Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

2018. január 15. - Szilvió

Sziasztok,
a ma hozott Rácz-Stefán Tibor könyv könnyű, szerelmes, limonádé, és egy picit Túl szép. Nézzük is. ;)tul_szep_cover.jpg

A könyv két srácról, Márkról és Olivérről szól. Márk egy vidéki srác, aki érettségi után felkerül Budapestre egy OKJ-s turisztikai képzésre, és egy közös albérleten osztozik legjobb barátjával Dorinával. Jah, és a lényeg, kövér. Viszont mielőtt ebbe belemennék, beszélek Olivérről. Olivér egy fiatal és tehetséges úszó, aki doppingbotrányba keveredett, ezért eltiltásban él. Országos ismertséget mint Pepsi reklámarc szerzett, amit Telivér ragadványnévvel vállalt. Ha azt kérdeznéd, két ilyen srác hol találkozik: Mindketten diákmunkát keresnek, és egy közös irodában kell tengetniük adatrögzítés jegyében telő estéjeiket, és hát ahogy az munkatársak között lenni szokott, lassan megismerik egymást.

Alapvetően, mégha közhelyes is, érdekes felvetés lehetett volna Olivér és Márk kapcsolata. Márk kövérsége nem csak mint testsúlyprobléma van jelen az életében, hanem az ételhez való viszonyt, a szeretet kifejeződését is láttatja, ugyanakkor folyamatos reflexióban van a külvilággal, figyeli, hogy ki figyeli, ki reagál rá ismeretlenül az utcán, és tele van belső szorongásokkal, és izgalmas, mély ugyanakkor vicces kikerülési stratégiákkal.

Olivér ezzel szemben felületesnek tűnik először, nagyon értékelendő, hogy az ő karaktere is megkapja a történetét, és megvilágításba kerül, miért bizalmatlan, miért felületes, és miért is lenéző az ő korai belső hangja. A személyiségének szerves része az úszás, a víz, és nagyon fontos, domináns jelenetek játszódnak itt, miközben kiürül az agya, vagy lehiggad.

Érdekes még a karakterekben, hogy városiak a szó legtöbb értelmében. Márk úgy látja a várost, mint egy frissen belecsöppent, Olivér pedig kiélvezi a lehetőségeket. Mindketten olyan életben élnek, ahol nem fontos haza menni, ahol nem húzza le az önmegvalósítást az, hogy ki is volt valójában, ki a környezete szerint. Mindenki kap esélyeket, mindenki él vele, és fontos csavarokat hordoz a történet ezen része, amiket szerettem is.

És nagyjából ennyi pozitívumot tudok erről a könyvről elmondani.

A történet semmiben nem lép túl jól ismert Betti, a csúnya lány toposzon, azaz Márk beleszeret egy szép emberbe, az viszontszereti, és úgy érzi megszépül a kapcsolatban, ami amúgy tök szép, csak nem szól másról, nincs más tétje a könyvnek. Nem tudom, hogy a várakozásaim voltak túl nagyok, és ez csak egy aranyos szerelmes történet, vagy hogy ez tényleg nem Túl szép műve a zsánernek.

betty_a_csunya_lany.jpg

A borító szubjektív, de borzalmas, bár én borzalmasnak tartok minden ilyen meztelen test és testiséggel kapcsolatos borítót vagy reklámot, mert azt gondolom, hogy szörnyen tárgyiasító, és szekunder szégyenem van tőlük.

Alapvetően a szekunder szégyen eléggé divatszó manapság, ezért sokféleképpen használhatjuk, a közös ezekben, hogy valami belső részvétet, szégyent fejez ki valamilyen teljesítménnyel szemben, amelyet az alkotója elfogadhatónak tart vagy felülértékel.

Az egész mű alatt úgy éreztem magam, mint egy IKEA katalógusban, ahol mindennek fel van tüntetve a márkája, mert ha Márk egészségtelenül eszik, azt a McDonald’sban teszi, ha sorozatot néz, akkor A zöld íjászt nézi,  a tányérai a falon (WTF?) Coca Colasak, Telivér (Ha ezt a nevet a Pepsi elfogadná, és teleplakátolná vele az országot, bojkottálnám a céget, és olyan tűntetést szerveznék, hogy az ország összes bevásárlóközpontjában egyidőben minden cég által gyártott terméket szétlöknénk 16:53-kor, de szerencsére ez a veszély nem fenyeget.) pedig a Pepsi plakátokon feszít, és ha büdös a szája, megeszi az utolsó Tic Tacot.

Márk büdös életébe nem ért el semmit, mert mindenről azt gondolta, hogy vagy nem akarja, vagy nem tudja. A könyv nagy részében liheg, vagy a sietéstől és a lépcsőzésről vagy szexuális izgalmában, és azért kellene szeretnünk, mert képes olyan mély gondolatokra, minthogy fent és lent, meghogy épp erős vagy gyenge, sőt három szó erejéig a jin és jang témára is kitér, amiből én egy random macskásat hoztam nektek.

macskas.gif

Mondtam, hogy nagyon random.

Nyelvileg komoly problémákat hordoznak olyan túlmagyarázások, minthogy: „a hazudós hangján. Amikor így beszél, semmit nem szabad elhinni neki.”, és ezzel több helyen találkoztam. Azt kell ilyenkor feltételeznem mindig, hogy ez nem komoly olvasásra, nem komolyan vehető olvasósnak szánt szöveg, és ez elkeserít. Most is.

A történet azon túl, hogy spoilerbe csapna át a megismerkedésen kívül minden rossz, elnagyolt és átgondolatlan, kicsikben és nagyokban is. Nincs olyan, hogy egy bár személyzete megtagadja egy vendégtől a kiszolgálást, és akkor ez még csak egy dolog, ami legalább szimbolikus, de az egész ennél sokkal nagyobb, sokkal elrugaszkodottabb, sokkal Hollywoodibb (Toljunk össze tíz panelt! Okéjó.) mint bármi amit valaha tapasztaltam, de érződik rajta az a jól felismerhető kínais hamisítvány gumi illat, ami letagadhatatlan és mindannyiunknak az emlékeibe vésődött.

Az elbeszélés mindig első szám első személyű, és erősen közli a pillanatnyi gondolatokat, viszont néha külön bekezdésben dőlten csak a gondolatai beszélnek, amit nem tudtam kezelni, mert nem vált el sem stílusban, sem elbeszélői szerepben, máshol is csak az emlékeket és a gondolatokat olvashatjuk, semmiben nem válik ki, ahogy itt sem.

Két komoly erkölcsi problémám is akad még: és ami a legbosszantóbb, hogy nem szerves részei a könyvnek, tehát egy valamire való szerkesztői munka simán kiszedhette volna:

Márk OKJ-s turisztikai képzésen van, ahol tanulnak politológiát, és egy ponton megjegyzi, hogy nem érti a tárgy létjogosultságát. Nincs a műben jelentősége ennek, és pont ezért nem értem miért kell ennyire baromi erős állítást tenni, főleg mert a politológia a közélettel és a különböző (hatalom)kultúrák találkozásával foglalkozik inkább, és hát az utóbbi elég erősen csatlakozik a turizmushoz.

tudos.gif

„Lemegyünk a metróaluljáróba, csövesek közt haladunk el, a bűz nem túl kellemes, de hát ez van.”
Nem baszd meg, egy hajléktalannal még mindig nem az a legnagyobb gond, hogy büdös, hanem az, hogy hajléktalan. Ez egy szociális tünet, amit kezelni kell, és nem leundorítózni, főleg akkor, de tényleg, főleg akkor, ha semmi nem következik ebből a mű további részében.

baszdmeg.gif

Kedvenc mozzanat: Olivér nagyon jó döntéseket hozott, és azok a mozzanatok még egészen indokoltak is, talán idealizáltak, de örültem neki. :) Ennek őszintén.

Végezetül, nem tudom kinek ajánlom a könyvet, ha kíváncsi vagy rá, vagy a saját szemeddel győződnél meg, keress egy könyvtárat, és ne utáld magad, amiért nem veszed meg.
Én személyesen hosszabb ideje nem raktam ki ezt a posztot, mert úgy éreztem nem lehet ennyire rossz, és csak a Fogadj el! utáni csalódottságom diktálja, de mielőtt visszavittem a könyvtárba, kivettem a post-iteket, és beleolvasva, rájöttem, hogy de, tényleg ennyire nem szerettem, mégha reméltem is, hogy a bakik elsőkönyves botlások.

Viszont moly.hu-n egész magas %-on áll, szóval ha esetleg te azok között vagy, akiknek ez a kedvenc könyve, reagálj bátran, és diskuráljunk róla, de ez vonatkozik bárkire, akinek mondanivalója van, keressen bátran komment szekcióban. :) Ha esetleg háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagrammra.

A következő posztban folytatjuk, könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben

2017. december 21. - Szilvió

Sziasztok,

a mai posztban egy vallásos ember könyvét hoztam nektek. Egy mélyen hívő izgalmas kalandját, aki egy év alatt (és persze az előkészületekkel és a könyv megírásával is telt el idő) hatalmas utat tett meg: Egy mélyen konzervatív és nem túl melegbarát gyülekezet oszlopos tagjaként indult, és megismerte miről is szól igazán a meleg élet... és ha ez még nem volna elég, egy könyvet is írt belőle. :)

keresztki.JPG

Szóval, Timothyt úgy ismerjük meg, mint lelkes konzervatív gyülekezeti tag, aki vallásos iskolába járt, vitatkozott LMBT aktivistákkal isten igéjéről, de lenézte őket, és a gyülekezet keménymagja volt, aki sosem kérdőjelezhetné meg a hitét. Aztán ez a Timothy találkozott egy lánnyal a gyülekezetből, akinek elég rossz sorsa lett, mert leszbikus, és kitagadták. És akkor Timothyban felmerült, hogy mi is a krisztusi tanítás, meghogy hogy ítélhet el embereket, akiket nem ismer (de úgyis bűnösök, hisz a homoszexuális névben magába foglaltatik, hogy őknáluk csak férfi férfival hál, ami alapból elég utálatosság), csak a sztereotípiákon át látja őket, és így is tudja csak elképzelni. Igen, bocsánat, egy picit didaktikus, vagy szájbarágós, de a könyv is az. Aranyosan, de az. :)

Ez a Tim, akit megismerünk, kitalálja, hogy egy évig melegnek adja ki magát, és megnézi miben változik a stigmatizált élet. És ez egy nagyon izgalmas kalandnak tűnik, nagyon fontos kimondott és megélt dolgokkal, amiket heteróként nem érthetünk, melegként pedig természetesnek gondoltunk, és ezekre különös ráismerni és rácsodálkozni.

Alapjaiban járja végig a meleg élet aspektusait a szerző, és mindenhonnan hagy nyomot. Egy meleg kávézóban találkozunk vele, ismerősökkel és ismeretlenekkel, megtanulja kezelni, hogy nyomulnak rá, és egy helyes kedves srác marad, aki önkritikus, végig, és bár a történet igaz, a maga egy évét írta meg a szerző, érdekes történetmesélési szálakat húz be a történetbe jókor. Visszaemlékezik, kíséri egy bigott farizeus képzeletbeli barátja, aki a neveltetését és az eddig beleszokott értékrendszerét képviseli, és érdekes ahogy harcol vele, ahogy küzd ellene, nagyon ötletes kreatív.

És a könyv: meleg könyv, szembenézés a saját előítéleteinkkel, vagy legalábbis az övével, és azzal a világgal, amelyben melegnek lenni kellett 2009-ben. (2009-ben volt a kísérlet, 2011-re születik meg a könyv.)
A 18. oldalon kimondja, hogy 2009-ben is vannak országok ahol kivégezhetnek valakit, mert meleg. Csak mert meleg. Utal az ENSZ és a Vatikán vitájára arról, hogy elítéljék-e a homoszexualitás (igen, itt főleg a férfiak köztiről van szó) büntethetőségét, és egyáltalán az egész katolicizmusról, amely XVI. Benedek korában nem volt annyira melegbarát, sőt, nagyon erős kampányokat folytatott a melegek egyházból történő kitakarításáért (UPDATE: az ő pápasága alatt lettem előáldozó és bérmálkozó, puszi, Szilvió). 

A kísérlet elején előbújik gyülekezetének és a szüleinek, és nagyon őszintén írja meg a fogadtatást, amit egyébkbént az egyik kedvenc és szerintem legfontosabb legfontosabb Martin Luther King idézettel vezet fel, és nem is szeretnék többet hozzáfűzni:

mlk.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Amikor mindennek vége, akkor nem az ellenfeleink szavára, hanem a barátaink némaságára fogunk emlékezni.

És miközben távolodik el korábbi életéről egyre inkább megtalálja magát, vagy legalábbis talál magának egy közösséget, akik közül vannak akik hisznek Jézusban, és azt gondolják, hogy az Isten ismeri az emberek lelkét, a meleg emberekét is. Meg persze vannak, akik nem, de az a közösség, amibe csöppent, nagyon tudatos, pontosan tudják, hogy az öngyilkosok mekkora számban bújnak elő öngyilkosságuk előtt melegként, és épp ezért vigyáznak egymásra, és szeretik egymást minden képmutatás nélkül, ha nem is a krisztusi úton, de valahogy mégis. (Két mondatos helyzetjelentés itthonról: Amúgy hol a picsába vannak ilyen közösségek itthon? Vagy ez itt nem probléma? DE! Kurvára! Hahó!)

Megismerünk egy karaktert, akit a "ne kérdezd, ne mondd" törvény miatt menesztettek a hadseregből, csak mert az USA 2011.-ig nem kért olyan emberek szolgálatából, akik az azonos neműeket szeretik, és azon keresztül egy egész derékba tört karriert ismerünk meg.

A regényben fontos szerepet kap még az erőszakmentes demonstráció (aminek a kultúráját itthon amúgy hiányolok.), és az AIDS is, és a velük kapcsolatos tévhitek is tisztázásra kerülnek, szintén fontosak és pozitívak.

Ami idegesített: A könyv rettenetesen didaktikus, és kinyilatkoztatás szerű, miközben a konzervatív keresztény álláspont alternatív igazságait taglalja, ahhoz képest a mű végére egy picit önfényezébe csap át, nyilván ettől nem lesz kevésbé fontos az üzenete és az ügye, de visszás volt nekem. És másoknak is...
Illetőleg hiányzott nekem egy picit egy rossz meleg karakter. Leírja, hogy a melegek között, mint bármilyen szociológiai csoportban, vannak jók és rosszak, de a rosszak itt nem szerepelnek, és ez nem tudom mennyire ábrázolja a valós tapasztalatot (vannak sejtéseim), és mennyire lehet (megfontolt?) írói szándék, de visszás.
Jah, és a melegbarát templomot a Szeplőtelen fogadtatásnak szentelték. Érted, a melegbarát templomot. A szeplőtelen fogantatásnak.

lol.jpg

A kedvenc részek: egyértelműen a farizeussal folytatott párbeszédek, meg egy pillanat, amikor megláttuk Jézust női ruhában. Ott egy picit letettem a könyvet, és megköszöntem a világnak, hogy létezik.:)

És végezetül szeretnék azzal búcsúzni, ami szerintem a könyv fő üzenete, és fontosnak tartom, hogy itt elhangozzon, mégha már a facebookon futó #ugyanazaszeret kampányban olvashattátok:

dec18.JPG

És ez vonatkozzon most mindenkire, ha már úgyis karácsony közeleg. :)

Ennyi lettünk volna mára, és ami azt illeti, idénre is. Mármint én, és a cinikus énem. :) A következő poszttal már január 3-án tervezem érkezni, most megint a kis faluba utazom, ahol sem térerő sem bármi, az ünnepekre, szóval, bár facebookon még kommunikálunk, tehát keress ott, ha eddig nem tetted volna, itt szeretnék áldott ünnepeket kívánni, és megköszönni az egész éves (majdnem, február közepén indult a blog) követésedet. :)

Ha jövőre sem szeretnél lemaradni a tartalmakról, iratkozz fel a jobb felső sarokba kattintva, ha háttértartalmak is érdekelnek, akkor keress facebookon, ha érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, ha pedig szeretnél valamit elmondani, ne fogd magadba, használd a komment szekciót. :)

Jövőre pedig megyünk tovább: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

2017. november 12. - Szilvió

Sziasztok,

a hétvégére egy hazai, és nem túl friss, 2014-es könyvről hoztam értékelést. Rácz-Stefán Tibor elő könyvéről, a Fogadj el!-ről van szó, ami az úgy érzem, mostanában felkapott, vagy legalábbis engem érdeklő iskolai zaklatás témáját veti fel, ami egy iskolai lövöldözésbe torkollik. És mielőtt azt hinnéd, elspoilereztem az egészet:  szerintem jól, és frappánsan az első oldalakban előrevetít, de ekkor még nem tudunk róla semmit.
(Nem mellesleg most jelent meg Mikrofonpróba címmel a könyv folytatása, ami a Fogadj el! ideje után három évvel játszódik, tehát aki 14-ben 14 évesen olvasta a könyvet, annak most 17-ben 17 évesen született egy folytatás. Én erről ár lecsúsztam, de kíváncsi leszek rá azért.)

fogadjelki.JPG

A könyv egy elit gimnáziumban játszódik, a Szép Reményekben. Két osztálytársnak, Dávidnak és Petrának kísérjük végig az első hónapjait. Dávid meleg, és 14 évesen elég jól elfogadta magát, de még nem bújt elő senkinek. Petra egy ambiciózus fiatal lányt, aki ösztöndíjasként került be az egyébként nagy tandíjat követelő iskolába, ahol szégyelli a szegénységét, és ezért úgy érzi, kénytelen hazudni. De persze mint bármi, ez sem maradhat sokáig titokban, és Petra iskolai zaklatás áldozata lesz.

Az iskolai zaklatás 2014-ben is aktuális volt, ahogy akkor is, amikor én jártam általános iskolába, és középsuliba, és biztosan tudom, hogy ma is. A könyvet a 2011-ben öngyilkosságot elkövető meleg, kövér, de legfőképpen 14 éves kissrácnak, Jamey Rodemeyer emlékének ajánlja, ami nagyon fontos, és világrengető hír volt (egy rövid összefoglalót a tragédiáról, és a körülményeiről itt találsz) akkor, és egy picit most visszagondolva is elkeserítő, különösen a tétlenség, ami az elmúlt hat évet jellemezte az iskolai erőszak témában, szóval minden adott volt, hogy egy örök érvényű, vagy legalábbis sokáig fennmaradó könyv maradjon.

Felveti azokat a kérdéseket, amiket fel kell vetni:

  • Hogyan lesz valaki áldozat?
  • Hogyan lesz valaki bántalmazó?
  • Mekkora a szülő és a tanár felelőssége? (Nagyon nagy hangsúlyt kap, és nem véletlenül.)
  • Milyen egy jó rendőrségi kihallgatás? Miben tud segíteni? Mennyit tud ártani, ha nem történik meg?
  • Nem a miértek a fontosak, hanem, hogy miért ne?

Ezek a legfontosabb kérdések, amik alapján jól elemezhető a könyv, és lélektanilag sok helyütt és jól vannak megragadva ezek a pontok. Egy izgalmas könyvet hoznak, és mindehhez, ha nem is mindig 100%-osak, de érdekesek a fordulatokat írt, jól ábrázoló lélektana van, de sok apró kis (első könyves? el akarom olvasni a Túl szépet, hogy ez kiderüljön) baki van a könyvben, amitől valahogy bent marad nekem az olvasmányélmény, és nem mindig tudok azonosulni a történettel sem.

  1. Nyelvezet. Annyira kellett volna egy erősebb szerkesztés, vagy korrektor vagy ki a jó isten, aki minden mondatot olvashatóvá tesz, hogy hihetetlen, nagyon sokszor akadtam fönt, de ez kezd kortünetté válni, mert minden harmadik könyvben tapasztalok ilyet.
  2. Mindenki megérez mindig mindent ami történni fog. A NASA-nak, a CIA-nek és az FBI-nak ott kellene topognia a frissen végzett Szép Reményesekért, hogy magukkal vigyék őket, és szupermegérzéseikkel nap mint nap megmentsék a világot.
  3. A borítón: Kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlott. Belül pedig rájössz, hogy nem, baromira nem te, kedves 18 éves elmúlt vagy a célcsoportja. Pls.
  4. Petra túlírt. Dávidot első külső szemlélő által látjuk, míg Petra első szám első személyű elbeszélést kap, ami állatira indokolt, de sokszor rossz, didaktikus, hosszú, fölösleges, és szájbarágós (Update: Kezd ez is idegesítően szokásává válni az ifjúságiregény-íróknak.).
  5. A segítő karaktert Angélának hívják. Igen. Angélának. Milyen baromi eredeti, ugye? angala.jpg(Az unott mosoly az arcán jelzi, hogy már ő is utálja ezt a nevet.)
  6. És ha már a neveknél tartunk: Szép Remények
    Nos, ez egy Dickens mű, ami talán nem lett elolvasva. Kb. egy időben jelent meg Angliában Thackeraytől a hiúság vására, vagy a kontinensen a Bovaryné vagy a Bomlás virágai. Miért nem lett Elveszett illúziók a suli neve mégis?
  7. A facebook szerintem nem engedi a pornográf tartalmakat. (Nem néztem utána bocsi.)
  8. Az iskolai lövöldözésben haltak meg emberek (ez is kiderül az első oldalon, és én ezt még mindig szeretem, csak jelzem, hogy nem spoiler), és az egyiknek leírja a túlvilágképét, ami már olyan abszurd, és rossz és indokolatlan, hogy méltó helyet kap a rosszak közt a legutolsó helyen. Basszus.

De nem, nem tudom nem szeretni ezt a könyvet, mert fontos, mert van létjogosultsága, és mert el kell mondania a végén, hogy nem szabad ennek többször megtörténnie. Igen, vannak dolgok amiket újraírnék belőle, mert az üzenet nem tud mindig túlkerekedni a hibákon, de még ezekkel együtt is egy jó könyv, és olvasni kell. :)

Ajánlom azoknak, akik készek egy problematikus világból olvasni, vagy akik voltak már zaklatás áldozatai, és tudni szeretnék, hogy nincsenek egyedül. :) Mert ennél történetesen nincs fontosabb.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, ennyi lett volna ez a poszt mára. :) Ha nem szeretnél a következőkről sem lemaradni, a bal felső sarokban fel tudsz iratkozni, ha érdekelnének háttértartalmak, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. :)

A következő posztig pedig ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Ryan Loveless: Ethan és Carter

2017. augusztus 28. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy számomra különleges könyvről hoztam értékelést. Amikor 16 éves voltam és kezdtem felfogni, hogy meleg vagyok, akkor valahogyan logikusan jött, hogy szeretnék erről olvasni. Az első könyvek között találtam meg az Ethan és Cartert, és ez volt az első, amit kikölcsönöztem... Szóval újraolvastam az én első meleg olvasmányomat.

eathanki.JPG

A könyv a Könyvmolyképző Kiadó Szivárvány kör sorozatának első darabjaként jelent meg, és tényleg egy nagyon más szerelmet ír le. Eathan traumás agysérüléssel él, mióta fiatalon balesetet szenvedett. Ez sok különböző tünettel járhat, ahogy az a könyv történetében is hangsúlyt kap. Ethan nem ismeri a társadalmi tabukat, és bipolárisan látja a világot. Valaki vagy jó, vagy gonosz szerinte és ha jó, akkor a barátja is, és látja mindenben a zenét, így különösen Carterben. Mert Carter Turette-szindrómás. Ez nála elsősorban tikkelésben, irányíthatatlan mozdulatokban és dadogásban jelenik meg, ami miatt igyekszik kizárni magát a társasági életből. Ezért is költözik egy kisvárosba, Eathan szomszédjába. 

És itt most álljon a kedvenc idézetem erről a szomszédos viszonyról, meg a zenéről:

– Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. – Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. – Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. – Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. – Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja. Te meghallottad – mosolygott rá Carterre.
– De csak miután megmutattad – felelte Carter. – Köszönöm.

Ez a könyv egy olyan szerelemről szól, ami valahogy visszásabb, és mégis őszintébb. Valljuk be, ezekkel a betegségekkel (főleg melegként) nehéz lehet párkapcsolatban élni, így talán ez is egy kapocs köztük, viszont emiatt lehet egymás kihasználása is, és ettől erősebbé is válhat egy kapcsolat... Szóval nem tudom. 
Mert Carternek szüksége van Ethanre, mert Ethan nélkül, aki a betegségében a zenét látja, nem tudná magát elfogadni és egyébként is a belső mindent felemésztő magánytól retteg a legjobban, és hát Ethannek is szüksége van valakire, aki figyel rá, és akivel ő törődhet a maga módján. Szóval mindketten szeretetéhesek. Nagyon. És ettől szeretjük meg őket nagyon azt hiszem.

Miért imádom ezt a könyvet én?
Legőszintébben mindig egy betegség kapcsán beszélhetünk szerintem sorsfordító pillanatokról, és az AZ ELŐTT itt elég nagy fókuszt kap Ethan életében. Nekem személy szerint azt adta, hogy mindenkinek van egy AZa, és mindenkinek van egy AZ UTÁNI élete. Erről csak úgy eszembe jut, amit a KMK Vörös Pöttyös sorozatának a borítóin lehet olvasni, és egyszer általánosba kiírtam magamnak, de fontosnak tartom ma is:

Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van,
és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont…

Amik idegesítenek a könyvben:

  • Borító: Szép, de a két szereplő nem egy magas, és Ethan vörös. PLS.
  • A borító hátán a felirat: "A könyv leplezetlenül szókimondó." Nem tudom, hogy másként lehet egy traumás agysérülésről beszélni, ha az egyik tünete épp a leplezetlen szókimondás.
  • "Az ágynemű friss volt. Talán Liz húzta fel, még mielőtt hírt kapott volna." Egy meleg témájú könyvtől nagy elvárás, hogy ne legyen szexista? Vagy kellett ez a mondat így? Mindenképp?
  • Ethan testvére Eliot és legalább kétszer cserélték fel a nevüket. Egyszer Liz Ráparancsolt Ethanre és Eliot ugrott rá, korábban pedig Eliot mondta Carternek, hogy ha hazaérnek, szeretkezzenek. LOL. Vagy hát ciki, na.

Kedvenc rész: Most is egy karaktert emelnék ki, Eliotot. Alapvetően ő egy kamasz srác, akit hajlamosak vagyunk félreérteni, mert hol feszült, hol haragos, hol semleges, hol pedig végtelenül kedves. Idegesített, hogy sokszor emlegették, hogy nem lehet rajta kiigazodni, és tetszik az a mélység, amit megkap.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki olvasna egy meleg romantikust, vagy ismerkedne a beteg karakter a könyvben (egyébként egyre populárisabbá váló) témával. :)

----------------------------

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel nem tudom, milyen hét előtt álok és értékeléssel is adós vagyok, tuti biztosra egy nyári olvasási tervekkel kapcsolatos összefoglaló várható vasárnap, de amíg nem jön se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról