Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


David Levithan: Nap nap után sorozat

2017. május 29. - Szilvió

Sziasztok,

ezt a két könyvet az idei könyvfesztiválon vásároltam meg, és talán a legjobban vártam a beszerzettek közül, mert eddig nagyon szeretem David Levithan írói stílusát és ötleteit, és elég érdekes, kalandos könyvnek tűntek, amik azóta beváltották hozzájuk fűzött reményeimet. De nézzük részletesebben:

nap_nap_utan_1.jpgA Nap nap után a sorozat első része, amiben megismerünk valakit, akit később A-nak fogunk hívni. A-ról azt érdemes tudni, hogy születése óta nap nap után más és más, vele azonos korú testbe ébred, amelyek körülbelül azonos térségben élnek és minden másban különbözhetnek. A ebben az életben megtanul nem kötődni, vágyak nélkül élni, amíg egy napon (szám szerint életének 5994. napján) egy kezdetben még átlagos középiskolába járó fiú, Justin testében nem ébred. Justin és a barátnője, Rhiannon kapcsolata eléggé egyoldalú, ami később árnyalódik. A Justin testében megadja Rhiannonnak azt, amit a legjobban szeretne: figyelmet szentel neki, és egy csodálatos délutánt töltenek együtt a kora őszi tengerparton. Ezen a délutánon A bele is szeret a lányba, elkezd kötődni hozzá, majd kialakul, fejlődik a kapcsolatuk, és tele lesz a könyv izgalmas és embert próbáló fordulatokkal.

A második kötetben Rhiannon szempontjából ismerjük meg a történetet, ami erősen rávilágít arra, hogy hogy is működik az ő kapcsolatuk Justinnal, milyen kétségek gyötrik A-val kapcsolatban, pontosan milyen háttérből szakad ki ő, és az egyik barátján keresztül kapunk egy nagyon erős meleg szálat is. Ebből a meleg szálból egy nagy rész ott bujkál mind a két könyvben, és kifejezetten alaposan vannak megírva a srác jelenetei, így a beszélgetésekben egy abszolút hiteles mai meleg kamasz képét kapjuk, aki azért mégsem lép ki annyira a szokásos szerepből, néha egyszerűen csak van, hiszen minden magára valamit is adó lánynak egy magára valamit is adó ifjúsági regényben kell, hogy legyen egy legjobb meleg barátja, ami alól Rhiannon sem lehet kivétel.tenor_3.gif

Amiben szerintem óriási ez a könyv, az a nemek kérdése. Én Szilvió vagyok, meleg férfi. A melegségem a férfiságomból adódik, mert férfiakhoz vonzódom. De mi van valakivel, aki minden nap új testben ébred? És úgy váltogatja a nemeit, ahogy nekem például sosem lenne lehetőségem? Valahogy a könyv elejétől mégis heteroszexuális fiúként tekintek a 16 éves A-ra, és David Levithan állati alaposan nyitja fel az olvasó szemét, hogy ez nem biztos, hogy így van:

  • A egy Ian nevű srác testében volt, amikor először volt szerelmes, meglepő módon, egy srácba.
  • Az első csók A és Rhiannon között egy lány testben csattan el.
  • Az 5023. napon A egy transznemű fiú testében ébred, aki egy lánnyal jár. És az ő kapcsolatuk az egyik legcsodálatosabb dolog ebben a regényben:

Mikor Dawn Vicre néz, pontosan azt a fiút látja benne, akinek maga Vic is szeretne látszani.

  • Aztán egy napon még egy meleg srác testében is ébred, aki a barátjával épp Pridera megy. Mondanom sem kell egész más ott az ünnepi felvonulás mint nálunk, de azért sokat javultunk mi is az utóbbi két évben (erről még lesz bejegyzés). ;)

Egyetlen dologgal nem voltam megelégedve, az pedig a második kötet vége. (Kezdem egyre erősebben hinni, hogy a regények vége és köztem nem lehet jó viszony, és szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, de volt valami nagy segítség az Egy másik nap ebben.) Nyitva lett hagyva, ami valamelyest feleslegesíti az első kötet végét, és szerintem baromira káros, de közben értem, hogy miért, és végül is szép, és három hete nem jutok dűlőre ebben a kérdésben. Csak idegesít.

A Jó lenne, ha... kihívásban arra a kérdésre, hogy "Jó lenne, ha más lenne a borítója." ezt a két könyvet választottam:

Nem tudom mit akar kifejezni, de ha a szerző neve nem középen lenne (és nem az lenne, aki), akkor semmi nem szólítana meg rajta, színekben semmitmondó, képben nem várok semmit tőle, és folytatódik a sorozat második részénél is... Bár még nem olvastam őket, szóval lehet, hogy valami nagyon elemi utalás a műre, de nem szerencsés szerintem, semmi esetre sem.

Ezt az állításomat azóta is tartom, mert bár értem: tehetetlenül eső srác, aki egyre távolabb kerül egy lánytól, és egy lány, aki egyedül áll, mégis fenntartom, hogy ez nem volt a legszerencsésebb, és adjatok esélyt a könyvnek, hogy második és további benyomásokat szerezzetek, mert egyébként érdemes. ;)

Kedvenc részem: 6005. nap a Nap nap utánban. Annyira egyszerű, és mai és velünk élő, és szerintem állati sokat tanít az olvasóknak az olvasók világáról.

----------------------------

Ez most egy ilyen vizsgaidőszak beli poszt, remélem sikerült átadnom a hangulatát, vagy felkelteni az érdeklődéseteket. Ha bármilyen kérdésetek, véleményetek van, ne habozzatok megírni a poszt alatt a komment szekcióban. 

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

Hét vége felé jövök a Felelj, ha mersz! kihívással, amiben az olvasási szokásaimról, könyvekhez fűződő viszonyomról tudtok majd meg többet.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens lobbi

2017. március 09. - Szilvió

Sziasztok,

a ma hozott könyvet már egy hete befejeztem, de csak mostanra sikerült kiheverni. Az eddig olvasott, kifejezetten meleg témájú könyvek közül ez volt rám a legnagyobb hatással. A befejezés utáni könyvmásnap hosszú volt és gyötrelmes, mert mostanában én is sokat gondolkodom arról, hogy párkapcsolatban létezzek, és ennek dacára (sőt, főleg épp ezért), a legnagyobb kedvencem lett most épp, mert olyan őszinte és hihető (talán még egy picit platonikusnak is mondható) szerelmet ír le, amit fantasztikus lehet érezni.

simonki.JPG

Amióta láttam a borítót és a címet, azonnal tudtam, hogy meg kell vennem, mert biztató volt. Viccesnek ígérkezett, aminek van mondanivalója, és befejezve a könyvet azt mondhatom, hogy nem okozott csalódást. A könyv legnagyobb bája, hogy a főszereplő, Simon egy teljesen hétköznapi, átlagos srác, aki nem menő, aki nem lúzer, aki nem különc, akinek nem váltak el a szülei, akit nem vernek otthon, akinek nem halt meg senkije, és akinek kizárólag a melegségével kapcsolatos önelfogadással kell küzdenie és élnie kell a szuperátlagos kamasz életét.

A fejezetek nagyon jól olvashatóak. Simon hétköznapjainak leírása és az interneten megismert, vele egy iskolába és egy évfolyamra járó, a való életben nem ismert sráccal való ímélezések váltják egymást a szövegben. Kedvesek és viccesek ahogy az ímélekben egymást húzzák, de nagyon fontosak a barátai is, akiket lassan megismerük a regény előrehaladtával a könyv másik történetszálán. Egy jól működő közösség az övüké, ahol megismerhetjük a világlátásukat és akár direkt az LMBT közösségről vagy pont a barátságról való gondolataikat. Pár a regény terében ők is sok mindenen mennek keresztül, igazi nagy jellemfejlődés Simonnál nem jön létre, ahogy ezt az ímélváltások is taglalják. Bár Simon vitathatatlanul jobb barát lesz, miután mindent tisztáz a hozzá közelállókkal, mégis állati fontos üzenete az egész regénynek, hogy az előbújás semmin nem változtat, és hogy a kapcsolataink jelentős részében nincs relevanciája a szexuális irányultságunknak.

Alapvetően a könyvben felmerülő problémák a hétköznapi meleg fiatalok a problémái. Az előbújás úgy, hogy a barátaid és a családod biztosan elfogad, a párkapcsolat keresés, a bizonytalanba való szerelem, és az, hogy mindeközben élnünk kell a magunk kis életét, szerepelni kell a színházi előadáson, teljesíteni kell az iskolában, jópofizni kell a családunkkal (akik amúgy fantasztikusak), és...

...ja, igen, foglalkoznunk kell azzal, hogy egy viccesen stréber srác megfenyegetett minket, hogy ha nem hozom össze őt az egyik legjobb barátommal, akkor nyilvánosságra hozza a suli közösségi hálóján a szerelmünkkel való levelezésünket. Alapvetően ezzel a felütéssel indul a könyv, és Martin karaktere nagyon fontos lesz a regényben. Nagyon klassz felvetések válnak így láthatóbbá a melegséggel és a meleg élettel kapcsolatban, mint például a másik outolása, előbújtatása, vagy a másikról való érzékeny információ kihasználása, de összességében mégis az teszi különlegessé a könyvet, hogy ezt nagyon hétköznapian és kedvesen tálalja, és így a könyv végén könnyen lehet, hogy szükséged lesz a papírzsebkendőre is.

Kedvenc részem: Amikor megmagyarázásra kerül a cím. Azzal nagyon egyetértek. Azt mondja, hogy a világon alapbeállítás fehér, hetero, középosztálybeli, keresztény férfinak lenni. Ez fontos tanulság.  És az egész zenekaros póló ötlet.

---------------------------

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom... Vagy ha olvastátok már a művet, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései és Ava Dellaira: Kedves halottak!

2017. február 27. - Szilvió

Sziasztok,

mint ahogy a címben is olvashatjátok, ebben a posztban két könyvről lesz szó. Két olyan ifjúsági könyvről, amik a molyon a meleg címkét is megkapták, mert egy, illetve két fontos mellékszereplője meleg. És persze, mindkettő ifjúsági könyv, azok közül pedig kiemelkedőek. Két olyan főszereplőről mesélnek, akik most kezdi a középiskolát, és leveleket írnak olyan címzetteknek, akik nem válaszolnak, mert ahogy a Kedves halottak! hátlapján olvashatjuk:

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.

És ezekben a levelekben mindkét regény főszereplője elmond mindent, ami a kis kamasz szívüket bántja. Írnak a félelmükről, hogy nem lesznek barátaik, arról, hogy mégis lettek, a halott rokonukról, az apró, vagy nagyobb stiklijeikről, és arról, hogy lassan megtanulnak élni. Vagy csak egy picit nem menekülni az élet elől.

 

ksfj.jpg

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzési

Már az elején szeretném leszögezni, hogy ez a könyv már akkor a kedvencem volt, amikor még el sem fogadtam magam melegként, tehát (bár alapvetően törekszem a szubjektív hangvételű írásra) itt nagyobb dózisban is elcsöppenhet egy-két imádat csepp.

Szóval: Charlie egy különc srác, aki most kezdi a gimnáziumot, és elkezd levelet írni egy teljesen lényegtelen valakinek, vagy talán épp neked, aki az ő sulijába jártál, ott volt azon a bizonyos bulin, és kikezdhetett volna azzal a lánnyal azon a bizonyos bulin, de nem tette.

Az első leveleiből tudomást szerzünk az eddigi legjobb barátja öngyilkosságáról, és az évekkel korábban meghalt, szeretett Helen néniről, akiről sokat ír Charlie és nagyon kemény történeti síkok nyílnak meg vele kapcsolatban a regény végéig. Megismerkedünk egy fantasztikus irodalomtanárral, aki felhívja Charlie figyelmét arra, hogy nem ír rosszul, próbálja terelgetni, és olvasónaplókat írat vele, amelyek tárgyai mindig a kedvenc könyvei lesznek, mert mindig a legutóbb olvasott könyve a kedvence, amelyet kétszer olvasott el, mert mindig mindent kétszer olvas el.

Megismerjük a családját, akik talán egy picit a klasszikus amerikai szitkom családmodell mintapéldányai, és megismerjük a frissen szerzett barátait, akik mostohatestvérek. Két végzősről, Patrickről és Samről  és az ő baráti körükről beszélünk, akik bevezetik a középiskolai életbe az elveszettnek tűnő Charliet. Sambe Charlie hamar szerelmes lesz, miközben tudja, hogy érdemes távolságot tartania tőle, Patrickkel osztozik nagy közös titkokon, hogy aztán a baráti társaságban legyen kapcsolata, és először csókolják meg úgy igazán, szeretetből, és mindemellett megtanuljon "nem menekülni az élet elől", ami azt hiszem a legfontosabb. 

A meleg téma benne: Patrick, Charlie középsuliban szerzett legjobb barátja meleg, akiben egy laza, velem hasonlóan gondolkodó, "nem fogok szégyenkezni a szexuális irányultságom miatt" srácot ismerhetünk meg, aki kapcsolatba kerül a focicsapat egyik tagjával, és a kettejük megismerkedéséről és titkos viszonyáról is olvashatunk a levelekben, később megpofozva az egészet egy homofób apával... Semmiképp sem mellékszál.

Kedvenc részem: Az egyik, az a karácsonyi buli, verssel, csókkal, írógéppel, mindennel... a másik pedig az, amikor arról ír, hogy nincsenek határok. Mert néha azt hiszem, hogy érteni vélem.

Ava Dellaira: Kedves halottak!

A leveleket író lány, Laurel szintén most kezdte a középiskolát, azonban egész más a családi háttere. Édesapja és édesanya elváltak, nővére tisztázatlan halála után pedig az édesanyja elutazott, hogy lássa a tengert, és egy éve csak ritka telefonbeszélgetésekben él a gyermeke életében. Laurel hetente költözik nagynénje, és apja lakása között, hogy ne abba a középiskolába keljen járnia, ahová a nővére, May járt.

A levelek címzettjei, egy iskolai feladatot folytatva, halott hírességek, közéleti szereplők, mint például Kurt Cobain, Judy Garland, Elisabeth Bishop, Amelia Earhart, Amy Winehouse vagy Janis Joplin. Az ő életükből húz abszolút kellemes, kifejezetten élvezetes párhuzamot a sajátjával, gyakran beszél az adott emberek életéből kiragadott ismert fordulatok kapcsán a saját életéről, vagy megmutatta, miben motiválták őt az adott hősök.

Ebből a szituációból indul a regény, és nem is tudok sokkal többet hozzáfűzni. A lány karaktere elég jellemtelen marad a könyv végéig, bár vannak nagyon szerethető pillanatai, de leginkább a May iránti rajongása viseli a nagy fókuszt. A zenei ízlését abszolút a nővére kamaszévei határozzák meg, és az eddig kiforratlan személyiségét is, amelyről nem tudom eldönteni, hogy frappáns írói húzás, amivel a kamasz lét önmagáról való gondolkodásának bizonytalanságát hivatott bemutatni, vagy csak borzasztóan unalmasan sikerült. Ezt mindenki döntse el maga. Viszont a könyv végén világosabban látunk May halála körül, és kap valami mélységet Laurel, ami abszolút nem magyarázza meg a korábbi oldalakon olvasható üres jellemet, de kérdéseket vet fel, ami majdnem olyan fontos.

Charliehoz hasonlón ő is barátokat szerez, ő is átél nagyobb, és zűrösebb dolgokat, akár magában az életben akár a párkapcsolatában, az év végére pedig ő is megtanul "nem menekülni az élet elől", ami az ő esetében a néma, May emlékébe bújástól való megszabadulást jelenti.

Alapvetően nem gondolom rossz könyvnek, és tekintve, hogy elsőkönyves, figyelni fogom az író munkáit. Maga a levél halott emberekhez nagyon izgalmas téma, és sajnálom, hogy itt-ott elcsúszott, de egy könnyű, akár vizsgaidőszak előtti vagy utáni el/lelazító olvasmánynak érdemes előszedni.

A meleg téma: Két lány Laurel baráti köréből szerelmesek egymásba, de közülük az egyik küzd a saját elfogadásával, majd a családjával. Alapvetően az író azt hiszem csak May karakterét dolgozta ki részleteiben, így a lányok sem jellemhősök. A történet általuk a szerelem nehézségeiről beszél és a nehezen megtett apró romantikus gesztusokról, amelyek ugyan tovább érzékeltetni szolgálnak, de a meleg téma  nagy hangsúlyát mégis az egyik barátnő, Hannah megrendítő és valóságos családi háttere kapja.

Kedvenc részem: Ebben is egy parti, ezúttal az újévi, és abból is ez:

Oké, az én terveim a következők - mondta Hannah. - Mert nekem több is van. - Olvasni kezdte. - Nagyi legyen jobban. Ne legyenek hosszabbak az árnyékok. Hagyják abba a dühöngést az emberek. Lehessen nyugodtan szeretni bármiféle szerelemmel. Legyek olyan bátor, hogy egy nap kiállok magamért.

---------------------------

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom... Vagy ha olvastátok már valamelyik regényt, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig pedig ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió