Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Elizabeth Stone: Mondd, hogy egy a valóság!

2019. január 26. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy új magyar könyvről fogok mesélni, ami 2018. őszén jelent meg a magyar meleg erotikus-romantikus piacon. Izgalmasnak ígérkező történettel, főszerepben egy gyermekorvossal és egy szállodaigazgatóval és persze ezzel a szemet gyönyörködtető borítóval. A többit pedig, majd megnézzük.

kepkivagas_5.JPG

Dr. Leonard egy sikeres gyermekorvos, aki fül-, orr-, gégészetre szakosodott, és van egy speciális műtéti technikája, amivel egyszerűbb gyermekeket műteni, és ezzel körbehaknizza Nagy Britannia orvosi konferenciáit. Egy ilyen konferenciának helyet adó szálloda halljában nézi meg a kerek fenekét Howard Kingston, a szállodaigazgató. A két helyes, vonzó, fiatal, ambiciózus, pályájuk elején sikereket elérő férfi pedig hamar megkedveli egymást, és hamarosan kiderül a melegségükről is, hogy bizony mindketten zenészek.

68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4a62577779596e624d57434552773d3d2d3635312e313530646661636635663637643735323432383937343238303631312e676966.gif

És itt elkezdődik minden, amit a romantikus erotikus műfaj megenged magának. Az erotikus vonalon túl kifejezetten izgalmas, ahogy a párkapcsolat szervezés történik, kezdve a távkapcsolattal, a távkapcsolat okozta problémák kezelésével, az áldozathozatalakon át, egészen addig, amíg egy erős véd- és dacszövetséggé alakul a szerelmük, családjuk. Fontos dolgokon mennek át ezen a mozgalmas, nagy betűvel szedett 280 oldalon, és bár ezek sokszor elnagyoltak, és kifejtetlenek, mégis ebbe a boldog irányba mutatnak, ami összességében klassz, jól működik, és jól használ egy belső szimbólumrendszert, ami a kis finomságokra figyel egy kapcsolatban.

Egy ilyen belső szimbólumrendszert felerősítve a írónő két nézőpontot mutat, a két főszereplő egyesszám első személyű elbeszélésében. Ugyanakkor a két elbeszélőnek nincs meg a két külön hangja, sem szóhasználata, és mondanivalóban sem tér el egymástól. Sok mondat szinte konkrétan hangzik el kétszer a szövegben, ráadásul vannak részek, amiket az elbeszélő elmond egy korábbi részben, majd az új része elején is, így háromszor, négyszer is olvashatunk valamit.

olvasasvilagnapja8.gif

A regény legjobb része az, hogy a két szereplő egészen más, de tipizálható meleg életet él. Ward vállaltan meleg, ami az idegenforgalomban nem is szokott problémát okozni. Ward családja elfogadó hátteret ad számára, és a melegségével és szerelmi életével kapcsolatban is mindent meg tud beszélni a lánytestvérével. Leo szülei viszont sosem voltak elfogadóak, nem támogatták a gyermeküket, de Leonard önerőből elért mindent, amit elérhetett, és erre büszke is lehet, mégis meghatározza az életét ez az elhagyottság, és ez például jól lett elkapva.

A regény abszolút nem működő része a nyelve. A romantikus szituációs komédia műfajából inspirálódik, viszont az egész szöveg teátrális paródiáját adja ennek a műfajnak, amit már-már posztmodern gesztusként vagyok csak kénytelen értelmezni:

Természetesen beszélünk még addig, Ward, ahogy eddig is tettük, mert ki se bírnám, hogy ne halljam a hangod, máris hiányzol.

Ez történik az egész regényben. Senkinek nem áll be a pofája, szex közben is beszélnek, életük legjobb szeretkezésük után percekkel életszerűtlenül sok baromságot összehordanak magyartalan egymásutániságban, és nem zavarja, hogy nem kap levegőt a hatalmas élvezetek hatására. És ugyanez történik előjátékként. Szabálytalan sorrendben valamelyikük mindig hosszasan elmondja, hogy mit fognak csinálni, és mennyire fogják élvezni, és ha ez idő alatt nem egy ikeás ágyat raknak össze, amit aztán jól szétbarmolhatnak, és aminek nem csak felgyűrik, hanem szétcincálják a lepedőjét, akkor nincs mentségem arra, hogy miért nem esnek egymásnak egyszerűen, mint ahogy bárki más csinálná... Mármint értem, hogy ez egy könyv, csak két kávé fő le, míg eljutunk az ágyig, és ezt nehezen viseli az olvasó.

És könnyen így érezheti magát a még mindig tisztelt olvasó a már már eposziba hajló ismétlésekkel, hogy ebben a regényben bizonyosan minden centimétert mindig kiélveznek, vagy hogy az elpirulás Ötven árnyalata szerűen túlreflektált, minden megfeszül, ami megfeszülhet, van hogy egy mondaton belül kétszer is, és mindig jól átlátják azonnal a helyzetet. 3232150_6c07bf321a37aebd8cb126ac88d943b0_wm.gif

A szituációs komédia része a regénynek szintén nyelv által történne. Azonban minden kis játszma azonnal kiderül, nem csak az olvasók, de a szereplők számára is, semmi tere nem volt a játéknak, a viccektől pedig érzek valami mély dolgot a rekeszizmaim körül, de ez nem a nevetésé, hanem a tüdőszöveteket is roncsoló szégyené.

És még egy példa a túlbeszélésre:

Vissza kell mennem Londonba, nem tudják ezek az idióták megoldani a felmerült gondokat. Ugye nem haragszol rám, kicsim? Beleőrülök abba, hogy itt kell hagyjalak idő előtt, de muszáj mennem, olyan helyzet állt elő, amelynek a megoldásához én kellek, mert nem mernek döntéseket hozni.

És ilyenek rabolják nagy szedésben az egész könyvet, ahelyett, hogy kihasználnák a mozgalmas cselekmény felületességét, és vennék a fáradságot, hogy egyáltalán kidolgozzák, és így egy valószerűbb és akár egy olvasóbarátabb regényt kapnánk... Persze, nem lehet minden jó, de hogy szinte semmi sem, az nehéz.

Kedvenc részem: Nyelvileg ez a rész sem áll a toppon, de amikor Maddy kérdez a melegséggel kapcsolatban, és kiderül, hogy a gyerekeknél nincs neme a puszinak, a kézfogásnak és az ölelésnek. Ez fontos volt, és szerettem.

Végezetül pedig, most ezt nem igazán tudom ajánlani senkinek. Ennél szinte csak jobb meleg erotikus könyvek vannak a piacon, és történetek az interneten, és nem igazán éri meg még a könyv formát és árat. Mint minőségben, mint történetben megfelel egy Júlia, Romana, Tiffany, Szívhang füzetnek, de azt sem azért olvassuk, mert jó. Sőt, nem is olvassuk szívesen.

Elizabeth Stone: Mondd, hogy ez a valóság!
Ekönyvbazár, 2018
286. oldal
Így olvastam: Nehezen tolerálhatóak a durván magyartalan mondatszerkezeteket, így a nagy szedés ellenére sokáig olvastam, és sok kis rövid ülésben.

Én ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm szépen az Ekönyvbazárnak, hogy elküldték nekem Elizabeth Stone könyvét recenzióra.

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

2018. január 15. - Szilvió

Sziasztok,
a ma hozott Rácz-Stefán Tibor könyv könnyű, szerelmes, limonádé, és egy picit Túl szép. Nézzük is. ;)tul_szep_cover.jpg

A könyv két srácról, Márkról és Olivérről szól. Márk egy vidéki srác, aki érettségi után felkerül Budapestre egy OKJ-s turisztikai képzésre, és egy közös albérleten osztozik legjobb barátjával Dorinával. Jah, és a lényeg, kövér. Viszont mielőtt ebbe belemennék, beszélek Olivérről. Olivér egy fiatal és tehetséges úszó, aki doppingbotrányba keveredett, ezért eltiltásban él. Országos ismertséget mint Pepsi reklámarc szerzett, amit Telivér ragadványnévvel vállalt. Ha azt kérdeznéd, két ilyen srác hol találkozik: Mindketten diákmunkát keresnek, és egy közös irodában kell tengetniük adatrögzítés jegyében telő estéjeiket, és hát ahogy az munkatársak között lenni szokott, lassan megismerik egymást.

Alapvetően, mégha közhelyes is, érdekes felvetés lehetett volna Olivér és Márk kapcsolata. Márk kövérsége nem csak mint testsúlyprobléma van jelen az életében, hanem az ételhez való viszonyt, a szeretet kifejeződését is láttatja, ugyanakkor folyamatos reflexióban van a külvilággal, figyeli, hogy ki figyeli, ki reagál rá ismeretlenül az utcán, és tele van belső szorongásokkal, és izgalmas, mély ugyanakkor vicces kikerülési stratégiákkal.

Olivér ezzel szemben felületesnek tűnik először, nagyon értékelendő, hogy az ő karaktere is megkapja a történetét, és megvilágításba kerül, miért bizalmatlan, miért felületes, és miért is lenéző az ő korai belső hangja. A személyiségének szerves része az úszás, a víz, és nagyon fontos, domináns jelenetek játszódnak itt, miközben kiürül az agya, vagy lehiggad.

Érdekes még a karakterekben, hogy városiak a szó legtöbb értelmében. Márk úgy látja a várost, mint egy frissen belecsöppent, Olivér pedig kiélvezi a lehetőségeket. Mindketten olyan életben élnek, ahol nem fontos haza menni, ahol nem húzza le az önmegvalósítást az, hogy ki is volt valójában, ki a környezete szerint. Mindenki kap esélyeket, mindenki él vele, és fontos csavarokat hordoz a történet ezen része, amiket szerettem is.

És nagyjából ennyi pozitívumot tudok erről a könyvről elmondani.

A történet semmiben nem lép túl jól ismert Betti, a csúnya lány toposzon, azaz Márk beleszeret egy szép emberbe, az viszontszereti, és úgy érzi megszépül a kapcsolatban, ami amúgy tök szép, csak nem szól másról, nincs más tétje a könyvnek. Nem tudom, hogy a várakozásaim voltak túl nagyok, és ez csak egy aranyos szerelmes történet, vagy hogy ez tényleg nem Túl szép műve a zsánernek.

betty_a_csunya_lany.jpg

A borító szubjektív, de borzalmas, bár én borzalmasnak tartok minden ilyen meztelen test és testiséggel kapcsolatos borítót vagy reklámot, mert azt gondolom, hogy szörnyen tárgyiasító, és szekunder szégyenem van tőlük.

Alapvetően a szekunder szégyen eléggé divatszó manapság, ezért sokféleképpen használhatjuk, a közös ezekben, hogy valami belső részvétet, szégyent fejez ki valamilyen teljesítménnyel szemben, amelyet az alkotója elfogadhatónak tart vagy felülértékel.

Az egész mű alatt úgy éreztem magam, mint egy IKEA katalógusban, ahol mindennek fel van tüntetve a márkája, mert ha Márk egészségtelenül eszik, azt a McDonald’sban teszi, ha sorozatot néz, akkor A zöld íjászt nézi,  a tányérai a falon (WTF?) Coca Colasak, Telivér (Ha ezt a nevet a Pepsi elfogadná, és teleplakátolná vele az országot, bojkottálnám a céget, és olyan tűntetést szerveznék, hogy az ország összes bevásárlóközpontjában egyidőben minden cég által gyártott terméket szétlöknénk 16:53-kor, de szerencsére ez a veszély nem fenyeget.) pedig a Pepsi plakátokon feszít, és ha büdös a szája, megeszi az utolsó Tic Tacot.

Márk büdös életébe nem ért el semmit, mert mindenről azt gondolta, hogy vagy nem akarja, vagy nem tudja. A könyv nagy részében liheg, vagy a sietéstől és a lépcsőzésről vagy szexuális izgalmában, és azért kellene szeretnünk, mert képes olyan mély gondolatokra, minthogy fent és lent, meghogy épp erős vagy gyenge, sőt három szó erejéig a jin és jang témára is kitér, amiből én egy random macskásat hoztam nektek.

macskas.gif

Mondtam, hogy nagyon random.

Nyelvileg komoly problémákat hordoznak olyan túlmagyarázások, minthogy: „a hazudós hangján. Amikor így beszél, semmit nem szabad elhinni neki.”, és ezzel több helyen találkoztam. Azt kell ilyenkor feltételeznem mindig, hogy ez nem komoly olvasásra, nem komolyan vehető olvasósnak szánt szöveg, és ez elkeserít. Most is.

A történet azon túl, hogy spoilerbe csapna át a megismerkedésen kívül minden rossz, elnagyolt és átgondolatlan, kicsikben és nagyokban is. Nincs olyan, hogy egy bár személyzete megtagadja egy vendégtől a kiszolgálást, és akkor ez még csak egy dolog, ami legalább szimbolikus, de az egész ennél sokkal nagyobb, sokkal elrugaszkodottabb, sokkal Hollywoodibb (Toljunk össze tíz panelt! Okéjó.) mint bármi amit valaha tapasztaltam, de érződik rajta az a jól felismerhető kínais hamisítvány gumi illat, ami letagadhatatlan és mindannyiunknak az emlékeibe vésődött.

Az elbeszélés mindig első szám első személyű, és erősen közli a pillanatnyi gondolatokat, viszont néha külön bekezdésben dőlten csak a gondolatai beszélnek, amit nem tudtam kezelni, mert nem vált el sem stílusban, sem elbeszélői szerepben, máshol is csak az emlékeket és a gondolatokat olvashatjuk, semmiben nem válik ki, ahogy itt sem.

Két komoly erkölcsi problémám is akad még: és ami a legbosszantóbb, hogy nem szerves részei a könyvnek, tehát egy valamire való szerkesztői munka simán kiszedhette volna:

Márk OKJ-s turisztikai képzésen van, ahol tanulnak politológiát, és egy ponton megjegyzi, hogy nem érti a tárgy létjogosultságát. Nincs a műben jelentősége ennek, és pont ezért nem értem miért kell ennyire baromi erős állítást tenni, főleg mert a politológia a közélettel és a különböző (hatalom)kultúrák találkozásával foglalkozik inkább, és hát az utóbbi elég erősen csatlakozik a turizmushoz.

tudos.gif

„Lemegyünk a metróaluljáróba, csövesek közt haladunk el, a bűz nem túl kellemes, de hát ez van.”
Nem baszd meg, egy hajléktalannal még mindig nem az a legnagyobb gond, hogy büdös, hanem az, hogy hajléktalan. Ez egy szociális tünet, amit kezelni kell, és nem leundorítózni, főleg akkor, de tényleg, főleg akkor, ha semmi nem következik ebből a mű további részében.

baszdmeg.gif

Kedvenc mozzanat: Olivér nagyon jó döntéseket hozott, és azok a mozzanatok még egészen indokoltak is, talán idealizáltak, de örültem neki. :) Ennek őszintén.

Végezetül, nem tudom kinek ajánlom a könyvet, ha kíváncsi vagy rá, vagy a saját szemeddel győződnél meg, keress egy könyvtárat, és ne utáld magad, amiért nem veszed meg.
Én személyesen hosszabb ideje nem raktam ki ezt a posztot, mert úgy éreztem nem lehet ennyire rossz, és csak a Fogadj el! utáni csalódottságom diktálja, de mielőtt visszavittem a könyvtárba, kivettem a post-iteket, és beleolvasva, rájöttem, hogy de, tényleg ennyire nem szerettem, mégha reméltem is, hogy a bakik elsőkönyves botlások.

Viszont moly.hu-n egész magas %-on áll, szóval ha esetleg te azok között vagy, akiknek ez a kedvenc könyve, reagálj bátran, és diskuráljunk róla, de ez vonatkozik bárkire, akinek mondanivalója van, keressen bátran komment szekcióban. :) Ha esetleg háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagrammra.

A következő posztban folytatjuk, könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Ryan Loveless: Ethan és Carter

2017. augusztus 28. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy számomra különleges könyvről hoztam értékelést. Amikor 16 éves voltam és kezdtem felfogni, hogy meleg vagyok, akkor valahogyan logikusan jött, hogy szeretnék erről olvasni. Az első könyvek között találtam meg az Ethan és Cartert, és ez volt az első, amit kikölcsönöztem... Szóval újraolvastam az én első meleg olvasmányomat.

eathanki.JPG

A könyv a Könyvmolyképző Kiadó Szivárvány kör sorozatának első darabjaként jelent meg, és tényleg egy nagyon más szerelmet ír le. Eathan traumás agysérüléssel él, mióta fiatalon balesetet szenvedett. Ez sok különböző tünettel járhat, ahogy az a könyv történetében is hangsúlyt kap. Ethan nem ismeri a társadalmi tabukat, és bipolárisan látja a világot. Valaki vagy jó, vagy gonosz szerinte és ha jó, akkor a barátja is, és látja mindenben a zenét, így különösen Carterben. Mert Carter Turette-szindrómás. Ez nála elsősorban tikkelésben, irányíthatatlan mozdulatokban és dadogásban jelenik meg, ami miatt igyekszik kizárni magát a társasági életből. Ezért is költözik egy kisvárosba, Eathan szomszédjába. 

És itt most álljon a kedvenc idézetem erről a szomszédos viszonyról, meg a zenéről:

– Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. – Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. – Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. – Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. – Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja. Te meghallottad – mosolygott rá Carterre.
– De csak miután megmutattad – felelte Carter. – Köszönöm.

Ez a könyv egy olyan szerelemről szól, ami valahogy visszásabb, és mégis őszintébb. Valljuk be, ezekkel a betegségekkel (főleg melegként) nehéz lehet párkapcsolatban élni, így talán ez is egy kapocs köztük, viszont emiatt lehet egymás kihasználása is, és ettől erősebbé is válhat egy kapcsolat... Szóval nem tudom. 
Mert Carternek szüksége van Ethanre, mert Ethan nélkül, aki a betegségében a zenét látja, nem tudná magát elfogadni és egyébként is a belső mindent felemésztő magánytól retteg a legjobban, és hát Ethannek is szüksége van valakire, aki figyel rá, és akivel ő törődhet a maga módján. Szóval mindketten szeretetéhesek. Nagyon. És ettől szeretjük meg őket nagyon azt hiszem.

Miért imádom ezt a könyvet én?
Legőszintébben mindig egy betegség kapcsán beszélhetünk szerintem sorsfordító pillanatokról, és az AZ ELŐTT itt elég nagy fókuszt kap Ethan életében. Nekem személy szerint azt adta, hogy mindenkinek van egy AZa, és mindenkinek van egy AZ UTÁNI élete. Erről csak úgy eszembe jut, amit a KMK Vörös Pöttyös sorozatának a borítóin lehet olvasni, és egyszer általánosba kiírtam magamnak, de fontosnak tartom ma is:

Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van,
és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont…

Amik idegesítenek a könyvben:

  • Borító: Szép, de a két szereplő nem egy magas, és Ethan vörös. PLS.
  • A borító hátán a felirat: "A könyv leplezetlenül szókimondó." Nem tudom, hogy másként lehet egy traumás agysérülésről beszélni, ha az egyik tünete épp a leplezetlen szókimondás.
  • "Az ágynemű friss volt. Talán Liz húzta fel, még mielőtt hírt kapott volna." Egy meleg témájú könyvtől nagy elvárás, hogy ne legyen szexista? Vagy kellett ez a mondat így? Mindenképp?
  • Ethan testvére Eliot és legalább kétszer cserélték fel a nevüket. Egyszer Liz Ráparancsolt Ethanre és Eliot ugrott rá, korábban pedig Eliot mondta Carternek, hogy ha hazaérnek, szeretkezzenek. LOL. Vagy hát ciki, na.

Kedvenc rész: Most is egy karaktert emelnék ki, Eliotot. Alapvetően ő egy kamasz srác, akit hajlamosak vagyunk félreérteni, mert hol feszült, hol haragos, hol semleges, hol pedig végtelenül kedves. Idegesített, hogy sokszor emlegették, hogy nem lehet rajta kiigazodni, és tetszik az a mélység, amit megkap.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki olvasna egy meleg romantikust, vagy ismerkedne a beteg karakter a könyvben (egyébként egyre populárisabbá váló) témával. :)

----------------------------

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel nem tudom, milyen hét előtt álok és értékeléssel is adós vagyok, tuti biztosra egy nyári olvasási tervekkel kapcsolatos összefoglaló várható vasárnap, de amíg nem jön se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról

Hayden Moore: Nem játék

2017. június 24. - Szilvió

Sziasztok,

az előző posztban értékeltem Becca Prior: Talált celEB című regényét, ami a múlt héten jelent meg a newkids kiadó gondozásában a mai művel egy kötetben.
Elöljáróban: egy nagyon szórakoztató, könnyű, de fordulatokkal teli románcot olvastam, megspékelve egy hatalmas adag tudatos média és hírfogyasztásra való felhívással (AMIT NEM LEHET MA ELÉGGÉ HANGSÚLYOZNI), aminek egy melegekkel játszó Nagy Ő televíziós műsor hazugságai, játszmái, és egyáltalán a világa áll a középpontjában.

nemjatek.jpg

A regény fókuszában két főhős áll, akik egyes szám első személyben, váltott narrációval mesélik el a történetet.
Wesley Sullivan egy fiatal musicalénekes és színész, akiről egy szemét újságíró lehozta, hogy meleg, és mondhatni derékba tört a karrierje. Fontos a karaktere szempontjából, hogy kócos, hosszabb hajú, alacsony, és nagyon kék szemei vannak, és nagyon hajaz Pán Péterre, nem csak megjelenésben, hanem viselkedésben is. (Bár vicces módon én a felnövő Pán Pétert magas vékony srácnak gondoltam eddig.) A legjobb barátja nevezte, hogy szálljon ringbe a nagy ő kegyeiért, és ha egy tv társaság kiválaszt, akkor nincs visszaút.
Anthony Woodward egy lecsúszott pop énekes és dalszerző, aki maga vállalta melegségét (egyszerre több médiumon- wow.), majd szakítottak a pasijával, amitől ő teljesen padlóra került. Mint érzelmileg, mint szociálisan, mint énekesként. A menedzsere egy utolsó kapaszkodó lehetőséget látott abban, hogy ő legyen a következő széria meleg Nagy Ő-je, és szintén kész tények elé lett állítva.
Mindkét szereplő az esélytelenek nyugalmával, kezd neki a műsornak, és egyébként sincs már vesztenivalójuk, és csak játéknak fogják fel az egészet... Egészen addig, amíg nem találkoznak. 

A történet nagyon jól játszik az idővel. Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy kidobom a könyvet, ha nem történik meg az, amit vártam. A találkozás, és a szerelem első látásra elég hamar megtörténik, de részben a showműsornak betudhatóan, részben a saját (egyébként jól megindokolt és alátámasztott) baromságukból elég sokat kell várniuk, hogy egyáltalán ki legyen mondva ezekből az érzésekből bármi. És ez az időhúzás többször tér vissza és kivétel nélkül fantasztikusan van kidolgozva.

A világról még szeretnék egy picit beszélni. Alapvetően eléggé hollywoodi hátteret kapunk, amiben valószínűleg nem ismerjük ki magunkat, de mindannyiunknak van egy képe egy Nagy Ő forgatásról, és az enyém eléggé idilli, mert igazából még sosem gondoltam bele, hogy mi folyik ott (Kivéve amikor Benkő Dániel nem Edit asszonyt választotta, azt a mai napig nem értem.), hogy például, miként tud a Nagy Ő egy este alatt 20 nevet megjegyezni. És én ennél a pontnál jöttem rá, hogy egy baromi alapos íróval van dolgunk. Nem biztos, hogy így épül fel egy ilyen műsor, de egy nagyon reális és hihető alternatíváját mutatja meg. 
Ebben a világban élnek szemét producerek, forgatókönyvek, amelyek egyik pillanatról a másikra újra íródhatnak, és tényleg nagyon nehéz megsaccolni a végkifejletet, amiben nem az együtt maradásuk, vagy együtt nem maradásuk lesz a legnagyobb csavar, mert végül is minden a pénzről és a hatalomról szól.

Ami böki a szemem: Cím. Beírom a googleba szerző nélkül, és a "medve nem játék" székely viccet hozza fel végtelenítve (véletlenül találtam meg, de lehet, hogy ezentúl lesz egy ilyen tesztem címekkel), és egyébként sem hiszem, hogy nem volt jobb ötlet ennél. ENNÉL. Nem túl kifejező, és elég sok történetre húzható rá, egyáltalán nem specifikus.

Kedvenc rész: A kondis jelenet az elejéről Wesley szemszögéből. Az a leírás nagyon wow.
És van egy kedvenc idézetem is: 

Egy rózsaszín pónilovon ült, nyerített, iszonyatosan nézett ki, hányástól bűzlött, és én szerettem.

Ajánlom mindenkinek, egy letehetetlen, fordulatos, de üdítő nyári olvasnivaló, és figyelni fogom a szerzőt is. :)

----------------------------

Bár azt ígértem, hogy Karafiáth Orsolya értékeléssel jövök, de kicsúsztam egy picit a saját határidőmből, ezt a könyvet viszont nem akartam csúsztatni. :) Így valószínűleg jövő héten fogom a Kicsi Lilit hozni, és beállunk a heti egy poszt átmeneti korszakra, mert most végeztem a vizsgákkal, jövő héten viszont elkezdek dolgozni, amitől még nem tudom, hogy mennyi időm és energiám marad olvasni és tartalmat gyártani, de igyekszem majd nem eltűnni. :)

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztom most már tényleg a Kicsi Lili hangulatfestés lesz, de addig is:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Borítókép a beccaprior.hu-ról

Becca Prior: Talált celEB

2017. június 17. - Szilvió

Sziasztok,

ahogy a hét elején ígértem, a frissen megjelent, még ropogós Becca Prior Talált celEBjéről hoztam értékelést. A fülszöveg egy izgalmakban bővelkedő, kellemesen bizsergető történetet ígér, a szerzőnőtől tényleg megszokott nyers stílussal, humorral, és erotikával. És ezzel a csodálatos borítóval: talaltceleb.jpg

A történetét szeretném először méltatni: hihetetlenül szövevényes, nagyon jól felépítve mutatja be az újságírás fellegvárának világát, olyan karakterekkel, akiknek vitathatatlan helye van a csúcson: nagyon egyediek, sok oldalról látjuk őket, és végtelenül profik. Arthur Chapman egy újságíró, aki a piacvezető hírorgánum feje, a titkárnője, Sheila McCarty, egy majdhogynem robot, aki mindent meg tud oldani, és közben nagyszerű személyiség, mint egy igazi lelki támasz a megszokott szuperhősök mellett, Arthur helyettese Montague StJames, aki a húgával Veronával megkapja majd a helyét és mélységét, és az állatvédők közül is a legállatvédőbbekkel találkoznak, így Zacary Monroewval és Charles Aubreyjel.

A cselekményről pár szót: Arthur Chapmanől megszámlálható ember tudja, hogy meleg, és ezt ő jónak is gondolja. Akkora hatalom összpontosul a kezében, amit nem szeretne eljátszani, és ezzel meg is ideologizálta a titkolózást. Egy napon, ami nagyon hasonló az összes eddigihez, Art elindul a munkahelyére, Sheila közben olvassa fel telefonba a napi teendőit, amikor kivág elé egy kóbor kutya, amit azonnal bevisz egy állatkórházba, és ezen keresztül megismerkedik a metropoliszuk állatvédelmének gyatraságával, és elkezd egy cikksorozaton dolgozni, aminek az adatgyűjtése kapcsán ismerkednek meg Zackel és a munkatársaival... És innen kezdődnek az izgalmak, amikről csak annyit fogok elmondani, hogy én egy picit vaníliábbra számítottam a fülszöveg alapján, de örülök, hogy nem lett az. ;) 

Nagyon tetszik még a műben, hogy sokszor nevettem fel. Megvan  a szereplők karaktere, amihez szabva van a saját, de egyébként hasonló humoruk. Tetszett.
Jó, hogy az erotikus, vagy akár pornográf tartalmak, amikkel nincsen semmi baj, hisz ez egy vállaltan ilyen jellegű könyv, nincsenek túlsúlyban, sőt, kifejezetten elegánsak.
Szerettem a könyvben, hogy nagyon jól épül fel. Tele van fehér foltokkal, amiknek vagy lesz feloldásuk, vagy nem, de nagyon jó feszültséget adtak a regény végéig.

Örültem, hogy olyan karaktereket kaptunk, akik nem new adult szereplők, hanem saját életük van, amiket már jól kiépítettek, saját ügyekkel és értékrendszerekkel. Ez hatalmas lépése szerintem az írónőtől, mivel a korábbi könyveiben főleg őket mozgatta (korábbi könyveiről is írtam:Becca Prior: Tanítvány I.-II.-III., Becca Prior: Stocholm-szindróma).

A new adult műfaj Dóri Online Olvasónaplója szerint:

  • a szereplők a felnőttkor küszöbén állnak, már nem tinik (young adult), de még nem is teljesen felnőttek, a 18-26 éves korosztályról van szó
  • a főbb élményeik: egyetem, elköltöznek otthonról, először munkába állnak vagy komoly párkapcsolatba kezdenek (eljegyzés, házasság)
  • persze ezek az a műfaj is kombinálódhat más műfajokkal, pl. fantasyvel, stb.
  • az alábbi témákat dolgozzák fel a leggyakrabban: személyiségkeresés, szexualitás,drog-alkohol használat,  családi gondok, az ártatlanság elvesztése, a kudarctól való félelem

forrás: http://ittvalahol.blogspot.hu/2013/10/mi-az-new-adult.html

Viszont voltak vele komoly problémáim, amik főleg a szerkesztést érintik, és nem dühítene nagyon, ha nem tudnám, hogy Becca jól tud írni, de így kifejezetten rosszul kezelem.

  • Cím: A nyolcvanas kilencvenes évek költészetében volt ennyire nyelvkihasználó a költészet, és szerencsére nekik is leáldozott. A talált szó indokolatlan, hisz ha elütök valamit, akkor azt a legkevésbé sem megtaláltam, maximum kifejezetten ironikusan, beszélt nyelvi formákban használjuk így. A celeb szó a nem címszerepű kontextusban talán kétszer fordul elő a könyvben, mindkétszer indokoltan negatív kontextusban.
    És: Alapvetően gyakori és visszatérő problémám az, ha magyar vagy kelet-európai írók nyugati környezetben játszódó cselekményeket írnak, de Becca történeteinek nagyon jól áll ez a háttér, álltai jól használja ki a lehetőségeket, de most abban a pillanatban, amikor indokolttá válik a cím (vagy hát kiderül a miért), hatalmasat esik ez az illúzió. Angol neve van az újságoknak, a szereplőknek, az intézményeknek, mindennek, és erre jön a CelEB. Basszus.
  • Az első 70 oldal: Valamiért nagyon nehezen találja meg a hangot, és ezt be akarom tudni annak, hogy új terep a felnőtt szereplők felnőtt életének ábrázolása, de a szerkesztőt semmi nem mentesíti. A második oldalon egy mondaton belül kétszer szerepel a gyors jelző, és több példa van erre a figyelmetlenségre, mint amin említés nélkül át tudnék siklani, és néha a soktagmondatos mondatok sem sikerültek olyan jól, hogy ne szakítson meg olvasás közben, és ez tényleg fájt.
  • Nevek: A StJames testvéreknél még megérthetem, sok szülőpár nyomorék, és választ szar nevet a gyerekének, van Csongor és Tünde testvérpár ismerősöm (Basszus, a színdarabban szerelmesek lesznek egymásba, és legalább kétszer szexuális aktust létesítenek metaforikusan.), szóval a Montagoe - Verona testvérpárral nincs is nagy probléma.
    Van viszont ez az Arthur Chapman nevű főszereplő, és ez a kis vizslaszerű kutya, akinek kapcsán eszébe jut, mennyire fontos az állatvédelem. És most vessünk egy rövid pillantást a Garfield című film állatkínzó karakterére: Happy Chapmanre. Remélem, hogy csak véletlen volt, és akkor egy picit kevésbé kínos.happy_chapman.jpg
  • Újágcikkek: A könyv végén találhatóak olyan újságcikkek, amiket az epikus befejezését adják a történetnek a narráció mellett (Ami egyébként remek ötlet volt, és volt ahol jól is sült el.), és ezek közül kettőben nagyon médiátlan cikkek vannak: Az egyikben egy díj kiosztása kapcsán volt egy szakmaibbnak tűnni akaró cikk, ami borzasztóan búlváros lett. Én nyilván a saját szakterületemről olvasok tudományos ismeretterjesztő sajtótermékeket, de nem találtam szinte sehol semmit pl. É. Kiss Katalin magánéletéről amikor megkapta két hónapja a Bolyai-díjat, és én ezt akarom gondolni más tudományterületekről is (Mellesleg szerintem ez a normális. És gratulálok É. Kiss Katalinnak, aki egy fantasztikus nyelvész.). A másik ilyen pedig egy Forbes cikk, ami szintén összeollózott, bulváros, és rossz volt, mert sokkal igényesebb és sajátabb tartalomgyártást képvisel a Forbes, és folyamatos követőjükként van némi személyes sértettségem ebben.

Kedvenc rész: Amikor Shaila lakásán beszélgetnek a videó kapcsán. A kedvenc karakterem pedig egy mellékszereplő, akiben pontosan megmutatkozik Becca Prior nagysága a karakterekben, a kreativitásban és a pontosságában: Anna Fischer. Imádom ezt a nőt. Gratulálok hozzá. Wow. :)
És majdnem elfelejtettem egy Kimmel nevű emberre bármikor rábíznám az életem. Kemény hangzású, de magas, és szeretetreméltóan hangzik. Egy picit mindig elolvadtam, amikor ezt a nevet olvastam.

Végezetül szeretném elmondani, hogy ajánlom ezt a könyvet egyébként mindenkinek. Nagyon fontos gondolatok és üzenetek vannak benne mindannyiunk számára, telis-tele van feszült, és izgalmas helyzetekkel, fantasztikusak a karakterekkel, és egy erős szerkesztéssel nagyon széttömjéneztem volna, mert megérdemli.

Ha túljuttok a nyolcvanadik oldalon, imádni fogjátok. :)

----------------------------

A regény egy kötetben jelent meg Hayden Moore Nem játék című regényével, aminek majd külön posztot szentelek, de most Karafiáth Orsolyától olvasom a Kicsi Lilit, mert egy picit hardabb dologra van szükségem, de heteken belül érkezik a Nem játékról is a poszt. :) Eddig részleteket olvastam, és kíváncsivá tett. :)

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztom valószínűleg egy Kicsi Lili hangulatfestés lesz, de addig is:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Borítókép a beccaprior.hu-ról

Becca Prior: Stocholm-szindróma

Sziasztok,

az első posztomban értékeltem már Becca Prior: Tanítvány című sorozatával, és most a kedvenc könyvemről írnék, mert ebben a könyvben kellően erősek a jellemek, nagyon jól kidolgozott a háttere, és az elrablásból felébredő szerelem képének abszurditásával együtt őszinte és tiszta a világ, amit felépít maga körül. Beszív, és elveszel az alvilág rejtelmeiben. A hangulatadásomban szeretném megmutatni azt a hátteret, amikből a szereplők indulnak, és a szerelmi vonalat. A kép alatt kezdődik is:

sskicsi.jpg

Háttér

A regény indításában Brian Hayest, a melegségét nyilvánosság előtt titkoló modellt elrabolják. Elrablója Jake Harris feladatából adódóan kénytelen mindent tudni Brianről. Na, de ki is ő: Brian a legifjabb Hayes, akinek az édesanyja fiatalon meghalt, édesapja a maffia egyik ura, aki keresztapjával próbálja konfliktusok nélkül felosztani az alvilágot. Brian beleszületett egy puskaporos hordóba, amiből ő próbált minél messzebb kerülni, miközben tudta, hogy az édesapja folyamatosan figyeli, és a szituációkból rájön, hogy a hideg és mogorva édesapa a gyermekkori játékok között megtanította túlélni egy olyan helyzetben, mint amilyen az elrablás például... Állati érdekes és fordulatos kapcsolat alakul ki az apja és közte, fontos dolgok derülnek ki, és nekem egyértelműen Morgan Hayes a kedvenc szereplőm lesz.

A hátlapján azt írták, a könyv több mint egy egyszerű krimi. A könyv tele van titkokkal: Mi van, ha az apád az alvilág ura, és te vagy az ő gyenge pontja? Mi történik, amikor apának és fiúnak le kell ülniük beszélgetni? Hogy válik valaki - egy teljesen átlagos srác, akit mondjuk Jakenak hívnak - emberrablóvá?

Erre spoiler nélkül adhatok választ: Jake testvérét elrabolják, élete veszélybe kerül, és megmentéséért cserébe el kell vállalnia mindent. Jakenek senkije sincs az édesanyján és bátyján kívül, és a könyvben méltán nagy szerepet kap ez a kapcsolat. Benne van a testvéri elfogadás és önfeláldozás, benne van egy hatalmas adag szülői szeretet, és a család szentsége, amely összességében talán a legdominánsabb, minden erotika és minden alvilági mögött.

Szóval a mű egy családi dráma. Vagy legalább három, négy. Mert az alvilágban (úgy képzeljük), az ember bármelyik pillanatban meghalhat, így tud a jelenben élni, és el kell engednie a múltat, és készülnie kell arra, hogy nem biztos a holnap, viszont a bosszú mindent felülír. Egy nagy alvilági szembenállásba kapunk belátást, és megértjük, vagy érteni véljük az okokat, és az igazi előzményeket, miközben még az ötszázadik oldalon is meg tud lepni minket. Sőt. Briannek szembe kell nézni a családi múlttal, ami gyökerestül felforgat mindent, és kénytelen kibogozni a kibogozhatatlannak tűnő szálakat, melyek hatalmas és kreatív bravúrral vannak kidolgozva és egyáltalán kitalálva.

Szerelem és szerelmek

Szintén tudjuk a borító hátlapjáról, hogy Jake és Biran egymásba szeret. Ez nagyon vicces kapcsolat, egyrészt azért, mert az első oldalon feléleszti bennünk a szerzőnő a feszültséget a Stockholm-szindróma definíciójával, másrészt mert Jake mindent tudni vél Brianről, harmadrészt, mert mocskosul tűnhet úgy egy elrabló számára, hogy csak ki akarja használni elraboltja a szabadulása érdekében, aminek a belső évődését állati ügyesen érezteti az írónő.

Ami számomra szembeötlő, és valamelyest kritikával illethető, az az, hogy ömlesztve kerülnek elő a melegek. Meleg Brian legjobb barátja, aki nagyon szép történetet kap, és meleg Brian szomszédja is, akivel a legjobban tudok azonosulni a könyvből. És persze a kettejük kapcsolata is állati izgalmas lesz, és ők ketten kiteszik a mű legjelentősebb mellékszereplőinek egy jelentős hányadát. Ezt sokáig irracionálisnak gondoltam, de mióta a meleg világban létezem, látom azt, hogy a statisztikai minden huszadik ember meleg állapot létezik, és a hasonló problémák és életmodellek miatt közel kerülünk egymáshoz melegként. Szóval igen, ez egy beleköthető dolog, de ez nekem ebben élőként abszolút nem különös. Már.

A mű szerintem leggyengébb pontja a vége. Addig ugyanis a cselekmény abszolút pörög, és értem, elhiszem és imádom minden sorát, aztán az epilógusban felvázol egy nehezen elképzelhető világrendet, és eléggé nagy vonalakban dolgozik, ami meglepő volt Beccától, és nem is igen értem, de próbálom kárpótoltatni magam az előző 500 oldallal, és az egész világgal, amelyet megismerhettünk benne.

Kedvenc részek: Egyrészt a két főhős előbújásai. Imádtam ezeket a jeleneteket. Jó, hogy nem megy minden jól, hogy minden feszültséget érzünk, és erős értékrendeket mutat fel mindkét családból. :)
A másik nagy szerelmem Nathan előzménytörténete, amivel groteszk módon szeretnék azonosulni.

 ---------------------------

Nagyon szeretem ezt a könyvet, és ezt nem is akartam, és azt hiszem nem is sikerült volna eltagadni. Egy picit féltem is ezt a posztot megírni, de most hamarosan jön a szerzőnő új könyve, és előtte mindenképpen ajánlani akartam nektek. :) Szóval fogadjátok szeretettel. :)

Ha olvastátok már, vagy kérdéseitek, megjegyzéseitek vannak, keressetek bátran a komment szekcióban.

Kísérleti jelleggel megosztottam az instagram oldalamat fent, és gondolkozom azon, hogy facebook oldalt is indítok a bloghoz, ha ezekkel kapcsolatban is van gondolatotok, írjátok meg, különösen azért, mert még bizonytalan vagyok.

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

A kép a szerző oldaláról: http://beccaprior.hu/

Becca Prior: Tanítvány I.-II.-III.

2017. február 19. - Szilvió

Sziasztok,

nagyon sokat gondolkodtam arról, hogy mivel is kellene indítani a blogot, és végül a legtermékenyebb magyar, meleg témában alkotó, heteroszexuális írónő sorozata mellett döntöttem. Mert szeretem, és mert a legelöl van a polcomon...

t1.jpg

 Alapvetően nem egy szépirodalmi mű. Még csak az igénye sincs meg, és a szerzőnő ezt már az első könyv előszavában közli. És ehhez tartja is magát. Viszont annál szórakoztatóbb, és izgalmasabb... Ja, és persze annál erotikusabb is.

Első könyv

Állati jókor jött az életembe ez a könyv, mert épp végeztem a vizsgáimmal, és megtaláltam a szegedi egyetem könyvtárának a szabadpolcán, amiért hatalmas pacsi nekik. ;)
A könyv felütésében egy a biológiához nem értő, de egyébként lelkiismeretes, és jól tanuló srácot (Harry-t) ismerjük meg, aki a barátaikkal, és az őket körülvevő lányokkal tölti a szabadidejét, illetve egy (habár a valódi tudását nem csillogtatja meg, de teljesen elhiszem) állati okos és brutál fiatal biológust (Lewist), aki beugrik tanítani a korábbi professzora helyére.
Mindhárom könyv a váltott nézőpontú első szám első személyű elbeszélést használja, amely a könyv első részében kifejezetten szórakoztató. Fokozza a feszültséget, megmosolyogtatva mutat görbe tükröt az itthoni meleg társkeresés nehézségeinek és töketlenségeinek (megspékelve egy rohadt nagy adag tanár-diák kapcsolattal), és mindkét szereplő belopja magát a szívünkbe. Viszont ez a kettős nézőpont a könyv közepén unalmassá kezdd válni. Még az egyébként nagyon izgalmas szexjeleneteknél is, amelyek viszont valóban állatira kidolgozottak az elejétől kezdve (és amit sosem fogok megérteni, csak imádni). Nem volt még meg szerintem Harrynek és Lewisnek a saját hangja, és ez Harrynél egy picit zavaró is volt egy ideig, de ahogy megismerjük a gondolatait és a történetét, ez is abszolút helyreáll.
A vége paradox módon kiszámítható volt, és mégis idegesítően nem akartam belátni, mert hát "Első könyv", és ott is zavart a tipródásuk, de csak mert nagyon benne voltam, és nagyon összezúzott engem is.

Kedvenc belőle: A buszozás, meg az egész kirándulás nagyon klassz volt, azon belül az odaút, és Harry reggeli kirándulása. Milyen vicces szó ez a kirándulás ebben a szituációban... ;)

Második könyv

Meg van az érzés, amikor a szerelmetek az égben köttetett, de az istenek sem tudnak segíteni rajtad, viszont vannak remek barátaid. Ha igen, akkor ez a könyv neked szól. Ha nem, akkor is. Ha az első könyv a társkeresés nehézségeiről szóltak, akkor ez egyértelműen az előbújásról, családtagoknak, barátoknak. Nagyon érdekes történetek vannak a könyvben, Harry családjával való kapcsolata nagyon érdekes, csavaros, és tanulságos, a barátai pedig barmok, akiket csak szeretni lehet. Üdítőek, de a legjobb családtag egyértelműen Teddy, aki érdemben az egész rész megoldását adta.

Kedvenc belőle: Amikor Teddy beront az igazgatói irodába. Ez egyértelmű. Meg a végzős bál. *.* igen.

Harmadik könyv

Furcsa volt. Furcsa a szó legtöbb értelmű jelentésében. Ez egy erotikus sorozat volt a maga bájaival, de ebben a részben olyan mély és őszinte hullámvölgyek és hullámhegyek voltak, amik végigbőgették velem az olvasást, akár szépek és meghatóak, akár nehezek, és... marhára nehezek. És szeretem őket, továbbra is, szeretem, hogy együtt birkóznak meg mindennel, hogy megérkezik Hope, akinek a nevét adnám a gyerekemnek én is, de mégis giccses, és szeretem, hogy itt komoly döntések vannak. Grace pedig kilép a hagyományos csodanagyi szerepéből, és hatalmas mélységet kap, amelyet üdvözlök (és aminek teljesen megértem az érveit)Sokkal emberibbre és emberközelibbre sikerült ez a kötet, de egye fene, csak jöjjön már a negyedik. ;)

Kedvencem belőle: A nagybetűs ROMANTIKUS vacsora, és ez az idézet. Ezt még facebookra is kiposztoltam:

..Aztán szívhez szólóan elmesélte, hogy már nem remélt ilyen csodát az életében, és hogy szeretné, ha együtt öregednénk meg...
- Ez gyönyörű nagyi. Mit válaszoltál? - kérdeztem félve, mert még mindig nem nézett rám.
- Azt, hogy már rég megöregedtünk, és hogy utálom a meglepetéseket.

----------------------------

Ennyi volna az első poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom... Vagy ha olvastátok már valamelyik kötetet, várom a ti véleményeteket is. :)

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

A képek a szerző oldaláról: http://beccaprior.hu/