Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Kibeszélős #8: Mit is állít a 'meleg srác' a blog nevében?

2020. július 17. - Szilvió

Sziasztok,

mostanában sok beszélgetésben jött fel különböző témák kapcsán az, hogy mi is, amit én a meleg srácságról gondolok. Volt, hogy beszélgettünk az LMBT reprezentációról, az aktivizmusról vagy meleg és heteró identitásokról, és a beszélgetések egy-egy pontján nekem, az Egy meleg srác olvas blogot író meleg srácnak álláspontot kellett foglalnom. Most, hogy van ez a három hetente jelentkező bejegyzéstípus, arra gondoltam, hogy megmutatom, mi mindenre jutottam: kibeszelos_1.png

1.) Van meleg identitásom, és ez nem keverendő össze a szexuális orientációmmal

A meleg identitás alatt itt most azt értem, hogy egy közösséghez tartozónak vallom magam, ez pedig a melegek közössége. És a melegek közösségének vannak olyan értékei, ügyei, amiket fontosnak tart. A melegek közössége felnéz Harvey Milkre, picit menőbbnek érzi magát attól, hogy egy meleg férfi törte fel az Enigmát, vagy hogy egy másik meleg férfi írta meg a Dorian Gray képmását.

Melegként azt gondolom, hogy lehetőséget kaptam ahhoz, hogy érzékenyebb legyek más kisebbségek helyzetére és a társadalmi rend működésére, és igyekszem ezzel a lehetőséggel élni is. Melegnek lenni azt jelenti számomra, hogy ismerem a melegmozgalom történetét, hagyományait, fontos motívumait a rózsaszín háromszögtől Lady Gagáig. Fontosnak tartom, hogy azok az ikonok, akiket a társadalom nagyra tart, szólaljanak meg olyan a közösséget érintő ügyekben, amelyekben hitelesen tudnak megszólalni, és nem örülök, hogyha valaki homofób vagy transzfób kijelentést tesz.

Ezzel együtt nem keresem minden címkében és megjegyzésben a homofóbiát és transzfóbiát. Mert azt gondolom, hogy legitim az, hogy nem mindenki az én problémáimmal kel és fekszik. A meleg identitásom nem akar támadni és másokat megbélyegezni. Ugyanakkor melegként azt is fontosnak tartom, hogy legyen véleményem azokban a kérdésekben, amelyek az LMBT+ diskurzusban fontosok. Bloggerként néha írni is igyekszem ezekről. De ennek a kereteiről majd később.

Akkor én végül most meleg vagyok, vagy LMBT+?

És akkor itt most tartok egy kis utólag közbeírt kitérőt. Az LMBT+-ről. Nem gondolok magamra LMBT+-ként, szóval ez talán nem az identitásom. Valahogy azt gondolom, hogy a meleg identitásom kérdéseit, kríziseit érdemes más szexuális kisebbségek kereteivel együtt vizsgálni, és a társadalmi párbeszéd is erre halad. Ezt a jobb híján LMBT+ mozaikszóval fejezzük ki. Ezért az Egy meleg srác olvas a blog neve, és ezért olvasunk mégis LMBT+ könyveket. Ez régóta ki akart jönni belőlem, és anélkül, hogy ezt leírtam volna, zilált lett volna a bejegyzés többi része.

2.) Nem reprezentálok

Ez azt jelenti, hogy nem vagyok a közös többszörös a meleg srácok között, és ezt fontosnak is tartom elmondani. Alapvetően, mint ahogy bármilyen közösség tagjai, a melegek is nagyon különbözők. Nem akarok a statisztikákkal jönni, de könnyen lehet, hogy minden huszonötödik veled szembejövő ember LMBT+ ember, akik közül pedig sokan melegek, és egyrészt ez nem biztos, hogy látszik rajtuk, másrészt nem biztos, hogy meleg az, aki annak tűnik. Szóval ennek a közösségnek nincsenek állandó formái. Még az sem, hogy mind férfiak iránt érzünk szerelmet, vagy férfiak nemiszerve okoz nekünk örömet, hiszen vannak aszexuális vagy aromantikus melegek is.

És én nem képviselem őket, nem helyettük írom ezt a blogot, nem célom a bloggal, hogy belelássatok a teljes meleg közösség kulisszái mögé. És csak másodsorban azért, mert nincsenek ilyenek. Amire képes vagyok a blog kapcsán, az az, hogy a meleg identitásom keretein belül megmutassam, hogy mit használ egy adott könyv, amikor az LMBT-témához nyúl, mennyire merít aktuális diskurzusokból, esetleg mi lehet problémás abban, ahogy a szerző a témát megközelíti. De ez persze belőlem, a gondolkodásomból, és igen, a meleg identitásomból következik. Abból, ahogy azt én megélem, és az, hogy mások tök másként csinálják, akár élesen mást gondolnak, az abszolút lehet legitim. Ezzel együtt persze örülök, hogy olvastok, akár megfontolásra érdemesnek találjátok azt, amit mondok (dolgozom azért, hogy ez így legyen), de lehetnek az enyém mellett más nézőpontok is.

De ha ennyire különbözőek vagyunk, miért hivatkozom a melegségre közösségként?

Ez itt megint egy utólag beleírt tisztázó kitérő lesz. Ezúttal arról, miért praktikus szerintem a melegeket közösségnek tekinteni. Egyrészt azért, mert általában hasonlóak a tapasztalataink. Előbújás, mintakeresés, online ismerkedés, ugyanazokat a kérdéseket kapjunk meg a barátainktól és akár az ellenségeinktől, van egy hosszabb-rövidebb szakasz az életünkben, amikor el kell döntenünk, hogy rajongani fogunk-e Madonnéárt, és bármikor idézhetővére nézzük-e a Marilyn Monroe filmeket. Sokan küzülünk találkoznak azzal a problémával, hogy nem házasodhatnak, vagy ha be is érik a bejegyzett élettársi kapcsolattal, akkor sem viselhetik egymás nevét.

Ahhoz, hogy kutassuk az előbújás kríziseit, vagy akár politikai síkra vigyük az egyenlő házasság ügyét, szükségünk van arra, hogy megnevezzük azokat a csoportokat, közösségeket, amiket az adott téma érint. De ugyanez történik a könyvkiadásban is, amikor ezekkel a kérdésekkel foglalkozó könyvet adnak ki. Óhatatlanul kialakul ezen témák között egy közösség, amelyet ugyan nem lehet szükséges és elégséges feltételek alapján meghatározni, hiszen nem feltétlenül tudjuk, hogy miknek kell teljesülni ahhoz, hogy valaki a meleg közösség tagja legyen, de vitathatatlanul van. Jelen van, és dolgoznak vele.

3.) Hiszek az aktív állampolgárságban, de nem vagyok aktivista

Az aktív állampolgárságot és az aktivizmust tök sokan összekeverik, és ezt nem tartom szerencsésnek, miközben értem azt, hogy ennek a két fogalomnak nagyon bizonytalanok a határai.

Gyakran kapom meg üzenetben vagy gyorsan kimoderált kommentben, hogy én ilyen sorosista vagyok, meg lobber, meg ügynök, de hogy nem vagyok az. Van LMBT aktivista múltam, sőt egy a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott képzésen is voltam, ahol a közösségszervezésbe kaptunk egy hétvégényi betekintést, de már régóta nem dolgozom az LMBT mozgalom ügyén ebben a keretben. Ez még jóval a blog előtti időket jelenti, ugyanakkor az aktivizmusban kapott tudást napi szinten használom mind az életben, mind a blogon, mert tök sok mindent tanultunk hatalomról, civilségről, reprezentációról…

Az aktív állampolgárság szerintem azt jelenti, hogy én egy mindenkori állampolgárként látok egy fennálló problémát, amit a magam civil eszközeivel igyekszem megoldani, és ez számomra és a közösségem számára is jót fog tenni. Szerintem ez fontos. Hogy ha látunk egy lelakott padot, ahol amúgy szívesen ülnénk kint, akkor fogadjuk örökbe, és ha látunk egy témát, ami tényleg érdekel minket, de nem írnak róla, akkor indítsunk egy blogot.

4.) Nem mondok olyat, ami az LMBT+ mozgalomnak ártana

És itt most érdemes ismét tisztázni, hogy mit gondolok LMBT+ mozgalomnak. Nem szervezeteket, hanem olyan eszméket, amiket a szervezetek, megmozdulások képviselnek. Ezekkel a dolgokkal kapcsolatban kétféleképpen írok, írhatok, és mindkét mechanizmus a konstruktivitást tartja szem előtt. Egyrészt elmondhatom, hogy támogatom az adott ügyet, kezdeményezést, és itt le is írom azt, hogy miért tartom azt támogatandónak. Vagy elmondom, hogy nem tartom szerencsésnek az adott kezdeményezést, mert mást képvisel, mint ami szerintem az LMBT+ mozgalom dolga, küldetése volna. Persze, kis hal vagyok, és nem fogok bedönteni eseményeket, de őszintén hiszem azt, hogy az én felelősségem addig tart, hogy elmondom a kritikáimat, gondolataimat, felvetéseimet.

Nem fogok csak úgy magában rosszat írni a Pride-ról, mert tök fontos intézménye a mozgalomnak, függetlenül attól, hogy a közösség számára mennyire megosztó is. Nem fogok ágálni az ellen, hogy minden szivárványos az IDAHOT vagy a Pride hónap idején, de írtam arról, hogy tök jó, csak az elfogadás ne legyen időszakos. Mert végülis, bár tényleg nem vagyok aktivista, ugyanazért a célért megyünk, és azt gondolom, hogy egy olyan kis influenszerként, mint amilyen vagyok, dolgom az, hogy szóljak, ha valamiről látom, hogy félremehet.

5.) Pozitív üzenetek

És akkor, nem csak azért, hogy pozitívan zárjuk, fontosnak tartom leszögezni, hogy ez elsősorban egy az olvasást és az LMBT témát népszerűsíteni akaró felület. Nem szeretne teret adni a nem konstruktív negatív kritikának, megszégyenítésnek, olyan mondatoknak, amiknek a tartalma nem építi sem a párbeszédet, sem a blognak a közösségét. Mostanában volt egy csomó gond a kommentek moderálásával, ami egyrészt jól jelzi azt, hogy folyamatos növekedünk, egyre több olyan helyre jut el a blog híre, ahol nem egyértelmű az, amit gondolok, leírok. És ez klassz. Tényleg. Jönnek ezekről a helyekről vitakész kommentelők is, akiknek nemritkán válaszolok is.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy van elég olyan felület, amelynek a fenttartója lehetővé teszi a másik sértegetését, ez az oldal nem olyan, és ez a minimálprogramja annak, amit itt építeni igyekszem.

Olvassunk, legyük kedvesek, támogassuk egymást és beszélgessünk. Én ezen igyekszem dolgozni.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek vagy megjegyzésetek fogalmazódott meg az olvasottakkal, vagy bármivel kapcsolatban, hagyjatok lent építő kommentet, most a nyári szünet miatt lehet, hogy akadozni fog a diskurzus, de igyekszem rájuk válaszolni majd.

Éppen így lehetnek fennakadások a következő bejegyzéssel kapcsolatban is, de tényleg igyekezni fogok. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek less be facebookra, vagy az áprilisban létrehozott személyes blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézz be twitterre vagy instagramra, és szintén április óta patreonon is támogathatod a munkámat.

A következő találkozásig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Kibeszélős #7: Ideje beszélnünk a buzi szóról!

2020. június 26. - Szilvió

Sziasztok,

nagyon sok barátommal nagyon sokat beszélgetek arról, hogy miért gondolom azt, hogy a buzi szó alkalmas vagy alkalmas lehet arra, hogy azt meleg férfiakra használják. Én magam hiszek abban, hogy a szavakat vissza kell vennünk, és azzal a társadalommal kell foglalkoznunk, amely a szavakat használja, mégis nyitott volnék arra, hogy erről a témáról valódi érveket és ellenérveket olvassak, ütköztessek, de ezt nem nagyon kapom meg, pedig azt hiszem errefelé vezet a teljes elfogadás útja. Ha mást gondolsz, az tök rendben van, akár beszélgessünk is a kérdésről, sőt, de légyszi ez egymás véleményének a tiszteltben tartása mellett tegyük.kibeszelos.png

Kezdjük rögtön az elején:

Ki a buzi?

Buzi az a rohadt szemétláda, aki beállt elénk a sorba. Aki folyamatosan apróval fizet, akinek vissza kell szaladnia, mi meg várjuk őt. Buzi a főnökünk, sőt, köcsög, mert tíz perccel a munkaidőnk vége előtt adott egy tíz perces feladatot.

Buzi lehet mindenki, akit nem tartunk jó embernek, de persze elsősorban a férfiak. Nem gondoljuk, hogy azt a seggtúró rohadékot, aki nem enged minket előzni a főúton, otthon tényleg a vele azonos nemű partnere várja. Egyáltalán kiről gondoljuk azt, hogy azonos nemű pár várja otthon? Képzelj el egy férfit és egy nőt. Na, őket ebben a heteronormatív világban biztosan az ellenkező nemű partnere várja otthon. Főleg a férfiakat, merthát mégiscsak a nők várnak.

És persze feminizmus van, de mégis így gondolkodunk. A buzi pedig férfi. Mert a buzi nő, az nem is olyan rossz dolog, főleg, ha van róluk felvétel.

Játsszunk: Ha valaki mondjuk ugyanabban a sorban, ahol beálltak eléd hangosan buzizik, és az ott lévő gyereked megkérdezi, hogy mi az a buzi, akkor mit fogsz mondani? Azt, hogy az a buzi, aki beállt eléd a sorba és gonosz, vagy azt, hogy hát az olyan bácsi, aki a fiúkat szereti? Melyik volna igaz, és melyik alapján értené meg a gyereked, hogy miért mond ilyeneket a bácsi?

Mit mond el ez a buziságról?

Azt, hogy buzinak lenni rossz. Ha buzi vagyok gonosz vagyok. Deviáns. Aki beáll emberek elé a sorba. És persze tudjuk, akkor is, ha nem minden buzizáskor gondoljuk végig, hogy a buzi szó, az azt jelenti, hogy meleg. És minden, amit a melegségről gondolunk, az pont annyira rossz lesz.

Elmondok egy velünk élő példát, hogy érthetőbb legyen. Az elmúlt öt évben néha-néha jelentek meg cikkek migránsozó gyerekekről, akik az iskolai szünetekben nem buzizták, nem hülyézték, hanem migránsozták egymást. Hogy miért tették ezt? Mert azt hallották mindenkitől, hogy migránsnak lenni rossz, hiszen ők gonoszok: Letapossák a veteményest, elveszik a munkánkat, és nem fogadják el magukról, pedig mennyire, hogy így van: ők kevesebbet érnek. Így alakulnak ki az ilyen szavaink.

Mit mondd el ez a társadalomról?

Azt, hogy a nyelvhasználatával is képes kifejezni, hogy valamit rossz dolognak tart. És azt gondolja, melegnek lenni rossz dolog. Deviáns. Nem normális. Melegnek lenni egy olyan címke, amit szívesen adunk a nekünk nem szimpatikus embereknek. Akárcsak a fogyatékkal élő, a roma, a menekült, a szexmunkás jelzőket.

Akkor erre miért nem megoldás az, hogyha a buzi helyett a meleg szót használjuk?

Mert nem a nyelvhasználattal van a problémánk. A nyelvhasználat csak az el nem fogadásnak az egyik tünete. Azt gondolom, hogy nem lehet az a célunk, hogy a közösségünket mindenki LMBTGIA+ közösségnek nevezze, az azonos nemű partnerét szerető férfit pedig melegnek. A célunk az volna, hogy a társadalom elfogadja a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer, interszex, aszexuális embereket, nevezzük őket akárhogy is.

Csak hogy aktuálisak legyünk. Az USA-beli társadalmi egyenlőtlenségeket sem oldotta meg az, hogy ma már senkinek nem jutna eszébe bántás szándéka nélkül használni a néger szót. Továbbra is maradt egy szó arra, ha egy színesbőrű állampolgárt valaki meg akar bántani, és ki akarja fejezni, hogy bár a jog mást mond, ő maga nem hisz a kettejük egyenjogúságában. És nem feltétlenül gondolom azt, hogy lehet társadalmi egyenlőségről beszélni addig, amíg ez a szó nem tisztázódik. Egyszerűen elég egyszer elmondani ahhoz, hogy egy egész közösség ne érezze magát egyenlőnek.

Éppen ezért azt gondolom, hogy politikailag korrekt beszédmód konzerválja ezt a problémát. Az esélyét sem engedi meg annak, hogy 1.) valaki ne bántó szándékkal használja ezeket a szavakat, 2.) kiderüljön, hogy valaki bántót gondol rólam. Megjegyzem ugyanezt gondolom a holokauszttagadásról. Hogy jobb, ha tudjuk, hogy valaki így gondolkozik, mert azt tudjuk kezelni. A tabu csak elfed. Olyan dolgokat is, amikkel igenis volna dolgunk.

Másrészt azzal, hogy szavakat ilyen kimondhatatlan szónak tartunk, még pont nem kezeltük a lényeget. A nyelvtudomány az eufemizmus taposómalmának nevezi azt a jelenséget, amikor egy-egy szónak egy szépített (eufemizált) alakja az élőbeszéd része lesz, a korábbi szó pedig vagy kiveszik (például a nővér szó korábbi megfelelője kiveszett), vagy tabuizálódik.

A hülye szó régen nem volt tabusítva. Nem volt szitokszó. Azt jelentette, amit ma a fogyatékkal élő. A fogyatékkal élő szót pedig a fogyatékos helyett használjuk, mert a Juliska is tudja az oviban, hogy a fogyi, a foggyos, a fogyatékos, az az, aki elveszi a játékát, odaül a helyére vagy épp elállja a helyez a mászóka elől. És persze ezt nem az integrált óvodarendszerben teszi.

És míg mi minden otthont (vegyük észre, hogy ezt a szót az intézet helyett használjuk) újra és újra átkeresztelünk mert az eufemizmus taposómalma tette a dolgát, közel semmit nem tettünk azért, hogy elfogadjuk azt az embert, aki a fogyatékosságával igyekszik teljes életet élni.

Akkor?

A Büszkeség és bányászélet a kedvenc mozgalmi, aktivista filmem. Van egy párbeszéd benne:

Joe Bromley (miután az újságban lehoznak róluk, melegekről és a bányászsztrájkról egy durvább cikket): Perverznek hívnak minket!
Mark: Bromley, valami fontosat meg kell tanulnod. Emelje fel a kezét mindenki, akit hívtak már így korábban! {Mindenki felemeli a kezét} Van egy régi és tiszteletreméltó hagyománya a meleg közösségnek, ami régóta segít a bajban: ha valaki sértő nevet aggat rád, (…) elfogadod és a sajátoddá téve használod.

Tök kevesen tudják, de a queer szót, ami a melegmozgalomnak és a genderkutatásoknak is a legalapvetőbb kifejezése, korábban pejoratívan használták. Körülíróan a melegekre. Azt jelentette, hogy furcsa, különös, más. Ugye, mi Magyarországon is mások vagyunk, akiknek küzdenivalójuk van a másságukkal. Ismerjük ezt. Ne kérdezd a Pistit nőügyekről, tudod, ő olyan… furcsa.

Csak az 1980-as években került vissza a mozgalomhoz ez a szó a tudomány és az aktivizmus kemény munkájára. Döntés volt, hogy nem akarnak műszót arra, amire van igazi.

Azért beszélgetek erről sokat a barátaimmal, mert mindig szóbakerül valahogy. Buzizom magam, beszélgetünk a buzilobbiról, egy-egy slam poetry szövegről, bármiről, bárhogyan. És szerintem ez volna a lényeg.

Harvey Milk óta közhely, hogy hívd fel az ismerőseidet, mondd el nekik, hogy meleg vagy, és ezzel szerzel egy embert az ügyünknek. Mert hogy onnantól te leszel a meleg, és nem az, aki beáll elé a sorba. Azt hiszem a buzi szónak is így kellene elvennünk az élét. Attól, hogy megbeszéljük emberekkel, akik hiába kedvelnek minket, néha akár ki is csúszhat az a szó. Ha a buzi én vagyok, én, akit kedvel, akkor már nem fogja másra használni. Tényleg nem.

Mert tudni fogja, hogy azt jelenti, hogy meleg. És hogy a melegséggel nincsen semmi baj.

És akkor mostantól önfeledten buzizzunk, mert elolvastam ezt a cikket?

Ne, nyilván ne. Mert nem mindenki olvasta ezt a cikket. Jó, nem, ne ezért ne buzizz, csak okosan. Ha van egy meleg ismerősöd, szerintem néhány együtt töltött óra után tudni fogod, hogy nála lehet-e. Én azt tapasztalom tényleg többévnyi beszélgetéssel a hátam mögött, hogy azért általában lehet. Okosan. És ez nem azt jelenti, hogy lépkedj tojáshéjon, hanem azt, hogy ne bántó szándékkal használd ezt a szót.

Mert szavak nem lehetnek önmagában bántóak. De a szándékok gyakran azok.

Egy kedves cigány aktivista ismerősöm mondta még nagyon régen: Nem az a kérdés, hogy büdös cigány, vagy büdös roma, hanem hogy büdös-e.

Én csak ennyit szerettem volna.

Ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha az elhangzottakkal vagy bármi mással kapcsolatban kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban a megfelelő stílusban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni Molnár Gál Péter Coming out című könyvével.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a nemrég létrehozott, de ritkábban használt személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a múlt hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

A következő bejegyzésben találkozunk, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Kibeszélős #6: Melyik bejegyzéstípust miért szeretem?

2020. június 05. - Szilvió

Sziasztok,

egy kisebb kimaradás után ismét itt a beharangozott kibeszélős sorozat egy új része. A bejegyzéstípus terveim, reményeim és szándékaim szerint három hetente fog megjelenni, és elsősorban az olvasással, a melegséggel, ritkábban a blogolással kapcsolatos gondolataimat fogom benne leírni.

A hónap végén a summa írása közben elkezdtem azon gondolkozni, hogy mennyire abszurd, hogy olyan könyvekről írok 1-1 bekezdésben, amiket még nem olvastam, Ezekben a kis ismertetésekben ugye elsősorban csak a benyomásaimra, valamint a könyv marketingjére tudok hagyatkozni, és nagyjából ez indított el ennek a bejegyzésnek az irányába. Mik a céljaim a különböző bejegyzéstípusokkal, honnan jöttek az ötletek, ilyesmi lesz a mai bejegyzés tárgya. Kezdjük:tempsnip.png

Az értékelések

Sosem volt kérdés, hogy az értékeléseknek kell adniuk a blognak a gerincét, hiszen, ha három év után már nem is ez az elsődleges okotok arra, hogy itt vagytok, mégiscsak ezért jöttetek ide. Könyvekről akartok olvasni, amik LMBT+ szempontból érdekesek. És én igyekszem nektek ezt szállítani.

Az értékelésekben egyszerre próbálom bemutatni nagy vonalakban a fő cselekményszálakat, a konfliktus kontextusát, és igyekszem az érdekességekre, izgalmas, váratlan húzásokra felhívni a figyelmeteket. Én általában jóra olvasok egy könyvet, és ezt tudom magamról (lehet, hogy erről írnom kellene egy külön kibeszélőben...), ezért a legtöbbször pozitív a viszonyom a könyvekhez, de azt szeretném, hogy amikor megnyitjátok az egyik értékelésemet, el tudjátok dönteni, hogy nektek tetszene-e az adott könyv. Igyekszem érvelni, elemezni valamennyire a cselekményt, hogy hozzátegyen a bejegyzés a tapasztalataitokhoz, ha már olvastátok a könyvet.

Éppen ezért ezek a bejegyzések mindig hosszúak, bővek, és most tudatosan igyekszem visszatérni arra, hogy frappáns idézetekkel legyenek alátámasztva azok, amiket mondok. Olyan állandó rovatokkal jelentkezik, mint a Kedvenc részem vagy a Végezetül ajánlom a könyvet azoknak kezdetű bekezdés, de az értékelés véletlenül sem tartalmazza a fülszöveget, viszont az alapvető információk szövegdobozban megtaláljátok, hogy milyennek találtam a nyelvét, és hogy mennyi idő alatt olvastam el. Ezek fontosak számomra, hogy ott legyenek.

Alternatív fülszöveg

Ez a legkísérletibb bejegyzéstípusom. Rövid akar lenni, frappáns, és szeretné felkelteni a figyelmeteket a következő értékelésig. És ez hol jobban, hol rosszabbul szokott sikerülni. Én is érzem. Ennek a bejegyzéstípusnak az a legnagyobb csapdája, hogy akkor is ajánlóan szól, ha egyébként az értékelésben szörnyen fogom utálni az adott könyvet. Kihívás elé állít, hogy hívogatóan fogalmazzam meg a cselekményt minimális spoilerrel, rátapintsak a központi kérdésekre, és mindezt úgy, hogy kerek is legyen. Mióta ez a bejegyzéstípus van, folyamatosan olvasok fülszövegeket, igyekszem jó fordulatokat eltanulni, de úgy érzem, hogy ez a bejegyzéstípus még tanulás alatt van. Szerencsére szeretek tanulni.

Summa

Ennek a bejegyzésnek a legnagyobb az elérése köztetek, akik visszatérő olvasók vagytok, és ezt meg is értem. Ez a harmadik naptári év, amikor minden hónap végén megjelenik, és nagyon szeretem nézni, mert baromi organikus, ahogy elnyerte a mai alakját. Először csak az év eleji terveimnek az alakulását mutattam be, amihez hozzátartozik az is, hogy mit vettem, és miket olvastam. És nagyjából most sem történik más, mégis sokat alakult az egész, és szerintem mostanra lett természetes.

Szeretek az elején elmesélni kis dolgokat azokról a könyvekről, amiket még nem olvastam. Egyrészt mert arról mesélhetek rajtuk keresztül, hogy milyen hatások érnek a könyvek kiválasztásakor, mi szerint mérlegelem azt, hogy megveszem-e az adott könyvet, kiktől hallottam róla, milyen szerzőket kedvelek… Másrészt nekem is segít összenézni az adott hónap termését. Átgondolni, hogy milyen könyveket milyen témákhoz tudok felhasználni, és egyáltalán tudatosítani, hogy miért van meg egy-egy könyv a polcomon.

Szeretem azt, amikor kevés olvasott könyvről kell már írnom, mert fent már írtam róluk, és szeretem ezeket az olvasmányokat az év elején meghatározott célok mentén csoportosítani, mert látom azt rajtuk, hogy tartanak-e valahol az olvasási terveim. Havonta emlékeztetem magam az elhatározásaimra. Most például, hogy a roma irodalommal vagy a korábbi LMBT regényekkel kapcsolatban kevesebbet olvasok, mint amennyit szeretnék. És a blog havi teljesítményét is jó látni, zsörtölődni picit rajta, hogy ez még csak 4-5-6 bejegyzés, de mégis érzem, hogy tartok valahová. És ezt jó dolog érezni.

1 és 6: A múlt hónap kedvence és 6 betervezett cím

Ezt külföldi bookstagrammereknél láttam listaként külön-külön, de én mindig szeretek hosszan pofázni, és úgy gondoltam, hogy a summák mellé ezt is tudnátok szeretni. Az első részében szeretek könyvet választani, mert egy jó alkalom arra, hogy egy ne LMBT regényről meséljek nektek, és betekintést kapjatok abba, hogy mit olvasok, sőt mit olvasok nagyon szívesen az LMBT könyveken kívül. A betervezett könyveknél szintén olyan könyvekről beszélhetek, amiket még nem olvastam, de sokkal intenzívebb kapcsolatom van velük, mint a summánál, már várok tőlük valamit, készülök rájuk és készítem rájuk a lelkem.

Kibeszélős

Régen is valami olyasmi volt a koncepció ez a sorozat mögött, mint most, csak régen nem működött. Beszéltünk a pride-ról, arról, hogy bizonyos polcomon lévő könyvekről azt gondoltam, hogy soha nem fogom őket elolvasni, és mégis milyen jó könyveknek bizonyultak, és írtam a személyes preferenciáimról, és arról, hogy én döntök mégiscsak arról, hogy milyen könyveknek adok felületet. Éreztem, hogy kellene ez a bejegyzéstípus, mert vannak dolgok a melegséggel, az olvasással, a blogolással kapcsolatban, amiket szerintem fontos megosztani, de most, az előző résszel együtt érzem azt, hogy már megtaláltam azt a hangot, terjedelmet és keretet, amiben ezek a bejegyzések működnek. Azt hiszem voltak olyan témák, amikről akkor ott írni szerettem volna, és igazából nem gondoltam tovább őket. Ez hiba volt, de a hibáiból tanul az ember. De ez elég jó, nem?

Listázós

Listákat főleg világnapokra, vagy valamilyen más alkalomra írok. Ez is egy olyan dolog, amit nem így gondoltam, amikor elkezdtem blogolni. Azt hittem kifejezetten állandó tartalom lesz, de aztán rájöttem, hogy nagyon nehéz listákat szerkeszteni ugyanazoknak a könyveknek a mentén, és még nehezebb emellett érdekesnek maradni. Így jött létre a blog leghektikusabb tartalomtípusa, amiben a kezdőknek szánt LMBT könyvekről és főszereplők előbújásáról is volt szó, de azt is megbeszéltük, miért nagyon jó könyv a Simon és a homo sapiens-lobbi, vagy volt szó nőkről, nagy tanulságokról, vagy arról pont, hogy miért jó melegnek lenni. Nem is gondoltam így bele eddig, hogy milyen sokszínű ez a tartalom így is, de most elég büszke lettem rájuk.

Tagek

A könyves kihívás a könyves blogok legolcsóbb, legkevesebb munkát igénylő, és sokszor legfantáziátlanabb tartalmai evör. Különösen, ha sok van belőle egy blogon. Én igyekszem jól csinálni, azok közül válogatok, amikből én is szívesen olvasom el a tizedik, huszadik szembejövőt is, azt hiszem kevés tag bejegyzés van a blogon egyébként is, és igyekszem itt is hosszabban írni arról, miért az adott könyvet választottam. Kezdő bloggerként még azt az izgalmat láttam benne, hogy minden tag egy picit más szempontból mutat be egy-egy választott könyvet, de ne legyenek illúzióink, most javítok a régi bejegyzések között a book tageket is, nekem már tényleg nincsenek. Ugyanitt megjegyzem, hogy az Eurovíziós klisék tag az évezred legizgalmasabb booktagje például. Ilyeneknél mindig elkezd dolgozni a fejemben a blogger, amikor nézem vagy olvasom őket, és ezeket mindig állati szívesen csinálom meg.

#LMBT-t olvasunk

Erre tekintek a blog csúcsaként, de tudom azt is, hogy ebben van a legtöbb fejlődnivalóm. Az LMBT-t olvasunk projektet fél éves bloggerként kezdtem el, és ha lett volna egy pici önkritikám is, akkor még most sem vágtam volna bele. (Most javítom a 2017-es bejegyzéseimet, semmiféle önkritikám nem volt akkor.) Körbeküldtem egy kérdéssort a magyar könyves youtube-on, és ők baromi kedvesek voltak, és válaszoltak. Ebben az évben még tök nem álltam készen arra, hogy interjúkat csináljak, de nincs szekunder szégyenem mégsem. És ez tök jó dolog. Hogy tudom, hogy ma már jobb interjút csinálok, és tudom, hogy később sokkal jobbat fogok. A 2019-es három rész egészen más volt már, és mindegyik tele volt tanulságokkal, amiket le kell, le kellett vonnom.

Eseménybeszámolók, Mesélős posztok

Ezek mindig beesnek, de egyáltalán nem bánom őket. Emlékszem, amikor 2018-ban voltam az Őszi Margó-n, és rájöttem, hogy ezt meg szeretném veletek osztani. Aztán ugyanez volt tavaly Ördögkatlanon. Debrecenben egy kedves blogger barátom kérdezte meg, hogy fogok-e írni a hétvégéről, pedig addig eszembe sem jutott, hogy írnom kellene, de megjött a kedvem. Az élménybeszámolók mindig így születnek, és szeretem őket ezért. Igyekszem pillanatokat megmutatni, olyanokat, amik átadnak valami többet annál, mint egy sima beszámoló.

És picit ez van az egész blogon is. Azt hiszem a web 2.0-es tartalomgyártásnak pont ez volna a lényege. Hogy többet adni, mint egy személyes leírás, hogy témák mentén listába szedni olyan dolgokat, amiket érdekesnek tartunk, és hogy azokról a dolgokról beszélünk, amik nekünk fontosak, úgy, ahogy csak mi vagyunk képesek. Mert ettől fog jól működni.

Nem gondoltam volna, hogy a végére ilyen picit parodisztikusan idilli hangulatba kerülök és elérzékényülök majd magamtól, de a blogger élet tele van meglepetésekkel, mint tudjuk, és ez rendben is van így.

Ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha az elhangzottakkal vagy bármi mással kapcsolatban kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni a Frannie Langton vallomásai értékeléssel is.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a múlt hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

A következő bejegyzésben találkozunk, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Kibeszélős #5: A jókor jó helyen lévő, meghatározó könyvek

Ezek voltak életem sarokpontjai... sarokkönyvei?

2020. április 17. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzés nagyon különleges számomra, mert régi vágyam, hogy elkezdjem jól használni a Kibeszélős sorozatot, és most úgy érzem, hogy tisztábban látom, mit várok tőle, és bele merek vágni. Az, hogy ezt a témát válasszam első bejegyzésnek, a leginkább Andi videójának az érdeme (katt ide), aki a hónap elején egy új könyves taget hozott a könyves tartalomgyártásba, és közben a saját könyvmoly életútjáról mesélt negyven percen át. Jó volt ezt hallgatni, és elgondolkodni rajta, hogy nálam mik voltak azok a szövegek, amik annyira fontosak voltak, hogy meghatározzák az életemet is. Mert voltak. Első próbálkozások, könyvek, amik végül rátettek az olvasás pályára, és persze a blog kapcsán is van néhány kötet. Ezek nem lesznek feltétlenül kedvenc könyvek, csak valamiért fontosak. Jókor voltak jó helyen. Mutatom is, hogy melyik, hol, mikor.kibeszelos.JPGErich Kästner: A két Lottia_ket_lotti.jpg
Alapvetően olvasó családból jövök. Rengeteget láttam az édesanyámat olvasni, apukám pedig nem olvasott már, de nála is sok könyv volt. Anyukám mindig olvasott fel nekem elalvás előtt, járt nekem a Disney Könyvklub, és apa régi mesekönyveit is sokat forgattam. Az első igazi, nem mesét olvasok és végigolvasok egy egész könyvet könyv számomra mégis a Két Lotti volt, ami negyedikben volt nekünk kötelező olvasmány. Megkértem apát, hogy vegye meg nekem (úgy érzem a harmadik szülős példa után fontos elmondanom, hogy elvált szülők gyereke vagyok), mert ugyan a tanítónénink felolvasta nekünk, de nagyon lassan haladtunk, és engem meg ennél jobban érdekelt. Nem ez volt az a könyv, ami rátett az olvasásra, de tudtam, hogy szeretem csinálni. Sok mindent olvastam ezután is, össze-vissza, de nem emlékszem, hogy belekezdtem volna utána egyetlen regénybe is. Viszont ötödikben ennek az első néhány bekezdését vittem szépkiejtési versenyre, és annyit gyakoroltam, hogy még mindig tudom az első mondatait:

Tulajdonképpen ismeritek ti Tó-Bühlt? Tó-Bühlt, a hegyi falut? A Bühl-tavi Tó-Bühlt?

eljen_a_szamuzetes.jpgPadisák Mihály: Éljen a száműzetés!
Ezt talán ötödikben vagy hatodikban olvastam. A sulinkban is volt a KMK-nak a Jonatán olvasmánylista nevű játéka, amin mindig részt akartam venni, de végül sosem vettem, viszont egyszer rendeltem könyvet. Ezt a könyvet. Mert tetszett a címe, de tök másról szól, mint gondoltam. Egy kis srácról, Kanócról, akit a nővérével kitesznek a szülei egy horvát szigeten élő családhoz, és Kanóc a családban élő lánnyal elhatározza, hogy a nyáron kifogják a nagy halat a tengerből. Nagyon kedves, vicces, aranyos történet. Ez volt az első, ami igazán megfogott, mert arról szólt, hogy kell nagyot álmodni, és le kell küzdeni az akadályokat. Azt hiszem a regényekkel kapcsolatos igényeim nem sokat változtak azóta.

Richard Yates: Egy jó iskolaegy_jo_iskola.jpg
Ezt a könyvet a középsuliban olvastam, elsősként. Akkor suli után sokat jártam be az Alexandrába, ahol a bolt közepén le lehetett ülni olvasni, és én szépen lassan suli után olvastam végig. Emlékszem, hogy a telefonban jegyeztem le azt, hogy hol tartok. Egy bentlakásos fiúiskoláról szólt, aminek megvan a maga belső működése, és amit Pearl Harbor teljesen átrendez egyszer csak. A fiúkból férfiakká és hazafiakká kell váljanak. Emlékszem, hogy nagyon szerettem, de tavaly nyáron megvettem a könyvet, és egy gyors olvasás után túl is adtam rajta, mert borzalmasnak találom most. Talán az tetszett akkor benne, hogy elsőben még én is kollégista voltam… Vagy fene tudja.

Francis Carco: Villon
Faludy György: Francois Villon balladái Faludy György átköltésében
Emiatt a két könyv miatt voltam magyar szakos. Vendéglátóipari szakközépiskolába jártam, ahol minden év májusában volt egy DÖK nap, és tizedikben volt tanár-diák verseny, ahol nekünk lehetett előadni egy órai anyagot, a tanárok és a diáktársak közül néhányan pedig bent ültek. Én Villonból tartottam, mert egy punk osztálytársunk az előző évben nagyon lelkesedett Villonért, és érdekelt, hogy miért van ez. A történetben a kedvenc dolgom, hogy akkor már elkezdtem járni a Pécsi Tudásközpontba, és amikor a könyvtáros nénihez odamentem anyagot kérni, csillogó szemmel pattant fel, és adta oda Carco Villon életrajzát, valamint a Faludy fordítást, mert azt mondta, ez a legjobb, ha előadást tartok belőle. Én nyertem a versenyt, és rájöttem, hogy talán van közöm az irodalomhoz.

Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Tizedik nyara. A középsulis magyartanárnőnk azt mondta, hogy igen, van az úgy a klasszikus regényeknél, hogy inkább nőknek, vagy inkább férfiaknak szólnak. (Ma már tudom, hogy ez mekkora blődség.) Aztán pedig azt mondta, hogy igen, bár mondjuk az Anna Karenia mindenkinek szólhat. És én ezt felírtam a füzetembe, és év végén ki akartam kölcsönözni a könyvtárból a könyvet, mert tök érdekelt, hogy mi ez a regény, ami mindenkinek szól. Ugyanakkor nem készültem fel erre a kölcsönzésre, csak ott jutott eszembe, hogy igen, van egy ilyen könyv, de a füzetem otthon van. Nem estem kétségbe, kiírtam gyakori kérdésekre, hogy melyik regényről van szó? Női név a címe és orosz. Egyrészt megtudtam belőle, hogy nem való mégsem annyira mindenkinek az Anna Karenina, bármennyire is szerettem, másrészt ezzel kezdtem el klasszikus szövegeket olvasni. Sokáig Anna volt a kedvenc regényhősnőm, de erről majd még fogok mesélni.

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzéseicovers_210288.jpg
Mivel a pécsi Tudásközpont az egyetemi könyvtárnak is helyet ad, ezért gyakran vettem el ott az ingyenes egyetemi lapból, és abban ajánlották ezt a könyvet. Nem tudom, már mivel győzött meg, de a címe biztosan segített. Abban az időben tetszelegtem ebben a különcségben, és talán az is segített, hogy azt írták a borítóra, hogy a Modern Zabhegyező, de közben meg van egy olyan érzésem, hogy a Zabhegyezőt csak később olvastam. Mindenesetre ez volt az első könyv, amit a saját pénzemen vettem saját magamnak a már említett Alexandrában, és sajnos Szegeden egy költözés közben eltűnt, viszont tavalyelőtt kaptam belőle egy új példányt, amiért elmondhatatlanul hálás vagyok. Ez az a könyv, amit mindig újraolvasok, vagy csak kinyitom a fontos részeknél, ha azt érzem, újra szorongatnak a határaim, vagy csak egyszerűen át kellene ismételni, hogy pontosan mit is jelent nem menekülni az élet elől.

tumblr_mvcwsmudaz1sqd45go1_500_1.gif

covers_245801.jpgRyan Loveless: Ethan és Carter
Ez az első LMBT könyvem. A könyvtárban találtam a szabadpolcon, és jó első könyv volt. Az elfogadásról beszélt. Arról, hogy valaki Tourette-szindrómával vagy baleset okozta agykárosodással is lehet csodálatos ember, aki megtalálja a boldogságot, és az egész rendkívül magától értetődik. Pont két férfi között, de ez szinte nem is fontos.

Oscar Wilde: Dorian Gray képmásacovers_319841.jpg
Dorian Gray az az antihős, akiről tudom, hogy elpusztítana, de bármikor járnék vele, és kiélvezném a pár pillanatnyi csodát. Bármikor, ha meglátom valahol adaptációban, újra és újra beleszeretek. De ez ebben most kevésbé fontos. Ez a könyv azt hiszem az örök klasszikus kedvenc regényem, mert tele van olyan metaforikus síkokkal, amiből még csak néhány fedte fel magát, de érzed a jelenlétét, és ez borzongató, miközben egy tiszta helyzetet mutat arról, hogy felszín alapján ítélünk, hogy a szerelem és a művészet igenis képes csodára, és hogy az ember elveszne a bűn mocsarában, ha lehetősége adódna. Dunajcsij Mátyás csodálatos fordításában olvastam, míg az egyik osztálytársam a klasszikus fordítást, és jól megbeszéltük.

Indra Sinha: Valamikor ember voltam
Ezt amúgy szerintem még soha nem meséltem el senkinek ilyen kereken, de most itt az idő. Ezt a könyvet egy Alexandrás könyves akción vettem. Elég kapitalizmusellenes és ökotudatos regény volt ez már akkor, amikor ez nem volt slágertéma annyira, és én sem feltétlenül ezért vettem meg. Csak tetszett a címe. Egy ázsiai elzárt közösségről van szó, aminek egy vegyipari mérgezés tönkretette az életterét, és egy Állat névre hallgató emberről, akinek meggörnyedt a háta a baleset következtében. Amiért ez fontos nekem, hogy ez a szöveg volt az, amit magammal vittem az első Pride Fesztiválomra, ahol (két percre a Blahától) egy hintában ülve megírtam azt a verset, ami végül az első slam poetry szövegem alapja volt. 2015-ben járunk.

88183268_2536841589871068_2394513485212942336_o.jpg

Gustave Flaubert: Bovaryné
Egy kedves ismerősöm az Anna Karenina olvasásom után azt mondta, hogy nekem szerinte a Bovaryné jobban tetszene, és ez évekig a tudatomban volt, de nem olvastam el a regényt egészen sokáig. Aztán elsőben volt egy kurzusom, ahol előadástémát kellett választanom, és ott volt a lehetőégek között a Bovaryné, és igen, azt hiszem, tényleg jobban szeretem mint az Anna Kareninát, bár nagyon rokon nősors az övék Annával. Mindketten szerelmes életet akartak élni, de Anna élete tényleg tragikus véget ért, amivel megkapta azt a regényes életet, vagy hát, halált, amire vágyott, Emma Bovary lassú halála sokkal metaforikusabb volt, és nagyon szeretem Móricz Isten háta mögöttjét, ami ügyes görbe tükröt mutat már ennek a történetnek is. Szóval, mindenesetre ez volt az első szemináriumi dolgozatom tárgya, és szerintem okos dolgozat volt.

covers_355182.jpgAva Dellaira: Kedves halottak!
A konkrét könyv, amiért létrehoztam a blogom. Egy szegedi lány árulta a könyvet molyon, és nekem tetszett a címe, jó volt a fülszövege, ottvolt az LMBT címke, és igazából ennyi. Nem tudtam, hogy mitől is lett LMBT könyv. És nem azt mondom, hogy ez volt az a könyv, ami létrehozta az egészet, de egy utolsó csepp volt, ami tényleg rámutatott arra, hogy szükség van egy olyan platformra, ami megmutatja, hogy egy könyv valójában mivel érdemelte ki az LMBT címkét. Ha valami megváltoztatta az életemet, akkor az ez volt.

Becky Albertalli: Simon és a homo sapiens-lobbi simon.jpg
A Simont ugyanazon a napon vettem, mint a Kedves halottak!-at. Egy nappal a blog létrehozása előtt. És aztán egy hónapon belül elolvastam, és nem tudtam, hogy hogyan írjak róla. A hatása alá kerültem, és az alatt vagyok most is, bármikor, ha a kezembe veszem. Arra jutottam ekkor, hogy nem vagyok jó blogger, kevés vagyok ahhoz, hogy ilyenekről írjak. Aztán írtam róla. És azóta is blogolok.

a_magany_kutja.jpgRadclyffe Hall: A magány kútja
Az első recenzióm. Emlékszem, hogy facebookon keresett meg a Park Kiadó marketingese, és nagyon büszke voltam magamra, hogy fél év alatt egy olyan blogger lettem, akit keres valaki. Nagyon sok önbizalmat adott, hogy csináljam, azóta merek én is kiadókat keresni, van olyan PR-os, akivel kifejezetten kellemes, félhivatalos, baráti viszonyban levelezünk már, és nem tudom, mennyi időnek kellett volna enélkül a megkeresés nélkül eltelnie, hogy én merjek kezdeményezni. Köszönöm nekik a belém helyezett bizalmat.

Bari Károly: A holtak arca fölé
Bari Károly a magyar roma irodalom egyik vezető alakja, a ma élő irodalmárok legnagyobbja. Egy szemináriumon kellett előadást tartani ezen első kötetéből, és az utánajárás, témafelvetések, további olvasások közben jöttem rá, hogy én szívesen foglalkoznék ezzel a témával bővebben is. Most jelentkezem mesterképzésre, és már van egy fél/háromnegyed kutatásom ezügyben, és lelkes vagyok.

Szegő János (szerk.): Szép versek 2019covers_549278.jpg
Szóval a Szép versek. Szerintem a legtöbben ismeritek ezt a sorozatot. Mégpedig az iskolai könyvtárakból. Tudjátok, ezek azok a könyvek, ahol így egymás mellett van a borítón sok kis bélyegképnél is kisebb arckép, de soha senki nem nyúl hozzá. Na. Ez a sorozat ma is van. A kortárs lírapublikációk előző évnyi terményéből válogat, és tavaly két verssel én is benne lehettem, ami hatalmas megtiszteltetés számomra.

Seth Godin: Minden marketinges sztorizik
A TEDx előadásra készülés. A személyes blogom létrehozásakor meséltem arról, hogy még nem kezdtem el úgy blogot, hogy tisztázzam magamban a miérteket. Ez a kérdés ennek a blognak a kapcsán a TEDx előadásra készülve jött elő igazán, és Seth Goldin könyve segített, hogy felépítsem a blog történetét, fő hangsúlyait. Nagyon sokat tanultam magamról és a blogról ennek a könyvnek hála, sokkal strukturáltabban látom azt, hogy ki vagyok én, milyen változást várok a világtól a blogom hatására, és miért is akarom elmondani mindenkinek a történetét. Sokkal bátrabb és céltudatosabb vagyok azóta. Tudom, hogy minek kell beleférnie, és azt is időben észreveszem, ha valami nem működik annyira. És akarom azóta csinálni a blogot. Nagyon. Mert már történetünk van.

_mg_6677.JPG

Moskát Anita: Irha és bőrcovers_541227_1.jpg
Az első nem online zajló #LMBT-t olvasunk interjú kötődik ehhez a könyvhöz. Moskát Anita és Brandon Hackett közös könyvbemutatót tartottak Szegeden a Próza Nostra Irodalmi Estek szervezésében, és én a bemutató után beszélgethettem Anitával. Nagyon kínosan indult, mert bár megbeszéltük, hogy beszélgetünk majd, az est előtt vagy után sem jelentkeztem nála, csak láttattam magam (azóta elméletben is megtanultam, hogy ezt sajtómunkatársként nem szabad), de Anita ezt nagyon jól kezelte, és a kezdeti inkább számomra fontos jégtörés után egy izgalmas beszélgetés alakult ki. Azt érzem, hogy a vele való beszélgetésben vállaltam a leginkább kockázatot, sikerült nem konzerv kérdések mentén dolgoznunk, és nagyon megtisztelő volt abban az alázatban részesülni, amivel ő nyúlt az interjúhoz. Emellett pedig nagyon tanulságos volt a vele való munka, ezentúl jobb tisztázatot fogok küldeni, bátrabban fogok kérdezni, és megtanulok szociális helyzeteket kezelni a következő ilyen esetekre.

William Shakespeare: Hamlet
És elérkeztünk a jelenhez. Elég furán került elő ez a Hamlet. Már többször olvastam Arany János és Nádasdy Ádám fordításban is. Mindig is szerettem olvasni. Hamletet egy jó figurának tartottam, olyannak, akibe benne láttam azt az el nem fogadást, amit én gondolok, gondoltam sokáig a felnőttségről és a felnőttséggel járó kompromisszumokról. Most viszont újra kellett olvasni Dramaturgia órára házinak, és a Hamletben mást is észrevettem. Hamlet most élete első felnőtt döntése előtt áll, és habozik. El kell döntenie, milyen ember akar lenni, de a bizonytalansága áldozatokat követel. Én most megyek mesterszakra. Volt két évem arra, hogy átgondoljam, hogy ki vagyok én, és milyen ember szeretnék lenni, aztán majd el kell kezdenem olyanná válni. Hamlet már két hónapja ennek a metaforája a fejemben, és azt hiszem nem szégyen a legnagyobb mesterek egyikétől tanulni.

tumblr_n32k6228mg1qb6v6ro1_500.gif

Ennyi lettem volna mára. Azt hiszem ezek voltak a legfontosabb könyves pillanatok az életemben. Nehéz volt kiválasztani és leszűkíteni ezt a 18 könyvet, de az élet is nehéz, szóval muszáj volt. (Így is csak utolsó pillanatban fejeztem be ennek a megírását.) Ha vannak olyan könyvek, amik valamiért számotokra is ilyen fontosak, hagyjatok bátran kommentet, jó az ilyenről olvasni. :)

Ha egyéb kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek akkor is bátran komment szekcióban,
háttértartalmakért lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Óvodaérettek lettünk, és bátran nézünk a táguló világra

Három éves lett az Egy meleg srác olvas blog!

2020. február 15. - Szilvió

Sziasztok,

egyszerre olyan most ezt a bejegyzést írva, mintha mindig is lett volna ez a blog, és olyan is, mintha tegnap lett volna az a szerda reggel nyolc és dél között, amikor létrejött az a felület, amit most olvasol. Pedig ennek már három éve. Pont három éve. És ez most valahogy fontossá lett számomra, mert azt mondták korábban, hogy fontos. VargAda arról is beszélt  a 2018-ban a könyvfesztiválon a könyves bloggereknek, hogy szerinte a három év az, amikor kiderül, hogy valaki könyves blogger lett és marad. Mert sokan adják fel, ha nincs rá idejük, vagy amikor nem hullnak az ölükbe az ingyen könyvek vagy nem jönnek a számok, és sokan keresnek más témákat is. Szerinte ez a három év fontos határ, és egy picit szerintem is. Nagyon más volt az elmúlt egy év, amire visszanézhetek, mint a korábbi kettő, de egy dologgal talán össze tudom foglalni:

szulinap_1.JPG

Bátor lettem. Ez majdnem teljesen ilyen egyszerű. Most már könnyű bátornak lenni. Kiismerem magam a könyves közegekben. Követem a fő trendeket, olvasom a legfontosabb bloggereket, néhányukkal ismerősök vagyunk a facebookon is, persze követjük egymást molyon, beszélgetünk egymással egy-egy könyves eseményen, vagy egymásra írunk egy-egy jól sikerült tartalmunk apropóján.

Azt hiszem a részese lettem lassan a könyves életnek, még akkor is, ha a könyves tartalomgyártók alapvetően szűk rétegközönségéből én egy még szűkebb rétegből szakítok. Egyre gyakrabban futok bele ismeretlen embereknél is abba, hogy ismerik a blogomat, ti is egyre gyakrabban szólítotok le (amit még mindig nem tudok kezelni, de nagyon jó érzés, napokig tudok örülni neki), és ez az egész kinyitott engem is. Általában zárkózott ember vagyok, tele vagyok kétségekkel azzal kapcsolatban, amit csinálok, viszont a harmadik évben lett egy olyan szilárd alapom, amit fel tudok mutatni. Mert igen, van, hogy egy bejegyzés nem sikerül úgy, én sem vagyok rá büszke mindig, és tudom, hogy nem csinálok mindent tökéletesen, azzal együtt sem, hogy a tökéletesség nem is cél... Mégis ebben az évben meggyőződtem arról, hogy blog, amin dolgozom jó, és egy jó alap, amihez vissza lehet térni akkor is, ha valami pont félremegy.

És ez büszkeséggel tölt el. Tényleg. Minden nap. Az októberi Szegedi TEDx beszédem után meséltem arról, hogy hetekig csak mosolyogva és kihúzva tudtam járni, mert úgy éreztem, hogy egy érdekes ember vagyok, akinek van egy jó története és inspirálni tud másokat, de azt hiszem ez előbb kezdődött. Valahol ott, hogy jelentkeztem a TED-re, vagy előbb... De ezt mindenképpen a blognak köszönhetem.

Már közhelyszerűen mondom magamról, hogy zárkózott vagyok, nehezen kezelek szociális helyzeteket, de ezt fontos értenetek ahhoz, hogy mit jelent számomra a blogolás elmúlt egy éve. Jelentkeztem TEDx előadónak, több szerzővel készítettem interjút, írtam egy vendégcikket a wmn.hu-ra, elhívtam egy kávéra Teklát, aki már hat éve blogol, és a google a Könyvesblog professzionális tartalomgyártó után másodikként dob ki a 'könyves blog' keresésre, és akit most már youtube-on is követhettek.

Ez most négy nagyon más példa, de nagyon hasonló dolgok állnak mögöttük. A TED videók azóta vonzanak, mióta az eszemet tudom. Nagyjából egy időben találtam rá, az akkor magyarul még szinte csak feliratokkal elérhető angol nyelvű beszédekre és a meleg könyvekre. D. Tóth Kriszta és a WMN már bőven dübörgött, amikor blogolni kezdtem, és a blog történetében fontos szerepet játszót D. Tóth Kriszta egy egyetemi pódiumbeszélgetésen elhangzott mondata mondata, ami bátorított arra, hogy írjon mindenki, akinek hiányzik egy tartalom, és úgy érzi, hogy be tudná dönteni. Tekla pedig szinte ősblogger volt azokban az időkben is, akit mindig ámulattal tudtam figyelni, mert nem lett egy klasszikus híreket közlő könyves blog, hanem az értékelések maradtak a fő profilja, miközben most épp gőzerővel dolgozik azon, hogy a saját márkáját építse.

Nem számítottam rá, hogy már nem a Szilvió nicknév mögé fogok bújni, és ötszáz ember előtt fogok beszélni a blogomról. Nem gondoltam, hogy valaha engem fognak olvasni WMN olvasók, szintén a saját nevem alatt, és igen, azt sem gondoltam volna, hogy Teklával el tudunk beszélgetni egyenlő partnerként egy kávé mellett... Pedig ezek mint adottak voltak. Nem változott meg a világ körülöttem az elmúlt egy évben és nem is gondolkozom róla másként. Csak bátrabb lettem. Mertem jelentkezni a TEDx Szeged felhívására. Mertem írni a WMN-nek, rá mertem írni szerzőkre és Teklára is. Mert azt gondolom, hogy lehetek partneri viszonyban velük, és bízom benne, hogy az, amit a világról tudok, érdekes lehet másoknak.

Bízom benne, hogy releváns tud lenni az amit csinálok. Be merek kopogni olyan kapukon, amik talán eddig is nyitva lettek volna számomra, de most már végre tudom, hogy ki vagyok én, tudok válaszolni, ha kiszólnak, hogy "Ki az?", mert teljesen belaktam a Szilvió nevet, és még akkor sem esem kétségbe, ha azt is megkérdezik, hogy "...és mit akar itt?".

Három éves bloggerként úgy érzem magam, mint egy óvodás az első két hét után. Tudom, hogy vannak még itt emberek, vannak már barátaim és vár rám egy csomó játék. Tudom, hogy mi ez az egész, de nyilván tartogat még meglepetéseket. És én ezt várom, tényleg. És még nem ölték ki belőlem a lelkesedést, ezért minden feladatra jelentkezem, és igyekszem a legjobbak szerint teljesíteni.

És igen, három éves bloggernek lenni néha olyan is, mintha óvó néni lennél. Hogy ismersz embereket, de csak egy picit, a kis arcukról és becenevekről, és felelős vagy értük. Segítesz nekik könyvet választani, mesélsz nekik arról, mit jelent szerinted ebben a világban lenni. És én döntöm el, hogy miről mesélek és hogy mikor, és igyekszem a legjobb tudásom szerint csinálni. Aztán majd értékelitek a munkámat. Mint az óvó néniét.

Szóval ez van, hogy három év alatt nagyra nőttünk, még akkor is, ha néha csak némi tápszer segített minket életben tartani. A napokban értünk el a 100 000 megtekintést, az Egy meleg srác olvas blog a google első blog találata a 'meleg könyvek' keresőszóra, lassan 500-an leszünk facebookon, és beszélgetünk. Itt, molyon, facebookon és néha már az utcán is. ezek nagy számok, és fontos beszélgetések, amiknek a mentén igyekszem haladni tovább. :)

Remélem velem tartotok, könyvekkel egészen a szivárványig!

Szilvió

Ezeket mind idén tanultam a bloggerségemről

2019. december 30. - Szilvió

Sziasztok,

2019 nagy év volt számomra, ez már szinte biztos. Olyan, amire emlékezni fogok. Egyaránt tele volt nehézségekkel és jó dolgokkal. Vannak dátumok, amiket egy életre meg fogok jegyezni, és ehhez az évhez kötnek. A nagyon személyes sikerek és nehézségek mellett nagyon erős, többfrontú szakmai visszajelzést kaptam. Végeztem magyar alapszakon, elkezdtem televíziós műsorkészítést tanulni, ami nagyon erősen épít arra, hogy tudatosak legyünk. Verseim jelentek meg a Litera költészet napi ajánlójában, a Szép versekben vagy az ART7 portál verstag rovatában, elkezdtem dolgozni az első igazi kritikáimon, az első tanulmányomon, és tisztáztam magamban, hogy mi is szeretnék lenni. És ennek része a bloggerség. Fontos és elidegeníthetetlen része. Ma arról fogok mesélni, hogy mi mindenre jöttem rá a bloggerséggel kapcsolatban idén.

209n.JPG

  1. Blogger vagyok

Ezt a szót biztosan használtam már korábban is magamra, de most már érzem, és mások is hivatkoznak rám így. Futottunk össze már más bloggerekkel vagy olvasókkal például a Líra raktárvásáron vagy az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon, és kezdem ebben otthonosan érezni magam. Jó, igazából nem, még mindig egy picit kínosan beszélgetek, de közben élvezem és örülök neki. VargAda a 2018-as könyvfesztiválon azt mondta, hogy nagyjából a harmadik évtől kezd elkezdeni az ember biztosan könyves bloggerré válni, és azt hiszem lehet ebben valami… Bloggernek lenni számomra azt jelenti, hogy egy nem hivatalos fórumon dolgozom, és az én véleményem valami érthetetlen oknál fogva fontos másoknak. Azt jelenti, hogy a világ egy pontján azt mondok, amit akarok, és annak adok teret, aminek akarok. És én szeretek teret adni a nekem fontos dolgoknak.

  1. Van egy történetem, ami másokat is érdekelhet

Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy idén felléptem a TEDx Szeged konferenciáján, és össze kellett szednem azt, ami a blogról másoknak is érdekes, inspiráló, releváns lehet. A felkészülés közben jelentkeztem egy szakkollégiumba, ahol a szóbelin szóba került a TEDx, és el tudtam mesélni a történetemet pár szóban. Jó volt. Büszke tudtam lenni rá. Aztán a TEDx után hetekig kihúzva magam, boldogan sétáltam minden felé, és büszke voltam rá, hogy van egy jó történtem a blogról. Ezt jó volt megélni.

  1. Nagy elérések, és ami ezzel jár

Nagy pánik volt az év első felében a bloggerek között, amikor a bloggerek számára kivásárolhatóvá váltak az index és index2, ma blog.hu címlap felületek. Én arról tudok beszámolni, hogy bárminemű anyagi befektetés nélkül került ki nagyon sok bejegyzésem az index kezdőfelületére vagy a blog címlapra. És ez baromi jó. Nagyon sok olvasót hoz, vannak, akik maradnak és persze a blog maga is láthatóvá válik. Szeretem, hogy így van, és köszönöm az indexnek.

Ezzel együtt idén nagyon sokan jelentek meg a komment szekcióban olyan kifejezésekkel és érvekkel, amiknek nem szeretnék teret, felületet biztosítani. Az év számotokra kevésbé látható részében emberjogi harcot vívó kommentelőkkel küzdöttem, akik a szólásszabadság mindenekelőttiségét hangsúlyozva kérték számon a moderálást, egy pillanatig sem gyanakodva, hogy ha az előző kommentjeiket töröltem, akkor ezeket is fogom. (Egy ilyen kérdésből egy másik blogon bejegyzést is írt a kommentelő, és én is tervezek írni. Arra gondoltam, előkeresem majd a régi #kibeszélős sorozatot. Mit gondoltok róla?) Összegezve év végére kialakult a szokásrend. Ha lehet vele vitatkozni, marad, ha nem, repül. Nem akarok homofóbiának felültet adni, van elég a számukra másutt. És örülök, hogy rendeződött magamban is.

  1. Meg tudom csinálni, valahogy

A blog indulásakor mint serény meleg könyves blogger elindítottam az #LMBT-t olvasunk sorozatot, amiben először négy booktuber, majd Uranista vett részt (nem mellesleg, Uranista ismét blogol, aminek nagyon nagyon nagyon örülök). És ez tök jó volt. Szerettem ezt csinálni, büszke voltam arra, hogy létezik a blognak ez az oldala, de amikor félbemaradt nagyon-nagyon sokáig ígérgettem, hogy újrakezdem… És ezek az ígérgetések annyira jól mentek, hogy elkezdtem unni, hogy ja, igen, meg van az #LMBT-t olvasunk sorozat, amit jó volna újrakezdeni, és idén januárban már meg sem ígértem. November 1-én viszont beindult újra, sokkal komolyabban, és négy részig el is jutott.

Azt hiszem azért nem akartam megcsinálni, mert féltem, hogy kevés vagyok hozzá. Hogy nem vagyok elég, és nem tudom jól hozni. Az első részek még bájosak voltak, de sokkal többet vártam magamtól… És elárulom, hogy baromi sok mindent nem csináltam jól. Erről bizonyára az interjúalanyok is tudnának mesélni. Három nagyon különböző interjút csináltunk, és mindháromban voltak hibáim, és tudom őket, tanulok belőlük, de az isten szerelmére: megcsináltam, és baromira örülök nekik.

Három nagyon különböző íróval tudtam beszélgetni a blogon, és azt hiszem nem látszott az interjú közbeni zavartság esetleg félreértés, ami néha be tudott lopózni helyzetek mögé, de jó volt a végeredmény. Valid interjúk lettek, érdekességeket tudhattatok meg és szerettem őket megosztani veletek, amikor elkészült, mert meg tudtam csinálni. Jó volt, és ígérem, hogy lesz még. :)

  1. Néha jó, néha nem…

Volt négy hónap az évben, amikorinoman szólva is akadoztak a blogbejegyzések. Az egyik a március-április, a másik pedig a november-december időszaka volt. Mindkettőnek megvan a maga oka, nagyon nehéz helyzeteken mentem át, és nem is erről szerettem volna mesélni. Ezekben az időszakokban, bár érződött a blog látogatottságán a kiesés, nem csappantunk meg, és amikor újra volt tartalom, akkor újra jöttek az ismerős számok és az ismerős nevek. És ez baromi jól esett... Ha van valami, ami nagyon jót tett nekem és a bloggerré válásomnak, az az, hogy nyilvánvalóvá vált számomra, hogy vannak olvasóim. Állandó olvasóim. Akikkel együtt építjük ezt a blogot, és akik várnak rám, ha épp megcsúszom valahol.

Szóval ez volt ez az egy év. Vagy hát ez is volt. Meg olvasással és szerkesztéssel töltött órák, bejegyzésötletek, amiknél könnyen fellelkesültem, beszélgetések, amikor jó volt mesélni a blogról, felismerések, amikor rájöttem, hogy blogger vagyok, pillanatok, amikor rájöttem, hogy hibázhatok, és helyzetek, amikor jó volt ebbe az egészbe beledőlni. 2019-ben nagyon nagy szükségem volt valamire, ami mellett ki tudok tartani, és köszönöm, hogy segítettétek azzá tenni, ami.

Szóval köszönök mindent, hogy a társaim vagytok ebben az útban:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kibeszélős #4 Amiket még jó volna idén elolvasni

2018. december 09. - Szilvió

Sziasztok,

arra gondoltam, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is kitöltöm az Év végi pánik booktaget, de aztán rájöttem, hogy azok közül sok kérdésre nincs válaszom. Viszont néhány dolgot szeretnék elmondani, amire az a tag nem kérdez rá. Így most csak önkényesen beszélek azokról a könyvekről, amiket szeretném, ha még idén el tudnék olvasni, azokról, amiket biztosan el kell, és azokról, amikre sajnos idén már nem maradt idő, és ezt nagyon sajnálom.

kb.JPG

Kezdjük először azzal, ami biztosan lesz még:

Erdős Renée: A nagy sikoly
A könyv egy fantasztikus múlt századi modern nő regény. Az első magyar regény, ami tematizálja a női szexualitást. Nem feltétlenül jó könyv, de van egy olyan elképzelésem a könyvről, hogy ez egy esszéregény, amiben a magyar század eleji viszonyok és elképzelések mind tükröződnek. Van benne egy püspök, egy színésznő, aki önmegtartóztatásra adja a fejét, egy néni, aki aktív szexuális életet él, egy anya, egy özvegy, aki az özvegységnek áldozta az életét. És ők mind elmondják a véleményüket arról, hogy Dórának, a főszereplő lánynak még sosem volt orgazmusa, és nem élvezi a szexet. És erről fogok beadandót írni jövő hét péntekre.

Elizabeth Stone: Mondd, hogy ez a valóság!
A könyv egy magyar írónő meleg erotikus regénye, ami nemrég jelent meg a magyar könyvpiacon, és nem bírtam ki, hogy ne kérjek belőle recenziót, amint ráérek. Szeretném, ha decemberben még volna szó róla a blogon, és most kezdem is olvasni, amint ez kimegy. Eddig nagyon sokan azt mondták, hogy szeretik, és én is nagy várakozásokkal nézek elébe.

George Lakoff: Ne gondolj az elefántra!
A progresszív gondolkodás nélkülözhetetlen zsebkönyve
Szóval rá is térhetünk arra, hogy miért nem lesz hosszú ez a lista. Szakdolgozatot kell írnom, mert eléggé le vagyok maradva, és a decemberemet elsősorban az fogja meghatározni, hogy a szakdogámhoz olvasok. Áruházak szlogenjeit fogok elemezni kognitív nyelvészeti szempontból, és Lakoff a kognitív nyelvészet egyik irányadó figurája. Ő az amerikai bipoláris politikai kommunikációt vizsgálja. És ennek kapcsán olvasom.

Medvefelhő a város felett
A könyv kortárs amerikai indián költők antológia, amiben vannak nagyon jó és kevébé jó versek. Ősszel kezdtem el olvasni, és nem haladtam vele túl jól, de idén szeretném befejezni. A jó szövegek foglalkoznak a városi, civilizált ember és a hagyományos indián életforma feszültségéről, magáról az indiánságról… Sok témát érint, szerintem érdemes lehetett volna egy ilyen könyvet jobban kihegyezni az identitás tematikára, vagy én legalábbis erre számítottam.

Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról
A könyv egy mesegyűjtemény, valójában a felnövésről, a világ számos pontjáról. És nagyon jó ezt olvasni a szakirodalom mellett. Ez a könyv biztosan el lesz olvasva, mert óránként elolvasok ebből egyet minimum. Szeretem ezt a szöveggyűjteményt, és örülök, hogy kikölcsönöztem a könyvtárból.

Amik szeretném, ha lennének:

Ashley Woodfolk: Ami utánad maradt
A GABO Kiadó újdonsága, LMBT-vel kapcsolatos regény, és elvileg a gyászt dolgozza fel és tematizálja ifjúsági keretben. Mivel nem sokat tudok róla, ezért folyamatosan benne van a tudatomban, és szeretnék már túl lenni rajta, mert esz a fene. Na.

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit
A Fumax könyvhétre megjelent könyve, és könnyen lehet, hogy az első magyar nyelven megjelent, kifejezetten aszexuális regény. Nagyon rövid, és olyan kiválasztott gyermekekről szól, akik képesek világok között utazni, és ezért nehéz számukra létezni a világban, azok között, akik csak itt léteznek.
A könyves tartalomgyártás imádta, és én még kimardtam belőle, de nem szeretnék sokáig.

Naomi Alderman: A hatalom
Naomi Alderman regénye felforgatta a hazai és a nemzetközi könyvpiacot ezzel a matriarchális, nőközpontú társadalommal, amit felépít a regényében, és az év másik nagy kedvence, amit még szintén nem ismertem. A bejegyzés későbbi pontján lesz szó a harmadik ilyen könyvről is.

László Erika: Szerelmem, Krisztina
Pénteken, életemben először voltam a városi könyvtárban felhasználó szinten (eddig az egyetemit használtam), és ott találtam teljesen véletlenül ezt a regényt. 1998-ban jelent meg, leszbikus témában, az Európa Kiadó adta ki, és kíváncsi vagyok rá.

David Ogilvy: Egy reklámszakember vallomásai
David Ogilvy a nemzetközi reklámpiacon tényező, vagy legalábbis az volt. És írt egy fontos könyvet, elsősorban önmagáról, de azon keresztül a reklámpiacról, és jól működő mechanizmusokról. De elsősorban irodalmi alkotás, nem szakkönyv, és csak érdekességnek olvasnám el a szakdolgozatomhoz, ha megunom a tömény szövegeket. Ha nem is sikerül decemberben, akkor később mindenképp sorra kerül.

Susan Faludi: Előhívás
Már nagyon sok szó volt október vége óta erről a könyvről a blogon és a facebookon. Egy zsidó férfi élettörténetét dolgozza fel, aki kamaszkorában hamis nyilas keresztes karszalaggal megmenti a szüleit a budapesti lakásukban, majd emigrálnak az Egyesült Államokba, ahol a férfi később családot is alapít. A férfi veri a feleségét, és apának sem feltétlenül a legjobb, majd megöregedve nővé operáltatja magát. A lánya, Susan Faludi egy feminista Pulitzer-díjas újságíró, aki megírja nagysikerű könyvét az apjáról, ami végre magyarul is olvasható.
Könnyen lehet, hogy ez lesz az egyetlen könyv, a töménytelen szakirodalom mellett, amit hazaviszek karácsonyi szünetre, hogy ezt elolvassam végre.

És végezetül, amikre valószínűleg nem lesz időm:

Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje
Evelyn egy színésznő, aki már nem dolgozik, és elzárkózott az emberek elől. Aztán egyszercsak ad egy életinterjút egy újságírónőnek. Szintén fantasztikus könyvnek tartják nagyon sokan, és nekem év végére sikerült beszereznem, és azt hiszem nem marad erre időm. De jövőre mindenképp.

Azt hittem visszafogottabb lesz a lista, mégis azt látom, hogy 10 könyv van rajta, mint olvasmányterv. Mivel főleg most szakirodalmat olvasok, ezért nem leszek szomorú, hogyha ezeket a könyveket sem sikerül kiolvasni, de jó így összeszedve olvasni a gondolataimat és a terveimet.

Érdekel, hogy ti mit gondoltok ezekről a könyvekről, mit olvastatok még az év végén, esetleg van-e bárki, aki még a szakdolgozattal szív most… Ilyenek, ezeket írjátok meg kommentben. :)

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig bátran lessetek be facebookra, ahol fut az #ugyanazaszeretet kampány, egyenesen karácsonyra állítva, illetve igyekszem más, folyamatos háttértartalmakkal is érkezni ott is. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra.

És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió