Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Szerencsés Dániel: A 13. emelet

2019. szeptember 27. - Szilvió

Sziasztok,

egyre gyakrabban mondom el a blogon, hogy a krimi általában nem az én műfajom. Ez persze azért van, mert egyre több krimit olvasok, és kezd bennem ledőlni az a fal, ami elválaszt ettől a műfajtól. Mindig azt gondoltam, hogy nem ad többet a világomhoz egy-egy Poirot történet például, magán a rejtélyen túl, ami engem nem igazán érdekel. A mostanában olvasott krimikben többről van szó ennél. Szerencsés Dániel például egy egész világot épített fel a regényhez, és megoldott benne egy gyilkosságot. Maga a nyomozás a konstruált világ bemutatásának az eszköze is, és én ezt nagyon bírtam. Mutatom is, mennyire:

13_ml.JPG

A 13. emelet tehát egy gyilkosság története. Az áldozat Dr. Birtalan András, az Európai Bizottság magasrangú magyar tisztviselője, aki az EB székház 13. emeletéről lezuhan, közvetlenül az ázsiai turistacsoport közelébe. Persze már ez a leesés sem egyértelmű. Leesett? Levetette magát? Lelökték? Ledobták? Nagyon sok különböző forgatókönyv lehetséges, ami közül egy majd bizonyítást nyer.

A regény egy izgalmas detektívet sodor elénk, akinek a detektívség nem igazán dolga. Tóth Tamást rendeli ki az EB biztonsági szolgálata, aki a hét végén nyugalmazásba vonul, és éppen egy ppt-n kellene dolgoznia, hogy probléma nélkül át tudja adni a helyét a zajló projekteben. Tóth Tamást egyszerre nagyon magyar karakternek képzeltem, egy olyan embernek, aki nehezen alakít ki kapcsolatokat, és aki bele tudna süllyedni a műanyag kerti székbe biztonsági őrként, mégis nagyon európai karakter ő, aki azonnal átlátja a hatalmi struktúrákat, tudja, hogy kinek mi az érdeke, érti, hogy mit várnak tőle, és rendben van az értékrendszerrel. Egy olyan karakterré válik konfliktusvállalásaival, aki az európai értékek utolsó védőbástyája.

Európa lelke pedig a méltóság, a szabadság és az egyenlőség,
az emberi jogok és a sokszínűség tisztelete.

Persze ilyen szép szavak mögül még nem írtak krimit, szóval ennek az értékrendszernek sérülnie kell ahhoz, hogy valaki meghaljon. Birtalan András egy olyan projektet felügyelt, ami kifejezetten érzékeny a mai európai politikában, ez pedig a kelet-európai térségek felzárkóztatása. Izgalmas terület ez, ahol folyamatosan előkerülnek a nők, a romák, az LMBT emberek vagy akár a menekültek kérdése, és civil szervezetek is segítik a hivatalok munkáját, így a civil NGO lobbinak is szerepe lehet a döntéshozatalban.

És erről már lehet krimit írni. Arról, hogy a hatalomért és a pénzért zajlik a versengés. Ebben a könyvben nem mindenki az európai értékeket képviseli. Ez a könyv benéz a lehetséges Európai Bizottság nagy elveinek a háttere mögé, és velejéig korrupt gyakorlatokat talál, amiket lehet, hogy jobb nem is bolygatni. Ebben a regényben mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, és a gyilkosság a korrupt rendszer sajátos belső logikájából következik. Ebben kifejezetten erős a könyv.

A korrupció színtere nem pusztán az Európai Bizottság lesz, hanem brüsszeli melegbárok is, ahol Tóth Tamás bizony segítségre szorul. A könyv leszbikus főhőse, Tamás bájos szárnysegédje, Leonora, akit kapcsán sokáig a falat vakartam. Szóval a regény első 100 oldaláig utáltam a könyv LMBT reprezentációját, mert úgy ábrázolja Leonorát, ahogy a tankönyvben a leszbikus le van írva. Rövid haj, katonaruha, fekete bakancs... Viszont a krimi itt is működik.

Leona minden attribútuma megmagyarázódik a regény egy-egy pontján, és ez zseniális. A legkevésbé személyesebb történet például a rövid hajával kapcsolatos. Egyszerűen amikor rendőr volt, egy könnyen elérhető és annál fájdalmasabb támadási felületet adhatott volna a hosszú haja. És ez csak a prózaibb magyarázata a megjelenésének. Leonora nagyon személyes és mély karakter lesz a könyvben, aki kiismeri magát a meleg életben, de különcként könnyen csapódik oda Tamás mellé.

És ez a csapódás baromi különleges. Tamás nem igazán tudja, hogy hogyan gondoljon Leonorára. Utal rá, hogy úgy kell beszélgetniük, mint férfi a férfival, de udvarias vele, ami Nyugat-Európában már általában elég konzervatív gesztus, ugyanakkor viccelődik is az egyenlő házasság intézményével:

Ti harcoltátok ki, miért legyen nektek jobb, mint nekünk?

vagy épp a politikai korrektséggel:

Most meg az a szégyen, ha valaki nem buzi.

És ugyan ezek fontos kérdések, amik fajsúlyosak és kifejezetten támadónak tűnhetnek, de közvetlenül utánik hangzik el, hogy lehet, hogy hagyni kellene mindenkit a saját tempójában elfogadóvá válni. Mert Tamás is az lesz.

És ez a könyv ettől lopta be magát a szívembe. Szerencsés Dániel egy első kötetes szerző, aki néha még fogalmaz eggyel bonyolultabban, de szerencsére nem gyakran, és nem nagyon ahhoz, hogy ezt ne lehessen elnézni. Ugyanakkor egy világot épít a jó és a rossz tengelyére, és az igazság végül a jó oldalon áll, akármilyen emberek építik azt fel. Épít a klasszikus krimi műfajából, egy erős nyomozópárost állít ki, a prostitúció, füstös kocsmák és a mély emberi jellemek is előkerülnek ebben a szövegben. A jó emberek éreznek, meg lehet bennük bízni, és lehet őket szeretni. Ennek a kriminek van szíve, ami hisz valami egyetemesben szemben az aktuális pragmatikus helyezkedéssel és a kiszámított hideg, korrupt rendszerrel. És ez nagyon jó.

Kedvenc részem: Leonora jelenetei. Nagyon különleges történet kerekedik a lány köré, és nagyon érzelemdús volt beavatva lenni. A történetei egyszerre megrázóak és motiválóak, és minden pillanatukban hitelesek tudtak maradni. Jó volt. Szerettem.

Végezetül biztosan ajánlom a könyvet azoknak, akiknek van közéleti kíváncsiságuk és ismerkednének a krimi műfajával. Nekik biztosan tetszeni fog, mert én is ilyen vagyok. Ajánlom azoknak, akik olvasnának a sajátos magyar furfangról, mert ebben nagyot alkot a regény. Ajánlom persze krimiolvasóknak, a feszültség kedvelőinek, és mindenkinek, akinek az értékelés felkeltette a kíváncsiságát.

Szerencsés Dániel: A 13. emelet
XXI. Század Kiadó, 2019
304 oldal
Így olvastam: Másfél nap alatt sikerült. Az első 100 oldal picit nehezebben csúszott, és ellenérzéseim is voltak, de a maradék kétszáz oldal darálható. :) Nyelvileg működik, a feszültség visz, megkedveled a szereplőket.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen a XXI. Század Kiadónak, a belém helyezett bizalmát, és hogy elküldte nekem recenzióra ezt a könyvet, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. :)

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, vagy kövessetek facebookon gyakoribb háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra.

A legfontosabb pedig, hogy semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Szerencsés Dániel: A 13 emelet

2019. szeptember 26. - Szilvió

Sziasztok,

a barátaim gyakran hivatkoznak arra, hogy jól foglalok össze dolgokat. Jól fogok meg a vicces vagy fontos motívumokat, és jól kerekítek le történeteket. Egy barátomnak ezek alapján támadt az az ötlete, hogy nekem meg kellene próbálnom fülszövegeket írni. Például a blogra, az értékelt könyvekhez. Ezt láthatjátok most. Az első ilyet. Hamarosan érkezik Szerencsés Dániel könyvéről az értékelésem, de előtte ismerjétek meg ebben a formában:

covers_549015.jpgSzerencsés Dániel első krimijét tartja a kezében a gyanútlan olvasó. Sejtheti, hogy egy gyilkosságról lesz szó benne. Gyilkosságról egy olyan területen, ahol mindenki Európát szolgálja.

"Európa lelke a méltóság, a szabadság, az egyenlőség, az emberi jogok és a sokszínűség tisztelete."

Szerencsés regénye bemutatja, milyen lehet az Európai Unió díszletei mögött. Hogyan válhat gyilkosság áldozatává az emberi jogok és az európai értékek élharcosa? Milyen személyes és hatalmi érdekek mentén szerveződik még, az európai döntéshozatal, ha nem csak a szabadságról van szó? Mennyibe kerül Európa lelke?
Erre keresi a választ Tóth Tamás, az öntudatos ex-hírszerző, akit ebben a korrupt rendszerben is az igazság érdekel. 

Szerencsés Dániel gyerekkorától krimiíró akart lenni. Ez az első regénye. Van szíve.

Hamarosan érkezem az értékelésemmel róla, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Naomi Alderman: Engedetlenség

2018. november 13. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan írónő könyvéről beszélek, akinek már a második könyve forgatja fel a magyar könyvpiacot idén. Naomi Alderman nevét így azt hiszem már senkinek nem kell bemutatni. Könyvfesztiválra jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásában a Hatalom, ami egy női hatalomra épülő társadalmat mutat be, az Engedetlenség pedig néhány hete jelent meg, és egy ortodox zsidó közösségből mesél, és annak kapcsán a leszbikusságról.

engedetlenseg.JPG

A könyv napjainkban játszódik. A fő helyszíne London, azon belül egy ortodox zsidó közösség, Hendon, ami egy kis zsidó faluként értelmeződik a városon belül, ami önfenttartásra rendezkedett be. A közösséget Ráv Krushka vezeti. Ráv egy idős, rendkívül bölcs rabbi, igazi vezetője a közösségnek, és a közösségen túl is ismertségnek, általános elismertségnek örvend. Ráv már évek óta nem beszélt a lányával, Ronittal, aki New Yorkban él, és nem tartja az ortodox zsidóságnak megfelelő, szigorú vallási szabályokat. És leszbikus. Bár most épp a házas férfi főnökével van viszonya.

Ebből az alapfelállásból, évek óta zajló egymás mellett élésből az rántja ki a szereplőket, hogy a Ráv meghal, és Ronit úgy dönt hazamegy. Ott találkozik gyermekkori barátjával, unokatestvérével, Doviddal, akit a közösség a következő rabbinak tarthat, és Dovid feleségével, aki, és ezt Ronit a regény elején nem tudja, Esti, Ronit egykori szerelme.

És a regény maga ezeken a feszültséggócokon mozog. Egyrészt a zárt, szigorú szabályok szerint működő zsidó közösség ütközik benne a világgal, másrészt pedig a baráti konfliktust ismerjük meg mélyebbről, és azt árnyalja a szerző. Először a két világról, aztán a szereplőkről fogok hosszabban írni.

A két világot jól felépíti Alderman már a fejezetekben is. Minden fejezet egy mottószerű idézettel kezdődik valamilyen zsidó kultúrához kötődő szövegből, a Tórából, imádságokból főleg. Ezt követi a fejezetek első fele, ami a közösségben történteket, a hozzájuk tartozó emberek életét mutatja be, erősen reflektálva a fejezetek mottójára, van, hogy szinte már példabeszéd szerűen. Nyelvileg is egy mitikusabb, körülményesebb szöveget kapunk itt, ami felerősíti a konzervatív környezetet. Ezzel szemben a fejezetek második, kurzívval, dőlttel szedett része egy E/1 személyű elbeszélés Ronit szemszögéből, ami sokkal könnyebb, köznyelvibb, és nehezebben, vagy egyáltalán nem figyelhető meg, hogy párbeszédbe lépne a zsidó hagyományt szimbolizáló, fejezetnyitó szöveggel.

A világok ütközését elsősorban Roniton, az elhunyt Ráv lányán keresztül érezzük, aki a könyv lapjain keresztül átél egy melegségével és zsidóságával is kapcsolatban lévő identitásválságot. Melegségét elsősorban a főnökével kapcsolatos viszony rengeti meg, miközben ortodox zsidóságát számos más pont is. Ugyanis ő ortodox zsidó származású, és bár nem gyakorolja, álmodik éjszaka arról a félelemről, hogy késésben van a szombati előkészületekkel, ami egy hagyományosan feszes munkarend. A regény egy korai pontján maga is rádöbben arra, hogy mennyire nem él kóser életet, és meglepi a társaságát azzal, hogy fel tudja sorolni a tíz parancsolatot, vagy hogy mennyire ismeri az otthon hagyott közösség szociális rendszerét.

De ezzel együtt ő egy ízig vérig dolgozó new yorki nő, aki nadrágkosztümöt vagy hosszú szárú csizmát hord, ha akar, van névjegykártyája és kezet fog a férfiakkal. Mindez nehezen képzelhető el a londoni közösségben. Az ottani női szerepek a feleséggé válásra ás az anyává válásra korlátozódik. A nő szüljön gyereket, és ne olvassa (véletlenül sem) a Tórát, miközben Ronit például élete első 18 évében az akkor élő legnagyobb Tóratudóssal vitatkozott egészen életszerű dolgokról, történetesen az apjával. Még sincs több női szereplehetőség ebben a kultúrában. A leszbikusság sem, hisz az az „egyiptomi nők szokása”, amitől minden zsidó nagyon törekszik megkülönböztetni magát. Nagyon figyelemfelkeltő volt erről olvasni, mert szeretem a zsidó, haszid kultúrát, de a nőket érintő kulturális elnyomásról eddig nem igazán olvastam, és meglepő volt, hisz ez az Európai kultúra része, és a 21. században azt várnánk, hogy legalább az öreg kontinensen élő emberek gondolkodásában nem születnek meg az itt hosszabban, de szemléletesen leírtak:

Kétségtelen volt, hogy ezeknek a nőknek a szemében én már elkéstem, túlságosan is elkéstem. Nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy sosem megyek férjhez, hanem arról, hogy mivel sosem megyek férjhez, sosem válok felnőtté, sosem növök bele önmagamba, olyan maradok, mint a tőkén maradt, elöregedett szőlőszem, amely megfonnyad anélkül, hogy leszüretelték volna. A házasság ezen a közösségen belül nem csupán vallási aktust vagy jogi köteléket jelent, még csak nem is olyasvalamit, amit azért vállal az ember, mert szeret valakit, és vele akar élni; ez átmeneti rítus, amely a gyermekkor és a felnőttkor határát jelöli ki. Akik nem házasodnak meg, sosem nőnek fel. Amikor azt mondtam, hogy nem mentem férjhez, azzal mintha azt mondtam volna, hogy még nem váltam teljes emberré.

A könyv nagyon kedves mozzanata, amikor felveti a melegség és a zsidóság közti hasonlóságokat, ami rendkívül élesszemű egység volt, és megvilágító erejű. Mármint általában úgy képzeljük, hogy vannak zsidók, és vannak melegek, miközben ez nyilván interszekcionális, vagyis a két csoport hat egymásra, van köztük átfedés, és vannak szociológiai, kulturális hasonlóságaik. A holokauszttraumatizáltságon is bőven túl.
Elsősorban az, hogy nem te választod azt, hogy zsidó vagy meleg vagy. De mindkettővel kapcsolatban megvan a lehetőséged arra, hogy ezt leplezd vagy felvállald. A szerző ezt valamiféle játékként fogja fel, amivel nehéz vitába szállni, ha az ember meleg fia olyan emberek között mozog, akik tudják, hogy meleg, és olyan emberek között is, akik nem.
Szintén ehhez kapcsolódik, hogy nem múlik el, ebből következik, hogy ha nem gyakorlod, akkor is veled marad. Nem kell meleg, nem kell zsidó életét élned ahhoz, hogy meleg, vagy zsidó legyél, így az életedben sem kell feltétlenül változtatnod.
Ronit ezt a regény egy sokkal korábbi pontján úgy fogalmaz:

arról le tudok mondani, hogy ortodox legyek, arról azonban nem tudok lemondani, hogy zsidó legyek. Ettől nem tudok szabadulni.

Ezekhez a pontokhoz megfelelően választ egy egészen más utat Esti, a gyerekkori szerelem, aki nem veszített a szerelméből és a vonzódásából Ronit iránt, és egyébként is kizárólag nők érdeklik, mégis férjhez ment Dovidhoz, és csendes, esetenként zavaróan csendes zsidó asszonyi életet él, miközben Ronit leginkább az ő szabadságcentrikusságára emlékezik vissza. Ezzel szemben most egy másik kapcsolatban Esti nyugalmat talált, valamiféle boldogságot. Ott, ahol felnőtt, és ahol így folyamatosan ki volt szolgáltatva a vele élő emlékeknek.

Estin keresztül nagyon sok mindent tudunk meg Istenről is. Például azt, hogy önkényesen tiltja meg, hogy két nő szerethesse egymást, hiszen ha isten önkénye alkotta a teremtést, akkor Isten önkényéből következik, hogy az, hogy két nő nem foganthat gyermeket, az csak is az Isten felelőssége. De ez nem hoz létre benne Istennel való szembefordulást. Azt gondolja, hogy ő megalkudott az Istennel:

De én úgy gondolom, ha Isten büntetni akar engem, hát tegye; ehhez Neki joga van. Nekem viszont jogom van nem engedelmeskedni.

Míg Ronitnak adott egy engedetlen pozíció, addig Estinek küzdenie kell érte, és ez a küzdelem nem akármi. Egyfajta engedetlenség kilépni egy közösségből, ami nem tűr meg, és egy másik benne maradni, és megváltoztatni. Esti minden kétséget kizáróan a másodikat választja, és bár azt gondolom, hogy elnagyolt, vagy, vállaltan légből kapott ennek a történetnek az elvarrása, minden kétséget kizáróan szép, és nagyon pozitív olvasmányélménnyé tette az egyébként is erős könyvet.

A könyv közben mindvégig egy helyezkedésregény. A három fiatal szereplő, Ronit, Esti és Dovid megígérik egymásnak kamaszkorukban, hogy vagy mind elmennek, vagy mind itt maradnak, és Ronit elment. Ez a feloldhatatlannak tűnő probléma sokszállról magyarázódik a regényben. Egyrészt a Dávid és Jonatán történetben, amiben Dávid kvázi szerelmet vall Jonatánnak, aki később meghal, Dávid pedig feleségül veszi Jonatán nővérét, Michaelt, akivel boldogtalan házasságban élnek, mégis közel álltak Jonatánhoz, és Michael hasonló volt hozzá. Másrészt pedig szó esik a világivá válásról, és a világ kinyitásáról, elsősorban Esti számára, és végül kialakult egy harmadik, talán váratlan, talán elnagyoltan ideális állapot, amit mégis nagyon lehetett szeretni. Mint a mese végét.

Ajánlom a könyvet szeretettel annak, aki olvasna valamit, aminek sok kis tétje van, aki nyitott az európai kultúrában maradva, de valami mást olvasni. Ajánlom azoknak, akik egy jó zsidó hátterű történetre vágynak, és ajánlom azoknak, akik tudják, hogy szét kell feszíteni az általunk kreált társadalmi kereteket, hogy mind kényelemesen elférjünk benne. Nekik ajánlom elsősorban.

Naomi Alderman: Engedetlenség
XXI. Század Kiadó, 2018
302. oldal
Így olvastam: 10 napig, rövidebb etapokban. Egyrészt elfoglalt is voltam, másrészt viszont a szöveg is tele volt. Nagyon sokat tanultam belőle a kultúráról, így elsősorban én is a lasabb, befogadó olvasást ajánlom hozzá. :) Megéri. :)

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen a XXI. Század Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. :)

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, írjatok bátran kommentet, vagy keressetek facebookon további háttértartalmakért. :) Ha az is érdekel, ki áll a blog mögött, akkor pedig less be instagramra.

A következő posztig pedig semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sarah Winman: Bádogember

Sziasztok,

1939-től, az Óz, a csodák csodája bemutatója óta tudja a világ, hogy a bádogembernek van szíve, és tud szeretni. Sarah Winman második magyar nyelven megjelent műve ugyan csak a címben reflektál a világunk eme apró alapigazságára, mégis képes megmutatni mennyire igaz. És így ez egy nagyon bátor. értékes és klassz könyvet kapunk. :)

badogember.JPG

A Bádogember az emlékekkel dolgozik. Kezdetben nem történik benne semmi azon túl, hogy van egy Ellis nevű férfi, aki emlékezik az elmúlt ifjúságára, halott édesanyjára, Judera, szintén halott gyermekkori barátjára, Michaelre, és halott feleségére, Annie-ra. És a narratíva szintjén sokáig itt is maradunk. Aztán valami megnyílik. Egy füzet, amin át megértjük azokat a dolgokat, amiket sosem beszéltek meg ők hárman, és amin át kapcsolatuk egy egész más minőséget kap.

Könnyű lenne azt mondani, hogy ez a könyv két fiúról szól, akik talán együtt lehettek volna boldogok, de ez a könyv nem erről szól. A könyvben benne kell lennie a nőnek, Annie-nak, és nekik hárman kell valami olyan érzelmeset és tisztát őrizni, amire a világnak hatalmas szüksége van.

A két fiú szövetsége adja ugyanakkor vitathatatlanul a könyv törzsét. Ha felütjük a könyvet, mégis először Dora Judd-dal találkozunk, aki egy pillanatban meglátja a szépséget, a lehetőséget, és azt a szabadságot, amit a gyermekének mindenképpen szeretni megadni. Jude ekkor egy festményt néz, egy olcsó reprót, amit valaki felajánlott egy tombolán, és látta egyszer az eredetijét egy galériában. Napraforgókat ábrázol, amik a regény alap motívumai lesznek, Van Goghé, a művészeté, a szabadságé, és Dél-Franciaországé, ahol a festő jól érezte magát, és ami ezen át valamilyen paradicsomszerű, mégis reális képet kap.

dorothyek.gif

Dora és a festmény története után találkozunk Ellisszel, aki Dora fia. Idős már, és a helyi autógyárban dolgozik éjszakákon át. Senkije nincs, csak néhány munkahelyi kapcsolata, az édesapja, akivel eddig nem sikerült megoldani a kapcsolatukat, és az édesapja barátnője. Egy este Ellis elszökött a munkahelyéről, majd megsérül egy balesetben, és hat hét betegszabadságra kényszerül. De ebben a betegszabadságban nem csak ő sérül bele, hanem ez egész gondosan felépített világképe. Nem tud dolgozni járni, és az otthonlétben észreveszi az elhanyagolt kertet, amit a felesége gondozott, szociális kapcsolatokat alakít ki a szomszédokkal, tisztázza a saját tüskéit, rendbe teszi az édesanyjával, a feleségével és Michaellel való viszonyát és nyit a lehetőségek felé. Ellis a négy karakter egyike, aki többre hivatott, de ő még él, és neki még meg vannak a lehetőségei, hogy eljusson Dél-Franciaországba az utalásrendszer legtöbb értelmében, és ez válik hamar a könyv tétjévé.

Michael egy fiú, aki fiatalon kerül a városba, Oxfordba, mert az anyja elhagyta, az apja pedig meghalt. Michael az első pillanattól nagyon értelmes, a művészetre nagyon nyitott, intellektuális kis srác, aki könyveket olvas, megengedi Ellisnek, hogy lefesse és elmélyült beszélgetésekbe kavarodik Doraval, akinek osztja ars poeticáját is:

A férfiaknak meg a fiúknak képeseknek kell lenniük csodálatos dolgokra.

És végig emlékezünk arra, ahogy ők ketten felnőttek. Ott vagyunk a barátság nagy fordulóinál, majd az első csóknál, és majd egy kilenc napos utazást is látunk, amiben mindenki boldog. Aztán látjuk őket fiatal férfiakként, Ellist szerelmesként, ahogy az első pillanattól fogva egymáshoz kötődtek Annie-val, és aztán követjük Annie-t is a társaságban, amelyben hárman adtak ki egy egészet.

Ellis és Michael barátságát vagy kapcsolatát többen hasonlítják a Szólíts a neveden kapcsolatrendszeréhez, ami nekem döcög. Valóban egy nagyon tiszta, őszinte és megkapó szeretetről van itt is szó, ez három ember kapcsolata a teljes elfogadásra és a feltétel nélküli szeretetre épül, de Ellis és Michael küzd az öndefiniálással, ami a Szólíts a neveden kapcsán nem probléma. Michael további kapcsolatai férfiakkal lesznek, és ő maga melegként utal magára majd a könyv egy későbbi részén.

Hét év alatt Franciaország megváltozott az elbeszéléseinkben. Most már külön ágyak és külön srácok nyaralása, napozás és francia szépségek. Most már titkaink vannak egymás előtt, titkaink a szexuális kalandjainkról, ki mit csinál. Titkok, mert nem tudjuk, mihez kezdjünk azzal, amik voltunk. Úgyhogy távol tartjuk magunkat tőle, nem nyúlunk hozzá, nehogy fájjon. Az elkerülés a lórom a csípésre.

Michael elszabadul Oxfordból, és Londonba kerül, ahol irodalommal foglalkozik, mert jó a történetek megváltoztatásában, vagy talán tényleg csak kiszabadul. Megromlik a hármójuk kapcsolata, és Michael felelősnek érzi magát, de aki elmegy, orvosolni tudja hibáját, ha visszatér, és megadja a boldogság lehetőségét. Amíg Michael meg nem hal.

Michael után marad egy doboz, ami nagyon kevés dolgot tartalmaz, de azok fontosak. Teljes terjedelmében olvashatunk egy leírást az Oxfordtól távol töltött időről, melyben ő is visszaemlékezik, például a találkozásukra:

Ott van Mabel, és öregnek látom, pedig így visszatekintve nem az. És magányos vagyok, és félek, amíg meg nem látom mögötte Ellist. A könnyűlovasság. És emlékszem, arra gondoltam: Te a barátom leszel. A legjobb barátom. És emlékszem, hogy kinyílt a kocsi ajtaja, és Mr. Khan azt mondta: Egy tékozló unoka és két bőrönd könyv. És akkor kiléptem a hóesésbe.

De megtudjuk belőle a francia utazás igaz történetét, és hogy elfogadta Anniet, és megtudjuk milyen a viszonya a nővel, akit valami fontos dologért az első pillanattól szeret, de megtudunk még történeteket emberekről, akiket még szeretett. Őszintén beszél az AIDS-ről, és nagyvárosi meleg élethelyzetekről, és elég sokat sugall arról, hogyan kell készülődni a halálra. Michael lakása letisztult volt, nem volt benne semmi plusz, és végül visszatért az övéihez, miközben felvet egy baromi fontos kérdést majd, amire nem ad sem ő, sem a könyv választ, és igazság szerint én sem tudnék.

Ellis élete távol van a könyv elején attól az élettől, amit élni szeretett volna gyerekkorában, és talán nem is ehhez közeledik, de közel kerül ahhoz, amit élnie kell egy olyan embernek, aki megtapasztalta Annie és Michael kapcsolatát, akit Dora nevelt fel, és aki igazán hitt a regényben mindvégig. Mert Ellis tényleg egylényegű a bádogemberrel, csak el kell mozdulnia ahhoz, hogy ez ő maga előtt is világos legyen. És nekem emiatt is nagy kedvencem ez a könyv.

dorothyek2.gif

Viszont van egyetlen kis pont, ami a könyv kézbevételénél már feltűnt. Ez egy csodálatos könyv. Fantasztikusan szép a borító, jól áll neki a kemény kötés, szép a címlap belső oldala, sőt, gyönyörű, tehát nagyon jól áll ennek a könyvnek ez a formátum, és elég rövid így is, és teljes az egész, szóval egy picit tényleg faramuci helyzet ezt felhozni, de állati nagyok a betűk, és furcsa volt ilyen gyorsan lapozni, és távolabbról is jól olvasni, amit annyit azért nem vett le az élményből, hogy ne került volna be a kedvenceim közé. :)

Kedvenc rész: Túl azon, hogy az egészet imádtam, a két nagyon nagyon kedvenc jelenetem közül az egyik az volt, amikor Michael mindenképpen szeretett volna írni Judy Garlandról, a másik pedig az, ahol Michael azt mondja, hogy a szerelem annak a felismerése, hogy soha nem találkozol olyan emberrel, mint amilyen ő.

Én két hónapja ezt érzem ezzel a könyvvel kapcsolatban, ezért is nem tudtam írni róla hamarabb. Egy nagyon rövid, de velős történet, ami nagyon könnyen belopja magát a szívedbe, és valami nagyon esszenciálisat fogsz kapni, és talán sosem találkozol olyannal, mint az. Ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi fel van készülve két csodálatos belső utazásra, és egy picit átszűrné a lelkét. :)

Sarah Winman: Bádogember
XX. Század Kiadó
2018.
Oldalszám: 270. oldal
Így olvastam: Két nagyobb ülés alatt, nagy betűi vannak, és könnyű a nyelvezete.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és külön köszönöm a XXI. Század Kiadónak, hogy megkaphattam ezt a csodálatos könyvet, ígértem nagy becsben fogom tartani. :)

Ha olvastátok már, vagy kérdésetek volna, írjatok bátran kommentet, vagy keressetek a facebook oldalon, ahol izgalmas háttértartalmakkal is igyekszem érkezni, és a személyes instagram profilomon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött. :) Ha tetszett a poszt, és szeretnétek még ilyeneket olvasni, akkor kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra. :)

És semmiképpen ne feledjétek a következő posztig:
Könyvekkel (például a Bádogemberrel) a szivárványig és azon túl:

Szilvió