Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

Andrew Sean Greer: Arthur Less

2019. augusztus 12. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy komikus könyvről fogok nektek mesélni, ami Pulitzer-díjat nyert. Egy olyan főszereplőről, ki nem találnátok, Arthur Lessről, aki már sokat élt és sok mindent látott, és mégis azt mondhatjuk róla, hogy szerencsétlen. Szerencsétlenke. Tesszük hozzá, mert szeretjük. Nem az esetlensége ellenére, hanem pont azért. Mert a világ dolgait úgy is meg lehet tapasztalni, ha átesünk rajta vagy futunk előle. És ez egy egészen másféle tapasztalat lesz.

less.jpg

Arthur Lessnél már a B oldal pörög, ahogy a lassan kiveszni látszó lemezek és kazetták nyomán a mondja a magyar, picit viccesen, picit keserűen. Azt jelenti, hogy valószínűleg, túl vagyunk az életünk felén, amivel bizony jár a kapuzárási pánik, amiben igen is meg akarjuk valósítani magunkat, mielőtt túl késő lesz... És hát ez van Arthur Lessel, aki 49 éves, amikor megismerjük, és a regény során, visszavonhatatlanul betölti az 50-et és talán meg is valósítja magát, mielőtt túl késő lesz. De ne szaladjunk ennyire előre.

Arthur Less amikor megismerjük egy órát figyel egy szálloda lobbijában, ami nem jár, de Arthur erről mit sem tud. És nyilván az író, tudja, hogy kell elkezdeni egy regényt, hogy az érvényes legyen. Arthur Lesst ekkor már elhagyta egy nála fiatalabb srác, akivel kilenc évig se veled, se nélküled kapcsolatban volt, hogy hamarosan házasságot kössön egy másik férfival, amire Arthur is meghívást kap. Ezen még nem akadunk ki, ez meleg körökben szokás, mert kevesen vagyunk, és gyakran jó viszonyt ápolunk az értelmes exeinkkel. Nádasdy Ádám ír ilyen esküvői jelenetről is. Csakhogy Arthur Less nem olvasta Nádasdy könyvét, és kiakad. Mert rájön, hogy a nem szerelmen alapuló kilencéves kapcsolata Freddy Peluval, nos, mégis szerelmen alapult.

Szóval igazából ez a regény egy szerelmes férfi története. Egy nagyon szerelmes férfié, aki majdnem 50 évesen tanul meg egyedül lenni. Két nagy, hosszú szerelem volt az életében, és mindkettő meghatározza a regény cselekményét. A korai Robert Brownburnhoz fűződik, aki egy híres költőgeneráció kiemelkedő költője a regény terében. Ő igazi zseni volt, és évtizedeken keresztül élettársa és múzsája volt Less, akinek nevéhez bizonyos körökben hozzátapadt, hogy ő él Robert Brownburnnal, miközben egy kevésbé zseniális, sőt, inkább bevallottan középszerű író arcát igyekszik felépíteni magának a lényegesen idősebb és tehetségesebb élettársa életműve mellé. A másik kapcsolat pedig a már említett fiatal középiskolai tanárhoz fűzi: Freddy Peluhoz.

A regény fő szála egy utazás. Less világkörüli útra indul, hogy ne kelljen jelen lennie Freddy esküvőjén. Mexikóban vendége lesz egy spanyol nyelvű konferenciának, amit Robert alkotói csoportja köré szerveznek, és ahol ő maga mint múzsa és mint élő tanú vehet részt. Olaszországban díjazzák az alkotói munkásságát, és megtudja, miért nem válnak igazán közönségbaráttá a könyvei (Erről majd később, mert fontos.). Berlinben kreatív írás kurzust tart, amire Arthur Less nyilvánvalóan nem alkalmas, de kreativitással és lelkesedéssel igyekszik leplezni ezt.Futólag részt vesz egy párizsi estélyen, ahol tovább szőhette volna bonyolult szerelmi életét. Marokkóban tevegel egy szintén 50 éves hölggyel, át az egész sivatagon, majd Indiában balesetet szenved ő és a kedvenc kék öltönye. És bár (a regény végéig úgy tűnik, hogy) ez adja a regény igazi komikumát, igazából ez mind nem fontos.

Ezek csak szórakoztatóan kitöltik a teret, miközben Less megtanul élni valahogy. Mert ez az utazás, ne hazudjuk el, problémák elől menekülés, éppen történik időben és lélekben is. A regény folyamán betekintést kapunk Arthur múltjába, mindkét kapcsolatába, amivel megismerjük azt a buborékot, amiben élt. Például sosem volt még szingli igazán, és nem tudja milyen. És igazából rettenetesen esetlen egyedül ebbe a világban. És persze igen, ez kapuzárási pánik is, de a regény során rájövünk, hogy ez az egész élethelyzet és a sok különböző környezet csak alkalmat teremt arra, hogy erről az ötven éven át kitartó, nagyon védett pozícióról beszéljünk. És ezt a szöveg nagyon jól csinálja, miközben egy percig sem komolykodik nagyon.

De ha már a védett környezet. Állati fontos megemlíteni, hogy egy picit olyan élmény ezt a könyvet olvasni, mint ha a Fiúk a klubból-t néznénk, mert ebben a regényben is meleg mindenki. Ami persze így kijelentve nyilván túlzás, de hogy nagyon-durván nagy arányban melegek a véletlenszerű szereplők, és bár már láttunk ilyet máshol is, és amúgy jót is tesz a komikumnak, én nem szeretem ezt egy könyvben. És persze ez tök az én személyes problémám, csak hát ez meg az én blogom. :D

Kedvenc részem: A meleg irodalomról szóló részek. Arról beszélnek benne, hogy milyen a meleg kánon, és hogy lehetséges-e, hogy egy regény a meleg irodalmi kánon részévé váljon úgy, hogy nem szerethető a főszereplője és rossz, vagy csak negatívabb képet fest a melegekről. Én nem akarok erre a kérdésre egyértelmű választ adni. Talán csak azért, mert nem volna kényelmes, de a kérdésfelvétel fontos.

Ajánlom a könyvet végül azoknak, akik igényes humoros szépirodalmat szeretnének olvasni, érdekli őket egy idősödő kamasz fejlődésregénye, esetleg egy jót szórakoznának, vagy csak az értékelésem felkeltette az érdeklődését. Bátran forgassátok!

Andrew Sean Greer: Arthur Less
Álomgyár, 2019
366 oldal
Így olvastam: 2-3 nap alatt. Könnyen olvasható, nem fáraszt a szöveg, folyamatos figyelmet generál magának, és jó is olvasni, felnevetni rajta.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok a könyvet, vagy csak kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, igyekszem gyorsan válaszolni.

Éppígy igyekszem hamarosan a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress bátran facebookon háttértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. :)

És ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Miért nem voltunk a múlt héten normálisak?

Avagy a 12. Ördögkatlan Fesztiválon jártam, és csodálatos volt (Szubjektív élménybeszámoló)

2019. augusztus 07. - Szilvió

Sziasztok,

a hónap vége körüli bejegyzésekben már volt említettem, hogy a hónapfordulót most az Ördögkatlan Fesztiválon töltöm, és a fesztivál alatt folyamatosan arra gondoltam, hogy ebből szeretnék nektek is adni valamit. Meg jó volna megőrizni is ezt a sok szeretetet és csodát, amit az Ördögkatlanon töltött öt nap jelentett. És ez a bejegyzés most ennek szól. A csodának, amit szerintem mindenkinek át kellene élnie, és amiből mindenkinek szeretnék adni egy picit.

52444236_2516739641687911_3464358107428159488_n.jpg

Szóval az Ördögkatlan. Nagyon nehéz erről nem csodálattal beszélni, így meg sem próbálom. Ez egy szuper fesztivál, amit idén tizenkettedszer rendeztek meg néhány Baranya megyei kis faluban, ahol egyébként semmi sem adott, hogy egy fesztivált megszervezzenek. És egy picit olyan is. Olyan, ami megtartja az amatőr báját tíz éven keresztül, miközben mindent megoldanak azonnal, és minden jól működik. Mert ezt a fesztivált nagyon jó emberek nagyon akarják. És ettől egy picit olyan, mintha csupa jó ember összejönne és találkozna a nyári dögmelegben, hogy összedobjanak valami közöset a hozottból, amit fáj majd itthagyni, de tudod, hogy a fesztivál úgyis vigyázni fog rá.

Vagyhát én ezt tapasztaltam a negyedik katlanom után is. Eddig különböző helyeken szálltam meg: Van közös camping. Ez azért jó, mert közvetlenül a fesztivált támogatod a pénzeddel, akik úgyis visszapörgetik. De én nem ott szoktam megszállni, hanem magánudvarban. Így általában több lehetőségünk van, kapunk kávét, hűtőt, bár én nem használtam, de a mi udvarunkban Wifi is volt, és arányaiban több az egy főre eső konnektorlyuk. A második naptól már zárkózott léted ellenére is megismered azokat, akikkel együtt laktok, beszélgettek, viccelődtök, barátkoztok, és nagyon jó hangulatú együttélések tudnak kialakulni olyan emberekkel, akik aztán visszateszik a fóliát a sátradra, ha leszakad az ég.

A faluk közötti közlekedést kaltanbusszal lehet megoldani, amik óránként indulnak, és nagyon kényelmes ülésekkel és légkondival várják a fesztiválozókat, akiket teljesen esetlegesen színészek is szórakoztatnak, például a Vuk főcímdalának közös éneklésével vagy szépirdalmi szerzők pajzán verseivel. A másik lehetőség a stoppolás, aminek itt nagy kultúrája van, és nagyon rugalmasan és gördülékenyen működik. Ültem idén őskatlanozók kocsijában is, és szegedieknél is vendégeskedtem néhány kilométer erejéig. Ilyenkor megbeszéljük, hol voltunk, honnan jövünk, hányadik katlanunk a jelenlegi, és ezzel gyakorlatilag véget is ér az út. És igen, van egy bája a negyedik napon is ezekről beszélni idegeneknek, de ők az ő tök érdekes katlantörténetüket éppen úgy negyedik napja mesélik el, most épp pont neked, lelkesen, szóval figyelj, és mesélj te is, merthogy ez a normális. Mert a katlan egy picit olyan, mintha a világ normális lenne, visszamosolygunk egymásnak az utcán, beszélgetünk a buszmegállóba, és kölcsönadjuk a kanalunkat valakinek, aki már napok óta szemez a jégkrémmel a kisboltban.

És mi ott mégsem vagyunk normálisak. Csak mert ez az egész fesztivál mottója, ami nagyon sok mindent megragad abból, amit itt leírtam. Törőcsik Mari és Cseh Tamás a fesztivál védnöke, és amikor az ötödik fesztiválra lejött Törőcsik Mari, azt mondta, Nem vagyunk normálisak. Arra gondolt, hogy lejönni ide, ennyire falura, ekkora utat megtenni, és talán arra is, hogy pont itt egy ekkora fesztivált csinálni nem normális dolog. Szóval nem voltunk normálisak. Mert a katlanon úgy szokás. És bár nem maxoltam ki igazán idén a fesztivált, nem voltam sok programon, csak egy nagykoncerten vettem részt, azért idén is büszkén gondolom, a múlt héten nem voltunk normálisak.

Mutatom is, hogy milyen nem normális programokon vettem részt helyette:

1. nap

Katlan Nyitány

Szóval, ha kezdetben volt az ige, akkor a katlan is úgy kezdődik, hogy megnyitják. Először Bérczes László és Kis Móni felmennek a színpadra. Ők a főszervezők és a fesztivál igazi arcai. Ők találták ki, és tőlük lesz ilyen csodás. Nem mondanak nagy beszédet. Bérczes felidézi, ahogy az első Katlan előtt bekopogott a nagyharsányi polgármesterhez, aztán jól meglepődik, hogy mennyi ideje is már annak, és hogy milyen sok ember tesz ezért a fesztiválért. Nekik mindig megköszöni. Kis Móni nem beszél, bár a kilencedik megnyitón mondott pár szót. De Kis Móni általában csak áll. Ő szép. Gyönyörű. Mint Afrodité. És békés. Utánuk kis műsorral készülnek a katlan új és visszatérő fellépői közül néhányan. Ez mindig nagyon sokszínű. Most például volt K2-reklámbemutató, mindig vannak ukrán nénik, akik egyébként az egész fesztiválon énekeltek, és volt olyan feladat is, hogy egymásramosolyogjunk. Mert úgyis azt csináljuk majd egész héten. Aztán elénekeljük Cseh Tamás Csönded vagyok dalát. Együtt. Ez is mindig szép. A fesztivál következő programja rá is emlékezett.

„Keresztbe Jégeső” – Bereményi Géza és Másik János estje

Szóval Cseh Tamás. Nem igazán tudom, mit jelent ő nekem. Azt hiszem az van, hogy még nem ismerem eléggé a munkásságát, de amit ismerek, azt szeretem. És most egy picit közelebb kerültem hozzá. A színpadon Cseh Tamás zeneszerzője és dalszövegírója ült, énekeltek, verseket, prózákat olvastak fel, és klassz volt az egész. Szerettem. Sok dalból maradtak meg részletek, azokat azóta hallgatom, és azt hiszem egyre közelebb kerülök ahhoz a hatalmas életműhöz, amit Cseh Tamásnak tulajdonítunk és mindannyiunké. Például ez a dal nagyon elkapott:

2. nap

Palackba zárt üzenet – Beszélgetés a megbocsájtásról

Az INDIT Közalapítvány Alternatíva Ifjúsági Irodája idén másodszor van kint önálló katlanhelyszínként egy régi, állományból kivont dézsmapincében, a Batthány Pincében, és nagyon izgalmas kiállításokkal készültek idén is a függőségről, a kapcsolaton, családon belüli erőszakról illetve az alkoholkultúra különböző érdekes vonatkozásairól, így akár a nők vagy meseszereplők alkoholfogyasztási szokásairól, vagy akár a magyar történelemben is jelen lévő szesztilalomról is olvashattak az érdeklődők.

Nekem személyesen nagyon sokat jelent az Alternatíva Ifjúsági Iroda, nagyon sok időt töltöttem ott középiskolásként és nagyon sokat tanultam tőlük, ezért az első délelőtt elmentem hozzájuk beszélgetni, megnézni, hogy velük mi van, mi történt az elmúlt években mióta nem voltam, és ha már ott voltam, részt vettem egy megbocsájtás témájú workshopon. Ez egy nagyon tanulságos együtt tanulós egy óra volt, ahol beszélgettünk a megbocsájtásról és a bocsánatkérésről, arról, hogy van-e különbség a továbbélés, a felülemelkedés és a megbocsájtás között. Az is szóba került, hogy bocsánatot kérni vagy megbocsájtani nehezebb-e, megbeszéltük, hogy ha valaki bocsánatkéréssel tartozik nekünk, akkor általában elfelejtjük azt feltételezni róla, hogy jó ember, vagy jó ember akar lenni, de szóba került a bosszú is, aminek kapcsán Ludas Matyi elégtétele is, és egy ponton még Döbrögi gyermekkoráról, a kis Döbiről is elmélkedtünk. Az egész beszélgetést egy tényleges palacküzenet elkészítése zárta, és jól esett az egész. Egy klassz beszélgetéssel lettünk gazdagabbak, és a megbocsájtás lehetséges narratíváit is megtanultuk, amiről talán egy jó könyv esetén még itt is olvashattok majd, mert tanulságos volt. ;)

Szűcsinger – Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián koncertje

Szálinger Balázs csodálatos kortárs költő és Szűcs Krisztián, az egykori és szintén csodálatos Heaven Street Seven énekesének közös koncertje ez, ami elsősorban laza és vicces. Egy picit mindketten belekapnak egymás munkásságába, nyilván teljesen dilettáns módon, húzzák egymást, Szálinger a koncert bármelyik részén képes kiinteni valamelyik épp észrevett ismerőseinek. És látszik rajtuk, hogy nagyon érzik egymást, élvezik a színpadon töltött időt és a közös munkát... És csak jó volt hallgatni, meg néha felnevetni, vagy szélesebbre húzni a szokásos katlanmosolyt.

Rájátszás

Ez a projekt hozta létre a Szűcsingert is. Alternatív zenészek, mint Beck Zoli, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László... és költők, mint Szálinger Balázs, Erős Virág, Grecsó Krisztián... hozta létre ezt a felállást. Nagyon jó csapat ez, verseket zenésítenek meg és meglévő dalokra írnak új szöveget, és közben nagyon szeretik egymást. Az idei Katlanban az egyik legjobb koncertélményem volt ez, aura volt körülötte és nagyon szerették. A koncert közben felolvasott Kemény István is, akit két mögöttem álló lány kibeszélt, de nagyon találóan és szeretettel tele, szóval ezt most is közlöm:

Most figyelj, fel fog jönni. De már úgy jön fel, hogy minek. Hogy minek olvasna fel ezeknek. Fapofával. Minek van itt hangszínnel. Mindig a Keményzsófit piszkálják, hogy egy hangszíne van, de az azt is az apjától örökölte. Felolvas, békés. Ha bárki életét élhetném, Kemény István szeretnék lenni.

És amúgy nagyon mosolyogtam, mert egyébként minden szava igaz, és olyan szeretettel heccelte a költőfejedelmet a beszélő, hogy jó volt hallgatni, pont ahogy Kemény Istvánt is jó, mert amúgy zseni, ahogy ír és felolvas. Nyilván. Csak bájos, ahogy Kemény István létezik. Ahogy bájos az egész. :)

Nehezen választottam dalt, de ebből azt hiszem átjön az egész randomsága, még akkor is, ha a dalszöveget adó verset az általam kevésbé kedvelt Háy János jegyzi:

 

Ég és föld gyermek

Ez egy zenei, színházibb előadás volt egy intim kis pajtában. Egy madárról mesélt, aki szépen énekelt, de a király befogta, hogy mindig hallgathassa a dalát, a madár azonban ezután nem énekelt. A király próbálta vigasztalni, és kint az erdőben a madár egy asszonnyá, feleséggé vált, majd egy földi létre ítélt, de égbe vágyó gyermekük született. Szép előadás volt, a két szereplő közül az egyik nagyon kellemes előadói hangon szólaltatta meg a mesét, a másikuk pedig nagyon széles és izgalmas zenei eszköztárat hozott, viszont a hangi adottságai korlátokba ütköznek, és ennek megmutatása nem volt a legszerencsésebb. Egy inkább jó előadás volt ez, de nem lett a kedvenc programom, pedig bátor előadás volt, sokmindenből merített, izgalmas volt, működött, de nem talált meg annyira.

Péterfy Bori & a Love Band

Szóval nagyon sok emberrel vitatkoztam erről a fesztiválon is, de nekem Péterfy Bori egy istennő. Esküszöm. Egyrészt a dalok szövege nagyon bátrak, líraiak, másrészt egy olyan szexualizált ösztönlényt állít színpadra, akiért nem lehet utolsó sejtedig rajongani. Hatalmasat partiztam ismét Borira, és bár a végét elverte a vihar, így is a legjobb estémet zárta a koncert. Meg amúgy ez volt az a nap, aminél a programfüzetbe belenézve már tudtam, hogy valahogy így fog kinézni, és azt is tudtam, hogy ez ennyire csodálatos lesz. Boritól ezt a friss dalt ajánlom most nagyon, mert a koncerten Saiid részét is ő csinálta, és szétadtam. :D

3. nap

Erős nők – Roma hősök workshop

Szóval úgy volt, hogy erre beugrom a Jelenkoros kötetbemutatók előtt. Aztán kiderült, hogy ez egy hosszú workshop, amiről meg akartam lógni. Aztán nem lógtam, de ne rohanjunk ennyire előre.
A workshopot a Független Színház tartotta a Roma hősök projektjükkel (Van blogjuk is, itt, ha minden igaz, hamarosan lesz szó a mi műhelyünkről is rajta.). A műhely első felében négy roma monodrámát beszéltünk át aszerint, hogy a főszereplők mennyiben hősök. Milyen krízist élnek át az életükben, milyen döntések szerint hogyan cselekedtek, és ez a cselekvés milyen változásokhoz vezetett. Mi egy spanyol monodrámát néztünk meg jobban, amiben az első spanyol roma akadémista, és az első roma boldoggá avatottról, Boldog Ceferinóról beszélt, más monodrámákban azonban találkoztunk sokkal személyesebb történetekkel is, menekülésről az elrendezett házasság elől, vagy csak a telepről való kitörésről. A műhely ezen első részének legizgalmasabb kérdése, hogy hős-e az, aki saját magát menti meg, és hogy mit mondd el a világunkról az, ha az önfelvállalás önmagában hőssé tehet valakit, miközben a világban (a monodrámák főszereplői megmutatták) van hely azoknak a dolgoknak, amiket szeretnénk.

A műhely második részében arról beszélgettünk, hogy kik a mi személyes hőseink, és hogy mi miért lehetünk hősök. Én a saját hőstettemnek azt a slam poetry előadást mondtam el, amiben előbújtam és arrról meséltem, hogy édesanyámnak nem mondhattam el, de beszéltünk családon belüli erőszakról, a melegség és a vallásosság témájáról, és mélyszegénységből való kikerülésből is. Nagyon erős történetek voltak ezek, és nagyon erős élmény az, hogy ülsz egy terembe, ahol körülötted mindenkit hősnek tartasz. Ez a legerősebben üzenet, amit a katlanon kaptam idén, és azóta is a fejemben van, remélem marad is.

Az elmondott hőstörténetekből kettőt kiválasztott a csoport, amit valamilyen művészi eszközzel feldolgoztunk. Mi egy fordított végrendeletet írtunk egy lány nevében, aki a bántalmazó apját ápolta jóval azután, hogy sikerül kiszakadni tőle. Nagyon jó volt csoportban dolgozni, végigbeszélni, hogy kinek mi izgalmas ebben a történetben, és alkotni valamit ebből a csendes hősségből. A másik történet, amin a csapat másik fele dolgozott, az enyém volt, és nagyon örülök és hálás vagyok, hogy továbbviszik a slam poetrym történetét. Ők a lényegét ragadták meg az előadásomnak, a vallomást egy halott rokonhoz, akinek nem mondtak el valamit. Mindenki két haikut írt, és nagyon megrázó volt azt érezni, hogy mindenkinek van valami ilyen bevallani valója, és ez valahogy tovább kovácsolt minket, úgy érzem. És én nagyon hálás vagyok ezért. Szóval köszönöm.

A kaméleonlány

Szintén a Független Színház előadása, amiről korábban már nagyon sok jót hallottam, és nagyon örülök, hogy sikerült végre megnéznem. A darab egy monodráma. Lovas Emília adja elő. Egy roma lányról beszél, aki okos, gyorsan átlátja a helyzeteket, és nagyon érzékeny, képes arra, hogy magát másokhoz hasonlóvá tegye, és érzékenyen figyeli mások gondolatait. A dédnagymamája nem ért haza egy munkatáborból. A nővére nem tudja begyújtani a gáztűzhelyet, pedig egyetemen tanul. A másik nővére már családanya. Egy Papagájnak nevezett roma tanára szerint nem lenne szabad megtagadni a romaságát. A romaságát, mert a cigány az külső elnevezés. Papagáj a kaméleonlány keresztanyja. Ő nevezte el. És a kaméleonlány azóta is próbálkozik az identitásokkal, táncol, játszik miközben a darabban az iskolai nevelési tanácsadóval beszél. Szép színdarab ez. Nagyon sok problémát mozgat a színpadon a kinyitott lehetőségek és a számos lehetséges életút között, de ez végig a személyes síkon marad. Kérdez, és ad egy talán végleges választ egy olyan lánytól, aki ha tovább játszik, akkor nem a végleges válaszok életútját fogja járni. Ha pedig mégis, akkor az az ő döntése lesz, és azzal sincs baj. De persze ez csak spekuláció. A lényeg, hogy a darab fantasztikus, ha lehetőségetek adódik, nézzétek meg.

Rokokó Rosé

A Rokokó Rosé a világ legbájosabb garázszenekara evör, akik nagyon szeretik a saját zenéjüket. Én középsuliban találkoztam velük először, egy nagyon random este, a hosszúhetényi Rocktalicskán, ahol ők eléggé kilógtak a folkos alternatív hangzásukkal, mégis nagyot partiztunk nem szomjasan a hájderittára, ami egy fantasztikus dal, a címben jelölt szöveggel. És azóta is ennyire amatőrök és cukik, nincs igazi kisugárzásuk, alig tartják a kapcsolatukat a közönséggel, de nagyon felszabadító, ahogy ők jól érzik magukat együtt. Nem ajánlom igazán őket, érdekesek, de nem annyira egyediek vagy relevánsak, én mégis azt szeretem bennük, hogy ezt tudják magukról és beérik ennyivel.

4. nap

Romano Drom

A koncert, amit elmosott az eső, de mégis megtartották, teljesen másként. Egy nagyobb színpadon lett volna a koncert, ehelyett a villánykövesdi pincesor legtetején volt, gyönyörű kilátással, lemenő nappal egy nagyon intim akusztikus koncerttel. A magyar oláh roma zene egy régi, 20 éve létező zenekara adott elő testközelből, és ez hatalmas élmény volt. Csináltam néhány képet a helyszínről:

Tánc – Egy darab belőlem

A darabot egy idősebb és egy fiatalabb táncos adta elő, és valószínűleg a legnagyobb sikernek értékelik a fellépésüket, pedig mindenki a "Rossz versek" vetítésre ült be, csak csúszott a program. Bár nem értek igazából a tánchoz, de egy elég random műfajkeveredés lehetett ez a darab, szinte élvezhetetlenül önkényes és esetleges díszlet, tér és eszközhasználattal. Az előadás apropója az volt, hogy a két művész és a rendező szeretett volna valamit hozni a Katlanra, talán élet és halál motívumokkal dolgozott, de igazából a cím által előfeltételezett semmitmondás és érvénytelenség a darab utáni űr legjelentősebb összetevője is volt. Az egyetlen dolog, amit őszintén bánok a fesztiválon.

 „Rossz versek”

Reisz Gábor rendező az Ördögkatlan egyik idei díszvendége volt, ez alkalomból levetítették a legfrissebb filmjét, amely, mivel a legtöbb programot elmosta az eső, az egyik legígéretesebb esti programnak tűnt. És igazából nem tudom, hogy mit gondolok a filmről. Vannak benne nagyon jó meglátások, és egy generációs filmje is tud lenni a nálam picit idősebbeknek. Erősen reflektál a Szomszédok szocialista idilli világára, miközben kis herceg szerűen járjuk be a különböző életszakaszok jövőképeit, hogy egy ponton mindez összeálljon. És közben nagyon erősen reflektál a filmszerűségre is. Érdekes és okos anyag, de nagyon kényelmetlen volt egy tömött teremben törökülve nézni, és 20 percnél már azzal foglalkoztam, hogy le tudnám vágni a lábam, anélkül, hogy ebből bármit éreznék. Egyszer még biztosan újra lesz nézve.

5. nap

Esélykikötő

Hát ezt nagyon sok helyen lehetne kezdeni. Szóval. Szombaton már nagyon fáradt voltam, és bár akadt néhány program, amit kinéztem magamnak, nem voltam túl produktív. Ugyanakkor az esélykikötő mindenképpen tervben volt. Az esélykikötő az Ördögkatlan Civilek utcája, vagy Civilfaluja, ahol különböző civil szervezetekkel lehet megismerkedni. Alapvetően nekem ez fontos volt, mert Pécsen még mint ifjúsági szervezeteknél, mint a helyi LMBT szervezetnél sokat önkénteskedtem, és megmaradt az érdeklődésem a pécsi civil élettel szemben. Ezzel együtt idén nem igazán voltak sokan kifejezetten Pécsről, de így is jókat beszélgettem a kitelepült szervezetekkel. Az Amnesty Intenational egyik koordinátorával emberjogi totót töltöttem ki, ahol telitalálatom volt (mondom, hogy sok dolgom volt a civil életben) és beszélgettünk arról, hogy Szegeden is be fog indulni az Amnesty, A Város Mindenkié Mozgalom pécsi képviselőivel arról beszéltünk, hogy milyen nem látható munkát végeznek például emberek hajléktalanná válásának megelőzése érdekéven, a Fridays For Future Hungaryvel a klímasztrájkról beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy egy nagyon erős megmozdulás, az Uccu – Pécs roma szervezet önkéntesével a saját félvérségéről beszélgettünk, ami egyfajta lakmuszpapírja a kisebbségi helyzetnek, mert megtapasztalja, hogy hogyan élnek a nagyszülei, miközben ő már nem ebben él, és beszélgettünk a képzettségéről is, ami segít neki visszakerülni és dolgozni más emberekért, de kérdés számára is, hogy mennyire tud ennek a kultúrának a hangja lenni. Ez most summázva nagyon furcsán hangzik, pedig eskü nagyon tanulságos beszélgetés volt. Nekem is gyakran felrótták aktivistaként, hogy egy kvázi védett városi közegből beszélek a melegségről, és  érdekes volt látni, hogy ez máshol is létező felvetés. Végezetül beszélgettem a Diverse Youth Network & PeMeL aktivistájával. Ők egy pécsi szervezet, akiken belül a PeMeL pécsi LMBTQ közösség egy külön munkacsoportként dolgozik, a szervezet maga pedig sokkal általánosabban foglalkozik a kisebbségi helyzettel. Aztán amikor eleredt az eső, megismerkedtem a Mr. X barkóba szerű, ám annál sokkal idegesítőbb társassal is, amit a felsorolt szervezetek önkénteseivel játszottunk. Jó volt, olyan katlanosan laza és mégis tartalmas. Mutatom, milyen kitűzőket szereztem:

68409796_456206605232185_6287429996440977408_n.jpg

Halott nők

Terék Anna Halott nők cím kötete az egyik legsötétebb és legjobb dolog, ami a kortárs fiatal lírában történt. A délszláv háborúban járunk a Vajdaságban, szerb és magyar nők, kislányok és anyák között, akiknek az apjuk vagy férjük emigrált, a gyermeküket találat élte, az anyjukat nem lehet magára hagyni, az öccsüket pedig egy gránát tépte szét. Ezeknek a nőknek nem feltétlenül értékvesztés a halál. Van, aki önmaga dönt róla például. Nagyon kemény sorsokról beszél, többször olvastam már a kötetet, és mindig kegyetlennek tartottam, de soha nem rendeltem arcokat ezekhez a történetekhez, és ezt a kötet illusztrációja is engedi. Ezt viszont a Szentesi Diákszínjátszók nem tudják és nem is akarják kikerülni. Miközben nagyon erős szimbólumokat használ, fehér és piros, véres gyöngyöket, kisbaltát újszülöttek és halottak helyett. Vizes lufit, ami úgy robban szét, ahogy egy akna tép szét egy embert. Egy báttyat, aki arról álmodozik, hogy egyszer eltűnik anélkül, hogy bármit magával vitte. A színjátszók egy fantasztikus szöveganyagból dolgoztak, és olyat hoztak létre, ami pont annyira tépett szét, mint a könyv az első olvasásakor. Érzékeny volt, és örülök, hogy láthattam. 

Kubalibre

A Halott nők jegyszedő lánya azt mondta, hogy a Kubalibre koncert fantasztikus lesz, és igen, ez lett. Egy nagyon felszabadult állat koncert volt ez, amik még egyszer kihozták az ösztönös szórakozni akarást az emberből. Nagyon jó koncert volt ez, fogok még Kubalibrét hallgatni, és azt hiszem, hogy hallani is fogunk még róluk alternatív közegben. Az utolsó programom volt a fesztiválon, és nagyon jó volt zárásnak. Egészségünkre! :D

Aztán vasárnap reggel hazajöttem a busszal. :) Szóval ez volt az Ördögkatlan idén számomra. Ez volt egy picit az otthon, ahol normális nem normálisnak lenni, ahol rá lehet mosolyogni a szembejövőre, és ahol csak örülünk, hogy vagyunk. :) És igen, innen mindig egy krízis elmenni, de vasárnap hajnalban megint megígértem, hogy visszajövök, és jövőre ugyanitt, majdnem ugyanekkor. Addig meg már csak ki kell bírni. 

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, remélem érdekes volt a beszámoló számotokra is, bízom benne, hogy többeteknek meghoztam a kedvét a fesztiválhoz, vagy legalább ahhoz, hogy utánanézzetek, olvassatok. :)
Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran hozzászólást, igyekszem gyorsan válaszolni, ahogy igyekszem majd a következő bejegyzéssel is, amiben végre már igazi könyves tartalmat olvashattok. :)

Ha nem szeretnétek róla lemaradni róla, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, keressetek facebookon háttértartalmakért is, vagy lessétek meg az instagram profilomat, ahol néhány katlanos történetet is találhattok. :)

És semmiképp ne feledjétek a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A júliusi kedvencem, és hat cím, amit augusztusban el szeretnék olvasni

2019. augusztus 05. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben a múlt hónap kedvenc olvasmányát fogom nektek bemutatni, és a már zajló augusztusra tervezett olvasmányaimról is mesélek. Mozgalmas könyvek elé nézek úgy érzem, és nagyon klassz hónapot is zártam, de elég könnyű volt választanom, mert egy új kedvencet avattam, mutatom is:

augusztusi1es6.JPG

1: A júliusi kedvencem

Sally Rooney: Normális emberekcovers_548037.jpg

A Normális emberek a XXI. Század könyvkiadó Kult Könyvek sorozatának idén könyvhétre megjelent legújabb darabja, aminél már elég volt a borító is ahhoz, hogy a kosaramba másszon.

Connell és Marianne két középiskolás, akikben szinte semmi közös nincs. Conell egy munkásosztálybeli srác, aki népszerű, az iskolai kosárcsapat tagja, és okos. Marianne egy gazdag családban él, nem beszél senkivel az iskolából, és szintén megvan a magához való esze. Conell édesanyját Marianne szülei alkalmazzák, így bár esélytelen, hogy ez a két karakter az iskolában kapcsolatba kerüljön egymással, azok az időszakok, amíg Conell az édesanyját várja, alkalmat teremtenek rá. És a két gimnazista, akik tele vannak kérdésekkel az identitásukkal, testükkel, életükkel kapcsolatban, könnyen egymásra tud hangolódni. Szóval mondhatnánk, hogy ez egy klasszikus ifjúsági regény, ha összejönnének, és vége lenne, de ezek közül egyik sem áll fent. Az ír kisvárosból ahol élnek mindketten Dublinba kerülnek egyetemre, ahol le kell számolniuk ezúttal egy közös identitással, a vidékiséggel, és élvezniük kellene azt a majdnem tiszta lapot, amit így kaptak.

Az író nagyon sokat merít a klasszikus középiskolai problémákról szóló young adult és a fenőtté válás problémáját feldolgozó new adult irodalom hagyományaiból. Beszél a gimnáziumi hierarchiákról, a kamaszérzelmekről, az életkezdésről, miközben rendkívül igényes, szépirodalmi nyelvvel és világlátással létrehozott szöveg ez. Például még soha nem éreztem ennél nagyobb késztetést, hogy olvassam el a kommunista kiáltványt...

Sokáig azt hittem, hogy csak a könyv marketingje fogott meg, de nem, erről szó sincs, ez a könyv szólított, engem akart. És nagyon örülök, hogy hallgattam rá, mert igaza volt. :)

És: Ma láttam a Könyvesblogon, hogy 2020-ra érkezik az adaptáció. Kíváncsi vagyok, és lelkes.

és

6: A hat augusztusra betervezett cím

Garaczi László: Hasításcovers_488611.jpg
Garaczi László legfrissebb regénye ez, ami 2018-ban jelent meg a könyvhétre. Az Egy lemur vallomásai sorozat ötödik része. Eddig egyetlen könyvét és számos random szemelvényt olvastam Garaczitól, és azt kell róla tudni, hogy nagyon okos, és hogy rendkívüli troll. Ő egy olyan ember, aki nagyon érti a posztmodernt, nem igazán akar nagy történeteket írni. Talán csak szórakoztatni akar, kiadni a szöveget, és ha valami ragad ránk belőle, az a miénk marad. És bár ez megúszósan hangzik, nagyon nem az. Tök nehéz világot épít fel a regényeiben, amik koherensek, következnek egymásból, viccesek és őszinték. Eddig a Pompásan buszozunkot olvastam tőle, amiben kifejezetten kamaszévekről olvashatunk, a Hasítás pedig az íróvá válást mutatja be, miközben a gyermekkorába is betekintést kapunk néhány történeten keresztül.

covers_539216.jpgChloe Benjamin: A halhatatlanok
Négy zsidó kamasz testvér a holdraszállás és a Stonewall lázadás évében, 1969-ben felkeresi a hírhedt jósnőt, aki képes megmondani a halálunk időpontját. És bár látszólag nem igazán hisznek ebben a tudásban, mégis ahogy az életüket, sorsukat, személyiségüket alakítják, kiderül, hogy használják ezt a tudást, akár korai halált, akár hosszú életet jósolt nekik a jósnő. Nagyon izgalmas kötet, ami végigveszi a szereplők sorsán keresztül a történelmi korszakokat és eseményeket, rögtön az első történetben az AIDS megjelenésekor találkozunk az egyik testvérrel, de lesz szó 9/11-ről is, a mágia és a bűvészet csodáiról, és mindezt egy erős családi történetben, ahol minden ágnak végig kell járnia a saját útját.

 

Szvoren Edina: Pertucovers_458959.jpg
Szvoren Edina az egyik legjelentősebb kortárs prózaíró, aki nagyon karcos hangú, sötétebb, hidegebb rövidprózákat ír, és ez a debütkötete. A múlt hónapban olvastam tőle a legfrissebb könyvét, a tizenhárom novellát tartalmazó Verseim című könyvet, és nem érkezett meg az a nagy olvasmányélmény, amit a Pertu első olvasásánál éreztem, így most szeretném újraolvasni ezt. Mert kíváncsi vagyok rá. Jó lesz, de kíváncsi vagyok, hogy ismét akkora lesz-e a hatása bennem. Pár éve, akkor még nem igazán ismerve a kortárs próza nyelveit és eljárásait, nagyon szerettem.

covers_489412.jpgChina Miéville:
A város és a város között
China Miéville egy olyan okos fantasy szerző, akinek nagyon régóta szerettem volna olvasni a könyveit, és mindig elfelejtettem, hogy az egyiket már decemberben be is szereztem. De már beragadt szóval most már muszáj lesz elolvasnom. Ez most egy krimi, ami osztályhelyzetről beszél két egymás mellett létező város esetén. Ami rendszerekről, társadalmi tabukról és mítoszokról beszél. Két városról, amik külön szabályrendszerben élnek egymás mellett, és amik, például a regény cselekményét adó gyilkossági nyomozás során óhatatlanul kapcsolatba kerülnek egymással. Én magam nagyon szeretem a város témáját, így nagyon kíváncsi vagyok, mit fog ebből a szerző kihozni.

John Green: Papírvárosokcovers_340688.jpg
John Greent az egyik legnagyobb kortárs young adult szerzőnek tartják, én mégsem olvastam tőle eddig saját könyvet, csak a David Levithannal közösen jegyzett Will&Will-t. Sokáig azt gondoltam, hogy a Teknősök végtelen sora lesz az a könyv, amivel elvesztem a John Green szüzességem, azonban random megláttam antikváriumban a Papírvárosokat, ami egy visszahúzódó srác és egy kalandvágyó lány történetét meséli el egy rejtély megoldása közben. Nem fogok hazudni, nem tudom milyen lesz, nem tudom, mennyire fogom szeretni, nem igazán tudom, hogy mit várhatok tőle... De olyan ne legyen már, hogy még nem olvastam John Greentől. Ugye? Ugye.

covers_320211_2.jpgElizabeth Wurtzel:
Prozac-ország

Fiatalon és depressziósan Amerikában
Wurtzel ezen regénye a depresszióirodalom magját adó Prozac jelenséget világítja meg másként. A gyógyszer köré vont pozitivista hitet, annak az árnyoldalát mutatja be. Hittek abban a kilencvenes években, hogy a depressziót képes meggyógyítani a Prozac, így a betegség első tüneteire mindenkinek felírták a gyógyszert, és azt elegendő kezelésnek tartották. Wurzel húsba maróan ír a saját kamaszkora óta zajló depressziójáról, a szüleivel való kapcsolatáról, a szexuális kalandjairól, szenvedélyekről és szenvedésről, pszichológusokról és pszichiáterekről, öngyilkossági kísérletéről és barátairól, akik igyekeztek segíteni. Nagyon sok szövegben találkoztam már a Prozac jelenséggel és szeretnék mégtöbb szempontból olvasni róla, különösen mert a könyv alapdarabja a témának.

Ez az, ami biztosan várható a következő hónapban. Ezek nagy része régóta tologatott, de nagyon kíváncsian várt könyvek, amik így most egy sokszínű hónapnak ígérkezik. A héten igyekszem érkezni egy rendkívül szubjektív Örögkatlan Fesztivál beszámolóval, értékelések is érkeznek... és olvasok meg blogolok tovább. :)

Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra vagy keress facebookon, ha háttértartalmak is érdekelnek. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor less be bátran instagramra.

És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Júliusi summa

2019. július 29. - Szilvió

Sziasztok,

bár még nem ért véget teljesen a hónap, most érkezem a friss summával, mert a héten a szívemnek legkedvesebb Ördögkatlan Fesztiválon veszek részt, egy csodálatos összművészeti fesztiválon a Mecsek oldalában, amin immáron negyedszer veszek részt, hogy lelkem majd egy teljes hétig otthonra találjon. De addig is elég jól telt az elmúlt hónap, szuper könyveket sikerült olvasnom, úgy érzem a blog is jól működött. A hónapban 3 könyvet sikerült beszereznem és 13 szuper könyvet sikerült elolvasnom. Nézzük is őket:

julius.JPG

Ezeket sikerült beszereznem:

Ebben a hónapban nem vettem könyvet, és ez jó és pénztárcabarát döntés volt a részemről Könyvhét és Ördögkatlan között. Az új, könyvheti, vagy egy picit korábbi LMBT könyves megjelenések közül viszont kaptam három recenziós könyvet, amikkel így hamarosan bővebben is találkozhattok majd a blogon:

Szerencsés Dániel: A 13. emelet
A XXI. Század Kiadó könyvhétre megjelent új krimije, ami egy magyar EU-s szakértő meggyilkolása után nyomoz. A férfi leesett a 13. emeletről, ahonnan kifejezetten nehéz csak úgy lezuhanni, és az öngyilkosságnak sem találják az indítékát. A férfi azonban élete utolsó óráiban is a korrupció ellen dolgozott és nyomozott, így feltehetően valami olyan ügyletbe ártotta magát, ami végzetes kimenetelünk bizonyult. A nyomozást Tóth Tamás, az Európai Bizottság hamarosan nyugalmazott biztonsági szakértője, és nem mindig bájos leszbikus kolleganője vezeti. Augusztusban még lesz szó erről a könyvről.

Laura Steven: Minden, csak nem oké
Ez egy botránykönyv egy alternatív világból, ahol a Izzy O’Neill egy középiskolai bulin szexelt egy republikánus szenátor fiával, amiről izgalmas képek látnak napvilágot, persze kampányidőszakban. Nagyon erős és klassz személyiség Izzy, aki ugyan a regény történetében követ el hibákat, de ki ne követne el hibákat 18 évesen. Csakhogy a mi hibáinkkal nem plakátolják tele a sulit, nem szed minket szét érte a média és nem ítélkezik felettünk szinte mindenki. Izzy blogbejegyzéseit olvassuk a botrány idejéből, amelyeket utólag kommentál. Izgalmas regény, könyvhétre jelent meg a Maxim Dream válogatás sorozatában, és augusztusban erről is lesz szó.

Chloe Benjamin: A halhatatlanok
A hallhatatlanokba még csak belekezdtem, de ezt vártam a legjobban a három könyv közül, mert nagyon jó az itthoni és külföldi fogadtatása (Amúgy, ha külföldit mondok, én általában a németre gondolok, egyrészt mert nagyon sok német booktube-ot nézek nyelvtanulási céllal, másrészt mert [bár ez elsősorban szépirodalomnál igaz] az európai, kelet-európai könyvpiacnak van egy ilyen németcentrikus volta, azokat a lengyel, horvát, román... könyveket olvassuk itthon, ami Németországban bejött, és ők is olyan magyar könyveket olvasnak). A regény az elmúlt ötven évről szól, onnantól, hogy 1969-ben 4 zsidó kiskamasz elmegy egy jósnőhöz, akiről úgy hírlik, meg tudja jósolni azt a napot, amikor meghalnak. A jóslat után a négy szereplő négy különböző úton valósítja meg a személyiségét és teljesíti be a sorsát, ami végülis, jegyzi meg a jósnő, egy és ugyanaz. A molyos címkék alapján végignézzük az elmúlt ötven év legfontosabb eseményeit, az AIDS járvány megjelenését vagy 9/11-et, és megnézi, mi minden történt a Stonewall-lázadás vagy a Holdraszálás éve óta.

És 13 szuper könyvet sikerült elolvasnom a hónapban:

Rachel Kushner: A Mars klub
A Mars klub a tavalyi év egyik nagy sikerű kötete az angolszász könyvpiacon, beválogatták a legjobbak közé a Man Booker-díj esélyese volt, és a könyvpiacon is szépen fogyott. A könyv egy kétszeres életfogytiglanra ítélt egykori night klub táncos történetét meséli el. Egyrészt azt mutatja be, hogy hogyan sikerül a börtönbe beilleszkednie, milyen, nem közhelyes szabályrendszer szerint épül fel a börtönhierarchia vagy hogy milyen csoportok és csoportharcok jellemzik a börtönéletet. Másrészt beszél a másik oldalról egy börtöntanár történetén keresztül, aki egy picit tényleg hisz abban, hogy a világ egy szebb helyé tehető a munkájával, és homályosabban egy börtönőr életébe is bepillantást kapunk. A regény így szinte egy teljes társadalmi tablót ad, mutatva mindenki motivációját, miközben nagyon mélyről és velőtrázóan közérthető és világos nyelvvel beszél arról, hogy ezekről az emberekről lemondtak és a társadalom nem hisz az integrációjukban. Kemény, para, de olvasmányos szöveg volt.

Mucha Dorka: Puncs
Mucha Dorka egy új, fiatal hangja a kortárs irodalomnak, és a könyvhétre megjelent új könyvében a sugar dady jelenséget igyekszik megírni egy példán keresztül. A regény főszereplője egy céltalan lány, aki egyetemre jár, de nem igazán motivált. Nem gondolkozik azon, hogy mit kezd az életével, így szinte belesodródik a tanárával való kapcsolatba, amely pénzes borítékok és szállodai szobákon át vezet. A férfi persze nős. Nincs igazán perverziója, ahogy várnánk, és a motivációi sem lesznek tiszták. A kötet a nőt követi egy kimért, de vicces, vicceskedő, ironizáló, talpraesett, fiatalos és leginkább életunt értelmiségi hangon, ami egyszerre hoz valami sajátot, és egyszerre simul bele a kortárs próza hangjába. Ez volt a legerősebb része a könyvnek. Hogy Mucha Dorka tud írni, de nem igazán tudtam meg többet a sugar dady témáról, és azt sem érzem, hogy lényegesen több lettem volna a könyv olvasását követően.

Sally Rooney: Normális emberek
A regény szintén könyvhétre jelent meg a XXI. Század Kiadónál, a KULT Könyvek sorozat részeként. A könyvben két kamaszról olvasunk, Conellről, az iskolai focicsapat sztárjáról és Marianneról, aki nagyon jó tanuló, és nem igazán közösködik senkivel az iskolában, vagy azon kívül. Mariannék gazdagok, Conell édesanyja pedig náluk dolgozik takarítónőként, így amikor a srác az anyjáért megy, gyakran találkoznak és beszélgetnek. Mindketten okosak, de az iskolai hierarchia, illetve a társadalmi osztályban álló különbségek az útjába állnak annak, hogy köztük igazi kapcsolat lehessen. Később Dublinba kerülnek mindketten egyetemre, ahol kisvárosiként újra kell definiálniuk magukat. A regény nagyon sokat merít a kortárs young adult, new adult hagyományból, de rendkívül érvényes, szépirodalmi igénnyel tekint a két szereplő közti kapcsolatra. Nagyon-nagyon szerettem.

Massimiliano Parente: Hitler után a második legnagyobb művész
 Max Fontana ezen regény főszereplője, aki napjainkban él Olaszországban, és épp a világ legnagyobb művészévé válik, amikor megismerjük. Egy hatalmas Mária szobrot állít a főtérre, ami tele van horogkereszttel, és aminek a lába között lóg a Kis Jézus köldökzsinórón. és Max ezúttal nagy művésszé válik, és minden amit meglát, vagy amit csinál, művészetté lesz. Polgárpukkasztásból Hitlert nevezi meg nagy művészelődjének, ugyanis szerinte a holokauszt nem utolsó sorban művészet, ahogy Lengyelországot lerohanni is az egyik legszélsőségesebb lehetséges megoldás. A művész pedig ezt a szélsőséget keresi az egyre durvább művészéletében. És ahogy a bolond mindig elmondhatja az igazat, úgy ő művészként görbe tükröt állíthat nekünk. Maga a könyv rendkívül cinikus, gúnyos, töménytelen iróniát használ hasonlatokban és a művek megteremtésekor, leíráskor a legvadabb társadalomkritikát is felülmúlja, miközben rengeteget tudunk meg a közelmúlt művészetfelfogásából és különböző művészetelméletekből, amik közül van, amit már ismertem, és van rengeteg, ami az újdonság erejével hatott. Ezzel együtt is az utolsó 80-100 oldal nagyon fárasztó volt már, pedig állati erős könyvről beszélünk.

Szvoren Edina: Verseim
Szvoren Edina ezen novellagyűjteménye azt hiszem szintén könyvhétre jelent meg, viszont még tavaly. Az író a kortárs novellairodalom egyik legjelentősebb alkotója, én korábban az első, Pertu címet viselő kötetét olvastam tőle. És most ezt. A Verseimet nagyon sokan szerették, Libri-díjas lett idén, de azt hiszem nekem nagyobbak voltak a várakozásaim, mint amit a kötet adni tudott. Voltak benne persze állati erős novellák, és Szvoren Edina nagyon ért az emberi sötétség és hidegség ábrázolásához akár férfi, nő, leszbikus, öreg, fiatal hangon, de a kötet nekem most egy picit felemás olvasmány lett. Tervezem tőle újraolvasni a Pertut, aztán később ezt is. Remélem csak rosszkor találkoztunk, mert nagy várakozás volt ez a kötet.

Laura Steven: Minden, csak nem oké
Fent már írtam róla, és értékelés is lesz. :)

Kati Hiekkapelto: Kolibri
Fekete Anna most kezd egy finn kisváros erőszakos bűncselekmények megoldására szakosodott rendőrcsoportjába, ahová két hívás is befut egy éjszaka. Az egyik egy kurd bevándorló lányé, aki azzal hívja fel a segélyhívót, hogy a családja meg akarja őt ölni, a másik pedig egy agyonlőtt futót jelent be, akit már este a felesége is kerestetett a rendőrséggel. És amellett, hogy ez egy izgalmas krimi volt, nagyon sokat mesélt a délszláv háború alatti vajdasági magyar menekültek helyzetéről vagy később a kurd menekült helyzetről úgy, hogy Anna a közoktatásban finnt tanult, és külsőjén és balkáni-magyar temperamentumán kívül igazi különbség nincs közte és finn kollégái közül. Jó könyv, volt, azt vártam, hogy egy picit más szempontokat kapok a migrációról, de a Koszovóból a délszláv háború elől menekülő élet ábrázolás szempontjából a szintén finn író által jegyzett Macskám, Jugoszlávia erősebbnek bizonyult, viszont a két könyv műfaja egészen más, így más embereket is céloz vele.

Cirok Szabó István: Agancspark
Cirok Szabó István egy fiatal vajdasági kötő, akinek ezen remek kötete szintén könyvhétre jelent meg a Fórum Kiadó gondozásában, és egy kedves slammertársam ajánlotta jó szívvel a figyelmembe. A verseskötet állati erős. Egy nagyon visszafogott, póztalan költői hang mesél az otthonról, szülőkről, vidékről a vajdasági irodalomban ismerős mágikus realizmus eszközével is. Nagyon magabiztos, mégis szerény kötet ez, és nagyon jó érzés ilyen debütkötetekkel együtt kortárs költőnek lenni.

Sarina Bowen – Elle Kennedy: Ez a srác
A HIM sorozat első darabja, ami tavaly év végén jelent meg és zajos sikert aratott, hiszen két népszerű ifjúságiregény-szerző közös könyve ez, ami a melegséget egy sokkal férfiasabb, talán homofóbabb közegbe, a hoki első osztályába helyezi. Izgalmas dolog lehetett volna, de lesz róla értékelés, majd meglátjátok.

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
Nádasdy verseskötete szintén könyvhétre jelent meg a magvető 2016 óta futó Időmérték sorozat friss darabjaként. Általában odáig vagyok Nádasdyért, legyen szó tárcákról, versekről, fordításról vagy nyelvészetről, ez a kötet most egy picit mégis nehezen csúszott. A kötet első felében nem igazán éreztem magam otthonosan, bár öreges volt, tréfálkozó és bölcs, mint szokott, de az avittas, de a mai világban frissítően polgári picit ironikus modorossága csak a kötet második felében volt erős, mint szokott. És közben pedig, van, hogy szomorú egy-egy vers, néha úgy tűnik, nyomot hagy nekünk, de kendőzetlen is, ebben a kötetben kifejezetten feltárulkozó. Szerelmes, mint a kamaszok, és megéli, megírja. Szerettem, összességében nagyon szerettem. Hát persze.

Szerencsés Dániel: A 13. emelet
Fent már írtam róla, és értékelés is érkezik hamarosan.

Szabó Imola Julianna: Lakása van bennem
Szabó Imola Juliannát nem elsősorban költőként ismerjük, de az áprilisban megjelent új verseskötete óta már úgy is. Nagyon régóta halogattam magamban, hogy elolvassam ezt a könyvet, mert volt benne valami nem érthető, légbőlkapott nagyotmondásnak tűnő, és el kellett kezdenem az elejétől olvasni ahhoz, hogy ez feloldódjon. Nagyon okos kötet ez, jól van szerkesztve. Mesél a közeli ősökről, szülőkről, nagyszülőkről, külön ciklusban ír arról, milyen anyává és egyedülálló anyává lenni, majd az idős nő és férfiképeket vette sorra. Érdekes volt ez a kötet, szerettem a témáit, és karcos, de jól olvasható volt a nyelve, amiben mindennek többletjelentése volt, amit csak a többi vers ismeretében kapsz meg. Kompakt volt nagyon. És a szerző maga illusztrálta kellemes vonalrajzokkal.

Donna Tart: A titkos történet
Egy USA-beli kis főiskolán egy öt főből álló klasszika-filológus hallgató csoport és mesterüknek tartott tanáruk elzártan élnek az egyetemi élet egyéb dolgaitól. Ebbe a csoportba érkezik meg Richard, akinek imponál az öt srác különcsége és kiválasztottsága. A regény során látszólag megismeri ezeket a srácokat, a közük lévő kapcsolatrendszereket, és elmesél egy több évvel ezelőtti titkos történetet egy újraélt ógörög mulatságról és annak drámai utóhatásáról. Szintén egy olyan könyv, amiről lesz még szó a jövőben itt.

Nézzük az év végén megígérek szerint:

Először is nyilván meghaladtuk az év elején meghatározott idei minimumprogramot, amit 70 könyvben határoztam meg. Jelentem, 78-nál járok. :)

Aztán nézzük a kategóriákat:
Polcfelszabadítás: Hitler után a második legnagyobb művész (végül marad a polcomon), Kolibri (Ezt picit csalásnak érzem, mert a nővéremnek vettem, csak azt mondta a csoporttársam, hogy mindenképpen olvassam el, de landolt a nővéremnél.)
Korábbi LMBT könyvek: A titkos történet, Ez a srác
Kortárs magyar széppróza: Puncs, Verseim
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző munkája: Hitler után a második legnagyobb művész (olasz), Kolibri (finn)

És blogoltunk is, ebben a hónapban végre rendesen:

Ez a hetedik bejegyzés ebben a hónapban, aminek örülök, mert havi 5-6 bejegyzés a cél. Rögtön a hónap elején érkeztem az új 1 és 6-tal, az abban felsorolt 6 könyvből ötöt sikerült is elolvasnom. Ezt követően írtam a Nagyszerűn nőkről, ami képregényként igyekezett bemutatni a feminizmus elmúlt 250 évének a problémáit, de nem voltam hiánytalanul elégedett vele. A következő bejegyzésben kitöltöttem a Félévzárási pánik tag-et, amiből a nagy csalódásaimról és az új kedvenc könyveimről is meséltem. Olty Péter Heteró közegben című verseskötete is sorra került végre, nagyon érdekes kötetnek tartom, és bár izgultam maga a bejegyzés miatt, úgy tűnt, nektek is tetszik. Július végén bemutattam, hogy mi az a 10 könyv, amik a kedvenceimé váltak a magyar alapképzésben töltött évek alatt, majd Garrard Conley: Eltörölt fiú című dokumentumregényéről írtam, amiben az ex-meleg terápiához vezető útról és az ex-meleg terápián töltött kilenc napjáról ír. És végül itt ez a bejegyzés.

Emellett pedig szuper érzés, hogy a hónapban elértük facebookon a 400 lájkot. Másik öröm, hogy oda is sikerült ebben a hónapban sokszor posztolnom, nagyon igyekszem tanulni, figyelni, hogy mi tetszik nektek, és úgy érzem, ebben a hónapban jól álltam. :)

 

Ennyi lettem volna mára, sőt, ennyi lett volna az egész hónap, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. :)
Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok kommentet, én pedig vasárnap vagy hétfőn, Ördögkatlan után érkezem az augusztus 1 és 6 bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. :)

És ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Garrard Conley: Eltörölt fiú

2019. július 26. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy nehéz könyvről fogok beszélni. Egy olyanról, ami tök olvasmányos, nagyon sok mindent mond el a világunkról, és arról, hogy különböző emberek mennyire másként látják. Egy olyanról, amiben a szerző nagyon őszintén tárja elénk azt, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a majd egy éven át tartó hétvégi terápiás beszélgetéseken, és azon a kilenc napon, amit egy ex-meleg terápián töltött, ahol meg akarták gyógyítani a melegségét.

eltorolt_fiu.JPG

Ha kezünkbe vesszük a regényt, az első oldalakon olvashatjuk az ex-meleg mozgalom, és azzal együtt a melegség kezelésének a történetét, onnantól, hogy 1973-tól a melegséget kiveszik a mentális zavarok közül, egészen 2004-ig, ahol Garrard Conley története elindul.

És ezt az utat a szerző rögtön egy vallomással kezdi. Az ex-meleg terápián való részvétel a saját döntése volt. Már amennyire ez a saját döntése lehet bárkinek. Egy ultimátum elé állították szülei, ami szerint ha nem változik meg, elveszti a családját és az otthonát, és persze Isten is elfordul tőle. A saját bigott keresztény világnézetéből nézve melegként csak drog- és szexfüggőségre, hajléktalanságra, szegénységre, és persze AIDS által bekövetkező halálra számíthat valahol az út szélén, mert minden általa ismert melegekkel kapcsolatos történetnek ez volt a vége. Szóval, igen, ezen a terápián önként vett részt, mert úgy érezte, hajlandó volna megtenni bármit, hogy a melegséget kitörölje magából. És ezt most elmeséli nekünk. Abból a családból, ahová most csak mint egy idegen jár vissza, és ami sosem lehet már olyan, mint amilyen lehetett volna.

A regény két szálon fut. Egyrészt megismerjük a főszerelő terápia előtti életét, ahogy először küzdött a lassan megfogalmazott melegségével, ahogy kinyílik számára a világ a főiskolán, aztán ahogy kénytelen előbújni, majd hétvégi terápiás beszélgetésekre járni. A regény másik fejezeteiben a konkrét bentlakásos központban járunk. És egyik sem lesz kutya.

A főhős édesapja autókereskedő, aki élete egy szakaszán megvilágosodott, és hamarosan baptista lelkésszé avatják. Az életükben így már nagyon fontos szerepe van a vallásnak, illetve az apja közösségvezetői, térítői ambíciójának. A gyülekezetében aláírásgyűjtést szerveznek az LMBT-méltóság menete ellen, amit csak azok nem írnak alá, akik nem Krisztus igazi katonái. Amikor a gyülekezet egy fiatal fiú tagját a szülei egy másik sráccal találják félre nem érthető helyzetben, akkor szintén a főhős édesapját hívják, és amikor az édesapát hónapokkal később lelkésszé szentelik, akkor megesküdik, hogy mindent megtesz a melegség ellenes küzdelemért.

Garrard ezzel az apával próbál egy mintagyermek lenni, de nem képes erre. Nem örökölte az apja szónoki, térítői és közösségszervezői tehetségét, és hát... történetesen meleg is. Először csak úgy kezdődött, hogy gyermekkorában kalózkincseket és ékszereket aggatott magára (megjegyzem ezt tuti a heteró kisfiúk is csinálják, csak abból nem lesz ennyire releváns emlék végül), és az egész el is felejtődik, hiszen Garrardnak barátnője lesz. Mert Garrard próbálja elfojtani a melegségét. Barátnője volt, akivel kapcsolatban úgy érezte, be tudná érni a barátságával, és hogy esetleg később a többi is kialakulhat, de erősebb pillanataiban az is felmerült benne, hogy egyszerűen kinövi majd, vagy az első szex meggyógyítja.

A családból és a gyülekezetből való kiugrásra igazi lehetőséget a felsőoktatás nyújt számára, számos új tapasztalattal, amelyek kétkedő, eretnek gondolatokat ébresztenek benne. Itt kérdőjelezi meg mindazt, amit eddig megismert. Szerez barátokat, akik egy újfajta támaszt jelenthetnek az életében, megismer általuk egy másféle kisebbségi helyzetet, az afroamerikaiat, és persze megismeri magát, az eddig ráerőltetett idealizált konzervatív fiú képén túl.

És, ez nem lesz túl pozitív, de a felsőoktatásban nemi erőszak áldozata lesz, amelyet egy fiú hallgatótársa követ el, és ez a cselekmény nagyon erős lakmuszpapírja annak, ahogy ő konzervatív baptista srácként a melegekre, és a melegszexre gondol. Merthogy ez volt az első szexuális tapasztalata. És szégyellte magát, mint sokan, akik nemi erőszak áldozataivá váltak. Szégyellte magát, és úgy gondolta, hogy az erőszak és ez a fajta szégyen a melegszex sajátja, hiszen milyen férfi hagyja, hogy más férfi ilyet tegyen vele. És ez a baromi erős bűntudat és öngyötrés úgy önti el a gondolatait, hogy magára az aktusra nem is emlékszik. Alapvetően nem igazán jó érzés erről olvasni, nyilván, nagyon sok érzelmet közvetít, de maga a téma már egy korábbi slam poetryből ismerős volt. Ezt nagyon ajánlom hozzá, de nagyon kemény szöveg.

Ugyanezen az egyetemen azonban  megismerkedik más melegekkel is, akik vállalni tudják magukat, és itt hangzik el azt hiszem a könyv egyik legerősebb pozitív mondata:

Minek adna nekem Isten ennyi érzést, ha nem akarja, hogy érezzem őket? Miért lenne ilyen szemét Isten?

És persze van ezzel szemben az a másik élet. A terápiáé. Ami arra törekszik, hogy megerősítse Garrardot a férfiasságában, és ezért minden pillanatát szabályozni szeretnék. Az öltözködését, a testtartását, a viselkedését, amik mellett figyelniük kellett arra is, hogy ne ébresszenek véletlenül sem a többiekben kísértést, és persze kerüljék az úgynevezett Hamis Képeket. A hamis képek (HK-k) ruhák, tárgyak, szokások, múltbeli dolgok, amelyek a gyógyulás ellen hatnak, mert a terápia előtti, bűnös énjükre emlékezteti. Hamis kép például a csípőre tett kéz, bizonyos hangsúly vagy a humor maga is.

A terápia nagyon sokat épít a nyelvhasználatra. Rögtön ilyen már a hamis kép szó is, vagy fogok még írni az erkölcsi leltárról. Munkafüzeteikben didaktikus, életszerűtlen feladatokat találunk, amelyek erősítik a megoldó félelmét és a homoszexualitás bűnösségének az üzenetét. Minden cselekményt az önzés, a félelem és a függőség keretében mesélnek el, ami alapjaiban befolyásolja az ember gondolkodását. Így minden apró mozzanat az erkölcsi leltárba vehető, amit valaha egy meleg férfi megtapasztal, legyen az akármilyen kicsi, így folyamatos bűnbánatra ösztönzi a résztvevőket. És mindez történik egy mindentől elzárt, mobiltelefontól és naplóírástól is eltiltott környezetben.

A terápia engedelmes, tisztességes, erényes embereket akar kinevelni, azonban az erényesség olyan, mint az ünneplő ruha. Hogy nem kényelmes hétköznapi viselet, hogy valahol szűk, szorít, és az is a dolga, hogy feszélyezve érezzük magunkat benne. Hogy nem tehetünk meg akármit. És annál erényesebb leszel, minnél többet veszítesz magadból. Magadból. Az identitásodból, a múltadból, mindabból, amit hamis képeknek tekintenek, pedig csak a személyiséged az. Az tesz téged azzá, ami vagy.

Ki voltam én a Love in Action előtt? Egy tizenkilen éves fiú, akinek mindene az írás, a humorérzéke, meg az a sokféle szarkazmus és nyeglesék, amit el tudott lesni az irodalomprofesszoroktól egyetlen év és nem túl sok találkozás alatt az apró művészeti főiskolán kétórás autóútra az otthonától.

És hiába törekszik úgy átvészelni a terápiát, hogy a szíve viszonylag sértetlen maradjon. Hiába menekül ki kilenc nap után, anélkül, hogy a terápia "sikeres" lett volna, már csak idegenként tér vissza, és az anyja éveken keresztül nem tud elszámolni a lelkiismeretével.

Kedvenc rész: A nyelvvel kapcsolatos dolgok, mert nyelvész vagyok. És van benne egy potenciális romantikus szál, ami egy picit emlékeztet arra, amikor Kertész Imre azt mondja "Szeretnék még élni kicsit ebben a szép koncentrációs táborban", hogy talán itt is lehet valami értékes. Mert javíthatatlanul romantikus is vagyok.

Ez egy nehéz olvasmány volt. Sokkal kézikönyvszerűbben, technikaibban mutatja be a központbeli dolgokat, mint a Cameron Post rossz nevelése, de ez a könyv informatívabb volt, nyilván azért is, mert nem fikciós szövegről van szó, hanem önéletrajzról. Ezzel együtt is bátran ajánlom azoknak, akiket érdekel ez a téma, mert tök fontos erről beszélni, hiszen még számos nyugati országban is működnek akár legálisan ilyen átnevelőközpontok, és tök fontos sok ilyen történetet elmesélni, elolvasni, és nyilvánosságot adni nekik.

Garrard Conley: Eltörölt fiú
Európa Kiadó, 2019
345 oldal
Így olvastam: Lassan. Nagyon lassan. Sok fejezet végén könnyű volt kilépni, és volt is min gondolkozni. De alapvetően könnyen olvasható szöveg.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Európa Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet. Ha olvastad már, tervezed, vagy bármilyen kérdésed van, hagyj bátran nyomot a komment szekcióban. És igyekszem hamarosan érkezni a következő poszttal, ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress facebookon folyamatosabb háttértartalomért, vagy keress instagramon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött. 

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Kirepülni a magyar alapszakról!

Avagy a 10 legfontosabb egyetemi olvasmányélményem

2019. július 23. - Szilvió

Sziasztok,

a múlt hónapban sikeres záróvizsgát tettem magyar alapszakon. Ez annyit jelent, hogy az életem egy fontos, de a végére eléggé terhes szakasza véget ért. Mivel nagyon szerettem volna, hogy egy méltó lezárása legyen az elmúlt négy évnek és a szaknak a záróvizsgám és a szakdolgozatvédésem, így nagyon igyekeztem alaposan felkészülni, és jelest is szereztem, de most szeretném még egy ilyen szimbolikus gesztussal összefoglalni és lezárni ezt a történetet itt is.

Szeretném bemutatni és ajánlani nektek azt a 10 olvasmányt, amiért hálás vagyok a magyar szaknak. Persze, tudom, hogy ezek gyakran alapművek, és az alapműveltség részei, de én a képzés keretében találkoztam velük, és nagyon megszerettem őket. Nézzük, a demokratikus ahogy eszembe jutottak sorrendben őket:

alapkepzes.JPG

Gustave Flaubert: Bovarynébovaryne.jpg
Egyszer középiskolában azt mondta a magyar tanárom, hogy az Anna Karenina nem fiús regény és nem is lányos regény. És engem 16 évesen baromira érdekelt, hogy hát akkor milyen. És hát elolvastam. És szerettem. A négy felsőoktatásban töltött évemben kialakuló erős feminista érdeklődésem ekkor még gyerekcipőben járt, de idegesített, hogy van egy nő, aki szabad akart lenni, de a lelke és a társadalom ezt nem engedi neki. És már akkor azt mondta egy nagyon kedves ismerősöm, hogy a Bovaryné jobb. És én ebben most sem tennék igazságot.

Mindenesetre én a Bovarynén tanultam meg azt, hogy lehet állításokat tenni egy regényről. Szerintem Emma Bovary sorsa következik a szülei és a férje szüleinek az életéből. És én itt tanultam meg bizonyítani valamit, amit gondolok. Emma egy olyan csaj, aki kikerülve a zárdából, ahol nevelték, férjhez megy a sikeresnek tűnő orvos férfihoz, és úgy képzeli, álombeli élete lesz tele kalandokkal, akárcsak a szerelmes regényekben. De unalmasnak tűnik ez a Bovary és Emma félrelép, egyre durvábban, és adóságokba is veri magát. A gyermekét is elhanyagolja. Az egész regény egy óriási történet arról, hogy egy nő keresi a kalandot és a kiteljesedést, mondhatjuk, a romantikát a már végleg realizmusra ítélt világban. És azt hiszem, hogy ez a drámaiság csodálatos.

Móricz Zsigmond: Az isten háta mögöttcovers_33680.jpg
És ha már Bovaryné, akkor van nekünk ebből a történetből magyar is. És amikor Móricztól kellett olvasmányt választanunk, evidens volt számomra, hogy ezt fogom olvasni. Az isten háta mögött egy nagyon izgalmas kötet a felvidéki tanítóról Veres Laciról, aki a megkopott, beporosodott vidéki értelmiség passzív megtestesítője és Veresnéről, akit már csak egy nagy szerelem, vagy hát legalább valamicske lecsöppenő testi része tudna megmenteni attól, hogy elfonnyadjon a férje mellett. Egyrészt Veresné már sokkal realisztikusabb és direktebb Emma Bovarynál. Már csak a testiséget keresi. Másrészt az a tragédia, ami Emma Bovarynak kijár, Veresné esetében kétségkívül komédiába, tragikomédiába kell forduljon. Nagyon szeretem ezt a két könyvet együtt.

Edward Albee: Mese az állatkertrőlmaxresdefault_1.jpg
A dráma, ami megmutatta nekem, hogy mi az a konformizmus. És megmutatja mindannyiunknak, hogy mi történik az emberrel, ha addig provokálják, amíg fel nem adja a berögzült viselkedésmintáit. Azt is mondhatnánk, hogy ebben a drámában két ember beszélget egy padon, de persze erről szó sincs. Nem beszélgetnek. A nem konformista ember nem arra reagál, amire várják. Talán nem is reagál. Kapunk egy hihetetlenül konformista szereplőt, aki képtelen megszabadulni a szabályrendszerektől, és drámához vezet, ha mégis arra kényszerítik. Azt kellene mondani, hogy ez a dráma, ami egyfelvonásos, és csak beszélgetnek benne egy padon, azt mutatja be, hogy nem a végletek és a betanult, begyakorolt formák a jó válaszok. És persze ez így is van, csak valahogy nekem ez a körítés sokkal fontosabb, mint az arany középút újabb bizonyítéka. Nekem fontos a vívódás a két szereplő között. Fontos, hogy mit mondd el a társadalomról az, hogy nem tudunk nem megjósolható dolgokra reagálni. Megkérdezi, mik is vagyunk mi a mintáink nélkül. És nem tudom, hogy a dráma válaszolja-e ezt meg, vagy már csak én. De azt hiszem, hogy nem is a válasz a fontos.

Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekeikurazsimama0546.jpg
Szóval Brecht is kell ide, persze. Mert baromi izgalmasak és társadalmilag is fontosak a drámái. És persze közhely, de a Kurázsi mama is baromira jó. Kurázsi mama kimondja, hogy gógyi kell az életben maradáshoz, tudja, hogy a háború is csak üzlet, és azt sem titkolja el, hogy minden eladó. És persze Kurázsi mama, mondhatni elveszít mindent, de mit is jelent ez akkor, ha nincsenek elveink mások kiszolgálásán túl. És mit jelent anyának lenni így, és mit jelent túlélni így. Szerintem állati kemény szöveg, és megnyitja Brecht hatalmas és fontos drámairodalmát.

2-godot_1.jpgSamuel Beckett: Godotra várva
Két ember két felvonáson keresztül ül egy fa tövében és várja Godot, akitől nem is tudják mit akarnak, nem is tudják ki ő igazából, és nem is fog eljönni. És ez annyira elmondhatatlanul progresszív és bölcs, amit én nagyon tudtam szeretni. Ez a két ember az út mellett az út mellett hagyott mindenki, akik mellett elmennek a napok, akik léteznek egy fa (világfa?) mellett a semmi közepén, és várnak valakit, aki miért is jönne. Csak ismételni tudom egyre lelkesebben, nem tudom megfogni, hogy mitől ennyire zseniális az egész, csak rendkívül zseniális.

phaedra.jpgJeane Racine: Phaedra
Akkor egy dráma egy női sorsról. A klasszicista dráma egy antik görög drámát és egy antik görög történetet idéz meg, amiben Phaedrát megátkozzák az istenek, hogy szerelmes legyen a férje gyermekébe. És ennek a drámának a fő célja és konfliktusa, hogy Phaedra lázadni akar az isteni parancs ellen, ami őt tönkre hivatott tenni. Nem akarja megtenni. Ez persze felveti az Oidipusz királynál ismert konfliktust, hogy ha az istenek átka mindenható, akkor mi értelme elmenekülni előle. És ha az istenek parancsa nem mindenható, akkor mi értelme elmenekülni előle. De ezt a problémát már nem a dráma cselekményében, hanem Phaedra lelkében látjuk. Ő nem akar elveszni, de megbotlik, mert meg kell hogy botoljon. Ajánlott olvasmány hozzá Lucien Goldman: A rejtőzködő isten szövege.

Rejtő Jenő: Csontbrigádcsontbrigad-1.jpg
Rejtő Jenővel nem vagyunk jó viszonyba. Alapvetően viccesek a könyvei, de engem inkább fárasztanak ebben a terjedelemben és minőségben. Esterházynál vagy Cserna-Szabó Andrásnál a humor eszköz, de Rejtőnél általában azt gondolom, hogy cél, és ez nekem nem esik jól. De ehhez képest a Csontbrigád egy nagyon komoly szöveg, humorral, ami építi és sötétíti a regény terét. Egy munkatáborban járunk Afrikában, ahol az embereknek lassan elfogy a bármiféle emberségük. Ahol az embereket azzal lehet csak jellemezni, ami rajtuk van, és ahonnan az embereket nem lehet felszabadítani vagy rehabilitálni. Nagyon erős és komoly szöveg ez az ember működéséről a Rejtő univerzumból ismert humorral fellazítva.

 

covers_177111_2.jpgLakatos Menyhért: Füstös képek
A két világháború között egy teljesen más, független időben él egy cigány Párizs nevű putriban egy kissrác, akinek a szülei megfogják a szerencséjét, és tanítani adják. Pedig ekkor felsőbb iskolákban nincsenek cigány gyerekek, és ez mindenki számára új helyzetet teremt. Új helyzetet a diákoknak, a tanároknak és a putriban élők számára is. Merthogy a putriba ő hozza a reményt, és ezáltal a főhős egy nagyon kivételezett, kiemelt helyzetbe kerül a tanultság összes ráképzelt terhével. Aztán a nyári szünetben meglátjuk azt is, hogy milyen a putrin kívüli törzsszerű roma szerveződés, és lassan a politika is beleártja magát a regény cselekvésébe. Horthy nevenapja, a zsidó törvények és az egyre erősebb és tettrekészebb fasizmus is fontos szerepet kap a regényben. Egyrészt nagyon autentikusan írja le a putri terét és életlehetőségeit, amit mi nem ismerhetünk, másrészt pedig fontos történelmi, kulturális szöveg ez. Nagyon örülök, hogy a kezembe került.

Erdős Renée: A nagy sikoly750300f_gif.jpg
Erdős Renée ezen regényét nagyon sokan nem szeretik, mert egyébként vontatott. Ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyon fontos regény ez, ha arról kell beszélnünk, hogy a századfordulóban élő polgári nő hogyan tekint a saját szexualitására, és egyáltalán a szexualitásra. A főhősnek nincs szexuális éhsége, mert nem lel élvezetet a szexualitásba, az egyetlen karakter, akit társaként el tud képzelni, egy passzív, kvázi kasztrált özvegy zeneszerző, akit a kurzus során többször melegnek is gondoltunk, nyilván sztereotípiák mentén. Ugyanakkor mutat a regény más női karaktereket, aki ismerik az orgazmust és az azt jelölő címadó nagy sikolyt, de ezek a nők általában elbuknak, vagy hát nem élhetnek tovább a nagypolgári értékrendben. Egy nagyon Anna Karenina-i vagy Bovaryné-i probléma, ahol a főszereplő nem hal meg, hanem a másik utat választja, éa beolvad.

covers_450839.jpgGabriel García-Marquez: Száz év magány
A regény, amiben többszáz oldalon keresztül csak cselekvés van, és mégsem szól semmiről, csak a világról és az emberről mond el nagyon erős és fontos dolgokat, miközben egy vérfertőzésből adódó családi átkot mutat be működés közben, alig száz évben. A Buendía családban nagyon sok különböző de tragikus, hamvába dőlt vállalkozások és életutak kerülnek elő ebben a száz évben miközben ők folyamatosan alkalmazkodni igyekeznek az új időkhöz. Először új falut építenek, megfigyelik és átveszik vándorcigányok új csodáit, próbálják a közegeiket az egyházi, katonai és ipari viszonyokhoz képest függetlenül tartani, és persze, próbálják fent tartani a családot, ami magányra van ítélve. Nagyon kevés könyvvel kapcsolatban gondolom azt, hogy a helyén van kezelve a világirodalomban, de a Száz év magány nagysága elvitathatatlan.

Szóval ez volt ez a négy év. És persze még sok minden, ami ezekből nem következik. De talán az látszhat, hogy mérhetetlenül izgatnak és foglalkoztatnak témák. Ilyen a posztmodern. Hogy érdekelnek az el nem mesélhető történetek, aminek a posztmodern teret ad. Érdekel a kisebbségi téma, legyen szó cigány kultúráról, vagy a nők kulturális és társadalmi beágyazottságáról, mert egyébként nagyon érdekel a feminizmus. Az, hogy mit jelent a kultúrában az eddig kevésbé figyelembe vett másik fele felől tekinteni a világunkra. És persze őszintén érdekel a világ. Hogy mit lehet róla elmondani érvényesen. Hogy mit kell komolyan vennünk, és hogy mi az a rengeteg dolog, amit nem ismerünk, és mi az a rengeteg dolog, aminek a megtudásához rövid az élet.

Azt hiszem, ha az elmúlt négy évre gondolok, ami mégiscsak több, mint életem hatoda, akkor ezt kell kiemelnem, hogy kinyílt számomra a világ, és egy egyre nagyobb és ismerősebb ismeretlenebb halmaz lett, amit mégsem lehet csak úgy elvenni tőlem. Azt hiszem tájékozódni tanultam. Vagy megtanulni, hogy hogy kell tájékozódni tanulni. De ez már közhely megint, szóval ez volt. Ez meg itt a vége.

Szilvió

Olty Péter: Heteró közegben

2019. július 17. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy nemrég megjelent verseskötetről hoztam értékelést nektek, amit nagyon sok szempontból nagyon vártam. Nyilván mert ez egy meleg könyvnek is ígérkezett, ami több utat is bejárhatott volna. Beszélhetne a társadalomról, mint heteró közegről, amiben, ahogy a fülszövegben Nádasdy Ádám is írja: minden meleg él. Beszélhetne az irodalmi életről, ahová végül megérkezik ez a kötet egyfajta előbújás gesztusként. És talán azt is gondoltam, lehet, hogy a szerző a címmel megússza ezt a bátorságot.olty.JPG

Aztán kezembe vettem a kötetet, és arra jutottam, hogy egy picit mindháromról szó van. Tudniillik ez egy olyan kötet, amiben nem szerepel a meleg vagy a homoszexuális szó vagy annak valamilyen képzett kifejezése. Kihasználja, hogy a hetero egy előtag, ami különbözőséget jelöl, eltérést, és a címben megadott közelséghez képest valami idegenséget. Olyat, amihez mégis viszonyulnunk kell.

És persze ez jelenti egyrészt a meleg-heteró viszonyulást. Hogy először van merevedésed férfire, vagy hogy leszegett fejjel odapillantgatva nézed a tesiöltözőben a másik kockahasát. A meleg radart a delfinek ultrahangos érzékeléséhet hasonlítja. Megmutatja a nevelőapát, a durva férfiképet, miközben a vers elbeszélője feminimen mutatja be magát:

úgy emeltem fel a csészét
mint egy parányi üvegtojást,
melyből az élet vizét iszom.

Beszél a rushról és annak használati módjáról, beszél arról, hogy milyen kérdéseket vet fel, ha bejössz egy heteró csajnak. Pedig neked csak férfiakkal menne. Előkerülnek testnedvek, nyál, izzadtság, vér és persze ondó. Ír le aktusokat. Van hogy egy állati primitív szimbólumot, például a virgácsot emeli a művészete tárgyává. Provokál, miközben állati konzervatív nyelvet használ, és felteszi azt a kérdést, hogy provokatívan írni, az provokáció-e, vagy a művészet, amelynek tárgyává emelte, felmentést ad. Mert néhány vers már-már pornográf, de pornó-e, ha az antikvitás tógáit és lakomáit is ráfestjük, vagy ha egy számítógépes játékról beszélünk, és érezzük, ennek annyi a célja, hogy leírja a karakteréről:

farom valótlanul kemény.

 Van a kötetben ugyanakkor egy másféle széttartó, heteró közeg. Egy európai, egy kulturális. Olty szövegei nagyon különböző világmagyarázatokból merítenek, amik együtt építik fel azt a kulturális közeget, amiben élünk. Rögtön a második szövegben megidézi a vers Jonatán és Dávid bibliai homoromantikus kapcsolatát, annak az elevenen továbbélő emlékét ragadja meg. A biblikus elemek mellett találkozunk antik helyzetekkel és antik motívumokkal, így a görög Pán istennel motívummal a pásztorélet kapcsán, akinek a sípjához fallikus értékeket rendel. Majd, ha a világmagyarázatok jelentést tágan értelmezzük, nyugodtan ide vehetjük a különböző verssé alakított tudományos kérdéseket. Így találkozunk a kötetben filozófiával, kijelentéslogikával, biológiával, vagy a költészetben kifejezetten konzervatívnak tartott formákkal, időmértékes és rímes versekkel, vagy gnómával például:

Olyan szexről álmodj,
mit tényleg remélhetsz,

A heteró közeg harmadik olvasata a heteróság maga. Az ember saját maga különbözősége mindattól, ami körülveszi. Egyfajta kívülállás, amelynek persze a melegség vagy a kulturális hagyomány utániság is része. Ebben az ember nem lesz katona, mint mindenki más. Ebben páncélt növeszt a külvilággal szemben. Ebben iglut épít, és az igluépítő tulajdonképpen bezárja magát, majd alszik. Alapvetően sokkal kevesebb konkrét szöveghelyet találni ezzel a belső heterósággal kapcsolatban, mégis ez tűnik a legrelevánsabbnak számomra, talán mert az igluépítéssel foglalkozó vers az Altató a kötet első verse. Talán csak nekem szimpatikus ez a kötetolvasat.

Kedvenc versem: Stigma. Mert nagyon szeretem a kijelentéslogikának azt a filozófiai részét, amit ez a versindítás használ, és tök klassz szöveg. 2016-ban jelent meg a Műúton, szóval ide kattintva ti is el tudjátok olvasni. Bár egy szót változtatott a kötetszerkesztés. :)

Ajánlom a kötetet azoknak, akik már ismerősen mozognak a kortárs líra világában, mert szerintem ez nem lett igazán kapukötet, de persze ha bátor vagy, lesd meg úgy is. A különcöknek tök ajánlom, ők nagyon sok helyen magukra fognak ismerni. És persze ajánlom mindenkinek, aki idáig elolvasta az értékelésem, és felkeltette az érdeklődését.

Olty Péter: Heteró közegben
Scolar, scolar l!ve, 2019
62. oldal
Így olvastam: Furcsa, mert ahogy Nádasdy is írta, ezek gazdag szövegek, de nem az olvasásban jelenik ez meg, lehet vele haladni, nem kell igazán bogarászni hozzá, de tovább kell gondolni, azt az időt nem lehet megspórolni. Szóval kortárs verseskötethez képest gyorsabban tudtam olvasni, de egy-egy problémát vittem magammal azután is, hogy letettem a könyvet, és volt, hogy vissza kellett néznem.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. :) Ha olvastátok már a kötetet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet. Ha szeretnétek értesítést kapni a következő posztokról, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keressetek facebookon. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be instagramra.

És ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió