Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

2019. augusztus 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai értékelésben a kedvenc szerzőm legújabb regényéről fogok mesélni, ami rólunk szól. Rólunk, akiknek nincs igazán dolga a világ megmentésével. Akiket nem választottak varázslóvá, és akiknek nincs világmegváltó küldetésük. A muglikról, akik érzik, hogy valami nincs rendben a világunkkal, de azt is tudják, hogy ezzel nincs teendőjük. Patrick Ness most ír egy regényt a mellékszereplőkről, aminek a hátterében, mindegy mellesleg, megmentik a világot, megint.

mi.jpg

Patrick Ness zseni. Tudom, hogy unalmas ezzel kezdeni, de már csak két olyan könyv van a magyar piacon, amit nem olvastam tőle, és eddig mindenét nagyon imádtam. Alapvető élményem vele kapcsolatban, hogy az általunk megtapasztalt, megtapasztalható világot forgatja majd állítja meg egy rendkívül váratlan ponton, és ez ebben a regényben sincs másként. Mégsem épít most klasszikus értelemben egy másik világot. Most a mi tapasztalatainkból, és az ifjúsági irodalom kliséiből merít. A főszereplők végzős gimnazisták, akik előtt lassan kinyílik a világ és akiknek megvannak a maguk sajátos, későkamaszos problémáik. A főszereplők egy baráti kört alkotnak, és egy srác, Mikey szemszögéből, gondolataiból olvashatjuk a regényt.

Mikey egy jó narrátor, figyelmes, és ismeri a közeget, amiről mesél hiszen az a legjobb barátaiból és a családtagjaiból áll. A regény kezdetén a nővérével Mellel, és a barátaikkal Hennával és Jareddel ülnek kint a réten, és egy különös fényjelenség után ők látják utoljára élve a nemsokára holtan megtalált indie srácot. És majdhogynem pusztán ennyire a résztvevőik ők a cselekményeknek.

A kisvárost, ahol élnek, minden generációban el akarja pusztítani valamiféle földöntúli jelenség, amit az indie srácok minden alkalommal legyőznek. De azért van, hogy felrobbantják az iskolát. Ez a regény világában természetes. És ez nagyon furcsa. Hogy nem kezdenek el kérdezősködni, utánajárni, hanem tudják a helyüket, és amennyire csak lehet, ki akarják ebből húzni magukat. Hiszen ez nem is az ő dolguk, hanem az indie srácoké. És ezek leosztott szerepek. A másik nagyon izgalmas felvetése a regénynek, hogy van valami Öt legenda szerű ezekben a támadásokban, mert a felnőttek nem hisznek abban, hogy a halálesetek mögött bármilyen transzcendens entitás állna, pedig az ő korukban is megvoltak ezek a transzcendens jelenségek, amelyekre külön-külön talán még emlékeznek is, de a kollektív tudat nem őrzi ennek a felidézhető emlékeit.

Ebben a tekintetben tehát értelmezhetjük ezt a támadást, ami jelen esetben a halhatatlanok támadása egyfajta generációs élménynek, egy nagy metaforának, ami a gyermek lét mesei világát, és a felnőtt lét realitását mossa össze. Különösen érdekes, hogy ennek a metraforának az áldozatai a külön szubkultúrát alkotó indiek, akik nem vegyülnek és nem illeszthetőek be egyértelműen a társadalomba. Izgalmas felvetés lehet, hogy a most észlelt halhatatlanok vajon mennyiben reflektálnak a most felnövő "egyszer élünk, de akkor nagyon" címkével ellátott generációra, miért támadnak erősebben a korábbi vámpíroknál például, és hogy miért lehet az iskola minden generációban elpusztítva. Ezek persze csak felvetések, nem szeretnék kéretlen (és nem tanult) pszichológusként beszélni erről, de jó volna ezekről nálam okosabbaktól olvasni.

Mert, ha ezen olvasatok valamelyikén elgondolkozunk, újra kell gondolnunk azt, hogy miért a mellékszereplők a főszereplők. Hogy míg minden fejezet elején elmondja a szerző pár sorban, hogy mi történik a regény cselekményével párhuzamosan zajló kvázi fantasy világban a világ megmentése érdekében, addig mi majdhogynem egy klasszikus ifjúságit kapunk, minimálisra szorított átfedéssel a két cselekményszál között.
Mert ők csak srácok, akik túl akarják élni ezt a világvégét is, és ha már úgy van, érettségizni, elballagni és egyetemre menni sem volna rossz.

4bl.gif

Mikey és Mel egy olyan családból jönnek, ahol az apa alkoholista, az anya pedig a karrierjét egyengeti a regény cselekményén át zajló szenátori kampányában. Mel korábban evészavarral küzdött, és néha most sem eszik, de Mikey figyel rá. Mikey kényszeres, folyamatosan megszámol dolgokat, és gyakran nem tud kiszállni rutinszerű cselekményekből, mint amilyen például a kézmosás. És szorong. Szorong azon, hogy mi lesz velük. Mi lesz a barátaival, és hogy mi lesz vele, a társaság legpótolhatóbb, leglényegtelenebb láncszemével, a teherrel, akit egyszer csak elhagyhatnak. Mert ő így látja magát, és nagyon valóságosan vannak leírva a kétségei.

A társaságuk további tagja Henna, aki neve ellenére nem indie, és Mikey úgy érzi szerelmes belé, de megélve kiderül, hogy talán ez mégsem az. A társaság negyedik, legkülöncebb tagja Jared, a regény meleg szereplője, aki amellett, hogy meleg, még negyedisten is, ugyanis a nagymamája a macskaisten, fő hatalma pedig, hogy képes gyógyítani. És persze érkezik egy új srác is, Nathan, akinek a bátyja indie volt és azóta eltűnt.

És persze nem azt akarom kifejezni ezzel a felsorolással, hogy ezek a szituációk unalmasak és üresek volnának, mert erről persze nincs szó egy Patrick Ness szövegben. Ha mégis lesz, elsőként fogok felháborodni. Csak azt mondom, hogy ennek a szövegnek a tétje nem a túlélés, mint a nagy világmegváltás történetekben. Ha mindenáron a túlélés szót szeretnénk használni, akkor a szöveg tétje a felnőtté válás, a felnőttként való továbbélés, a meggyógyulás és a felelősségvállalás. Felelősségvállalás azokkal a dolgokkal szemben, amikért felelősek vagyunk. Önmagunkért, a barátainkért, és igen, vannak, akik a világért.

Kedvenc részem: Amikor Mikey a pszichológusnál és Jareddel beszél a szorongásairól. Egyrészt nagyon ismerős volt számomra, aki szintén a végtelenségig tud szorongani helyzeteken, másrészt egy picit olyan volt, mintha a másik kedvenc ifjúsági szerzőm, Benjamin Alire Sáenz besegített volna a lélek legmélyének a leírásában. És ezt jó elképzelni.

Végezetül pedig ajánlom én is mindenkinek, aki egy könnyű ifjúságit olvasna kimaxolt gondolkodnivalóval. Így ajánlom a Patrick Ness rajongóknak, akiknek persze nem kell ajánlanom, és éppen így a leendő Partick Ness rajongóknak, akik gondolnak valamit a világról, és nagy továbbgondolók. Mert ez a könyv olyan.

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók
Vivandra, 2019
272 oldal
Így olvastam: Két ötórás buszúton olvastam ki, úgy, hogy mellette olvastam egy nehezebb verseskötetet, amit ezzel pihentettem. Nyelvileg könnyen olvasható, feszültségteli helyeken van vége az egyébként rövidebb fejezeteknek.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, ha nem szeretnétek lemaradni a következő posztokról, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keressetek facebookon hátértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra,

és semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

David Levithan: Nap nap után sorozat

Sziasztok,

ezt a két könyvet az idei könyvfesztiválon vásároltam meg, és talán a legjobban vártam őket, mert nagyon szeretem az író stílusát, és érdekes, kalandos könyvnek tűntek, amik azóta beváltották hozzájuk fűzött reményemet. De nézzük részletesebben:

nap_nap_utan_1.jpg

A Nap nap után a sorozat első része, amiben megismerünk valakit, akit később A-nak fogunk hívni. A-ról azt érdemes tudni, hogy születése óta nap nap után más és más testben ébred, amely azonos korú vele, körülbelül azonos térségben él, és minden másban különbözhetnek. A ebben az életben megtanul nem kötődni, vágyak nélkül élni, amíg egy napon (szám szerint életének 5994. napján) egy kezdetben még átlagos középiskolába járó fiú, Justin testében nem ébred. Justin és a barátnője, Rhiannon kapcsolata eléggé egyoldalú, ami később árnyalódik. A Justin testében megadja Rhiannonnak azt, amit a legjobban szeretne, így egy csodálatos délutánt töltenek a kora őszi tengerparton... És ezen a délutánon A bele is szeret a lányba, és elkezd kötődni hozzá, majd kialakul, fejlődik a kapcsolatuk, és tele lesz a könyv izgalmas és embert próbáló fordulatokkal.

A második kötetben Rhiannon szempontjából ismerjük meg a történetet, ami erősen rávilágít arra, hogy hogy is működik az ő kapcsolatuk Justinnal, milyen kétségek gyötrik A-val kapcsolatban, pontosan milyen háttérből szakad ki ő, és az egyik barátján keresztül kapunk egy nagyon erős meleg szálat is, amik közül sok ott bujkál mind a két könyvben, és kifejezetten alaposan vannak megírva, a beszélgetésekben egy abszolút hiteles mai meleg kamasz képet kapunk.

Amiben szerintem óriási ez a könyv, az a nemek kérdése. Én Szilvió vagyok, meleg férfi. A melegségem a férfiságomból adódik, mert férfiakhoz vonzódom. De mi van valakivel, aki minden nap új testben ébred? És úgy váltogatja a nemeit, ahogy nekem például sosem lenne lehetőségem? Valahogy a könyv elejétől mégis heteroszexuális fiúként tekintek a 16 éves A-ra, és David Levithan állati alaposan nyitja fel az olvasó szemét, hogy ez nem biztos, hogy így van:

  • A egy Ian nevű srác testében volt, amikor először volt szerelmes, meglepő módon, egy srácba
  • Az első csók A és Rhiannon között egy lány testben csattan el
  • 5023. napon A egy transznemű fiú testében ébred, aki egy lánnyal jár. Az ő kapcsolatuk csodálatos

Mikor Dawn Vicre néz, pontosan azt a fiút látja benne, akinek maga Vic is szeretne látszani.

  • És meleg srác testében is ébred, aki a barátjával épp Pridera megy. Mondanom sem kell egész más ott az ünnepi felvonulás mint nálunk, de azért sokat javultunk az utóbbi két évben. ;)

És nyilván másutt is teret kap a melegség, hiszen minden magára valamit is adó lánynak egy magára valamit is adó ifjúsági regényben kell, hogy legyen egy legjobb meleg barátja, és Rhiannon sem kivétel. Mickey figuráját a második könyvben ismerjük meg jobban, de sajnos nem lép ki a sablonos meleg legjobb barát szerepből, bár szeretem azt a hangulatot, amit Rhiannon köré teremtenek.

Egyetlen dologgal nem voltam megelégedve, az pedig a második kötet vége. (Kezdem egyre erősebben hinni, hogy a regények vége és köztem nem lehet jó viszony, és szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, de volt valami nagy segítség az Egy másik nap ebben.) Nyitva lett hagyva, ami valamelyest feleslegesíti az első kötet végét, és szerintem baromira káros, de közben értem, hogy miért, és végül is szép, és három hete nem jutok dűlőre vele. :D

A Jó lenne, ha... kihívásban arra a kérdésre, hogy "Jó lenne, ha más lenne a borítója." ezt a két könyvet választottam:

Nem tudom mit akar kifejezni, de ha a szerző neve nem középen lenne (és nem az lenne, aki), akkor semmi nem szólítana meg rajta, színekben semmitmondó, képben nem várok semmit tőle, és folytatódik a sorozat második részénél is... Bár még nem olvastam őket, szóval lehet, hogy valami nagyon elemi utalás a műre, de nem szerencsés szerintem, semmi esetre sem.

Ezt az állításomat azóta is tartom, mert bár értem, tehetetlenül eső srác, aki egyre távolabb kerül egy lánytól, és egy lány, aki egyedül áll... Fenntartom, hogy ez nem volt szerencsés, és adjatok esélyt a második benyomásnak, mert egyébként érdemes. ;)

Kedvenc részem: 6005. nap a Nap nap utánban. Annyira egyszerű, és mai és velünk élő, és szerintem állati sokat tanít az olvasóknak az olvasók világáról.

----------------------------

Ez most egy ilyen vizsgaidőszak beli poszt, remélem sikerült átadnom a hangulatát, vagy felkelteni az érdeklődéseteket. Ha bármilyen kérdésetek, véleményetek van, ne habozzatok megírni a poszt alatt a komment szekcióban.

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

Hét vége felé jövök a felelj, ha mersz kihívással, amiben az olvasási szokásaimról, könyvekhez fűződő viszonyomról tudtok meg többet majd. 

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Képek a moly.hu-ról