Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Előbújós #S2E1 Kitalált barátok könyves kihívás

2018. október 09. - Szilvió

Sziasztok,

csütörtökön ünnepli a világ a Nemzetközi előbújás napját, ami igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az LMBT+ emberek nincsenek egyedül a világban, és fontos a láthatóságunk, miközben lassan évek óta egyre nagyobb közösségépítő ereje is van az eseménynek.

Ma, már ünnepibe öltöztetve a lelkem, a fikciós szerelmekről hoztam egy kérdéssort, amit nagyon régóta szerettem volna kitölteni, de azt hiszem valamiféle gátlás mindig elnapolta bennem. De úgy érzem, bemutatni, hogy milyen meleg szereplőkkel találkozhatunk a könyvekben, akik ráadásul annyira jó karakterek, hogy még szerelmes is lehet belé az ember, na, az igazán vállalható ügy. :) A kihívást legutóbb Barby a Barby és a könyvek blog bloggere felületén láttam, így most onnan hozom. :)

kie.JPG

Viszont mielőtt belecsapnánk, le kell szögezni, hogy nem szoktam beleszeretni olvasás közben könyvhősökbe (Ebből egy ponton lesz kivétel, de ott csoportos beleszeretés történt, és felosztottuk egymás között a szereplőket, ahogy azt az ügyes óvodások is csinálják.), de persze nem ítélek el senkit, aki igen. :D

Ezzel együtt nagyon izgalmas volt úgy nézni most ezekre a meleg srácokra, hogy mi az, ami vonzó bennük, és hogy egyáltalán kik azok, akik szóba jöhetnek egy adott kérdésnél.

Most már remélem eléggé húztam az idegeiteket, kezdjük! :)

1. A legromantikusabb férfikarakter

Ellis, a Bádogemberből
Szóval Sarah Winman megmutatta milyen az, amikor valakinek van szíve, és fel kell fedeznie, vagy újra fel kell ismernie magában ezt. Ellis már idősebb, özvegy, egyedül él, szakmunkás, de egy olyan ember, aki egy bizonyos ponton fel tudja ismerni, hogy egy helyzet nem teszi őt boldoggá, és képes felállni onnan. Ellis egy olyan férfi, akinek a szíve elég nagy ahhoz, hogy két embert tudjon tiszta szívből szeretni, és tudja, hogy sosem késő rájönni: A fiúknak is képesnek kell lenniük csodálatos dolgokat létrehozni. És Ellisben az a csodálatos, hogy felismeri, hallgatnia kell a szívére, és hogy tényleg sosem késő.
Ellis nem az javíthatatlan romantikus, de javítottan rendkívül az, és ezért megérdemli tőlem ezt a címet.

A Bádogemberről szóló értékelésemért katt. ide.

2. A sötét és melankolikus rosszfiú, akinek azért van jó oldala is

Augusten, a Kiszáradvából
Augusten fiatal, meleg, marketinges, sikeres és alkoholista. A főnökei beutalják őt egy elvonóra, és ő megpróbál leszokni. És közben megtudjuk róla, hogy vicces, hogy különlegesen látja ezt a mocsok nagy eladható világot, és társadalomkritikus. Megjárja a könyv alatt a mélységeit, a sajátját és a világét, közelebb kerül magához, és mi is megismerjük. Megismerjük, hogy van jó oldala is. :)

A Kiszáradváról szóló értékelésemért katt. ide.

3. A természetfölötti pasi

Oké, oké. :D Szóval nem olvasok Fantasy-t és itt most ez kiütközik, de választottam valakit. Aki talán természetfeletti dolgokra képes: Standlich Treadwell, A Hold legsötétebb oldala című könyv főhőse.
Standlichnek különböző színűek a szemei, és diszlexiája van, amivel különbözik az egyformák világában, és bátran elindul azért, hogy ő is érvényesülhessen, és ezzel talán még a világot is meg tudja menteni. Ez elég természetfölötti, nem? :D

dasuopb.gif

A Hold legsötétebb oldaláról szóló bejegyzésemhez katt. ide.

4. A srác, akit megszelídítenél

Szóvalhogy. Igencsak érzem, hogy a meleg könyveknek behozandó hátránya van a romantikus könyvekkel szemben, mivel ide is csak bemagyarázni tudok egy szereplőt. De! Miért lennék bölcsész, ha már bemagyarázni se volnék képes. Naugye!

Szóval a választottam Noah a Neked adom a napot című könyvből. Az a Noah, akit csak a testvére leírásából ismerünk. Mert hatalmas titkokat őriz, és mert emiatt kurvára nem önmaga. Pedig mocskosul csodálatos lehetne, és azt hiszem érdemes volna érte tenni, és felelősséget vállalni érte, és annak is örülnék, ha fontos lennék számára, mert A kis hercegben azt mondja a róka:

De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

5. A barát zónába tett szerencsés/szerencsétlen

Dante, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában című könyvből
Nagyon vicces, hogy ebben a könyvben Arival tudtam rendkívül azonosulni, és ennél jobban azt hiszem nem is tudnám megmagyarázni, mit keres Dante a listán. Azt hiszem rengeteget beszélgetnénk, és néha okosakat hallgatnánk, mondjuk a csillagok alatt. Dante egy olyan srác, aki nagyon könnyen megnyílik, aki vágyik a figyelemre, akit minden érdekel, és aki vevő volna a kérdéseimre. Ugyanakkor egy olyan szertelen és vadóc srác, aki mellett nem kötnék ki szívesen. Azt hiszem Dante tipikusan a "szeretem, de nem élnék vele" karakter.

Itt összegyűjtöttem húsz jellemzőt, amiért szerintem el kellene olvasnod a könyvet. Ide kattintva találod.

6. A lelki társad

És itt jön a srác, akibe tényleg bele vagyok esve, és a moziplakátja alatt írom ezeket a posztokat, mert elkértem a mozitól:

original.gif

Elio a Szólíts a neveden mesélője. Ez a srác kibaszott okos, rendkívül művelt és olvasott. Egy olyan családban nőt fel, ahol a sárgabarack szó etimológiáján lehet gondolkodni, és nagyon mélyen érez, és nagyon okos meglátásai vannak, miközben szereti ezerfelé cincálni a dolgokat. Már a könyvben is nagyon szerettem, de Timothée Chalamet alakítása sem segített kizúgni belőle.

Az értékelésemet itt;
A filmváró bejegyzésemet itt;
A mozis élménybeszámolómat itt;
A filmről írt slam poetry szövegemet pedig itt találod.

7. Akivel megszöknél

Billie a Billie-ből.
Anna Gavalda nagyon csodálatos regényének meleg főszereplője épp szökésben van a barátnőjével, és ketten megkeresik maguknak a saját életük értelmét, azt hiszem. És most egy olyan időszakban vagyok, ahol egy ilyen szökés, állatira hasznomra válna. Szóval fognám a hátizsákomat, átugranék Billie-hez, és megkeresnék a pásztort, aki Jézusnak néz ki, és nagyon szexi. :)

A Billie-ről szóló értékelésemet ide kattintva találod meg.

8. A férfi, akiért kockára tennél mindent

Seth, a Soha nincs végéből.
Mert Patrick Ness megírta a legjobb LMBT könyvet, és a legjobb barátot. Seth fantasztikus srác, azzal együtt is, hogy követett el hibákat, viszont képes bármit megtenni egy olyan világban, ahol az élete, az élet lehetősége a tét. Rendkívül imponáló és magával ragadó, talán példát mutató az önzetlensége, szóval megérdemelné. :)

Ha szükséged van 20 okra, amiért a Soha nincs vége neked való, akkor csak ide kell kattintanod. ;)

9. Akivel szívesen ragadnék egy lakatlan szigeten

Két alaptézisem, hogy nem érezném magam jól abban a helyzetben, és hogy rendkívül béna vagyok, és meghalnék. Ez alapján a választásom Malcolm-ra esett az Egy kis életből.
És önző vagyok, mert azért választottam őt, mert önzetlen, eredendően. Mert azt nézi másnak mi a jó, és tudja, hogy mikor kell hallgatni, de képes a jó beszélgetésekre is. Nekem a lakatlan szigeten erre volna szükségem. Sajnálom.

Az Egy kis életről szóló értékelésemért kattints ide.

10. Kedvenc badass rosszfiúd

A badass szó szerintem sírni valóan fenszi, de legyen. Itt szintén azt érzem, hogy nem bővelkedtünk a lehetőségekben, és az igazi rosszfiúk még megírásra várnak, de én most Dávidot választanám Krausz Emma: Osztálykép című könyvéből. De azért mert nem önmagáért rossz, és mert egy picit külső szemlélő. Utólagos belegondolással nagyon meg tudtam érteni az ő szemszögét, ami nem látja a regényben közölteket, csak következtet, szerelmes és fél. Nagyon kíváncsi lennék egy vele kapcsolatos spin-off folytatásra az ő szemszögéből. Vagy akár a többiekéből.

Az Osztályképről szóló értékelésemet itt találod.

Ennyi lett volna mára ez az tag, nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartottatok. :) Ha megjegyzésetek vagy kérdésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :) Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra,

és a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

7+1 könyv, amivel elkezdhetsz meleg és leszbikus témában olvasni

2018. március 23. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésem ötletét egy molyon elhangzott kérdés adta, amely arról szólt, hogy a kérdező egy barátja egy kicsit elutasító az LMBT témával kapcsolatban, viszont úgy érzi, meggyőzhető volna, és szeretne neki könyveket ajánlani. :)
És most én is szeretnék nektek könyveket ajánlani, olyanokat, amiket már a blogon is értékeltem, aszerint, hogy mennyire mutatja be a szexuális kisebbségek általános útjait, a titkolózást, esetleges szorongást, mennyire tisztáz szituációkat és gondolatokat, és azon túl mennyire olvasmányos, szórakoztató, és mindez alapján milyen leendő LMBT olvasó kezébe adnám. :)

kezdo_elembetes.JPG

Szeretném a bejegyzéseket kategóriákra bontani, úgy mint épp hogy LMBT, kicsit mélyvíz, mélyvíz. Kezdjük!

Épp hogy LMBT

Alapvetően egyre több könyvben, különösen egyre több ifjúsági könyvben kerülnek elő az LMBT közösség tagjai, mint mellékszereplők, akik valahogy mégis fontosak lesznek a történet szempontjából.

1. Stepfen Chokobsky: Egy különc srác feljegyzései

Charlie most kezdi a középiskolát, és eléggé zárkózott. Fél közösségbe menni, valahogy mégis megtalálja egy srác (Patrick) és egy lány (Sam), és a baráti körük részévé válik. Patrick pedig meleg, és titkos viszonyt folytat a másságát titkoló amerikai focicsapat kapitányával, és ezen a kapcsolaton keresztül nagyon sok mindent tudhatunk meg. Mit veszthetünk, ha előbújunk? Miért nem tudjuk a szerelmet visszafogni mégis? Mit tesz tönkre egy stigma? Lehetnek a melegek normális emberek? Mi van, ha nem akarunk azok lenni? Az Egy különc srác feljegyzései megjáratja velünk a poklot, vagyunk a sorai mögött nagyon fent és nagyon lent, és óhatatlanul megértünk,megszeretünk és elfogadunk mindenkit ebben a könyvben, akárkit is játszanak a Rocky Horror Picture Showban.

rocky.gif

2. Alva Delaira: Kedves halottak

A könyv formailag nagyon hasonlít az előbbihez, de itt egy lányt ismerünk meg, Laurelt, aki azt a házi feladatot kapja, hogy írjon levelet egy halottnak. És ő ír, remek alkotóknak, nagy zenészeknek, költőknek, hősöknek, és elmeséli nekik, mi történt épp. Laurel baráti társaságában két lány lesz szerelmes egymásba, akik közül az egyik még viaskodik egy ideig saját szélmalmaival, domináns tulajdonsága, hogy halmozottan hátrányos és konzervatív családból származik, és a szexuális tapasztalat első jeleit nem kezeli jól. Attól, hogy egy külső szemlélőn keresztül látjuk a kapcsolatot, továbbra is személyes marad, és a könyv végéig drukkolunk nekik, mert szuperek a saját klassz és mély történetükkel, emberinek és esendőnek vannak ábrázolva, akikért könnyű szorítani, mert megérdemelnék. :)

A Kedves halottakról és az Egy különc srác feljegyzéseiből közös posztban írtam, amit ide kattintva érhettek el.

drukkolas.gif

3. Patrick Nass: Soha nincs vége soha_nincs_vege.jpg

Ezzel a könyvvel abszolút két legyet ütünk egy csapásra: Megkapjuk az egyik legfantasztikusabban információt adagoló disztópiát, és észrevétlenül megszeretjük a kamasz Sethet, aki történetesen meleg, és halála után abban a házban találja magát, ahol felnőtt, távol Amerikától és a várostól, ahol meghalt. És ennél többet nem is mondanék a történetről. Az információ adagolás fantasztikus, a történetvezetés végtelenül alapos, a kiadás tökéletes, és a kedvenc könyvemről van szó. :)
És itt gyűjtöttem össze 20 okot, amiért ezt neked el kell olvasnod.

4. Jandy Nelson: Neked adom a napot

jandy_nelson_neked_adom_a_napot.jpgA könyvben két ikertestvért követünk, akiknek egy ponton megromlik a kapcsolata 14 évesen. Jude 16 évesen meséli el a történetét, Noah 13 évesen. Jude egy művészeti iskolába jár, Noah megfesti a világot gondolatban, és a festménybe helyezi magát.

A könyv fókuszában egy esemény áll, aminek minden elemét önmagában senki nem ismeri, és mindenki elfedi a saját történetét. A könyv a nem beszélésről szól, az elhallgatásról, lelki folyamatokról, és teszi mindezt viccesen érdekesen, folyamatosan reflektálva a művészetre és a babonákra, amelyek itt fontos szerepet kapnak. :)

Hangulatmutatóként hoztam néhány idézetet, amik megmutatják, milyen is a könyv, és hoztam egy értékelést is a könyvről. Az idézeteket ide, az értékelést ide kattintva olvashatjátok el.

Mélyebb víz

Ide alapvetően egy ifjúsági könyv került, ami nagyon könnyed, szórakoztató és már teljesen a melegség áll a középpontjában.

5. Becky Albertalli: Simon és a homo sapiens lobbi

 Simon középiskolás és nem váltak el a szülei, nem verik otthon, nem menő, nem lúzer, nem halt meg senkije, még csak nem is különc. Simon csak meleg. Egy srác, aki e-mailezik egy másik sráccal a suliból, és szerelmes lesz a levelező társába. Egy srác, akinek a levelezését megtalálja egy másik, és megfenyegeti, hogy ha nem hozza össze a legjobb barátnőjével, akkor nyilvánosságra hozza a levelezést.
Simon problémái ugyanazok, mint a legtöbbünké. Meleg, de még nem mondta el a családjának, sem a barátainak,szerelmes valakibe, akit nem ismer pontosan, és retteg tőle, hogy valaki úgy tudjon a melegségétől, hogy nem ő mondja el.
A még korai értékelésemet ide kattintva olvashatjátok.

coming_out.gif

Mély víz

Itt már nagyon meleg témájú könyvekről beszélünk,amiknek talán kimondott céljuk, hogy álláspontot mozgassanak, de mindenképp a saját történetüket mesélik el, és én nagyon szerettem. :)

6. Édouart Louis: Leszámolás Eddyvel leszamolas_eddyvel.jpg

 Eddy mélyszegénységben nőtt fel, és mesél róla. Ír a falusi létről, arról az igazán falusiról, ahol mélyszegénység van, patriarchális berendezkedés, képmutatás, egymás kibeszélése, és végtelen konzervativizmus. Mesél arról, hogy melegként nőtt fel egy ilyen közegbe, mesél az undorról az elutasításról, és mesél a kiútról, arról a meredek útról, amit be kellett járnia. Nyelvileg, szociológiailag, és lelkileg is kidolgozott mű, ami nagyon kell a piacnak.

A könyvről, és Rába Roland rendezte színházi adaptációjáról ide kattintva olvashattok.

7. Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben

 Tim konzervatív meleg egyházi közösségben nőtt fel, és egyetemet is így végzett. Érvelt meleg aktivisták ellen, és gyűlölködött. Aztán egy lány előbújt a gyülekezetében, mint leszbikus, és az őt érő kiközösítés elgondolkodtatta. Egy kísérletet kezdett, ami szerint egy évig meleg életet él, így előbújt családjának, elkezdett meleg szórakozóhelyekre járni, és beásta magát a meleg életbe. És amellett, hogy ez egy fontos belső történés, részletesen beszél az LMBT ügyekről, mint a melegek büntethetősége világszerte, a Vatikán hozzáállása, az öngyilkosságnak kitettség, az AIDS, az erőszakmentes demonstráció vagy az azóta megszűnt "ne kérdezd, ne mondd" szabály az Egyesült Államok katonai alakulatainál. Jah, és majdnem elfelejtettem: Van benne egy pont, ahol leírja Jézust női ruhában. A tetőpont. ;)

A könyvről sokkal részletesebben itt írtam.

+1. Vas Maya: Kapcsolatok szivárványa

 Vas Maya leült beszélgetni magyar leszbikusokkal, melegekkel és biszexuálisokkal, városiakkal és vidékiekkel, párban, egyedül és kommunában élőkkel, és arról kérdezi őket, milyen az élet. Csak úgy általában. :)

A könyvről még itt írtam.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem sikerült jó ötleteket adnom kezdő meleg, leszbikus olvasóknak. Ha te valamit hiányolsz a listából, vagy megjegyzésed, kérdésed volna, várom a komment szekcióban. :)
Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, ha nem akarsz róla lemaradni, kattints a jobb sarokba látható KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, less be a blog facebook oldalára, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagrammon. :)

És semmi esetre se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2018 januári summa

2018. január 31. - Szilvió

Sziasztok,

január elején nagy tervekkel vágtam bele az új évbe, és az olvasásokba, és arra jutottam, hogy minden hónap végén csinálok egy ilyen bejegyzést, hogy követhessétek, hol is tartok, illetve, hogy magamat is ösztönözzem. :)

januari.JPG

Az első terv: Polcról olvasás, és könyvstop

A könyvstopnak hála teljes áron (legalább úgy) nem vásároltam könyvet, és a könyvekkel kapcsolatos kiadásaim nem voltak többek együtt 4000 Ft-nál, ami négy könyv esetén még talán nem is rossz. A könyvek pedig:

  • Cassandra Claire: Hamuváros
    A végzet ereklyéi sorozat második része, amiből még ugyan az elsőt sem sikerült elolvasnom, de a régi borítós van meg az elsőből, és így már a másodikból is.
  • Veres Attila: Odakint sötétebb
    Magyar thriller, és tele van vele az internet, nem igazán tudok róla többet, vagy okosabbat, de februárba szeretnék rá alkalmat keríteni.
  • Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije
    Kurt Vonnegut az isten, nagyon szeretem, ahogy ír, és nevetségesen olcsón kínálták, ráadásul pletykák és molyos címkék szerint LMBT is van a könyvben, amitől csak kíváncsibb vagyok.
  • Aughusten Borrughs: Kiszáradva
    Egy alkoholista meleg férfi humoros önéletírását ígéri a fülszöveg. És marketingről is beszél valamicskét. Elég hosszúnak ígérkezik, de nincs hátul az tbr listámon.

És három recenziót kaptam, amit innen is köszönök, és amikről folyamatosan várható majd bejegyzés:

  • Domszky László: Férfiműszak, melegprostik a megfizetett boldogságról (Ad Librum, 2017.)
    Négy meleg eszkorttal beszélget a szerző, és beszélget vendégekkel és beszél pszichológussal. Érdekes koncepció, februárban mindenképp érkezik értékelés.
  • André Aciman: Szólíts a neveden (Athenaeum, 2018.)
    Egy könyv egy nyárról, amikor egy amerikai kutató az olasz Riviérán nyári vendég, és egymásba szeretnek a meghívójának fiatal, érett, mélyen filozofikus fiával, és a kapcsolatuk az igaz szerelem toposzává válik. Hétfőn érkezik az első tartalom róla. :)
  • Adam Silvera: Inkább boldog (Menő Könyvek, 2018.)
    Izgalmas történetnek ígérkezik, a saját magunk el nem fogadásáról, egy olyan világban, ahol a memóriánk törölhető, és így törölhetők az érzések is. Mit is jelent a boldogság így? Letehetetlennek mondják, és remélem igazuk van.

70 könyvet szeretnék elolvasni idén, amiből ötöt rögtön le is tudtam januárban.

Címek szerint:

Szerényi Szabolcs: Éhség (értékelés itt)
Jandy Nelson: Neked adom a napot (7+1 kedvenc idézett itt, értékelés itt)
Domszky László: Férfiműszak (értékelés hamarosan)
André Aciman: Szólíts a neveden (értékelés hamarosan)
Guus Kuijer: Minden dolgok könyve

5.gif

Tematizálva pedig:

  • Kortárs szépirodalom: Éhség
  • LMBT téma: Neked adom a napot; Férfi műszak; Szólíts a neveden
  • Szórakoztató irodalom: Minden dolgok könyve
  • Nem angol vagy magyar anyanyelvű szerző: Minden dolgok könyve
  • 2017-18-as megjelenés: Éhség; Férfi műszak; Szólíts a neveden

Ezzel az öt könyvvel sikerült zárnom a januárt, és két könyv maradt februári befejezéssel, amivel most eléggé elégedett vagyok, hiszen január 24-én végeztem az utolsó vizsgákkal, ami nyilván nem jelenti azt, hogy nem olvastam addig, pusztán sokkal kisebb intenzitással. És tudom, hogy lesz ez még jobb is. :)

Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a posztban és ebben a hónapban. :) Hamarosan érkezem a következő poszttal.
Ha nem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, lájkolj facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, kövess instagramon.

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Jandy Nelson: Neked adom a napot

2018. január 29. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy szórakoztató, mély, kalandos, és sokat adó könyvet hoztam nektek, amiben egy ikerpárt, Noah-t és Jude-ot ismerhetük meg, akik azt játszották gyerekkorukban, hogy felosztják egymás között a világot.

neked_adom_a_napot.JPG

Jude és Noah egy művész anya és egy biológus apa gyermekei. Jude 16 éves amikor a történetét megismerjük, Noah 13, majd 14. A kettejük kapcsolata 13 éves korukban jó, sőt, úgy érzik, csak ketten együtt teljesek, összeölelkezve hallgatják egymás szívverését, nyitottak egymás előtt, és kő papír ollózáskor mindig mindketten ugyanazt választják.

Újra meg újra egyszerre veszünk levegőt. Megfogja a kezemet, és a vízen hanyatt úszó vidrákra gondolok, azok is pontosan így kapaszkodnak össze, nehogy éjszaka elsodródjanak egymástól.

16 évesen már elszakadtak egymástól. A 14 éves Noah egy művész srác, aki mindig fest a fejében. A 16 éves Jude művészeti iskolákba jár. A két állapot között a család összeomlott, és igazából senki sem tudja, hogy pontosan miért, mi mindenért, de mindenkinek vannak róla ötletei és mindenki felelősnek érzi magát, de ebből mit sem kommunikálnak, ami így a regény témájává lép elő. Jude és Noah a regényben megismerik a valóság szubjektivitását, és hogy a teljes igazság megismeréséhez mindenkinek el kell mondania a maga történetét. A könyv nagyon lassan indul, és nagyon tudatosan adagolja az információkat, ami alatt megismerjük azt a művészetpárti és babonás hátteret, ahol létezünk, és lassan, idegesítően lassan elkezdjük megszeretni. Ez nálam a 150. oldal előtt nem sokkal kezdődött, szóval érdemes kitartani. :)
(Kis hangulat mutatóként egy korábbi posztban listáztam a 7+1 kedvenc idézetem a könyvből, amit ide kattintva elérhettek.)

most_indul_be.gif

A könyv legfőbb értéke, hogy rendkívül szövevényes, akár érzelmi, akár gondolati, akár valóság, akár a történet síkján. A két testvér kapcsolata, mint két bármilyen testvér esetén, eléggé rapszodikus, vannak nagyon rosszban, és van a fent idézett pozitív viszony is, mégis sokáig együtt, közös szemmel, közös érzékeléssel és közös gondolatokkal szemlélik a világot. Izgalmas, hogy a 13 éves Jude-ot Noah-n, a 16 éves Noah-t pedig Jude-on keresztül ismerjük meg, különösen az utóbbi válik különössé, hiszen a testvérek eltávolodtak egymástól ekkor már, keveredik az elbeszélés emlékekkel és konkrét történetekkel a 14 éves koruk óta eltelt időből.

Érdekes,hogy kettejük ábrázolása élesen elkülönül, miközben maga az elbeszélés mindkét esetben nagyon lírai, intim és belső. Noah abszolút az elméiből közli a történeteket, érzéseket, és címeket ad nekik, olyanokat, amik egy festmény, egy arckép címei. Jude ezzel szemben megbeszél mindent a szellemeivel, az életét egy nagymamájától örökölt "Bibliának" nevezett babonáskönyv szerint szervezi, és hiszi, hogy jól látja a dolgokat.
A nembeli különbség jó lehetőség a könyvben, mert így a tizenéves fiúk és lányok problémáját egyaránt tudja reprezentálni, emellett kerül bele egy fontos igazi elhagyott életművész történet, Noah meleg és szerelmes lesz egy másik iskola leendő csapatkapitányába, és Jandy Nelsonnak ekkora kliséből is sikerült jól építkeznie. 

A történet viszonyrendszere eléggé sokoldalú, középpontjában az anya áll és mindenki vele áll kapcsolatban, hisz az anya ír is a művészetről, és komoly név, valahogy mégis magánemberként ismerjük meg. Különös, vicces, és érdekes egyúttal a könyvben, hogy minden konkrét valakik között játszódik, az utolsó új szereplő is nagyon hamar belép, és rajtuk gazdálkodik az írónő, ami életszerűtlen, még akkor is, ha csodálatos dolgot hoz ki belőle.
Mert ez a könyv, nagyon tudja, mi az a hatás, és pont ezért tartott sokáig megírni róla az értékelésemet.6a.gif

Érdekes a művészefilozófiai diskurzusok zajlanak kívül és belül, a művészet és a reális világ egyfajta ellentétes viszonyban állnak egymással, melyek egymás között átjárhatóak, és menekíthetőek, és vicces a reális világból olvasni mindezt. Görbe tükröt mutat, amiben meglátjuk a lényeget és az alapállításnak, axiómának tartott dolgainkat, és leginkább mosolyra húzódik a szánk...

De közben, értékekben stabilan áll, és stabilan hirdeti a miénket. Olyan értékek állnak benne, mint a család fontosságra, a szubjektum szabadsága, az alkotás ontológiája, élettana, vagy az igazsághoz való elidegeníthetetlen jog, és megmutatja, mennyire sérülékenyek ezek az értékek, és ahogy beszéltem másokkal is akik, nagyon szerették ezt a könyvet: ezektől a gondolatoktól nem hagy minket szabadulni a könyv, és ettől sokkal később is rájövünk dolgokra a könyvvel kapcsolatban. Ezt még én is csak épp érzem, friss olvasóként, de nagyon hiszem, hogy így lesz. :)

Eszembe jut, hogy anya azt mondta Noah-nak, a saját felelőssége, hogy hű maradjon önmagához, a szívéhez. Egyikünk sem maradt az.

Kedvenc részem: Egyértelműen az a pont, ahol Jude felismeri a saját múltját, és egy kősziklában látja meg.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik elég nyitottak egy művészetet középpontban helyező könyvhöz, és hajlandóak egy csodálatos könyvet kezükbe venni, és egy csodálatos könyv belső rendszerét megismerni, rááldozva 120-150-200 oldalt. Mert nem adja könnyen magát, de érdemes. ;)

Ui.: Hol kujtorog Ralph? Na, hol? :D

Mára ennyi voltam, köszönöm, hogy velem tartottatok. :)

Ha olvastátok már a könyvet, és van véleményetek, vagy kérdéseitek, megjegyzésetek volna, várom őket a komment szekcióban. :) Ha nem szeretnél lemaradni a következő posztogról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress insagrammon. És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

7+1 idézet, ami megmutatja, miért szerettem Jandy Nelson: Neked adom a napot című könyvet

2018. január 27. - Szilvió

Sziasztok,

amikor elkezdtem Jandy Nelson Neked adom a napot című szuper könyvéről értékelést írni, rájöttem, hogy könnyen beleveszhetek az idézetekbe, mert nagyon sajátos, vicces, ironikus, kellemes hangvétele van a könyvnek, amit át szeretnék adni. Aztán rájöttem, hogy több időre és kevesebb idézetre van szükségem az értékelésemhez. Aztán arra is rájöttem, hogy szegényebb volna ez a blog ezek az idézetek nélkül. Aztán rájöttem, hogy eléggé listázni valóak, és együtt tényleg megmutatják, milyen is ez a könyv hangulata nagyon valójában, ;)

idezet_a_neked_adom_a_napotbol.JPG

Röviden a könyvről

A 13 éves Noah és a 16 éves Jude  elbeszéléseiből olvasunk egy történetet, aminek senki nem ismeri a maga részén túl eső egészét. Noah és Jude ikertestvérek, így a váltott nézőpont időbeli változást is jelent. Noah egy művész srác, aki gondolatban fest, hiperérzékeny a világ dolgaira, és meleg, Jude babonás, szellemekkel beszélget, és művészeti középiskolába jár. Főleg Noah történetén keresztül ismerjük meg a családjuk tönkretétele előtti állapotot, és Jude karakterén át a a tönkretétele utánit, és a lehetőségekkel telit. :)
Egyenlőre ennyit, de érkezik majd az értékelés napokon belül.

1. A két testvér

Újra meg újra egyszerre veszünk levegőt. Megfogja a kezemet, és a vízen hanyatt úszó vidrákra gondolok, azok is pontosan így kapaszkodnak össze, nehogy éjszaka elsodródjanak egymástól.

vidrak.gif

2. Noah, és a bibliai druszája

Csípem a bibliai druszámat, Noét. Majdnem kilencszázötven éves korában halt meg. Az állatokkal együtt elhajózott. Teljesen új világot kezdett: Üres vászonnal és végtelen mennyiségű festékkel. Ez baromira a legfrankóbb.

3. Jude és a bibliai tanácsok

Jude babonásan olvas egy másik Bibliát, amit a nagymamája hagyott rá, és olyan bölcsességeket tartalmaz, minthogy:

Ha a balszerencse ismeri a kilétedet, válj valaki mássá!

4. ...és...

Ha rátalálsz a lelki társadra, az olyan, mint olyan
házba lépni, ahol már jártál – megismered a bútort,
a képeket a falon, a könyveket a polcon, a fiókok tartalmát:
szükség esetén sötétben is eltájékozódnál.

micsoda_no.gif

5. Amikor Jude jól érzi magát

De most már az sem zavar. Sőt, az sem, hogy a nap éveken belül kiég, véget vet minden földi életnek, jó, ötmilliárd éven belül, de akkor is; megmondjam mi a helyzet? Nem érdekel. Csodás dolog ez a jó közérzet.

6. Noah hasonlítai fantasztikusak, így nem maradhat ki egy ilyen listázós posztból

Ezek szerelmesek. Mint a dögkeselyűk. Meg a termeszek. Bizony, nem csak a gerlék és a hattyúk állnak párba egy életre.

keselyu.jpg

Ők amúgy az Amszterdami állatkert fiú keselyűi, akik együtt keltettek ki egy elhagyott tojást, és büszke apaként felváltva etetik a csimotájukat. :) Már régóta szerettem volna elmesélni ezt a történetet, köszi Noah. ;)

7. Egy fontos

Eszembe jut, hogy anya azt mondta Noah-nak, a saját felelőssége, hogy hű maradjon önmagához, a szívéhez.

Azt hiszem én is ezt tanultam a könyvtől, és ebben most nincs semmi Coelhós.

+1. Végül egy Michelangelónak tulajdonított idézet, ami valakinek a kedvence a könyvben

Megláttam az angyalt a márványtömbben, és addig véstem, míg ki nem szabadítottam.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. :) Ha nem szeretnél következő tartalmakról lemaradni, kattints a KÖVETÉS gombra, ha további háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. :)

Hamarosan találkozunk a Neked adom a napot értékeléssel, de addig se felejtsétek: Könyvekkel szivárványig!

Szilvió

Születésnapi kívánságlista

Sziasztok,

ma az van, hogy remek a hangulatom, mert megint egy évvel öregebb lettem, s bölcsebb is talán, és ennek a teljesen véletlenszerű esemény kapcsán megnéztem, hogy milyen meleg témájú könyveket is szeretnék megvásárolni és elolvasni a következő egy évben, a már meglévő, de még nem olvasottakon túl. És igazából ennek az eredménye ez a poszt. Első körben a friss, idei megjelenéseket, majd a már megjelenteket listázom, amiket eddig még nem vettem meg, mert mindig közbejött valami, de már eléggé érdekelnek. Kívánom, hogy mindent sikerüljön elolvasni.

Friss megjelenések

Becca Prior: Talált celebceleb.jpg
Várható megjelenés: Napokon belül
Kiadó: Newkids

Arthur Chapman egy médiabirodalom feje, aki a szokásokkal ellentétben nem egy szadista állat a való életben, hanem egy rejtőzködő srác, aki fél, hogy bárki megsejtheti: meleg.

Ha valami a Stocholm-szindrómát olvasva rejtélyes krimihez szoktál, amiben értékrendek dőlnek le, épülnek újra, és nehéz döntések vannak, vagy esetleg betoppan a szerelem, és az erotikát sem nélkülöznénk, akkor Becca nem fog csalódást okozni. Legalábbis a fülszöveg ezt ígéri. 

Ja igen, és központi szerepe lesz a történetben egy kutyának is, akinek azt hiszem tudom a nevét, de várom, hogy megbizonyosodjak róla. :D

Hayden Moore: Nem játéknemjatek.jpg
Várható megjelenés: Napokon belül
Kiadó: Newkids

Becca Prior kötetével együtt jelenik meg a Newkids kiadó új felfedezettjének, Hayden Moorenak az első regénye, ami körülbelül egy meleg Nagy ő jellegű tévéműsor körül forog. A nagy ő, és az egyik jelentkező srác a saját szívüket bevehetetlennek érzik, de a kémia valahogy utat tör magának. A fülszöveg utolsó mondatai pedig bedobatnák a kosárba a könyvet, ha nem csak online lehetne rendelni:

Két sebzett fiatal találkozik lehetetlen körülmények között. Két tehetséges srác keresi saját magát a hollywoodi hazugságok sűrűjében. Vajon sikerül megharcolniuk önmagukkal, egymásért?

Adam Silvera: Inkább boldog
Várható megjelenés: Könyvhétre ígérték, de mivel sem borító, se fülszöveg, se semmi, így felteszem, csúszik.
Kiadó: Menőkönyvek

Alapvetően nagyon keveset tudok a szerzőről és a könyvről, de állati jó kritikákat kapott külföldön, sokan a meleg John Greennek tartják, és baromira érdekel. Eddig ez az első kötete, amit lefordítanak.

Már megjelentek, megvásárolandók

David Levithan: Engedj közelebbengedj_kozelebb.jpg
Megjelent: Maxim, 2015
David Levithan és John Green megírták a nagy sikerű Will és Willt, amiben talán a legfontosabb szereplő Mini, a kövér meleg srác, aki ír egy színdarabot a saját szerelmi életéről az iskola számára. Ebben fontos szerepe van a két Will Graysonnak. Az egyik a legjobb barátja, a másik pedig a pasija. A könyvet imádtam, David Levithan pedig megírta ezt a színdarabot is.

Reinaldo Arenas: Mielőtt leszáll az éj
Megjelent: Európa, 2015
A szerző kubai, és a saját életét írja meg. A Castro rendszert, amiben bűn volt homoszexuálisnak lenni, és sok sorstársával együtt őt is börtönbe csukták, majd szabadulása után New Yorkba költözött, ahol munkásságát szakmai siker koronázta, és a szabadságot is megtapasztalhatta, mégsem tudta levetni honvágyát és száműzöttségét. Tiszta vallomásos jelleg hatja át, és már régi vágyam elolvasni.

 

Jandy Nelson: Neked adom a napotnekedadomanapot.jpg
Megjelent: Libri, 2015
Egy fiú-lány ikerpár családja széthullik, amikor 13 évesek, és nem is beszélnek egymással. Évek múlva a srác járni kezd egy másik sráccal, a lány pedig egy idősebb férfivel, akinek köze van a család széthullásához.
Alapvetően azzal operál a regény, hogy nem ismerjük az igazi történetet, ahogy a szereplők sem, és össze kell rakniuk a saját töredékeiket, amit a családi játszmák megnehezítenek. Ezt vélem a fülszöveg alapján, és bár molyon 93%-on áll, elég sok helyen hallottam róla, elég megosztó dolgokat, amik persze abszolút kíváncsivá tettek.

Patrick Ness: Soha nincs vége
Megjelent: Vivandra, 2014
Már írtam róla, hogy szeretnék sci-fit olvasni meleg témában, és ez egy nagyon lehetséges első. A szerző írta a Szólít a szörnyet, amiről nagyon sok jót hallottam, így bátran mernék nyúlni érte. Egyébként pedig miközben meleg történet, keresi az élet értelmét, a fülszöveg azt írja, meghalt, aztán felébredt, és lassan a regény végére rájön, hogy van remény. Most értelmeztem túl a Csongor és Tündét, és állatira  rákattantam ezekre a tartalmakra.

Marie Aude Murail: Oh, boy!ohboy.jpg
Megjelent: Könyvmolyképző, 2014
A könyv három testvérről szól, akik a gyermekotthonok világából szeretnének kikerülni. Olyan témákról beszél a moly.hu címkéi szerint, mint a homoszexualitás, a leukémia, a családon belüli erőszak, vagy az öngyilkosság.
Már egy ideje tervbe van, hogy megszerzem, és a város több használt könyves csoportjában találtam példányt, de valahogy egyiket sem sikerül tető alá hoznom, de nem adom fel. :)

 

 

----------------------------

Alapvetően szeretem átnézni az LMBT könyves gyűjtéseket, mert jó látni, hogy ma már sok meleg tartalmú könyv van a piacon, és örülök, hogy egyre több jelenik meg. :) Ezek a könyvek az eltelt három év megjelenései, és annak is csak a csúcsa.
Ha velük kapcsolatban bármilyen kérdésed, megjegyzésed van, keressetek bátran a komment szekcióban. :)

Egy hónapon belül szeretnék csinálni egy bejegyzést a meglévő, de még nem olvasott, vagy csak még nem értékelt könyveknek, mert szeretném ezt a lemaradásomat decemberig behozni, illetve hétfőn délután érkezik egy értékelés a David Levithan: Nap nap után sorozatáról.

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

A képek a beccaprior.hu-ról, és a moly.hu-ról