Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


2018 májusi summa

2018. május 31. - Szilvió

Sziasztok,

minden hónap elején elmondom, hogy megint elsuhant egy hónap, de most ez nagyon nem volna igaz. Ez a hónap nagyon lassan vánszorgott el, és ez még az olvasások tekintetében sem fog látszani, mivel elég sok tanulnivalóm volt, a zárthelyik, beadandók és vizsgák miatt, viszont sokszor megmakacsoltam magam, hogy ezt most elolvasom, ami jót tett az olvasási statjaimnak. :)

majusi.JPG

Szóval: az év eleji tervezőben megfogadtam idénre, hogy legalább 70 könyvet fogok elolvasni, és hogy a polcomról fogok olvasni, vagyis nem vásárolok (nagyon) új könyveket. A korábbiakhoz képest mindkét esetben egy mérsékeltebb hónapról beszélhetünk, de nézzük bővebben:

1. Idén csak a polcomról fogok olvasni

Amik kimaradtak az áprilisi summából

Gigantikus volt az áprilisi summa, és egy nagyobb polcrendezésem közben rájöttem, hogy még teljes sem volt. Bár meséltem az Így veszek könyveket posztban, hogy érkeznek Agavés rendelések, de a summáról lemaradt, hogy meg is érkeztek.

  • Richard Kadrey: A  végítélet kis doboza
    Úgy döntöttem, hogy gyorsan kiolvasom vizsgák között, és egyre inkább azt érzem, hogy immunis vagyok a fantasyra. Ebben a könyvben egy Pandora szelencéje újramesélés történik, amit mindenki meg akar szerezni. Szekták, égi és pokolbéli karakterek, és egy mágikus FBI, és ez az egész egy nagyon randomnak tűnő varázsvilágot hoz létre egy a varázslatban és varázslényekben nem hívő univerzumban. Érdekes felvetései voltak, és voltak közöttük nagyon jól kidolgozottak is, viszont a mondanivaló általában csorbát szenvedett. Rettenetesen cselekvésközpontú a könyv, és a felét simán húznám, akárcsak a varázslényeknek. A megoldás viszont nagyon tetszett, még ha következett is mindenből. :)
  • Ted Chiang: Életed története és más novellák
    Ennek a könyvnek az egyik novellájából készült a nagy sikerű Érkezés film, amit nagyon szerettem, és a nyelvészet áll egy picit a középpontjába, így régóta szerettem volna elolvasni, és majd jól el is olvasom, a többivel együtt. :)

És az egyik csoporttársammal cseréltünk könyvet, még szintén áprilisban, és én egy maffiakiépítéssel, női maffiafőnökséggel és drogbárósággal foglalkozó könyvet kaptam, amit nagyon szerettem középiskola elsőben. Magát a könyvet, és a belőle készült sorozatot is. És egyébként ezt kapta húsvétra a nővérem, magamnak viszont nem vettem meg.

  • Arturo Pérez-Reverte: A Dél Királynője

Kóborló Könyvesboltos vásárlásaim

  • Miklya Anna: Eloldozás
    Ennek a rövid könyvnek a tétje talán a gyász, de ez a gyász sokkal elemibb, ismerősebb, és vadabb. Ez az a gyászmunka, amikor még lenne dolga két embernek egymással, és a meg nem történt és elmulasztott dolgokról is beszél. Nagyon találó a címe, szuper a terjedelme (hosszabban idegtépő lett volna azt hiszem) és a nyelvében szerintem valami nagyon menő történik itt. Érthető, szókimondó, tiszta, és maró, aki minden pillanatban reflektál és viszonyul valahogy a világhoz. :)
  • Nádas Péter: Egy családregény vége
    Még nem olvastam Nádast, és cikinek érzem, és az is, szóval pótolandóan beszereztem ezt a könyvét, és míg 22 leszek, ki is szeretném olvasni.
  • Galgóczi Erzsébet: Törvényen kívül és belül
    Galgóczit mindenki a Kádár rendszerrel azonosítja, mert ő talán tényleg hitt benne, ami, ha igaz, az életrajzát tekintve teljesen reális is lehetett. Aztán a rendszerváltás után gyorsan kiselejtezték a könyvtárak, és most mintha sokan a helyére szeretnék tenni. Engem elsősorban ez a regénye érdekel, amiben a szocializmus és a leszbikusság ütközik. Szintén rajta a 22-es listán.
  • Walt Whitman: Ének magamról
    Walt Whitmanról tartják, hogy ő találta fel a szabad verset, de sokan a politikaibb gondolatairól is ismerhetik, viszont legtöbben az O Captain! My Captain című verséről ismerhetik, amely például a Holt költők társasága, vagy a Bádogember középpontjába is áll. A Bádogember és egy ismerősöm miatt, most W. W. az érdeklődésem középpontjába került, és megláttam ezt a könyvet, és nyilvánvaló volt a folytatás.
  • John Banville: A tenger
    Ez a könyv impulzusvásárlás volt. Egy művészet történészről szól, aki elmegy, hogy szembe nézzen a múltjával. Öniróniát (ha egy szóval el lehet nekem adni egy könyvet, akkor nekem ez az a szó), nyugtalanító, de megindító regényt ígér a fülszöveg, és akkor ott éreztem, hogy meg kell vennem, és azóta sem értem, de nagyon ki akarom deríteni, valóban lehet-e köztem és a könyv között valami.

Kaptam

Múlt hét pénteken volt a születésnapom, és két csodálatos barátnőmtől könyvet kaptam születésnapomra.

  • Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
    Ezt a könyvet olvastam el életem során legtöbbször, viszont néhány éve elhagytam, és most kaptam újat. :) És azt hiszem nagyon más lett most olvasva. Most is nagyon tetszik, és biztos vagyok benne, hogy fogom még olvasni, de ma már sokkal több könyvet olvastam és filmet láttam, amire utalnak a könyvben, és megértettem valamit a legvégén, ami felett eddig érthetetlen módon elsiklottam, és nagyon erősen újraértelmezi a könyvet bennem.
    Elsők között írtam róla értékelést, amit nyáron biztosan újraírok majd, de addig ide kattintva találjátok.
  • Per Petterson: Megtagadom
    Elvileg egy nagyon minimalista norvég prózát kapunk a könyvben, ami két életet követ. Egyet, ami felfelé ível, és egyet, ami nem. Elvileg egy találkozás lesz az alapja az egésznek. Két gyermekkori legjobb barát, akik 35 év után újra találkoznak. Nagyon tetszik a koncepció mögötte, de nem tudom, hogy hol fogok ebben magamra találni. Egyébként mindenki szeretni, ezért erre is kíváncsi vagyok.

Libri Pont annyi! akció + törzsvásárlói pontok

  • Medvefelhő a város felett
    Észak-amerikai indián költők antológiája
    Nem emlékszem, hogy hol, de meséltem már arról, hogy egyre jobban érdekel a kisebbségi irodalom, és egyébként is szeretem amikor mitológiák keverednek, és az antológia címe azt ígérte, hogy egy városibb vagy mai indián költészet ötvöződik a világunkkal, és ez érdekesnek tűnt, és most leginkább ezt lapozgatom. és érdekes is. :)

2. 70 könyvet fogok olvasni 2018-ban

Májusban főleg a nyelvtörténet és a nyelvjárástan tankönyveimet, illetve a Bányatót forgattam, így 6 könyvet sikerült mindössze elolvasnom, amik közül négy olyan, hogy leszarom, most leülök, és elkezdek olvasni, mert ki kell kapcsolnom. Na de nézzük először is sorban:

  • Laurie Frankel: Mindig ez van
    A könyv, ami a bekerült a top3 idei olvasások közé (A Szólíts a neveden és a Sült zöld paradicsom mellé). Egy transz gyermek neveléséről szól, hihetetlenül szép, és erről érkezik majd a következő értékelés.
  • Tuna Kiremitci: Minden ima az égbe száll
    Egy török idős hölgy török beszélgetőnőt keres. Hogy felelevenítse a legszebb emlékeit, és igazán szép kapcsolat alakul ki kettejük között. Fontos kis apróságokról vall a könyv, két kalandos életből. És csak párbeszédes részek vannak benne, mert ez az egész arról, szól, hogy a hölgy a török nyelvet és az emlékeit őrizze meg. Nagyon rövid, gyors olvasás, de ha esik az eső kint, és nyitottabb vagy valami szomorúbbra, akkor ezt vedd le a polcodról. :)
  • Péterfy Gergely: Bányató
    Egy 16 oldalas (jelesre értékelt) beadandó után még nem tudom, hogy mit mondjak erről. :D Ez egy különös regény vagy novellafüzér, tele posztmodern gesztusokkal. Egy sajátos lokális szöveg, egy nagyon új, de a miénkre görbe tükröt mutató világé. Néha azt érzem, hogy Péterfy írt a bölcsész barátainak egy könyvet, néha pedig azt, hogy úr isten, ez óriási. :D Meg kellett küzdenem az olvasással és a 16 oldallal is, de még mindig nem tudom, kinek ajánlanám. Azt hiszem a bátraknak, meg a bevállalósaknak. 
  • Miklya Anna: Eloldozás
  • Richard Kadrey: A végítélet kis doboza
  • Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

És akkor a meghatározott kategóriák szerint:

Egyetemi kötelező: Péterfy Gergely: Bányató
Kortárs szépirodalom: Miklya Anna: Eloldozás
Szórakoztató irodalom: Tuna Kiremitci: Minden ima az égbe száll, Richard Kadrey: A végítélet kis doboza, Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
LMBT témájú: Laurie Frankel: Mindig ez van
Friss megjelenés: Laurie Frankel: Mindig ez van
Más anyanyelvű író írta: Tuna Kiremitci: Minden ima az égbe száll (török)

Ennyi volt ez az egy hónap, és ez a poszt is. :) Köszönöm szépen, hogy ebben a hónapban is velem tartottatok, köszöntök mindenkit, aki ebben a hónapban csatlakozott hozzánk, és persze azokat is nagyon, akik továbbra is követnek. :) Hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ahol gyakrabban érkezem kisebb tartalmakkal, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, ahol most főleg a tanulással kapcsolatos gyötrelmeimet követhetitek nyomon. :D

És semmiképp ne feledjétek, a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

22 könyv, amit el szeretnék olvasni, mielőtt betöltöm a 22-t

Sziasztok,

megint remek a hangulatom, mert ma van a 21. szülinapom, és a tavalyihoz hasonlóan idén is szeretnék csinálni egy éves tervezést, de az idei koncepciója nagyot változott. A tavalyi kis listáról csak azokat nem sikerült elolvasnom, amiket nem szereztem meg, és 2018-ban alapvetően is célom, hogy a polcról fogok olvasni, így idén a polcomról válogattam egy nagyobb listát. A válogatásom nagy részben LMBT, illetve komolyabb és szépirodalmi könyveket válogattam, mert jövőre végzem magyar szakon, és azt gondolom, hogy ezek eléggé alapszerzők és alapkönyveik, így illene olvasni, és szeretném is őket. :) 

kepkivagas_1.JPG

A 22 sorrendje ABC sorrend, sem olvasási, sem bármilyen sorrendet nem tételez fel. Csak kellett valami. :)

covers_59061.jpg1. Alice Walker: Kedves Jóisten

A Kedves Jóisten rögtön egy LMBT könyv. Egy afroamerikai leszbikus nőről és az ő szerelméről szól a könyv, amikről levelet ír a Jóistennek. Nagyon érzékeny könyv, és nem rég szereztem belőle saját példányt, szóval újraolvasás után értékelés várható róla.

covers_364904.jpg2. Anna Gavalda: Billie

Anna Gavaldának három könyvét szereztem be a könyvfesztiválon. A könyv maga mindhárom könyvet is szimbolizálja. Amiért ez került most fel, az az, hogy ebben is van LMBT száll. Valószínűleg ezzel is fogom kezdeni majd.  

covers_204472.jpg3. Avely Corman: Kramer kontra Kramer

Az első komoly könyv sokak szerint, ami a válásról szól, és a gyermek nézőpontot erősíti. Sokak szerint klasszikus, film is készült belőle, és kíváncsi is vagyok rá, és arra a hagyományra, amit elindított. Várakozik, és felkészülünk.

covers_40694.jpg4. Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Alan Alexander Milne gyermeke az író, aki a Micimackó írója, és Cristopher Róbert Gida megfelelője. A Viszlát Cristopher Robin című film az ő történetét dolgozza fel, például ennek a könyvnek az alapján. Ezért szeretném ezt a könyvet nagyon elolvasni. 

covers_327474.jpg5. Dragomán György: A fehér király

Idáig kellett jutni, hogy komoly szépirodalommal találkozzunk. Dragomán György erdélyi származású magyar író, akinek ez a könyv hozta meg a világhírt. Benne gyermek nézőpontból ír a diktatúráról és a diktatúrában élésről.  

covers_2296.jpg6. Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia

Esterházy a magyar posztmodern egyik legkiemelkedőbb alakja. Nagyon alapos, kimunkált és kidolgozott szövegei vannak, gyakran kis terjedelemmel, amik jól megtévesztik az olvasókat. :) Még nem olvastam tőle sem, de már nagyon szeretnék.

covers_72151.jpg7. Galgóczi Erzsébet: Törvényen kívül és belül

Galgócziról sokan azt mondják, hogy a szocializmus emelte fel, és hordozta végig, és ez elvitathatatlan. Ugyanakkor sok hang hivatott a munkásságának visszaszerezni vagy megtalálni a helyét. És idegesít, hogy nem tudok erről nyilatkozni, és idegesít, hogy nem olvastam még a könyvet, aminek a középpontjába a leszbikusság és a szocialista államberendezkedés áll.

covers_26234.jpg8. Hevesi András: Párizsi eső

Főleg Párizs miatt érdekel, mert Baudelaire és Walter Benjamin, illetve a tanulmányaim számos más pontján elég sajátos Párizs képpel találkoztam. A fülszöveg alapján itt egy szubjektív, kívülről érkező és nem kimondottan vidám városképet ígér. Ezért érdekel. :)

covers_110863.jpg9. Joseph Olshan: Éjszakai fürdés

Könyvfesztiválon szeretem nagyon olcsón, és elvileg egy férfiről szól, akinek a férje belefulladt a vízbe. Ez talán öngyilkosság volt, talán nem, talán erre is választ kapunk, de ha jól sejtem főleg a gyászmunka és a továbbélés áll majd a könyv középpontjában. Szintén LMBT. :) 

covers_381769.jpg10. Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije

 Hogy miért maradt a könyv a listámon? Mert Kurt Vonnegut remekül ír. Eddig az Éj anyánkat olvastam tőle, amit nagyon szerettem, bár nem emlékszem rá, hogy miről szólt, szóval egy felfrissítő olvasás mindenképp tervbe van abból is. Illetve a polcomon van tőle Az ötös számú vágóhíd és a Virágvasárnap is, szintén tervben. Amiért ez lett kiválasztva, az egyrészt, hogy az egyetemen is bele lehet futni ebbe a regénybe, másrészt pedig, mert szintén LMBT címkés.

covers_177111.jpg11. Lakatos Menyhért: Füstös képek

 Lakatos Menyhért ezen regénye hatalmas vihart kavart, amikor megérkezett a magyar irodalomba, mint roma próza. Épp hogy megjelent Bari Károly és Choli Daróczi József, amikor megérkezett ez a monstrum. A hetvenes évek a roma kulturális önszerveződés időszaka, amikor a romaság és a roma alkotók bekerülnek a köztudatba, és ennek alapdarabja a Füstös képek, ami megírja a putrit és a vándorlást. Mostanában elkezdett érdekelni egy egyetemi kurzus miatt a roma, a zsidó (haszid) és az indián kisebbség irodalma, amikről igyekszem olvasni majd.

covers_361014.jpg12. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

A Gyertyák csonkig égnek elvileg egy beszélgetést ír le, ami lezár egy kapcsolatot két ember között. Nagyon sokan szeretik ezt a könyvet, és nagy várakozásaim vannak nekem is, mert Márai nagy dolgokat tud megírni. Szerettem tőle az Eszter hagyatékét, amiben egy kártékony kapcsolatról ír, szerettem a Szindbád hazamegyet, amiben az életről mesél, a Rómában történt valamiben a diktatúra általános világát mutatja be, a Zendülőkben valami eleven dolgot mutat a kamaszságról. Amikor ezeket befejeztem egy olyan élményt kaptam, amitől azt hiszen több lettem, mert azt hiszem valami nagyon örök érvényűt tanultam tőle. Azt remélem, hogy a leválásról, az elszakadásról vagy az egymás iránti tiszteletről kapok valamit, de elég nyitott vagyok. :)

covers_51898.jpg13. Mészöly Miklós: Film

Mészöly Miklóstól több mindent olvastam már idén, és nem biztos, hogy mindig értettem, sőt, biztosan nem. Azt hiszem hamar lankad a figyelmem hozzá, mindenesetre kíváncsi vagyok rá, hogy egy nem túl nagy, de novellánál nagyobb terjedelemben hogyan működünk majd együtt a szöveggel.

covers_43064.jpg14. Mihail Bulkagov: A Mester és Margarita

Először is: Nem tudom miről szól. Másodszor: Mindenki imádja. Harmadszor: Kötelező lesz egy júniusi vizsgára. Negyedszer: Cikinek érzem, hogy még nem olvastam. Ötödször: Már nagyon el akarom olvasni, és örülök, hogy végre sikerülni látszik. :)

covers_3198.jpg15. Nádas Péter: Egy családregény vége

Nádas irodalmi megítélése már-már bálványszerű, és az új könyvéről az sem mondd rosszat, aki nagyon szeretne. De mivel az új könyvei rettenetesen hosszúak, és szeretnék kialakítani egy viszont a szövegvilágával, mielőtt nekik állnék, így egy rövidebbel próbálkozom majd. Egyenlőre az egyetlennel a polcomon.

covers_431316.jpg16. Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

A cselekvény két szálon fut. Az egyik egy meleg férfié napjainkban Helsinkiben, a másik egy albán nőé Koszovóban a nyolcvanas években. Elvileg meg akarja kérdőjelezni az otthonról való viszonyt, talán valamit a társadalomról is akar mondani, mindenesetre várakozásaim vannak. :) És tavaly, az őszi Margó Irodalmi Fesztiválra jelent meg.

covers_56204.jpg17. Sütő András: Anyám könnyű álmot ígért

Sütő Andrásról általános felsőben tanultunk, mint erdélyi magyar író, és én akkor egyszer el akartam olvasni ez a könyvet, de akkor nem sikerült. Talán most. :)

covers_373154.jpg18. Szerb Antal: Utas és Holdvilág

Szóvalhogy az van, hogy még nem olvastam, és mégsem kaphatok így magyaros diplomát. Szóval pótolandó. :D

 

 

covers_457754.jpg19. Tommi Kinnunen: Négyesút

 A Macskám, Jugoszláviához hasonlóan ez a könyv is Margóra jelent meg, és szintén van LMBT vonatkozása. A történet egy családot mutat be, generációkat, és rajtuk keresztül Finnországot a háború után. Alapvetően talán a generációk döntéseit hivatott megvizsgálni, talán az együttélésről is mondd majd valamit, elsősorban mégis a finn dolgok miatt vagyok rá kíváncsi, mert érdekesnek tartom mint Finnország mint az idén 100 éves Észtország történetének ezen időszakát, és nyelvészként van némi finnugor, uráli kultúra felé való nyitottságom is. :) Nem akkora, mint a csoporttársamnak, akitől kaptam, de van nekem is. :)

covers_429100_1.jpg20. Tompa Andrea: Omerta

 Tompa Andreának ez a könyve a friss Libri Irodalmi Díjas, és bizonyára nem méltatlanul tele van vele most az internet. Viszont én először tavaly augusztusban találkoztam a könyvvel és a rettenetesen inteligens és pózmentes írónővel, és amint lehetett, meg is vettem a könyvet, ropogósan a második kiadásból, mert akkor épp már nem volt kapható az elsőből. :D Arról mesél benne négy szereplő, hogy hogyan élnek, de mi közben látjuk, hogy a román diktatúra kis építői lesznek, és egy nagyon tiszta hangot ütött meg benne az írónő, ahogy felolvasott belőle.

covers_276658.jpg21. Vida Gábor: Ahol az ő lelke

 Vida Gábor szintén erdélyi író. Ez a könyve Trianont tematizálja. A magyar Kolozsvárt méri meg a román Kolozsvárral, ahonnan lekerül a legnagyobb magyar király szobra, és minden felfordul. Nagyon klassz és bátor, hogy nyúl valaki a témához, nagyon szeretik, hogy legitim tudott maradni benne, és általában és egyáltalán szeretem Vida Gábor novelláit, és bízom benne, hogy tudok kapcsolódni ehhez a regényéhez is.

covers_31438.jpg22. Zsolmár János: Hibiszkusz herceg

És végezetül ez. Ez egy meleg történet arról, hogy valaki kifosztja a másikat, a szó legtöbb értelmében, és minden szava igaz. Magánkiadásban jelent meg, gyakorlatilag fellelhetetlen, és nem is szeretik sokan. Én viszont kíváncsi vagyok rá.. :)

 

 

 

Szóval ezek azok a könyvek, amiket nagyon fontosnak tartok, és a polcomon vannak, egyelőre még olvasatlanul. :) Remélem izgalmas 365 nap következik, ezekkel és még számos olvasással. :)

Hamarosan érkezem egy új poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róla, akkor kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, less be facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, megtalálsz intstagramon. :)

És a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió