Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


André Aciman: Találj rám!

2019. november 13. - Szilvió

Sziasztok,

ma az év egyik legvártabb megjelenéséről, a Szólíts a neveden folytatásáról hoztam nektek értékelést, amit sokan már a Margó Irodalmi Fesztivál után is olvashattak, viszont úgy gondoltam, hogy mindenképpen megvárom a hivatalos megjelenést, amin már bőven túl is vagyunk, így ideje belecsapni a lecsóba.

talaljramxdxdxdxd.JPG

Nagyon vártam ezt a könyvet, és rettenetesen féltem is tőle. Azt gondoltam, hogy csak a piaci érdek diktál a Szólíts a neveden mellé egy újabb kötetet. És bár ezzel most is egyetértek, olvasva a könyvet már meg tudtam nyugodni. André Aciman ismeri a Szólíts a neveden lelkét, és egyszerűen továbbírta azt. Három szereplő életét követjük végig, négy fejezeten keresztül, amikben öt-öt évvel kerülünk egyre távolabb a Szólíts a neveden idejétől. A regény szereplőinek dilemmái nagyon hasonlóak a Szólíts a nevedenben olvasottakhoz. A szereplők az első pillanattól kezdve érzik egymás között a kémiát, mégis van valamiféle bizonytalanság, kerülgetés bennük.

A szerelem az egész regény alapmotívuma vagy alapkérdése lesz. A tiszta szerelem, amiben együtt tudunk úgy önmagunk lenni valakivel, mint sosem. Az a szerelem, amelyik egyértelmű. Ami a legkézenfekvőbb, legmagátólértetődőbb dolog a világon. Amikor úgy érezzük, hogy nem éltünk korábban. És ez nagyon áthatja az egész regényt. Nem csak ír a szerelemről, hanem nagyon gyakran beszélgetnek és gondolkodnak róla, és ez mégsem válik giccsé, csak szép. És ezt nagyon szeretem a Szólíts a neveden univerzumban, akár a könyvekről, akár a filmekről van szó.

A négy fejezet címeit zenei terminusok adják. Az első fejezet Tempo címmel az édesapa. Samuel történetét írja le. Öt évvel a Szólíts a neveden után Rómába utazik egy felolvasásra és az ott élő fiához, már elvált férfiként. Amikor Elio kirepült rájöttek a feleségével, hogy ők tulajdonképpen barátok, és nem tudnak mihez kezdeni egymással. Az anya már új kapcsolatban él, és a vonatúton Samuel is találkozik valakivel. A nála sokkal fiatalabb, szomorúnak látszó Mirandával.

A kötet leghosszabb fejezete ez, és ez nem is véletlen. Nagyon fontos a történetben Samuelnek az Elioval és Mirandának az apjával való kapcsolata, mert ezen át őrlődő apákat látunk, akiknek alapvetően jó kapcsolatuk van a gyermekükkel, de félnek, hogy a terhükre vannak. Miranda esetében ez már realizálódott is, úgy érzi a mostani kapcsolata már csak valami helyett van, és hiányt mutatja, még akkor is, ha külső szemmel egy vidám apa lánya kapcsolatot látunk.

És emellett nagyon hasonló helyzetben látjuk Samuelt, mint amiben Eliot láttuk korábban. Csodál valakit, gyermeki lelkesedéssel. Mindenben jeleket keres, és tele van bizonytalanságokkal. Mint az ember, aki először érez szerelmet. Nem hisz abban, hogy valósággá válhat az, amit annyira remél, és nem tagadja el a testi vágyat sem. Tudja, hogy szerelmes, de nem gondolja magáról, hogy a szerelem tárgya lehet. Nagyon gyakran beszél arról Miranda, hogy mostantól ketten vannak, ketten akik az első pillanattól kezdve ismerik egymást, és Samuel lassan, bizonytalanul helyezkedik ebbe a helyzetbe bele, de kényelmesnek találja.

És ez leginkább az a szerelem, amit mi el akarunk képzelni. Nagyon filmszerű, de lassú, még akkor is, minden néhány óra leforgása alatt történik. Két magányos ember megismerkedik egy vonaton, és egymás magányában felismerik saját magukat. Nagyon hasonló Miranda és Samuel személyisége, gyakran el is hangzik, hogy tudom, mert ismerlek. És ebben jó hátradőlni, még akkor is, ha Aciman itt még egy picit elfészkelődött. A fejezet nagyon hozza az apa megszokott bölcsességét és a fiatalos áradó érzelmeket, de nekem elfáradt az utolsó 20 oldallal, egy feszesebbre húzás itt jól tudott volna esni.

 A második fejezetben Elio ismerkedik meg egy nála idősebb arisztokrata férfivel, Michellel. Elio továbbra is ugyanolyan esetlen és zavart, mint ahogy korábban megszerettük, de már sokat tanult az apja bölcsességéből és emberiességéből. Ebben a kapcsolatban a szerelem leginkább úgy néz ki, mint valaki által megtalálni a lelkünket, amiről nem is gondoltuk, hogy elveszhet. A jelen időben a két szereplő nyomoz Michel apjának egy régi titka felől, amiben a történelem felé tekintenek a szereplők és egy régi melegszerelem lehetséges története tűnik fel előttünk, amiben ismét Előkerül Elio zsidósága is. Nagyon jót tesz a regénynek, hogy sokat beszélgetnek akár ennek kapcsán is az életükről, így megtudjuk, mi is történt Elioval az elmúlt tíz évben, és hogy hogyan gondol vissza az Oliverrel való kapcsolatára.

Ugyanakkor ezek a történetmesélések gyakran érezhetően nekünk szólnak, és kiugranak a regény teréből. Nádasdy Ádám egyszer azt a példát hozta, hogy "Hogy van édesapánk, az öreg gyógyszerész?", és nyilván ez egy paródiamondat, de több hasonló gesztussal találkozunk a fejezetben. Van, hogy érezhetően kötni akar a Szólíts a nevedenben történtekhez, vagy megmagyarázni az azóta történt változást, de például Elio nem megáll és elgondolkozik a szobor mellett, hanem mesél nekünk arról, hogy milyen a viszonya ahhoz a szoborhoz Rómában. És ez mindig furcsa, mert amúgy meg nem direkt az elbeszélés ennyire. És ez tudott zavaró lenni, mert nagyon intim közegben is járunk így.

A harmadik fejezetben Olivert látjuk, aki épp befejezi vendégprofesszorként való munkáját egy egyetemen, és búcsúbulit tartanak a bedobozolt lakásban. Az erkélyen Paul, egy kollégája és Erica, egy jógatársa beszélgetnek, és Oliver szerelmes tudna lenni beléjük, és otthonra találna köztük. Bár ők eddig nem találkoztak soha sem, szinte végig egymással beszélgetnek, szóval lehet valami a kémia kérdésben. Oliver rájön mellettük állva, hogy szerelmes akar lenni, és nem kompromisszumokat akar hozni.

Az egész regény fő üzenete, hogy mi bánjuk meg azt, ha úgy döntünk, szerelem nélkül élünk, és mégis nagyon könnyen dönthetünk úgy. Ezeknek a szereplőknek el kell számolniuk minden nap a lelkükben lévő hiányérzettel, egészen addig, amíg ezt be nem töltik. A negyedik fejezet a korábbi háromból következik, ezért nem mesélhetek róla többet, csakhogy tovább építi az univerzum lelkét. Ezek a férfiak érzékenyek, filozofikusak, érzők, követnek el hibákat, és nagyon tudnak szeretni. Ez teszi nagyon érvényessé és működővé az egész szöveget.

Kedvenc részem: Szóval két idézetet írtam ki a moly.hu-n a Szólíts a nevedenből. Az egyik az apa beszéde, a másik pedig ez:

Azt hittem, értem, miért esküszik mindenki a Sant’Eustachio kávéjára, vagy talán csak szerettem volna azt hinni, hogy értem, noha biztos nem voltam benne. Még azt sem tudtam biztosan, ízlik-e valójában. talán mások sem, de nem akartak kilógni a sorból, így lelkesen hangoztatták, hogy nem élhetnek a Sant’Eustachio kávéja nélkül.

És benne van ez a Találj rám!-ban. A kávézó Samuel és Elio kedvence lesz, és Elio egyszer csak azért szakított egy lánnyal, mert nem tartotta különlegesnek ott a kávét. És a Sant’Eustachio kávézó egyébként is nagyon különleges hely lesz Elio számára, mert itt ismerkedik meg azzal a városi értelmiségi polgári léttel, ami annyira Rómába vonzotta. És én ezt nagyon-nagyon-nagyon szerettem. :)

Végezetül nem tudom kinek lehet a Szólíts a neveden folytatását ajánlani. Azt hiszem a legtöbben, akik már olvasták a Szólíts a nevedent úgyis elolvassák ezt. Talán azoknak ajánlom itt a végén különösen, akik hozzám hasonlóan féltek, hogy nem lesz jó. Nos, nekik azt üzenem, hogy de, jó lett, olvassák bátran!

André Aciman: Találj rám!
Atheneaum, 2019
296 oldal
Így olvastam: 3 nap alatt. Az első fejezetet két hosszabb ülésben, mert lefárasztott, a vége pedig már sodort és vitt és működött.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran nyomot a komment szekcióban, ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél a következőkről sem lemaradni kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less br bátran instagramra.

A következő bejegyzésig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Alternatív fülszöveg: André Aciman: Találj rám!

2019. november 12. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy nagyon várt könyvnek az értékelését harangozom be ezzel a bejegyzéssel. Már másfél hónapja jönnek az alternatív fülszöveg bejegyzések a blogon, amikben röviden írok, főleg ajánló jelleggel. Most a Találj rám!-ról:

s4.jpgAndré Aciman a Szólíts a nevedenben már egyszer megmutatta, hogy milyen magától értetődő szerelmesnek lenni. A Találj rám!-ban a Szólíts a neveden szereplői éveket, évtizedeket öregedtek, de még mindig akad tanulni és megélni valójuk.

Samuel egy vonatúton Firenze és Róma között találkozik egy fiatal lánnyal, akivel nagyon hasonlít a magányuk. Elio Párizsban tanít népszerű zongoristaként, és egy kis templomi koncerten találkozik valakivel, aki talán betöltheti az Oliver utáni űrt. Oliver költözés előtt áll, és a búcsúpartin rájön, hogy szerelmes akar lenni, és mert csak elvesztegeti a napjait enélkül.

A három szereplő története a talán elpazarolt és visszahozhatatlan közös múltban és a filozofikus, tépődő, saját érzéseit mégsem tisztán látó gondolatokban forr össze. Olyan szereplők ők, akiknek közük van egymáshoz évtizedekkel később is. Mert a szerelem ilyen. Szép. És André Aciman megírta. Ismét.

Hamarosan érkezik róla az értékelés!

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress bátran facebookon. 

A következő bejegyzésig pedig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

André Aciman: Szólíts a neveden

2018. február 05. - Szilvió

 Sziasztok,

ma egy magyarul az Athenaeumnál frissen megjelent könyvet hoztam. Egy '80-as évek beli olasz Riviérán játszódó szerelmes regényt, aminek adaptációja idén a legjobb film kategóriában Oscar-díj jelölt. :)

szolits_a_neveden.JPG

André Aciman egy csodálatos szerelmet mutat egy olasz fiú, a 17 éves Elio, és a hozzájuk érkező amerikai nyaralóvendég, a 24 éves Oliver között Elio későbbi, szubjektív elbeszélői nézőpontjából. A fülszöveg azt ígéri, hogy ez a kapcsolat a valaha volt legteljesebb egység két ember között, és talán igaza is van. Az olasz Riviérát legalábbis még sosem láttuk olyan szépnek, mint a cselekmény idejét adó hetek során, a nyolcvanas években.

Elio saját maga vall a szerelemről, a kapcsolatukról, arról a pontról, amikor érezte, hogy Oliverben lesz valami különleges (és majd egy korábbiról, amikor már korábban érezte, hogy Oliverben lesz valami különleges), a pillanatról, amikor megértette a saját vágyát, vonzódását, nem tudatos tetteit és törekvéseit. És rajta keresztül végig mi is a kapcsolatban vagyunk a tájjal, a gondolatokkal, Oliverrel. Érdekes, hogy bár Olivertől függetlenül meséli a történetet, és Oliver első szám harmadik személyben jelenik meg, néha mégis kisóhajt az elbeszélés, és Oliverhez intéz néhány mondatot. Mint amikor magunkban beszélünk valakiről, aki szélsőséges érzelmeket vált ki belőlünk. Szerettem. :)

A kezdeti Oliver kép egy amerikai macsó karakter lehetne, de az első pillanattól több. Vele kezdődik a regény. Egy mondatával, amiből a folyamatosan gondolkodó Elio következtetéseket von le, és vele együtt hitelesnek és elfogadhatónak érezzük a férfiról való gondolatait. Oliver ebben a képben szemfüles emberismerő, aki reálisan lát, és akinek az elismeréséért érdemes küzdeni.

Elio egy szenvedélyes kamaszos srác, aki inkább megbújik mégis. Értelmiségi család áll mögötte, a nyaralójukat szolgálók gondozzák, nyárra és karácsonyra ki tudnak költözni a Riviérára, és olvas, rengeteget, életszagú filozofikus gondolatai vannak, tudja, hogy merről kell nézni egy verset, tudja, hol festett Monet, és hogy hol veszett a habokba Shelley, zenei átiratokat készít, ahogy egy zeneszerző hogyan írná meg másik zeneszerző munkáját, magát mégsem tartja sokra, senkinek, taknyos gyereknek érzi magát. Tisztában van a saját férfiakhoz is fűződő vágyaival, de nem gondolta, hogy valaha kiélhetné, és nem is igazán vágyott rá, hogy megélje.

Elio mindenről gondolkozik, minden alapján feltételez, és erről hoztam egy szuper idézetet, olyan igazi felnevetőset, és az emberi elme kreativitásán megdöbbenőset:

Olivernek négy különböző személyisége van attól függően, milyen színű fürdőnadrágot vesz fel. Azáltal, hogy tudtam, mikor mire számíthatok, sikerült némi előnyhöz jutnom. Piros: merész, öntörvényű, rendkívül felnőttes, mogorva, már-már nyers – a legjobb elkerülni. Sárga: élénk, vidám, -tréfás, de tüskés is egyben – nem érdemes túl közel kerülni hozzá, bármelyik pillanatban pirosra válthat. Zöld, a legritkább: alkalmazkodó, tanulékony, beszédes, jókedvű – miért nem lehet mindig ilyen? Kék: amikor azon a délutánon az erkélyről a szobámba lépett, amikor megmasszírozta a vállam, amikor felvette és mellém rakta a poharat.

És igazából minden egy, kettő, vagy a közös gondolati síkon történik. A könyv egy jelentős része a kettejük közti hallgatásról ír, amik a fiatal tapasztalatlan, első szerelem kedves kis botlásai, butaságai élénkítenek fel, amitől őszinte és igazi lesz az egész. És a közös világban, gondolati síkban nem kell beszélni, lehet érezni egymást, sokkal jobban, mint amennyire kifejezhető volna.

Elmosolyodtam, nem annyira a javaslaton, mint inkább magán a húzáson. Azonnal elkapta a mosolyomat. Sőt vissza is mosolygott, szinte önmagán gúnyolódva, hiszen tudta, ha elárulja, hogy tudja, lelepleztem, az felér egy beismerő vallomással, de még ennél is roszszabbul jönne ki a dologból, ha az egész trükkjét letagadná, amikor pedig az ő számára is világos, hogy átlátok rajta. Mosolygott tehát, ezzel mutatva, tudja, rajtakapták, de van elég sportszerű ahhoz, hogy ezt ne tagadja, és mindezek után is szívesen menjen velem moziba. Teljesen felvillanyozódtam.

És ilyen az egész könyv stílusa. Hosszú, de gyorsan olvasható mondatok, amilyennek az olasz mamák mondatait képzeljük, gyakran ír olasz mondatrészeket, főleg indulatszavakat, amiket megismétel fordításban, szintén hangulatkeltő, nagyon, ami könnyen beránt, viszont nehéz volt visszakerülni a szövegbe, ha letettem már egyszer.

Emellett az egész közeg nagyon művelt, maga az írói elbeszélés is, és a karakterek is annak vannak ábrázolva, hisz egy tudós érkezik egy tudós házába, ami a történet alapvető közege, és Elio is nagyon olvasott. Folyamatosak a Dante utalások a könyvbe, és azt állítja az olaszokról is, hogy Dantét, Homéroszt és Vergiliust mindenki olvasott, amit ebből a könyvből nézve én el is tudok hinni.

inferno.gif

Elég jól tálalja a szexualitás témakörét is a könyv abban, hogy nem prűdködik, sőt. Kifejezetten merész és szimbolikus, ahogy egy ilyen művelt könyvhöz illik. Egyszerre emeli fel az együttlétet:

Mintha váratlanul szétoszlott volna közöttünk valami, hogy egy pillanatig eltűnjön a köztünk lévő korkülönbség; két csókolózó férfi voltunk csupán, sőt mintha még ez is elpárolgott volna, lassan úgy éreztem, nem is két férfi vagyunk, csak két élőlény. Tetszett ez a pillanatnyi egyenlőség. Tetszett, hogy egyszerre vagyunk idősebbek és fiatalabbak, ember és ember, férfi és férfi, zsidó és zsidó.

és a következő bekezdésekben, oldalakban tud arról beszélni, hogy fájdalmas, beszél az önutálatról, és arról, hogy átlényegülünk, és valami visszafordíthatatlanul megváltozik az együttlétben. Elio testéből és lelkéből éljük át az aktust követő napot, és nem ideologizálja a helyzetet, amit követendőnek tartok.

dica.gif

A kedvenc részem: Alapvetően nagyon sok olyan mozzanat volt, ahol beleéltem magam a könyvbe, és magával vitt, de az Apa nagyon kedvenc karakterem, így őt szeretném kiemelni, meg talán a kis patrióta pillanatokat Eliótól Shelleyről, Monetról meg a Szent Kelemen Bazilikáról.

Igazából nagyon ajánlom a könyvet mindenkinek, mert nagyon szórakoztató, eltalál valami nagyon emberit, és szexualitásfüggetlent, és mert mind akarunk néhány napot a csodálatos olasz Riviérán, megtalálni ott az igaz szerelmet, és megismerni a legnagyobb egységet. ;)

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Athenaeum kiadónak, hogy elküldte nekem recenzióra ezt a könyvet. Én ennyi lettem volna mára. Hamarosan érkezem a következő tartalommal.

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. :)

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió