Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései és Ava Dellaira: Kedves halottak!

2017. február 27. - Szilvió

Sziasztok,

mint ahogy a címben is olvashatjátok, ebben a posztban két könyvről lesz szó. Két olyan ifjúsági könyvről, amik a molyon a meleg címkét is megkapták, mert egy, illetve két fontos mellékszereplője meleg. És persze, mindkettő ifjúsági könyv, azok közül pedig kiemelkedőek. Két olyan főszereplőről mesélnek, akik most kezdi a középiskolát, és leveleket írnak olyan címzetteknek, akik nem válaszolnak, mert ahogy a Kedves halottak! hátlapján olvashatjuk:

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.

És ezekben a levelekben mindkét regény főszereplője elmond mindent, ami a kis kamasz szívüket bántja. Írnak a félelmükről, hogy nem lesznek barátaik, arról, hogy mégis lettek, a halott rokonukról, az apró, vagy nagyobb stiklijeikről, és arról, hogy lassan megtanulnak élni. Vagy csak egy picit nem menekülni az élet elől.

 

ksfj.jpg

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzési

Már az elején szeretném leszögezni, hogy ez a könyv már akkor a kedvencem volt, amikor még el sem fogadtam magam melegként, tehát (bár alapvetően törekszem a szubjektív hangvételű írásra) itt nagyobb dózisban is elcsöppenhet egy-két imádat csepp.

Szóval: Charlie egy különc srác, aki most kezdi a gimnáziumot, és elkezd levelet írni egy teljesen lényegtelen valakinek, vagy talán épp neked, aki az ő sulijába jártál, ott volt azon a bizonyos bulin, és kikezdhetett volna azzal a lánnyal azon a bizonyos bulin, de nem tette.

Az első leveleiből tudomást szerzünk az eddigi legjobb barátja öngyilkosságáról, és az évekkel korábban meghalt, szeretett Helen néniről, akiről sokat ír Charlie és nagyon kemény történeti síkok nyílnak meg vele kapcsolatban a regény végéig. Megismerkedünk egy fantasztikus irodalomtanárral, aki felhívja Charlie figyelmét arra, hogy nem ír rosszul, próbálja terelgetni, és olvasónaplókat írat vele, amelyek tárgyai mindig a kedvenc könyvei lesznek, mert mindig a legutóbb olvasott könyve a kedvence, amelyet kétszer olvasott el, mert mindig mindent kétszer olvas el.

Megismerjük a családját, akik talán egy picit a klasszikus amerikai szitkom családmodell mintapéldányai, és megismerjük a frissen szerzett barátait, akik mostohatestvérek. Két végzősről, Patrickről és Samről  és az ő baráti körükről beszélünk, akik bevezetik a középiskolai életbe az elveszettnek tűnő Charliet. Sambe Charlie hamar szerelmes lesz, miközben tudja, hogy érdemes távolságot tartania tőle, Patrickkel osztozik nagy közös titkokon, hogy aztán a baráti társaságban legyen kapcsolata, és először csókolják meg úgy igazán, szeretetből, és mindemellett megtanuljon "nem menekülni az élet elől", ami azt hiszem a legfontosabb. 

A meleg téma benne: Patrick, Charlie középsuliban szerzett legjobb barátja meleg, akiben egy laza, velem hasonlóan gondolkodó, "nem fogok szégyenkezni a szexuális irányultságom miatt" srácot ismerhetünk meg, aki kapcsolatba kerül a focicsapat egyik tagjával, és a kettejük megismerkedéséről és titkos viszonyáról is olvashatunk a levelekben, később megpofozva az egészet egy homofób apával... Semmiképp sem mellékszál.

Kedvenc részem: Az egyik, az a karácsonyi buli, verssel, csókkal, írógéppel, mindennel... a másik pedig az, amikor arról ír, hogy nincsenek határok. Mert néha azt hiszem, hogy érteni vélem.

Ava Dellaira: Kedves halottak!

A leveleket író lány, Laurel szintén most kezdte a középiskolát, azonban egész más a családi háttere. Édesapja és édesanya elváltak, nővére tisztázatlan halála után pedig az édesanyja elutazott, hogy lássa a tengert, és egy éve csak ritka telefonbeszélgetésekben él a gyermeke életében. Laurel hetente költözik nagynénje, és apja lakása között, hogy ne abba a középiskolába keljen járnia, ahová a nővére, May járt.

A levelek címzettjei, egy iskolai feladatot folytatva, halott hírességek, közéleti szereplők, mint például Kurt Cobain, Judy Garland, Elisabeth Bishop, Amelia Earhart, Amy Winehouse vagy Janis Joplin. Az ő életükből húz abszolút kellemes, kifejezetten élvezetes párhuzamot a sajátjával, gyakran beszél az adott emberek életéből kiragadott ismert fordulatok kapcsán a saját életéről, vagy megmutatta, miben motiválták őt az adott hősök.

Ebből a szituációból indul a regény, és nem is tudok sokkal többet hozzáfűzni. A lány karaktere elég jellemtelen marad a könyv végéig, bár vannak nagyon szerethető pillanatai, de leginkább a May iránti rajongása viseli a nagy fókuszt. A zenei ízlését abszolút a nővére kamaszévei határozzák meg, és az eddig kiforratlan személyiségét is, amelyről nem tudom eldönteni, hogy frappáns írói húzás, amivel a kamasz lét önmagáról való gondolkodásának bizonytalanságát hivatott bemutatni, vagy csak borzasztóan unalmasan sikerült. Ezt mindenki döntse el maga. Viszont a könyv végén világosabban látunk May halála körül, és kap valami mélységet Laurel, ami abszolút nem magyarázza meg a korábbi oldalakon olvasható üres jellemet, de kérdéseket vet fel, ami majdnem olyan fontos.

Charliehoz hasonlón ő is barátokat szerez, ő is átél nagyobb, és zűrösebb dolgokat, akár magában az életben akár a párkapcsolatában, az év végére pedig ő is megtanul "nem menekülni az élet elől", ami az ő esetében a néma, May emlékébe bújástól való megszabadulást jelenti.

Alapvetően nem gondolom rossz könyvnek, és tekintve, hogy elsőkönyves, figyelni fogom az író munkáit. Maga a levél halott emberekhez nagyon izgalmas téma, és sajnálom, hogy itt-ott elcsúszott, de egy könnyű, akár vizsgaidőszak előtti vagy utáni el/lelazító olvasmánynak érdemes előszedni.

A meleg téma: Két lány Laurel baráti köréből szerelmesek egymásba, de közülük az egyik küzd a saját elfogadásával, majd a családjával. Alapvetően az író azt hiszem csak May karakterét dolgozta ki részleteiben, így a lányok sem jellemhősök. A történet általuk a szerelem nehézségeiről beszél és a nehezen megtett apró romantikus gesztusokról, amelyek ugyan tovább érzékeltetni szolgálnak, de a meleg téma  nagy hangsúlyát mégis az egyik barátnő, Hannah megrendítő és valóságos családi háttere kapja.

Kedvenc részem: Ebben is egy parti, ezúttal az újévi, és abból is ez:

Oké, az én terveim a következők - mondta Hannah. - Mert nekem több is van. - Olvasni kezdte. - Nagyi legyen jobban. Ne legyenek hosszabbak az árnyékok. Hagyják abba a dühöngést az emberek. Lehessen nyugodtan szeretni bármiféle szerelemmel. Legyek olyan bátor, hogy egy nap kiállok magamért.

---------------------------

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom... Vagy ha olvastátok már valamelyik regényt, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig pedig ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kis Tibor Noé: Inkognitó

2017. február 19. - Szilvió

Sziasztok,

a második posztomban egy olyan könyvről mesélek, aminek egy másik szexuális kisebbségi lét áll a középpontjában: A transzneműség. A regény arról beszél, hogy az, hogy a születésedkor a férfi nemhez soroltak, még nem jelenti azt, hogy férfi vagy. De ha nem férfi vagy, akkor nő vagy? Merthogy ez tényleg ennyire bipoláris? Ezek között tényleg választanunk kell? Muszáj? Szükségszerű? Ezeket mind megkérdezi Kis Tibor Noé az Inkognitó című regényében.

inkognito1.jpg

Képzelj el egy napot. Egy teljesen unalmas napot, amikor semmi érdekes nem történik. Csak vagy. Mennyire vicces szó ez a vagy. Statikusságot feltételez. Létezést. Biztonságot. Pedig annak, hogy vagyunk, van múltja, ami nem látszik rajtunk, ha kilépünk az utcán. Vagy néha látszik. De biztosan együtt kell élnünk azzal, ami volt. Ez a helyzet a transznemű főszereplővel, akinek jelenén keresztül ismerjük meg a múltját. Vagy hát, lehet ez két szereplő is, akik közös múlton osztoznak? Hiszen két nevük van: Tibor és Noémi. Ez a regény az ő identitását járja körül. Mondhatni a szerzőjét, de persze a szerző nem teljesen azonosítható a főhőssel, de azért az új kiadás kapcsán elmondta, hogy könnyen adta ki a kezéből újra ezt a munkát, mert már túl van az élete azon időszakán, amiből ez a könyv nagyban merít, és túl van az ebben leírtakon. Vagyis, akárcsak a regény főhőse, megtanult élni vele.

Szóval van ez a nap, ami ugyanolyan, mint a többi, és ezen a napon, bizonyos lépéseid felidéznek bizonyos emlékeket. Pillanatokat, amik gyökeresen változtatták meg az életét. A mű elején nagy hangsúlyt kapnak a sminkcuccok, és a ruhák. Túl nagyot, de aztán ír az első parókájáról, az első női ruháiról, az első utakról, ahol a jelen képkockái teljesen új és új értelmet nyernek. Ír a névválasztásról, ami általában nem a mi feladatunk, de most mégis, vagy arról, hogy milyen szituációkban hogyan reagál a szervezetünk (egyetlen negatívum: Arról egy picit sokat is talán.)... És minderről úgy ír, mintha görcsösen leülne melléd, és azt mondaná beszélnünk kell. Ott van mindkettőtökben a nyomás, hogy igen, beszélnünk kell arról, hogy mi van vele, és állati nehéz kávézás áll előttetek, de bármikor felállhatsz, és elmehetsz, ha már túl kényelmetlen, én visszavárlak. De te nem fogod tudni elodázni sem.

...és ebben tud hatni, szeretnéd olvasni a vallomását, mert érdekel, mert különös, és nem tudsz vele azonosulni, mégis annyira őszinték, és hidegek ezek a mondatok. Nem több, és nem kevesebb. Mindennek helye van, és mindennek ideje. Minden üzen. Dalok, életélmények és utak váltják egymást, amelyek végül, és bármennyire regény ez a mű, a lírai énben fut össze...

Kedvenc részem: Sok van, nagyon szeretem, ahogy Noé más műveiben is megragadja a pillanatot. Nagyon képekben leíró karcos nyelve van a regénynek. A kedvenc jelenetem talán a ruhaégetés vagy a szomszéd néninek való előbújás volt. (Utóbbi talán azért, mert már többször hallottam élőben is tőle, vagy talán csak azért mert mókás.)

--------------------------- 

A szerzővel januárban a hvg beszélgetett a könyv tematikájáról is, és a 2016-os Budapest Prideot ő nyitotta meg.

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom... Vagy ha olvastátok már a regényt, vagy mást Noétól, várom a véleményeteket is. :)

A következő posztig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió