Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

Novemberi summa

2019. november 30. - Szilvió

Sziasztok,

most picit úgy érzem, mintha ezer év telt volna el az előző summa óta, pedig nagyon durván hihetetlen módon nem, és nem is olvastam igazán sokat az elmúlt hónapban, és könyveket sem vettem kifejezetten, csak egyszerűen sok minden történt. Szóval most nézzük, milyen újdonságok vannak a polcomon, miket olvastam az elmúlt hónapban, és hogy milyen menőségek történtek a blog háza táján. Csapjunk is bele:

november.JPG

Nyolc könyvet sikerült ebben a hónapban beszereznem,

ami közül három kiadóktól érkezett recenzióra, egyre felhasználtam a jegyzettámogatásomat, egyet használtan vettem, egyet pedig nagyon akciósan, szóval büszke is lehetek magamra, visszafogtam a lovakat. :) De nézzük címek szerint:

Andri Snaer Magnason: Időláda
Az időláda egy nagyon izgalmas izlandi ifjúsági regény, aminek a középpontjában az idő áll, vagy talán pont nem. Lehet, hogy a regény középpontjában az időtlenség áll. Egy olyan jelenkori társadalomban játszódik ez a regény, aminek a terében mindenki befeküdt egy időládába, hogy megvárja, amíg a problémák elmúlnak. Azonban néhány gyerek ládája kinyílik, és meg kell tudniuk, hogy mi történt. A regény történelmi szálába viszont egy mesebeli királyságba repülünk, ahol a király meg akarja hódítani a világot. Amikor azonban ezen túlvan, rájön, hogy ez egyrészt egy nagyon sok bürokratikus feladattal járó dolog, másrészt, nincs ideje ezt kiélvezni. Erre a problémára ad megoldást az időláda, amibe csak a legnagyobb kincsét, egyetlen lányát őrzi. Nagyon különleges regény ez, tematizálja a vallásosságot, az időt, a közös teherviselés és a társadalmi felelősségvállalás kérdését, miközben egyszerű szöveg, nem hiszem, hogy valaha újra fogom olvasni, de örülök, hogy elolvastam.

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek
Karin Tidbeck amerikai fantasyíró munkássága az Amatka cím regény miatt régóta izgat, mert benne szómágiával tartanak kordában egy várost, és van benne leszbikus szál is, én pedig egy egykori nyelvész hallgató, városi költészetben utazó LMBT blogger vagyok, valószínűleg mégsem az Amatkával kezdem el az ismerkedést, hanem ezzel a novelláskötettel. Most nagyon intenzíven foglalkoztam a peremlét, a kisebbségi helyzetek, több egyetemi kurzusom volt a témában, kutatok is a kérdésben, szóval megvettem ezt a fantasykötetet is. Megesik.

Robert Winston: Felnőtté válás lépésről lépésre
A Gentleman Jack recenziókérésemkor kaptam ezt a könyvet a HVG Könyvek kiadótól, mert foglalkoznak benne a szexualitással, illetve a különböző szexualitásokkal, elég érthetően, röviden, tömören, nagyon sok más téma mellett, ami a kamaszokat érintheti, testi változásokon át egészen addig, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Hasznos tanácsokat nyújt kamaszoknak és szülőknek egyaránt, jól ajánl más oldalakat is a témákhoz. Klassz kötet.

Anne Choma: Gentleman Jack
Anne Lister titkos naplója
Anne Lister a 19. század elejének Angliájában él kisbirtokosként, nőként, határozottként, erősként, tabukat nem ismerőként. Abban a 19. században vezeti a családjától örökölt kisbirtokát, amikor még férjezett nőknek nem is lehetne birtoka, és a leszbikus szót sem a társadalom, sem a jogalkotás nem ismerte. Az élete folyamán hosszú és részletes leírásokkal vezetett naplókat, amelyeknek alapján az HBO idén egy sorozattal érkezett, és aminek ez a bővített könyv is köszönhető. Novemberben jelent meg a HVG Könyveknél.

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll
Papp Réka Kinga a hazai középet egyik baloldali, újbaloldali feminista arca, aki 2017-ben jelent meg a szexmunkáról, vagyis a beleegyezésen alapuló szexuális szolgáltatásnyújtásról. Nagyon különleges a kötetben az, hogy nem erkölcsi piedesztáról beszél, tényleg közel megy a különböző szexmunkásokhoz, mer kérdezni, részletesen beszámol a társadalmi körülményekről, fontos kérdésekről… Nagyon szerettem olvasni, nem is értem mi tartott eddig a beszerzésig. Nagy örömömre két meleg interjúalany is van a könyvben, így fogtok még vele találkozni.

Purosz Leonidasz: Egy férfi sosem hagyja félbe
Amúgy az az érzésem ezzel a hónappal kapcsolatban, hogy nagyon a feminista térben játszódik, és a következő kötet ebből is egy nagyon menő cucc. Purosz Leonidasz új verseskötetében a férfiséget, sőt, a városi, megkockáztatom, körúton belüli, értelmiségi férfi lét újszerűségét, újraértelmezését kíséreli meg ebben a feminista, egyenjogúságra törekvő, az eddigi maszkulinságot már nem elváró világban. A versek, amiket olvastam, érdekesek. Nagyon más szerepekből, nagyon más férfiakból szólal meg, nagyon széles helyzetpalettából válogat.

Moskát Anita: Horgonyhely
Moskát Anita Horgonyhely című könyve a megjelenés óta érdekel, és folyamatosan belebotlottam, és tudtam is, hogy baromira fogom imádni. Aztán úgy alakult, hogy mivel a legfrissebb regényébe, az Irha és bőr-be van LMBT reprezentáció, ezért azt kezdem el olvasni. Aztán hónap végén volt Szegeden egy beszélgetés vele és Brandon Hackettel, és arra el akartam olvasni. Az csak később alakult ki, hogy interjú is készült vele az #LMBT-t olvasunk rovatba, de az egész olyan komplex érzést kelt.

De a Horgonyhely: A földön, ahol járunk, mindenki rögzítve van a születésének a pontján a terhes nők kivételével. Valamennyi távolságra mindenki képes elhagyni ezt a helyet, viszont ez a távolság általában a város határáig tart legkésőbb. A regényben egy hajón élő, és hajóhoz kötött férfit és a szintén hajóhoz kötött kamaszodó lányát követjük, akik képesek információkat cserélni a városok között, de követünk egy földevő férfit is, aki képes a termékenységet befolyásolni, és láthatjuk azt is, hogy hogyan képez ez a társadalmi berendezkedés intézményes keretek között elitet magának. Nagyon izgalmas szöveg volt, sok szempontból járt körül társadalmi kérdéseket, izgalmas volt a horgonyhelyek létének kialakulástörténete, a világ mágiaszerkezete és az azzal való játék… Szerettem. De tudtam, hogy szeretni fogom.

Ali Smith: Hogyan lehetnél mindkettő
Egy reneszánsz festő szellemének és egy angol srácnak a történet ez a könyv, ami sokak szerint az egyik legnagyobb világirodalmi megjelenés idén. Az angol srác anyja nemrég halt meg, próbálja bebizonyítani, hogy a titkosszolgálat lehallgatta őket, és most Firenzében áll a festő képei előtt. A festő a művészekre nehezedő nyomástól küzd az élet és a halál között, és egy olyan világot mutat be, ahol az embernek le kell mondania magáról, hogy érvényesülni tudjon. Nagyon vártam ezt a könyvet, és köszönöm a Magvetőnek, hogy kaptam tőlük egy példányt.

10 azaz tíz könyvet sikerült ebben a hónapban elolvasni. Mutatom azokat is:

Ritter Andrea: Melegek
Ritter Andrea pszichológus egy pszichológiai tanulmánykötetet állított össze a melegekkel kapcsolatos krízisekről, elsősorban a coming out helyzetekről, a pszichológiai terápiákról, egy négy üléses családterápia menetrendjét és célkitűzéseit is bemutatta, és beszélt arról, hogy különböző pszichológiatudományi korszakok hogyan vélekedtek elsősorban a melegségről és a leszbikusságról. Lesz még róla szó a blogon.

Patrick Ness: A daruasszony
Patrick Ness ezt a könyvét felnőtteknek írta, de pont annyira fantasztikus, mint szinte minden tőle. Egy elvált textilnyomdász férfi különös kalandjába nyerünk betekintést, amiben a férfi kihúz egy nyílvesszőt éjszaka egy darunak a szárnyából, ami a kertjében száll le. Rá néhány napra betér az üzletébe egy titokzatos nő, aki darutollakból készít képeket. A férfi is régóta kísérletezik régi, magára hagyott könyvek lapjainak szétvagdosásával,

Andri Snaer Magnason: Időláda
Fent már írtam róla.

Szvoren Edina: Pertu
Szvoren Edina egy kortárs novellairodalom egyik legnagyobb alakja. A Pertu a Jelenkor az elmúlt harminc év második legjelentősebb novelláskötetének tartja a Pertut, és nekem is alapjaiban határozta meg a kortárs irodalomhoz való viszonyomat. Négy évvel később, most olvastam el újra, és megerősödtem abban, hogy nagyon szeretem Szvoren Edinát. A novellái sötétek és hidegek, miközben csak családi, munkahelyi kapcsolatokra látunk rá. Nagyon különböző embereket és szituációkat látunk, amiben a közösség diszfunkciós, és nagyon erős állítása volt az írónak, amikor a hó eleji bemutatóján azt mondta, ilyeneket amúgy mi is ismerünk. Megint tovább bomlott a Pertu bennem, és egy csomó síkja van még, amihez úgyis vissza kell térnem majd.

Patrick Ness – Siobhan Down: Szólít a szörny
Patrick Ness eddig utolsó, általam nem olvasott könyve volt ez, amiben egy kisfiúról mesél. Ennek a kisfiúnak az anyukája rákos, és bármelyik pillanatban meghalhat. Hogy segítsen ezt a gyászt feldolgozni és elfogadni életre kel a házukkal szemben lévő tiszafa, és hatalmas szörnyé változva segít, vagy hát, legalább kezel valahogyan helyzeteket. Nem ez lett a kedvenc Patrick Ness könyvem, de egy jó szövegről van szó. Tudtam működni a kisfiúval, aki próbálja megérteni a szörny célját az elmesélt történeteken keresztül, és szerettem, hogy Ness okos. Itt is baromira okos volt.

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll
Fent már írtam róla.

Vecsei H. Miklós – Horváth Panna (szerk.): A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
A Poket könyvek sorozatának ez az első versantológiájuk, amiben magyar verseket gyűjtöttek össze kortárs és klasszikus költőktől. Nagyon sok jó találat van köztük, de összességében nem hozott annyira lázba a kötet. Nem is igazán szerveződött egy könyvvé, hiszen a szerkesztés elve az ABC sorrend volt. A legnagyobb öröm számomra a kötettel kapcsolatban, hogy nem a legkézenfekvőbb verseket választották klasszikus költőktől, bár Arany Jánostól pont a Kertben sikerült beválasztani. Vegyes érzéseim vannak, de lehet, hogy túl sok kortárs és klasszikus verset olvasok, amivel kiesek a célcsoportból. Kapudrognak izgalmas lehet.

Moskát Anita: Horgonyhely
Fent már írtam róla.

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit
A világunk nem az egyetlen világ, és vannak gyermekek, akik képesek átjárókat nyitni másik világokba. Ezeknek a gyerekeknek nagyon nehéz ezt követően beilleszkedni a mi világunkba, így a szülei egy intézetbe küldik őket, gyanútlanul egy korábbi csellengő gyermek megérő karjai közé. Egy rövid történet ez arról, hogy egy új lány érkezik, egyenesen a holtak csarnokából, és aztán sorban meghalnak a társaik. A lány aszexuális, és van transznemű karakter is, szóval lesz még róla szó a blogon, sőt, máshová is írok majd róla.

Kristin Newman: Amíg ti szültetek, én
Kristin Newman az Így jártam anyátokkal sorozat egyik vígjátékírója, és a vígjátékíró szüneteiben utazik és különböző útiszerelmeket keres. Nem igazán mond nemet a helyi szokásokra, férfiak érdeklődésére, és így él, miközben a barátnői lassan megházasodnak és gyermeket vállalnak. De a vígjátékok szövegei és szingli kalandjai nem írják meg magukat, szóval valakinek így is kell élni. Aztán egyszercsak Kristin is keresni kezdi a szerelmet, az igazit. Nagyon régóta szerettem volna megvenni ezt a könyvet, de mindig volt más, amikor viszont megláttam a könyvtárban gyorsan kikölcsönöztem és elolvastam. Több nehezebb női témájú szöveg után jó volt egy ilyen könnyű szöveget olvasni.

Nézzük az év elején meghatározott kategóriák szerint:

Kedvenc szerzők: Patrick Ness, két könyvvel is
Régóta meglévő LMBT könyv: Melegek, Minden szív kaput nyit
Kortárs széppróza: Pertu
Nem magyar vagy amerikai szerző műve: Időláda

Aztán még mi mindent történt a blogon?

November elsején indult újra az #LMBT-t olvasunk interjúsorozat, ami igyekszik kétheti rendszerességgel péntekenként megjelenni. Az első bejegyzésben Krausz Emmával, a másodikban Szerencsés Dániellel, a tegnap megérkező harmadikban pedig Moskát Anitával beszélgettem arról, hogy ők a saját területükön milyennek látják az LMBT reprezentációt, milyen kérdésekkel találkoztak, amikor ők belevágtak a különböző LMBT karaktereikbe.

Aztán érkezett a novemberi 1 és 6, amiből végül csak négy könyvet sikerült elolvasni. Az ötödiket, a Gentleman Jack-et most olvasom, az Ink pedig most nagyon kicsúszott a perifériámról, de nincs elfelejtve.

Értékelések és fülszövegek ebben a hónapban André Aciman: Találj rám (értékelés itt, alternatív fülszöveg itt) című regényéről és Laura Steven: Minden, csak nem oké (értékelés itt, alternatív fülszöveg itt) című szövegéről érkeztek. Két nagyon jó könyvről van szó, szeretettel ajánlottam. :)

És végül, a hét elején kitöltöttem az Év végi hajrá könyves kihívást, amitől nem jött meg ugyan az év lezáró kedvem, de legalább megnéztem, milyen megjelenéseket várok, miket szeretnék még mindenképp elolvasni, és átgondolhattam, hogy akarok-e jövőre is nagy terveket, ha az idei évben ezek a tervek szinte kivétel nélkül meghíúsultak.

És bár ez nyolc bejegyzést jelentett ebben a hónapban, ami most, az alternatív fülszövegekkel és interjúkkal együtt az alsó határa annak, amivel elégedett tudok lenni, éreztem, hogy nagyon rosszul voltak elosztva, két olyan hét napig tartó időszak is volt a hónapban, amikor nem volt bejegyzés... Igyekszem fejlődni ezen a téren. Attól nem félek, hogy valaha rendszeres lesz a blog, bár a summákkal, #LMBT-t olvasunk péntekekkel, facebookon hétindító versekkel általában fixen jelentkezem, de jó volna, ha nem is fix, de rendszeresebb, kiegyensúlyozottabb poszteloszlás. Ez most a nagy tanulsága a hónapnak. :)

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok ebben a hónapban és ebben a bejegyzésben. :) Dübörgünk tovább egy új hónappal, amiről ha nem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress faceboookon, ahol az advent idején ismét elindul az #ugyanazaszeretet kampány, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra!

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Moskát Anita

2019. november 29. - Szilvió

Sziasztok,

a mai #LMBT-t olvasunk bejegyzésben a magyar fantasy irodalom egyik fiatal alkotójával, Moskát Anitával beszélgettem a szegedi Próza Nostra Irodalmi Estek esemény után, ahol pódiumbeszélgetett Brandon Hackett science fiction alkotóval. A szerző 2014-ben jelent meg első regényével, a Bábel fiaival, 2015-ben jelent meg a Horgonyhely című könyve, és idén könyvfesztiválra érkezett az Irha és bőr, amiben a kisebbségi létet tematizálja, például egy izgalmas LMBT+ karakter segítségével. Elsősorban erről beszélgettünk, de mesélt arról is például, hogy szerinte miért képes érzékenyíteni a zsáner irodalom, ő maga miért érzi fontosnak a nagyon különböző másságok bemutatását, vagy hogy kell-e ok arra, hogy egy szereplő heteroszexuális legyen.43029192_1881544128562023_6261177309491888128_n.jpg

Egy meleg srác olvas: Mi volt a legutóbbi LMBT témájú könyv, amit olvastál?

Moskát Anita: Direkt megnéztem a Molyon, mielőtt jöttem, hogy tudjak erre válaszolni.
A legutóbbi a Szólíts a neveden volt, amit nagyon szerettem, pedig előbb láttam a filmet, ami annyira jó élmény volt, hogy nem tudtam, a könyv vissza tudja-e ugyanazt hozni, de abszolút, ugyanaz. Átjött az egésznek a finom, intim hangulata. Idén olvastam még a Cameron Post rossz nevelését, ami brutális, nagyon felkavart. Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy léteznek olyan intézmények, ahol megpróbálják átnevelni az embereket, és megpróbálják a fejükbe ültetni, hogy az, amilyenek ők, az egy hibás dolog, ráadásul pont a legsérülékenyebb kamaszkorban. Amit pedig mondjuk sci-fi vagy fantasy zsánerből olvastam, az a Csellengő gyerekek-sorozat, amiben nagyon érdekes LMBT szereplők jelennek meg, a második kötetben van egy leszbikus pár, az első kötetben pedig egy aszexuális főszereplő, ami ritka zsánerkötetekben, bár szerintem zsáneren kívül is.

Emso: Rácsatlakoznék arra, amint mondtál a Cameron Post rossz nevelésével és az átnevelőintézetekkel kapcsolatban. Az Irha és bőrnek a szocializációs központja és egy ilyen átnevelőtábor között van valamiféle különbség? Izgalmas, hogy minkét intézmény a normához igazítja a beérkező egyedeket.

MA: A szocializációs központban is van egy elvárt emberkép, amit hozniuk kell a fajzatoknak ahhoz, hogy a társadalom elfogadja őket. Ez csak annyiban durvább, hogy aki itt ”kilóg a sorból”, azt elaltatják, tehát a retorzió sokkal keményebb. Ez ellen próbálnak a szereplők tenni, akik közül a legtöbben ebben az intézményben nőttek fel.

Amikor kikerülnek, elkezdik feltenni azokat a kérdéseket, hogy kik ők, hogyan szeretnének élni, milyenek ők valójában azzal szemben, amit rájuk kényszerítettek. És mindannyian más választ találnak rá. Az Irha és bőrben nekem fontos volt, hogy ők egyedileg is különböznek, mindannyian másként élik meg a másságukat, és ne egy masszaként kezeljük őket.

Emso: Elmondtad a beszélgetésben, és a Próza Nostrának adott interjúdban is, hogy a fantasy remek eszköz, hogy a jelen problémáit új szemszögből világítsa meg, illetve itt is utaltál rá, hogy a fantasy dolgozik a mássággal és az idegenséggel. De hogy szerinted ez a másság direkt program az Irha és bőr kapcsán? Kifejezett cél volt, a radikális másságok megmutatása, akár a fajzatokon belül?

MA: Inkább azt hiszem, hogy mindenkinek az egyedisége volt az, amit szem előtt tartottam, mert azt gondolom, hogy élete során mindenki érezte már úgy magát, hogy nem illik bele olyan skatulyákba, amiket rá akarnak erőltetni. Nyilván valakiknek kisebb és nagyobb skatulyákkal és krízisekkel kell megküzdenie, de valahol azt mindenképp szerettem volna megjeleníteni, hogy mindenki átesik azon az időszakon, amikor önmagáról kérdéseket tesz fel, és saját válaszokat keres a társadalom által adott sablonok helyett.

Emso: És ezt mennyire látod általános problémafelvetésnek, akár a fantasy műfajban, akár a saját olvasmányélményeidben? Gondolhatunk itt a széles reprezentációs térből való merítésre, akár kifejezetten az LMBT szereplők jelenlétére.

MA: Szerintem az utóbbi pár évben, egy évtizedben vált ez beszédtémává a zsánerben, egyre inkább láthatók olyan szerzők, akik korábban nem, akár színes bőrű vagy transznemű szerzők. Most jutott el odáig a közeg, hogy az ő hangjukat és történeteiket is meg szeretné hallgatni, elég csak megnézni az utóbbi évek komolyabb díjainak shortlistjeit.

Emiatt van egy nagyon éles vita a közegben. Néhányan félnek attól, hogy így „megváltozik” a zsáner, és nem marad olyan, amilyennek ők szerették, de nem sérül semmi attól, hogy sokszínűbbé válik, hogy egyre több nézőpontot ismerünk meg. Szerintem pont a zsánerirodalom az, ami nagyon alkalmas arra, hogy ilyesmi kérdéseket tematizáljon. Ha egy idegen fajjal empatizálni tudok, akkor nehogy már ne tudjak egy olyan embertársammal, akivel lehet, hogy sok mindenben különbözünk, de hát nincs két olyan ember, aki ne különbözne. Pont a zsánerolvasónak kellene a legempatikusabbnak lennie, hiszen varázslényekkel, idegenekkel együtt tud érezni, akkor nehogy már egy transznemű vagy aszexuális karakter nem elfogadható. És bár hangosak ezek a viták, ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyon jó irányba halad a közeg, és van egy nagyon elfogadó réteg, aki kifejezetten kíváncsi más, új nézőpontokra. Maga a zsáner pedig csak jól jár, ha bővül és színesedik.

Emso: A Horgonyhelyben megjelenő leszbikusság a hatalmat képviselő terhes nőknek a fetisizálását építi tovább, az Irha és bőrben pedig a fajzat lényéből fakad az interszex jelenlét. Mindkét esetben nagyon erősen a világból következik az LMBT reprezentáció. Ez kifejezetten fontos volt, vagy van esetleg olyan tartásod, hogy a közeg nem viselne jól egy random leszbikus fajzatot?

MA: A Horgonyhelynél központi kérdés a hatalom, és amikor egy leszbikus kapcsolat jelenik meg, akkor inkább arról van szó, hogy két olyan személy létesít kapcsolatot, akik képesek hatalmat szerezni. A férfiakat ebben a világban gyakran csak eszközként használják arra, hogy teherbe essenek, és emiatt alsóbbrendűként kezelik őket. Így alakulnak ki nő és nő között egyenrangú kapcsolatok, hiszen férfi és nő között ott van az alá-fölérendeltség problematikája.

Az Irha és bőrben abból indultam ki, hogy az állatvilágban annyi lehetőség rejlik. Ott nincs társadalmi nyomás, milyennek kell egy férfinak, egy nőnek vagy egy párkapcsolatnak lennie. Az állatvilágban természetes a homoszexualitás, de egy csomó olyan szaporodási forma is létezik, ami az embereknél nem. A horgászhalaknál például párzáskor a hím szó szerint befúrja magát a nőstény oldalán keresztül a testébe, a bohóchalak pedig képesek nemet váltani. Akartam egy olyan szereplőt, aki valami ilyesmit hoz magával állatkorából, és nyilván nem akarok spoilerezni, de ennél a karakternél a faja volt az első, amit tudtam, és eköré építettem fel a személyiségét.

Mindkét könyv esetében nagyon adta magát, hogy az LMBT helyzetek a világból fakadjanak, de nem gondolom úgy, hogy ne mernék egy LMBT szereplőt „csak úgy” ábrázolni. Van két készülő novellám is leszbikus párral, ahol ez nem a világból fakad, de már egy ideje elakadtam velük. Nem gondolom, hogy egy szereplő homoszexualitásának mindenképpen oka kellene, hogy legyen, ahogy ahhoz sem kell ok, hogy egy karakter miért legyen heteroszexuális.

Emso: Ma a kisebbségkutatásban általában megkülönböztetnek látható és nem látható kisebbségeket, és a fajzatábrázolás nagyon sokat merít a nem látható kisebbségek, akár az LMBT kisebbségek életéből, mint például, hogy van előtte-utána életszakasz, vagy hogy ez az identitás bizonyos időszakban alakul ki, akkor több dolgunk van ezzel, tehát van egy kisebbségivé válás időszakuk, miközben általában a fajzatoknál van egy jól látható kisebbségi helyzet. Akár ezzel kapcsolatban, akár az Irha és bőrben megjelenő polgárjogi mozgalommal kapcsolatban milyen mintáid voltak?

MA: Célom volt, hogy ne lehessen őket egy kisebbségnek megfeleltetni, ne egy nagyon elbénázott metafora legyen valakikre. Igyekeztem minden kisebbségre nyitott lenni. A fajzatoknál nagyon érdekes ez a „látható” és „nem látható” kérdés, mert nekik igazából nincs választási lehetőségük, hogy ezt mennyire vállalják fel. Ugyanúgy lezajlik a folyamat, de nem tagadhatják le, mert egyszerűen úgy néznek ki. Egyetlen szereplő van, aki választhat, és nála fontos is a döntés, hogy felvállalja, hogy valójában fajzat és ehhez a kisebbséghez tartozik. Lehet, hogy manipulációs szándékkal teszi, mert eredményeket vár tőle, viszont a következményeivel neki is együtt kellett élnie, és lehet, hogy nem volt kész erre, de végig kell mennie ezen a változáson.

Emso: Az előbújás szintén szolgálja a látható-nem látható kisebbségek kérdését. Izgalmas volt, ahogy kezelted a nyilvánosságot, például a támogató riporter keresését. Hogy alakult ez a coming out? Mennyire volt egyértelmű? Az LMBT előbújásról vettél mintát?

MA: Nagyon sok coming out videót megnéztem, de persze nem egyetlen egyről vettem a mintát. Szerintem ez egy borzasztó nehéz szituáció. Nekem nem volt részem ilyenben, viszont olyanban igen, amikor valaki nekem mondta el, és tudom, mennyi vívódás és mennyi bizonytalanság van mögötte, még akkor is, amikor tudja rólam, hogy meg fogom ölelni, és azt fogom mondani, hogy nagyon örülök neked. Ez még akkor is nagyon nehéz. Még egy elfogadó közegben is ott lehet a belső küzdelem, egy csomó kérdés, amit magában meg kell vívnia az embernek, és az előbújás ennek a belső konfliktusnak egyfajta mérföldköve, a társadalom és a külvilág felé való felvállalása. Ez itt annyiban különbözik, hogy a szereplő esetében fordított a sorrend. Ő a belső kérdésekkel eddig nem igazán foglalkozott, sőt, próbálta őket a szőnyeg alá söpörni, simán emberként hivatkozik magára, szégyelli a fajzati eredetét, annak ellenére, hogy kap segítséget: pszichológushoz jár, és van egy teljesen elfogadó és támogató párja. Ennek ellenére ő még mentálisan és lelkileg nincs kész egy coming outra. Ez abszolút a kampány része, és utána kell ezekkel a belső dolgokkal megküzdenie, tehát ez inkább egy fordított szituáció.

Emso: Kaptál az LMBT közösség felől más visszacsatolást?

MA: Viszonylag keveset. Szerintem ennek az is az oka, hogy sok téma spoileres, így én sem tudok erről igazán kommunikálni, így nem biztos, hogy felfedezték ezt a szálat, vagy hogy ilyen szempontból is lehetne róla beszélni. Néhány visszajelzést kaptam, és azoknak nagyon örültem.

Emso: Köszönöm szépen az interjút, üzennél még valamit az LMBT-t olvasók számára?

MA: „Nolite te bastardes carborundorum.” Nem akarok túl sznob latinul beszélni, de ezt az idézetet szerintem már sokan ismerik, és sok mindennek a szimbóluma lett a Szolgálólány meséje óta.

Köszönöm szépen még egyszer az interjút Moskát Anitának, nektek pedig köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. :)

Éppen így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, akit pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor less be instagramra. :)

És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Év végi hajrában kihívás 2019 edition

2019. november 27. - Szilvió

Sziasztok,

valami érthetetlen oknál fogva tavaly elfelejtettem kitölteni az év végi hajrában könyves kihívást, de idén nem követem el ezt a hibát, mert baromira muszáj magamat ösztönözni arra, hogy hajlandó legyek szembenézni az év végével. Vagyis hát egyáltalán nincs év végi hangulatom még, az éves terveimmel is rosszul állok, mi tagadás, a nagy részüket el is engedtem... De nézzük mi vár ránk a következő bő egy hónapban, ha nem a tervek utáni őrült kapkodás. Ez a véletlenül, de baromi jól sikerült kép után:

ev_vegi_hajra.JPG

1.) Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?

 Vjacseszlav Ar-Szergi: Lepkelelkek című könyvét be kell fejeznem hétfőre, Kristin Newman: Amíg ti szültetek, én című könyvét csak levezetőnek vettem elő a több nehéz szöveg közé, így a hónapban még azt is be akarom fejezni... Purosz Leonidasz: Egy férfi sosem hagyja félbe című kötetét is be fogom fejezni idén... Ennyit olvasok most aktívan.

2. Van úgy nevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?

Erre két éve is ugyanazt a választ adtam, mint most, és ez jó dolog. Oscar Wilde mesék. Nagyon szeretem őket, pedig kegyetlenek, az emberről mesélnek nagyon őszintén, tele metaforával, amik jól hozzák a borongós novemberi, ősz végi hangulatot, mégis állati tisztán. Idén úgy alakult, hogy Patrick Ness ilyen szerepben lesz, novemberben olvastam tőle A daruasszonyt és a Szólít a szörnyet, és most tervezem újraolvasni a Mi, hétköznapi halandókat is. Szintén gyönyörű szövegek, valami tisztát őriznek latyakos, bekuckózós napokra.

3. Milyen új megjelenést vársz még?

Ebből most három is van, ráadásul mindhárom LMBT kötet. November közepén jelent meg Ali Smithnek a Hogyan lehetnél mindkettő című szépirodalmi regénye a Magvetőnél, de még nem volt a kezembe, A Könyvmolyképző Kiadó végre kihozza a Christina Laurentól az Autoboyography-t sírnivaló Egy fiús könyv címfordítással, de ez legyen mindegy, mert a legnépszerűbb külföldi LMBT ifjúságik között van, ráadásul biszexuális főszereplővel, ami elég ritka, és nagyon megörültem, hogy jön a Montaque-testvérek második része az Alexandránál Útmutató hölgyeknek a kalózélethez címmel, bár a sorozatnak még az első részét sem olvastam, de rövidesen pótolni szeretném.

4. Mi az a három könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?

Több könyv van még, mint három. Egy csoporttársammal elkezdünk havonta klasszikusokat olvasni, és most kezdjük George Orwell: 1984 című könyvével, aztán van három tankönyvem: Árpa Attila: Ha én ezt a klubban elmesélem, Horvát János: Televíziós ismeretek, Kolosi Péter: A kereskedelmi televíziózás Magyarországon. Recenzióban van nálam Anne Choma: Gentleman Jack című életrajzi regénye, és tényleg jó volna Mackenzi Lee: Úriemberek kézikönyve: a bujaságól az erényig című könyvét még idén letudni.

5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?

Ó, hát a Gentleman Jacktől is sokat várok, az Autoboyography is elég jó lehet, Az Úriemberek kézikönyvét is sokan dícsérik. Ezzel együtt még nem tudom, hogy mikkel is kell versenyre kelniük, tényleg nem néztem még meg, mert tényleg nincs év vége hangulatom. 20160521dr-life-6-jel-amely.gif

6. El kezdted-e már a jövő évi tervezést?

Nem. Két dolog van már meg: Jó volna jobban haladni (vagy legalább haladni) a korábban beszerzett LMBT könyvekkel. Nagyon jó az, hogy van már annyi frissebb megjelenés, hogy el tud rajta működni a blog, de az olvasmányok meg csak gyűlnek és gyűlnek, és gyűlnek, és... Jah, szóval egyre több lesz mindig belőlük.

A másik, hogy szeretnék sokkal több társadalomismereti, bölcsészeti és urbanisztikai tanulmánykötetet olvasni.

De ennyi, és végignézve az idei teljesítéseimen, könnyen lehet, hogy ennyi is marad. És tök jó lesz így. :)

Ennyi lettem volna mára. Ez lesz még idén, ezeken dolgozom, ezeket várom, ilyenek... Azért szeretem ezt a bejegyzést, mert rövid, de tömör és tényleg a lényeget írja le. Szóval ez lesz a lényeg idén még. :)

Ha nem szeretnétek lemaradni róla, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keressetek facebookon, ahol háttértartalmakat is láthattok, esetleg lessetek be instagramra, ha az érdekel, ki áll a blog mögött. :)

És semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Laura Steven: Minden, csak nem oké

2019. november 26. - Szilvió

Sziasztok,

ma az ideji év egyik legizgalmasabb young adult regényéről fogok nektek mesélni, ami politikailag aktív, nagyon intenzíven beszél a társadalomról, benne van sok minden azokról a mai fiatalokról, és közben vicces, könnyű, szórakoztató, és komoly is. Izzy O'Neill ribancá válásáról olvashatunk, aki csak túlélni akart, de ha már így alakult, írt egy botránykönyvet is. És hát... igen, így alakult.

minden_csak_nem_oke.JPG

Izzy egy békés gimnazista árva lány, aki ismeri a szegénységet és az igazi munkásosztálybeli létet. Egy helységben él együtt a nagymamájával, épp most nincs lakáshátralékuk, de ha szükség van rá, könnyen a zaciba vágják Izzy kameráját. Tudja, hogy nem tartogat számára nagy lehetőségeket az élet. Nem gondolkodik az egyetemi keretekben sem. Leginkább komikus lenne, de nincs a felsőoktatásban ilyen képzés. Érdekli még a színház és az írás is. Szinte véletlenül van egy kész forgatókönyve, amit a tanára támogatásával elindít egy forgatókönyvíró versenyen. Könnyen lehet, hogy Izzy megkapja élete nagy lehetőségét.

Aztán egy házibuliban egy éjszaka több fiúval is lefekszik. Szerencsétlenségére az egyik fiú a híres republikánus szenátornak a fia, és nem vet rá jó fényt, amikor kiderül, hogy a kerti padon töltött néhány percnyi akcióról sokat mutató fényképek is készültek. Mindez kampányidőszakban. Izzy körül egyre jobban szűkülnek a terek. Először csak az iskola és a helyi sajtó foglalkozik a dologgal, aztán az országos média és a politikai közbeszéd figyelme is kezd Izzy felé fordulni, hiszen szerintük Izzy egy generációs metafora is lehetne(erről még fogunk is beszélni).

Izzy végigblogolja az eseményeket, és az egyébként is nagyon szókimondó, fanyar, ironikus, gúnyt használ, de ebben a botránykönyvben ezekhez a blogbejegyzésekhez ír állati erős ironikus és önironikus megjegyzéseket. A könyv nagyon erős helyzetkomikumot használ így, két Izzyvel átszűrve az eseményeket, akik közül az egyik most él a cselekményben, a másik pedig már ismeri a végkifejletet.

Nagyon izgalmas kortárs nyelvet használ, beszél csúnyán is, és káromkodik, ami tovább emeli a kötet republikánus, konzervatív értékrenddel való szembenállását. Vannak mondatok, amik után odaírja, hogy ilyet mondani rasszista, törvénybe ütköző vagy egyszerűen istenkáromló, viszont nem érzi, hogy korlátok közé szoríthatná őt bármilyen nyelvhasználatot szabályozni akaró intézmény.

És ebben Izzy igen is lehet generációs metafora. Izzynek van szexuális élete és ezt nem leplezi. Aztán már nem is tudná leplezni. Követ el hibákat, és felelősnek tartja magát. És emellett baromi vicces, határozott, őszinte, bátor és talpraesett. Egy igazi harcos jellem ő, aki túl akar lépni a jóság beszabályozott kategóriáin. Tudja, hogy mindent elnéznek neki, mert árva, és ki is használja a #nehézéletevolt kártyát, ami persze nem jó, de az önmegvalósítás és a bemerevedett rendszerrel való szembenállásból teszi, amit én baromira imádok.

Mert a rendszer mégiscsak republikánus és konzervatív. Izzyhez képest biztosan. A republikánus világképet legerősebben a szenátor képviseli, akitől retteg a fia, tabuizálja a női szexualitást és Izzyt a mai fiatalok legrosszabbikának tartja, akinek semmi sem szent, aki önálló, szókimondó és nem utolsó sorban van szexuális élete. Izzy maga is megkérdezi a kötetben, hogy miért csak a fiúk kapják meg a kamasz években a begerjedt címkét, és hát ez valóban nem kifejezetten republikánus kérdés.

Ez a regény pedig beszél a szexualitásról, éppen olyan leplezetlenül, ahogy bármi mást. Beszél a szüzesség, ráadásul a fiúk szüzességének elvételével, és a szűz fiúk alacsonyabb státuszával kapcsolatban, beszél arról, hogy zavarja, hogy tárgyiasítják, hiszen a róla készült képeket más férfiak az ő akarata ellenére nézik, és hogy úgy érzi, a férfiak bármit megtehetnek vele.

És ez a regény terét adó társadalomból, a mi társadalmunkból következik is. A legtöbben középosztálybeliek, míg Izzy a munkásosztály tagja, a telefonjának a feltörése és a bosszúpornó terjesztése is ebből a helyzetből következik. Mert az uralkodó osztály könnyen gondolhatja azt, hogy ő neki ehhez joga van, akár csak kétségbeesésében is. És ebben szintén baromi ügyes a regény, nagyon erős osztálytudatot épít belénk feltűnés nélkül, így valóban értjük és felháborítónak tarjtjuk, ami Izzyvel történt.

Szóval Izzyvel szemét a világ, de vannak barátai, akik kitartanak mellette, még akkor is, ha Izzy követ el hibákat velük szemben. Izzy egyik barátnője leszbikus, viszont ezt még csak a legjobb barátnőjének osztotta meg, és Izzy is csak egyetlen barátjának adta tovább chaten, majd innen az egész nyilvánossá válik. Nyilvánvaló, hogy a barátnője még nem állt készen arra, hogy ez nyilvánosságot kapjon, pláne országosat, és Izzy valóban hibázott, tudja, hogy nem mérte fel a kockázatokat és nem gondolkodott az adott szituációban. Nem keres mentségeket, amit én továbbra is nagyon szerettem.

Összefoglalva tehát ez nem egy sírós könyv. Nem is nehéz olvasmány, mégis nagyon sok kérdést tud mozgatni. Egyszerre tud egy árva kislány története lenni, és egy velejéig romlott botránykönyv. Szerettem, simán adnám a középiskolás lányok kezébe, miközben egy felnőtt, közélet iránt nyitott olvasó számára is izgalmas lehet, és ezt nagyon szerettem. :)

Kedvenc részem: Nincs egy konkrét, de Betty, a nagymamája karaktere nagyon működött ebben a történetben. Egyrészt egy olyan megértő és mindenek felett szerető hátteret biztosít öregségére is Izzynek, ami engedi Izzyt lélegezni és bátornak, hebrencsnek lenni. Másrészt jól érezhető, hogy Izzy tőle örökölte a humorát és a világszemléletét, és a regényben is megfogalmazódik, hogy Betty korában egy nő még nem mesélhetett politikai vagy disznó vicceket. Szerettem azt az állandó aurát, amit ő von Izzy köré, jó volt létezni benne.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik bátrak és szívesen olvasnának egy bátor lányról, aki hibázik, botlik, sőt, zuhan hatalmasak, de végül mindig feláll. Olyan embereknek való ez a könyv, akiknek van véleménye a világról, és hajlandóak különbözni. Akik szerint a világot igenis ki kell forgatni a négy sarkából. Azoknak, akiket érdekel, hogy mit jelent, ha egy lánnyal rosszul bánik a média és a társadalom. Azoknak, akik gondolkoznának erről egy könnyed olvasmány felett. Azoknak, akiknek ez a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Laura Stevenson: Minden, csak nem oké
Maxim, Dream válogatás, 2019
303 oldal
Így olvastam: Két nap alatt, három nagyobb ülésben olvastam el. Könnyen olvasható szöveg, de néha ki kell lépni belőle, mert tud nehéz lenni, amikor az egész világ a szereplőre borul. Ezzel együtt könnyen vissza is lehet kerülni, nagyon jó, szellemes, karakteres, hangulatos nyelve van.
Ha ide kattintasz, elolvashatod, a hozzá írt alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a Maxim kiadónak a bizalmat, hogy elküldték nekem ezt a könyvet recenzióra. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem hamar válaszolni. Épp így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, ha minden igaz egy év végére hangolódó bejegyzés lesz az. :)

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattinst a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Alternatív fülszöveg: Laura Steven: Minden. csak nem oké

2019. november 23. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy lassan a nagy értékelések előtt szokásossá váló rövid, ajánló jellegű bejegyzéssel érkezem, amiben most egy nagyon izgalmas, könyvhétre érkezett regényről fogok nektek mesélni. Laura Stevenson nagyon állat feminista és keményen politizáló, ugyanakkor végtelenül egyszerű vicces és olvasmányos regényéhez írtam ma fülszöveget.

covers_553810.jpgIzzy O'Neill egy igazi ribanc, és ebben a botránykönyvben követhetjük azokat a napokat, amikor ez mindenki számára nyilvánvalóvá vállt. Izzy egy kerti padon közösült egy republikánus szenátor fiával, amiről botrányos felvételek is készülnek. Kampányidőszakban.

Izzy egy munkásosztálybeli elárvult senki, akit a nagymamája nevel. Izzy határozott csaj, célokért hajtja magát, és egyre gyorsabban keveri magát olyan helyzetekbe, amikben már képtelenség jó lapot húzni. Az ő szexuális életén csámcsog az iskola, a politika, a sajtó, és ő ki akarja nevetni őket, mert semmi sem szent neki, és egyébként sem érti, hogy a szexuális túlfűtöttséget miért csak a kamasz fiú léthez társítja a társadalom.

Izzy végigblogolja az eseményeket, és ebből könyv is készül később, mert addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Az olvasó kezében tartott könyve ez a botránykönyv, és megtudjuk belőle, hogy nem oké az, ahogy a közélet és a média a kamasz lányokról beszél. Az minden, csak nem oké. Rohadtul nem oké.

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel!

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Szerencsés Dániel

2019. november 15. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az újraindult és két hete jelentkező #LMBT-t olvasuk interjúsorozat második részét hozom. Szerencsés Dániel krimiíróval beszélgettem arról, hogy mit is jelent egyáltalán az LMBT irodalom, és hogy mit gondol a hazai LMBT könyvpiacról, amire leszbikus nyomozónőjével ő is megérkezett. Mesélt arról, hogy milyen mintái voltak a krimiirodalomban, és hogy milyen visszajelzéseket kapott a könyvhétre megjelent első krimijéről, A 13. emeletről. 74209149_743875522792708_5114809108934950912_n.jpg

Egy meleg srác olvas: Mi volt a legutóbbi LMBT témájú könyv, amit olvastál?
Szerencsés Dániel: Nem szoros értelemben vett LMBT könyv, de a Hidegvérrel örök kedvenc. Pár évente újra szoktam olvasni. A könyv írásakor az egyik elkövető, Perry Smith és Truman Capote (A Hidegvérrel nyíltan meleg írója - EMSO) között különös kapcsolat szövődött. Capote számára Perry, a gyilkos, egyfajta sötét alteregó volt, ellentétes lelki társ. Perry kivégzésekor valami eltört Capote-ben és nem is írt utána újabb könyveket. Ha erre gondolva olvasom a könyvet, egy újabb réteggel gazdagodik.

Emso: Izgalmas, hogy így válaszoltad meg a kérdést, mert általános diskurzus (már az Uranistával lévő beszélgetésben is feljött [ide majd szúrok be linket]). hogy mit is jelent az LMBT irodalom, egy meleg szerző nem LMBT regénye vajon az LMBT irodalom része-e. Neked erről van véleményed, vagy pont belenyúltál?
SzD:
Nézőpont kérdése. Ha a szerző személye a fontos, akkor egy meleg szerző állatmeséje vagy absztrakt nyelvi játéka is LMBT irodalom - ahogy a Pendragon legenda is a magyar irodalom része, hiszen magyar szerző írta, holott nincs magyar vonatkozása. Ha azonban a Nagy-Britanniáról szóló irodalom a szempont, akkor viszont része annak, még ha Szerb maga nem is volt brit szerző.
Talán inkább az LMBT mozgalom önmeghatározásától függ. Vagyunk annyira "mások" hogy legyen önálló művészetünk? Vagy igazából olyanok vagyunk, mint mindenki más és csak a szexuális irányultságunk különbözik, ergó az LMBT-irodalom, mint kategória erőltetett?
Én inkább az utóbbi felé hajlanék, hiszen egy jó mű mindenkit meg tud szólítani. Shakespeare szonettjei vagy Oscar Wilde verseinél például édesmindegy, hogy egy férfihoz vagy nőhöz való szerelemből fogantak.

Emso: Igen, abszolút ez a diskurzus magja, és azt tapasztalom, hogy általában is a téma és a másság megkérdőjelezése felől közelítik meg mások is az LMBT irodalom kérdését, és a blognak is elsősorban ez volna a küldetése. Szóval közeledve a témához, van véleményed a kortárs LMBT reprezentációról? Akár mellékszereplők, akár főszereplők esetében?
SzD. Szerintem nagy szükség lenne itthon egy LMBT-könyvekre szakosodott kiadóra, így elkerülhető lenne, hogy az LMBT-kérdéskör és szereplők amolyan trendi adalékként kerüljenek a könyvekbe. Egyes YA-könyveknél még azt is el tudom képzelni, hogy az LMBT-szál csak marketing: a kiadó mutogathatja, mennyire nyitott és elfogadó, és a téma révén újabb vásárlói réteget tud megcélozni. A meleg szereplők közben csak biodíszletek: a meleg olvasók nem tudnak meg semmi mélyebbet önmagukról, a heterók pedig a melegekről. A romantikánál nemigen futja mélyebb drámára.
Amennyire a meleg irodalom külföldi trendjét ismerem, a fő vonal még mindig az, hogy a meleg könyvek a melegséggel foglalkoznak, melegeknek íródnak, ami egyrészt teljesen érthető, másrészt nem mozdítja előre az elfogadást, hiszen nem a heteró olvasókat célozza meg. Szerintem a melegség önmagában nem érdekes, ezen már túl vagyunk, nem kell a heteró olvasóknak úgy tanulmányoznia a melegeket, mint egy Verne-regényben a holdlakókat vagy afrikai bennszülötteket. A jó meleg szereplő számomra az, akit nem elsősorban a szexuális irányultsága tesz érdekessé.image_normal.jpg

Emso: Az utolsó két mondatodra reagálva, létrehozol egy olyan helyzetet A 13. emeletben, amiben igen is baromi hangsúlyos az, hogy a nyomozónőd leszbikus.
SzD: A főszereplőnek lényeges és Tóth Tamásnak nem is a leszbikussága, hanem a különcsége tette az elején antipatikussá Leonórát. Tóth úgy látja a melegeket, ahogy nagyon sok heteró férfi: nincs benne utálat, de vannak dolgok, amikkel nem tud mihez kezdeni, például amikor egy férfi egy másik férfiről úgy beszél, mint a feleségéről - ez el is hangzik a könyvben. Íróként nézve, az indokolta Leonora leszbikusságát, hogy a könyv egy eléggé a feje tetejére állt világban játszódik, amennyiben minden szereplőnek szubjektív elképzelése van erkölcsről és etikáról. Ebbe tökéletesen belefért, hogy egyetlen igazán tökös szereplőnk van és az is nő, sőt leszbikus. De Leonóra nem csak a poénról szól, hogy a nyomozó kemény öklű „sidekick”-je egy leszbikus nő. Ő több, mint „Lady Dömper”: az egyetlen szereplő, aki a hivatását, a tisztviselői etikát komolyan veszi. Azok képviselője, akik egy érdekek és politikák által mozgatott világban hűek maradnak az elveikhez, akár annak az árán is, hogy lemaradnak a karriervonatról. Ez az ő igazi mássága. Nem volt szemem előtt a divatos "minden könyvbe kell egy LMBT-szereplő" koncepció.

Emso: És nagyon izgalmas, hogy ezt nagyon Tamás felől közelíted meg a regényben, akinek Leonora el is mondja, hogy mindenkit hagyni kellene a maga tempójában elfogadónak lenni. Ez szerintem egy nagyon fontos gesztus, és érződik, hogy Leona története is az elfogadással együtt lassan válik láthatóvá. Nagyon izgalmas, noiros hatást kelt a regényben az, hogy egy ilyen kisebbségi, perem helyzetbe nyerünk betekintést a bűnüldözés során, még akkor is, ha ezeknek a díszletei csillognak, és sterilek. Mennyire volt ebben az értelemben világalkotó Leona személyisége? Mindegy idegenvezetője lett Tamásnak.
SzD: Világépítő, amennyiben vele mondatok ki dolgokat, amiket én gondolok az LMBT-témáról és amikkel Tóthot szembesíti, de én tapasztaltam a való életben. A kilencvenes években egy erősen biszex lány volt a barátnőm és elég sokat jártunk a Capellába, ami akkoriban a pesti LMBT-közösség legismertebb törzshelye volt. Ott volt a legjobb a zene, a hangulat, és a legszebbek a nők. Később már nem volt annyira nyitott, azt hiszem vissza akartak térni a gyökerekhez, hogy a hely a melegekről szóljon és ne menjen át turista-látványosságba.
Az, ahogy Tóth lemerül a brüsszeli LMBT-éjszakába, tényleg olyan neki, mint egy utazás. Leonora idegenvezetése ugyanakkor valódi élményeken alapul. Sokat tanultam például egy meleg fiútól, akivel egy amúgy heteró társkeresőn ismerkedtem meg. Sokat, sokat beszélt a meleg közösség dolgairól, például a tranyók (bocsi, ő mondta így) és meleg férfiak közti rivalizálásról.image_normaltt.jpg

Emso: Ha már a lemerülés szót használtad nagyon izgalmas, hogy az LMBT-éjszaka peremvidéke csillogó, belvárosi, és fontos emberek vannak ott. Mennyire volt szándékos ez a lemerülés helyetti felemelkedés? Nagyon válogatottak a bár vendégei, és érződik, rajtuk a befolyásuk, vagyoni helyzetük.
SzD: A Le Prince Rose egy ilyen hely a könyvben, főleg, ha film noir party van, amihez még a szokottnál is szebben kell felöltözni. Nem hiszem amúgy, hogy ez gazdagság- vagy helyfüggő. Pesten egyszer egy nagyon eldugott pincében voltam egy transz-partin (ott velem esett meg majdnem szóról szóra Tóth Tamás esete a femme fatale-lal) és mindenki úgy nézett ki mintha az angol királynő báljában lenne.
A könyvbeli melegbárt egyébként több helyből gyúrtam össze. Régebben a Mirano volt "A" klub Brüsszelben, azt volt az egyik, a másik egy kisebb melegbár, a nevét viszont egy teljesen átlagos étteremről kapta.

Emso: Tamásnak dolga van ugyanakkor akár a közeg, akár bájos kolléganője kapcsán az LMBT témával. Nem klasszikus krimiolvasóként úgy látom kívülről, hogy ez lehet a krimiolvasók húzódzkodása is, különösen, ha egy ilyen főleg a macsósabb, rámenősebb, hardboiled vonalban lévő regényről beszélünk. Milyen mintáid voltak?
SzD: A rendőrök világa kifejezetten az a patriarchális, macsó, ciszheteró férfiközeg, amit a feministák a legszívesebben kipurgálnának világból. Ebben a világban nemcsak a melegség, de minden sebezhetővé tesz, ami nem illik a szubkultúrába. Legalábbis amerikai rendőr ismerőseimnél ezt látom és nem hiszem, hogy ez máshogy lenne a német, belga vagy magyar állományon belül. Ugyanakkor senki sem mondja, hogy egy meleg férfi - vagy leszbikus nő - ne lehetne ilyen „hardboiled”, kőkemény karakter. Amerikában létezik is kifejezetten meleg bűnügyi irodalom: Joseph Branson író teremtette meg Dave Brandstretter alakjával még a hetvenes évek elején. Dave egy bulldog-természetű, kemény öklű biztosítási nyomozó – és meleg. Ez pedig jó esélyt ad Bransonnak arra, hogy Brandstrettert olyan jellemvonásokkal gazdagítsa, ami a hardboiled vonal legtöbb nyomozójában alig jelenik meg: érzékenység, érzelmek és empátia. Vagy említhetném a Netflix-en futó francia thrillersorozatot, a Zone Blanche-t, amiben a nyomozók erős embere történetesen egy meleg férfi.image_normal_1.jpg

Emso: Már négy hónapja a piacon van a könyved. Kaptál már direkt az LMBT olvasó közösség tagjaitól visszajelzést?
SzD: Konkrétan, mint LMBT-olvasótól még nem, és persze nem is tudhatom, hogy egy értékelő például a Moly.hu-n melyik csapatban játszik. Azt viszont többen megjegyezték, hogy kellő árnyaltsággal és tapintattal nyúltam a témához, aminek nagyon örülök. Említetted, hogy krimiolvasóknak esetleg fenntartásaik lehetnek egy LMBT szereplővel kapcsolatban. Ha a műfaj hazai nagyjai, mint Kondor Vilmos és Réti László nem kifogásolták ezt a vonalat a könyvben az olvasás után, akkor valamit alighanem jól csinálhattam.

Emso: És LMBT vonalon belül gondolkozol akár a későbbi regények, munkák kapcsán? Akár már van valami, ami publikus lehet?
SzD:
Engem is meglepett, mennyire bejött az olvasóknak Leonora. A tervezett folytatásban szinte biztosan ő lesz a főszereplő, de ezúttal ő lesz az, aki kikerül a komfortzónájából: olyan világba kerül, ahol nemhogy mint LMBT-ember, de még nőként is kívülálló - az illegális bevándorlók világában, ráadásul Leszbosz szigetén. Emellett párhuzamosan dolgozok egy thrilleren is, amiben szintén egy küzdelmes életű csoport képviselője lesz a fő mellékszereplő: egy vak lány.

Emso: Köszönöm az interjút! Van még valami, amit üzensz az LMBT-t olvasók közösségének?
SzD: Bátraké a szerencse.

 Köszönöm szépen Szerencsés Dánielnek az interjút, és köszönöm nektek, hogy velem tartottatok. :)
Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, igyekszem hamar válaszolni. Épp így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress facebookon gyakrabban frissülő háttértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

André Aciman: Találj rám!

2019. november 13. - Szilvió

Sziasztok,

ma az év egyik legvártabb megjelenéséről, a Szólíts a neveden folytatásáról hoztam nektek értékelést, amit sokan már a Margó Irodalmi Fesztivál után is olvashattak, viszont úgy gondoltam, hogy mindenképpen megvárom a hivatalos megjelenést, amin már bőven túl is vagyunk, így ideje belecsapni a lecsóba.

talaljramxdxdxdxd.JPG

Nagyon vártam ezt a könyvet, és rettenetesen féltem is tőle. Azt gondoltam, hogy csak a piaci érdek diktál a Szólíts a neveden mellé egy újabb kötetet. És bár ezzel most is egyetértek, olvasva a könyvet már meg tudtam nyugodni. André Aciman ismeri a Szólíts a neveden lelkét, és egyszerűen továbbírta azt. Három szereplő életét követjük végig, négy fejezeten keresztül, amikben öt-öt évvel kerülünk egyre távolabb a Szólíts a neveden idejétől. A regény szereplőinek dilemmái nagyon hasonlóak a Szólíts a nevedenben olvasottakhoz. A szereplők az első pillanattól kezdve érzik egymás között a kémiát, mégis van valamiféle bizonytalanság, kerülgetés bennük.

A szerelem az egész regény alapmotívuma vagy alapkérdése lesz. A tiszta szerelem, amiben együtt tudunk úgy önmagunk lenni valakivel, mint sosem. Az a szerelem, amelyik egyértelmű. Ami a legkézenfekvőbb, legmagátólértetődőbb dolog a világon. Amikor úgy érezzük, hogy nem éltünk korábban. És ez nagyon áthatja az egész regényt. Nem csak ír a szerelemről, hanem nagyon gyakran beszélgetnek és gondolkodnak róla, és ez mégsem válik giccsé, csak szép. És ezt nagyon szeretem a Szólíts a neveden univerzumban, akár a könyvekről, akár a filmekről van szó.

A négy fejezet címeit zenei terminusok adják. Az első fejezet Tempo címmel az édesapa. Samuel történetét írja le. Öt évvel a Szólíts a neveden után Rómába utazik egy felolvasásra és az ott élő fiához, már elvált férfiként. Amikor Elio kirepült rájöttek a feleségével, hogy ők tulajdonképpen barátok, és nem tudnak mihez kezdeni egymással. Az anya már új kapcsolatban él, és a vonatúton Samuel is találkozik valakivel. A nála sokkal fiatalabb, szomorúnak látszó Mirandával.

A kötet leghosszabb fejezete ez, és ez nem is véletlen. Nagyon fontos a történetben Samuelnek az Elioval és Mirandának az apjával való kapcsolata, mert ezen át őrlődő apákat látunk, akiknek alapvetően jó kapcsolatuk van a gyermekükkel, de félnek, hogy a terhükre vannak. Miranda esetében ez már realizálódott is, úgy érzi a mostani kapcsolata már csak valami helyett van, és hiányt mutatja, még akkor is, ha külső szemmel egy vidám apa lánya kapcsolatot látunk.

És emellett nagyon hasonló helyzetben látjuk Samuelt, mint amiben Eliot láttuk korábban. Csodál valakit, gyermeki lelkesedéssel. Mindenben jeleket keres, és tele van bizonytalanságokkal. Mint az ember, aki először érez szerelmet. Nem hisz abban, hogy valósággá válhat az, amit annyira remél, és nem tagadja el a testi vágyat sem. Tudja, hogy szerelmes, de nem gondolja magáról, hogy a szerelem tárgya lehet. Nagyon gyakran beszél arról Miranda, hogy mostantól ketten vannak, ketten akik az első pillanattól kezdve ismerik egymást, és Samuel lassan, bizonytalanul helyezkedik ebbe a helyzetbe bele, de kényelmesnek találja.

És ez leginkább az a szerelem, amit mi el akarunk képzelni. Nagyon filmszerű, de lassú, még akkor is, minden néhány óra leforgása alatt történik. Két magányos ember megismerkedik egy vonaton, és egymás magányában felismerik saját magukat. Nagyon hasonló Miranda és Samuel személyisége, gyakran el is hangzik, hogy tudom, mert ismerlek. És ebben jó hátradőlni, még akkor is, ha Aciman itt még egy picit elfészkelődött. A fejezet nagyon hozza az apa megszokott bölcsességét és a fiatalos áradó érzelmeket, de nekem elfáradt az utolsó 20 oldallal, egy feszesebbre húzás itt jól tudott volna esni.

 A második fejezetben Elio ismerkedik meg egy nála idősebb arisztokrata férfivel, Michellel. Elio továbbra is ugyanolyan esetlen és zavart, mint ahogy korábban megszerettük, de már sokat tanult az apja bölcsességéből és emberiességéből. Ebben a kapcsolatban a szerelem leginkább úgy néz ki, mint valaki által megtalálni a lelkünket, amiről nem is gondoltuk, hogy elveszhet. A jelen időben a két szereplő nyomoz Michel apjának egy régi titka felől, amiben a történelem felé tekintenek a szereplők és egy régi melegszerelem lehetséges története tűnik fel előttünk, amiben ismét Előkerül Elio zsidósága is. Nagyon jót tesz a regénynek, hogy sokat beszélgetnek akár ennek kapcsán is az életükről, így megtudjuk, mi is történt Elioval az elmúlt tíz évben, és hogy hogyan gondol vissza az Oliverrel való kapcsolatára.

Ugyanakkor ezek a történetmesélések gyakran érezhetően nekünk szólnak, és kiugranak a regény teréből. Nádasdy Ádám egyszer azt a példát hozta, hogy "Hogy van édesapánk, az öreg gyógyszerész?", és nyilván ez egy paródiamondat, de több hasonló gesztussal találkozunk a fejezetben. Van, hogy érezhetően kötni akar a Szólíts a nevedenben történtekhez, vagy megmagyarázni az azóta történt változást, de például Elio nem megáll és elgondolkozik a szobor mellett, hanem mesél nekünk arról, hogy milyen a viszonya ahhoz a szoborhoz Rómában. És ez mindig furcsa, mert amúgy meg nem direkt az elbeszélés ennyire. És ez tudott zavaró lenni, mert nagyon intim közegben is járunk így.

A harmadik fejezetben Olivert látjuk, aki épp befejezi vendégprofesszorként való munkáját egy egyetemen, és búcsúbulit tartanak a bedobozolt lakásban. Az erkélyen Paul, egy kollégája és Erica, egy jógatársa beszélgetnek, és Oliver szerelmes tudna lenni beléjük, és otthonra találna köztük. Bár ők eddig nem találkoztak soha sem, szinte végig egymással beszélgetnek, szóval lehet valami a kémia kérdésben. Oliver rájön mellettük állva, hogy szerelmes akar lenni, és nem kompromisszumokat akar hozni.

Az egész regény fő üzenete, hogy mi bánjuk meg azt, ha úgy döntünk, szerelem nélkül élünk, és mégis nagyon könnyen dönthetünk úgy. Ezeknek a szereplőknek el kell számolniuk minden nap a lelkükben lévő hiányérzettel, egészen addig, amíg ezt be nem töltik. A negyedik fejezet a korábbi háromból következik, ezért nem mesélhetek róla többet, csakhogy tovább építi az univerzum lelkét. Ezek a férfiak érzékenyek, filozofikusak, érzők, követnek el hibákat, és nagyon tudnak szeretni. Ez teszi nagyon érvényessé és működővé az egész szöveget.

Kedvenc részem: Szóval két idézetet írtam ki a moly.hu-n a Szólíts a nevedenből. Az egyik az apa beszéde, a másik pedig ez:

Azt hittem, értem, miért esküszik mindenki a Sant’Eustachio kávéjára, vagy talán csak szerettem volna azt hinni, hogy értem, noha biztos nem voltam benne. Még azt sem tudtam biztosan, ízlik-e valójában. talán mások sem, de nem akartak kilógni a sorból, így lelkesen hangoztatták, hogy nem élhetnek a Sant’Eustachio kávéja nélkül.

És benne van ez a Találj rám!-ban. A kávézó Samuel és Elio kedvence lesz, és Elio egyszer csak azért szakított egy lánnyal, mert nem tartotta különlegesnek ott a kávét. És a Sant’Eustachio kávézó egyébként is nagyon különleges hely lesz Elio számára, mert itt ismerkedik meg azzal a városi értelmiségi polgári léttel, ami annyira Rómába vonzotta. És én ezt nagyon-nagyon-nagyon szerettem. :)

Végezetül nem tudom kinek lehet a Szólíts a neveden folytatását ajánlani. Azt hiszem a legtöbben, akik már olvasták a Szólíts a nevedent úgyis elolvassák ezt. Talán azoknak ajánlom itt a végén különösen, akik hozzám hasonlóan féltek, hogy nem lesz jó. Nos, nekik azt üzenem, hogy de, jó lett, olvassák bátran!

André Aciman: Találj rám!
Atheneaum, 2019
296 oldal
Így olvastam: 3 nap alatt. Az első fejezetet két hosszabb ülésben, mert lefárasztott, a vége pedig már sodort és vitt és működött.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran nyomot a komment szekcióban, ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél a következőkről sem lemaradni kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less br bátran instagramra.

A következő bejegyzésig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió