Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Susan Faludi: Előhívás (Mindent apámról)

2019. január 20. - Szilvió

Sziasztok.

a mai bejegyzésben egy fontos és klassz könyvről fogok beszélni, amit a Pulizer-díjas feminista újságírónő, Susan Faludi írt az édesapjáról, az egykori Faludi Istvánról, aki több év hallgatás után ír a lányának, hogy mostantól Stefánie Faludi néven létezik. elohivas.JPG

Susan és Steven, István, már évtizedek óta nem beszéltek. De persze, tudnak egymásról. Így Susan tudta, hogy Steven a rendszerváltás után hazaköltözött Magyarországra, és hogy most ott él, Steven pedig tudta, hogy egy tehetséges újságíró, író a lánya. Így nem meglepő, hogy a nemi helyreállító műtéte után azt kéri Stefánie, hogy Susan írja meg a történetét.

Stefánie kezdetekben azt szeretné, ha a regény a transzságáról szólna. Arról, hogy hetven éves kora felett nővé operáltatja magát, mert elege van a macsó képből, amelyben élni kényszerül. Susan viszont kíváncsi mindenre. Kíváncsi arra a nőre, aki az apja, és kíváncsi arra a világra, amely meghatározza őt. Mint a pszichológusnál is, előkerülnek a gyermekkorral kapcsolatos kérdések,és Susan nem csak a transz címkével kapcsolatban kérdez. Susan az elfojtásokra, az elhallgatott történetekre kíváncsi. Helyszínekre, ahol az apja élt, emberekre, akikkel találkozott, és mindarra, ami megadja az ember identitását.

István zsidó nagypolgári családban született Budapesten a századforduló után. Ekkor könnyű volt zsidónak lenni Magyarországon, könnyen asszimilálódtak, magyar neveket vettek fel, rangokat kaptak, és számítottak a kulturális, szociális életben. Aztán élnie kellett a Numerus clausus, az első és a második zsidó törvény korában is, ahol először korlátozták a zsidók egyetemi képzéshez való hozzáférését, majd azt, hogy értelmiségi pályán helyezkedjenek el, és torkolt mindez a sárga csillag viselésén, a csillagos házak felállításán és a gettósításon keresztül a holokausztba. Susan pedig tudja mindezt, és tudományosan is vizsgálja.

Beszél arról, hogy milyen szerepe volt mindebben a vakon revizionista magyar politikának és nemzetnek, beszél a felelősségről, ami nem kizárólag a német birodalomé, és idéz és citál tudományos munkákat olvasmányosan, miközben azt is elmeséli, hogy az apja hogyan nem viselte a híres sárga csillagot, és hogyan mentette ki hamis nyilas karszalaggal a szüleit a biztos halálból. Nagyon megrázó, de messzemenőkig korrekt és alapos munkát végzett az írónő mindkét szálon.

Ehhez hasonlóan progresszív demokrata világnézetből, de maximális alapossággal ír arról, hogy milyen a rendszerváltás utáni politika Magyarországon. Beszél a ki nem gyógyult kommunizmusról, a tovább élő Trianon sérültségről, és különös figyelmet szentel a 2002-2016 közötti politikai helyzetnek, így a Magyar gárda masírozásainak, a jobbra tolódásnak, a Budapest Pride felvonulás szétverésének vagy a szocialista városvezetés tehetetlenségének is. Alapvetően nem magyar piacra született a regény, ez a kép azonban mégsem felületes, és belülről nézve sem torz, ami a könyv egy hatalmas bravúrja. Következetes, alapos és logikus képet mozgat a nem hétköznapok szintjén történő, de azt meghatározó politikai helyzetről.

A regényben beszél még a világháború utánról, az 1945,és  a kommunista hatalom átvétel, 1948 között eltelt időről. Hogy István hogy került Brazíliába, szintén hamis papírokkal, majd onnan az Egyesült Államokba néhány év múlva. Beszél István ekkori fiatalságáról, talpraesettségéről és politikai kapcsolatairól, amiket együtt használ, hogy egy jobb élet felé terelje sorsát.

A könyv több pontján lesz hangsúlyos a család, mint olyan. Így egyrészt a városi zsidó kultúra, amiben István felnőtt, másrészt a család, amiben Steven és Susan közös múlton osztozik. A nem beszélésük fő oka, hogy Steven erőszakos férj és apa volt. Susan egy erőszakos képnek köszönheti például, hogy rájön zsidóságára, de Steven családon belüli erőszakosságára az írónő a saját feminizmusát is visszavezeti. Nagyon pozitív a regényben, hogy nem mismásol, nem akar felmenteni, viszont diskurzusba hozza ezt. Ebben is nagyon kemény.

És végül a könyv beszél magáról az eljárásról, a hormonkezelésekről, az online site-okról, ami a transzneműeknek igyekszik mindent eladni, hogy igazán a saját nemükhöz tartozónak érezhessék magukat. Mesél az eltúlzott, akár transzfesztitizmusba hajló, túlöltözött nőiességről, és hogy mi hajtja azt, Majd egy polgári nő kerül a szemünk elé, aki a régi békeidők utáni vággyal és Horthy nosztalgiával eszi a süteményt a cukrászdában, bécsi módon, sok tejszínhabbal, ahogy még akkor tudták. Egy olyan emberré válik, akiről lehet, hogy a transzneműsége kapcsán írnak könyvet, de az nem a transzneműségéről fog szólni.

Kedvenc részem: Igazából ez nem rész, inkább szemlélet. Alapvetően nagyon fontosnak tartom a társadalmi felelősség kérdését, nem csak a holokauszt kapcsán, és nagyon közel állnak hozzám a megszállási emlékműről írottak a regényben, de nem csak azt emelném ki. Fontos felvetnünk a regény kérdéseit, mert szerintem azzal, baromira nem sikerült számot vetnünk, hogy részt vettünk benne. Nem kell egyetérteni, de a kérdést fel kell tenni.

Ez egy vaskosabb kötet, de jól olvasható. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a közélet, és nyitottak a történelemre. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a transzneműekkel vagy feministákkal kapcsolatos diskurzus, és szeretnek benézni a kérdésfeltételek mögé. Ajánlom azoknak, akik úgy kapcsolódnának ki, hogy fontos szöveget olvasnának. Az egész könyv egy nagyon erős kritikai nézőpontot képvisel, amit érdemes megtapasztalni.

És végezetül ajánlom reménnyel, az írónőhöz hasonlóan: 50091253_591993864580267_2992722452959723520_n.jpg

Susan Faludi: Előhívás
Libri, 2018.
462. oldal
Így olvastam: Elég kipihent voltam, ezért jól tudtam vele haladni, 5-6 nap alatt megvolt. A szöveg abszolút olvasmányos, még akkor is, ha néha elméletibb, vagy tudományos ismeretterjesztőbb.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Hamarosan érkezem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, less be facebookra vagy instagrammra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje

2019. január 12. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy nagyon menő könyvről fogok beszélni. Nagyon menő, pedig semmi nem determinálja ezt. És ez benne a csodálatos. Romantikus, ponyva. Olyan igazi, nagy szedéssel, puha borítóval és figyelemfelkeltő címmel. Egy kitalált hollywoodi életrajz. De még milyen, baszki... És bár általában elég semleges vagyok az ilyen könyvekkel, megvettem, mert minden második ember, akit követtem, imádta, és elolvastam, mert nem volt nálam más a téli hazaúton. És milyen jól tettem. Mert imádtam. Én is. :)

evyy.JPG

Szóval vegyünk egy színésznőt a nyolcvanas éveiben, aki a legnagyobb volt a maga korában. Legyen ő mondjuk Evelyn Hugo. Evelyn Hugo Kubából származik, a szüleivel New York nyomornegyedében nő fel, majd az anyja halála után megszökik az első férjével, hogy nagy színésznő legyen. És nagy színésznő lesz. Szőkére festeti a haját, olyanra, amilyen nem lehetne kubai származására utaló arcszíne mellett, és szexszimbólummá válik. Szépen lassan, különböző férjek mellett.

Aztán, egy teljes életművel és néhány évtizednyi hallgatással később Evelyn Hugo egy interjút akar adni egy pályakezdő újságírónőnek. És csak neki. Az újságírónő Monique Grant. Vegyes házasságból született, afroamerikai, fényképész apja fiatalon meghalt. Azt gondolja, hogy az álmai munkája felé tart, és elhivatott újságíró, de kezdő még, és van még mit tanulnia. Az életről és az újságírásról egyaránt.

A regény egyik szálában Evelyn tollba mondja az életét, kendőzetlen nyíltsággal, a másikban a kettejük kapcsolatát vizsgáljuk, azt, hogy mit is jelent, ha egy ilyen dőzsölt és tapasztalt ember megjelenik az életükbe, és a regény ezen kettőssége fennmarad egészen addig, amíg ki nem derül, mi az oka annak, hogy Evelyn ragaszkodik Moniquehez.

És ez a feszültség már a regény elején el van vetve bennünk, és egyre csak erősödik. Mert Evelyn egy olyan nő, aki mindig megkapja amit akar, és nem válogat az eszközök között. Evelyn a regény elején úgy gondolja, hogy elégedett lesz, ha minden este egy jót ehet, aztán rájön, hogy jó volna egy nagy ház, vagy kettő, és így kergeti a gazdagságot és a sikert. Mert Evelyn, a szegénynegyedből tudja, hogy többre hivatott, tudja, hogy mindenre hivatott. És ez fantasztikus benne. Azonnal feltalálja magát, és tudja, mit kell tennie, hogy maximalizája a profitot, tudja kivel kell beszélnie, tudja kinek az asztalára kell felülni és tudja kihez kell férjhez mennie ahhoz, hogy ő a lehető legjobban jöjjön ki.

És az egészből sok év után nem bán semmit, vagy ha bán is, nem érzi, hogy bárkinek bocsánatkéréssel tartozna. Mert mindennek volt oka. Az ok pedig gyakran az, hogy ő lehessen a legnagyobb, és ő lehessen a legboldogabb. És ezért házasodni is hajlandó volt, sokszor. De persze volt, hogy szerelemből és szeretetből tette, sőt, volt olyan is, hogy más szerelméért házasodott... Evelyn számító díva. És ezzel együtt kell megkedvelnünk, és meg fogjuk tenni, ó igen, meg.

Megérted Evelynt, mert megmutatja az embert a ragyogó hollywoodi sikerek mögött. Az erős nőt, akit létrehozott magából, hogy védje őt, és törje közben az utat előre. Előre, ki a saját nyomorából, előre a következő nagy sikerig, előre, hogy megmutathassa magát, előre, hogy szerethessen. Attól sokkal több ez a könyv, hogy nem hangoztatja túl, hogy ezek az emberek mennyire mi is lehetnénk. Nem a hétköznapi dolgok közben mutatja meg Evelynt, ahogy az ilyen könyvektől elvárnánk. Evelyn ebben a könyvben extravagáns és szexszimbólum, akit olyan vágyak hajtanak, mint téged vagy engem. És ettől lesz fantasztikus.

Megérted Evelynt, mert olyan, mint a mesékben, hogy a szegény lány érzi, hogy ő többre hivatott, és elmegy szerencsét próbálni, és lesznek segítői és lesznek akadályai, mégis az a szegény lány mindenen keresztül megy, mint a gép, és ez neked és nekem és Monique-nak baromira tetszik, mert felnőtt fejjel is hiszünk a mesékben, főleg, ha tudjuk, hogy megtörtént.

És ez a könyv tényleg egy mese. Egyrészt mindenki szereti. Másrészt játszva nevel. Olyan témákat vet fel, mint a biszexualitás, a bevándorlás, az akkor még elítélt vegyesházasság, leszbikusság (az a baj, hogy a szexuális kisebbségi létről nem lehet nagyon többet írni, mert a könyv egyik legnagyobb spiolere, de fantasztikus, és valószínűleg már így is többet mondtam, mint amennyit lehet), az eutanázia, a halál méltósága, és közben relativizálja mindazt, amivel kapcsolatban nekünk határozott értékelésünk van, és rájövünk, hogy neki van igaza, és mindezt tényleg játszva csinálja. És ez a könyv legnagyobb erénye.

Illetve nem biztos. Most írtam beadandót Erdős Renée A nagy sikoly című könyvéből, ami az első magyar regény, ami a női orgazmust tematizálja, és a könyv rendkívül érzékeny ezen a ponton. Evelyn sokáig a szexet csupán mint eszközt látja, amivel el lehet jutni Hollywoodba, és amivel filmet lehet csinálni, és csak egy későbbi pont lesz, ahol rájön, hogy nőként lehet élvezni a szexet, sőt kívánni is. Bár ezt ma már sokan evidensnek tartjuk, állati szemléletes, ahogy Dóra A nagy sikolyban, vagy Evelyn itt rájön, és még szemléletesebben, ahogy Evelyn leforgatja ennek az imitálását, és filmtörténetet ír, amit persze csak később értékel az ekkor még prűdnek bizonyuló közönség. És ez nagyon alaposan van végigvezetve a könyvön, ahogy azt egy bátor női regényben kell. Szerettem.

Kedvenc részem: Stonewall, 1969. A pillanat, amikor a melegek megmutatják magukat, és kiderül, hogy ha meleg vagy, nem vagy egyedül. Mert nekem is ezt jelenti a Pride, és ez a Pride elődje.

Ajánlom a könyvet annak, aki olvasna valami pihentetőt, könnyűt, amiben mégis végig történik valami. Annak, aki szereti a könnyed limonádé regényeket, és bátran ajánlom azoknak is, akik nem, mert a téma és a csavarok elviszik az egész regényt. Ajánlom azoknak, akik olvasnának valami menőt, valami mást, ami fordulatos, és amit könnyű szeretni. Ajánlom mindenkinek, akinek felkeltette az értékelés a figyelmét. ;) Tényleg, bátran, mert nagyon jó.

Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje
Lettero, 2017
456. oldal
Így olvastam: Egy nap alatt, három nagyobb ülésben, és egy négyórás buszút alatt. Nagyon könnyen olvasható, és nagy a szedése.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. :)

Ha nem szeretnétek lemaradni róla, kattintsatok a jobb felső sarokban található Követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod!

És semmiképp se feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

David Levithan: Hold me Closer - Engedj közelebb!

2018. december 06. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy spin off könyvről fogunk beszélni. Méghozzá a Will & Will, Egy név, két sors című könyv megszeretett Mini Cooperének csodálatos és kevésbé csodálatos életét tekinthetjük végig, a születésétől, egészen az eredeti könyv zárását adó előadás végégig. Egészen pontosan addig.

engedj_kozelebb.JPG

covers_370132.jpg

Merthogy ez a könyv egy színdarabnak a szövegkönyve, és rendezői füzete, és a szíve, lelke. És ezt a színdarabot Mini, a kövér meleg srác írja, magáról, és ő rendezi, és az iskolai előadásban a főszerepet is ő alakítja. Így elvárjuk, hogy sok-sok nagy, teátrális mozzanattal teli, igazi szeretni való, ámde annál gagyibb tini musicalt kapjunk, amit a könyv hiánytalanul leszállít nekünk.

tumblr_myc1cues8l1rnaadqo2_400.gif

Az első felvonásban Mini életének az első szakaszából nézhetünk jeleneteket. A születésétől a coming outjaiig (itt először az előbújás szót használtam, aztán átolvasva rájöttem, hogy a születés kontextusában ez nem annyira volna jó, aztán többedik átolvasásra arra jutottam, hogy ezt a kulisszatitkot itt hagyom zárójelben), vagy ahogy ő fogalmaz, megnézhetjük, hogy a nagy meleg hernyóból a teljes átalakulás, imádom, hogy ez a biológiai neve a rovarok fejlődésének, utolsó fázisában hogyan bújik elő a nagy meleg pillangó.

Ilyennek születtem,
nagydarab vagyok, és meleg,

szükségtelen boncolgatni,
hogyan lett belőlem meleg.

Csak lett. Így született. A kis magánmitológiája szerint már énekelve.

És az első felvonásban a melegség tényét tematizálja. Nagyon megvilágítóan kimondja, hogy nekünk melegeknek először magunknak kell előbújnunk, vagy hogy meg kell tanulnunk magunknak lenni, ami tök evidens, de tényleg meg kell szokni, ki kell tapasztalni, hogy milyen melegként és "te"-ként létezni. És közben beszél arról, hogy nem kell minden férfinek a melegekről félnie, különösen a sport után lévő, csatakos, izzadt fiúknak nem, és azt is elmeséli, hogy mégsem emiatt hagyta ott a sportot, hanem a színház miatt, mert egyidőben volt a két iskolai foglalkozás. Mesél még Lyndáról a menő leszbikus bébiszitterről, aki előrevetíti Mini folytonos szerelmi csalódásait, és aki az Inkább boldog bébiszitteréhez hasonlóan folyton visszatér a színpadra, jó tanácsokat adni. És mesél a szülőkről, és az elfogadásról, és a gyermekük féltéséről:

Lehet, hogy szaladnod előbb kell majd, minthogy megtanulsz lépni.

Aztán a második felvonásban elég erősen kezd. felvonultatja az exeit, az exek parádéján, majd végig nézzük, hogy  kik hogyan alakították Mini életét a könyv története végéig. Megismerjük az első randi téteket nem ismerő izgalmát, amikor még nem érték csalódások, még nem szakított, még nincs exe, majd belemegy egy sokunk által talán ismert „nincs bennünk sok közös, de meleg vagyunk” helyzeten alapuló kapcsolatba, és énekel róluk, és gondolkozik, és mesél, és énekel. A srácokról.s a sztori sokszor érdekesebb, mint valójában a srácok.

És ez így van. Mert ez egy musical. És nem az a Andew Lloyd Webberes, hanem gagyi, olyan igazi kamaszoknak való. De hamisíthatatlanul Minis. Vagyis rendkívül nagyszabású és rendkívül meleg. Szélsőséges skálán mozog az előadás a drámai és a vígjátéki hatások között, és már-már dilettáns módon hatásvadászok, amivel jó paródiáját adja a műfajnak. Külön érdemes itt megemelni, hogy egy ponton a szex maga is szóba kerül, ami pozitív volna, viszont annyira teátrális és közhelyes, hogy az elmesélhetetlen. Reflektál arra, hogy a musical eredendően nem a kövér fiúkat népszerűsíti, és arra is, hogy a nők és a melegek teszik ki a musical előadások közönségének 98%-át. Az utóbbi különösen vicces volt, és felidézi bennem, amit Augusten Burroughs ír a Kiszáradvában:

Ezért kell meleg elvonóra jönni. Az emberek itt értékelik a drámát.

Ugyanakkor, és a félreértések elkerülése végett azt hiszem érdemes elmondani, hogy ez nem az a klasszikus színdarab, amit azért írt valaki, hogy ő vagy más azt később előadja. (Más kérdés, hogy ezt a 20. századi dráma már rég nem várja el, sőt.) Bár a díszlet és a darab maga megvalósítható volna, a leírások az igazi kincsei a szövegnek:

A Minit alakító színész ne felejtse el, hogy én a randizást nagyon akartam.

Veres Attila, sci-fi, fantasy író forgatókönyveket is ír, és arról mesélt nemrég, a szegedi könyvbemutatóján, hogy a forgatókönyvekben vannak az akció és a diskurzus részek, és nincs benne, hogy mit akar, mit gondol, mit érez a szereplő, hanem csak a cselekvési terv, és ez a könyv ennek a gyakorlatnak az antitézise leginkább, ilyen leírásokkal:

Mini visszafordul Willhez. Tisztázzuk: Will nem áll készen, hogy elfogadja a vigaszt. Mini azonban erről mit sem sejt. Mini fejében ugyanis a dolgok a következőképpen működnek — cukin találkozunk, végig cukik maradunk, aztán cuki módon szeretjük egymást az idők végezetéig, ámen.

Rendező legyen a talpán, aki ezt kihozza a színész metanyelvi jeleiből. De tényleg azt gondolom, hogy ez nem lehetett célja David Levithannak.

Kedvenc részem: Rögtön az elején:

A reflektorfénnyel kapcsolatban még egy fontos közlendőm van: bele kell lépni. Ez a mozzanat megkerülhetetlen.

Végezetül ajánlom ezt a könyvet elsősorban azoknak, akik már megszerették Mini Coopert a Will & Willben, mert egyébként rendkívül tömény. Ajánlom azoknak, akik nyitottak valami túlzottan és szélsőségesen másra, miközben minden ismerős lett, csak felnagyította őket Mini. Hatalmasra. És ajánlom mindenkinek, aki nem mer kilépni a reflektorfénybe. Ők azt hiszem nagyon fogják szeretni ezt a tömény szeretetbombát.

David Levithan: Hold me Closer - Engedj közelebb!
Maxim, Dream válogatás, 2015.
232. oldal
Így olvastam: Nagy betűk, drámaszerű középre tördelés, és nagy közök, könnyű ifjúsági nyelv, egy délután két kávé között sikerült.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok.

Ha van valamilyen kérdésetek, megjegyzésetek, várlak titeket a komment szekcióban. Ha nem szeretnél lemaradni a hamarosan érkező következő posztról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, less be hozzám facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod. :)

Hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig: Szilvió

Naomi Alderman: Engedetlenség

2018. november 13. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan írónő könyvéről beszélek, akinek már a második könyve forgatja fel a magyar könyvpiacot idén. Naomi Alderman nevét így azt hiszem már senkinek nem kell bemutatni. Könyvfesztiválra jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásában a Hatalom, ami egy női hatalomra épülő társadalmat mutat be, az Engedetlenség pedig néhány hete jelent meg, és egy ortodox zsidó közösségből mesél, és annak kapcsán a leszbikusságról.

engedetlenseg.JPG

A könyv napjainkban játszódik. A fő helyszíne London, azon belül egy ortodox zsidó közösség, Hendon, ami egy kis zsidó faluként értelmeződik a városon belül, ami önfenttartásra rendezkedett be. A közösséget Ráv Krushka vezeti. Ráv egy idős, rendkívül bölcs rabbi, igazi vezetője a közösségnek, és a közösségen túl is ismertségnek, általános elismertségnek örvend. Ráv már évek óta nem beszélt a lányával, Ronittal, aki New Yorkban él, és nem tartja az ortodox zsidóságnak megfelelő, szigorú vallási szabályokat. És leszbikus. Bár most épp a házas férfi főnökével van viszonya.

Ebből az alapfelállásból, évek óta zajló egymás mellett élésből az rántja ki a szereplőket, hogy a Ráv meghal, és Ronit úgy dönt hazamegy. Ott találkozik gyermekkori barátjával, unokatestvérével, Doviddal, akit a közösség a következő rabbinak tarthat, és Dovid feleségével, aki, és ezt Ronit a regény elején nem tudja, Esti, Ronit egykori szerelme.

És a regény maga ezeken a feszültséggócokon mozog. Egyrészt a zárt, szigorú szabályok szerint működő zsidó közösség ütközik benne a világgal, másrészt pedig a baráti konfliktust ismerjük meg mélyebbről, és azt árnyalja a szerző. Először a két világról, aztán a szereplőkről fogok hosszabban írni.

A két világot jól felépíti Alderman már a fejezetekben is. Minden fejezet egy mottószerű idézettel kezdődik valamilyen zsidó kultúrához kötődő szövegből, a Tórából, imádságokból főleg. Ezt követi a fejezetek első fele, ami a közösségben történteket, a hozzájuk tartozó emberek életét mutatja be, erősen reflektálva a fejezetek mottójára, van, hogy szinte már példabeszéd szerűen. Nyelvileg is egy mitikusabb, körülményesebb szöveget kapunk itt, ami felerősíti a konzervatív környezetet. Ezzel szemben a fejezetek második, kurzívval, dőlttel szedett része egy E/1 személyű elbeszélés Ronit szemszögéből, ami sokkal könnyebb, köznyelvibb, és nehezebben, vagy egyáltalán nem figyelhető meg, hogy párbeszédbe lépne a zsidó hagyományt szimbolizáló, fejezetnyitó szöveggel.

A világok ütközését elsősorban Roniton, az elhunyt Ráv lányán keresztül érezzük, aki a könyv lapjain keresztül átél egy melegségével és zsidóságával is kapcsolatban lévő identitásválságot. Melegségét elsősorban a főnökével kapcsolatos viszony rengeti meg, miközben ortodox zsidóságát számos más pont is. Ugyanis ő ortodox zsidó származású, és bár nem gyakorolja, álmodik éjszaka arról a félelemről, hogy késésben van a szombati előkészületekkel, ami egy hagyományosan feszes munkarend. A regény egy korai pontján maga is rádöbben arra, hogy mennyire nem él kóser életet, és meglepi a társaságát azzal, hogy fel tudja sorolni a tíz parancsolatot, vagy hogy mennyire ismeri az otthon hagyott közösség szociális rendszerét.

De ezzel együtt ő egy ízig vérig dolgozó new yorki nő, aki nadrágkosztümöt vagy hosszú szárú csizmát hord, ha akar, van névjegykártyája és kezet fog a férfiakkal. Mindez nehezen képzelhető el a londoni közösségben. Az ottani női szerepek a feleséggé válásra ás az anyává válásra korlátozódik. A nő szüljön gyereket, és ne olvassa (véletlenül sem) a Tórát, miközben Ronit például élete első 18 évében az akkor élő legnagyobb Tóratudóssal vitatkozott egészen életszerű dolgokról, történetesen az apjával. Még sincs több női szereplehetőség ebben a kultúrában. A leszbikusság sem, hisz az az „egyiptomi nők szokása”, amitől minden zsidó nagyon törekszik megkülönböztetni magát. Nagyon figyelemfelkeltő volt erről olvasni, mert szeretem a zsidó, haszid kultúrát, de a nőket érintő kulturális elnyomásról eddig nem igazán olvastam, és meglepő volt, hisz ez az Európai kultúra része, és a 21. században azt várnánk, hogy legalább az öreg kontinensen élő emberek gondolkodásában nem születnek meg az itt hosszabban, de szemléletesen leírtak:

Kétségtelen volt, hogy ezeknek a nőknek a szemében én már elkéstem, túlságosan is elkéstem. Nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy sosem megyek férjhez, hanem arról, hogy mivel sosem megyek férjhez, sosem válok felnőtté, sosem növök bele önmagamba, olyan maradok, mint a tőkén maradt, elöregedett szőlőszem, amely megfonnyad anélkül, hogy leszüretelték volna. A házasság ezen a közösségen belül nem csupán vallási aktust vagy jogi köteléket jelent, még csak nem is olyasvalamit, amit azért vállal az ember, mert szeret valakit, és vele akar élni; ez átmeneti rítus, amely a gyermekkor és a felnőttkor határát jelöli ki. Akik nem házasodnak meg, sosem nőnek fel. Amikor azt mondtam, hogy nem mentem férjhez, azzal mintha azt mondtam volna, hogy még nem váltam teljes emberré.

A könyv nagyon kedves mozzanata, amikor felveti a melegség és a zsidóság közti hasonlóságokat, ami rendkívül élesszemű egység volt, és megvilágító erejű. Mármint általában úgy képzeljük, hogy vannak zsidók, és vannak melegek, miközben ez nyilván interszekcionális, vagyis a két csoport hat egymásra, van köztük átfedés, és vannak szociológiai, kulturális hasonlóságaik. A holokauszttraumatizáltságon is bőven túl.
Elsősorban az, hogy nem te választod azt, hogy zsidó vagy meleg vagy. De mindkettővel kapcsolatban megvan a lehetőséged arra, hogy ezt leplezd vagy felvállald. A szerző ezt valamiféle játékként fogja fel, amivel nehéz vitába szállni, ha az ember meleg fia olyan emberek között mozog, akik tudják, hogy meleg, és olyan emberek között is, akik nem.
Szintén ehhez kapcsolódik, hogy nem múlik el, ebből következik, hogy ha nem gyakorlod, akkor is veled marad. Nem kell meleg, nem kell zsidó életét élned ahhoz, hogy meleg, vagy zsidó legyél, így az életedben sem kell feltétlenül változtatnod.
Ronit ezt a regény egy sokkal korábbi pontján úgy fogalmaz:

arról le tudok mondani, hogy ortodox legyek, arról azonban nem tudok lemondani, hogy zsidó legyek. Ettől nem tudok szabadulni.

Ezekhez a pontokhoz megfelelően választ egy egészen más utat Esti, a gyerekkori szerelem, aki nem veszített a szerelméből és a vonzódásából Ronit iránt, és egyébként is kizárólag nők érdeklik, mégis férjhez ment Dovidhoz, és csendes, esetenként zavaróan csendes zsidó asszonyi életet él, miközben Ronit leginkább az ő szabadságcentrikusságára emlékezik vissza. Ezzel szemben most egy másik kapcsolatban Esti nyugalmat talált, valamiféle boldogságot. Ott, ahol felnőtt, és ahol így folyamatosan ki volt szolgáltatva a vele élő emlékeknek.

Estin keresztül nagyon sok mindent tudunk meg Istenről is. Például azt, hogy önkényesen tiltja meg, hogy két nő szerethesse egymást, hiszen ha isten önkénye alkotta a teremtést, akkor Isten önkényéből következik, hogy az, hogy két nő nem foganthat gyermeket, az csak is az Isten felelőssége. De ez nem hoz létre benne Istennel való szembefordulást. Azt gondolja, hogy ő megalkudott az Istennel:

De én úgy gondolom, ha Isten büntetni akar engem, hát tegye; ehhez Neki joga van. Nekem viszont jogom van nem engedelmeskedni.

Míg Ronitnak adott egy engedetlen pozíció, addig Estinek küzdenie kell érte, és ez a küzdelem nem akármi. Egyfajta engedetlenség kilépni egy közösségből, ami nem tűr meg, és egy másik benne maradni, és megváltoztatni. Esti minden kétséget kizáróan a másodikat választja, és bár azt gondolom, hogy elnagyolt, vagy, vállaltan légből kapott ennek a történetnek az elvarrása, minden kétséget kizáróan szép, és nagyon pozitív olvasmányélménnyé tette az egyébként is erős könyvet.

A könyv közben mindvégig egy helyezkedésregény. A három fiatal szereplő, Ronit, Esti és Dovid megígérik egymásnak kamaszkorukban, hogy vagy mind elmennek, vagy mind itt maradnak, és Ronit elment. Ez a feloldhatatlannak tűnő probléma sokszállról magyarázódik a regényben. Egyrészt a Dávid és Jonatán történetben, amiben Dávid kvázi szerelmet vall Jonatánnak, aki később meghal, Dávid pedig feleségül veszi Jonatán nővérét, Michaelt, akivel boldogtalan házasságban élnek, mégis közel álltak Jonatánhoz, és Michael hasonló volt hozzá. Másrészt pedig szó esik a világivá válásról, és a világ kinyitásáról, elsősorban Esti számára, és végül kialakult egy harmadik, talán váratlan, talán elnagyoltan ideális állapot, amit mégis nagyon lehetett szeretni. Mint a mese végét.

Ajánlom a könyvet szeretettel annak, aki olvasna valamit, aminek sok kis tétje van, aki nyitott az európai kultúrában maradva, de valami mást olvasni. Ajánlom azoknak, akik egy jó zsidó hátterű történetre vágynak, és ajánlom azoknak, akik tudják, hogy szét kell feszíteni az általunk kreált társadalmi kereteket, hogy mind kényelemesen elférjünk benne. Nekik ajánlom elsősorban.

Naomi Alderman: Engedetlenség
XXI. Század Kiadó, 2018
302. oldal
Így olvastam: 10 napig, rövidebb etapokban. Egyrészt elfoglalt is voltam, másrészt viszont a szöveg is tele volt. Nagyon sokat tanultam belőle a kultúráról, így elsősorban én is a lasabb, befogadó olvasást ajánlom hozzá. :) Megéri. :)

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen a XXI. Század Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. :)

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, írjatok bátran kommentet, vagy keressetek facebookon további háttértartalmakért. :) Ha az is érdekel, ki áll a blog mögött, akkor pedig less be instagramra.

A következő posztig pedig semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Joseph Olshan: Éjszakai fürdés

2018. október 05. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az Éjszakai fürdés című könyvről fogok beszélni, ami nem csak az óceánban úszik, de gyászban is, szerelemben is, és az újrakezdés lehetőségeiben is, amihez el kell varrni a korábbi szálakat.

ejszakai_fures.JPG

Az Éjszakai fürdés két megsebzett férfi története. Két férfié, akiket sok éve csúnyán elhagytak. A mesélő, Will, és párja tíz éve egy éjszaka, mint korábban annyiszor, kiúsztak, távolra a partról, az óceánba. De csak Will jött vissza, és nem találtak nyomokat. Nem tudni, hogy meghalt-e, vagy kiúszott valahová, és elhagyta, minden előjel nélkül. Will pedig mesél erről, az E/2 személyű olvasónak, azaz nekem, Sean Parisnak.

Sean Paris. A másik férfi. Sean volt szerelme egy katona, és a szerelmük egy tájfunnal kezdődött, és egy másik tájfunnal ért véget. Szintén elhagyták, pedig Willhez hasonlóan fiatal volt, és sebezhető, és megsebzett.

Annak tudatában, hogy ilyen teljességgel és odaadással tartoztál valaki máshoz, most még értékesebb lettél számomra. Annyira kiszolgáltatottnak éreztem magam melletted. Annyira féltem.

Mindketten hasonló életet éltek. Megsebezve keresték a pillanatnyi boldogságot és a hosszabban tartónak a reményét. Eközben a ’80-as évek USA-jában tombolt az AIDS járvány, és a szerelemmel ebben a kontextusban a halált párosítják.

Sean Paris előélete talán problematikusabb. A két férfi megismerkedése előtt nem sokkal végzett magával Sean volt barátja, és talán intenzívebben kereste a boldogságot másoknál, talán csak rossz körökbe, de az egész város tudta ki ő, és pletykáltak is róla. Amikor Will a kapcsolatukról mesél a könyvben, tele van kétségekkel, és nem mindig tudja, hogy mit higgyen el a pletykákból, és Sean viselkedése sem mindig bizalomgerjesztő, de érdekes írói húzás ezekről mesélni a bizalmatlanságunk akkori tárgyának.

Nagyon érdekes a könyv környezete. Lakásokban és vidéki nyaralókban játszódik. A lakás Will esetében valamiféle elhagyottságot képvisel, hiszen egy hosszabb kapcsolata is volt nem rég, akivel közösen nevel egy kutyát, míg Sean lakása kifejezetten legénylakás, ahogy azt elképzeljük. Rumlival és emlékekkel. A nyaraló sok különböző értelmezést kap. Will volt barátja szerint elsősorban az ő régi szerelmük és közös életük szimbóluma, ahová új ember kerül, Will számára pedig elsősorban munkahely, ahová visszavonul regényeken dolgozni, vagy a nagyváros zajából. Emellett fontos szerepe van egy bárnak, ahol az azévi Parádé képi anyaga megy tévéken a háttérben, rajta Seannal, és ahol bizonyos estéken alsógatyás férfiak táncolnak, és ahol le lehet ülni megbeszélni a múltunkat, és elszámolni az elszámolni valót, még akkor is, ha ezt a hely leírásából sosem gondoltuk volna.

És a szórakozóhelyről először egy konditeremben hallunk, az egyetemiben, ahol két férfi beszél róla. És itt számomra van egy kis probléma: Azt hiszem nincs nem meleg ember megnevezve ebben a könyvben, és a két kondis srácnál már egyszerűen kiakadtam, hogy nem hiszem el, hogy ez így történik ebben a könyvben. Ugyanakkor persze, talán sztereotípia, de New Yorkban talán mindenki a saját buborékjában él, ahogy Martin a londoni kis buborékjában vagy Timothy Kurek egy másikban, szóval elég jellemző ábrázolás ez mégis, de a két random szereplő sem lehet heteroszexuális számomra nagyobb mérték.

És ezzel a buborékkal együtt mégis találkozunk, sőt ütközünk az össztársadalommal, és ez kifejezetten üdítő volt. A taxisok nem szívesen vesznek fel két férfit egy kutyával, és itt még bizonytalanságot hagy nekünk az író, hogy a kutya miatt, de a két kézen fogva sétáló férfi okozta kicsi, de észlelhető megbotránkozást és a hangos odaszólást jól bemutatja a könyv egynéhány ponton, és ezt ünneplem.

475788_igyunk.gif

Viszont nem ünnepeltem, hogy a szerző néha nagyot akar mondani, és éppen ezért semmit nem mondott. Csak idegesítően terjengős, vagy felesleges lett az adott szövegrész:

A bizonytalan jövő csupán egy szeszélyes pillanaton múlik.

Kedvenc részem: A legvége. Nagyon sokaknak nem teszik, de nekem annál inkább. És pont azért.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szeretne egy könnyű, mély szöveget olvasni, de nem zavarja, ha figyelni kell arra, hogy melyik szálon történik a cselekvés. Ajánlom azoknak, akiket nem zavar a kendőzetlenség és az őszinteség. Ajánlom azoknak, akiknek felkeltette a bejegyzés az értékelését.

Joseph Olshan: Éjszakai fürdés
Palatinus,2005
Oldalszám: 260 oldal
Így olvastam: Három ülésre. Könnyű nyelvezete, de a történetben többször besokalltam, és nem tudtam többet befogadni, és jót tett neki egy pihentetés.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ennyi lett volna a mai bejegyzésem, hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. :)

Ha nem szeretnél lemaradni róla, akkor kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Laurie Frankel: Mindig ez van

2018. szeptember 17. - Szilvió

Sziasztok,

a mai értékelésben egy olyan könyvről fogok nektek mesélni, aminek a középpontjában egy család áll. Egy család, ahol anya orvos, a legügyesebb a sürgősségin, és ahol az apa író, aki otthonról dolgozik, és ellátja a lassan gyarapodó fiú gyermekeit. Merthogy öt fiúgyermek született ebbe a családba, de az utolsó, Claude, szereti a mogyoróvajas szendvicset, szeret lány ruhában lenni, és arról álmodozik, hogy ő egy hercegnő lesz.

mindig_ez_van.JPG

Amikor először olvastam erről a könyvről, hogy az a címe, hogy Mindig ez van, és a GABO-nál jön ki, az volt a képzetem, hogy sok helyzetről fog szólni, és egy könnyedebb, ifjúságibb nyelven. És ez valamennyire meg is történt. Bár azt hiszem nem sok kis helyzetről szól. Azt hiszem ez a könyv egy nagy történet arról, hogy mi mindent tesz meg egy család a legkissebbért.

A könyv felütése olyan, mint a meséké: Egyszer volt, hol nem volt, megszületett Claude, Rosie és Penn első látás előtti szerelméből, amiből Claude előtt már négy gyermekük született. Végigolvassuk, ahogy ehhez felépítik az életüket, melyben apa marad otthon, anya pedig imádja a munkáját, de főleg éjszaka dolgozik a sürgősségin, hogy minél több időt tudjon a családjával tölteni, és már egy ilyen jól megszokott akolmelegbe születik meg Claude, akiről azt remélték, hogy lány lesz, a legkisebb, de nem az lett, és ez semmilyen fennakadást nem okozott.

Mert ebben a könyvben semmi nem okoz fennakadást. Rosie és Penn úgy alakítják az életüket, hogy minden problémát a helyén kezelnek, és mégis boldog családi élet burjánzik körülöttük a burjánzó mondatok között. Az egész könyv hangulata nagyon hasonlít a Szívek szállodája egyszerű szituációs komédia stílusára, ahol foglalkoznak az adott problémával, de minden viszonyítva lesz, és mindent kimozgatnak az átlagos perspektívából, ami egyrészt üdítően szórakoztató, másrészt igényel némi olvasói agymunkát, harmadrészt pedig hihetetlenül gyorsan bevonz befogadóként a sajátos logikája a könyvnek, és aurát von körétek.

És akkor ebben a világban bújuk elő három-négy évesen Claude, aki nagyon gyorsan fejlődik egyébként, hihetetlenül intellektuális és jól szocializált kisgyerek, aki tudja kezelni a család dolgait, és hamar megtalálja a maga helyét a családban, ahol mindenki különc, és ahol minden gyermek felnövése, átváltozásai egyformán csodálatosak és egyformán ijesztőek.

De nem csak ez a világ van ebben a könyvben. Nagyon érzékelhető, ha a burkot, amiben élnek, támadás éri. Mert egy fiúnak nem lehet egy transznemű vagy buzi barátja, mert egy lánynak nem lehet egy fiú a legjobb barátnője, mert egy fiú nem mehet bikiniben a strandra, és mert nem lehet titokban élni. Nem lehet titokban élni szorongások, önfeladás és folyamatosan figyelem nélkül.

Ebben a könyvben a szerző felépített egy nagyon puha, meleg, és csodálatos teret, ahol a társadalmi szerepektől, és egyáltalán az egymástól való különbözés a normális, ahol egy fiú ragaszthat harmadik szemet a homlokára, lehet bármilyen jelmezben, vagy lánynak öltözhet, és képzelheti magát éjszakaitündérnek.

Mégis arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy az a fontos, ami belül van, amikor az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy ki mit visel, és hogy néz ki.

Egy másik térben viszont az öltözködés, és azon át az önkifejezés lehetősége, korlátokba ütközik, és krízishelyzetek alakulnak ki. A polcról pedig vagy babát vagy autót vesz le, valakik mellé leül ebédelni, és ha az óvónéni azt mondja, a fiúk és a lányok álljanak külön sorba, akkor neki sort kell választania. Definiálnia kell magát. Kénytelen. És ez még mindig nem biztos, hogy elég. Lehet, hogy össze fogják verni, lehet, hogy senki nem választja a csapatába, sőt az is, hogy egyedül eszik, és nem fog tudni mit tenni, nincs eszköze.

És a könyv mégsem erről szól. Azt hiszem a könyv utolsó két mondata tézisszerű:

Tudom, hogy ez a könyv vitákat fog kavarni, de őszintén? Folyton elfelejtem, hogy miért is.

Először is rögtön azzal kezdem, hogy nem biztos, hogy legitim ez a mondat, egyrészt mert nem hiszem, hogy transzfób emberek százai veszik meg a könyvet (bár vegyék, és támogassák a könyvpiacot, hogy minél több LMBT könyv jelenjen meg), hogy aztán jól kivitázzák magukat, másrészt, és ez már szövegközpontúbb lesz (bár a saját életemből is tudok hozni példákat, főleg kövérként és melegként): Rosie és Penn sokszor sokkal intenzívebben élnek meg transzneműséggel kapcsolatos problémákat, és sokkal jobban félnek potenciális problémáktól, mint amennyire ez releváns volna, de nyilván a narratívában ezt a szülőség megmagyarázza. Hogy a könyv tekinthető-e az ember gyermekének, ezt pedig az irodalomfilozófiára hagyom. Harmadrészt azt gondolom, hogy ez a könyv valóban gerjeszthet fel vitákat. Vitákat a gyermeknevelésről és a transzságról. Nagyon építheti mindkét témában a párbeszédet az érdekes és értékes nézőpontjaival és a releváns nézőpontjaival. És én ezt rendkívül üdvözlöm.

Viszont nyilván nem ezekért tézis. A könyv tétje az utolsó két szó. A miért is. Ebben a könyvben születnek gyermekek egy férfitól és egy nőtől, akik a legjobb tudásuk szerint nevelik és támogatják őket, mindenben. Mérlegelik, hogy mi jó nekik most, és mi lenne jó nekik hosszú távon, és igyekeznek keveset hibázni, mert rettegnek a következményektől. Ebben a könyvben hét szereplő azon dolgozik, hogy megválaszolja azt a kérdést: Ki is ő valójában, és kipróbálják a lehetőségek legtöbbjét. És a transznemű gyerek csak apropó, hogy ezekről beszéljen az elbeszélő. A transznemű gyerek csak egy ablak, amin át benézve rájöhetünk: Mindig ez van.

És nagyon sok egyéb kérdést mozgat nagyon hitelesen a regény. Mivel öt nagyon más gyermeket nevel fel, szintén két nagyon más világból jövő szülő, így elég sok területet lefednek a problémafelvetéseik, és sikerül őket az írónő pihepuha, kedves és otthonos burkában tartani.A kézenfekvő transzneműségen, a nemi szerepek abszurditásán túl beszél egy iskolai feladat keretében például arról, hogy milyen problémákkal kerül szembe az amerikai fegyveres erők, ha LMBT katonák szolgálnak, és amik léteznek attól, hogy kitakarják a szolgálat jogi lehetőségeivel. A nyugati orvoslás eszközei nélkül orvoslással, illetve az alternatív gyógyászat lehetőségeivel is találkozhatunk, de a nemi egyenlőtlenségről, és a szülőségről is ír nekünk. Rendkívül fontos dolgokat.

Kedvenc részem: Az, ahol a szülőségről beszél egy nagyon extrém példán keresztül. Azt hiszem az volt a könyv egyik tetőpontja, és nagyon szerettem ezen át nézni a könyvet, és ebből levezetni a megoldásokat.

Végezetül szeretném ajánlani mindenkinek a könyvet, aki valami egyszerűre, de rendkívül olvasmányosra, feltöltőre, szeretettel telire vágyik. Ajánlom azoknak a fiataloknak, akik nem biztosak a világ és a saját dolgaiban, ajánlom a fiatal felnőtteket, akik gyereknevelés előtt állnak, és nem szeretnének mindent úgy csinálni mint a szüleik, ajánlom azoknak, akik szeretik, ha reflektálnak a világukra, ajánlom azoknak a szülőknek, akik szeretnének szabadabban gondolkozni, és jobban érteni a mai világot, és persze mindenkinek, aki idáig olvasott.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmeteket, és hogy ma velem tartottatok, hatalmas köszönettel és hálával tartozom a GABO kiadónak, bizalmukért, hogy eljuttatták ezt a könyvet hozzám, és nem utolsó sorban, türelmükért. Nagyon nehezen írtam erről a könyvről, mert nagy hatással volt rám. :)

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagramon is megtalálsz.

És végezetül arra kérlek titeket, ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Hanya Yanagihara: Egy kis élet

2018. július 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai könyvről a fülszövege azt írja, hogy a barátságról, a családról, a szerelemről, a sikerekről és a kudarcokról, a boldogságról és a mély sötét fájdalomról szól, azaz Egy kis életről. És ennél jobb felvezetőt nem tudtam volna kitalálni én sem Hanya Yanagihara Egy kis élet című könyvéhez.

egy_kis_elet.JPG

Hanya Yanagihara nem viccel. Egy nagyon komoly terjedelemmel, egy nagyon komoly borítóval jelent meg első regénye az év végén végre magyarul is. Az Egy kis élet. Benne négy fiatal srácot követünk egyetemi éveiktől kezdve, majdnem 800 oldalon keresztül.

A négy barát Malcolm, JB, Willem és Jude, akik az egyetemen kollégiumi szobatársak, és úgy hozza az élet, hogy azon túl is barátok maradnak. Malcolm és JB jó családból származnak, értem ez alatt a körülményeiket és a biztos háttért, míg Willem előélete problémákat hordoz, Jude-éről pedig nem tudunk meg sokáig semmit. És ennek ellenére, vagy talán éppen ezért ez a titokzatos, helyes, matematika szakos, sántító srác lesz a barátságuk fókuszában. Vagyis a narrátor őt követi leginkább.

Azon túl, hogy fiatal felnőttként ismerjük meg őket, végig követjük az életüket. A fiatalok különböző időpillanatokban, az életük különböző pontján sikeresek lesznek. Malcolm építészetet tanul, és művészi szinten fogja űzni. Éleslátó, ugyanakkor tapintatos. JB képzőművész arc és nagy partiállat, aki körül mindig sokan vannak. Willem színész lesz, remek színházi és filmes munkákkal, amik mellett a legjobb barát szerepében is helyt kell majd állnia. Jude legjobb barátjaként. Mert Jude nem csak sánta, de néha erős fájdalmai is vannak, mindig hosszú ujjú ingbe jár, és izgalmas a múltja, és szomorú, és terhelt. Jude küzd. Az egész könyvön keresztül küzd. A matematika után jogot is végez, hátha így megtudja, hogyan lehet képes az embereket távol tartani magától.

És igazából erről szól a könyv. A miértekről és a hogyanokról. Jude-ról, a barátairól, a múltjáról, a jelenéről, és az életéről úgy egyáltalán. Anélkül, hogy többet elmondanék: Judenak nem volt boldog a gyermekkora, és Jude maga sem hiszi, hogy megérdemli egyáltalán a boldogságot. És eközben mi olvasóként, egy beavatott szereplőként tehetetlenül állunk felette, hogy a szereplők képesek-e megmenteni valakit, aki nem hiszi, hogy meg lehet őt menteni.

Jude-nak vannak barátai, amikor megismerjük. Nem sokkal később családja is lesz. Vagy valami olyasmi. Sikeres lesz abban, amit csinál, és ezt pontosan tudni fogja, de ezzel jár egy fajta szorongás is, hogy mi van, ha elveszíti. A könyv igazi témája ez. Ennek kapcsán beszél a családról és a barátságról, ennek kapcsán beszél fájdalomról, ennek kapcsán beszél szakmai és magánéleti sikerekről, és ennek kapcsán beszél az életről.

Az értékelésemben főleg egy érzést szeretnék átadni, ami alapján el tudod dönteni, hogy kell-e neked ez a könyv. Mert ez a könyv nagyon mélyre megy, amikről konkrétumokat mondani állati nagy spoiler lenne. Nem realista a szó azon értelmében, hogy nem egy reális terhelt karaktert látunk, hanem egy akár eltúlzottan terheltet, viszont annak minden terhe és minden következménye nagyon következetes, őszintének és igaznak hat a könyv világában. És ez megdöbbentő, sokkoló, és hatásos.

Ez a könyv hat. Állatira. Amikor befejeztem, csak álltam felette, és nem hittem el, hogy vége. Mert imádtam, de talán sosem gyűlöltem ennyire olyan könyvet, amit ennyire szerettem, és sosem szerettem ennyire könyvet, amit ennyire gyűlöltem. Ez a könyv nem szeret téged, azt hiszem ez a lényeg. Jude olyan, mint ez a könyv, hogy el akarja mondani a történetét, mert végre képes rá, és nem fogod tudni letenni. Nem lesz szíved félbehagyni és bele fogsz szakadni.

Az ókori görögöknél volt egy szó, aminek volt régen a magyarban is megfelelője, a csodálatos, ami valami rendkívülit jelent. Szophoklész Antigonéjában a kar azt mondja:

Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.

A csodálatos itt az értelmen túlit jelenti, annak negatív és pozitív jelentéseivel egyaránt. Azt hiszem ez a könyv pontosan ennyire csodálatos.

Nagyon könnyű megretteni az egyébként nagyom megkapó borítótól. Könnyű megretteni a terjedelemről, és a könyvet néhány ponton érezhetjük is túlírtnak, de ez azt hiszem szintén tétje a szövegnek. Hogy a szerző direkt, nyelvileg kifejezve, egyértelműen spoilerez, hogy túl ír bizonyos pontokon, azt hiszem ezek kiszámítva idegesítőek. Azt hiszem ezek is hozzá adnak a szövegegészhez, mert nekem végül ez is része a nagy hatáshalmaznak, amit a könyvvel kapcsolatban érzek, és amivel kapcsolatban azt gondolom, örülök, hogy nem a könnyebb utat választottam. Mert ez a könyv megérte.

Kedvenc részem: Alapvetően elméleti és bölcsész ember vagyok, és nagyon érdekesek voltak a matematikai és a jogi-etikai témákat érintő beszélgetések. Érdekesek voltak, elgondolkodtattak, de nagyon elemi részei a szöveguniverzumnak, így, ha nem érdekelne ez egyébként, akkor sem dob ki a szöveg.

Végezetül szeretném azt mondani, hogy ajánlom a könyvet mindenkinek. De persze tudom, hogy nem mindenki fogja elolvasni, és azt hiszem nem is való mindenkinek. Viszont, ha eljutottál idáig, és felkeltettem az érdeklődésedet, akkor vedd le a polcról. :) Azt hiszem nem fogsz csalódni.

Hanya Yanagihara: Egy kis élet
Maxim (Mont Blanc válogatás)
2017
oldalszám: 784. oldal
Így olvastam: Két turnusban vizsgaidőszak előtt és után, nagyjából 80-120 oldalt haladtam egy ülés alatt, mivel alapvetően a történet is terhelő, és a margók, sorközök is kicsik, így több szöveget is tartalmaz, mint más 80 oldal. Volt olyan is, hogy nem lehetett abbahagyni, és volt, amikor pihentetni kellett.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen a Maxim kiadónak a belém helyezett bizalmat, és hogy eljuttatták hozzám ezt a könyvet, és köszönöm szépen nektek, hogy velem tartottatok.

Hamarosan érkezem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. :)

És semmi esetre se felejtsd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilivó