Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Alice Walker: Kedves Jóisten / Bíborszín

2019. szeptember 11. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy régi, de most újra felfedezett klasszikusról fogok beszélni, amit először 1987-ben adtak ki magyarul, az angol megjelenés után 5 évvel. A könyv akkor nagy sikernek örvendett, Steven Spielberg rendezte az adaptációját, Whoopi Goldberg játszotta a főszerepet, és az USA-beli dél egy fontos filmjévé vált. A könyv másodvirágzását a feminizmus új törekvései, a kisebbségi helyzetekben élő nők hangjának megszólaltatása hozta el. Emma Watson szerint a könyv a világirodalom tíz legfontosabb nőregényeinek egyike, és bár nem szeretem azt, ha hírességek akarnak egy szöveget kanonizálni, ebben az esetben Emma Watsonnak azt hiszem igazat kell adnom.

kedves_joisten.jpg

A regény négy nagyon különböző afroamerikai nő életutat mutat be a dél valóságában. Olyan történeteket, amiket nem szokás elmesélni, mert nem szépek. És ennek egy különleges megszólalásformát, a levélregényt választotta a szerző, hogy egy nagyon személyes sorson keresztül érezzük mindazt, ami történik. Ez a regény levelekből áll. Levelekből a Jóistenhez egy olyan néger lánytól, akinek az egyetlen vigasza, hogy ki tudja betűzni: JÓISTEN. Levelek egy lányról, akinek sem jogi, sem szexuális önrendelkezése nincs. Egy csúnya és buta lányról, aki helytelenül ír, tájnyelvien és élőbeszédszerűen, mert nem járhatott iskolába, rendben kellett tartania a háztartást.

Ez a lány, Celie, akinek nagyon sokáig neve sincs a regényben, végtelenül kihasznált. Fenntart anyja halála után egy háztartást, az apja folyamatosan megerőszakolja, majd a vérfertőzött aktusokból született gyermekeket elveszi tőle. Úgy tud megházasodni, hogyha jár hozzá a tehén is, de férjével nem lesznek megesküdve, csak a házat cserélik ki Celie alól, amit takarítania kell, és új feladatként az özvegy férje gyermekeire kell vigyáznia. Mert asszony a férjének igazából a gyermekek mellé kell, és Celie jó cseléd, tiszta házat tart. A férje megcsalja. Másba szerelmes, Shug Averybe, akiről még lesz szó a bejegyzésben. Veri Celie-t és a földön is dolgoztatja, a nő mégsem érez dühöt, mert neki azt nem lehet.

És neki nem lehet semmit. Vagyis hát semmi olyat, ami identitást ad neki. A templomban nőket néz meg, ő maga is vonzódik Shug Averyhez, de sokáig nem válik identitássá a leszbikussága sem. És nem is rajta múlik, hogy identitássá válik-e valaha. A szexet nem élvezi, felnőttként is felvilágosításra szorul, de az első valódi szexuális kapcsolódás és érzékeny érintés egy nőtől rendkívül felszabadítóan hat rá. Mert ő csak segítséggel tud felszabadulni. A szó sok értelmében.

A szó szintén sok értelmében felszabadultságot és igazi identitást Celie a szabad Shug Avery megjelenésével kap. Shug egy fekete énekesnő, aki gint iszik és mások férjét csábítja el. Celie férje szerelmes belé, mindig is az volt, és ez a szerelem kölcsönös. Shug az egyetlen karakter a könyvben, aki az idősödő férfire hatni képes. Shug egyszerre egy gyenge karakter, aki fél attól, hogy nem tartják szépnek, egyszerre erős forradalmi nő, aki méltósággal tűri, ahogy a pap kiprédikálja, a szülei megtagadják és elveszik tőle a gyerekeit, és egyszerre érzékeny bohém. Egy olyan nő, aki tisztába van a testével és szexusával. Tudja, hogy kell neki a férfi, mert ki kell élnie rajtuk magát, miközben ő maga is:

néha úgy beszél és viselkedik, mint egy férfi.

Rajta keresztül oldódik fel ez a macsó dél. Ő ad kiugrási lehetőséget, akár mintát, akár konkrét esélyt az itt élő nőknek, azonban, és ezt nem hallgatja el, ez az út rögös és a társadalommal szemben vezet.

A regény megtört szereplője Sofia, Celie neveltfiának a felesége, aki egész életében harcolt a bátyai ellen. Megtanult ütni és megtanult kitartani is. Ő szerelemből házasodott be ebbe a családba, és egy más család képét tárta Celie elé. Ők szeretetben éltek, az első elcsattant pofon után pedig visszaütött. Mert erős nő volt, a férfimunkát is el tudta végezni, és úgy érzi, harcolt már eleget a férfiak ellen. Ő fogalmazza meg a regényben elsőként Celienek, hogy a nőknek össze kellene tartaniuk, de Celienek az önrendelkezés ekkora mértéke sem volt járható. Sofia sorsa azt mutatja meg egyrészt, hogy milyen színesbőrű-fehérbőrű szereplehetőségek vannak még a délen. Sofia függetlenségére való igényét még nem tudta megélni, és megtört sorsának az a tanulsága, hogy a fekete nő meghunyászkodó és szolgálatkész legyen, mint amilyen Celie.

A regény negyedik, de a többitől lényegesen különváló szálát Nettie, Celie húga hozza, aki több nőiségében való megalázás után Afrikába kerül misszionáriusként. Nettie ezen utazás közben tudja meg, hogy Afrikában is feketék élnek, a történet Nettie megismerésén keresztül mutatja be azt, ahogy az őseiket rabszolgakereskedők Amerikába viszik hajókon, és vele együtt lepődünk meg azon, hogy feketék is nyomnak el feketéket, miközben a teljes fekete társadalom ki van szolgáltatva a gyarmatosító gumitermesztőknek és útépítőknek.

Az afrikai fekete társadalom további szintre emeli, de semmi esetre sem relativizálja a nők elnyomását. Az afrikai feketék meglepődnek, amikor fekete nő misszionáriusok is érkeznek hozzájuk, mert az ő társadalmukban a lányok nem tanulhatnak. A lányokból kvázi szolgaként élő feleségük lesz, és ha szerencséjük van, a törzsfőnök feleségei lesznek, ami a legnagyobb nők által megszerezhető kegynek számít. A női testet a nővé váláskor rituálisan megcsonkítják illetve arctetoválással rondítják el. És ezeket a szokásokat csak azért tartják, mert mindig is így tartották, dacára annak, hogy a legtöbb nő ezen erőszakkal vesz részt. Az író könyvhétre kiadott regényében egy ebben a regényben megismert, stigmával élő néger lány történetét meséli el.

És végezetül beszélnünk kell még, tényleg csak pár szóban, a regény hitéről. Celie úgy képzeli az istent, mint aki az utolsó remény kis cérnáját tartja és akadályokat görget Celie elé, a regény végén viszont van két fontos meglátása a regénynek. Egyrészt az, hogy ha Isten szeret minket, akkor azt akarja, hogy boldogok legyünk... Jó ez még nem annyira izgalmas, de ez: Ha isten fehérnek és férfinak képzeljük el, akkor nem hallgatja meg a néger nők imáit. És én azt hiszem erről szól ez az egész regény.

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, mert ez tényleg fontos regény. Nagyon erős tablóját mutatja a kemény dél női szereplehetőségeknek. Mutat egyfajta kitörési mintát, és megmutatja, hogyan változnak a következő nőgenerációk lehetőségei. Megmutatja a családot, amiben szinte mindig bármi megtörténhet. És megmutatja Celie-t, aki sokáig nem tudja, hogy élhetne másmilyen életet. Ahogy kezdtem is, ez nem egy szép történet, még akkor sem, ha jókor van vége. De ez egy fontos történet, amiről sokat kell olvasnunk, mert még sok mindent meg kell értenünk.

Kedvenc rész: Amikor ülnek a verandán ketten, akik szerelmesek Shug Averybe. Az fontos.

Alice Walker: Kedves Jóisten
Európa, 1987
256 oldal

Alice Walker: Bíborszín
Európa, 2018
344 oldal

Így olvastam: Néhány napba telt. Több üléssel. Pedig könnyen olvasható, csak felkapom a vizet néha. És vannak pontok, ahol nem is kötnek le igazán, és ilyenkor le kell tenni egy picit, mert ez a könyv megéri a figyelmet, és megérdemel egy figyelmes olvasót.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok a könyvet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet. Én hamarosan igyekszem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

2019. augusztus 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai értékelésben a kedvenc szerzőm legújabb regényéről fogok mesélni, ami rólunk szól. Rólunk, akiknek nincs igazán dolga a világ megmentésével. Akiket nem választottak varázslóvá, és akiknek nincs világmegváltó küldetésük. A muglikról, akik érzik, hogy valami nincs rendben a világunkkal, de azt is tudják, hogy ezzel nincs teendőjük. Patrick Ness most ír egy regényt a mellékszereplőkről, aminek a hátterében, mindegy mellesleg, megmentik a világot, megint.

mi.jpg

Patrick Ness zseni. Tudom, hogy unalmas ezzel kezdeni, de már csak két olyan könyv van a magyar piacon, amit nem olvastam tőle, és eddig mindenét nagyon imádtam. Alapvető élményem vele kapcsolatban, hogy az általunk megtapasztalt, megtapasztalható világot forgatja majd állítja meg egy rendkívül váratlan ponton, és ez ebben a regényben sincs másként. Mégsem épít most klasszikus értelemben egy másik világot. Most a mi tapasztalatainkból, és az ifjúsági irodalom kliséiből merít. A főszereplők végzős gimnazisták, akik előtt lassan kinyílik a világ és akiknek megvannak a maguk sajátos, későkamaszos problémáik. A főszereplők egy baráti kört alkotnak, és egy srác, Mikey szemszögéből, gondolataiból olvashatjuk a regényt.

Mikey egy jó narrátor, figyelmes, és ismeri a közeget, amiről mesél hiszen az a legjobb barátaiból és a családtagjaiból áll. A regény kezdetén a nővérével Mellel, és a barátaikkal Hennával és Jareddel ülnek kint a réten, és egy különös fényjelenség után ők látják utoljára élve a nemsokára holtan megtalált indie srácot. És majdhogynem pusztán ennyire a résztvevőik ők a cselekményeknek.

A kisvárost, ahol élnek, minden generációban el akarja pusztítani valamiféle földöntúli jelenség, amit az indie srácok minden alkalommal legyőznek. De azért van, hogy felrobbantják az iskolát. Ez a regény világában természetes. És ez nagyon furcsa. Hogy nem kezdenek el kérdezősködni, utánajárni, hanem tudják a helyüket, és amennyire csak lehet, ki akarják ebből húzni magukat. Hiszen ez nem is az ő dolguk, hanem az indie srácoké. És ezek leosztott szerepek. A másik nagyon izgalmas felvetése a regénynek, hogy van valami Öt legenda szerű ezekben a támadásokban, mert a felnőttek nem hisznek abban, hogy a halálesetek mögött bármilyen transzcendens entitás állna, pedig az ő korukban is megvoltak ezek a transzcendens jelenségek, amelyekre külön-külön talán még emlékeznek is, de a kollektív tudat nem őrzi ennek a felidézhető emlékeit.

Ebben a tekintetben tehát értelmezhetjük ezt a támadást, ami jelen esetben a halhatatlanok támadása egyfajta generációs élménynek, egy nagy metaforának, ami a gyermek lét mesei világát, és a felnőtt lét realitását mossa össze. Különösen érdekes, hogy ennek a metraforának az áldozatai a külön szubkultúrát alkotó indiek, akik nem vegyülnek és nem illeszthetőek be egyértelműen a társadalomba. Izgalmas felvetés lehet, hogy a most észlelt halhatatlanok vajon mennyiben reflektálnak a most felnövő "egyszer élünk, de akkor nagyon" címkével ellátott generációra, miért támadnak erősebben a korábbi vámpíroknál például, és hogy miért lehet az iskola minden generációban elpusztítva. Ezek persze csak felvetések, nem szeretnék kéretlen (és nem tanult) pszichológusként beszélni erről, de jó volna ezekről nálam okosabbaktól olvasni.

Mert, ha ezen olvasatok valamelyikén elgondolkozunk, újra kell gondolnunk azt, hogy miért a mellékszereplők a főszereplők. Hogy míg minden fejezet elején elmondja a szerző pár sorban, hogy mi történik a regény cselekményével párhuzamosan zajló kvázi fantasy világban a világ megmentése érdekében, addig mi majdhogynem egy klasszikus ifjúságit kapunk, minimálisra szorított átfedéssel a két cselekményszál között.
Mert ők csak srácok, akik túl akarják élni ezt a világvégét is, és ha már úgy van, érettségizni, elballagni és egyetemre menni sem volna rossz.

4bl.gif

Mikey és Mel egy olyan családból jönnek, ahol az apa alkoholista, az anya pedig a karrierjét egyengeti a regény cselekményén át zajló szenátori kampányában. Mel korábban evészavarral küzdött, és néha most sem eszik, de Mikey figyel rá. Mikey kényszeres, folyamatosan megszámol dolgokat, és gyakran nem tud kiszállni rutinszerű cselekményekből, mint amilyen például a kézmosás. És szorong. Szorong azon, hogy mi lesz velük. Mi lesz a barátaival, és hogy mi lesz vele, a társaság legpótolhatóbb, leglényegtelenebb láncszemével, a teherrel, akit egyszer csak elhagyhatnak. Mert ő így látja magát, és nagyon valóságosan vannak leírva a kétségei.

A társaságuk további tagja Henna, aki neve ellenére nem indie, és Mikey úgy érzi szerelmes belé, de megélve kiderül, hogy talán ez mégsem az. A társaság negyedik, legkülöncebb tagja Jared, a regény meleg szereplője, aki amellett, hogy meleg, még negyedisten is, ugyanis a nagymamája a macskaisten, fő hatalma pedig, hogy képes gyógyítani. És persze érkezik egy új srác is, Nathan, akinek a bátyja indie volt és azóta eltűnt.

És persze nem azt akarom kifejezni ezzel a felsorolással, hogy ezek a szituációk unalmasak és üresek volnának, mert erről persze nincs szó egy Patrick Ness szövegben. Ha mégis lesz, elsőként fogok felháborodni. Csak azt mondom, hogy ennek a szövegnek a tétje nem a túlélés, mint a nagy világmegváltás történetekben. Ha mindenáron a túlélés szót szeretnénk használni, akkor a szöveg tétje a felnőtté válás, a felnőttként való továbbélés, a meggyógyulás és a felelősségvállalás. Felelősségvállalás azokkal a dolgokkal szemben, amikért felelősek vagyunk. Önmagunkért, a barátainkért, és igen, vannak, akik a világért.

Kedvenc részem: Amikor Mikey a pszichológusnál és Jareddel beszél a szorongásairól. Egyrészt nagyon ismerős volt számomra, aki szintén a végtelenségig tud szorongani helyzeteken, másrészt egy picit olyan volt, mintha a másik kedvenc ifjúsági szerzőm, Benjamin Alire Sáenz besegített volna a lélek legmélyének a leírásában. És ezt jó elképzelni.

Végezetül pedig ajánlom én is mindenkinek, aki egy könnyű ifjúságit olvasna kimaxolt gondolkodnivalóval. Így ajánlom a Patrick Ness rajongóknak, akiknek persze nem kell ajánlanom, és éppen így a leendő Partick Ness rajongóknak, akik gondolnak valamit a világról, és nagy továbbgondolók. Mert ez a könyv olyan.

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók
Vivandra, 2019
272 oldal
Így olvastam: Két ötórás buszúton olvastam ki, úgy, hogy mellette olvastam egy nehezebb verseskötetet, amit ezzel pihentettem. Nyelvileg könnyen olvasható, feszültségteli helyeken van vége az egyébként rövidebb fejezeteknek.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, ha nem szeretnétek lemaradni a következő posztokról, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keressetek facebookon hátértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra,

és semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sarina Bowen – Elle Kennedy: Ez a srác

2019. augusztus 21. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy régóta várt könyvről írok értékelést. Egy olyanról, ami szintén a young adult, new adult világból érkezik, felveti a számos melegséggel kapcsolatos problémát, de ezt egy erős, férfias közegbe, az amerikai jéghoki első osztályába helyezi, tele erotikával. Nagyon nagy várakozásaim voltak, és hát… Nézzük:

ez_a_srac.JPG

Jamie Canning és Ryan Wesley a középiskolás évek alatt együtt edzőtáboroztak hat héten át minden nyáron. Mindig szobatársak voltak és az évek alatt legjobb barátok lettek, majd az utolsó évben ez a kapcsolat megszűnt, mintha elvágták volna. Egy részeg hülyülésnek tűnt az utolsó este. Ryan leszopta Jamie-t, mert vesztett egy versenyen. Csakhogy Ryan ezt nagyon szerette volna, mert ő ekkor lassan ráébred, meleg, és szerelmes a legjobb barátjába, akit, úgy érzi, most kihasznált azzal, hogy egy kihívást, bátorságméregetést font az egész köré.

És a kapcsolatuk következő pontján mindketten 22 évesek. A négy év alatt nem történt semmi, és volna mit megbeszélni kettejük között. Először a főiskolások közti verseny negyeddöntőjében találkoznak, majd együtt edzősködnek a gyermekkorukban fontos szerepet játszó edzőtáborban. És, mint ahogy sejthetjük a romantikus erotikus műfajmegjelölésből, a két srác összejön, és a nadrág is hamar lekerül. Sőt, a nadrág előbb kerül le. A kötet nagy részét aztán ezen kapcsolat minőségének megállapítása és továbbformálását teszi ki.

A regényben így olvashatjuk a világot egy tapasztalt meleg, és egy önmaga szexualitását és a melegség közegét most megismerő biszex szemszögén keresztül is. Egyrészt sokszor már komikus volt olvasni azt, hogy mennyire más kérdéseket vet fel Jamie magában, hogy a biszexualitását tisztázza, másrészt izgalmas volt, ahogy először gondol rá egy meleg férfi melegként, először gondolják őket randizó párnak, vagy ahogy először találkozik homofóbiával, miközben, mivel Ryan tudja kezelni a helyzeteket, ezekben a szituációkban neki valamiféle beavató szerepe is lesz.

A kapcsolatukat azonban bonyolítja, hogy Ryan Wesleynek lehetősége és szándéka van folytatni a hokikarrierjét egy elsőosztálybeli csapatban, és ezt nem szeretné kockáztatni azzal, hogy egy férfival kapják rajta, így az első évben, vagy amíg pótolhatatlannak nem érzi magát a csoportban, cölibátusba kényszerítené magát, így a kettejük kapcsolata sem tud kiteljesedni:

Mert mindig véget ér – sóhajt fel. – Kapunk úgy két-három hónapot belőle, aztán már észbe kapunk, már újra lefagy a tökünk a jégeralsóban. A nyár csak szórakozik velünk – von vállat. – Mindig véget ér. – ismétli.

Ryan korábban gyakran élt egyéjszakás kalandokban, a csapattársai tudtak a melegségéről, az amerikai seregből már ismert „Ne kérdezd, ne mondd” szabály szerint nem híreszteli a melegségét, de ha megkérdezik, nem is titkolja. Viszont ez az első osztály teljesen más világ, és ő is máshogy készül rá.

És ezen a dilemmákban mentén nehéz ezt a könyvet egyértelműen elhelyezni a young adult és a new adult kategóriák között. 22 éves srácokról van szó, akik most kezdik az életüket, komoly kapcsolatuk lesz, amiért felelősséggel tartoznak. Ebben az értelemben abszolút new adult. Wes már out, bőséges szexuális tapasztalata van, kialakult stratégiái és tervei vannak az élet számos területére. Viszont erősen dolgozik a regényben a young adult száll. A két srácnak nincs igazán jelleme néhány markáns vonáson kívül. Mint a kamasz fiúkról, szinte csak kanos és álmos állapotról olvashatunk. A fő témái a szerelem, a barátság, nagyon izgalmas és érdekes előbújáshelyzeteket olvashatunk… és azt tapasztalom, hogy az olvasói is elsősorban a young adult könyvek közönségéből áll össze.

És ez a regény kapcsán szerintem állati fontos felvetés. A regény körül a legnagyobb visszhang, hogy végre egy LMBT könyv, ami kemény, férfias közegbe helyezi és problematizálja a szexuális kisebbség témáját. És igen, lehet, hogy ez egy keményebb könyv. Sokkal szókimondóbb a nyelve, humoros, tele van szexuális utalással, és ha már itt tartunk, aktussal, és hát hoki. És a hoki, mint tudjuk, egy férfias, tesztoszteronszagú sport, ezzel együtt egyetlen igazi, a közegből adódó konfliktus van a regényben, amit az intézményrendszer megoldott. Nincs tétje ennek a tesztoszteronszagú háttérnek. Veszélytelennek bizonyul.

És hasonló a helyzet Ryannel és Jamievel is, bár a testi rajongás általában Ryan körül forog. Mert pornószerűen heterós a külseje. Kidolgozott, tetovált teste van, a hoki a mindene… És azért főz kávét reggel, csinál reggelit, figyelmes, még akkor is, ha úgy lakberendez, mintha barlanglakó volna és főzni sem tud. És azt érzem, hogy ez a regény tök nem igaz. Hogy azoknak a heteroszexuális lányoknak és asszonyoknak szól, akik számára érdekes az, hogy sem az ágyban, sem az életben nincsenek leosztva a nemi szerepek. Azt érzem, hogy valótlanul ki akar szolgálni egy réteget, és bár a hokiban a két író számára alapos utánajárással találkozunk, addig az LMBT témában nem igazán hoz újdonságot vagy érdekeset.

Kedvenc részem: Ebben a regényben írtak egy tipikus kedvenc részt, amit én is nagyon szerettem. Jamie kaliforniai családja a világ legcukibb, legszeretetreméltóbb dolga, ami létezhet. Ezzel együtt az én kedvenc részem az, amikor a gyermekkori edző kiáll mellettük. Mert ott elindulhatott volna a regényben a keményebb, téttel bíró regény.

Végezetül ajánlom a regényt annak, aki egy könnyed pihentető, erősen erotizált olvasmányra vágyik, vagy érdekli a férfi társadalmi nemnek egy izgalmas konstrukciója. Egy klasszul megírt regény ez, ami nem bontja le a ház falát, nem lesz tele újdonságokkal, de egy kényelmes buszút alatt simán újraolvasnám egyszer.

Sarina Bowen – Elle Kennedy: Ez a srác
Könyvmolyképző, Rubin pöttyös könyvek, 2018
348 oldal
Így olvastam: Másfél nap alatt. Jól megírt szöveg, pár oldalanként szemszöget és fejezeteket vált, nem fárad el, másfél nap alatt pörgettem ki.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdéseid, megjegyzéseid volnának, keress bátran a komment szekcióban.

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Andrew Sean Greer: Arthur Less

2019. augusztus 12. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy komikus könyvről fogok nektek mesélni, ami Pulitzer-díjat nyert. Egy olyan főszereplőről, ki nem találnátok, Arthur Lessről, aki már sokat élt és sok mindent látott, és mégis azt mondhatjuk róla, hogy szerencsétlen. Szerencsétlenke. Tesszük hozzá, mert szeretjük. Nem az esetlensége ellenére, hanem pont azért. Mert a világ dolgait úgy is meg lehet tapasztalni, ha átesünk rajta vagy futunk előle. És ez egy egészen másféle tapasztalat lesz.

less.jpg

Arthur Lessnél már a B oldal pörög, ahogy a lassan kiveszni látszó lemezek és kazetták nyomán a mondja a magyar, picit viccesen, picit keserűen. Azt jelenti, hogy valószínűleg, túl vagyunk az életünk felén, amivel bizony jár a kapuzárási pánik, amiben igen is meg akarjuk valósítani magunkat, mielőtt túl késő lesz... És hát ez van Arthur Lessel, aki 49 éves, amikor megismerjük, és a regény során, visszavonhatatlanul betölti az 50-et és talán meg is valósítja magát, mielőtt túl késő lesz. De ne szaladjunk ennyire előre.

Arthur Less amikor megismerjük egy órát figyel egy szálloda lobbijában, ami nem jár, de Arthur erről mit sem tud. És nyilván az író, tudja, hogy kell elkezdeni egy regényt, hogy az érvényes legyen. Arthur Lesst ekkor már elhagyta egy nála fiatalabb srác, akivel kilenc évig se veled, se nélküled kapcsolatban volt, hogy hamarosan házasságot kössön egy másik férfival, amire Arthur is meghívást kap. Ezen még nem akadunk ki, ez meleg körökben szokás, mert kevesen vagyunk, és gyakran jó viszonyt ápolunk az értelmes exeinkkel. Nádasdy Ádám ír ilyen esküvői jelenetről is. Csakhogy Arthur Less nem olvasta Nádasdy könyvét, és kiakad. Mert rájön, hogy a nem szerelmen alapuló kilencéves kapcsolata Freddy Peluval, nos, mégis szerelmen alapult.

Szóval igazából ez a regény egy szerelmes férfi története. Egy nagyon szerelmes férfié, aki majdnem 50 évesen tanul meg egyedül lenni. Két nagy, hosszú szerelem volt az életében, és mindkettő meghatározza a regény cselekményét. A korai Robert Brownburnhoz fűződik, aki egy híres költőgeneráció kiemelkedő költője a regény terében. Ő igazi zseni volt, és évtizedeken keresztül élettársa és múzsája volt Less, akinek nevéhez bizonyos körökben hozzátapadt, hogy ő él Robert Brownburnnal, miközben egy kevésbé zseniális, sőt, inkább bevallottan középszerű író arcát igyekszik felépíteni magának a lényegesen idősebb és tehetségesebb élettársa életműve mellé. A másik kapcsolat pedig a már említett fiatal középiskolai tanárhoz fűzi: Freddy Peluhoz.

A regény fő szála egy utazás. Less világkörüli útra indul, hogy ne kelljen jelen lennie Freddy esküvőjén. Mexikóban vendége lesz egy spanyol nyelvű konferenciának, amit Robert alkotói csoportja köré szerveznek, és ahol ő maga mint múzsa és mint élő tanú vehet részt. Olaszországban díjazzák az alkotói munkásságát, és megtudja, miért nem válnak igazán közönségbaráttá a könyvei (Erről majd később, mert fontos.). Berlinben kreatív írás kurzust tart, amire Arthur Less nyilvánvalóan nem alkalmas, de kreativitással és lelkesedéssel igyekszik leplezni ezt.Futólag részt vesz egy párizsi estélyen, ahol tovább szőhette volna bonyolult szerelmi életét. Marokkóban tevegel egy szintén 50 éves hölggyel, át az egész sivatagon, majd Indiában balesetet szenved ő és a kedvenc kék öltönye. És bár (a regény végéig úgy tűnik, hogy) ez adja a regény igazi komikumát, igazából ez mind nem fontos.

Ezek csak szórakoztatóan kitöltik a teret, miközben Less megtanul élni valahogy. Mert ez az utazás, ne hazudjuk el, problémák elől menekülés, éppen történik időben és lélekben is. A regény folyamán betekintést kapunk Arthur múltjába, mindkét kapcsolatába, amivel megismerjük azt a buborékot, amiben élt. Például sosem volt még szingli igazán, és nem tudja milyen. És igazából rettenetesen esetlen egyedül ebbe a világban. És persze igen, ez kapuzárási pánik is, de a regény során rájövünk, hogy ez az egész élethelyzet és a sok különböző környezet csak alkalmat teremt arra, hogy erről az ötven éven át kitartó, nagyon védett pozícióról beszéljünk. És ezt a szöveg nagyon jól csinálja, miközben egy percig sem komolykodik nagyon.

De ha már a védett környezet. Állati fontos megemlíteni, hogy egy picit olyan élmény ezt a könyvet olvasni, mint ha a Fiúk a klubból-t néznénk, mert ebben a regényben is meleg mindenki. Ami persze így kijelentve nyilván túlzás, de hogy nagyon-durván nagy arányban melegek a véletlenszerű szereplők, és bár már láttunk ilyet máshol is, és amúgy jót is tesz a komikumnak, én nem szeretem ezt egy könyvben. És persze ez tök az én személyes problémám, csak hát ez meg az én blogom. :D

Kedvenc részem: A meleg irodalomról szóló részek. Arról beszélnek benne, hogy milyen a meleg kánon, és hogy lehetséges-e, hogy egy regény a meleg irodalmi kánon részévé váljon úgy, hogy nem szerethető a főszereplője és rossz, vagy csak negatívabb képet fest a melegekről. Én nem akarok erre a kérdésre egyértelmű választ adni. Talán csak azért, mert nem volna kényelmes, de a kérdésfelvétel fontos.

Ajánlom a könyvet végül azoknak, akik igényes humoros szépirodalmat szeretnének olvasni, érdekli őket egy idősödő kamasz fejlődésregénye, esetleg egy jót szórakoznának, vagy csak az értékelésem felkeltette az érdeklődését. Bátran forgassátok!

Andrew Sean Greer: Arthur Less
Álomgyár, 2019
366 oldal
Így olvastam: 2-3 nap alatt. Könnyen olvasható, nem fáraszt a szöveg, folyamatos figyelmet generál magának, és jó is olvasni, felnevetni rajta.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok a könyvet, vagy csak kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, igyekszem gyorsan válaszolni.

Éppígy igyekszem hamarosan a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress bátran facebookon háttértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. :)

És ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Garrard Conley: Eltörölt fiú

2019. július 26. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy nehéz könyvről fogok beszélni. Egy olyanról, ami tök olvasmányos, nagyon sok mindent mond el a világunkról, és arról, hogy különböző emberek mennyire másként látják. Egy olyanról, amiben a szerző nagyon őszintén tárja elénk azt, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a majd egy éven át tartó hétvégi terápiás beszélgetéseken, és azon a kilenc napon, amit egy ex-meleg terápián töltött, ahol meg akarták gyógyítani a melegségét.

eltorolt_fiu.JPG

Ha kezünkbe vesszük a regényt, az első oldalakon olvashatjuk az ex-meleg mozgalom, és azzal együtt a melegség kezelésének a történetét, onnantól, hogy 1973-tól a melegséget kiveszik a mentális zavarok közül, egészen 2004-ig, ahol Garrard Conley története elindul.

És ezt az utat a szerző rögtön egy vallomással kezdi. Az ex-meleg terápián való részvétel a saját döntése volt. Már amennyire ez a saját döntése lehet bárkinek. Egy ultimátum elé állították szülei, ami szerint ha nem változik meg, elveszti a családját és az otthonát, és persze Isten is elfordul tőle. A saját bigott keresztény világnézetéből nézve melegként csak drog- és szexfüggőségre, hajléktalanságra, szegénységre, és persze AIDS által bekövetkező halálra számíthat valahol az út szélén, mert minden általa ismert melegekkel kapcsolatos történetnek ez volt a vége. Szóval, igen, ezen a terápián önként vett részt, mert úgy érezte, hajlandó volna megtenni bármit, hogy a melegséget kitörölje magából. És ezt most elmeséli nekünk. Abból a családból, ahová most csak mint egy idegen jár vissza, és ami sosem lehet már olyan, mint amilyen lehetett volna.

A regény két szálon fut. Egyrészt megismerjük a főszerelő terápia előtti életét, ahogy először küzdött a lassan megfogalmazott melegségével, ahogy kinyílik számára a világ a főiskolán, aztán ahogy kénytelen előbújni, majd hétvégi terápiás beszélgetésekre járni. A regény másik fejezeteiben a konkrét bentlakásos központban járunk. És egyik sem lesz kutya.

A főhős édesapja autókereskedő, aki élete egy szakaszán megvilágosodott, és hamarosan baptista lelkésszé avatják. Az életükben így már nagyon fontos szerepe van a vallásnak, illetve az apja közösségvezetői, térítői ambíciójának. A gyülekezetében aláírásgyűjtést szerveznek az LMBT-méltóság menete ellen, amit csak azok nem írnak alá, akik nem Krisztus igazi katonái. Amikor a gyülekezet egy fiatal fiú tagját a szülei egy másik sráccal találják félre nem érthető helyzetben, akkor szintén a főhős édesapját hívják, és amikor az édesapát hónapokkal később lelkésszé szentelik, akkor megesküdik, hogy mindent megtesz a melegség ellenes küzdelemért.

Garrard ezzel az apával próbál egy mintagyermek lenni, de nem képes erre. Nem örökölte az apja szónoki, térítői és közösségszervezői tehetségét, és hát... történetesen meleg is. Először csak úgy kezdődött, hogy gyermekkorában kalózkincseket és ékszereket aggatott magára (megjegyzem ezt tuti a heteró kisfiúk is csinálják, csak abból nem lesz ennyire releváns emlék végül), és az egész el is felejtődik, hiszen Garrardnak barátnője lesz. Mert Garrard próbálja elfojtani a melegségét. Barátnője volt, akivel kapcsolatban úgy érezte, be tudná érni a barátságával, és hogy esetleg később a többi is kialakulhat, de erősebb pillanataiban az is felmerült benne, hogy egyszerűen kinövi majd, vagy az első szex meggyógyítja.

A családból és a gyülekezetből való kiugrásra igazi lehetőséget a felsőoktatás nyújt számára, számos új tapasztalattal, amelyek kétkedő, eretnek gondolatokat ébresztenek benne. Itt kérdőjelezi meg mindazt, amit eddig megismert. Szerez barátokat, akik egy újfajta támaszt jelenthetnek az életében, megismer általuk egy másféle kisebbségi helyzetet, az afroamerikaiat, és persze megismeri magát, az eddig ráerőltetett idealizált konzervatív fiú képén túl.

És, ez nem lesz túl pozitív, de a felsőoktatásban nemi erőszak áldozata lesz, amelyet egy fiú hallgatótársa követ el, és ez a cselekmény nagyon erős lakmuszpapírja annak, ahogy ő konzervatív baptista srácként a melegekre, és a melegszexre gondol. Merthogy ez volt az első szexuális tapasztalata. És szégyellte magát, mint sokan, akik nemi erőszak áldozataivá váltak. Szégyellte magát, és úgy gondolta, hogy az erőszak és ez a fajta szégyen a melegszex sajátja, hiszen milyen férfi hagyja, hogy más férfi ilyet tegyen vele. És ez a baromi erős bűntudat és öngyötrés úgy önti el a gondolatait, hogy magára az aktusra nem is emlékszik. Alapvetően nem igazán jó érzés erről olvasni, nyilván, nagyon sok érzelmet közvetít, de maga a téma már egy korábbi slam poetryből ismerős volt. Ezt nagyon ajánlom hozzá, de nagyon kemény szöveg.

Ugyanezen az egyetemen azonban  megismerkedik más melegekkel is, akik vállalni tudják magukat, és itt hangzik el azt hiszem a könyv egyik legerősebb pozitív mondata:

Minek adna nekem Isten ennyi érzést, ha nem akarja, hogy érezzem őket? Miért lenne ilyen szemét Isten?

És persze van ezzel szemben az a másik élet. A terápiáé. Ami arra törekszik, hogy megerősítse Garrardot a férfiasságában, és ezért minden pillanatát szabályozni szeretnék. Az öltözködését, a testtartását, a viselkedését, amik mellett figyelniük kellett arra is, hogy ne ébresszenek véletlenül sem a többiekben kísértést, és persze kerüljék az úgynevezett Hamis Képeket. A hamis képek (HK-k) ruhák, tárgyak, szokások, múltbeli dolgok, amelyek a gyógyulás ellen hatnak, mert a terápia előtti, bűnös énjükre emlékezteti. Hamis kép például a csípőre tett kéz, bizonyos hangsúly vagy a humor maga is.

A terápia nagyon sokat épít a nyelvhasználatra. Rögtön ilyen már a hamis kép szó is, vagy fogok még írni az erkölcsi leltárról. Munkafüzeteikben didaktikus, életszerűtlen feladatokat találunk, amelyek erősítik a megoldó félelmét és a homoszexualitás bűnösségének az üzenetét. Minden cselekményt az önzés, a félelem és a függőség keretében mesélnek el, ami alapjaiban befolyásolja az ember gondolkodását. Így minden apró mozzanat az erkölcsi leltárba vehető, amit valaha egy meleg férfi megtapasztal, legyen az akármilyen kicsi, így folyamatos bűnbánatra ösztönzi a résztvevőket. És mindez történik egy mindentől elzárt, mobiltelefontól és naplóírástól is eltiltott környezetben.

A terápia engedelmes, tisztességes, erényes embereket akar kinevelni, azonban az erényesség olyan, mint az ünneplő ruha. Hogy nem kényelmes hétköznapi viselet, hogy valahol szűk, szorít, és az is a dolga, hogy feszélyezve érezzük magunkat benne. Hogy nem tehetünk meg akármit. És annál erényesebb leszel, minnél többet veszítesz magadból. Magadból. Az identitásodból, a múltadból, mindabból, amit hamis képeknek tekintenek, pedig csak a személyiséged az. Az tesz téged azzá, ami vagy.

Ki voltam én a Love in Action előtt? Egy tizenkilen éves fiú, akinek mindene az írás, a humorérzéke, meg az a sokféle szarkazmus és nyeglesék, amit el tudott lesni az irodalomprofesszoroktól egyetlen év és nem túl sok találkozás alatt az apró művészeti főiskolán kétórás autóútra az otthonától.

És hiába törekszik úgy átvészelni a terápiát, hogy a szíve viszonylag sértetlen maradjon. Hiába menekül ki kilenc nap után, anélkül, hogy a terápia "sikeres" lett volna, már csak idegenként tér vissza, és az anyja éveken keresztül nem tud elszámolni a lelkiismeretével.

Kedvenc rész: A nyelvvel kapcsolatos dolgok, mert nyelvész vagyok. És van benne egy potenciális romantikus szál, ami egy picit emlékeztet arra, amikor Kertész Imre azt mondja "Szeretnék még élni kicsit ebben a szép koncentrációs táborban", hogy talán itt is lehet valami értékes. Mert javíthatatlanul romantikus is vagyok.

Ez egy nehéz olvasmány volt. Sokkal kézikönyvszerűbben, technikaibban mutatja be a központbeli dolgokat, mint a Cameron Post rossz nevelése, de ez a könyv informatívabb volt, nyilván azért is, mert nem fikciós szövegről van szó, hanem önéletrajzról. Ezzel együtt is bátran ajánlom azoknak, akiket érdekel ez a téma, mert tök fontos erről beszélni, hiszen még számos nyugati országban is működnek akár legálisan ilyen átnevelőközpontok, és tök fontos sok ilyen történetet elmesélni, elolvasni, és nyilvánosságot adni nekik.

Garrard Conley: Eltörölt fiú
Európa Kiadó, 2019
345 oldal
Így olvastam: Lassan. Nagyon lassan. Sok fejezet végén könnyű volt kilépni, és volt is min gondolkozni. De alapvetően könnyen olvasható szöveg.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Európa Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet. Ha olvastad már, tervezed, vagy bármilyen kérdésed van, hagyj bátran nyomot a komment szekcióban. És igyekszem hamarosan érkezni a következő poszttal, ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress facebookon folyamatosabb háttértartalomért, vagy keress instagramon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött. 

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy nagyon klassz ifjúsági könyvről fogok nektek mesélni, amihez nem tudok nem kötődni. Mert, ha Patrick Nessről azt mondom, hogy a tudatomnak ír mindenről, ami érdekel, akkor Sáenz a lelkemnek ír. Mindarról, amit valaha éreztem. És tudja mit kell mondania. Mindig. Korábbi könyvéről, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomábanról nem tudtam értékelést írni, mert nagyon mélyen érintett az egész regény, és nem állok készen ennyire kiadni magam, de ez a regény szerencsére nem ért annyira intimen. Ez is szinte nagyszerű regény, de nem ért annyira hozzám. Szóval írok róla. :)

eletem_kifurkeszhetetlen.JPG

Benjamin Aire Sáenz új regénye az egyik legjobban várt idei megjelenés számomra, mert tudtam, hogy nagyon jó lesz, és nem kellett csalódnom. Azonban amíg a korábbi regényében Sáenz elsősorban a múlt okozta traumákról és az elhallgatásról beszél, addig ez a regény sokkal inkább a jelen pillanatban traumatizált kamaszokkal dolgozik.

Salvador (becézve: Sally) legjobb barátnője azt mondja, hogy a gimnázium utolsó évének első napján megváltozik az életük, elkezdenek felnőni. És mi itt vesszük fel a szálat. Hogy egyszer csak már nem ugyanazt gondolja Sally a világról, és verekedésbe bonyolódik az egyik iskolatársával, aki lebuzizza az édesapját. Pedig Sally sosem verekedett, most mégis gondolkodás nélkül cselekszik, .és ezt nem tudja kezelni. Megkérdőjelezi mindazt, ahogy eddig élt a nevelőapjával, aki történetesen tényleg meleg, és egyedül neveli Sallyt. Jól élnek, mindene megvan, csak autója nincs, mert van lábuk, és tudnak azzal menni. Sokáig ennyit látunk belőle. Hogy egy jó apa, aki tudja kezelni a helyzeteket, kedves, következetes és nem akar elkényeztető szülő lenni, és jól kezeli Samet, a fia legjobb barátnőjét, aki sokat van náluk. Sally életére azt mondhatjuk, hogy rendben van. Hogy kiegyensúlyozott. Nincs az életében szerepe sem annak, hogy örökbefogadott, sem annak, hogy meleg az apja, csak létezik egy ismerős könnyebbségben, amit a verekedés megkérdőjelez vagy berepeszt.

A legjobb barátját, Samet az édesanyja egyedül neveli, és nem a klasszikus szerető családban élnek ketten. Mármint szeretik egymást Silviával, de sokat vitatkoznak, a legtöbb fontos szabályt vagy megbeszélni valót rúzzsal a fürdőszobai tükörre írják, és egyikük sincs igazán sokat otthon. Sam általában Sallyéknél van, vagy az aktuális barátjával. A rossz fiúk az esetei. Az Egy különc srác feljegyzéseiben azt mondja a tanár, hogy azt a szerelmet viszonozzuk, amit megérdemlünk. és Sam azt hiszem ilyen. Pedig csinos, jól tanul, versengő szellem, aki jó egyetemre akar bekerülni és nagyon vág az esze. Ismeri az embereket, és nagyon frappánsan válaszolgat.

giphy_7.gif

Kettejük kapcsolatát első látásra az határozza meg az ominózus tanévkezdésig, hogy nem volt titkuk egymás előtt, és hogy folyamatosan együtt voltak. És valahogy erről is van szó, csak közben ott vannak azok a közös viccek és játszmák, akár egymással, akár másokkal, például Sally édasapjával, Vincentével szemben. És persze a játékok, mint az ANSZ, vagyis a nap szava, vagy a Mi lenne, ha...? játékok, amin nagyon sokat gondolkodtam az olvasás közben:

- Mi lenne, ha soha nem találkoztunk volna?
- Akkor nem lennénk legjobb barátok.
- Nem - feleltem.
A nem azt jelentette, hogy a választ nem fogadom el. Csak háromszor kaphattál nemet, azután kiestél. Mint a baseballban.
- Te szemét! - Utálta, amikor nemet kap. Aztán elmosolyodott. Tudtam, hogy mindjárt előrukkol valamivel. - Ha sosem találkoztunk volna, akkor csak három évszak lenne.
- Hmm. Most ki kéne találnom, hogy melyik nem lenne? - kérdeztem.
- Aha.
Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán elmosolyodtam.
- A tavasz. Akkor nem lenne tavasz.
- Tavasz - ismételte.

Ebbe az intim és szeretettel teli, egymást ismerő barátságba érkezik meg a mindig éhes Fito, akit az aktív szerhasználó anyja szintén egyedül nevel. Márha ez nevelés. Szóval együtt élnek. Fitonak két munkahelye van, hogy egyetemre tudjon menni, és kitörjön abból a kiszolgáltatott sorból, ahová került. Fito jó srác, aki nem tudja kezelni a szeretetet, mert nem tanulta meg. A családjában sem, de barátai sem igazán voltak, és az egyetlen kapcsolata sem alakult valami jól. Fito szintén meleg. Egyszer csak beszélgetni kezdenek Sallyvel, aztán a következő pillanatokban Sam és Sally között találja magát, akik megpróbálják megértetni vele, hogy ő igen is értékes ember, aki megérdemli, hogy szeressék, mégha ezt nehéz is számára elképzelni.

tenor_2.gif

A regény folyamán mindhárom szereplő felnő, talán ezt mondhatjuk. Mindhármuk olyan traumákkal találkoznak ebben a 460-70 oldalban, amik az egész életükre hatással lesz, és amit nagyon fontos jól kezelni, és amivel kapcsolatban Sáenz igazán tudja, hogy mit kell írnia. Tudja, hogy mi kell annak a kamasznak, aki alól egyik pillanatról a másikra kihúzzák a talajt. Nagyon gyakran kell újradefiniálnia a szerzőnek a barátságot, a családot és egyáltalán a szeretetet, és jelentem, hogy jut valahová. Valami olyanná, amire szüksége van ennek a világnak.

Szüksége van rá, mert beszél a könyv a hitről. És nem csak az egyházhoz köthető, hitről, hanem egyáltalán, az emberbe vetett hitből, vagy arról, hogy hinnünk kell, hogy minden jobbra fordul. Beszél a halálról, a hirtelenről és a lassan felzabálóról, és azokról, akik itt maradtak. Szexuális irányultság és nemzetiségi alapúan (az USA-ban élő mexikóiak identitása kapcsán) beszél a megkülönböztetésről, és mindenek feletti értéknek tartja az emberi méltóságot, és ez kibaszott fontos.

És az ügy érdekében persze legalább két szereplő nagyon idealizált, és nagyon támogató a közege a regény három szereplőjének. Olyan, ami segít nekik átvészelni és egyáltalán megélni a válsághelyzeteket. Nagyon erős barátságokról, és könnyebb, középosztálybeli élethelyzetről beszélünk, és igen, lehet, hogy fontos volna, hogy arról beszéljünk, hogy ezeket a helyzeteket mélyszegénységben vagy más  nem támogató közegben is megélik emberek, de enélkül is működött a könyv.

Ezzel együtt a könyv telis-tele van elvarratlan szálakkal, mintha a szorító határidő miatt a fontosabb mozzanatokat Sáenz mestermunkával összeállította volna, de az ambíciói nagyobbak lettek volna. Csak néhány eközül: Salvador igazi apjának megkeresése végig mozgatja a regényt, és hirtelen megoldása lesz, amit nem igazán vártunk. A legtöbb kihallgatott információból sem következik semmi. Sam és a srác kapcsolata sem tisztázódik, és nem építő jellegű kérdések is maradtak bennem a kötet lezárásakor. Ezzel együtt persze sikerült kipucolnia a lelkem, csak érzem, hogy lehetett volna ez egy jobb könyv. Egy jobb Sáenz könyv. :)

Kedvenc rész: A már megemlegetett Mi lenne, ha játék...? ismertető fejezete, és az, amikor Fito telefont kap, de az azért, mert az abban a fejezetben elmondottakkal még nekem is van dolgom az életben.

Végezetül szeretettel ajánlom a könyvet azoknak, akik egy kis csodára vágynak nagyon olvasmányosan. Olyanoknak, akiket érdekel egy nem szerelmes ifjúsági, akiket érdekel a szülő gyermek kapcsolat, és azoknak, akiknek könnyű, vízben oldható, de utánozhatatlanul kellemes lelki fröccsre van szüksége. Nekik Sáenzzel meg kell ismerkedniük. :)

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája
Könyvmolyképző, 2019
472. oldal
Így olvastam: Egy oda-vissza vonatút alatt, és két rövidebb elalvás előtti ülésben. Nem sűrűn szedett, és nagyon sűrűnk kezdődnek új fejezetek, így nem kell megijedni az oldalszámtól sem. A nyelvezete pedig gördül.

.Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdéseitek, megjegyzéseitek volna, hagyjatok bátran kommentet. :) Ha szeretnétek további értékeléseket, könyves tartalmakat olvasni tőlem, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig arra vagy kíváncsi, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :)

És a következő posztig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Karen M. McManus: Lehull a lepel

Sziasztok,

a mai bejegyzésben 2018 őszének egyik sikerkönyvéről fogok beszélni, ami egy nagy amerikai visszhang után itthon is pozitív fogadtatásban részesült, pedig ez általában nem jár ki az ifjúsági krimiknek. Mármint valljuk be, kevés jó könyv jelenik meg ebben a műfajban, de a Lehull a lepel minden hibája ellenére egy izgalmas kötete ennek a témának. De nézzük bővebben.

lehull_a_lepel.JPG

A könyv felütése hasonló az ismert és népszerű, 1985-ös Nulladik óra című filmhez, ami egy legitim magyarázatot ad arra, hogy kerülnek különböző, de tipikus ifjúsági regény karakterek egy térbe. A könyv egy iskolai büntetés alapszituációjával nyit, ahol a stréber lány, Bronwyn, a bűnöző Nate, a bajnok baseball játékos, Cooper, a szépségkirálynő, Addy és a pletykaoldalt író srác, Simon egy terembe kerül.Ezt a felütést azonban rögtön árnyalja, hogy mind az ötüket tőrbe csalhatták, ugyanis egy olyan laborban tartott óra idejére csempésztek eldobható telefont a táskájukba, ahová nem vihették volna be. A helyzet kimagyarázását egy erős csattanás követi, ugyanis két autó egymásnak hajt a kinti parkolóban, majd a teremben Simon allergiás rohamot kap, és később meghal. És mind a négyen gyanúsítottak.

A halálát követő napon egy új blogon, később pedig Simon pletykalapján is gyanús információk, majd a Simon halálakor a teremben lévőkre vonatkozó pletykák látnak napvilágot. És mi olvasóként, a szereplők pedig tapasztalatból tudják, hogy amit Simon leír, az igaz. Mert még sosem bizonyosodott be az ellenkezője. Az egész oldalt, és az azt körülölelő kellemetlen aurát az működteti, hogy még egy hírre sem cáfoltak rá, és hogy mindenkinek van olyan félnivalója a közösségben, amit nem szeretne a gimnázium nyilvánossága elé tárni, és Simon forrásai nem voltak ismertek, sőt elképzelhetetlen, hogy egyes információkhoz hogy jutott hozzá. Az emberek pedig dagonyáztak ezekben a hírekben, mert felszabadultak abban a tudatban, hogy ma Simon oldala nem róluk ír. 

És pontosan ezért érdekes, ahogy mind az öt karakter utóélete változik a regény során. Rögtön érdemes először Simont figyeltünk, aki mint a gyilkosság áldozata természetesen számíthat a közösség részvétére, és csak később válik világossá, hogy valójában hatalma volt a gimnázium tanulói felett, és féltek tőle.

type-fast.gif

Hasonló lelepleződéseken megy keresztül minden szereplő a regényben. Bronwyn strébersége egy mítosz az iskolában. A lány, aki mindenből jeles, csak kémiából bukdácsolt, majd azt is kijavította, szín ötösre. Csakhogy csalt. Addy az iskola elbűvölő bálkirálynője a csúcsról hirtelen jut a semmibe, amikor a barátja szakít vele, és kénytelen az amerikai iskolák legaljáról, a wc-ből találni magának barátot. Nate egy bűnöző, aki drogot szállít, pedig feltételesen van szabadlábon.

Cooperről első alkalommal az derül ki, hogy doppingolt, majd kiderül, hogy a doppingpletykákkal csak Cooper melegségét akarta leplezni a cikk írója, ám a melegség már csak rendőrségi nyomozás során kerül nyilvánosságra. És hatalmas öröm számomra, hogy a regény krimi szála mellett maga a melegség a regény legkidolgozottabb témája. Ugyanis Coopernek barátnője van, de ha a barátnője ír, elszontyolodik, de kivirul, ha valaki más ír neki (és ezt a nagyija veszi észre, és tudom, hogy ez a világ legközhelyesebb dolga az elfogadó nagyi, de én ezt imádom, fődet rám.)

debbie.gif

Alapvetően a melegségen keresztül láthatjuk, hogy a média vagy a már megemlegetett barbár filmes amerikai iskolai hierarchia mennyire könnyen emelhet fel valakit, és épp így mennyire könnyen teheti tönkre azt egy másik pillanatban. A melegséggel kapcsolatos pozitív és negatív diszkrimináció bizonyos pontokon egyaránt fontos szerepet kap a regényben, de a melegség szűrőjén keresztül válik világossá, hogy mit jelent a barátság, mekkora terhet jelent egy heteroszexuális párkapcsolat fenntartása, ha alaptalan, de épp így betekintést kapunk Cooper családi életébe, és bontakozó kapcsolatába is. Miközben a regény rettenetesen sokszor mondja el, hogy a melegség védett tulajdonság, és a szexuális hovatartozást nem lehet valakiről nyilvánosságra hozni, és ezt azt gondolom, hogy nem is lehet elégszer hangsúlyozni.

És a titkok feltárulása mind a négy szereplő számára ennyire lemeztelenítő, aminek a folyamatait egy jól felosztott első szám első személyű elbeszéléssel jól végigkövethetünk. Láthatjuk, hogy ebből mennyivel pozitívabban és önazonosabban épülnek újra. Igen, sokszor közhelyes megoldásokkal, például közös wc-ben sírással és utána szemcsepp kínálgatással, vagy azzal, hogy mindenki megérdemel egy új esélyt, és igen, valahol minden történet a jól ismert "Az igazság szabaddá tesz" toposzra épül, és igen, ezt már tényleg láttuk és hallottuk, de akkor miért jó mégis?

Mert ez egy krimi. És miközben azzal foglalkozunk, hogy milyen csapások érik a szereplőket, és elkezdünk velük a közös átváltozásaikban azonosulni, végig működtet a regény egy óriási adag feszültséget, amivel végig izgalomban tart. Hiszen megismerjük ezt a négy szereplőt, nem lehetnek gyilkosok, hiszen mind a négy elbeszélői nézőpont tök ártatlan, de igen is él benned a gyanú. Mert nem csak az amúgy rendkívül idiótának ábrázolt rendőrség számára, de számodra is mindenki gyanúsított, és amikor kezd egyértelművé vállni... Nahát akkor... 2016_10_20_1.gifSzóval igen, ez a regény nem olyan, ami meg fogja váltani a világot. Nagyon sok fontos témát érint, de nem igazán mélyed el benne. A négy szereplő közül három minimum középosztálybeli, a negyedik pedig bűnöző (mint a többi nem középosztálybeli - mondja ezt az osztályuszításra érzékeny, passzív-agresszív énem.), de egy rendkívül jól működő krimi. Gondolkozol, jól adagolja az információkat, és aztán nem érted, miért nem volt számodra világos. Ajánlom bátran. Tényleg nem világmegváltó regénynek, de egy szórakoztató délutáni olvasmánynak abszolút szuper.

Kedvenc részem: Amikor Simon tevékenysége mérlegre kerül. Az nagyon fontos jelenet. Ott éreztem, hogy valami nagyon jó lesz. :)

Karen M. McMannus: Lehull a lepel
Maxim, Dream válogatás, 2018
382. oldal
Így olvastam: Két buszút alatt végeztem vele, igaz, azok öt órásak voltak, de bőven belefért. Vitt a húzása a kötetnek.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastad már a könyvet, és van véleményed, írj bátran kommentet, és tégy így akkor is, ha bármilyen kérdésed, megjegyzésed volna. Ha nem szeretnél a következő posztról sem lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió