Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


David Vann: Akvárium

2018. január 04. - Szilvió

Sziasztok,

a mai értékelésben egy erős könyvet hoztam. Egy olyat, ami érzelmileg nagyon fent és a nagyon lent is megjár. És ez egy tizenkét éves lány nézőpontjából. Egy 12 éves lány nézőpontjából, akit az anyja egyedül nevel, és rajong a halakért. Ha megnő majd, halbiológus szeretne lenni.

akvarium.jpg

Szóval a főszereplő lány, Caitlin iskola után mindig az akváriumba megy, ahol megvárja az édesanyát, aki keményen dolgozik, hogy élhető körülményeket teremtsen maguknak. Caitlin az akváriumban megismerkedik egy idős bácsival, akivel klassz lírai beszélgetéseket folytatnak a halakról, akváriumbeli és természetes élőhelyükön tapasztalható életvitelükről, és érdekes párhuzamokat vetnek az emberi életünkkel. Aztán ez a bácsi egyik napról a másikra felforgatja a két nő életét.

A mű középpontjában azonban a kislány anyja áll. Mellette szerepel a lánya, az udvarlója (aki vércuki karakter) és az öreg ember is. Az ő döntésein, megbocsájtásán, belátásán áll az egész cselekmény. És nem csak ettől terhelt. Caitlin 12 évesen elkezd érdeklődni a nemi élet iránt, de az érdeklődése a lányok felé irányul, az anyja sokat dolgozik, és egyedül neveli a gyermekét, az anyja megtapasztalta az amerikai biztosításos egészségügyi rendszer legnagyobb mélységeit, de szóba kerül a háborús veteránság és a nagy, mély elhallgatások kérdése is, melyek elég nagy spoilerek lennének kifejtve.

A fülszövegben van egy idézet az anyáról, ami jól összefoglalja mindezt:

Anyám a legjobb ember a világon, a legnagylelkűbb, a legerősebb, de ez volt az ő száraz évszaka, most jobban hasonlított viharhoz, mint emberhez, még inkább szélfútta porhoz, keringett forrás és kiterjedés nélkül, és én tudtam, jobban teszem, ha elbújok.

Iszonytató, őszinte, de ugyanakkor valószínűtlen tündérmese ez olyan karakterrel, aki megjárja a szélsőségeket. Az anya tündérmeséje a Hamupüpőke, amelyben a herceg megerőszakolja a lányt, és ez az egész cipős dolog csak kompenzáció, és mese az unokáknak. A fő történetszál középpontjában az áll, hogy generációk, hogyan csonkítják meg egymás sorsát, és hogy hogyan rendeződhet mindez megkésve? Van-e erre lehetőség?
Hogy ezek mennyire megválaszolhatatlan kérdések, azt Caitlin is belátja, amikor évek múlva elmeséli a történetét, mert ilyen kérdésekre csak hosszú idő után lehet egyáltalán válaszolni.

Ami nem tetszett annyira: A borító nagyon szép, és klassz, de mondjuk egy ilyen borító könyvet simán odaadnék, vagy levenne a tíz éves unokahúgom a polcról, miközben biztosan nem adnám neki oda. Még.

Pedig van a könyvben valami rettenetesen groteszk és életszerűtlen, de magát olvastató báj, talán pont a halmozott kisebbségi elbeszélő miatt, talán mert az élet ilyen, vagy talán, mert ilyen csak a könyvekben van.

De eljön az idő, amikor ezt odaadnám az unokahúgomnak, mert végülis mindennek eljön az ideje, és mindenkinek megvan a maga története. Erre a két dologra biztosan megtanít ez a könyv, és ezek remek és fontos dolgok. :)

Ennyi lettem volna mára. Ha olvastad már a könyvet, vagy kérdésed volna, írd meg nyugodtan, ha nem szeretnél lemaradni a következő tartalmakról, kövess be a jobb felső sarokba kattintva, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig arra vagy kíváncsi, hogy ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Év végi hajrában kihívás

2017. december 01. - Szilvió

Sziasztok,

OlvaZsófi a booktube-ról kihívott az Évvége tag-re, és egyébként is terveztem hasonló bejegyzést, hiszen könyörtelenül ráfordultunk az év végi hajrára, amiben nálam a némi vizsgaidőszakkal elegyedett alaphangulat önmagában megérne egy misét.. :) A bejegyzést ennek a keretében kell majd értelmezni. :D

evvege7.JPG

1.) Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?

Allan Hullinghirst: Más apától
jó könyv, csak október elején szinte véletlenül félbe maradt. :) Idén szeretném befejezni, méghozzá a karácsony körüli blogszünetben. Szóval idei olvasás lesz, de jövőre jön bejegyzés róla. :)

Viszont biztosan idei bejegyzés lesz: Novák Andor: Szegregált pokol című könyve, és Timoty Kurektől a Kereszt a szekrényben. Őket olvasom most felváltva aszerint, hogy melyik van nálam. ;)

2. Van úgy nevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?

Ritkán olvasok kétszer, de a Zabhegyező egy ilyen nekem, ami sok mindent megvalósít amit szeretnék (egy picit aktuálisan meg is lépnék a suliból, mondtam már, hogy ráfordulok a vizsgaidőszakra? :D), és szerintem igenis jó a fordítás, és tök újrakezdés és ünnepek érzésem van tőle. :D A másik ilyen (és ezt a Libri eltalálta nagyon) az Oscar Wilde mesék, amik mindig elhitetik velem, hogy érdemes jónak lenni, és van szeretet a világban, és közben könny fakasztó és gyönyörű. :) Szóval igen, megvan már két példányban, mert a Helikon zsebkönyv mellé kellett ez a díszkiadás. Kellett. :D

3. Milyen új megjelenést vársz még?

Igazából nagyon nagyon várom és a körmömet lerágom, és előrendelve várom már nagyon és idén megjelenő könyv nincs a piacon, de kíváncsi vagyok, és jövőre (legkésőbb könyvfesztiválon) biztosan beszerzésre kerülnek:

Hayden Moore: Csendkirály
Csalok, mert a héten jelent meg, de nem akarom most beszerezni, mert túl sok akció volt mindenhol, és most nem veszek könyvet direkt. NEM! De Hayden Moore első önállóan megjelent regényéről van szó, meleg, erotikus, szuper a borítója, és a Nem játék óta kíváncsian várom, mit fog csinálni egy teljes regény terjedelemben.

A másik két könyv nem LMBT, de a címük alapján érteni fogjátok, hogy miért izgatnak annyira:

Michelle Cuevas: Egy képzeletbeli barát kalandjai

L.J. Wesley: Egy űrállomás-takarítónő naplója

4. Mi az a három könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?

Igazából négy ilyen van még, de ismerem a korlátaimat: egy, ami azon barátnőmnek a kedvence, akivel végig messengeren beszélgettem, miközben a blog született, és nagyon kíváncsi vagyok rá, egy ami könyvtári, és még egy, ami friss, Magvetős könyv, Margóra jött ki, és nagyon jó a fülszövege meg a borítója, és Egy, ami frissen érkezett, bár a könyvfesztiválra jelent meg: kortárs, szépirodalom, és érdekel, szóval ugorni fogja a TBR-t, bár most Iskola a határont kell olvasni, és azután szerintem rögtön jön. :)

David Vann: Akvárium, Rácz-Stefán Tibor: Túl szép, Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia, Szerényi Szabolcs: Éhség

evv1.jpg

5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?

Nos, ezt két részre szeretném bontani: Az év olvasása címre, és az év megjelenése címre.

  • Az év olvasása díjat elviszi a Soha nincs vége, amit mindenkinek el kellene olvasni. Ha találok ennél jobbat, arról biztosan beszámolok. ;)
  • Az év megjelenése és olvasása díjat versesköteteknek adnám, de mivel nem tudnék választani, hiszen rengeteg szuper kötet zúdult idén a könyvpiacra, és ez amúgy is egy LMBT olvasós blog, ezért, és mert szuper könyv, eddig A magány kútjának adnám, de a fenti négyből kettő friss megjelenés, éppen ezért messze nem érzem még ezt lejátszva. :D

6. El kezdted-e már a jövő évi tervezést?

Igen, de mivel elég random módon választom ki, hogy mit olvasok, ezért főleg listáim vannak, amiken nagyon elől szerepelnek

Szépirodalom: Tompa Andrea Omerta, Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach, Jeanette Winterson Szenvedély, Jeanette Winterson: Az időszakadék, Vida Gábor: Ahol az ő lelke freegreatpicture_com-23209-color-books.jpg

LMBT témában: oldalt látható a TBR-om a beszerzés és olvasás alatt fülben, de a kedvetekért bevágom ide gyorsan:

És szeretném könyvfesztiválra a tavalyi könyvfesztiválos szerzeményeket kiolvasni, így Rut Oslah: Minden ami szép és Julie Buxbaum: Három dolgot mondj című könyve. 

Szóval vannak nagy terveim, majd kiderül mi valósul meg belőle, de már tarthatnánk ott. ;)

És végezetül szeretném kihívni a szociális médiában példaértékűen jelenlevő Missreaderst, Esztert az Egy könyvfüggő vallomásaitól, aki szerintem a legfelkészültebb könyves blogger, és biztosan remekül fogja megválaszolni a kérdéseket, és végül a HaBár, a könyves kocsma kezelőjét, Rétát, szintén azért, mert imádom amit csinál. ;) Kíváncsian várlak titeket. :)

Nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok a bejegyzésben, ha nem szeretnétek lemaradni a következő bejegyzésekről, iratkozzatok fel a jobb felső sarokban, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ahol most egy új sorozat fut az adventben #ugyanazaszeretet címmel, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagrammon. ;)

És ami a legfontosabb, a következő posztig se feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió