Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Év végi hajrában kihívás

2017. december 01. - Szilvió

Sziasztok,

OlvaZsófi a booktube-ról kihívott az Évvége tag-re, és egyébként is terveztem hasonló bejegyzést, hiszen könyörtelenül ráfordultunk az év végi hajrára, amiben nálam a némi vizsgaidőszakkal elegyedett alaphangulat önmagában megérne egy misét.. :) A bejegyzést ennek a keretében kell majd értelmezni. :D

evvege7.JPG

1.) Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?

Allan Hullinghirst: Más apától
jó könyv, csak október elején szinte véletlenül félbe maradt. :) Idén szeretném befejezni, méghozzá a karácsony körüli blogszünetben. Szóval idei olvasás lesz, de jövőre jön bejegyzés róla. :)

Viszont biztosan idei bejegyzés lesz: Novák Andor: Szegregált pokol című könyve, és Timoty Kurektől a Kereszt a szekrényben. Őket olvasom most felváltva aszerint, hogy melyik van nálam. ;)

2. Van úgy nevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?

Ritkán olvasok kétszer, de a Zabhegyező egy ilyen nekem, ami sok mindent megvalósít amit szeretnék (egy picit aktuálisan meg is lépnék a suliból, mondtam már, hogy ráfordulok a vizsgaidőszakra? :D), és szerintem igenis jó a fordítás, és tök újrakezdés és ünnepek érzésem van tőle. :D A másik ilyen (és ezt a Libri eltalálta nagyon) az Oscar Wilde mesék, amik mindig elhitetik velem, hogy érdemes jónak lenni, és van szeretet a világban, és közben könny fakasztó és gyönyörű. :) Szóval igen, megvan már két példányban, mert a Helikon zsebkönyv mellé kellett ez a díszkiadás. Kellett. :D

3. Milyen új megjelenést vársz még?

Igazából nagyon nagyon várom és a körmömet lerágom, és előrendelve várom már nagyon és idén megjelenő könyv nincs a piacon, de kíváncsi vagyok, és jövőre (legkésőbb könyvfesztiválon) biztosan beszerzésre kerülnek:

Hayden Moore: Csendkirály
Csalok, mert a héten jelent meg, de nem akarom most beszerezni, mert túl sok akció volt mindenhol, és most nem veszek könyvet direkt. NEM! De Hayden Moore első önállóan megjelent regényéről van szó, meleg, erotikus, szuper a borítója, és a Nem játék óta kíváncsian várom, mit fog csinálni egy teljes regény terjedelemben.

A másik két könyv nem LMBT, de a címük alapján érteni fogjátok, hogy miért izgatnak annyira:

Michelle Cuevas: Egy képzeletbeli barát kalandjai

L.J. Wesley: Egy űrállomás-takarítónő naplója

4. Mi az a három könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?

Igazából négy ilyen van még, de ismerem a korlátaimat: egy, ami azon barátnőmnek a kedvence, akivel végig messengeren beszélgettem, miközben a blog született, és nagyon kíváncsi vagyok rá, egy ami könyvtári, és még egy, ami friss, Magvetős könyv, Margóra jött ki, és nagyon jó a fülszövege meg a borítója, és Egy, ami frissen érkezett, bár a könyvfesztiválra jelent meg: kortárs, szépirodalom, és érdekel, szóval ugorni fogja a TBR-t, bár most Iskola a határont kell olvasni, és azután szerintem rögtön jön. :)

David Vann: Akvárium, Rácz-Stefán Tibor: Túl szép, Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia, Szerényi Szabolcs: Éhség

evv1.jpg

5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?

Nos, ezt két részre szeretném bontani: Az év olvasása címre, és az év megjelenése címre.

  • Az év olvasása díjat elviszi a Soha nincs vége, amit mindenkinek el kellene olvasni. Ha találok ennél jobbat, arról biztosan beszámolok. ;)
  • Az év megjelenése és olvasása díjat versesköteteknek adnám, de mivel nem tudnék választani, hiszen rengeteg szuper kötet zúdult idén a könyvpiacra, és ez amúgy is egy LMBT olvasós blog, ezért, és mert szuper könyv, eddig A magány kútjának adnám, de a fenti négyből kettő friss megjelenés, éppen ezért messze nem érzem még ezt lejátszva. :D

6. El kezdted-e már a jövő évi tervezést?

Igen, de mivel elég random módon választom ki, hogy mit olvasok, ezért főleg listáim vannak, amiken nagyon elől szerepelnek

Szépirodalom: Tompa Andrea Omerta, Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach, Jeanette Winterson Szenvedély, Jeanette Winterson: Az időszakadék, Vida Gábor: Ahol az ő lelke freegreatpicture_com-23209-color-books.jpg

LMBT témában: oldalt látható a TBR-om a beszerzés és olvasás alatt fülben, de a kedvetekért bevágom ide gyorsan:

És szeretném könyvfesztiválra a tavalyi könyvfesztiválos szerzeményeket kiolvasni, így Rut Oslah: Minden ami szép és Julie Buxbaum: Három dolgot mondj című könyve. 

Szóval vannak nagy terveim, majd kiderül mi valósul meg belőle, de már tarthatnánk ott. ;)

És végezetül szeretném kihívni a szociális médiában példaértékűen jelenlevő Missreaderst, Esztert az Egy könyvfüggő vallomásaitól, aki szerintem a legfelkészültebb könyves blogger, és biztosan remekül fogja megválaszolni a kérdéseket, és végül a HaBár, a könyves kocsma kezelőjét, Rétát, szintén azért, mert imádom amit csinál. ;) Kíváncsian várlak titeket. :)

Nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok a bejegyzésben, ha nem szeretnétek lemaradni a következő bejegyzésekről, iratkozzatok fel a jobb felső sarokban, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ahol most egy új sorozat fut az adventben #ugyanazaszeretet címmel, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagrammon. ;)

És ami a legfontosabb, a következő posztig se feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Hayden Moore: Nem játék

2017. június 24. - Szilvió

Sziasztok,

az előző posztban értékeltem Becca Prior: Talált celEB című regényét, ami a múlt héten jelent meg a newkids kiadó gondozásában a mai művel egy kötetben.
Elöljáróban: egy nagyon szórakoztató, könnyű, de fordulatokkal teli románcot olvastam, megspékelve egy hatalmas adag tudatos média és hírfogyasztásra való felhívással (AMIT NEM LEHET MA ELÉGGÉ HANGSÚLYOZNI), aminek egy melegekkel játszó Nagy Ő televíziós műsor hazugságai, játszmái, és egyáltalán a világa áll a középpontjában.

nemjatek.jpg

A regény fókuszában két főhős áll, akik egyes szám első személyben, váltott narrációval mesélik el a történetet.
Wesley Sullivan egy fiatal musicalénekes és színész, akiről egy szemét újságíró lehozta, hogy meleg, és mondhatni derékba tört a karrierje. Fontos a karaktere szempontjából, hogy kócos, hosszabb hajú, alacsony, és nagyon kék szemei vannak, és nagyon hajaz Pán Péterre, nem csak megjelenésben, hanem viselkedésben is. (Bár vicces módon én a felnövő Pán Pétert magas vékony srácnak gondoltam eddig.) A legjobb barátja nevezte, hogy szálljon ringbe a nagy ő kegyeiért, és ha egy tv társaság kiválaszt, akkor nincs visszaút.
Anthony Woodward egy lecsúszott pop énekes és dalszerző, aki maga vállalta melegségét (egyszerre több médiumon- wow.), majd szakítottak a pasijával, amitől ő teljesen padlóra került. Mint érzelmileg, mint szociálisan, mint énekesként. A menedzsere egy utolsó kapaszkodó lehetőséget látott abban, hogy ő legyen a következő széria meleg Nagy Ő-je, és szintén kész tények elé lett állítva.
Mindkét szereplő az esélytelenek nyugalmával, kezd neki a műsornak, és egyébként sincs már vesztenivalójuk, és csak játéknak fogják fel az egészet... Egészen addig, amíg nem találkoznak. 

A történet nagyon jól játszik az idővel. Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy kidobom a könyvet, ha nem történik meg az, amit vártam. A találkozás, és a szerelem első látásra elég hamar megtörténik, de részben a showműsornak betudhatóan, részben a saját (egyébként jól megindokolt és alátámasztott) baromságukból elég sokat kell várniuk, hogy egyáltalán ki legyen mondva ezekből az érzésekből bármi. És ez az időhúzás többször tér vissza és kivétel nélkül fantasztikusan van kidolgozva.

A világról még szeretnék egy picit beszélni. Alapvetően eléggé hollywoodi hátteret kapunk, amiben valószínűleg nem ismerjük ki magunkat, de mindannyiunknak van egy képe egy Nagy Ő forgatásról, és az enyém eléggé idilli, mert igazából még sosem gondoltam bele, hogy mi folyik ott (Kivéve amikor Benkő Dániel nem Edit asszonyt választotta, azt a mai napig nem értem.), hogy például, miként tud a Nagy Ő egy este alatt 20 nevet megjegyezni. És én ennél a pontnál jöttem rá, hogy egy baromi alapos íróval van dolgunk. Nem biztos, hogy így épül fel egy ilyen műsor, de egy nagyon reális és hihető alternatíváját mutatja meg. 
Ebben a világban élnek szemét producerek, forgatókönyvek, amelyek egyik pillanatról a másikra újra íródhatnak, és tényleg nagyon nehéz megsaccolni a végkifejletet, amiben nem az együtt maradásuk, vagy együtt nem maradásuk lesz a legnagyobb csavar, mert végül is minden a pénzről és a hatalomról szól.

Ami böki a szemem: Cím. Beírom a googleba szerző nélkül, és a "medve nem játék" székely viccet hozza fel végtelenítve (véletlenül találtam meg, de lehet, hogy ezentúl lesz egy ilyen tesztem címekkel), és egyébként sem hiszem, hogy nem volt jobb ötlet ennél. ENNÉL. Nem túl kifejező, és elég sok történetre húzható rá, egyáltalán nem specifikus.

Kedvenc rész: A kondis jelenet az elejéről Wesley szemszögéből. Az a leírás nagyon wow.
És van egy kedvenc idézetem is: 

Egy rózsaszín pónilovon ült, nyerített, iszonyatosan nézett ki, hányástól bűzlött, és én szerettem.

Ajánlom mindenkinek, egy letehetetlen, fordulatos, de üdítő nyári olvasnivaló, és figyelni fogom a szerzőt is. :)

----------------------------

Bár azt ígértem, hogy Karafiáth Orsolya értékeléssel jövök, de kicsúsztam egy picit a saját határidőmből, ezt a könyvet viszont nem akartam csúsztatni. :) Így valószínűleg jövő héten fogom a Kicsi Lilit hozni, és beállunk a heti egy poszt átmeneti korszakra, mert most végeztem a vizsgákkal, jövő héten viszont elkezdek dolgozni, amitől még nem tudom, hogy mennyi időm és energiám marad olvasni és tartalmat gyártani, de igyekszem majd nem eltűnni. :)

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. :)

A következő posztom most már tényleg a Kicsi Lili hangulatfestés lesz, de addig is:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Borítókép a beccaprior.hu-ról