Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Back to school könyves kihívás

2018. szeptember 08. - Szilvió

Sziasztok,

az előző posztban meséltem róla, hogy ebben a tanévben az egyetemre kell koncentrálnom, és ezért kevesebb értékelés, és több tag lesz a blogon, így az iskola első hetében hozok is egyet. :)
A kihívásban az iskolai dolgokhoz kell könyveket rendelni. Az első héten, amikor még nem igazán sikerült beszoknom a pad mögé, ez a kihívás remélem nekem is segít majd, ha másért nem, azért, hogy a más szemmel nézzünk az adott tárgyakat. :)

A kihívást a Jankától, a Könyvek a polcon bloggerinájától hoztam, az ő válaszait is megnézném a helyetekben. :)

bts.JPG

1. Radír – Egy könyv, amelyet legszívesebben kitörölnél az emlékezetedből

Azt hiszem erre azt kellene írni, hogy nyilván ilyen nincs, de hogy a viharba ne volna. Rendkívül szívesen feledkeznék meg Rácz-Stefán Tibor Túl szép című, felületes és szélsőségekben mozgó pusztítását, vagy Mészáros Dorka Én vagy senki című csalódása sem a kedvenc emlékeim közül való.

2. Füzet – Egy naplószerű könyv, amely valamiért megragadta a figyelmed

Nagyon szeretem az egyes szám első személyű elbeszéléseket, és egy picit mindet ilyen naplószerűen képzelem, de két kedvencem a műfajból, mert nem tudok választani, és mert minek is: a Szólíts a neveden és az Egy különc srác feljegyzései.

3. Fizikatankönyv – Egy tudományos könyv, amely tetszett

Ajánlom rendkívüli figyelmébe mindenkinek Takács Judit Meleg század című könyvét, ami a múlt század budapesti meleg életével foglalkozik. Nagyon izgalmas szociológiai, LMBT történeti monográfia, rendkívül olvasmányos és olykor vicces tartalommal. Nem kérdés, hogy itt a helye. :)

A könyvről szóló értékelésemet itt olvashatod,
itt pedig a néhány kedvenc történetem közül mazsoláztam.

4. Nyelvóra – Egy könyv, amit nem magyarul olvastál

Szóval  nagy szégyenem, hogy nem beszélek úgy idegen nyelvet, hogy olvasni tudjak bármelyiken. Viszont elkezdtem a napokban olvasni a Harry Potter és a bölcsek kövét németül, és siralmasan megy, de kell egy német nyelvvizsga szóval lehet, hogy ez lesz az első. :)

5. Ünneplőruha – Egy könyv, amelynek lenyűgözött a borítója

Mutatom az első könyvet, amit  a borítójáért vettem meg:

covers_345988.jpg

6. Házi feladat – Az első könyv a várólistádról, ami eszedbe jut

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Nagyon régóta kötelezőnek érzem újraolvasni, mert júniusban lett saját példányom, és szerettem régen. :)
Jeanette Winterson ebben a könyvében a saját fiatalságát és leszbikusságát, önfelvállalását írja meg, egy kicsit novellaszerűen. :)

7. Évnyitó – Egy könyv, amit egy eseménynek köszönhetően fedeztél fel

Már sokszor meséltem, hogy nagyon szeretem a Kóborló Könyvesboltot, ami egy ténylegesen kóborló könyvesbolt Szeged, Kecskemét körül, és most már Kecskeméten saját boltjuk is van. Egy Bödön piac nevű kézműves kirakodóvásáron a Szeged Plázában az eladólány nyomta a kezembe Zsolmár János: Hibiszkuszherceg című könyvét, ami egy igaz történet, és magánkiadással jelent meg az ezredforduló előtt, és még nem olvastam.

8. Őszi szünet – Egy könyv, amit már alig vársz, hogy elolvashasd

Hát persze, hogy nem sikerült feleleveníteni a kérdéseket, ezért ez kb. már ellőttem. De mégsem. Nagyon régóta szeretném újraolvasni Alice Walker Kedves Jóistenjét, részben mert az Európa Kiadó újra kiadta Bíborszín címmel. :)

covers_502576.jpg

9. Osztálytársak – Egy könyv, amelyről egy barátodtól hallottál

Szólíts a neveden. A könyv imádatát csodálatos csoporttársam és barátosném csepegtette belém, aki a filmnek és a könyvnek is egyaránt nagy rajongója, és nagyon besózatott, és hát maradtam boldogan besózva. Na. :D

tenor.gif

10. Sticky notes – Egy sorozat, amelyre felhívnád az emberek figyelmét

Szeretném mindenkinek figyelmébe ajánlani a Nap nap után sorozatot, David Levithantól. Igen, azt, amelyikből a nagyon jó és kedves, romantikus film készült. Nos, azért tenném ezt bátran, mert amellett, hogy a filmnek sikerült elkapnia a könyv lelkét, mégis a fontos társadalmi, lélektani részt kihagyta, és sokkal személyesebb élmény ezeket a két szereplő nézőpontjából végigolvasni. És csak két részes, szóval kezdd el! ;)

Ennyi lett volna a mai bejegyzés. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. :) Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. :)

Ha megjegyzésetek, kérdésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran komment szekcióban, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám intsagramra. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2018 júliusi summa

2018. július 31. - Szilvió

Sziasztok,

év elején voltak nagy álmaim, elképzeléseim arról, hogy majd a polcomról fogok olvasni, azazhogy nem veszek nagyon új könyveket, és hogy 70 könyvet elolvasok, ezeket különböző kategóriák szerint. És azt is megígértem, hogy havonta részletezem, hogy mi történt ezen ügyekben. Jelentem, egy nagyon tartalmas hónapot zárunk. :)

juliusi.JPG

1. A havi szerzemények

Erre a listára most nagyon büszke vagyok. Mindössze három könyvet sikerült beszereznem a Líra nagy nyári leárazásában, és ezek közül egyet már el is olvastam, egyet most olvasok, és a harmadikra is rövidesen sor kerül.

Laczkovich Miklós: Laboda
Laczkovich tanít az egyetemen, és rendkívül elvont, és roppant vicces, és imádom. És azt mondják,ez a novelláskötet pont ilyen, és én nagyon sajnáltam, hogy tavaly nem vettem meg, szóval idén. ;)

Caroline Solé: Szavazz rám!
(részletesen az olvasásnál)

Richard Yates: Egy jó iskola
Az Egy jó iskola egy bentlakásos konzervatív suliról szól az Egyesült Államokban a második világháború idején. Témájában nagyon hasonlít az  Iskola a határonhoz, és talán megszólalásban is. Ez volt az első könyv, amit Pécsen olvastam középiskolásként. És most olvasom újra.

2. 11 db könyvet sikerült elolvasnom a hónapban,

ezzel 56-ra nőtt az éves olvasásaim száma, ami a betervezett 70-hez már elég közel áll, és vannak pontok, amikor a százon is elálmodozom. :) De nézzük konkretizálva:

Jónía Leósdóttir: Halálkomoly
Ez egy ifjúsági könyv. Kvázi krimi egy levélről, amit egy tanulócsoport asztalán talál egy lány, és nyomozásba kezd, nehogy túl késő legyen. Érdekes volt a felvetés, és régóta szerettem volna beszerezni, és a múlt hónapban sikerült. És nagyon lelkesen csaptam bele, és nagyon rossz volt. A történet rendkívül gagyi volt, eltolódtak a hangsúlyok, és bár tudom, hogy a fordító, Dunajcsik Mátyás, tud fiatalul, mert olvastam az ifjúsági regényét, de a nyelve is csapnivaló volt. Nem volt fiatalos, mű volt, és kényszeres talán. Nem igazán tudom ajánlani.

Takács Judit: Meleg század
Ez egy érdekes és informatív tanulmánykötet volt a melegségről és a múlt századi Budapestről, amiről értékelést itt írtam, itt pedig a hat kedvenc történetemet szemléztem belőle.

Hanya Yanagihara: Egy kis élet
Az Egy kis élet egy masszív könyv egy srácról, akinek nem volt vidám élete, tele van titkokkal és traumákkal, és rettenetesen mélyre megy az emberben, és ténylegesen fáj, de nagyon megéri, és rettenetesen szerettem. Itt írtam róla egy hosszabb ajánlót.

Elena Favilli - Francesca Cavallo: Esti mesék lázadó lányoknak
Ezt a könyvet az unokahúgom kapta tőlem karácsonyra. 100 nőről szól, a világ számos pontjáról, és mindről egy rövid történetet és egy nagyobb képet tartalmaz. Nagyon inspiráló, és fontos beszélgetéseket indított köztem és a 10 éves unokahúgom között, akinek még a rapper a példaképe, de fontosnak tartja Malala küzdelmét az oktatás egyenlőségéért, és el sem tudja képzelni, milyen lehet tudni, hogy nem a nemednek megfelelő testben élsz.

Tompa Andrea: Omerta
Ezt vártam a legjobban a nyári olvasmányaim közül. Egy idős cseléd, egy rózsanemesítő, egy gazdálkodó lány és egy apáca történtét meséli el a román diktatúra idejéből, ahol mindenkinek meg kellett kötnie a maga kompromisszumait, és el kell hallgatniuk a mondanivalójukat.

Mészáros Dorka: Én vagy senki
Egy nem igazán izgalmas ifjúsági krimi azzal a jó felvetéssel, hogy hét fiatalt meg fognak ölni. Nem tudom, hogy írok-e majd bővebben. Szintén Tilos az Á kiadó, és szintén csalódtam, amit kezelni sem tudok, mert eddig nagyon odáig voltam a kiadóért.

Anna Gavalda: Billie
Egy fiú és lány barátság rettenetesen aranyos, kedves, de nehéz története, amiről még írok majd. :)

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Krusovszky friss első regénye beszél arról, milyen egy kisvárosban '56, milyen elképzelések éltek az emberekben a csernobili atomkatasztrófáról ugyanebben a kisvárosban, és egy magánéleti válság közepébe helyezi mindezt, ami napjainkban történik. Állati izgalmas regény, amiről fogok még írni. :)

Caroline Solé: Szavazz rám!
A Móra tavaly könyvfesztiválra megjelent ifjúságijában egy online valóságshowt ismerhetünk meg, amire jelentkezik egy hajléktalan fiatal. A valóságshow a Maslov-piramis alapján építkezik, vagyis azt mutatja be, hogyan vannak jelen a jelentkező életében a fiziológiai szükségletek, a biztonság, a valahová tartozás, a státusz és az önmegvalósítás. Óriási regény a maga kis terjedelmében, mindenkinek ajánlom.

Nadia Murad: Az utolsó lány
Nadia népcsoportja ellen az Iszlám Állam népirtást hajt végre. A férfiakat megölik, a nőket szexrabszolgaként adják veszik, a gyermekeiket pedig kiképzik, és terroristává teszik. Nadia szexrabszolga volt, akinek sikerült kimenekülnie a rendszerből, és most elmeséli a történetét. Bár magával a kiadással voltak gondjaim, és elég nehezen kapcsolódtam rá a könyvre, eléggé elrendezte az Iszlám Állam konfliktusgócról alkotott tudásrendszeremet, és örültem, hogy nem hallgatja el, hogy az Egyesült Államoknak felelőssége van itt.

Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen
Mán-Várhegyi Rékának most jelent meg az új regénye, de ez egy novelláskötet, néhány évvel korábbról. Egy fantasztikus novelláskötet, amiről nem tudok korrektebbül írni, mint a fülszöveg író Németh Gábor:

Mindenkit megmért, és senkit sem talált elég nehéznek. Éles és csúfondáros pillantást vetett a világra, mire a világ összecsinálta magát, és szépen bevallott mindent. Így aztán ezekben a történetekben pont olyannak látszik, amilyen. Rémületesnek és nevetségesnek. Istennél a kegyelem, tréfálkozunk vele, mint a bíró egy nem létező viccben. És tényleg lehet nevetni, igaz, csak befelé, mozdulatlan arccal – a szerző vélhetően attól tart, a sírást esetleg nem találnánk elegánsnak. Hősei úgy merülnek el a Semmiben, mintha a „Heidegger” egy menő fitnesszterem neve volna, a boldogtalanság pedig csak a szórakozás finoman perverz, trendi fajtája. A gonoszság mint esztétikai kategória? Ugyan. Ez a könyv tele van megértéssel. Ne mondják, hogy nem szóltam – nagy, realista írót köszönthetünk Mán-Várhegyi Rékában.

3. És most nézzük a kategóriákat:

Kortárs szépirodalmi próza: Omerta, Akik már nem leszünk sosem, Boldogtalanság az Auróra-telepen
Szórakoztató irodalom: Halálkomoly, Esti mesék lázadó lányoknak, Szavazz rám!, Az utolsó lány
LMBT könyvek: Meleg század, Egy kis élet, Én vagy senki, Billie
Nem angol vagy magyar anyanyelvű: Halálkomoly, Billie, Szavazz rám!, Az utolsó lány
2017-18-as megjelenés: Meleg század, Egy kis élet, Esti mesék lázadó lányoknak, Omerta, Szavazz rám!, Akik már nem leszünk sosem, Az utolsó lány

Ez lett volna ez a hónap. Három beszerzés, 11 olvasás, és ezzel együtt hét bejegyzés. Köszönöm, hogy velem tartottatok benne. :)
Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, amiben az Akik már nem leszünk sosem című könyvet fogom ajánlani. :)

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :)

És semmiképp se feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Hat múlt századi meleg történet

Takács Judit: Meleg század című tanulmánykötetéből

2018. július 24. - Szilvió

Sziasztok,

az előző posztban írtam nektek Takács Judit: Meleg század című könyvéről, ami egy érthető, ugyanakkor informatív tanulmánykötet a 20. század Magyarországának melegséggel kapcsolatos társadalmi változásairól. A mai posztban pedig hat olyan történetet mesélek el, amik szerintem különösen izgalmasok, és további információkat találsz a könyvben róluk.
Kezdjük is. :)

meleg_szazad.JPG

1. Budapest, mint világváros

Budapesten a századfordulón már kialakultak azok a csomópontok, ahol férfiak könnyen férfitársaságot találtak maguknak. Ezek elsősorban nyilvános fürdők, nyilvános vizeldék, illetve forgalmas terek köré épültek, és például a hosszas kirakatnézés és a körbe-körbe járkálás volt része a pávatáncnak. A századforduló társadalomtudósai szerint ez minden nagyvárosban így volt, így Budapest központtá és azon túl nagyvárossá válásának egyértelmű tünete. Ugyanakkor a helyzet pikantériája, hogy (főleg vallomásokból) ezekkel a helyekkel a rendőrség is tisztába volt.

2. Az első magyar nyelvű könyv

Az első pontban felvetett problémával is foglalkozik Dr. Pál György A homoszexuális probléma modern megvilágításban című könyve, amely a homoszexualitást a természet „művészi impotenciájaként” értelmezi, és a homoszexualitás dekriminalizálását is felveti, tehát a homoszexualitást valamiféle betegségként értelmezi, és mint ilyet, nem tartja büntethetőnek. Ez 1926-ban kifejezetten előremutató gondolat volt.

3. A listázandó adatok és a listák megszüntetése

Az 1870-es 80-as években rendőrségi feljegyzések, a 30-as évekre félhivatalos jellegű listák készültek meleg férfiakról. A nyilvántartásba bekerültek a következő adatokkal szerepeltek:

név
születési hely és év
vallás
családi állapot
foglalkozás
lakás
hol találkozott
állampolgársága
nyelvismerete
női neve
hajlama
társasága
beszéde
szeme
szája
orra
füle
arca
termete
keze
haja
bajusza
szakálla
további különösebb ismertetőjele
büntetései

Az 1988-ban alakult Magyar Homoszexuálisok „Homeros-Lambda” Országos Egyesületének az egyik fontos célja volt a homoszexuálisok listázását lehetővé tevő jogi környezet és jogalkalmazói gyakorlat megszüntetése volt, amivel belügyminisztériumi szinten is lobbiztak. Mindezt a homoszexualitás büntethetőségének megszüntetése után (1961) 27 évvel.

4. A dán lány

Az Est az egyik legolvasottabb magyar közéleti napi periodika 1910 és 1939 között, és  végig kísérte Lili Elbe, az első nemhelyreállító műtét alanyának történetét, ahogy egyébként  a kontinens teljes sajtója. Európa szerte keresték Lili sorstársait, így az Est is megtalálta az Újpesti sorstársát, aki azonban nőből lett férfi.

25-legstilusosabb-noi-karakter-a-filmvaszonrol_0437b0088a9d2d850c7f3fc9f209bd60.gif

5.Karthy Frigyes sem maradhatott csendben

Az író karcolata 1933-ból, Szintén az Est hasábjairól

Most a nővé válás van divatban. A század elején kezdték ezekkel az endokrin mirigyekkel a tudósok. […] Előbb csak a fiatalságot akarta konzerválni Steinach és Woronoff a mirigyes beavatkozással, ami végre is nem rossz dolog, ha az ember szereti a hölgyeket, és ezt a jó szokását nem akarja abbahagyni. De legújabban a tudósok megirigyelték a dicsőséget és most olyanfélét kezdenek hirdetni: nézd, ha te úgy szereted a női nemet, miért kell neked ahhoz drága pénzen fiatalnak maradni, még drágább pénzen megnősülni? – mi egyszerűen átváltoztatunk téged magadat nővé egy kis endokrin miriggyel, aztán izé… elveheted sajátmagadat, családban marad a hozomány, átteszed egyik zsebedből a másikba.

6. Egy teljesen könyves a végére

Szintén az Est figyelemmel kísérte Radclyffe Hall: A magány kútja című könyvének bezúzását is (a könyvről itt, a bezúzásról és a történetről pedig itt írtam bővebben.) 1928-ban.

Az angol könyvpiacon a minap egy könyv jelent meg, amelynek szerzője Miss Hall név mögé rejtőzködik, a regény meséjének szövése s stílusa pedig erőstollú elbeszélőt árul el. A „Daily Telegraph” és a „Sunday Express” módfölött fel volt háborodva az állítólagos Miss Hall regényén, amelynek tárgya a lesbosi szerelem és a legkirívóbb színekben van megfestve. Mindkét lap felhívta a belügyminisztérium figyelmét, hogy az ilyen regény, különösen, ha hivatásos és tehetséges író tollából származik, még inkább terjeszti a mételyt, amely, fájdalom, Angliában nagyon elszaporodott. A támadások következtében a belügyminisztérium utasította a rendőrséget, hogy Miss Hall regényét vonassa vissza a könyvkereskedések forgalmából, ami meg is történt. Maga a kiadó sietett a regényt eltűntetni a könyvkirakatokból, mert különben súlyosabb büntetés várt volna rá.

Takács Judit: Meleg század
 Pesti Kalligram – MTA TK
256. oldal
Így olvastam: Két turnusban olvastam, a vizsgaidőszak előtt és a vizsgaidőszak után. Mivel tanulmánykötetről van szó, így több ülésben, de könnyen tudtam olvasni, az informatvitás ellenére is könnyen olvasható, jó tempójú (ha pihenni akartam, a szöveg is olvasmányosabb volt).

Köszönöm szépen a Kalligram Kiadónak a bizalmat, és hogy eljuttatták hozzám ezt a könyvet recenzióra, és persze köszönöm nektek, hogy velem tartottatok.

 Ha tetszett a poszt, vagy megjegyzésed volna a történetekkel kapcsolatban, írj bátran a komment szekcióban. Ha a következő posztról sem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be az instagram profilomra. Igyekszem hamarosan érkezni, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Takács Judit: Meleg század

2018. július 18. - Szilvió

Sziasztok,

a mai posztban egy tanulmánykötetről szeretnék nektek mesélni. A tanulmánykötetet Takács Judit szociológus jegyzi, aki régóta foglalkozik az LMBT témával, és ebben a kötetben a 20. század Magyarországának melegséget érintő társadalmi tényezőit veszi számba, olvasmányosan, érdekesen, de tudományos igénnyel.

meleg_evszazad.JPG

A könyv alaptézise, hogy a múlt századot nevezhetnénk akár meleg századnak is, ugyanis ekkor jelenik meg a szó, ami hosszas jelentésváltozásokon fog átesni mai alakjáig, ekkor dekrimizálják, vagyis innentől nem büntethető önmagában a homoszexualitás, és még ebben a században alakul meg az első magyar meleg egyesület is.

A könyv által vizsgált korszak kezdetén, még arról kell beszélnünk, hogy az azonos neműek közötti kapcsolat pusztán kizárólag az aktusban merül ki, amit bárki elkövethetett, és ezen túl, a homoszexuális szó megjelenésével a 19. században már személyiségekről beszélhetünk, akik társadalmilag megkülönböztethetők, és ennek tudatában is vannak. 

1878-tól nem volt bűntetendő a nők közötti fajtalan cselekmény, mivel az az ember szellemi és physikai egészségének aláásását tekintve távolról sem bír azzal a morális és bűntetőjogi jelentőséggel, mint a férfiak között űzött fajtalanság, amelyet 1961-ben dekriminalizáltak csak, de akkor sem volt együtt kezelhető a heteroszexuális viszonyokkal, mert a beleegyezési korhatár lényegesen korlátozóbb volt a fiatalok esetében. És ez már csak a 21. században változott meg.

homohistory-1.jpg

A könyv azt az utat mutatja meg, amely eltelt azóta, hogy a 1878-as Magyar Büntetőtörvénykönyv 241.-242. szakasza a természet elleni fajtalanságot büntetni rendeli. A könyv első fejezetében egy jogi és társadalmi bevezetőt kapunk, majd rátér a listázásokra.

A homoszexuálisokat különböző szinten, értem ez alatt, hogy rendőri, rendőrégi, minisztériumi szinteken listázták Magyarországon. Volt, hogy legálisan, volt, hogy etikátlanul és volt, hogy a joggyakorlat megengedte. Végig bemutatja Takács az utat a századfordulós rendőri noteszek és háborúk közötti rendőrségi listákon át, egy bizonyos minisztériumi levelezésig, majd azokig az aktákig bezárólag, amik a beszervezés lehetőségeit tartalmazták a Kádár rendszerben, amikor már egyébként önmagában a melegség nem is volt bűntetendő. Érdekes adatokkal és számokkal dolgozik a könyv, és beszél arról is, mennyire nehéz adatot szereznie a kutatásához, ami Takács Judit kutatói és emberi arcát egyszerre mutatja, és óhatatlanul egy picit exkluzívabbnak érezzük a könyvet, amit a kezünkbe fogunk.

A következő fejezetben az századforduló egyik legolvasottabb napi periodikáját, az Estet szemlézi nemiszerep-áthágás és homoszexualitás tárgyú cikkek után kutatva, amelyből érdekes, kedves, és sokszor meglepő vagy akár sokkoló történeteket idéz. A híres alföldi sorozatgyilkosról, Pipás Pistáról, vagy például egy jósról is beszél, aki szerint nőnek öltözve sokkal kifizetődőbb jósolni. De emellett fel feltűnnek rendőrségi szituációk, és hétköznapibb esetek is, ami elég nagy kuriózum volt az Est idejében, így elég nagy hírértékűnek, és elég érdekesnek, különlegesnek, mutogatni valónak tűnnek. Ezzel együtt bizonyos dolgokat az Est sem írt meg. Érdekes dolgokat, és nem véletlenül. ;)

1_db.jpg

Tovább lapozva arról olvashatunk, milyen okok vezettek az 1961-es dekriminalizációhoz, hogy állt ehhez a jog, a társadalom és a rendőrség, majd néhány interjún keresztül megismerhetjük a rendszerváltás előtti meleg élet lehetőségeit és útjait. A heteroszexuális homlokzat, azaz a látszat fenntartásának lehetőségeit, útjait, illetve a fontosságát, és az állambiztonság kompromitálásáról is olvashatunk a 60-as évekből.

A könyv utolsó ötven oldalában függeléként leveleket, interjúkat, illetve egy kihallgatás jegyzőkönyvét is megtaláljuk. Egy olyan férfiét, aki szerette a férfiakat, és nem igazán volt hosszabb kapcsolata. A jegyzőkönyvben arról vall, kivel hogyan ismerkedett meg, és kivel mit csinált, ami önmagában vicces mai szemmel visszanézve, de a jegyzőkönyvi tömörség is szórakoztatóvá teszi.

A függelékek után pedig találunk egy alapos hivatkozás listát, amit szintén érdemes átböngészni annak, akit részletesebben érdekel a meleg történelem. Én biztosan olvasok még onnan cikkeket.

Összefoglalva egy mérhetetlenül precíz és alapos, tudományos ismeretterjesztő könyvet kaptunk, olvasmányosan. Nekem személyesen hiányzott a holokauszt kérdés egy picit, ha már 20. század, de ettől eltekintve nagyon klassz könyvnek tartom, amit bátran ajánlok, ha kezdesz érdeklődni a melegség története iránt.

A kedvenc részeim: A sajtószemle. Abszolút. Érdekesnek találtam, hogyan tekintett a sajtó 70-100 éve a melegség vagy bármi melegséggel kapcsolatos megírni valóra. Bár nekem a sajtótörténet egyébként is gyengém, különösen, ha vannak konkrét cikkek. És itt voltak.

Takács Judit: Meleg század
Pesti Kalligram – MTA TK
256. oldal
Így olvastam: Két turnusban olvastam, a vizsgaidőszak előtt és a vizsgaidőszak után. Mivel tanulmánykötetről van szó, így több ülésben, de könnyen tudtam olvasni, az informatvitás ellenére is könnyen olvasható, jó tempójú (ha pihenni akartam, a szöveg is olvasmányosabb volt).

Köszönöm szépen a Pesti Kalligram Kiadónak a megtisztelő bizalmat, hogy elküldte nekem ezt a könyvet, nektek pedig azt, hogy velem tartottatok. A következő bejegyzésben érkezem hat számomra érdekes történettel, amiről ebben a könyvben részletesen is olvashattok. :)

Ha tetszett a poszt, vagy megjegyzésed volna a történetekkel kapcsolatban, írj bátran a komment szekcióban. Ha a következő posztról sem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be az instagram profilomra. Igyekszem hamarosan érkezni, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2018 márciusi summa

2018. március 31. - Szilvió

Sziasztok,

nagyon sok olvasási tervem volt idén. Például, hogy a polcomról fogok olvasni, hogy 70 könyvet el fogok olvasni, fogok olvasni kortársat és nem angol anyanyelvű szerzőket... és azt is megígértem, hogy minden hónap végén összegzem, hogy is állok épp akkor (bővebben itt). :) Most nézzük, mit sikerült beszereznem márciusban, és miket olvastam. :)

marciusi.JPG

1. Idén a polcomról fogok olvasni, és könyvstop van könyvfesztiválig!

Sem januárban sem februárban nem sikerült betartanom ezt, de a ló most márciusban szaladt meg nagyon. Ugyan 15 000 Ft alatt maradt a havi könyv költésem, ami 24 könyv esetében talán még meg is bocsájtható, de nézzük listába szedve.

  1. Könyvtárból kiselejtezték
    A mi könyvtárunk menő dolgokat is ki szokott tenni, így általában érdemes megnézni, hogy 200 Ft-ért mit lehet elhozni, így sikerült beszereznem (életem első saját Mészöly Miklós könyvét) Mészöly Miklós: Film című könyvét, és Pál Rita: Krumplitánc című könyvét.

  2. Libri akció
    A Libri pont annyi kedvezményében sikerült beszereznem Colin Tóibín: Mária testamentuma és Sepsi László: Pinky című könyvét, amiből a Mária testamentumát már sikerült elolvasnom, a Pinky pedig folyamatban van.
    És majdnem elfelejtettem: Lehasználtam a tavalyi törzsvásárlói pontjaimat, és megvettem Nádasdy Ádám fordításában a Shakespeare: Vihar című drámáját.

  3. Recenzió
    A 21. század kiadótól megkaptam olvasásra Sarah Winman: Bádogember című könyvét, amit nagyon szerettem, és amiről hamarosan érkezik bejegyzés.
    A hónap végére pedig megérkezett hozzám a Kalligram kiadótól Takács Judit: Meleg század című könyve, amely egy kis magyar meleg történetet kíván mutatni a múlt századból.

  4. Rendelés
    Márciusban a barátaimmal terveztünk egy nagyobb rendelést, aminek keretében én 11 könyvvel lettem gazdagabb, köztük svéd, olasz, francia és török szerző könyveivel is. :) Címesítve ezeket: Sallíy Garner: A hold legsötétebb oldala, Avery Corman: Kramer kontra KramerLakatos Menyhért: Füstös képek, Agneta Pleijel: Lord Sohamár, Rácz Péter: Az alvó testről, Martin Horváth: Négercsók, Schein Gábor: Éjszaka, utazás, Kubinszyn Viktor: Foglaltház, Claudio Magris: Kisvilágok, Tuna Kiremitci: Minden ima az égbe száll és végül Piere Michon: Kisbetűs életek című könyve. Ezek közül eddig egyet sikerült elolvasnom.

  5. moly.hu-s bartel
    Megláttam moly.hu-n, hogy egy lány árulja Molnár T. Eszter Számozottak, és Fekete I. Alfonz A mosolygó zsonglőr című könyvét, és csúnyán lecsaptam rájuk.

  6. Használt könyv
    És akkor itt már baromira megfogadtam, hogy nem, nem veszek több könyvet, és akkor megláttam, hogy az egyetem aulájába kipakolt az antikvár, és ha már odamentem megnézni, beszereztem Cristopher Milne: Róbert Gida emlékei című könyvet, ami már kívánságlistás a Viszlát Cristopher Robin filmélménye óta, amiben a Micimackó történetének megalkotóját, és a gyermekéhez való viszonyát mutatja be, és nagyon tetszett. Emellett, csak hogy zsánerben maradjak, vettem egy harmadik példányt Oscar Wilde meséiből, mert ebben a kiadásban még nem volt meg. (Ahw. -.-")

  7. könyvbemutató
    Dunajcsik Mátyás és Sirokai Mátyás közös zenei formációja a Taiga és Gleccser harmadik fellépése, akik egyébként írnak is, és az előadás középpontjában is versek, Sirokai Mátyás a Beat tanúinak könyve és a Káprázatbeliekhez című kötete, állnak hangulatban, és a zenét még Edda-dalok (óizlandiul) és Dunajcsik izlandi mitológiát és isten- hitfelfogásokat ötvöző versei bővítették. Hihetetlenül megragadó hangulata volt az egésznek, amit meg sem próbálok szavakba önteni... És itt szereztem be (az egyébként már korábban olvasott) Két Sirokai kötetet és Dunajcsik Mátyás: Szemüveges szirén című gyerekkönyvét, amit most olvastam ki, és eléggé tetszett.

tajga_es.jpg

2. 70 könyv az éves terv, amiből márciusban 11-et sikerült elolvasnom, amivel a két 5-5 olvasásos hónap után eléggé elégedett vagyok.

Nade! Nézzük címek szerint:

  • Ruth Oslah: Minden ami szép
    A könyv főszereplője Tammie, aki szereti a pisztáciafagyit, és bármelyik pillanatban meghalhat, ezért a temetőt járja, és keresi a legjobb sírfeliratot. A temetőben találkozik egy kutyával, akinek pedig gazdája is van, és kettejükből egy szép, emberi, vicces, kedves és őszinte történet születik. Szerettem, pedig könyvfesztivál óta folyamatosan toltam odébb a TBR-omon. :D
  • Aszlányi Károly: Özöngáz
    A könyv egy századforduló utáni magyar utópia narratíva nélkül. Az első ötven oldal felvezet egy gázt, amivel elérhető volna a világbéke, majd elfelejtve az egészet egy frissen alakult miniországba kerülünk, majd beszélünk egy picit a diplomácia visszásságáról, szerelmesek leszünk, megszöktetünk egy királyt, mégsem szöktetünk meg egy királyt, és szerelmesek is vagyunk. Kötelező olvasmány volt.
  • Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
    (értékelés hamarosan)
  • Colin Tóibín: Mária testamentumacovers_368264.jpg
    Egy erős és érzékeny nőt ismerünk meg, aki egyedül volt, amikor a fiát kivégezték, és egyedül öregedett meg, de zaklatják tanítványok, evangélium írók és hirdetők, miközben ő csak élni szeretne és emlékezni. Elmeséli, hogy élte meg ő a fia dolgait (akit nem nevez a nevén), és nem hallgatja el nem tetszését, sem aggodalmát, sem bűntudatát.
    Colm Tóibín ebben a belső testamentumban relativizálja a megváltást és hibáztatja az istent, hogy egy nőt (egy kegyelemmel teljest, aki áldott az asszonyok közül) tönkre tett. És egy pillanatig sem rágja ezt a szánkba, csak végletekig őszinte. Imádtam.
    (Jah, és a borítója fantasztikus.)
  • Rejtő Jenő: A néma revolverek városa
    A történet főhőse egy rabló, és egy másik férfi, aki arra kényszeríti a rablót, hogy cseréljenek személyazonosságot. A dolog ugyan sikerül, de a személyazonosság vicces dolog, ha az egyik balszerencsés vagy a másikat üldözik a szülőfalujában. Egy vicces, de csak az egyszeri szórakoztatásra képes regény ez, ami nekem nem adott semmit.
  • Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó
    Van egy ilyen méregdrága autó, ami fedezné egy harmadik birodalombeli állam hadseregét, és folyamatosan ellopják. A könyv tétje az egyszerű szórakoztatás, ami nekem kevés, szóval valószínűleg Rejtővel nem leszünk jóba, de félév végéig még néhány könyvét el kell majd olvasnom. Yeah! :D
  • Darvasi László: Szerezni egy nőt
    Az első Darvasim, de biztosan nem az utolsó. :)
    Jól felépített a novelláskötet, erős szimbólumrendszerekkel, például a méz különböző jelentésaspektusaival, aminek a különböző tulajdonságait nagyon jól kihasználta. Szerettem, hogy a háború nem volt benne a könyvben, miközben persze mégis végig ott volt a háttérben. Szerettem, és meglepő volt, hogy nem egy konkrét szemszögből ismertük meg a szereplőket, a nőket, és magukat az elbeszélői pontokat is állati alaposan felépítette. Szerettem, hogy nem kertel. Szerettem, hogy a történetek közepén van egy „nagy megmondás” amire hiába vagyok nagyon háklis, itt csodálatra méltóan koherens volt, következett az azt megelőző mondatból, és a következő mondat épült rá. Szerettem, hogy nem volt hiányérzetem.
  • Sarah Winman: Bádogember
    (Értékelés hamarosan.)
  • Sally Gardner: A hold legsötétebb oldala
    (Értékelés hamarosan.)
  • Dunajcsik Mátyás: Szemüveges szirén
    Atlanta egy félárva kislány, aki egy világítótoronyban él Szelesszírten az édesapjánál, és nagyon okos. Sokat tanul, sokat tud a tengerről, és az apja jazz lemezeit hallgatja. Egy nap Atlanta talál egy sirályfiókát az ablakában, és haza akarja vinni egy bizonyos Feketekőhöz, ahol azonban egy régi régi hajó és legénysége kísért. Izgalmas gyerekkönyv, fordulatos, kedves, és mesél az állatvilágról, az állatvédelemről, és közben sok mindent elmond rossz és jó emberekről, de visszaadja, vagy megadja azt a hitet, amire szükségünk van. :)
  • Mészöly Miklós: Megbocsájtás
    Ez még nagyon friss olvasás, és az első Mészölyöm, és nem igazán értem, viszont vannak könnyebb művei a szerzőnek. Ha Mészöly nyelvi bravúrjaira szeretnél koncentrálni, akkor nagyon ajánlom, de biztosan van könnyebben befogadható műve. :)

És akkor most a jól ismert típusok szerint:

Kortárs szépirodalom: Szerezni egy nőt
Egyetemre kötelező: Özöngáz; A néma revolverek városa, Tizennégy karátos autó, Megbocsájtás
Szórakoztató irodalom: Minden, ami szép; Három dolgot mondj; A hold legsötétebb oldala; Mária testamentuma
LMBT címkés: Bádogember
LMBT szerző: Szemüveges szirén
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző: Minden, ami szép (német)
2017-18-as megjelenés: Minden, ami szép; Három dolgot mondj; Bádogember

Ennyi lett volna ez a hónap. :) A friss értékelésekkel már áprilisban érkezem, és persze izgalmas olvasások is várnak még ránk. :) Ha nem szeretnél róluk lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra, és semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel  a szivárványig!

Szilvió