erős jellege lett a darabnak a többnyelvrétegűség, mert nyilván nem csak szavakban, és dőlt betűkben került kifejezésre. Menő volt.

Külön tetszett még a vége: A kötetben az epilógus a városba érkezésnél lezárja, és itt a darab sem megy tovább, viszont mesél a könyv otthoni, falusi fogadtatásáról, amelyek szintén megfelelnek a szerző életrajzának (későbbi nyilatkozatokból). Elmondja, hogy sokkal később a szülei elváltak, és hogy amikor kiadta a könyvet, az édesapja nagyon büszke volt rá, és 25 db-ot vásárolt, amit szétosztogatott a barátai között, és tette mindezt úgy, hogy előtte sosem vásárolt könyveket. Elmondja, hogy az édesanyja máig tagadja, hogy így történt volna bármi is, és a darab nem pozitív, és szerintem nem is feltétlenül életrajzi zárása, hogy végül is mindegy, mert sosem szerette az anyját...

És ezzel valahogy nem tudok megbarátkozni, mert baromi pragmatikusan ki van fejtve az anya jelleme, és élveznie kell valamiféle felmentést a körülményei miatt. Én hiszem, hogy szerette az anyját, mert ott van abban a 180 oldalban, vagy abban az egy órás darabban az is. Tudom.

---------------------------

Alapvetően ma elég izgalmas napom volt, mert vidéki lévén, ha már Budapesten jártam, kilátogattam a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol sikerült örökbe fogadnom rengeteg könyvet, amik között vannak meleg témájúak is, de az egész szerzeménykupacról szeretnék egy bookhaul (könyv szerzemények) posztot csinálni némi hangulatleírással. Illetve hazafelé belefutottam a CEU ellenes tüntetésbe, ami eseménytelen volt, de meglepett.

Mindezzel együtt továbbra is várom a véleményeteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok a regényt vagy láttátok a darabot, várom a véleményeteket is. :)

Mindenesetre a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

a kép a moly.hu-ról és a juranyihaz.hu-ról

Jonathan ​Littell: Jóakaratúak

2017. április 08. - Szilvió

Emberek, testvéreim, elmesélem, hogyan is történt. Maga nem a testvérünk, vágnának vissza, és nem akarjuk tudni. Igaz, ami igaz: sötét történet ez, ugyanakkor épületes is, valódi erkölcsi tanmese, higgyék el nekem.

El akarok olvasni egy könyvet, aminek ezek az első mondatai, még ha 1100 oldalas is, nehéz, és három hétig kell cipelni, mert bevonz mint az ezeregyszáz oldal. Nem bírod abbahagyni.

Hogyan is történt?
Van egy férfi. Kitalált, de akár élhetett is volna. Vagy az is lehet, hogy élt, csak nem Maximilian Auenek hívták. Homoszexuális a már jól kiépült náci Németországban, és csak a korábbi szerencséinek köszönheti, hogy nem kerül táborba. Megfenyegetik, és a túloldalra lesz kénytelen állni. SS alezredessé válik, találkozik a második világháború legfontosabb személyeivel, vitázik az eszmékről, gondolatokról, és bejárja a teljes keleti frontot.

Sötét történet ez
Igen, ez egy baromi sötét történet. Amikor olvastam, bevonzott a világa, és külön kellett kezelni a jelen világtól, és még mindig libabőrzöm, ha belegondolok, hogy ez a mi világunk:
A könyv az első pillanattól az utolsóig naturalisztikus. Nem kertel. Sokat mesél Platónról, hogy az ember alapvetően szereti nézni a szenvedést és a borzalmat. Ír a családjáról. Az apjáról, aki az első világháborúból hazaért, majd magukra hagyta őket. Ír az anyjáról, és az új szeretőjéről, arról, hogy megölte őt. Ír az ikernővéréről, akit minden férfiban keres, és mindezzel együtt ír a háborús borzalmakról: magáról a holokausztról és az endlösungról, kivégzésekről, akasztott emberekről, a saját szarjukban élő katonákról, a kórokról és az akadozó ellátásról, amelyek több áldozatot követeltek, mint egy-egy ütközet, és amelyek még borzalmasabbá teszik a helyzetet. Ez a könyv lassan bemutatja azt az őrületet, ami ezt az egészet átszövi. Maga az SS arra alkalmazta, hogy jelentéseket írjon különböző helyzetekről, különböző feletteseknek, és mi kezünkbe vesszük ezt a könyvet, mint egy végső jelentést arról, hogy a náci ideológiában élő világ mennyire mocskosul logikus, és mennyire igaz, az, amit már mindannyian olvashattunk náci tisztektől a bíróságon:

Parancsra cselekedtem.

Nem akar felmenteni, és nem akar magyarázkodni senkinek. A mű teljes egészében arról szól, hogy a fióknak ír mindenféle társadalmi elvárás nélkül. Nem tagad semmit, ami megtörtént, csak el akarja mondani, mennyire áldozat minden ember, és hogy az áldozat ernyő alatt mennyire testvérek is vagyunk mindannyian...
És olyat tud, amit eddig senki akit én olvastam: Elhiszem neki mindezt.

Kedvenc részem: Egyértelműen Sztálingrád, maga a bekerülés, a kijutás, az ott tapasztalt helyzet, és a városi állóháború megoldásai nagyon impulzívak voltak, és ahogy a történelemben, úgy szerintem a könyvben is van egy jól körülhatárolható Sztálingrád előtti és utáni rész.

---------------------------

Nem fogok ez a poszt kapcsán azzal takarózni, hogy ez egy korai poszt, mert ezt szeretném továbbvinni. Ennek a könyvnek a kapcsán is csak egy hangulatot szerettem volna adni, és felkelteni a figyelmeteket, de ha szeretnél róla elemzést, vagy részletesebb körültekintést kapni, ajánlom még:
http://mult-kor.hu/20090930_a_pokolba_vezeto_ut_is_joakarattal_van_kikovezve?pIdx=1
http://magyarnarancs.hu/konyv/amitol_a_valosag_megvaltozik_-_jonathan_littell_joakaratuak-71511

Ezzel együtt szívesen fogadom továbbra is a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok már a regényt, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió