Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Susan Faludi: Előhívás (Mindent apámról)

2019. január 20. - Szilvió

Sziasztok.

a mai bejegyzésben egy fontos és klassz könyvről fogok beszélni, amit a Pulizer-díjas feminista újságírónő, Susan Faludi írt az édesapjáról, az egykori Faludi Istvánról, aki több év hallgatás után ír a lányának, hogy mostantól Stefánie Faludi néven létezik. elohivas.JPG

Susan és Steven, István, már évtizedek óta nem beszéltek. De persze, tudnak egymásról. Így Susan tudta, hogy Steven a rendszerváltás után hazaköltözött Magyarországra, és hogy most ott él, Steven pedig tudta, hogy egy tehetséges újságíró, író a lánya. Így nem meglepő, hogy a nemi helyreállító műtéte után azt kéri Stefánie, hogy Susan írja meg a történetét.

Stefánie kezdetekben azt szeretné, ha a regény a transzságáról szólna. Arról, hogy hetven éves kora felett nővé operáltatja magát, mert elege van a macsó képből, amelyben élni kényszerül. Susan viszont kíváncsi mindenre. Kíváncsi arra a nőre, aki az apja, és kíváncsi arra a világra, amely meghatározza őt. Mint a pszichológusnál is, előkerülnek a gyermekkorral kapcsolatos kérdések,és Susan nem csak a transz címkével kapcsolatban kérdez. Susan az elfojtásokra, az elhallgatott történetekre kíváncsi. Helyszínekre, ahol az apja élt, emberekre, akikkel találkozott, és mindarra, ami megadja az ember identitását.

István zsidó nagypolgári családban született Budapesten a századforduló után. Ekkor könnyű volt zsidónak lenni Magyarországon, könnyen asszimilálódtak, magyar neveket vettek fel, rangokat kaptak, és számítottak a kulturális, szociális életben. Aztán élnie kellett a Numerus clausus, az első és a második zsidó törvény korában is, ahol először korlátozták a zsidók egyetemi képzéshez való hozzáférését, majd azt, hogy értelmiségi pályán helyezkedjenek el, és torkolt mindez a sárga csillag viselésén, a csillagos házak felállításán és a gettósításon keresztül a holokausztba. Susan pedig tudja mindezt, és tudományosan is vizsgálja.

Beszél arról, hogy milyen szerepe volt mindebben a vakon revizionista magyar politikának és nemzetnek, beszél a felelősségről, ami nem kizárólag a német birodalomé, és idéz és citál tudományos munkákat olvasmányosan, miközben azt is elmeséli, hogy az apja hogyan nem viselte a híres sárga csillagot, és hogyan mentette ki hamis nyilas karszalaggal a szüleit a biztos halálból. Nagyon megrázó, de messzemenőkig korrekt és alapos munkát végzett az írónő mindkét szálon.

Ehhez hasonlóan progresszív demokrata világnézetből, de maximális alapossággal ír arról, hogy milyen a rendszerváltás utáni politika Magyarországon. Beszél a ki nem gyógyult kommunizmusról, a tovább élő Trianon sérültségről, és különös figyelmet szentel a 2002-2016 közötti politikai helyzetnek, így a Magyar gárda masírozásainak, a jobbra tolódásnak, a Budapest Pride felvonulás szétverésének vagy a szocialista városvezetés tehetetlenségének is. Alapvetően nem magyar piacra született a regény, ez a kép azonban mégsem felületes, és belülről nézve sem torz, ami a könyv egy hatalmas bravúrja. Következetes, alapos és logikus képet mozgat a nem hétköznapok szintjén történő, de azt meghatározó politikai helyzetről.

A regényben beszél még a világháború utánról, az 1945,és  a kommunista hatalom átvétel, 1948 között eltelt időről. Hogy István hogy került Brazíliába, szintén hamis papírokkal, majd onnan az Egyesült Államokba néhány év múlva. Beszél István ekkori fiatalságáról, talpraesettségéről és politikai kapcsolatairól, amiket együtt használ, hogy egy jobb élet felé terelje sorsát.

A könyv több pontján lesz hangsúlyos a család, mint olyan. Így egyrészt a városi zsidó kultúra, amiben István felnőtt, másrészt a család, amiben Steven és Susan közös múlton osztozik. A nem beszélésük fő oka, hogy Steven erőszakos férj és apa volt. Susan egy erőszakos képnek köszönheti például, hogy rájön zsidóságára, de Steven családon belüli erőszakosságára az írónő a saját feminizmusát is visszavezeti. Nagyon pozitív a regényben, hogy nem mismásol, nem akar felmenteni, viszont diskurzusba hozza ezt. Ebben is nagyon kemény.

És végül a könyv beszél magáról az eljárásról, a hormonkezelésekről, az online site-okról, ami a transzneműeknek igyekszik mindent eladni, hogy igazán a saját nemükhöz tartozónak érezhessék magukat. Mesél az eltúlzott, akár transzfesztitizmusba hajló, túlöltözött nőiességről, és hogy mi hajtja azt, Majd egy polgári nő kerül a szemünk elé, aki a régi békeidők utáni vággyal és Horthy nosztalgiával eszi a süteményt a cukrászdában, bécsi módon, sok tejszínhabbal, ahogy még akkor tudták. Egy olyan emberré válik, akiről lehet, hogy a transzneműsége kapcsán írnak könyvet, de az nem a transzneműségéről fog szólni.

Kedvenc részem: Igazából ez nem rész, inkább szemlélet. Alapvetően nagyon fontosnak tartom a társadalmi felelősség kérdését, nem csak a holokauszt kapcsán, és nagyon közel állnak hozzám a megszállási emlékműről írottak a regényben, de nem csak azt emelném ki. Fontos felvetnünk a regény kérdéseit, mert szerintem azzal, baromira nem sikerült számot vetnünk, hogy részt vettünk benne. Nem kell egyetérteni, de a kérdést fel kell tenni.

Ez egy vaskosabb kötet, de jól olvasható. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a közélet, és nyitottak a történelemre. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a transzneműekkel vagy feministákkal kapcsolatos diskurzus, és szeretnek benézni a kérdésfeltételek mögé. Ajánlom azoknak, akik úgy kapcsolódnának ki, hogy fontos szöveget olvasnának. Az egész könyv egy nagyon erős kritikai nézőpontot képvisel, amit érdemes megtapasztalni.

És végezetül ajánlom reménnyel, az írónőhöz hasonlóan: 50091253_591993864580267_2992722452959723520_n.jpg

Susan Faludi: Előhívás
Libri, 2018.
462. oldal
Így olvastam: Elég kipihent voltam, ezért jól tudtam vele haladni, 5-6 nap alatt megvolt. A szöveg abszolút olvasmányos, még akkor is, ha néha elméletibb, vagy tudományos ismeretterjesztőbb.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Hamarosan érkezem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, less be facebookra vagy instagrammra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kibeszélős#3 A friss megjelenések, amikről mégsem írtam még

2018. november 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzést három könyv kapcsán ejtjük meg, amik szeptember óta jelentek meg a magyar könyvpiacon, LMBT témájúak, és én mégsem írtam róluk még. Arról mesélek, hogy mi dönti el, hogy mikor írok egy könyvről, és hogy mikor olvasom el őket. :) Tartsatok velem!

demer.JPG

Mielőtt belekezdenék, gyorsan be kell vallanom, hogy nyilván tisztába vagyok vele, hogy a posztban szereplő könyveknél több LMBT témájú könyv jelent meg ősszel a könyvpiacon, és valamelyest jogos volna az az igény, hogy írjak róluk. Ezért írok róluk pár szót. Vagyis arról a kiválasztási rendszerről, ami alapján számomra rostálódik a könyvpiac. Nem akartam ennek külön posztot szánni, és nem is feltétlenül szerettem volna írni erről, csak fontos, hogy teljes képet kapjatok arról, mi a viszonyom a friss megjelenésekhez.

Tényleg jogosnak tartom azt az igényt, hogy szülessenek bejegyzések a friss LMBT megjelenésekről. Mert korábban írtam hasonlókról, mert korábban szerettem... vagy mert végül is ez egy LMBT könyves blog.
Nos, a blogon előtűnő könyveken kívül mégsem szeretnék a többivel foglalkozni, és ennek több összetevője van. Egyrészt nem vagyok biztos abban, hogy milyen minőségű, mennyire jól olvasható könyveket kapnék a pénzemért. Nem tudom milyenek, és nem is szeretném minősíteni őket, mert nem olvastam, de a pénzemmel a biztosan jó és a, minimum, kockázatot jelentő könyvek között kell választanom, és én a biztosan jókat szeretném támogatni, és ezzel arra biztatni a kiadókat és az írókat, hogy adjanak ki jó könyveket, amik kapcsán nem félek költeni.

Biztosan ti is éreztétek már azt, hogy egy kiadó vagy író könyveivel ti nem érzitek jól magatokat. Többször próbáltátok, hátha épp az aktuális könyvvel van baj, de valahogy mégsem rendeződött. Nyilván ezek után ti sem veszitek le az író vagy kiadó új könyvét a polcról, és rohantok magabiztosan a pult felé, különösen, ha jó könyveket is találnátok a pult és a polc között. Pontosan erről van szó...

És persze vannak elvi akadályok is. Van a magyar könyvpiacon több olyan alkotó és kiadó, akikkel most azt gondolom, hogy nem dolgoznék együtt. Velük általában apró, de számomra fontos elvi problémám volt, amiből nem tudok engedni.

Mert ha már az elveim sincsenek, akkor mi maradna?

Attól függetlenül, hogy a blog nem mindig működik a legideálisabban, fontos, a blogolásra vonatkozó elveim vannak vele kapcsolatban, amikről lehet, hogy egy következő posztban majd kitérek.

A legfontosabb számomra a blog működésének demokratikussága. Vagyis hogy bárki vezethet blogot, és írhat jó tartalmakat, és hogy a tartalmat pusztán önmagáért, minőségéért ítélem meg.

A másik, hogy az jelenjen meg, amit szeretnék, és úgy, ahogy az nekem kényelmes. Mármint nyilván a konvencionális szabályokon túl, mint amilyen például a helyesírás. Itt is elsősorban tartalmi dolgokról van szó, de beszélhetünk nyugodtan a káromkodásról, vagy az élőbeszédszerű hosszú mondatokról is, amiket én igenis használok.

És beszélgethetünk más fontos elvekről is, amik már a könyvek tartalmát kifogásolják, legyen az szociális érzéketlenség, vagy tét nélküli uszítás például. Mindkettő elég durva a belső mércém szerint, és mindkettőre volt már példa a hazai könyvpiacon. És olyan könyveket, és szerkesztési procedúrákat, ahol ez megtörténik, vagy ahol egyáltalán a demokratikusságra és szólásszabadságra vonatkozó elveim sérülnek, nem szívesen támogat az ember. Vagy hát én nem szívesen teszem.

És persze, könyvekről van szó, azért mégis, meg kell jegyeznem, hogy volt példa, hogy ezektől eltértem, amit egy hosszas és szigorú vita előzött meg, amiben nem voltam könnyű partner. Nem kellett félresöpörnöm az elveimet mellette, és kész volt a vitapartner egy, leginkább számára, rendkívül kompromisszumos megoldásra, amire mosolyogva tekintek vissza, és azt hiszem ő is.

De nagyon elterelődtünk a három könyvtől, amiről beszélni szerettem volna, csak ezt a keretet fontosnak tartottam azért mégis. De nézzük azt a három könyvet, amiről beszélni szeretnék, és azt, hogy miért nem volt még róluk szó:

covers_502808.jpgMackenzi Lee: Úriemberek kézikönyve: a bujaságtól az erényekig

Az úriemberek kézikönyve egy történelmi kalandregény, az angol arisztokrácia köreiből. A főszereplő, Monty egy életrevaló nemesi sarj, aki meleg vagy biszexuális. Mindenesetre szerelmes útitársába, Percybe és nagy buja kalandokkal szeretné végigjárni Európát, csakhogy beüt a krach, ami egy már kevésbé kecsegtető kalanddá teszi az utazást. Ennyit tudok erről a könyvről, és ettől félek a legjobban a három könyv közül, mert nem igazán olvastam még történelmi kalandregényt, és nem tudom, mennyire fog tetszeni, de majd egyszer ki fog derülni.

Egyébként az Alexandránál jelent meg, 560 oldalban,

covers_501586.jpgAshley Woodfolk: Ami utánad maradt

Az ami utánad maradt, kitalálhatóan egy gyászkönyv, amiről sokkal többet nem tudok, de a fülszöveg eléggé sejtelmes:

A zene ​hozta össze Autumnt, Shayt és Logant. A halál akarja őket szétválasztani.
Autumn mindig is tisztában volt önmagával. Tehetséges művészpalánta, lojális barát. Shay két dologban definiálta személyiségét: az ikertestvérével, Sashával való kapcsolatában és a zene iránti rajongásban. Logan pedig sosem félt szerelmes dalt írni, ha a szerelmi élete éppen nem alakult túl fényesen.
De amikor mindannyiuk életében bekövetkezik a tragédia, a zene valahogy egyikük számára sem jelent vigaszt. Logan képtelen lekattanni a halott barátja vlogcsatornájáról. Shay úgy érzi, nem tud új tartalmat szolgáltatni zenei blogjára. Autumn pedig olyan üzeneteket ír, amelyekre már sohasem kaphat választ.

Egy nehezebb ifjúságira számítok, amit egyszer csak majd leveszek a polcról, és elolvasom.

A GABO adta ki, és 300 oldal.

covers_482263.jpgSusan Faludi: Előhívás

Susan Faludi az apja történetét írja meg. Az apjáét, aki öregkorára nemi helyreállító műtéten esett át, és most nőként él Budapesten. Az apjáét, aki Budán nőtt fel, és csak egy hamis nyilas karszalagnak köszönhetően tudta megmenteni a családját. Az apjáét, aki a családjával kivándorolt az USA-ba, és aki mégis úgy döntött, hogy visszaköltözik. Az apjáét, akivel évek óta nem beszélt, mert egy macsó, bántalmazó apa és férj volt. És Susan Faludi, feminista újságírónő ezzel az apával, ezzel a nővel, és rajta keresztül egy egészen nagy, szubjektív történelemmel néz szembe.
Nagyon várom a könyvet, de várom a megfelelő, zavartalan pillanatot, hogy elolvassam, mert komoly témában, mindegy 462. oldalban ír minderről. A Libri hozta ki Margóra.

Most már mind a három könyvet beszereztem, és bár megszokhattátok, hogy ezekről igyekszem a megjelenésük utáni, legalább két hónapban írni, most valószínűleg nem fogok. Mert nem fogok tudni,

Alapvetően két dolog történhet, ha egy új LMBT könyv kerül a piacra. De mindkét dolog előtt mérlegelem, hogy mennyi fér bele nekem időben és energiában aktuálisan, és hogy érdekel-e annyira, hogy egyszer, intenzíven foglalkozzam az adott könyvvel. Ez alapján írtam a XXI. Század kiadónak az Engedetlenség, és Vidra Szabó Ferencnek az Uszadékfa című könyvéért.

És ez alapján nem írtam a fenti kiadóknak. Nem azért, mert nem érdekel baromira a könyv, mert az Előhívás esetében például dehogynem, csak nem tudom vállalni, hogy egy nagyon komoly témájú könyvet feldolgozzak, miközben zajlik az életem. De tudom, hogy fel lesz dolgozva, csak most a könnyed ifjúsági olvasmányoké a terep az olvasmánylistámon szakdolgozat és nyelvvizsga és élet mellett, és nem a nagyregényeké. Szeretném megadni a könyveknek azt az időt, amit megérdemelnek, és úgy érzem, most, csak azért, hogy aktuálisak legyünk, nem lennék rá képes.

De ha már ifjúságik, miért nem jönnek sorra ifjúsági értékelések, hisz abból is van a listán az Ami utánad maradt személyében. Nos ez is komplex dolog, de elsősorban arra vezetném vissza, amire az Előhívást is. Hogy most nincs itt a megfelelő alkalom. Most örülök, ha sikerül egy-két LMBT könyvet elolvasnom, és értékelést írnom, ami ráadásul nálam hosszabb folyamat (erről majd írok egy ilyen posztot, ha lesz egy szabad délutánom, mert többen jeleztétek már), mert sokszor írom át, mielőtt kimegy a bejegyzés. És ezt az aktív alkotói munkát igyekszem megspórolni, mert vannak más, nem LMBT könyvek, amiket szintén szívesen olvasnék, és amikkel nincs dolgom.

Ezzel együtt igyekszem up to date lenni a témákban, és figyelek nagyon sok tartalmat, ami szóba jöhet a blogon, de az isten, és a blogger malmok most lassan őrölnek. De lesz liszt, és ha elolvastam őket, a bejegyzés is érkezik. :)

Tartsatok ki! :)

Ha majd szeretnétek a további értékeléseket, és ilyen mesélős posztokat, más tartalmakat olvasni, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra. :) Ha frissebb, és nem csak az LMBT olvasásaimmal kapcsolatos tartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. :)

És semmiképp ne feledd a követkető posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Mesélős: A hétvégém Budapesten, és a Margó Irodalmi Fesztiválon

2018. október 24. - Szilvió

Sziasztok,

a hétvégén Budapesten voltam, elsősorban a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár apropóján, de ha már ott voltam, igyekeztem kihasználni az ott töltött három napot. Szervesen a hétvégém így könyv és kultúra közelben telt, amiről instagramon és a facebook oldalon igyekeztem rendszertelenül, de tudósítani egy-egy pillanatot, a nagy bejegyzés viszont még hátra volt róla. Egészen eddig.

A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár évente kétszer, ősszel és a könyvhéttel egyidőben kerül megrendezésre, és most ősszel először köszöntötte a látogatókat a Várkertbazárban, ami egy a korábbi helyszíneknél nagyobb, és azt hiszem felhasználóbarátabb tér. A programok itt csütörtökön kezdődtek, én viszont péntektől követtem az eseményeket, és vasárnapig, az utolsó napig voltam a fesztiválon. Hétfőn hazautaztam, pihentem, kedden írtam a bejegyzést végeláthatatlanul, és ma végre be is szeretném fejezni, hogy még délután olvashassátok. De kezdjük az elejétől. Vagyis nem teljesen.

Mondjuk kezdjük onnan, hogy 11:30 van, leszállok a Nyugati Pályaudvaron, és tudom, hogy még nagyon sok dolgom van, de izgatottan várom, hogy elnyeljen a nyüzsgő főváros.

Ennek első állomásaként megváltottam egy 72-órás BKV bérletet, és felszálltam a villamosra (életemben először elsőre a jó irányba), és elmentem az Astoriáig, hogy egyek valamit, mert 11:30 is elmúlt, mindjárt dél, és hogy beugorjak a Könyvudvarba, hogy átvegyek olcsón olyan könyveket, amiket már régóta szerettem volna beszerezni. (Korábban már írtam a könyvvásárlási szokásaimról, amiben a könyvudvarról is meséltem.)

Így most beszereztem párszáz forintos tételben:

Géczi János: Kívül
Géczi Jánosról nem igazán tudok sokat. Ő dolgozza át Likó Marci szövegeit Vad Fruttik slágerré, írt egy könyvet Likó Marciról, és most egy újat Csányi Vilmosról (Akitől szeptemberben olvastam A kentaúr kultúra című könyvet), amit még a délután folyamán be is szereztem, és arra gondoltam, beszerezhetnék egy csak Géczi könyvet is.

Jean Mattern: Király Fürdő
Jean Mattern egy másik könyvéről hamarosan érkezik az értékelés. Az a könyve tetszett, de voltak mozzanatai, amikről nem tudom, hogy tetszik-e nekem vagy nem. De valami írói alűrnek tűnnek, és hátha benne van ez másik regényében is. Kíváncsi vagyok rá.

Németh Gábor könyvei
Németh Gábor egy kortárs magyar szerző, akinek nagyon érvényes gondolatai vannak, bár eddig csak kisprózákban és interjúkban olvastam. A múlt hónapban beszereztem a legfrissebb, 2017-es Ez nem munka című kisprózagyüjteményét, aztán antikváriumból az Egy mormota nyarát, és most beszereztem a Zsidó vagy? és A tejszínről című szövegét.

Lux Terka: Budapest
A havi summában fogok beszélni egy tanulmánykötetről, és Erdős René A nagy sikoly című regényértől, amik elméleti és szépirodalmi szinten taglalják a nők, a női irodalom századforduló utáni helyzetét a magyar irodalomban. Lux Terka könyvére itt akadtam rá, és bár nem tudtam, hogy ott lesz a Könyvudvarban, nyilvánvaló volt, hogy velem jön.

LMBT könyvek
Ezekről a könyvekről most nem igazán tudok sokat. Patrick McCabe: Reggeli a Plútón című könyvéből film is készült, amit szintén nem ismerek, viszont sokan szeretik, és meg akarom tudni, miért. Helen Cross: Szerelem nyara című könyvét eddig nem vettem meg, mert nagyjából senki sem szereti, de egy egynyári leszbikus szerelemről szól, és végül Martin C. Putna: János nevében című könyve a kereszténység, katolicizmus és a melegség ellenségeskedését hivatott vizsgálni történeti, szociológiai jelleggel. Valami érthetetlen oknál fogva mindig visszatettem eddig. Eddig. ;)

És aztán elmentem metróval a Keleti Pályaudvarra, POKET-et venni.

Aki esetleg nem ismerné, ez egy idei kezdeményezés Budapesten. Zsebkönyveket árulnak, automatákból, jól felismerhető desingnal, és jelenleg 10 címmel, de folyamatosan bővül. Olyan könyveket találhatunk itt, mint a Pál utcai fiúk, az Utas és holdvilág vagy az Utazás a koponyám körül. Én pedig beszereztem Virginia Wolf: Orlando című könyvét, ami elvileg egy nemét folyamatosan váltó, Orlando nevű karakter narrálásában meséli el a történelmet, és A kis herceget is beszereztem, mivel Dunajcsik Mátyás fordítását használták, és tavaly nyáron én is abban olvastam, és tetszett. :)
A kiadványokkal kapcsolatban még vannak kérdéseim, kíváncsi vagyok mennyire lesznek felhasználóbarátok, mert az ismerőseim be vannak zsongva tőle, de engem még távol tart tőlük a frissen bontott műanyag szaga, amik áradnak a könyvből. Mindenesetre 1000 forintért nagyon jó dolognak tűnnek. :)

Aztán elmentem a szállásra. A februári debreceni kirándulásomhoz (arról itt írtam) hasonlóan Budapesten is egy olcsó hostelban szálltam meg, viszont velük már volt tapasztalatom, így tudom, hogy nagyon korrektek és világi cukik, így tök bátran vágtam neki az egész útnak.

A hostelben megnéztem, milyen útvonalon jutok el a Várkertbazárhoz, hogy két nap múlva már rutinosan tudjak ingázni, és elindultam a Margó eseményeire, végig a Király utcán és a Körúton, át az általam rendkívül imádott Erzsébet-hídon, hogy aztán az első megállótól rendkívül gyorsan és könnyen a fesztiválon találjam magam.

21_lecke.jpgAz első program, amin részt vettem, egy beszélgetés volt, Yuval Noah Harari, történész, író, gondolkodó: 21 lecke a 21. századra című, frissen megjelent könyvéről. A beszélgetést az Athenaeum vezetője, Szabó Tibor Benjámin vezette, és Hahner Péter történésszel, szórakoztató ismeretterjesztő íróval, és Konok Péter balolfali aktivistával, szintén történésszel beszélgetett, főleg Harariról. A 21. lecke Harari korábbi könyveinek a recenziójából és következményeiből épült, így például arról, hogy hogyan alakul át az identitás, ha algoritmusok egyre jobban ismernek minket, vagy hogy mit jelent a felismerés, hogy a múlt század végén bejósolt, eljön a történelem vége élmény elmarad. Mit jelent a technológia korában az emberi élet végessége, és milyen civilizációs tanulságok lesz kénytelen levonni az emberiség, legalábbis a nyugati kultúra a 21. században… Ezek a tétjei a leckéknek, és a beszélgetés szerint mégis valami optimista kicsengése lesz Harari könyvének. A beszélgetés külön kiemelte, hogy Harari rendkívül könnyen olvasható, és ez nem megy a tudományosság kárára, és hogy tele van a könyv popkulturális utalásokkal, amik érdekes és meglepő felismerésekhez vezetnek.

Aztán elmentem, és megvettem a könyvet. És fellelkesülve elmentem a többi kiadó standjához is, és ott is beszereztem a friss, frissebb megjelenéseket.

Így az Animus kiadónál megvettem Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra című könyvét, majd átmentem szembe a Libri kiadói csoporthoz:

Itt megvásároltam Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik című könyvét, illetve Susan Faludi: Előhívás, Mindent apámról című könyvét, amikről még lesz szó.

covers_509117.jpgMajd megáltam a Scolar standjánál, ahol a Scolar live sorozat legújabb könyvei közül a még hiányzót, Fenyvesi Orsolya: A látvány/Kommentárok meg nem írt versekhez című könyvét, amiről nem igazán tudok többet, de nagyon tetszik a borítója, és biztosan a könyv is nagyszerű, hasonlóan a két másik megjelent kötethez. A három könyvnek egyébként csütörtökön volt a bemutatója a Margó keretein belül, és sajnálom, hogy nem vettem részt rajta.

covers_491122.jpgA másik könyv ennél a kiadónál, ebből a sorozatból a korábban, talán könyvhétre, megjelent Juhász Tibor novelláskötet: a Salgó blues, amiről szintén keveset tudok, de sokan szeretik a közelemben, és hajt a kíváncsiság. A borítója szintén nagyon adja.

És végezetül megérkeztem a könyvvásárlásom harmadik állomására, a Líra csoporthoz, ahol először a nemrég megjelent, Géczi János, Csányi Vilmos interjúkötetet, élettörténet konstrukciót, az Őszi kéket amiben Géczi János kérdezi Csányi Vilmost írót, biológust, etológust, humánetológust. Most ezt olvasom, eddig rendkívül inteligens kötetnek tűnik, és azt hiszem ezt a szintet végig tartani fogja.

Majd levettem a polcról Szvoren Edina: Verseim című novelláskötetét, ami szintén idén, talán szintén könyvhétre jelent meg, és a Pertut, az írónő korábbi novelláskötetét, amiből eddig csak könyvtárit olvastam. Aztán egy polccal lejebb levettem Szálinger Balázs 361° című verseskötetét, ami a korábbi, 360° című kötetének a folytatása, és ha már a köteteknél járt a kezem, megvettem Rakovszky Zsuzsa: Történések című könyvét (Az írónő VS című regényéről itt írtam.), majd a sorból még visszaszaladtam Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni című könyvéért, amiről szintén lesz még szó. :)

Akinek elege van a vásárlásaimból, mint ahogy nekem volt már ekkor, ne nyúljon már a nyugtatóiért, most már csak egy könyvet veszek, azt is csak vasárnap.

Ezután, mivel a következő program még sokáig kezdődött, gondoltam beülök Cathrine Millet írónő beszélgetésére. Az írónő hírhedt a Cathrine M. szexuális élete című könyvéről, de most a felolvasott részletekből ítélve egy másként komolyabb, de ugyanannyira meredek témájú Mesés gyerekkor című regényét mutatta be. A beszélgetést a rendkívül fantasztikusan és inteligensen kérdező Winkler Nóra vezetett, aki megfogható, de irodalmi, és még elegáns, de bulváros kérdésekkel is készült. És a beszélgetésről nagyjából ennyit tudok elmondani. Mivel tudtam, hogy késve ülök be a beszélgetésre, gyorsan leállítottam a srácot, aki szegény csak a tolmácsképet szerette volna rám sózni, arra az esetre, ha nem tudnék franciául, mint ahogy nem is tudok, és elég arculatvesztő lett volna visszamenni, ráadásul az utolsó sorból. A tanulságokat mindenki vonja le, mert van mit. Meg okos ember mások hibáiból tanul, tudjátok.

A fesztivál pénteki záróprogramja egy Pion & the unicors koncert volt, ami gyakorlatilag egy még nem teljesen létező, slam, spoken word, rap formáció, és ez volt a harmadik vagy negyedik koncertjük. A happening végül is több volt, mint mondjuk egy Pion István szerzői est, de igazán koncertélménynek sem mondanám. Egyrészt a jól ismert slam poetry szabályai vezették fel az estét, szomorúbb, vidámabb, komolyabb, könnyebb szövegekkel, és azokat összekötő történetekkel, közönséglelkesítéssel, majd Pion teamslamtársával Csider István Zoltánnal már igazán rap-esebb zenei formáció született. Érdekes volt, hogy Pion az előadás nagy részében ült egy széken, ami maga, mármint a szék maga, de igazából ez az ülős formáció is, valami múltszázadibb, könnyebb külsőségként hatott. És Pion mesélt, néha rímmelt, néha megírta előre, és néha csak úgy átkötésként. Most nagyon izgalmas volt, és néhol még érződött volna a férc, ha nagyon erősen végighúztuk volna az ujjunkat, de nagyon jó dolog volt születőben, és Pion tudott erős pillanatokat teremteni, a várakozásaim ezzel beteljesültek.

És, ahogy az obi-ugor mesék mondják: Este lett és reggel lett.

Szombaton elég korán, 10 órakor elkezdődött a Margó, de én csak 15:30 után találtam olyan programot, ami nagyon érdekelt. Viszont elkezdtem volna jegyzeteket írni a fesztiválról (nem írtam), de rájöttem, hogy nem hoztam semmit a telefonomon kívül, így egy reggeli után, délben, felkerekedtem, hogy bebuszozzak a belvárosba, és felleljem a hosszúhétvége szombatján az első legközelebbi papírboltot. De bár ilyen könnyen ment volna. Szereztem füzetet végül, de útközben a Gozsdu udvarban találtam magam (Király utca-Dob utca). Itt egy nagy kézműves vásár volt, amit meg kellett néznem, mert nem láttam még ilyet nyilván, de vettem végül 5-6 egész jó, és 4-5 tűrhető kitűzőt, és hát eléggé szeretem a kitűzőket, ahogy ezt például ez a hangulatos kép bizonyítja:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szilveszter Veszprémi (@v.sziszii) által megosztott bejegyzés,

Aztán sétáltam és gyönyörködtem a Madách téren, aminek imádom a nagy U alakú épületét, és mindig meg kell néznem, mert rendkívül gyönyörű. Majd átsétáltam a Deák tér, Erzsébet tér közé, ahol megnéztem egy kis konténerkiállítást a #CAPA105-öt, ami Robert Capa lényegretörő ismertetése, de sajnos csak vasárnapig volt megtekinthető. Néhány képet persze csináltam instagramra, nézzétek:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

"Új név alatt dolgozom. Robert Capának hívnak és így majd lehetne mondani, újra születtem (ezúttal nem fájt senkinek)." #CAPA105

Szilveszter Veszprémi (@v.sziszii) által megosztott bejegyzés,

au.jpgEzt követően hazamentem, kisföldalattival, és egy, másfél óra pihenés után elindultam, hogy odaérjek Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni című könyvének bemutatójára. A könyvet Szilágyi Zsófiával mutatta be, aki egy fantasztikusan okos, de rendkívül közérthető modern magyar irodalom kutató, aki jól használja az iróniát, ügyesen kérdez bele a dolgok közepébe, és egyébként tanított egy fél évig, amit nagyon szerettem. A könyvbemutató egészen érdekes volt. A könyv tétje, hogy Neszlár Sándor lefutott 1000 km-e mellé állít valamiféle irodalmi teljesítményt, ami végül 1111 kilométer lett és ugyanennyi mondat. Egyrészt érdekes volt maga a konstrukció, hogy futás közben be tud ragadni egy gondolat, Szilágyi rákérdezett vendégszövegekre is, és hogy miért nem lett 1000 mondat végül mégis, miért ragaszkodunk ehhez a referenciához. Neszlár elmesélte, hogy a könyv gondolata abból ált, hogy elkezdett futónaplót írni, elsősorban a kilométerekről és a futás körülményeiről, és ebben látta meg a szerző a regénye lehetőségét. Merthogy ez az 1111 mondat regényként van tálalva, és nem tudom elképzelni, hogy a beszélgetés általam nem látott részében Szilágyi Zsófia erre ne kérdezett volna rá. De nekem mennem kellett Csernára.

covers_501943.jpgCserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Cserna új könyvét a posztban már megemlegetett Németh Gáborral mutatta be, és egy nagyon jó beszélgetés kerekedett belőle. Csak szőr mentén a könyvről, inkább két ember beszélgetett a színpadon, semmint, hogy valódi bemutató lett volna, de ez rendkívül jól ált a programnak. Cserna a Helikonhoz igazolt, ahol újra kiadják az életművét, erről is beszélt, beszélgettek arról, hogy két féle író van, az egyik, aki az életről ír, a másik, aki arról, hogy okos, és hogy Cserna igyekszik okosan írni az életről, és ebben a könyvben változó nézőpontokból igyekszik végigírni a történelmet. És persze szó esett Martinovics Ignácról, aki felkelt az osztrák ház ellen, majd beárulta magukat, és valóban a fejével játszott.

covers_509755.jpgEzután kiültem olvasni a vásártér színpadhoz, amit konkrétan lépcsőként kell elképzelni, és ott maradtam a következő beszélgetésen, amiben az új magyar női antológia, a „És boldogan éltek?” című meseátiratokat tartalmazó könyv volt a beszélgetés tárgya. Ott Anna kérdező elsősorban az ott helyet foglaló írók, Berg Judit, Ugor Zsolna, Rakovszky Zsuzsa és a szerkesztő meseélményeiről, és arról, hogy milyen lehetőségek vannak, az általában passzívnak beállított hercegnőknek, és milyen női szerepek vannak a hercegnőkön túl. A kedvenc megoldásom a könyvből talán Berg Judit Hófehérke újraírása, ahol azt boncolgatja, hogy a herceg miért szeretett bele egy halott lányba, és hogy ez fetisizálódik a kapcsolatukban később is, de az Óz megoldása is érdekes (ezt Halász Rita munkája, aki a közönségben foglal helyet), amiben felveti, hogy Dorothy hogyan érezheti magát jól, úgy, hogy ismeri a színes világot, illetve Kemény Zsófi a Hókirálynő gyerekszereplőit emelte a folytatása tárgyává. Az ő olvasatában, meg egyébként az enyémben is, ez egy megcsalás történet, és a novellája tárgya az volt, lehetséges-e folytatni, mintha mi sem történt volna.

Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant – A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt
Ez az a beszélgetés, amire nem igazán akartam beülni, mert nem érdekel, de valahogy volt kitölteni való időm, és volt ez a program. Stumpf András, elsősorban a beszántott Heti Válasz újságírója, vezette a beszélgetést, így mégis rávettem magam. És jól tettem, mert ebből a beszélgetésből rengeteget tanultam. Arról, hogy a nemi erőszak elmondhatatlan, és hogy ha nem születik belőle gyermek, akkor igazából nyoma sem maradt, a beszélgetés első fele, amin részt vettem, mégis arról szólt, hogy ez olyan dolog, amiről mindenki tudott, és mégsem beszélt erről senki. És ezt a nők elsősorban maguknak érezték, és nem volt kimondva, de ez mérgezte a családi életet, és teszik mindezt generációk óta. És emellett beszéltek még statisztikai számháborúkról és az állapotok különbségeiről, a náci propagandáról, és még sok-sok témáról ennek kapcsán. Sajnálom, hogy nem maradhattam a beszélgetés végéig.

Simon Márton: Rókák esküvője
Simon Marci könyvbemutatója két részre bomlott. Először Valuska László kérdezte öt idézet kapcsán, Japánról, amivel akárhogy igyekszik is, mindig külső nézőpontot fog felvenni, a slam poetry és a kötete párbeszédéről, arról, hogy mit tanult a Polaroidok sikeréből, és arról, mit keres a kötetben a hűtőmágneskészítés. Marcit érdekelte. Ezt követően egy keleties hangzásúbb, elektronikus performansz jött, aminek a magja nyilván a kötet anyaga volt, de iamyankkal igazán különleges zenés könyvbemutatóra sikerült, más nem zenei, audio felvételekkel, és persze Simon Marci is olvasott fel. Ezt követően dedikált, ahol én egy órát álltam sorba (addig olvastam, és kaptam csokit a sorbaállás megkönnyítésére), de megérte, mert rendkívül pozitív volt, mindenkihez volt pár jó szava, és bár valószínűleg elég fáradt volt már, ezt egyáltalán nem éreztük.

És ha már szóba került, valószínűleg az egész rendezvényt a Kinder Schoko-Bons támogatta, amiből valószínűleg minden látogató fogyasztott rendesen, de ráébresztett, hogy a cukorkapapír csörgése nem csak színházban zavaró, és ez vicces volt egy picit mind a három napon.

És este lett és reggel lett, és eljött a Margó utolsó napja.

Vasárnap leginkább nem volt kedvem kikelni az ágyból, így, bár nagyon ráértem volna csavarogni, csak boltban voltam kint a hostel területéről. Egészen délutánig, amikor elindultam, mert hívott a lelkesedés.

covers_505986.jpgA lelkesedésem első tárgya Fehér Boldizsár: Vak Majom című könyve volt, amit már beszereztem a könyvbemutató előtt, és amit kiolvastam hazafelé a vonaton. Egy elég izgalmas könyv, abszurd szituációból próbál valami fontosat mondani az emberiségről, ahogy a könyvbemutatón elhangzott, talán azt, hogy

Az emberiség szabadságra van ítéltetve.

Vagyis hogy döntenünk kell. És ezt egy nagyon passzív szereplőről tudjuk meg, aki a világ legfiatalabb milliárdosából körözött bűnözővé vált, és ezt az egészet egy valamiféle megvilágosodott nézőpontból olvassuk, és nagyon jó könyvecske lett belőle. Sajnos a könyvet nem sikerült dedikáltatnom, mivel akkor kezdődött a dedikálás, amikor Susan Faludi előadása, és Susan Faludi eléggé fontos előadást tartott.

covers_482263.jpgSzóval Susan Faludi egy ameriakai, ám magyar származású, feminista újságíró, akinek 76 évesen írt az apja egy ímélt, miután évekig nem beszéltek, hogy nővé operáltatta magát, és írja meg a történetét. Ez volna a tárgya az Előhívás című regénynek, de erről sokkal többről van szó, ahogy azt a Mindent apámról alcím is sejtetni engedni. Az apja mesél arról a nagypolgári zsidó életről, amit a háború előtt éltek, majd arról, hogy hamis nyilas karszalaggal megmentette a családja életét, de beszéltek az amerikai emigrálásról, az ott történt családalapításról, a családapaként elkövetett hatalmas hibákról, és a hazautazásról, arról, hogy nem adták vissza az elkobzott házakat, és eljutunk egészen napjainkig. De Susan Faludi mesélt még a munkásságáról, arról, hogy az apjával történtek csak mégjobban megerősítették, hogy a gender, azaz a társadalmi nem fluid, folyékony, nem elvágható, és beszélt az Egyesült Államok és a magyar belpolitikai, emberjogi helyzetről is.

Ezután dedikáltatott, és nekem eléggé az első között sikerült sorra kerülnöm. Rendkívül kedves volt, érezte, hogy nem igazán tudok angolul, de áthidalt minden problémát, és emberileg is egy nagyon kellemes élmény maradt meg utána.

Még tartott a Szücsinger, amikor kijöttem a dedikáló szobából, és végül az volt az utolsó program, amin részt vettem. Ez az előadás Szűcs Krisztián, a pár éve feloszlott Heven Street Seven énekese, Szálinger Balázs pedig költő mivoltában volt jelen a produkcióban. Ez elsősorban egy könnyed, vidám, öniróniával teli előadás akart lenni, és a vége, amin ott voltam, ilyen is volt. Az előadás végén dedikáltattam az új verseskötetét Szálinger Balázsnak, és elhúztam enni, majd pakolni, és végül aludni.

Ennyi volt a hétvégém, és én is ennyi lettem volna mára, bár ez nem kevés. Remélem valaki eljutott azért idáig. :) Én hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattinst a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra. Ha kérdésed, megjegyzésed volna, keress komment szekcióban, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió