Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas


Mészáros Dorka: Én vagy senki

2018. augusztus 09. - Szilvió

Sziasztok,

a mai posztban egy nagyon izgalmasnak tűnő könyvről fogok beszélni. Egy ifjúsági krimiről, aminek az első oldalain máris hárman meghalnak, és egy valaki elmegyógyintézetbe kerül. Egy ifjúsági krimiről, amit egy kriminológia szakos hallgató írt, aki rajong a krimiért. És valahogy mégsem állt össze az egész.

en_vagy_senki.JPG

Egy korábbi könyvvel kapcsolatban már voltam úgy, hogy nem tudtam, hogy írjak-e róla, mert nagyon kevés jót tudok róla mondani. Ennél a könyvnél a nagyon kevés jó egyike, hogy ifjúságinak akár jó is lehetne a szereplőgárdája. Olyan fontos témákat említ, mint a szexuális kihasználás, az alkoholizmus, a magány vagy a melegség, és érdekesek voltak a karakterek, akikkel a könyv érdekesnek tűnő története dolgozik.

Bár nem szoktam bemásolni, álljon itt most a fülszöveg, ami követi a könyv cselekvéseit és felvetéseit, sőt azokat elég tömören rögzíti, és ami alapján egy jó történetre számítottam.

2014 nyarán tizenegy kamasz titokzatos üzenetet kap, amelyben ennyi áll: 7-11. Eleinte csak zaklatásnak vélik a dolgot, július tizenegyedikén azonban valaki megpróbálja megmérgezni őket: hárman meghalnak, egyikük zárt osztályra kerül. Heten maradnak.
Pont egy évvel később ismét megindulnak az üzenetek: 7-11. Az életben maradt négy fiú és három lány úgy dönt, saját kezébe veszi a nyomozást, hogy kiderüljön, ki vadászik rájuk.
A hét kamasznak meg kell tanulnia elfogadni egymást, és feldolgozni a fájdalmas múltat, hogy a rejtélyes gyilkos nyomára bukkanjanak, mielőtt túl késő lesz. Mert az idő egyre fogy: kevesebb mint egy hónapjuk maradt…

És nagyjából ez is történik a könyvben. Magyar helyszíneken, magyar szereplőkkel. Elmondásra magyar kisvárossal, hiszen a település nevét nem tudjuk meg, és bemondásra magyar szereplőkkel, akik bármelyik kamu amerikai iskolából előléphetett volna.

A könyv fő állítása, hogy a 2014-es partin Zénó, a laza zenész, Aliz,a népszerű táncos, Burni, a bulifelelős izompacsirta, Nóri, a vad gót, Erik, a magának való kocka, Meli, a visszahúzódó orvospacsirta, Gergő, a tökéletes szívtipró, és még négy barátjuk együtt mulat.

maxresdefault.jpg

Egyrészt ezeket a szerepeket kivétel nélkül ismerjük, amivel nincs is baj, hiszen az ifjúsági zsánerében ez tök nem probléma, de ezek az emberek sosem kerülnének össze, és ezt a könyv is jól tudja, hiszen bonyolult szociális hálót ír hozzá, ami minimum nem olvasóbarát, sőt, szinte követhetetlen, ráadásul sokan sokféle iskolába és közösségbe járnak, így még ez a gyenge kapcsolat sincs meg köztük. Ez garantálja a hatalmas bulit, ahol hárman meghalnak egy lány pedig elmegyógyintézetbe kerül, a többieket pedig kihallgatja a rendőrség, egészen pontosan Gergő édesapja. És ennyi történik az ügy felderítése érdekében.

Majd amikor következő évben a 7 túlélő ismét üzeneteket kap, összecsődülnek szülők és kvázi rendőrségi felügyelet nélkül, hogy megpróbálják kinyomozni mi történt. De nem akárhogy. Rendelnek az interneten szupermenő kém eszközöket, amiket azonnal ki is szállítanak, szupermenő kémiai eszközöket, amiket nyilván tökéletesen tud kezelni egy 17-18 éves lány, és egyébként is mindenkinek kvázi szuperereje van. Ha azt mondjuk, hogy ezek a gyerekek nem a magyar középiskolákból nőttek ki, nem túlzunk, ahogy az amerikai oktatás sem termeli ki őket. Ez a nagy stúdiók által megálmodott szupervilág, amit a Love, Simon filmmel kapcsolatban már nehezményeztem.

A megoldás pedig: számomra nem következik semmiből. Mármint annyiban talán mégis, hogy a Colombóból jól ismert, aki a legközelebb kerül a nyomozóhoz elv érvényesül, de sem logikailag, sem narratológiailag nem áll össze, miért az az elkövető, aki.

mathhhh570.gif

Szóval azt is gondolhatnánk akár, hogy hagyjuk a csudába ezt a könyvet, de a szereplőkért talán kár volna.
Aliz mint áldozat hamar a nyomozás élére állt, és attól függetlenül, hogy alaptézisében elképzelhetetlen, hogy egy depressziós, feldolgozatlan traumákban fetrengő lány egy pillanat alatt magabiztos vezető legyen, érdekes karakter volt, aki jól működtette a csoportot.

A Zénó és Nóri közti, illetve egyáltalán a Nóri körüli feszültség nagyon megkapó volt, ezzel tudtam a legjobban azonosulni, illetve azok a pillanatok kötöttek le leginkább, ahol róluk, illetve Nóri (meggyilkolt) bátyjáról volt szó.

Burni vicces volt. Rémisztően gazdag, rémisztően kezelhetetlen, és tényleg ért a partiszervezéshez, beleértve annak a szociális részét is. Ő volt a valóságmag a történetben, aki meg tudott éhezni, és a szöveguniverzumban viccesnek gondolt, egyébként csak racionális megjegyzéseivel tarkította az abszurd diskurzusokat.

Erik magának való, valóban, kocka, és sznob. Különleges képessége, hogy agya az NCIS McAbby szereplőjéhez hasonlóan lát rendszereket, és a néhány kattintással képes olyan technikai felszereltséget rendelni magának az apja pénzén, amit az NCIS beszerzési osztálya is megirigyelne. És mindezt egy garázsba.

giphy.gif

Meli számomra teljesen érthetetlen. És megint az van, mint a sokféle szereplőnél, hogy a szerző retek életszerűtlenül indokolta meg az egész lányt. Alapvetően egy biológus, vegyész zsenipalánta, aki sok időt tölt a boncterembe, és a garázs egyik sarkába szedett-vedett kémialaborban ellenszereket hoz létre. Nyilván.

És végül, de nem utolsó sorban Gergő, akinek az apja a rendőr. Gergő alkoholista. És meleg. De senki nem tud róla. Egyikről sem. Mert ő közben jól megfelel minden elvárásnak. Szerintem elfogult vagyok a melegsége miatt, de elég kidolgozott karaktert kapunk, és valószínűleg azért van csak benne, hogy valaki meleg is legyen, amivel persze az ifjúsági regiszterben nincs is baj. Ráadásul ezzel kapcsolatban kap egy állati különös és fontos epizódot.

giphy_1.gif(Bocsánat ez azt hiszem, vagy remélem,
hogy tőlem is szokatlanul trash gif.)

Összefoglalva az eddigieket, sajnálom, hogy egy ilyen komolyan vett szereplőgárda és egy ilyen izgalmas történet nem lett jól megírva. Miközben jól olvasható a szöveg, sőt könnyen lehet vele haladni, és stilárisan is rendben van. Csak a történet fő szálai mentén érdemes lett volna racionalizálni és még egyszer logikusan átgondolni.

Szóval ajánlom a könyvet azoknak, akik egy könnyű kikapcsolódásra vágynak, érdekli őket az ifjúsági zsáner és a krimi feszültsége, és nem hagyja, hogy történetbeli baromságok megzavarják a nyugodt olvasásra szánt idejüket.

Mészáros Dorka: Én vagy senki
Tilos az Á könyvek, 2016
288 oldal
Így olvastam: Egy ülésben egy csendes délután alatt, könnyű a nyelvezete és gyorsan lapozható.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Molyon elég népszerű a könyv, így várom a kommenteteket, ha ti esetleg szerettétek a könyvet, vagy ha bármilyen megjegyzésetek, kérdésetek volna. Hamarosan érkezem a következő poszttal. :)

Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :)

De akárhogy is, semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

2018. augusztus 03. - Szilvió

Sziasztok,

amikor megláttam, hogy könyvhétre megjelenik Krusovszky Dénes első regénye a Magvetőnél, tudtam, hogy be kell szereznem. Aztán amikor a kezembe vettem, tudtam, hogy ezt hamarosan el is kell olvasnom. És ahogy lapoztam és lapoztam, rájöttem, hogy írnom is kell róla. Mert hát nagyon tetszett, és talán érintős könyv, vagyis említ LMBT témát, talán egy picit több. Mindenesetre most írok róla.

akik_mar_nem_leszunk_sosem.JPG

Krusovszky Dénesnek először a kultúrpolitikai tartalmaival találkoztam, majd a verseivel (az Elégiazaj című kötetét rögtön ajánlom is mindenkinek), és végül a gyermekverseivel, amivel rögtön körbeajándékoztam a családom fiataljait. És most egy regénnyel állt elő, amivel kapcsolatban szintén nagyok voltak az elvárásaim.

Krusovszky regénye öt fejezetben négy idősíkon játszódik. Rögtön a történet elején egy autóbalesetet látunk pár oldalban, prológusként, az Egyesült Államokból, 1990-ből. Ezt követően ismerjük meg Leventét és a magánéleti válságát, 2013-ból, ami a teljes regény cselekményének magja marad, és ezt egy 1986-os tüdőszanatóriumi fejezet vágja ketté. Az 1986-os fejezet hátterében szenzáció a csernobili atomkatasztrófa, és egy visszaemlékezést is megír egy alternatív ’56-ról, ahol a mesélő gyermek volt egy kisvárosban, Hajdúvágáson, és valahogy az események részesévé vált. A regény zárásaként pedig a 2013-tól 17-ig eltelt időt tekintjük végig, melyben kávék és teák mellett elvarródik a sok száll, ami egészen a könyv végégig szabadon kúszott.

Az autóbaleset rögtön az első 10 oldalon nagyon erős kezdés, berántja az olvasót, mégha tényleg csak villanásszerűen tűnik elő. Ezt követi egy kvázi meneküléstörténet, amiben Leventét megismerjük. Levente hazamegy a volt osztálytársa esküvőjére, és ezen a kis eseményen át tekintjük végig az egész életét. Szüleit, családi és baráti kapcsolatait, munkásságát, és azt, ahogy a világról gondolkodik. Levente ebben a pillanatban tele van kétségekkel. Párkapcsolatával az első oldalakban egy krízishelyzetbe kerül, amit egy hirtelen döntéssel kezel. Ez kiinduló helyzetnek merész, ugyanakkor izgalmas, és jól felépíti erre a két 2013-ban játszódó fejezet történetét, ami telis-tele van fordulatokkal, még úgy is, hogy közben minden következik az előtte lévő történetből.

A két 2013-as fejezetet egy 1984-es történet osztja fel, ami állati jól lett elhelyezve Levente történetébe. A tartalomjegyzéket nézve nem igazán értettem, hogy mi lesz ez, de fantasztikus a fejezet, tényleg óriási bravúr ezt jól megcsinálni, és egyáltalán kitalálni, és nagyon elemi része lesz a hátralévő két történetnek is ez a fejezet. A fejezetben az azóta bezárt hajdúvágási tüdőszanatóriumban vagyunk, ahol egy súlyos, vastüdőre kötött beteget és az ápolóját ismerjük meg. A beteg pedig elmeséli a betegsége történetét, aminek kezdete történetesen egybeesik a hajdúvágási 1956-os eseményekkel.

A zárófejezetben 2017 van, és egy egész más életszakaszban tart Levente. A zárófejezet zárófejezettsége pedig nagyon komolyan lett véve. Bátran itt hagyjuk a szereplőket, megválaszolódnak a kérdéseink, és elkerekíti a történetet.

end.gif

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, féltem, hogy nehéz lesz a nyelvezete, de akik olvasták, azt mondják, letehetetlen, és igazuk van. Nagyon jól olvasható és gördülékeny a nyelvezete, és végig fenntartja az érdeklődésünket. Aki egy magánéletibb könyvet olvasna, az bátran megteheti ebben a könyvben, miközben az sem csalódik, aki elvárja, hogy reflektáljon a mi emberi és közéleti viszonyainkra. Magántörténetekben és magánmitológiákban nagyon ügyesen veti fel az alternatív történelemmel, a hatalommal, a jelenkori magyar politikai helyzettel, így a 2014-es választási eredménnyel vagy a migrációval kapcsolatos kérdéseket, vagy állít emléket a 71 áldozatot követelő halálkamionnak, például. És teszi mindezt a háttérben, az izgalmas és olvasmányos történet mögött.

Ugyanakkor nekem egy egészen kicsi hiányérzetem volt. De egyébként nem lett volna, csak eddig  Krusovszky magasra emelte a lécet a nyelv szempontjából. Itt néha, hangsúlyozom, magához képest, elég pongyolácska volt. Értem ez alatt azt, hogy leíró részekben olykor bevett, általánosan ismert és használt szókapcsolatokban, amiknek, épp azért, mert együtt léteznek bennünk is, nem foglalkozunk a jelentésével, és meglepő volt, hogy itt kihagyott közlési lehetőségeket, és talán bátortalannak tűnt ezeken a pontokon a szöveg a korábbi Krusovszky szövegekhez képest. De ez bölcsészprobléma, és nem is kérhetem számon igazán az elvárásaimat, csak a teljesség kedvéért álljon ez itt.

Kedvenc részem: Nagyon szerettem a szülőket, mégha Levente nem is mindig, és az ő szemén át látjuk végig őket. Fontosak voltak, és nem voltak ideálisak. Emberek voltak a történetükkel. És persze a búcsúbuli. Azt is nagyon szerettem.

Szóval ajánlom a könyvet annak, aki szívesen kezdene valamit szépirodalommal, érdeklik a történelemfelfogások, de nem retten el magánéleti zűrzavaroktól sem… És mindenkinek, akinek a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Magvető, 2018
540. oldal
Így olvastam: Kb. egy üléssel 100 oldalt haladtam, de nagyon be tud szippantani, és gyorsan lehet olvasni. Sokan azt mondják letehetetlen, és valóban közel így voltam vele én is, így megragadtam a ritka fejezetvégeket.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran komment szekcióban. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, less be facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. És semmiképp ne feledd a következőá bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

2018. április 14. - Szilvió

Sziasztok,

azt tapasztalom, hogy egyre több meleggel találkozom nem kifejezetten LMBT témájú könyvben is. :)
És ennek nagyon örülök, még ha bizonyos könyveket csak a szórakozás kedvéért olvasnék, de közben megtalálom benne a meleg szálat, és akkor bizony el kell gondolkoznom rajta, hogy írok-e róla a blogon vagy nem. Nos, talán már egyértelmű: a Három dolgot mondjról írok, mert szerettem, és mert szerintem tanulságos.

harom_dolgot_mondj.jpg

A könyv középpontjában Jessie áll, és a története egy picit egyvelege a Kedves halottaknak és a Simon és a homo sapiens lobbinak. Tizenegyedikesként egy új gimnáziumban kezdi az életét, mert meghalt az édesanyja, édesapja pedig egy új hölgy mellett találja mg a boldogságot, akit az interneten ismert meg, egy gyászfeldogozással foglalkozó csoportban. A hölgy egy baromi gazdag lakberendező, aki Los Angeles gazadagnegyedében él, így evidens, hogy Jessie és az édasapja költözik az ország másik végébe a kis középosztálybeli életükből... És itt kezdődik.

Ez a változás elsősorban érdekes felvetéseket hoz. Jessie-nek megvolt a maga legjobb barátja a saját állami iskolájukban, most egy magániskolában kellene beilleszkednie. Jessie eddig diákmunkában dolgozott, és most sem akar és mer zsebpénzt kérni az apja új feleségétől. Jessie eddig egyke volt, és most egy olyan "család" jön létre, ahol egy egyke srác (aki egyébként meleg, de erről majd később) és egyke lány kerül a családi asztalhoz, megjegyzem ismét, a halott szüleik apropóján.

A társadalmi osztály váltás sem történik zökkenőmentesen, ugyanakkor nagyon izgalmasan és komikusan írja le a nem ebben a körben szocializálódott és frissen érkezett szemszögéből a gazdag sulit és a diákokat, illetve az őket körülvevő rendszert. Jessie elveszettnek érzi magát a suliban, és úgy érzi az első hét után, hogy ő képtelen beilleszkedni. Amikor is kap egy e-mailt Valaki/Senkitől, aki saját bevallása szerint fiú, és az ő sulijukba jár, és segíteni szeretne a Valley Gimi poklában eligazodni, ami egy picit betegnek tűnik elsőre (és Jessie így is reagálja le), de végül "mi veszteni valója volna" alapon elfogadja a segítséget. És jól teszi. Rajta keresztül ismeri meg az új legjobb barátait, elkezdenek egy új játékot (Ki nem találnátok...)

A három dolgot mondj

nevűt, ami szerint három random információt osztanak meg egymással magukról, és ez nagyon ügyesen ki van használva a könyvben. Jól adagolja az információkat, miközben kedves és vicces, bár a beszélgetésük általában ilyen, de szerencsére nem megy át a történet levélregénybe, hanem zajlik Jessie élete, és közben jönnek értesítések az üzenetekről. :)

telefon.gif

És persze Jessie elkezd találgatni, hogy ki lehet az, akivel beszélget, és ez a legmélyebb pontja a könyvnek. A könyv felétől 85%-ban biztos voltam benne, hogy az Valaki/Senki, aki valójában lett, és utána csak elkezdett idegesíteni, hogy Jessie miért nem látja végül, és hogy egyáltalán miért idióta ő meg a barátnői, és hogy miért is kellett elpazarolni a Simon és a homo sapiens lobbiban jól működő krimi vonalat.

why.gif

Tetszett még, hogy Jessie molynak van beállítva (még ha egy ponton sem látjuk olvasni), és hogy egy könyvesboltban dolgozott. Tetszett az Orgazmus nevű zenekar, és hogy mindenki benne volt, aki számított, és külön kiemelve, hogy baromi vicces szituációkat hozott ez a név. Szerettem, hogy az Átokföldje szóba került, és szerettem, hogy szóba kerültek olyan fontos témák, mint az iskolai zaklatás vagy a szüzesség elvesztése, vagy például a melegség, amivel a következő bekezdésben már tényleg fogok foglalkozni.  Összefoglalva elsősorban sok kis random dolgot tudtam szeretni ebben a könyvben, és szerintem az az erőssége a történetnek, hogy ezeket hitelesen, de kedvesen, jól tudja összefűzni. :)

És akkor a melegség: Jessie apja feleségének a fia meleg, és a fülszövegben őt beképzeltnek állítják be, ami nem tudom mennyire áll meg. Theo harsány, mint viselkedésében, mint megjelenésében, viszont nagyon ügyesen árnyalja az írónő a történetben. Először is meghalt az apja, másodszor kap egy "pótcsaládot", amit nyilván baromi nehéz lehet megszokni, és egyébként is megvan a saját stílusa, amiben semmi kivetnivaló nincs.
Emellett pedig nagyon emberi és őszinte pillanatokban is láthatjuk, amelyek szinte kivétel nélkül függetlenek a melegségétől. Egyszer buzizták le, még általánosban, nem volt fontos előbújnia, mert a szülei elfogadták, és nem kellett megküzdenie vele, amiről azt gondolom, hogy hatalmas előnyt jelenthet. Egy ponton válik érdekessé a melegsége, egy vitában, amikor egy mondat nem fejeződik be, és Theo és az anyja számára is félreérthető, viszont ez is a helyére kerül, szóval melegségből is ötösre vizsgázott nálam a könyv, ráadásul Theót is megkedveltem, aminek szintén örülök. :)

wbn-rbw-mona-5.jpg

Kedvenc pont a könyvben: Nagyon sokat agyaltam rajta, mert sokáig azt hittem a könyves boltos nő, vagy az apa lánya beszélgetések, esetleg a pótanya, de nem, végül az új barátságot, és az új barátaival töltött pillanatokat emelném ki, mert egy csendes lányról van szó, meg arról, miből is lesz a cserebogár, és van egy pont a végén, ami nekem is fáj, hogy nem mondhatom el, mert spoiler lenne. ;)

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki ifjúságit olvas kikapcsolódásképpen, és szereti, ha egy könyv egyszerű nyelvezettel is tud adni és el tudja gondolkoztatni. :)

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
GABO
2017.
360. oldal
Így olvastam: Könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű, továbbolvasásra késztető, de van, hogy le kell tenni pihentetni, fel tudtam állni mellőle.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ennyi lettem volna mára. :)
Ha olvastad a könyvet, vagy kérdéseid volnának, akkor várom lent komment szekcióban. :) Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, ha nem szeretnél lemaradni a következő tartalmakról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, és véletlenül se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala

2018. április 04. - Szilvió

Sziasztok,

a mai könyvben nem csordul túl a homoszexualitás, viszont beleírt valamit az írónő, amit simán kihagyhatott volna, de nem tette, így én most jól megírom róla a posztomat, amiben elmondom, mennyire szerettem ezt a tök izgalmas ifjúsági könyvet, és hogy mennyire érdekesen beszél a hatalomról és a képmutatásról, egy tizenéves srác szemszögéből, akinek van egy legjobb barátja. :)

covers_274753.jpg

A főszereplő Standish Treadwell tizenöt éves. A szemei különböző színűek és nem tud sem írni, sem olvasni. Diszlexiás. Az iskolában sokszor bántották, de lett egy barátja, aki kiállt érte. Ő Hector. Hector családja Standichék régi házában lakik, ami akkor volt az övüké, amikor még nem vitték el a szüleit, és nem kellett átköltöznie a nagypapájához. Most Hector és Standish szomszédok. Mármint azok voltak, mielőtt Hectort és a családját is elvitték volna abból a körzetből, ahol csak ők élnek, meg egy palota áll, ami mindig ki van világítva.

Standlish Anyaországban él. Anyaországnak vannak gyarmatai, és elnöknő uralja. Anyaországban senki nem tér el a másiktól, senki nem tesz rendkívüli dolgokat, senki nem rendkívüli, kivéve Standichot és még néhány embert, akiknek a száma folyamatosan fogyatkozik, és senki nem kérdezi, senki nem meri megkérdezni, miért. Anyaország azt akarja elhitetni a világgal és a gyarmataival, hogy ők az elsők, akik képesek a Holdra szállni, de a Holdnak a légköre ezt nem teszi lehetővé, Standlich és Hector pedig megtud valamit, amit nem lenne szabad tudniuk.

unrealisticcreativeavocet-size_restricted.gif

Anyaországból Hector és Standlich egy közös világba, közös bolygóra utaznak, amit Junipernek hívnak, a Croca-Colák lakják, és a képzeletükben csak az övüké. Juniper egy olyan kitalált bolygó, ahová el lehet menni gondolatban, ha a mi bolygónkon rossz, és nem léteznek az itteni társadalmi problémák. A Croca-Cólák mind énekelnek, boldogok, senki nem éhezik, a bolygójukon sok-sok színben pompázik, és ők egy fagylaltszínű Cadillackel járnak, és igazán boldogok tudnak itt lenni, feledve a földi gondokat, amiből egyre több lesz...

A könyv indulása maga a földi gond. A történet ott kezdődik, amikor már elvitték Hectort és a családját, így Standlich és a nagypapája kénytelen őrizni a házat és a titkokat, amiktől az életük minden pillanatban veszélyben van, és amiért ők maguk kénytelenek figyelni minden mozdulatukat. Itt derül ki, hogy Standlich nem buta, sőt, nagyon ügyesen olvas mozdulatokból, gesztusokból, és következtet ki nagy gondolati távolságokat. Minden pillanatot ural, és pontosan tudja mit kell tennie.

Ebből a kezdeti pontból visszakerülünk oda, hogy Hector és a családja beköltözött a szomszédba, és egy így alakult kis kommunában igyekeznek átvészelni Anyaországban, és megértjük azt is, hogy került ez a tudás és a titok az ő kezükbe, míg végül a titokra is fény derül, és egy potenciális megoldás is lehetőséget kap, amikről nem írok többet. :)

Kiderül az egész könyvről, hogy nem fantasy, hogy a száz rövid fejezet, ami rabul ejt és olvastatja magát, attól olyan baromi letehetetlen, hogy ismered. Ez a könyv őszintén vall arról, hogy milyen megfélemlítésben élni, hogy milyen az, amikor nem te döntesz, hanem az öncenzúrád, megmutatja, milyen feszültségek tombolnak ilyenkor mégis emberekben, és a szabadság hiányának egy egészen különös, leginkább félelmetes, nyomasztó, groteszk és idegőrlő elegyét adja. A könyv egy politikai és társadalomtörténeti telitalálat, azt hiszem kortól és földrajzi területtől függetlenül. A hatalom egy olyan működését mutatja, amitől talán mindig csak egy lépésre vagyunk. (Itt jegyezném meg, hogy sokáig nem tettem moly.hu-n a kedvenceim közé, de nem enged szabadulni, és ez fantasztikus.) Ez a könyv nem boldog. Ez a vég nem az a klasszikus boldog befejezés, szóval kell hozzá egy hangulat, de ha megvan, a száz rövid fejezet könnyen és csodálatosan olvasható. 

Végezetül szeretném kiemelni az illusztrációt, ami nagyon jól hozza a könyv hangulatát, és végigköveti a könyv cselekményét, mégha szervesen nem is kapcsolódik hozzá sehol. Nagyon érzékletesen vezet végig egy külön történetet, amiben mégis benne van minden. :) Nagyon Ahw. :)

Ennyi lettem volna mára. :) Nagyon szerettem ezt a könyvet, és nagyon ajánlom mindenkinek, akinek van kedve hozzá, bár készüljön, mert nem lesz egy könnyű menet, de azt hiszem, hogy mindenképpen megéri.
(Ezért is írtam róla. Meg mert van egy mondat.) ;)

Sally Gardner: A hold legsötétebb oldala
Kolibri
2012.
284. oldal
Így olvastam: 4-5 hosszabb üléssel, három napon át. Érdemes abbahagyni, ha egy olyan ponton vagy, ahol abba tudod, mivel nagyon könnyű beleragadni. Viszont rendkívül jól adagolja az információt, és nehéz engedni a feszültségnek.

Köszönöm, hogy velem tartottatok. :) Ha kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, írjátok meg kommentben, ha nem szeretnél lemaradni a következő posztról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon.

És semmiképp se feledd a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió