Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


#LMBT-t olvasunk: Moskát Anita

2019. november 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai #LMBT-t olvasunk bejegyzésben a magyar fantasy irodalom egyik fiatal alkotójával, Moskát Anitával beszélgettem a szegedi Próza Nostra Irodalmi Estek esemény után, ahol pódiumbeszélgetett Brandon Hackett science fiction alkotóval. A szerző 2014-ben jelent meg első regényével, a Bábel fiaival, 2015-ben jelent meg a Horgonyhely című könyve, és idén könyvfesztiválra érkezett az Irha és bőr, amiben a kisebbségi létet tematizálja, például egy izgalmas LMBT+ karakter segítségével. Elsősorban erről beszélgettünk, de mesélt arról is például, hogy szerinte miért képes érzékenyíteni a zsáner irodalom, ő maga miért érzi fontosnak a nagyon különböző másságok bemutatását, vagy hogy kell-e ok arra, hogy egy szereplő heteroszexuális legyen.43029192_1881544128562023_6261177309491888128_n.jpg

Egy meleg srác olvas: Mi volt a legutóbbi LMBT témájú könyv, amit olvastál?

Moskát Anita: Direkt megnéztem a Molyon, mielőtt jöttem, hogy tudjak erre válaszolni.
A legutóbbi a Szólíts a neveden volt, amit nagyon szerettem, pedig előbb láttam a filmet, ami annyira jó élmény volt, hogy nem tudtam, a könyv vissza tudja-e ugyanazt hozni, de abszolút, ugyanaz. Átjött az egésznek a finom, intim hangulata. Idén olvastam még a Cameron Post rossz nevelését, ami brutális, nagyon felkavart. Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy léteznek olyan intézmények, ahol megpróbálják átnevelni az embereket, és megpróbálják a fejükbe ültetni, hogy az, amilyenek ők, az egy hibás dolog, ráadásul pont a legsérülékenyebb kamaszkorban. Amit pedig mondjuk sci-fi vagy fantasy zsánerből olvastam, az a Csellengő gyerekek-sorozat, amiben nagyon érdekes LMBT szereplők jelennek meg, a második kötetben van egy leszbikus pár, az első kötetben pedig egy aszexuális főszereplő, ami ritka zsánerkötetekben, bár szerintem zsáneren kívül is.

Emso: Rácsatlakoznék arra, amint mondtál a Cameron Post rossz nevelésével és az átnevelőintézetekkel kapcsolatban. Az Irha és bőrnek a szocializációs központja és egy ilyen átnevelőtábor között van valamiféle különbség? Izgalmas, hogy minkét intézmény a normához igazítja a beérkező egyedeket.

MA: A szocializációs központban is van egy elvárt emberkép, amit hozniuk kell a fajzatoknak ahhoz, hogy a társadalom elfogadja őket. Ez csak annyiban durvább, hogy aki itt ”kilóg a sorból”, azt elaltatják, tehát a retorzió sokkal keményebb. Ez ellen próbálnak a szereplők tenni, akik közül a legtöbben ebben az intézményben nőttek fel.

Amikor kikerülnek, elkezdik feltenni azokat a kérdéseket, hogy kik ők, hogyan szeretnének élni, milyenek ők valójában azzal szemben, amit rájuk kényszerítettek. És mindannyian más választ találnak rá. Az Irha és bőrben nekem fontos volt, hogy ők egyedileg is különböznek, mindannyian másként élik meg a másságukat, és ne egy masszaként kezeljük őket.

Emso: Elmondtad a beszélgetésben, és a Próza Nostrának adott interjúdban is, hogy a fantasy remek eszköz, hogy a jelen problémáit új szemszögből világítsa meg, illetve itt is utaltál rá, hogy a fantasy dolgozik a mássággal és az idegenséggel. De hogy szerinted ez a másság direkt program az Irha és bőr kapcsán? Kifejezett cél volt, a radikális másságok megmutatása, akár a fajzatokon belül?

MA: Inkább azt hiszem, hogy mindenkinek az egyedisége volt az, amit szem előtt tartottam, mert azt gondolom, hogy élete során mindenki érezte már úgy magát, hogy nem illik bele olyan skatulyákba, amiket rá akarnak erőltetni. Nyilván valakiknek kisebb és nagyobb skatulyákkal és krízisekkel kell megküzdenie, de valahol azt mindenképp szerettem volna megjeleníteni, hogy mindenki átesik azon az időszakon, amikor önmagáról kérdéseket tesz fel, és saját válaszokat keres a társadalom által adott sablonok helyett.

Emso: És ezt mennyire látod általános problémafelvetésnek, akár a fantasy műfajban, akár a saját olvasmányélményeidben? Gondolhatunk itt a széles reprezentációs térből való merítésre, akár kifejezetten az LMBT szereplők jelenlétére.

MA: Szerintem az utóbbi pár évben, egy évtizedben vált ez beszédtémává a zsánerben, egyre inkább láthatók olyan szerzők, akik korábban nem, akár színes bőrű vagy transznemű szerzők. Most jutott el odáig a közeg, hogy az ő hangjukat és történeteiket is meg szeretné hallgatni, elég csak megnézni az utóbbi évek komolyabb díjainak shortlistjeit.

Emiatt van egy nagyon éles vita a közegben. Néhányan félnek attól, hogy így „megváltozik” a zsáner, és nem marad olyan, amilyennek ők szerették, de nem sérül semmi attól, hogy sokszínűbbé válik, hogy egyre több nézőpontot ismerünk meg. Szerintem pont a zsánerirodalom az, ami nagyon alkalmas arra, hogy ilyesmi kérdéseket tematizáljon. Ha egy idegen fajjal empatizálni tudok, akkor nehogy már ne tudjak egy olyan embertársammal, akivel lehet, hogy sok mindenben különbözünk, de hát nincs két olyan ember, aki ne különbözne. Pont a zsánerolvasónak kellene a legempatikusabbnak lennie, hiszen varázslényekkel, idegenekkel együtt tud érezni, akkor nehogy már egy transznemű vagy aszexuális karakter nem elfogadható. És bár hangosak ezek a viták, ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyon jó irányba halad a közeg, és van egy nagyon elfogadó réteg, aki kifejezetten kíváncsi más, új nézőpontokra. Maga a zsáner pedig csak jól jár, ha bővül és színesedik.

Emso: A Horgonyhelyben megjelenő leszbikusság a hatalmat képviselő terhes nőknek a fetisizálását építi tovább, az Irha és bőrben pedig a fajzat lényéből fakad az interszex jelenlét. Mindkét esetben nagyon erősen a világból következik az LMBT reprezentáció. Ez kifejezetten fontos volt, vagy van esetleg olyan tartásod, hogy a közeg nem viselne jól egy random leszbikus fajzatot?

MA: A Horgonyhelynél központi kérdés a hatalom, és amikor egy leszbikus kapcsolat jelenik meg, akkor inkább arról van szó, hogy két olyan személy létesít kapcsolatot, akik képesek hatalmat szerezni. A férfiakat ebben a világban gyakran csak eszközként használják arra, hogy teherbe essenek, és emiatt alsóbbrendűként kezelik őket. Így alakulnak ki nő és nő között egyenrangú kapcsolatok, hiszen férfi és nő között ott van az alá-fölérendeltség problematikája.

Az Irha és bőrben abból indultam ki, hogy az állatvilágban annyi lehetőség rejlik. Ott nincs társadalmi nyomás, milyennek kell egy férfinak, egy nőnek vagy egy párkapcsolatnak lennie. Az állatvilágban természetes a homoszexualitás, de egy csomó olyan szaporodási forma is létezik, ami az embereknél nem. A horgászhalaknál például párzáskor a hím szó szerint befúrja magát a nőstény oldalán keresztül a testébe, a bohóchalak pedig képesek nemet váltani. Akartam egy olyan szereplőt, aki valami ilyesmit hoz magával állatkorából, és nyilván nem akarok spoilerezni, de ennél a karakternél a faja volt az első, amit tudtam, és eköré építettem fel a személyiségét.

Mindkét könyv esetében nagyon adta magát, hogy az LMBT helyzetek a világból fakadjanak, de nem gondolom úgy, hogy ne mernék egy LMBT szereplőt „csak úgy” ábrázolni. Van két készülő novellám is leszbikus párral, ahol ez nem a világból fakad, de már egy ideje elakadtam velük. Nem gondolom, hogy egy szereplő homoszexualitásának mindenképpen oka kellene, hogy legyen, ahogy ahhoz sem kell ok, hogy egy karakter miért legyen heteroszexuális.

Emso: Ma a kisebbségkutatásban általában megkülönböztetnek látható és nem látható kisebbségeket, és a fajzatábrázolás nagyon sokat merít a nem látható kisebbségek, akár az LMBT kisebbségek életéből, mint például, hogy van előtte-utána életszakasz, vagy hogy ez az identitás bizonyos időszakban alakul ki, akkor több dolgunk van ezzel, tehát van egy kisebbségivé válás időszakuk, miközben általában a fajzatoknál van egy jól látható kisebbségi helyzet. Akár ezzel kapcsolatban, akár az Irha és bőrben megjelenő polgárjogi mozgalommal kapcsolatban milyen mintáid voltak?

MA: Célom volt, hogy ne lehessen őket egy kisebbségnek megfeleltetni, ne egy nagyon elbénázott metafora legyen valakikre. Igyekeztem minden kisebbségre nyitott lenni. A fajzatoknál nagyon érdekes ez a „látható” és „nem látható” kérdés, mert nekik igazából nincs választási lehetőségük, hogy ezt mennyire vállalják fel. Ugyanúgy lezajlik a folyamat, de nem tagadhatják le, mert egyszerűen úgy néznek ki. Egyetlen szereplő van, aki választhat, és nála fontos is a döntés, hogy felvállalja, hogy valójában fajzat és ehhez a kisebbséghez tartozik. Lehet, hogy manipulációs szándékkal teszi, mert eredményeket vár tőle, viszont a következményeivel neki is együtt kellett élnie, és lehet, hogy nem volt kész erre, de végig kell mennie ezen a változáson.

Emso: Az előbújás szintén szolgálja a látható-nem látható kisebbségek kérdését. Izgalmas volt, ahogy kezelted a nyilvánosságot, például a támogató riporter keresését. Hogy alakult ez a coming out? Mennyire volt egyértelmű? Az LMBT előbújásról vettél mintát?

MA: Nagyon sok coming out videót megnéztem, de persze nem egyetlen egyről vettem a mintát. Szerintem ez egy borzasztó nehéz szituáció. Nekem nem volt részem ilyenben, viszont olyanban igen, amikor valaki nekem mondta el, és tudom, mennyi vívódás és mennyi bizonytalanság van mögötte, még akkor is, amikor tudja rólam, hogy meg fogom ölelni, és azt fogom mondani, hogy nagyon örülök neked. Ez még akkor is nagyon nehéz. Még egy elfogadó közegben is ott lehet a belső küzdelem, egy csomó kérdés, amit magában meg kell vívnia az embernek, és az előbújás ennek a belső konfliktusnak egyfajta mérföldköve, a társadalom és a külvilág felé való felvállalása. Ez itt annyiban különbözik, hogy a szereplő esetében fordított a sorrend. Ő a belső kérdésekkel eddig nem igazán foglalkozott, sőt, próbálta őket a szőnyeg alá söpörni, simán emberként hivatkozik magára, szégyelli a fajzati eredetét, annak ellenére, hogy kap segítséget: pszichológushoz jár, és van egy teljesen elfogadó és támogató párja. Ennek ellenére ő még mentálisan és lelkileg nincs kész egy coming outra. Ez abszolút a kampány része, és utána kell ezekkel a belső dolgokkal megküzdenie, tehát ez inkább egy fordított szituáció.

Emso: Kaptál az LMBT közösség felől más visszacsatolást?

MA: Viszonylag keveset. Szerintem ennek az is az oka, hogy sok téma spoileres, így én sem tudok erről igazán kommunikálni, így nem biztos, hogy felfedezték ezt a szálat, vagy hogy ilyen szempontból is lehetne róla beszélni. Néhány visszajelzést kaptam, és azoknak nagyon örültem.

Emso: Köszönöm szépen az interjút, üzennél még valamit az LMBT-t olvasók számára?

MA: „Nolite te bastardes carborundorum.” Nem akarok túl sznob latinul beszélni, de ezt az idézetet szerintem már sokan ismerik, és sok mindennek a szimbóluma lett a Szolgálólány meséje óta.

Köszönöm szépen még egyszer az interjút Moskát Anitának, nektek pedig köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. :)

Éppen így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, akit pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor less be instagramra. :)

És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

2019. augusztus 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai értékelésben a kedvenc szerzőm legújabb regényéről fogok mesélni, ami rólunk szól. Rólunk, akiknek nincs igazán dolga a világ megmentésével. Akiket nem választottak varázslóvá, és akiknek nincs világmegváltó küldetésük. A muglikról, akik érzik, hogy valami nincs rendben a világunkkal, de azt is tudják, hogy ezzel nincs teendőjük. Patrick Ness most ír egy regényt a mellékszereplőkről, aminek a hátterében, mindegy mellesleg, megmentik a világot, megint.

mi.jpg

Patrick Ness zseni. Tudom, hogy unalmas ezzel kezdeni, de már csak két olyan könyv van a magyar piacon, amit nem olvastam tőle, és eddig mindenét nagyon imádtam. Alapvető élményem vele kapcsolatban, hogy az általunk megtapasztalt, megtapasztalható világot forgatja majd állítja meg egy rendkívül váratlan ponton, és ez ebben a regényben sincs másként. Mégsem épít most klasszikus értelemben egy másik világot. Most a mi tapasztalatainkból, és az ifjúsági irodalom kliséiből merít. A főszereplők végzős gimnazisták, akik előtt lassan kinyílik a világ és akiknek megvannak a maguk sajátos, későkamaszos problémáik. A főszereplők egy baráti kört alkotnak, és egy srác, Mikey szemszögéből, gondolataiból olvashatjuk a regényt.

Mikey egy jó narrátor, figyelmes, és ismeri a közeget, amiről mesél hiszen az a legjobb barátaiból és a családtagjaiból áll. A regény kezdetén a nővérével Mellel, és a barátaikkal Hennával és Jareddel ülnek kint a réten, és egy különös fényjelenség után ők látják utoljára élve a nemsokára holtan megtalált indie srácot. És majdhogynem pusztán ennyire a résztvevőik ők a cselekményeknek.

A kisvárost, ahol élnek, minden generációban el akarja pusztítani valamiféle földöntúli jelenség, amit az indie srácok minden alkalommal legyőznek. De azért van, hogy felrobbantják az iskolát. Ez a regény világában természetes. És ez nagyon furcsa. Hogy nem kezdenek el kérdezősködni, utánajárni, hanem tudják a helyüket, és amennyire csak lehet, ki akarják ebből húzni magukat. Hiszen ez nem is az ő dolguk, hanem az indie srácoké. És ezek leosztott szerepek. A másik nagyon izgalmas felvetése a regénynek, hogy van valami Öt legenda szerű ezekben a támadásokban, mert a felnőttek nem hisznek abban, hogy a halálesetek mögött bármilyen transzcendens entitás állna, pedig az ő korukban is megvoltak ezek a transzcendens jelenségek, amelyekre külön-külön talán még emlékeznek is, de a kollektív tudat nem őrzi ennek a felidézhető emlékeit.

Ebben a tekintetben tehát értelmezhetjük ezt a támadást, ami jelen esetben a halhatatlanok támadása egyfajta generációs élménynek, egy nagy metaforának, ami a gyermek lét mesei világát, és a felnőtt lét realitását mossa össze. Különösen érdekes, hogy ennek a metraforának az áldozatai a külön szubkultúrát alkotó indiek, akik nem vegyülnek és nem illeszthetőek be egyértelműen a társadalomba. Izgalmas felvetés lehet, hogy a most észlelt halhatatlanok vajon mennyiben reflektálnak a most felnövő "egyszer élünk, de akkor nagyon" címkével ellátott generációra, miért támadnak erősebben a korábbi vámpíroknál például, és hogy miért lehet az iskola minden generációban elpusztítva. Ezek persze csak felvetések, nem szeretnék kéretlen (és nem tanult) pszichológusként beszélni erről, de jó volna ezekről nálam okosabbaktól olvasni.

Mert, ha ezen olvasatok valamelyikén elgondolkozunk, újra kell gondolnunk azt, hogy miért a mellékszereplők a főszereplők. Hogy míg minden fejezet elején elmondja a szerző pár sorban, hogy mi történik a regény cselekményével párhuzamosan zajló kvázi fantasy világban a világ megmentése érdekében, addig mi majdhogynem egy klasszikus ifjúságit kapunk, minimálisra szorított átfedéssel a két cselekményszál között.
Mert ők csak srácok, akik túl akarják élni ezt a világvégét is, és ha már úgy van, érettségizni, elballagni és egyetemre menni sem volna rossz.

4bl.gif

Mikey és Mel egy olyan családból jönnek, ahol az apa alkoholista, az anya pedig a karrierjét egyengeti a regény cselekményén át zajló szenátori kampányában. Mel korábban evészavarral küzdött, és néha most sem eszik, de Mikey figyel rá. Mikey kényszeres, folyamatosan megszámol dolgokat, és gyakran nem tud kiszállni rutinszerű cselekményekből, mint amilyen például a kézmosás. És szorong. Szorong azon, hogy mi lesz velük. Mi lesz a barátaival, és hogy mi lesz vele, a társaság legpótolhatóbb, leglényegtelenebb láncszemével, a teherrel, akit egyszer csak elhagyhatnak. Mert ő így látja magát, és nagyon valóságosan vannak leírva a kétségei.

A társaságuk további tagja Henna, aki neve ellenére nem indie, és Mikey úgy érzi szerelmes belé, de megélve kiderül, hogy talán ez mégsem az. A társaság negyedik, legkülöncebb tagja Jared, a regény meleg szereplője, aki amellett, hogy meleg, még negyedisten is, ugyanis a nagymamája a macskaisten, fő hatalma pedig, hogy képes gyógyítani. És persze érkezik egy új srác is, Nathan, akinek a bátyja indie volt és azóta eltűnt.

És persze nem azt akarom kifejezni ezzel a felsorolással, hogy ezek a szituációk unalmasak és üresek volnának, mert erről persze nincs szó egy Patrick Ness szövegben. Ha mégis lesz, elsőként fogok felháborodni. Csak azt mondom, hogy ennek a szövegnek a tétje nem a túlélés, mint a nagy világmegváltás történetekben. Ha mindenáron a túlélés szót szeretnénk használni, akkor a szöveg tétje a felnőtté válás, a felnőttként való továbbélés, a meggyógyulás és a felelősségvállalás. Felelősségvállalás azokkal a dolgokkal szemben, amikért felelősek vagyunk. Önmagunkért, a barátainkért, és igen, vannak, akik a világért.

Kedvenc részem: Amikor Mikey a pszichológusnál és Jareddel beszél a szorongásairól. Egyrészt nagyon ismerős volt számomra, aki szintén a végtelenségig tud szorongani helyzeteken, másrészt egy picit olyan volt, mintha a másik kedvenc ifjúsági szerzőm, Benjamin Alire Sáenz besegített volna a lélek legmélyének a leírásában. És ezt jó elképzelni.

Végezetül pedig ajánlom én is mindenkinek, aki egy könnyű ifjúságit olvasna kimaxolt gondolkodnivalóval. Így ajánlom a Patrick Ness rajongóknak, akiknek persze nem kell ajánlanom, és éppen így a leendő Partick Ness rajongóknak, akik gondolnak valamit a világról, és nagy továbbgondolók. Mert ez a könyv olyan.

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók
Vivandra, 2019
272 oldal
Így olvastam: Két ötórás buszúton olvastam ki, úgy, hogy mellette olvastam egy nehezebb verseskötetet, amit ezzel pihentettem. Nyelvileg könnyen olvasható, feszültségteli helyeken van vége az egyébként rövidebb fejezeteknek.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, ha nem szeretnétek lemaradni a következő posztokról, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keressetek facebookon hátértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra,

és semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

David Levithan: Nap nap után sorozat

Sziasztok,

ezt a két könyvet az idei könyvfesztiválon vásároltam meg, és talán a legjobban vártam a beszerzettek közül, mert eddig nagyon szeretem David Levithan írói stílusát és ötleteit, és elég érdekes, kalandos könyvnek tűntek, amik azóta beváltották hozzájuk fűzött reményeimet. De nézzük részletesebben:

nap_nap_utan_1.jpgA Nap nap után a sorozat első része, amiben megismerünk valakit, akit később A-nak fogunk hívni. A-ról azt érdemes tudni, hogy születése óta nap nap után más és más, vele azonos korú testbe ébred, amelyek körülbelül azonos térségben élnek és minden másban különbözhetnek. A ebben az életben megtanul nem kötődni, vágyak nélkül élni, amíg egy napon (szám szerint életének 5994. napján) egy kezdetben még átlagos középiskolába járó fiú, Justin testében nem ébred. Justin és a barátnője, Rhiannon kapcsolata eléggé egyoldalú, ami később árnyalódik. A Justin testében megadja Rhiannonnak azt, amit a legjobban szeretne: figyelmet szentel neki, és egy csodálatos délutánt töltenek együtt a kora őszi tengerparton. Ezen a délutánon A bele is szeret a lányba, elkezd kötődni hozzá, majd kialakul, fejlődik a kapcsolatuk, és tele lesz a könyv izgalmas és embert próbáló fordulatokkal.

A második kötetben Rhiannon szempontjából ismerjük meg a történetet, ami erősen rávilágít arra, hogy hogy is működik az ő kapcsolatuk Justinnal, milyen kétségek gyötrik A-val kapcsolatban, pontosan milyen háttérből szakad ki ő, és az egyik barátján keresztül kapunk egy nagyon erős meleg szálat is. Ebből a meleg szálból egy nagy rész ott bujkál mind a két könyvben, és kifejezetten alaposan vannak megírva a srác jelenetei, így a beszélgetésekben egy abszolút hiteles mai meleg kamasz képét kapjuk, aki azért mégsem lép ki annyira a szokásos szerepből, néha egyszerűen csak van, hiszen minden magára valamit is adó lánynak egy magára valamit is adó ifjúsági regényben kell, hogy legyen egy legjobb meleg barátja, ami alól Rhiannon sem lehet kivétel.tenor_3.gif

Amiben szerintem óriási ez a könyv, az a nemek kérdése. Én Szilvió vagyok, meleg férfi. A melegségem a férfiságomból adódik, mert férfiakhoz vonzódom. De mi van valakivel, aki minden nap új testben ébred? És úgy váltogatja a nemeit, ahogy nekem például sosem lenne lehetőségem? Valahogy a könyv elejétől mégis heteroszexuális fiúként tekintek a 16 éves A-ra, és David Levithan állati alaposan nyitja fel az olvasó szemét, hogy ez nem biztos, hogy így van:

  • A egy Ian nevű srác testében volt, amikor először volt szerelmes, meglepő módon, egy srácba.
  • Az első csók A és Rhiannon között egy lány testben csattan el.
  • Az 5023. napon A egy transznemű fiú testében ébred, aki egy lánnyal jár. És az ő kapcsolatuk az egyik legcsodálatosabb dolog ebben a regényben:

Mikor Dawn Vicre néz, pontosan azt a fiút látja benne, akinek maga Vic is szeretne látszani.

  • Aztán egy napon még egy meleg srác testében is ébred, aki a barátjával épp Pridera megy. Mondanom sem kell egész más ott az ünnepi felvonulás mint nálunk, de azért sokat javultunk mi is az utóbbi két évben (erről még lesz bejegyzés). ;)

Egyetlen dologgal nem voltam megelégedve, az pedig a második kötet vége. (Kezdem egyre erősebben hinni, hogy a regények vége és köztem nem lehet jó viszony, és szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, de volt valami nagy segítség az Egy másik nap ebben.) Nyitva lett hagyva, ami valamelyest feleslegesíti az első kötet végét, és szerintem baromira káros, de közben értem, hogy miért, és végül is szép, és három hete nem jutok dűlőre ebben a kérdésben. Csak idegesít.

A Jó lenne, ha... kihívásban arra a kérdésre, hogy "Jó lenne, ha más lenne a borítója." ezt a két könyvet választottam:

Nem tudom mit akar kifejezni, de ha a szerző neve nem középen lenne (és nem az lenne, aki), akkor semmi nem szólítana meg rajta, színekben semmitmondó, képben nem várok semmit tőle, és folytatódik a sorozat második részénél is... Bár még nem olvastam őket, szóval lehet, hogy valami nagyon elemi utalás a műre, de nem szerencsés szerintem, semmi esetre sem.

Ezt az állításomat azóta is tartom, mert bár értem: tehetetlenül eső srác, aki egyre távolabb kerül egy lánytól, és egy lány, aki egyedül áll, mégis fenntartom, hogy ez nem volt a legszerencsésebb, és adjatok esélyt a könyvnek, hogy második és további benyomásokat szerezzetek, mert egyébként érdemes. ;)

Kedvenc részem: 6005. nap a Nap nap utánban. Annyira egyszerű, és mai és velünk élő, és szerintem állati sokat tanít az olvasóknak az olvasók világáról.

----------------------------

Ez most egy ilyen vizsgaidőszak beli poszt, remélem sikerült átadnom a hangulatát, vagy felkelteni az érdeklődéseteket. Ha bármilyen kérdésetek, véleményetek van, ne habozzatok megírni a poszt alatt a komment szekcióban. 

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

Hét vége felé jövök a Felelj, ha mersz! kihívással, amiben az olvasási szokásaimról, könyvekhez fűződő viszonyomról tudtok majd meg többet.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió