Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

Seth Mendoza: Akit már egyszer magára hagytál

2020. április 01. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy nagyon érzékeny szövegről fogok mesélni, amiről keveset hallani, pedig tavaly év végén jelent meg, és úgy játszik az olvasó lelkével, ahogy akar, csakhogy végsősoron mégis megtisztítsa azt.

seth.JPG

Leo egy ártatlan srác, aki tudja, hogy milyen, ha magára hagyják. Tizenyolc évesen a legjobb barátja, Nicolas akkor hagyja ott, amikor Leonak a legnagyobb szüksége volna arra az ölelésre, amit Nicolas nyújtani tudna. Az első néhány oldalon a srác szülei és öccse repülőgép balesetet szenvednek Európába menet, úgy, hogy Leó a reptérre tartva az autóban mondta el a szüleinek, hogy meleg, ők pedig megígérték, hogyha hazajönnek, mindent megbeszélnek.

Leo szülei azonban többet nem jönnek haza. A regény első felében az egyedül maradt fiatal felnőttet figyeljük, ahogy lassan romokba dől. Leo életében előtte szinte minden rendben volt, középosztálybeli életet éltek Észak-Mexikóban, gyakran kirándultak, mert az öccsükkel mindketten tájfutók voltak, és szeretetben éltek. Egyik pillanatról a másikra húzta ki alóla a talajt a baleset, és az egyetlen ember, akibe kapaszkodhatott volna, megijedt a felelősségtől, és elszökött. Leo élete anyagiakban ezután sem szűkölködik, a szülei takarítottak meg pénzt a fiúk egyetemére és a repülőtársaság is elhalmozza tőkével, mintha visszaadhatnának bármit is ami igazán fontos, de Leo egyre kevésbé tudja elviselni a jelen világot. A regény nagyrészt az ő egyre mélyebbre való sülyedését jegyzi. Először csak a napjai borulnak fel: egész éjszaka meg sem áll, csak keresztül kasul járja a várost, mert addig is a hazajutásra, és nem az életére gondol.

Egy szombat éjjel azonban mindent megváltoztat. Megakad a szeme egy bádogajtós szórakozóhelyen, ami előtt férfipárok csókolóznak, és egy srác odalép hozzá és bekíséri. A füstben és az izzadságszagban egy egészen másfajta létezést tapasztal meg, amely teljesen kikapcsolja a gondolatait, és azonnal a függőjévé válik. Leo ezentúl keresni fogja az ilyen helyzeteket, és hamarosan a drog is bekerül az estéi közé, aminek köszönhetően néha fel-fel villanni látja a családját, úgy, ahogy a repülőtéren utoljára látta őket.

A züllött éjszakákat zavart nappalok követik, és hideg, de minden érzékterületet megborzoló, költői nyelven ábrázolt realizmussal látunk be a Leó gondolataiba, ami lassan csak úgy kattog, mint a metronom:

Mint mikor érzed, hogy közel a szívinfarktus, és amikor beüt, végre megnyugodhatsz. El fog pusztítani, de látnom kell még egyszer apát és anyát úgy mosolyogni, mint akik tudják, hogy még találkozunk.

Valamilyen partidrog hatása alatt kiütve találkozik a kórházban ismét Nicolassal, aki ott vállal éjszakai takarítói állást, hogy a szüleit tudja támogatni. Látja, hogy mivé lett a legjobb barátja, és próbálja jóvá tenni a hibáját, miközben képtelen annak a csődnek a szemébe nézni, amit valamikor a hozzá legközelebb álló embernek tartott, és akinek soha nem voltak nagyobb gondjai, így egészen könnyű volt a barátjának lenni.

Nagyon jól működik a regényben, hogy Nicolas cserbenhagyása egy súlyozott döntés volt, és próbáljuk megérteni azt, ami megérthetetlennek tűnik. Cserben hagyott egy barátot. És tudja, hogy ezalól nem kaphat felmentést, de ő maga is küzd a saját démonaival. Nicolas nem rossz ember, és ezzel Leo is tisztába van, de nagyon nehéz volna újra bíznia Nicolasban.

A regény nyugodtabb, de érzelmileg a legnagyobb amplitúdókkal működő része a kórházi ápolás időszaka, amiben a két szereplő próbálja ismét felépíteni a kapcsolatukat, miközben nagyot fordult mindkettejükkel a világ. Nicolas próbál jó barát lenni, és próbálja legyőzni a saját árnyékát és félelmeit. Pontosan tudja, hogy valami olyan veszett el kettejük között, amit már képtelenség helyrehozni, de az addig eltelt néhány hét alatt mindketten kénytelenek sokkal felnőttebben viselkedni. A bizalmi válságon túl fontos a regény ezen pontján, hogy szinte mint két ismeretlen próbálják megismerni a másik újfajta reakcióit és határait, miközben maga az identitásuk sem rögzített. Nem következetes, hogy Leo hogyan reagál dolgokra. Ő maga kezdi megkülönböztetni a sértett, a kamasz és a felelős felnőtt személyiségének a mondatait, amelyek különbözőféleképpen veszik Nicolas közeledését.

Nicolas az egyetlen olyan karakter a regényben, aki lélekbehatóan ismeri a Leoval történteket, amit Leo veszélyként észlel. Amikor a barátja elhagyta, végképp összetört, és nem képes megengedni magának azt, hogy újra bízzon, de nem talál a világban semmilyen más kapaszkodót, és pontosan tudja, hogy enélkül a mélybe fog zuhanni. A regény igazi tétje az a belső harc, amelyet Leonak kell megküzdenie az életben maradásért, miközben bármennyire is szeretne, képtelen lehetőégként tekinteni a Nicolas által felkínált lehetőségekre, és a regény nagyon finoman válaszoltat meg kérdéseket az élettel.

Szóval igen, ez egy lassú tempójú regény. Olyan, ami néha megáll egy padnál, hogy random elgondolkozzon azon, hogy egyáltalán hogy alakulhatott ilyenné az élet, és száz oldalon keresztül semmi nem történik, csak egy kórházi szobában fekszik a szereplő a dilemmáival. De egyetlen percig sem unatkozunk. És ettől lesz ez a kötet hatalmas. Nagyon ismerősen követi le a gondolatok cikázását, mintha a kötet nagy része az elalvás előtti, fal felé fordulós, gondolkozós állapotból szólalna meg, és a cselekmény tárgya is ezen a síkon mozog. A fontos változások vagy a cselkeményt továbbvivő kérdések mint ilyen gondolatokként, és akár partalan párbeszédekként jelennek meg, és minden rezdülést érzünk.

Kedvenc rész: Ez az én kattom, de egyértelműen a városban céltalanul bolyongó éjszakai jelenetek. Egyrészt itt is működik az egész regény fantasztikus nyelve, másrészt pedig nagyon másként tekint a városra, mint ahogy az általában szokás, úgy nézi, mint egy tájfutó terepet, amit le kell küzdenie, és ez nagyon új volt.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akiket nem zavar, ha egy olyan könyvet olvasnak, ami nem létezik. Olyanoknak, akik értik az áprilisi tréfát, de most azért picit sajnálják, hogy nem olvashatják el mégsem ezt a könyvet. Olyanoknak, akik érezték már, hogy mennyire fontos dolog a bizalom, de nem haragudnak meg, ha néha meginogtatják. Olyanoknak, akik képesek elmosolyodni, amikor ezt olvassák.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Hamarosan érkezem majd a következő bejegyzéssel, majd lepődjetek meg, hogy egy 1 és 6 lesz. Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintatok a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, lessetek be bátran instagramra vagy twitterre, vagy lessétek meg az új blogomat, amiben csak úgy mesélek, blogolok.

És semmiképpen ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Márciusi summa

2020. március 31. - Szilvió

Sziasztok,

véget ért ez a hónap is, és azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, egészen máshogy indult, mint ahogyan sikerült. Úgy volt, hogy lesz egy jó kis megírom március, aminek az elején zh-kat írtam, majd beteg lettem (influenza, mindenki nyugodjon meg), majd a koronavírus miatt, ami március elején még számomra is csak hisztinek tűnt, el kellett kezdenem itthon kitalálni, hogy hogyan blogolok, hogyan tanulok, és mi hogyan fog tudni működni. Mindeközben 12 könyvet szereztem be, többségüket a nagy Libris pont annyi akcióban és az Európa Kiadó akciójában, így 19 500 forintot költöttem régóta várt kötetekre, és friss megjelenésekre is. Ebben a hónapban megint 10 könyvet sikerült elolvasnom, ebből mindössze kettőt sikerült a hónap elején betervezettekből (semmi nem úgy alakult, ahogy hónap elején terveztem), és történtek a blogon is dolgok. Nézzük:

marcius_1.JPG

12 új könyvnek örülhetek a polcomon

Grecsó Krisztián: Magamról többet
Ez a világ legrosszindulatúbb megjegyzése lesz, de összejött Grecsó életében egy tetemes bulváranyag, de még nem készült belőle könyv, szóval itt az idő. És tök csúnya dolog ezt mondani, de a kötet is a rák túlélésének élményére és az örökbefogadásra, a vágyott gyermek megjelenésére épít, szóval dögöljek meg, de tényleg ezt gondolom. És igen, nekem is annyira tetszett a borító hátulján olvasható három sor („Hány éve várok rá, /Hogy elénekelhessem valakinek/ A Bóbitát, aki fontosabb, mint én.”), hogy úgy döntöttem elolvasom a verseskötetét. Amivel történetesen elvesztettem az eddig féltve őrzött Grecsó szüzességemet. És összességében nem csalódtam. Azt gondoltam Grecsó megjelenései alapján, hogy modoros, aki megtestesíti a teljes irodalmi kánont és intézményrendszert, és nem utolsósorban jó ember. A maga konzervativizmusában is, egyszerűen jó. És a kötet versei ezekből a távolságokból szólalnak meg egy számomra ma már rendkívül idegen hangon. Vitathatatlan, hogy vannak a kötetben nagy versek, és nagy találatok, de összességében mégis azt gondolom, hogy terjengős volt és befeszült. Nem éreztem a tétjüket a szövegek nagy részének azon túl, hogy Grecsó Krisztián nyilván tud verseket írni... Igazából nem csalódtam, tudtam, hogy nem én vagyok a célcsoportja, csak gondoltam hátha. Fogok még tőle olvasni. A Mellettem elférszet biztosan, a többit meg majd meglátjuk.

Sally Hines: Mi a gender?
Bevezetés a XXI. századhoz
A Scolar Kiadótól érkezett ez a kívül-belül gyönyörű könyv, aminek a megjelenését én nagyon-nagyon vártam. Ez egy olyan mindenki által érthető könyv, ami elmagyarázza a gender körüli legalapvetőbb fogalmakat, és benéz a legfontosabb kérdések mögé: mit jelent pszichológiailag, társadalmilag, szexuálisan a gender… Sajnos ebben a hónapban nem tudtam az őt érdemlő figyelemmel felé fordulni, de mindenképpen sor kerül rá április elején. :)

Giorgo Bassani: Az aranykeretes szemüveg
LMBT könyv, a ’30-as évekből, amikor Olaszországban éledezik a fasizmus. Egy fiatal sportolttestű boxolót látunk, aki aranyás egy öregeskedő Gégeorvosnál. És túlzás lenne azt mondani, hogy ennél sokkal többet tudok a könyvről, de elvileg szép a nyelve, szépek az olasz tájak leírásai, és sorra fog valamikor kerülni, mert régóta böki a csőröm.

Tim Crane: A hit jelentése
A hit mostmár egy fél, háromnegyed éve ismét nagyon akut kérdés az életemben. Nem hiszek, de érdekel, sok mindent összeolvasok és összebeszélgetek emberekkel erről a kérdésről. Ez a könyv az ateistáknaK szól egy ateistáTÓL arról, hogy miért is vallásosak embertömegek, és miért fontos ez számukra, és mindvégig az empátiát hirdeti. Érdekel a nézőpontja. Tavaly decemberben jelent meg, most már végre a polcomon.

Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom
Két felnőtt lánytestvért követ ez a kellemes, picit passzív és tompa regény. Elf egy világhírű zongoraművész, aki egy nagy turnéja előtt öngyilkosságot kísérel meg. Yoli ismét válik, a második gyermeke apjától. Az ő életére nyugodtan mondhatjuk, hogy mindig vesztes helyzetekben találja magát, és mindig szüksége van a szerető anyja és szerető nővére által fenntartott burokra. A regény folyamán az ő életükbe kapunk mélyen betekintést, megnézzük, hogy kinek milyen sérelmek lappanganak még gesztusok mögött, és kinek miért kellene bocsánatot kérnie. Egy érdekes, tompa, de könnyen olvasható nyelű szöveg, amit már a tavaly őszi megjelenése óta figyelek. Örülök, hogy elolvastam, de nem lesz a legemlékezetesebb olvasásaim között.

Peter Pomerantsev: Semmi nem igaz, bármi lehetséges
Szóval mostanában elkezdett foglalkoztatni Putyin újféle Oroszországa. Az, amelyik megölette Anna Politkovszkajat vagy elhallgattatta a Pussy Riot nevű együttest. Ebben a szövegben egy kivándorlók gyermekeiként visszakerült televíziós producer próbál ennek a hatalmi struktúráktól terhelt Oroszországnak a szívébe jutni, leírni, megragadni annak a szürrealitását, és tudósítani az igazán mélyről. Nem tudom, hogy mikor fog sorra kerülni, de azt hiszem egyszer csak bekattan majd, és akkor együlttőben elolvasom.

Axel Hacke: A tisztességről nehéz időkben
és arról, hogyan bánunk egymással
Hát így. Impulzusvásárlás volt, bár már szemeztem vele. Azzal indokoltam, hogy azért, mert nehéz idők jönnek, és hát, ez vitatahatalan. Axel Hacke szerint pedig már egyébként is nehéz idők voltak. Elsősorban a kommunikáció mint emberek közti viszony eldurvulásáról beszél, és arról, hogy a kölcsönös higgadt figyelem hidakat épít. Egy barátjával beszélget erről. Utólag nagyon sokat várok a könyvtől, októberben tanultam egy tök izgalmas új diskurzushelyzetet, ami sokkal inkább a figyelemre és a másik nézőpontjának a felvételére bíztat. Emberjogi diskurzus a neve, és tök jó lenne, ha egy picit megideologizálná ez a könyv, hogy az miért jobb, vagy miben más társadalmi térben.

Sally Roodney: Baráti beszélgetések
Sally Rooney a Normális emberek szerzője, amit júliusi kedvenc olvasmányomként mutattam be, és a Baráti beszélgetések megjelenésének rendkívüli módon örültem, el is határoztam, hogy könyvfesztiválon beszerzem, de miután kiderült, hogy elhalasztják a könyvfesztivált, beugrottam az első szembejövő könyvesboltba, és megvettem. Csak az első néhány oldal után vettem észre, hogy LMBT regény, és a blog indulásakor szabadkoztam egy bejegyzésben, amit most javítottam át, hogy már egy hete olvastam a könyvet, de még nem írtam róla, ezért úgy döntöttem, hogy amíg ez tartható, az új olvasásokról írok azonnal. Itt találjátok.

Han Kang: Nemes teremtmények
Han Kang az elmúlt évek egyik legismertebb dél-koreai szerzője. Első regénye a Növényevő, ez pedig a második. Alapvetően mindkét regényéről csupa-csupa jót olvastam, és a Libriben pont annyi akcióban volt a könyv, így beszereztem végre. Ebben a szövegben az 1980-as kvangdzsui mészárlás történetét meséli el, ami úgy tapasztalom, hogy a világ számára is csupán az elmúlt néhány évben lett ismert. A dél-koreai diktátor tűntető diákok közé lövetett, és a többszáz halott holttestet a diáktársaikkal takaríttatták el, ezzel örök időkre traumatizálva egy társadalmat. A fülszöveg azt mondja, az a regény vállalása, hogy elmesélje az elmesélhetetlent, és nagyon fura ezt az európai kultúrán kívülről olvasni, hiszen általában például a holokausztról szoktunk ebben a kontextusban beszélni. Kíváncsi vagyok, hogy milyen eszközöket fog használni, és hogy mennyire lesz más, mint amit az európai traumairodalomtól megszoktunk.

Mezei Márk: Utolsó szombat
Mezei Márk már a könyvének a megjelenése előtt felvette velem a kapcsolatot, de végül csak most vettem meg a könyvét, szintén a Libri nagy könyves akciójában. Egy olyan szövegről van szó, ami tele van lehetőséggel. Budapesten játszódik 1944 elején, amikor egy híres zsidó rabbi keres menedéket, és egy zsidó értelmiségi lány és egy katolikus bejárónő egymásba szeret. Az utolsó napok történetét jegyzi le ez a regény ezen a két szálon, és alapvetően korábban is olvastam már több könyvet az ortodox zsidó, haszid hagyományból, így nagy várakozásokkal nézek a szöveg felé.

Kamila Shamsie: A fiúk hazatérnek
A helyzet: Nem értem a fülszöveg alapján. Sok testvér van, akik iszlám vallásúak, tematizálódik benne a bevándorlás, a terrorizmus és a politika, mindez egy pakisztáni szerző tollából. Amiért viszont szinte a kezdetek óta szemezek a könyvvel, az a fülszöveg ezen része:

A fiúk hazatérnek Szophoklész Antigoné című tragédiájának elsöprő erejű modern feldolgozása. Shamsie szívszorító beleérzéssel, ádázul és makacsul teszi fel újra meg újra a kérdést: Ki mondja meg, mi helyes és mi nem, amikor az embert darabokra szaggatja a szeretet és a politika összeférhetetlensége? És miféle áldozatokra vagyunk képesek a szeretetért?

Nagyok a várakozásaim.

Jack Kerouac – William S. Burroughs: És megfőttek a vizilovak
1944-ben egy gyilkosság rázta meg az Egyesült Államok közvéleményét és különösen azt a baráti társaságot, akik közül a beat irodalom nagyjai kinőttek. Egy fiatal, szép és tehetséges srác és a középkorú, szerelmes mentora bántalmazó kapcsolatát, és annak a végzetes kimenetelét meséli el a kisregény, amely csak 2008-ban, minden szereplő halála után láthatott napvilágot a beat-irodalom két kiemelkedő alakjától. Nagyon várom, mert nagyon szeretem a beat-et, és mert LMBT téma, aminek a bántalmazó volta szélesítheti az LMBT kérdésről zajló párbeszédeket.

10 könyvet sikerült beszereznem

Wiliam Shakespeare: Hamlet
Két vizsgával indult a hónap, ami közül a második Dramaturgiából volt és a Hamletet, illetve az Élektrát kellett elolvasnunk. Mivel magyar szakon már mindkét szöveggel többször találkoztam, ezért eléggé magabiztosan vettem le a polomról Nádasdy Ádám Hamlet fordítását, és küldtem tovább a gyanútlan csoporttársaimnak a Színház folyóirat mellékletének pdf-jeként is ugyanezt, mégis nagyon másként tudott működni most nálam a szöveg. Hamlet eddig egy kamaszabb srác volt, aki a mindenkori igazságot képviseli és megveti a hamis társadalmi rendet, ami felépült apja halála és nagybátyja trónra lépése után. Most Hamlet felnőtt a szememben, aki sokkal inkább tudatánál van, bolondnak tetteti magát, és tudja, hogy bizonyos helyzetekben csak a bolond mondhatja ki az igazat. Miközben mérlegel és okos döntéseket hoz, a halogatása végzetes lesz mindenki számára. De lehet, hogy ez csak az életemben fontos, és a Hamlet csak lakmuszpapír. Mindenesetre működött.

Euripidész: Élektra
Az Élektra volt a másik dráma, amit el kellett olvasnunk. Az európai kultúra egyik alapdrámája amiben egy testvérpár megbosszulja az apjuk halálát, mert halál nem maradhat megbosszulatlanul. Csakhogy az apjuk halálát az anyjukon kell megbosszulniuk, és mivel az anyánkat nem ölhetjük meg egy másik egyetemes isteni törvény szerint, ezért a két főszereplő, Oresztész és Élektra alapvetően szenvedésre vannak ítélve. Egy kellemes görög drámát kapunk a trójai mondakör után, Agamemnón gyerekeinek a főszereplésével. Szerettem, szintén nem először olvasva, bár nekem a Médeia jobban tetszett. Az a nő autonóm, Élektrát férjhez adták egy szerencsétlen, de becsületes parasznak, és csak sodródik a drámában. Mindenesetre érdekes volt a két apabosszús drámát egymást követően olvasni.

Anna Gavalda: Életre kelni
Anna Gavaldának a méltán híres francia szerzőnek a második könyvét olvastam a hónap elején. Összegezve az eddig tapasztaltakat egy társadalmilag rendkívül érzékeny szerzőről beszélhetünk, aki mint megszólalásmódjában, mint problémafelvetésében kifejezetten nagy tömegekhez tud eljutni, anélkül, hogy a szövegek minősége romlana. Anna Gavalda első általam olvasott regénye a Billie volt, ez pedig most egy novelláskötet olyan középkorú vagy annál idősebb férfiakról és nőkről, akik megkapták most az új élet lehetőségét. Elhagyott családokról, gyermekek adta új lehetőségekről, felnőttkori magányról beszélnek ezek a novellák világosan, érthetően és ismerősen, ugyanakkor anélkül, hogy megkarcolnának. Megértem azokat, akik nagyon szeretik az írót, nem hiszem, hogy végig fogom olvasni az életművét, de a polcomon van még egy novelláskötete, és nem lepődnék meg, ha ezen kívül is olvasnék még tőle valamit.

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Celeste Ng-t mindenki nagyon szereti, akit ismerek és olvasta, és én is azt gondoltam, hogy szeretni fogom majd, de eddig nem szedtem le a polcomról. A történet első mondatából világossá válik számunkra, hogy Lydia halott, a másodikból pedig, hogy a családja még semmit nem tud erről. A regényben ez a reggel fogja végig felosztani az időt. Lydia családja tele volt projekciókkal és elfolytásokkal. Mindenki képeket mutatott magáról anélkül, hogy a nagy bánatairól mesélne, és mindenki Lydiába helyezi legnyagyobb reményét. Az anya, Marylin sosem akart gondos családanya és háziasszony lenni, de az egyetem utolsó évében gyermeke született Jamestől, a kínai bevándorló származású egyetemi hallgatótól, akinek mindig küzdenie kellett egy-egy kiközösítő közegben, Lydia pedig az első lány, akin ráadásul nem látszik a származása, így adott, hogy valóra váltsa mindkét szülő álmát. Nagyon kemény történet ez gyereklelkekről, kamaszokról és családról, miközben egyre világosabb lesz az olvasó és a szereplők számára is, hogy mi vezetett Lydia halálához.

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Nem hiszem, hogy ezt a történetet bárkinek be kell mutatni, szóval nagyon röviden. Ez egy kedves ifjúsági sorozat első része, amiben Harry Potterről, a nagynénje és nagybátyja által szigorúan nevelt és az unokatestvére által sokat csúfolt kissrácról, kiderül, hogy varázsló, akinek mindenki tudja a nevét egy párhuzamos varázslóuniverzumban, miközben ő maga még soha nem hallott a mágiáról. A sorozat első részében megismerjük Harryvel együtt a varázslóiskolát, barátokat szerzünk, és megoldunk néhány rejtélyt szinte végig tilosban járva, hogy megvédjük a bölcsek kövét a világ legnagyobb erejű gonosz varázslótól. Eléggé alapmű a könyv könyves közegekben, és mi sem bizonyítja jobban a mugliságomat a könyves bloggerek között, minthogy eddig még nem olvastam a sorozatot. Viszont idén mindenképpen szeretném bepótolni. A második rész már nálam van.

Grecsó Krisztián: Magamról többet
(Fent már írtam róla.)

Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom
(Fent már írtam róla.)

Sally Rooney: Baráti beszélgetések
(Fent már írtam róla, de értékelést is találtok ide kattintva.)

Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!
Tavaly könyvfesztiválra jelent meg ez a kötet a XXI. Század Kiadó KULT Könyvek kiadói sorozatban, és sokat ültem afelett, hogy ez a könyv most akkor nekem való-e. Tavaly könyvhétre viszont Szegedre 50%-os kedvezménnyel jöttek ki diákoknak, és onnan már nem volt kérdés. Mégis csak most nyúltam hozzá, és elmondhatatlanul jól esett. A könyv főszereplője Jojo egy délen élő afroamerikai-fehérbőrű kevert gyermek, aki a 13 születésnapját ünnepli épp, és a nagypapájával mennek kecskét vágni, ahol ő be akarja bizonyítani, mennyire férfi is. És ezzel a regény folyamán lesz dolga. A gondoskodni képtelen édesanyja és a barátnője beülteti őt és a húgát a kocsiba, hogy elmenjenek az apjáért, aki szabadul épp a börtönből. Végül egy nagyon izgalmas road movie-t kapunk, amiben nagyon sok kérdés előkerül. Beszél a hagyományos gyógyítás és életmód integrálhatóságáról, szellemekről, akiknek még dolguk maradt ezen a földön, férfiségről, mintákról, amiket egy férfinek illik megtanulni, faji kérdésekről, szabadságról, és mindenről, aminek a hatására Jojo a néhány nap történetét elmesélő regény végén már mint felnőtt tekinthet végig a családján. Mindezt elbűvölően gyönyörű, lírai nyelven teszi, tele autentikus hasonlatokkal és epizódokkal. Kedvenceltem, mert valami nagyon húsbavágót mondd el a felnövésről, gyönyörűen.

Veres Attila: Éjféli iskolák
Veres Attila az egyik barátom nagyon kedvenc szerzője, és bár nekem megvan a szerző regénye, az ismerkedést a szerzővel szerinte a novelláival kell kezdeni. És meg is értem ezt, mert ezek a novellák zseniálisak. Olyan fantasy és horror novellákat olvashatunk ebben a könyvben, amelyek nagyon erősen dolgoznak az észleleléssel, legyen szó tudatmódosításról vagy akár csak másféle valóságokról, miközben mindvégig a világunkban is tök releváns dolgokat néz a saját szemüvgén keresztül. Egészen másként tekintenek ezek a novellák a halálra, van, hogy nyugodt, van, hogy vágyott, és játékra is hívja több szöveg, de beszél politikai, közéleti abszurditásokról, a művészet filozófiájáról vagy éppen osztálykérdésekről is, lerobbant rozsdaövezetekről, és vidékről, miközben rendkívül vicces marad, és a humort is a horror, fantasy eszközévé teszi. Könnyen olvasható, de baromira tartalmas szövegek ezek, értem, hogy miért imádják ennyien körülöttem.

Nézzük kategóriák szerint

Szórakoztató, fantasy, zsáner: Harry Potter és a bölcsek köve, Éjféli iskolák
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző: Élektra (ógörög), Életre kelni (francia)
LMBT: Baráti beszélgetések

Blogoltam, sok kis dolgot, keményen

Szóval ez nem látszik a blogon, hogyha elsőre ránéztek, de elég sokat dolgoztam kis dolgokban a blogon, és mégtöbb munka vár ránk. Ami látványos, azok nyilván a bejegyzések. Későn, csak 7-én érkeztem az 1 és 6-tal, mert előttelévő napokon végig zh-kat írtunk az egyetemen, majd az első bejegyzést már a hónap közepe után, 17-én hoztam a hónap elején beharangozott Vigyázhatnál a szádra, Laurám! értékelés, és onnan már működött az egész. Rá hat napra érkezett Sally Rooney: Baráti beszélgetések című könyvének az alternatív fülszövege, majd rá három napra az értékelése, és most ez a bejegyzés lesz az ötödik a hónapba. Nem jó, de nem is tragikus.

A Baráti beszélgetések alternatív fülszövege óta láthatjátok, hogy megváltozott a bejegyzések betűtípusa. Ennek nagyon egyszerű, de nagyon kikerülhetetlen oka van: új szövegszerkesztő van a gépemen, ami azért nem írja meg helyettem a bejegyzéseket, de elég sok csodára képes, viszont, ha onnan másolom át a tartalmakat, akkor ilyen lesz a betűtípus. És én igazából két óra kattintgatás után megbarátkoztam ezzel (mert más megoldás nem mutatkozott), és néha azt is gondolom, hogy jobb így. Nagyobb és vastagabb betűket kaptunk, látni meg sose rossz. ;)

És akkor most beszéljünk az érdemi munkákról. Először is rendbetettem az oldalsávokat és a linkeket, mert nem minden vezetett már a megfelelő helyre. Frissítettem az együttműködők listáját, ahogy a moly.hu-s polcokat is, és ami a legfonosabb, az összes értékelést tartalmazó listát is.

Ezt követően elkezdtem a blog régi bejegyzéseit gyomlálni, mert régen egészen mást gondoltam a blogról, nem számítottam rá, hogy ennyien fogjátok nézni, ezért sokkal megengedőbb voltam az elírásokkal, magyartalanságokkal kapcsolatban. Ez egy kifejezetten aprómunka, a 16. bejegyzésnél tartok, miközben a blogon ez a 225., szóval remélem, hogy nem tart ki addig a karantén, amíg végeznék vele, de jól haladok, és izgalmas levonni a három évvel ezelőtti énem tanulságait, újra.

Ezzel együtt elkezdtem rendezni a blog címkéit, ami eddig a blog kifejezett feketelyuka volt. Most tisztáztam a blog ő műfajait, a könyvek fő jegyeit, és azt a néhány címkét, amitől egy könyv radikálisan más lesz, ilyen például az AIDS, az átnevelőtábor, a vallás, az öngyilkosság vagy épp az, hogy készült-e a műből adaptáció. Ezekre mind szűrni tudtok majd, ha már az összes bejegyzést végignéztem. Nagyon várom már, de jó már a folyamatban is benne lenni.

És kitaláltam egy dolgot, ami április közepe felé startol, ha minden jól megy, és aztán kiderül, hogy alakul, de sikerülhet talán valamit visszahoznom, amit régen nagyon szerettem volna, és most már mintha megértem volna rá. Meglátjuk majd persze ezt is.

Aztán a végére hagytam a legfrissebbet. Ma reggel elkezdtem egy új blogot, kifejezetten karanténműködésre, amiben mindenféle kis dologról tervezek írok majd. Random kérdésekről, dolgokról. Szilvió blogol bele a nagyvilágba a neve és küldetése. Kíváncsi leszek, mi sül ki belőle.

Szóval ez volt ez a hónap, olvastam, blogoltam, gondolkodtam a blogon, és várom a folytatást. :) Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran a nem olyan régi, de belakott twitter oldalamra, vagy keress instagramon.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sally Rooney: Baráti beszélgetések

2020. március 26. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan könyvről fogok nektek mesélni, aminek nagyon vártam már a hazai megjelenését, de nem gondoltam a könyv megvásárlásakor, hogy bizony erről írnom kell. Így hát gyanútlanul elkezdtem olvasni a könyvet, mert nem akartam LMBT könyvet olvasni a torlódó értékelések mellé, aztán megláttam az egyik meleg lány főszereplőt, aki végig melegként hivatkozott magára, és éreztem, hogy igen, erről írnom kell, és hogy ezt nagyon fogom szeretni. Szóval most írok róla, és nagyon szeretem.

barati_beszelgeteek.JPG

Sally Roney első megjelent könyve volt a Baráti beszélgetések, magyarul mégis a második regényével, a Normális emberekkel debütált tavaly könyvhéten. Egyértelműen rendkívül pozitív volt akkor a fogadtatása, nagyon friss hangot ütött meg karcos érzéketlen történetleírásával, miközben a szépirodalmi közegbe helyezte az ifjúsági regények identitáskríziseit két diszfunkcionális főszereplővel. Egyértelmű kedvencként mutattam be én is a könyvet az augusztusi 1 és 6-ban, és nagyon megörültem, amikor év elején megjelent, hogy Sally Roney első kötete érkezik a tavasszal.

Azzal együtt igaz ez, hogy féltem, hogy chick lit szöveg lesz, női történet, a női lélek rejtelmeiről, akár ponyva minőségben, mert a fülszöveg nem igazán mutatott többet belőle.
És maga a történet nem is feltétlenül több. Frances egy 21 éves költő, aki spoken word előadásokat tart (itthon ez elsősorban a slam poetry szcénából növögeti ki magát, de élőnyelvi szövegmondást, versmondást takar, gyakran zenére vagy zenével kísérve) a legjobb barátjával Bobbival, a már említett meleg lánnyal. Egy fellépésük estéjén megismerkednek Melissával, aki fotós és író, és az este későbbi pontján Nickkel, aki egy kevésbé befutott színész, és történetesen Melissa férje. Négyőjük kapcsolata különböző utakat jár be, a cselekmény fő szála, hogy Frances összejön Nickkel. Ami könnyen lehetne egy kellemes és vidám, egész estés, de felejthető szitkom filmnek a története is, ha nem Sally Rooney jegyezné.

Merthogy Sally Rooney ugyanazt teszi, mint a Normális emberek esetében. Magához öleli a témát, és szépirodalommá teszi. Az érzelmileg üres nyelv bemutatja az érzelmileg üres világot, ahol a szereplők lebegnek az eddig általánosan elfogadott, de a huszonegyedik században végre megkérdőjelezett értékek között, és próbálnak lehorgonyozni valahol, de vajmi kevés igazi kapaszkodót találnak. Frances igazi kommunistaként gondol magára, aki a tőke és a társadalmi egyenlőség kérdéseiben gyakran szólal fel. Nincs igazán más választása, ha hiteles szeretne maradni a felsőközéposztálybeli környezetbe, ahová került, miközben filléres gondokkal küszködik, de közben irigyli azt a gazdagságot, ami Melissa életét meghatározza. Melissa és Nick számára fontos a házasságuk és az az életközösség, amiben élnek, még akkor is, ha külön szobában alszanak és van, hogy házasságon kívül keresnek szexuális vagy érzelmi kielégülést. Melissa ugyan önálló egzisztenciával rendelkezik, akinek megtudjuk a véleményét a felmerülő kérdésekben, mégis hallgat, ha egykori mentora olyan dolgot tesz, ami nem az elvei szerint való.

A Baráti beszélgetésekben, éppen úgy, ahogy a Normális emberekben megmérettetnek az eddig ismert életutak, és szinte semmi nincs, ami egy kacsánál nehezebbnek találtatna. A szereplők előtt álló életmodellek nem a szüleink normái szerint való. Bobby leszbikus, aki szeret értelmiségi környezetben lenni, miközben szenvedéllyel él a jelenben, és nem igazán gondolkodik a holnapon. A két lány néha csak azért van kapcsolatban, mert miért ne. Francesnek nincs terve a jövőre, de úgy képzeli részmunkaidős állást fog vállalni, amivel képes fenntartani magát, de nem kell odaadnia a lelkét. Most épp egy kiadónál van gyakorlaton, de ott sem igyekszik maradni. A náluk idősebb Melissa és Nick nem szeretne gyereket, és pár éven belül ki is futnának az időből. Melissa az a szereplő, akinek a többiekkel ellentétben akár mondhatjuk, hogy bejött az élet. Ismerik a fotóit és a második könyvén dolgozik épp, közben ír recenziókat és portrékat, azt mondhatjuk, a szakma ad a szavára. Nick színészként már túl van a lehetőségei zenitjén, a legfontosabb időszakát depressziósan élte le, néhány kevésbé sikeres darabban játszik és filmekben, sorozatokban mellékszerepel, de nem áll sem előtte sem mögötte nagy színészi pálya.

Az olvasó annyiban olvas baráti beszélgetéseket ebben a szövegben, amennyiben hajlandó abban a görbe tükörben látni a világot, amiben az író néz. A barátság éppen úgy újragondolódik a regény sorai között, mint bármi. Eltitkoljuk-e a viszonyunkat a legjobb barátunk elől? Elltitkoljuk-e a betegségünket? Dönthetünk-e úgy, hogy kilépünk a másik életéből? Elszerethetjük-e a másik férjét? A barátság ugyanabban az újfajta közegben áll, mint minden, amiről eddig beszéltem, csak az üres keretei látszanak. Beszélgetések ezek az oldalak, amelyekben nem mondanak ki semmit, ami igazán fontos volna, beszélgetések, amikben nem érdekes, hogy mit mond a másik, csak alkalmat teremt arra, hogy magamról beszéljek vagy, ha úgy van, eltűnjek a többiek elől. Ezek nem beszélgetések, hanem csevejek, üresek, és semmitmondóak, de még nem hajlandóak ezt elfogadni. Még adnak a látszatra. Ettől lesz dermesztően igazi.

Ez a kötet a régi világ válsága felett ülő tehetetlenség regénye, amit hitelesen fog össze a nyelv, és a kis mozzanatok finomsága. Úgy érzem, hogy négyezer karakteren keresztül ugyanazt magyaráztam, de azt hiszem, hogy ez a regény ettől működik, és ettől nagyon releváns ma. Olyan aurája van, amiben mégsem fáj tükörbe néznünk, pedig nem szép, amit látunk. És közben rendkívül olvasmányos, a kis mozzanatokban tényleg olyan, mintha történne valami, ragad ránk az információ, pörögnek az oldalak, és aztán elgondolkozunk az olvasottakon, mint a nagymamánk a szentírás felett.

Nagyon nagy kedvencem lett Sally Rooney. Már a Normális embereket is nagyon szerettem, de együtt a kettő nagyon működik (igen, már ezt is írtam az előző 4000 karakterben, tudom), ezzel együtt nem tudom, hogy egy következő regényben már mennyire volna ugyanez a recept érdekes. Nagyon bízom benne, hogy meg fog tudni újulni a szerző, és nagyon várom az új irányt… Addig pedig szeretgetem ezt a két könyvet.

Kedvenc részem: Az e-mailezések Melissa és Frances között. Szerintem ott működik ez a tompság a leghúsbavágóbban. (Ezt a képzavart éjjel fél kettőkor találtam ki, és nagyon büszke vagyok rá, mert szerintem jól írja le a helyzetet. Ez a regény húsbavágóan tompa.)

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretnek elgondolkozni egy könyv felett. És azoknak, akik már szemeztek a Normális emberekkel is, azoknak pedig biztosan, akik azt velem együtt imádták. Ajánlom azoknak, akik elkezdenének szépirodalmat olvasni, és persze azoknak, akiket ez a különös, talán picit önismétlő értékelés felkeltette a kíváncsiságukat.

Sally Rooney: Baráti beszélgetések
XXI. Század Kiadó, KULT Könyvek, 2020
302. oldal
Így olvastam: Egy nap alatt, alig tettem le. Rendkívül sodró a nyelve és folyamatosan történik valami, így észre sem veszed, hogy mennyit haladtál, vagy hogy egy ponton egyszercsak véget ér a könyv.
Itt írtam róla alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. :) Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem minél gyorsabban válaszolni.

Éppen így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel (nagyon szeretnék még egy értékelést ebbe a hónapba besúvasztani), ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon, háttértartalmakért, esetleg less be instagramra vagy twitterre, ha az érdekel, ki áll a blog mögött.

És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Sally Rooney: Baráti beszélgetések

2020. március 23. - Szilvió

Sziasztok,

a mai rövid ajánlóban egy olyan könyvről fogok mesélni, aminek a megjelenését nagyon vártam, pedig nem tudtam, hogy LMBT könyv. Magyarországon nagyot robbant az írónő könyvhéten megjelent első regénye a Normális emberek, és én is nagyon szerettem, így nagyon megörültem, hogy ilyen hamar jön az újabb könyve. Erről lesz szó most:

covers_588804.jpgKét nő találkozik egy harmadikkal és az életük ettől gyökrestől fordul fel. Frances és Bobbi egyetemisták és spoken word versfelolvasásokat tartanak Frances verseivel. Bobbi elbűvölő lány, aki minden környezetben könnyen feltalálja magát, tudja hogyan kell viselkedni, és könnyen viszi a beszélgetéseket. Frances egy szegény lány, aki filléres gondokkal küzd, tele van bizonytalansággal, és azt sem igazán tudja, hogy mit kezdjen az életével egyetem után.

Egy fellépésük után találkoznak a sikeres harmincas fotóssal és íróval, Melissával, aki gazdag és ízléses környezetben él, a nemesi szalonokat idéző értelmiségi baráti közösséget tart fent, és a jóképű, de gátlásokkal teli Nick a férje. Nick és Frances között könnyen kialakul a szellemi közösség, amely megenged finom flörtöket, hogy aztán komolyabb érzelmekhez és nagy sérülésekhez vezessen.

A Normális emberek írója ismét egy diszfunkcionális kapcsolathoz nyúlt, a nyelve kiüresedett, a világ bizonytalanságát hordozó tónusával megragadta, hogy mennyire mások is ma azok a Baráti beszélgetések.

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel, addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Völgy Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!

2020. március 17. - Szilvió

Sziasztok,

a ma tárgyalt könyvnek nagyon örültem, amikor megláttam, hogy érkezik, mert mindig öröm új hazai LMBT témában író szerzőket olvasni. Bár nagyon beégett a regény címe és borítója a tudatomba, nem tudtam vállalni belőle recenziót korábban, így már több helyen olvashattam róla, szinte kivétel nélkül pozitívakat. És maga a regény nekem is tetszett, még ha azt is gondolom, hogy mérföldekkel több lehetőség volt a benne, mint ami megvalósult. De nézzük szépen sorjában:

laura_xdddd.JPG

Sára a huszonéves főszereplőnk a regény elején egy bristoli indiai étteremben dolgozik konyhai kisegítőként és Andrással, a vőlegényével él. András úgy érzi, hogy Magyarországon nem tudná megvalósítani magát, Sára viszont mégis hazautazna, mert többet várt az élettől, holmi konyhalányságnál, így nem kimondva, de a regény első oldalain elválnak útjaik. Sára új munkahelyén egy kórházban laboraszisztensként közel kerül főnökéhez, Laurához, aki általában figyel a labor közösségére, aktívan dolgozik, diagnosztizál és kutat, de nyit a fiatal aszisztens felé és hamar jó barátságban lesznek, miközben Sára mindvégig többet érez barátságnál.

A regényben végigvezetett fő konfliktus Sára ébredező biszexualitása. A helyzetet ugyan egyszerűsíti, hogy a regény során kizárólag Laura felé lesz bármiféle szexuális érdeklődése, ez az azonban nem jelentkezik egyszerűen. Korábban is volt már, hogy méregetett nőket, de ezek pusztán annak szóltak, hogy magát hasonlítsa hozzájuk. Laurára viszont nem tudott nem ránézni. Laura mosolya a bőre alá kúszik, és már jelenlétével vagy egyelten tapintásával felhevítette, beborította a testét vagy megremegtette a szívét. Mert mégiscsak egy kórházi, orvosi környezetben vagyunk. Csak lassan tisztázódik és fogalmazódik meg a vágy, amit Sára Laura iránt érez, és ennek a regény nagy részében a külvilágban ennek alig van relevanciája.

A húga csak aggódik Sáriért, aki hajlamos szerinte belerohanni a tűzbe, hogy aztán ott megégesse magát. Az anyjuknál a felvállalás nem történik meg, csak a vidéki pletykáktól próbálja kímélni a lányát, bár azt mondja, tudja, hogy ha úgy lenne mégis, semmi rossz nincs két nő szerelmében... De azért a pletykák. A leszbikus/biszexuális téma végig Sára lelkében dolgozik, aki tudja, hogy csak szenvedés várja a Laura iránti viszonzatlan érzelmekben, a regény egy-egy pontján hivatkozik is rá, hogy azokat el kellett volna nyomni, csírájában elfojtani, gyökerestül kitépni magából. Úgy érzi nem korrekt Laurával szemben.

Laura egy erős nő. Megvannak az életének a nagy tragédiái, amiket magában hordozva rejt és nyom el, de könnyen és rugalmasan viseli a hétköznapok akadályait és mindig uralja a pillanatokat. Tele van energiával, olyan ember, aki körül mindenki jól érzi magát, lehetetlen nem figyelni rá, lehengerlő mint, egy gömbvillám, de férfiasan karakán is, mint egy korty Sauvignon. És Lauráról pletykálják, hogy leszbikus mert nem ment el a többi kollégájával chippendale showt nézni, vagy nem gerjedt fel egy félmeztelen Ricky Martin képre, ami Jucika, az idősödő aszisztens szerint is a legnagyobb bizonyíték.

Laura tipikusan az a nő, akiről nyugodtan elhangozhat a regényben, hogy nem is illenének hozzá férfiak, hiszen maga is kitesz hármat, de ezen állítás egyértelmű blődsége mellett is érdemes megállni egy percre. A szöveg maga nagyon erősen reflektál a realista regények ábrázoláshagyományára. Először is a regény kiosztja azokat a nemi szerepeket, amiket nem feltétlenül osztanak ki azonos nemű párkapcsolatokban. Sára vőlegénye leuralta a lány életét, és Laura éppen ilyen pozícióból terelgeti Sára életét munkatársaként, bár lényegesen pozitívabb irányba. Másrészt fontos megjegyezni, hogy Laura jelleme a regényben rendületlen, nem változik, de mégis máshogy ítéljük meg a belépésekor és a zárójelenetben. Laurát a regény elején úgy látjuk, mint bárki, gyönyörű és lehengerlő, a regény során viszont felvesszük Sára nézőpontját, aki nagyon szeretné gyűlölni a szerelme tárgyát, és ezen a törekvésen, és Laura egyébként tényleg hibás reakcióján keresztül képtelenek vagyunk őt jó embernek látni.

A regényben szinte végig Sára saját érzéseiről és a Laurát körülölelő kérdésekről olvashatunk. A  regény története igazából egy elhúzott szenvedéspillanat azelőtt, hogy Sára megbizonyosodik érzelmei viszonzatlanságáról. Saját bevallása szerint addig akarja jól érezni magát ebben a helyzetben, amíg erre lehetőség van, és bár sokáig tűnhet úgy az olvasónak, hogy Sára egyszerűen szélsőségékben képzelődik, Laura maga is ezen szélsőségek között működik. Ebben a regényben a szerelemről úgy gondolkodnak, vagy felperzsel mindent, vagy jéggé dermed, és nem mellékes, ha megjegyezzük, hogy mindkettő képes pusztítani. A kialakult helyzet tanácstalan és szinte kezelhetetlenné válik a regény egy pontján. Nincs a szereplők között megértés, sem bármilyen nem szélsőséges megoldási szándék, amely egy A gyertyák csonkig égnek szerű nagy lezárást enged a regénynek, tele elfojtásokkal.

És miközben a szöveg maga tele van érzelmekkel, egy társadalmilag felelős regényt látunk a magyar valóságból. Meg nem becsült  kutató orvosokat, akik elhagyják a magyar egészségügyet és az elvárást, hogy pusztán hazafiúi hűségből tartsd egyben a falakat. Ebben a regényben senki nem érzi igazán semmilyen síkon megbecsülve magát, az egészségügyi dolgozók sem fordulnak orvoshoz, ha bajuk van, és persze gyönyörű stadionok épülnek. Ugyanakkor a frontális oktatás, a kicsinyesség és a hanyag, motiválatlan munkavégzés is megkapja a maga bekezdését. Nagyon izgalmas, hogy a regény ennyire direkt politikus, akár éppen azzal együtt, hogy  az egészségügyi szakmák ma a magyar világban általában egységesen direkt apolitikusok, viszont legitim tud maradni ez egy olyan szövegben, amiben az Angliából hazaérkező lány próbál szerencsét. Működik.

Mert Sára karaktere általában hiteles. Több síkon mozog. Az Őrségből, Ispánkról jött Budapestre tanulni, de diploma után nem talált munkát a végzettségével, ezért a vőlegényével Angliába költöztek. Sára törekszik a többre, tudományos munkát is megtanul végezni, arról álmodozik, hogy írni fog egy könyvet, szeretné támogatni az édesanyját, aki egyedül nevelte fel őket... Az, hogy Sára egy ennyire összetett karakter különböző motivációkkal, jól működik és hiteles tudott maradni, és ez a legnagyobb erénye a szövegnek, még úgy is, hogy akár ebben is tudott botlani a szöveg.

A regény általában jó szimbólumokkal dolgozik. Laura haja, a zongorázás, a jegygyűrű, a különböző filozófiai kérdések randomsága vagy Jucika lekváros táskája nagyon jól működtetik a szöveget és olvasóként frissen tartanak. Hasonlóan jó, de túlreflektált találat az albérletet Kovács Géza lakásaként, Laura kocsiját kék Mazdaként, a közelséget pedig intim szférába való betörésként leírni, de ezek túl sokszor szerepeltek a szövegben ahhoz, hogy működjenek. Egyszerűen berángott a szemem, amikor Sárának a héten negyedszer léptek be az intim szférájába, és ha a héten harmadszor megy haza Kovács Géza lakásába, az is csak annyit jelent, hogy szerda van. És közben tök kifejező, hogy a szereplő egy albérletre nem tud otthonként tekinteni vagy hogy különbözőképpen viszonyul a közelséghez, de van egy határ, ahol ezt elhasználjuk, és a szöveg könnyen túllépet ezen.

Azt gondolom, hogy a regény egy nagyon erős regény lehetett volna, ha kap elég szerkesztést, de ez nem történt meg. A regény harmincadik oldalán tudjuk meg Sáráról, hogy már a gimiben is odavolt a klasszikus zenéért, a 32. oldalon derül ki, hogy az anyja Ispánkon él, a 40-en olvashatunk arról, hogy mindig gondolkodás nélkül buknak ki a szavak belőle, és a 103-on tudjuk meg, hogy Laura mindenre valami idézettel válaszol. Ilyeneket nem mond egy jó szöveg, hanem történettel elmesél. Beépít idézeteket a párbeszédekbe, elmeséli, hogy hogyan nőtt fel, és beszél gondolkodás nélkül... ezt egy történet egyszerűen nem mondja ki, mert nem kell, mert értjük, ha jól van leírva, és csak idegesíteni fog így impliciten leírva, pláne, ha nincs mögötte látott fedezet. És ezek mellett akad néhány durva leírás is:

Még mindig dobálta a szél az autót. Laura meg is jegyezte, hogy dobálja a szél az autót.

A szerkesztő állás tehát egy munka, aminek az a dolga, hogy a szerző jól futó lovait visszafogja, ha éppen túlszaladnának, és rendezze a lópaták hagyta sorokat. Ebben a kötetben ennek a hiánya nagyon szembetűnő, és nagyon nehéz nem dühösnek lenni ezért, amikor egy jól működő történetet kapunk, jó karakterekkel, érvényes nyelvvel, csak egyszerűen nem dolgozik az, aki az írón kívül felelős még a szövegért, és ez különösen nehéz eset akkor, amikor a szerző első regényéről beszélünk.

Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy jó szöveg, de lehetett volna jobb, feszesebb. Hozza a kis romantikus orvosszerelmes füzetek hangulatát, mint amit a Szívhangból és társaiból megszokhatunk, miközben sokkal többet gondol a világról ezeknél. Érződik, hogy egy olyan szerző áll a regény mögött, akinek egységes világképe van, tud karaktereket ábrázolni, a cselekménybe is bele fog jönni, mert például az időkezeléssel vannak gondok, de mégis adott, hogy jó regényeket írjon. Még. Én várni fogom.

Kedvenc részem: Az anya otthon. Egyszerűen értem. Egy nagyon tisztességes nőről van szó, aki szereti a gyermekeit és aggódik értük. Jól működött Sárával, értettem, miért van bűntudata, amiért ritkán látogatja, és sokat ad hozzá Sára törekvő személyiségéhez is.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik gyakran olvasnak romantikus irodalmat, vagy azoknak, akik még csak most ismerkednek vele vagy akár az LMBT témával. Jól működik kezdő LMBT olvasókkal a szöveg, hozza a fő kérdéseket, dilemmákat, amiket ettől a témától megszoktunk, és könnyen integrálja őket a főhős személyiségébe. Ajánlom azoknak, akik szívesen olvasnának valami könnyűt, úgy hogy mégis egy érzékeny szöveget olvas, aminek a problémái akár számára is relevánsak lehetnek. Ajánlom azoknak, akiknek az értékelésem felkeltette a figyelmét. :)

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
Atlantic Press Kiadó, 2019
272 oldal
Így olvastam: Több nap alatt, élet közben, órák között, villamoson, elalvás előtt... Könnyen felvehető volt a nyelve, és jól működött így, mert nem ömlesztve jöttek rám a szerkesztési bakik sem, és mégis bele tudtam merülni a szövegbe.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Atlantic Press Kiadónak a bizalmat, és hogy eljuttatták hozzám a könyvet. Most már lassan kipakoltam a cuccaimat itthon, így igyekszem folyamatosabban érkezni bejegyzésekkel. :) Ha nem szeretnél róluk lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, less be bátran facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra vagy twitterre, és semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A februári kedvencem és 6 márciusra betervezett cím

2020. március 07. - Szilvió

Sziasztok,

egy hosszú, vizsgákkal teli hét, és egy tettre kész hónapkezdés után hozom a hónap elején szokásos terveket. Egy zseniális könyvről fogok beszélni először, ami egyértelműen repült fel a kedvenc könyveim közé, aztán pedig mutatom a bátorkodó terveket, köztük több friss megjelenést. Kezdjük:

1_es_6_3.JPG

1: A februári kedvencem

Anthony Burgess: Gépnarancscovers_574146.jpg
A Gépnarancs a klasszikus disztópiák közül való, ami a XX. század második felének hidegháborús környezetében játszódik, de könnyen releváns lehet ma is. A főszereplő, akit követünk egy kamasz srác, aki otthon rendkívül polgári életet látott maga előtt a maga visszásságaival, és mint egy jó kamasz szereplő, radikálisan lázad ez ellen. A lázadásban társai más kamasz gyerekek, akikkel együtt bandáznak, kirabolnak és megszégyenítenek járókelőket és embereket a saját házaikban, miközben ki is használják a polgári értékrendet, lefizetnek egy idős hölgyekből álló csapatot, hogy falazzanak nekik: ők végig ott voltak a kocsmában, és egyébként is rendkívül jól neveltek. A rendőrség persze régóta igyekszik tetten érni a csapatot, és egyszercsak sikerül is.

És itt kezdődik a disztópia. A banda vezetőjét elárulják a társai és börtönbe kerül, ahol ha egy kísérleti programon vesz részt, akkor hamarosan szabadulhat, ugyanis a program eléri, hogy soha még csak ne is gondolhasson arra, hogy erőszakot követ el. Kiszabadulva próbál teljes életet élni, de ezt megnehezítik a korábbi tettei, és tök izgalmas dolgok történnek vele, tovább és tovább, amíg...

Szóval azt szeretem ebben a regényben, hogy velejéig generációs regény, ami lázad a minták ellen. Orosz szleng kifejezéseket használ, mert a hidegháborús környezetben a Szovjetúnió a legnagyobb ellenség. Beszél a szocializációról, hogy a normáknak való megfelelés igen is tud fájni, és megmutatja, hogy ez nem is lehet az általános cél minden helyzetben. És közben megméri az embert. Jó-e valaki, akinek nincs más választása, csak hogy jó legyen... És hogy cserébe a világ jó lesz-e vele, azt nem árulom el. Olvassátok el, zseniális. :)

és

6: A márciusra betervezett címek

Grecsó Krisztián: Magamról többetcovers_586676.jpg
Grecsó Krisztián a legismertebb kortárs magyar írók egyike. Azt lehet mondani, hogy tényleg tömegek olvassák a regényeit, egyéb írásait, az Élet és Irodalom prózaszerkesztőjeként egyébként is az irodalom kikerülhetetlen alakja, és hát vitathatatlanul a legnagyobb szépirodalmi kiadó legjobban felépített szerzője... És én nagyon féltem mindig is őt olvasni. Egyrészt a nyilvános megjelenéseiben mindig hihetetlenül kimért, irodalmias, ugyanakkor végtelenül tiszta és ártatlan. Mindig túl sterilnek tartottam, és nem mertem olvasni, mert féltem, hogy beigazolódik... Szóval azt hiszem én vagyok az egyetlen ember, aki ezzel a nagyon frissen megjelent verseskötettel kezdett el Grecsót olvasni, de ez jól van így. Egyrészt alátámasztja azt, amit gondolok róla, tényleg Grecsó kisujjában van az irodalom, és megvan a nyugodt távolságtartása a szöveggel, ami számomra nagyon más gesztus, mégis nagyon nagy találatok vannak a szövegben, amikért végsősoron érdemes olvasni a kötetet. Még nagyon az elején tartok, de mind minden kötetben vannak engem jobban megfogó és kevésbé megfogó versek... Talán a megfogók állnak nyerésre... Mutatok három szerintem nagyon jó sort:

És lehet-e méltóbban dicsőíteni valakit,
Mint nem tudni róla, hogy van,
Mégis érezni a hiányát

covers_586428.jpgSally Hines: Mi a gender?
Bevezetés a XXI. századhoz
A könyv, amit elmondhatatlanul várok, mert nem igazán érkezett még (vagy én nem találtam) jó magyar nyelvű tisztázó azokhoz a társadalomtudományos, a közéletet rendkívüli módon foglalkoztató kérdésekhez, hogy mi az a gender, mi a különbség a nem és gender között, miért reflektált ez a napjainkban ennyire és vajon volt-e ezzel kapcsolatban diskurzus korábban. A fülszöveg azt ígéri, hogy egy történelmi áttekintést ad, de a jelen helyzetet is vizsgálja egy kimerevített pillanatban. Azt várom tőle, hogy érthető legyen és hogy a társadalomtudományos kérdésekre ne feltétlenül egyértelmű válaszokat adjon, hanem megértesse velünk, hogy az adott válaszok egészen konkrétan mit is jelentenek tudományos szemüveggel vizsgálva. Nagyon várom, és hamarosan érkezik a recenziós példányom a Scolar Kiadótól.

Ocean Voung: Röpke pillanat csak földi ragyogásunkcovers_590845.jpg
Az Európa Kiadó újdonsága ez a kötet és nagyon nagyok a várakozásaim.
A főszereplő Kiskutya, egy Vietnámból bevándorló anya gyermeke, aki a húszas éveiben keresi a legjobb szavakat és kifejezéseket ahhoz, hogy leírhassa anyja háborús életét és a bevándorlása utáni újrakezdését, tisztázza az anyjával való terhelt kapcsolatát, és megvallja a szerelmét egy másik, drogfüggő fiúval. Nagyon izgalmas kötet lehet ez, ami tematizálja a széttartó identitásokat, beszél a szegénységről, a bevándorlásról, a családról, és azokról a dolgokról, amelyek igazán fontosak a pillanatnyi földi ragyogásunkban. (Nagyon tetszik a címe is.) Várom, szintén napokon belül érkezik. Arra számítok, hogy tartalomban legalább annyira jó lesz, mint a Macskám, Jugoszlávia, de nem akar annyira magas irodalmi lenni, és a célja, hogy az élet visszaálljon a rendes keretei mögé, nem csupán regisztrálja azt.

Tonny Kushner: Angyalok Amerikában
Jaj, hát ez egy dráma, ami a nyolcvanas évek Amerikájában játszódik, és egy szűk közösséggé alakuló elsősorban meleg embereket követünk, akik együtt élnek az AIDS érthetetlenségével és kezdeti mindennapjaival. A HBO készített belőle egy öt részes rövid sorozatot, amelyben olyan színészek játszottak fő szerepeket, mint Al Pacino, Meryl Streep vagy Emma Thompson. A hónap elején végignéztem a sorozatot, ami nagyon random volt. Egyszerre volt rendkívül vicces és közben nagyon tiszta helyzetekben mutatta be nyolcvanas évek amerikai meleg életét. És közben szörnyen valószínűtlen volt, amit jól hozott a 2003-ban használt bluebox technikába vetett hit ragyogása, ami visszanézve leginkább gagyi, de hozzátesz a dráma terének az öncélúságához. Nagyon szeretem a sorozatot, kíváncsi leszek a drámára.

covers_491138.jpgVeres Attila: Éjféli iskolák
Veres Attila a fiatal magyar horror fantasy irodalom egyik legmenőbb alakja, és lassan minden környékbéi rajongójával köszönő viszonyban vagyok, ami egy ilyen mém egy barátom és köztem. És ez a barátom is köztük van. Bár nem mindig beszél azzal az elragadtatással róla, amit megszoktam már másoktól, ő abszolút megérti őket, és nagyon régóta biztat, hogy olvassak már én is Veres Attilát, és hiába van meg nekem is (dedikálva) az Odakint sötétebb debütregénye, szerinte nekem mint nem gyakorlott horror olvasónak a novelláskötetével kell kezdenem, amit ő nagylelkűen kölcsön is adott. Eddig még csak az első ciklusnál tartok, összefoglalva azt tapasztalom eddig, hogy Veres Attila nagyon sokszínűen használja a prózai műfajokat, legyen szó blogbejegyzésről, vázlatról vagy túraértékelésről, és végig fenntart egy feszültséget. A világ rendjének a megborulása ezekben a novellákban nem kimondottak, de érezzük, tudjuk, és működik, még akkor is, ha a novella vége sem oldja meg a rejtélyeket. Még nagyon az elején járok, de tud velem működni a szöveg, és ha ilyen marad, akkor én is azt tudom mondani, hogy megértem mások rajongását.

H. Nagy Péter: Alternatívákcovers_435725.jpg
A popkultúra kapcsolatrendszerei
H. Nagy Péter már régóta ott van a figyelmem perifériáján, mert futottam már bele egy Lady Gagáról írott tanulmányába, amelyből végül egész kötetet írt. Ezzel párhuzamosan fedezte fel az előző bekezdésben is említett barátom  is őt, és ő neki egyből beégett a tudatába, és nagyon szereti, sőt baromi okosnak tartja. Így kaptam kölcsön tőle ezt a könyvet is.

A kötet maga egy monográfia, amely széles látószögben tekint a popkultúrára váltott nézőpontokból. Megnézhetjük, hogy hogyan válik valami tömegtermékké, milyen kritériumoknak kell megfelelnie, legyen szó akár filmről, akár konkrét életművekről, beszél arról, hogyan viszonyulnak az irodalmi és kulturális kánonok az ipari körülmények között gyártott tömegeket elérő alkotásokhoz, és hogyan alakul ki a szórakoztató zsánereknek a saját kánonja... Elemez még klipeket, ebben a szövegben is sok helyen fog feltűnni Lady Gaga, és a végén azt is megnézi, hogyan áll a populáris kultúra kritikája. Régóta a polcomon pihen, nagyon szeretném már visszaadni.

Ez lesz most ez a hónap, nagyon kiváncsi és bizakodó vagyok. :) Azt gondolom, hogy jó könyvek lesznek, igyekszem majd róluk hamar írni, és egyébként is igyekszem hozni az elmaradt értékeléseket. Hamarosan érkezem is az elsővel, :)

Addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Februári summa

2020. február 29. - Szilvió

Sziasztok,

megint itt a hónap vége, és bár nem azért, mert egy nappal rövidebb volt a hónap, de rövidebbre sikerül majd ez a summa is, mert ebben a hónapban csak négy könyvet szereztem be, ebből csak egyet vásároltam, 500 Ft-ért, és csupán kilenc könyvet sikerült befejeznem, ami lehetne ugyan jobb is, de egy vállalható minimum. Ezzel együtt is ez a kilenc könyv jól tükrözte, milyen olvasási célokat tűztem ki magam elé, és a hónap második fele óta egy kis megingással ugyan, de van kedvem blogolni is, szóval mégiscsak jó hónapot mondhatok magaménak. Mutatom bőven:

februar_1.JPG

Négy könyvet sikerült beszereznem ebben a hónapban:

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
A hónap elején érkezett hozzám Völgyi Anna első, novemberben megjelent regénye az Atlantic Press kiadótól recenzióra, és napokon belül érkezik róla értékelés is. Összegezve a Vigyázhatnál a szádra, Laurám! egy izgalmas regény Sáráról, aki Bristolban egy indiai étteremben volt kisegítő, de hazajött, és itthon próbált a saját szakmájában, laboránsként elhelyezkedni. A friss munkahelyén azonban Sára beleszeret a gyönyörű, nála idősebb, titkokkal teli kolléganőjébe, Laurába. Működik a regény, akár a kortárs magyar helyzetet, akár az első generációs értelmiségiség, akár a kivándorlás tereit vizsgáljuk, és persze a regény oldalain keresztül éled fel Sárában a biszexualitás. Lesz még róla szó a blogon.

Polcz Alaine: Asszony a fronton
Polcz Alaine és ez a regénye kifejezetten alapműve a kortárs magyar irodalomnak és egy nagyon határozott narratívát képvisel a második világháború és az akkor tomboló izmusok kapcsán. Az elhallgattatott és otthon hagyott nők történetét mondja el, akiknek a háború betört az otthonaikba és az utcáikba. Egy olyan fiatal lány mesél, aki látott az utcán zsidókat sárga csillaggal mászkálni, aki éhezett és menekült óvóhelyekre légiriadók alatt, és aki be tud számolni arról az erőszakról, amit a megszálló orosz csapatok követtek el. Egy nagyon megrázó szöveget várok a könyvtől, ami bemutatja a másik háború borzalmait, és elmeséli az elmesélhetetlennek gondolt dolgokat, amiknek nem is lehetett fóruma  a háborús történetekben. Könyves ajándékozáson kaptam, és tényleg régóta hiányzott a polcomról.

H. P. Lovecraft: Onnan túlról
Ezt a könyvet slam poetryn nyertem, de nagyon örülök neki, mert idén meg akarom ismerni a zsánerirodalom alapjait, és Lovecraft egyértelműen az egyik alapja a fantasy, dark fantasy, horror műfajok irodalmának. Általában a különböző emberen túli entitásokat mozgatja a szövegeiben egy elvileg nagyon speciális misztikus, titokzatos ködön keresztül, ez a könyv pedig néhány novelláját tartalmazza. Kíváncsi vagyok rá.

David Wong: John meghal a végén
Ezzel a könyvvel csak azért szemezek ezer éve, mert van egy Adam Silvera könyv, amit talán soha senki nem fog kiadni magyarul (érthetetlen és felfoghatatlan módon), amiben a két főhős srác meghal a végén, mert egy olyan utópiában játszódik, ahol mindenkinek szólnak a haláluk előtt egy nappal, és összekötik őket más ilyen helyzetben lévővel. És ennek semmi köze ehhez a könyvhöz. Ezt a könyvet nem sokan szeretik, de akik igen, az a vicces horror egyik nagyon jó szövegének tartják, a fülszöveg pedig szinte alig árul el többet ennél. Mint már mondtam, régóta szemeztem vele tehát, mintegy véletlen találatként, és 500 Ft-ért árulta egy hölgy molyon Szegedről, én pedig 500-ért hajlandó vagyok vele tenni egy próbát.

Kilenc könyvet olvastam a hónapban

Peter Stjernström: A világ legjobb könyve
A világ legjobb könyve egy olyan regény volt, amit már sokszor megrendeltem volna, de az utolsó pillanatban mindig kikerült a kosaramból, és bár nem volt rossz olvasmány, azért örülök, hogy nem kellett fizetnem érte, hanem ajándékba megkaptam. A regény Titusról mesél, aki már több zajtalanul maradt regényt megírt, és most egy lezüllött alkoholista, aki slam poetry fesztiválfellépéseken hangolja fel a közönséget azzal, hogy különböző elavult társadalmi illemkódexekből vagy szakkönyvekből olvas fel. Egy éjszaka azonban Titusnak és slammer, költő barátjának eszébe jutott, hogy meg kellene írniuk a világ legjobb könyvét, ami ugyanúgy a receptkönyvek, a krimik, és az irodalmi listák első helyeit is be tudja zsebelni. De kettejük közül csak egyvalaki írhatja meg ezt a könyvet, és ezt szinte az első perctől tudják. A regényben Titus megtisztulásáról és józanná válásáról, illetve a két író közti cselekkel és már-már vérre menő versengéssel teli néhány hónapjáról olvashatunk, könnyeden, viccesen. Nem váltja meg a szöveg a világot, de egy szórakoztató olvasmánynak elég.

Mészöly Ágnes – Molnár T. Eszter: Az emberek országa
A két általam nagyon nagyra tartott író írt egy közös disztópiát, és hát tudtam, hogy imádni fogom. A regény a harmadik világháború és a klímakatasztrófa után játszódik, és két ifjúsági főszereplőt, egy fiút és egy lányt követünk benne. Mindketten kiválasztottak, akik az emberek országának az elitképző iskolájában tanulnak, hogy majd az állam fenttartásán dolgozzanak. Lassan a napok múlásával egyre nagyobb betekintést kapunk egy eminens lány és egy álmoktól gyötrődő fiú mindennapjain keresztül az állam központosított működésébe. Ebben a regényben minden szereplő a lehetőségeihez, génjeihez, képességeihez, hajlamaihoz képest a neki legjobb szakterületen képviseli magát és építi tovább az államot, mindenkinek saját ajánlott időbeosztása van, amit érdemes betartani, de nem szankcionálják, ha eltérnek tőle, és mindenki össze van nőve egy digitális eszközzel, ami azonosítja is őt. A két szereplőnek azonban lassan ki kell látnia a köréjük épített díszletek mögül, aminek a módjáról és a mögötte létható dolgokról már hatalmas spoiler volna beszélni. Ezzel együtt egy nagyon klassz kötet, váltott nézőpontú fejezetekkel, térképpel és minden fejezet elején értelmező szótárral. Szerettem. Működött. Ajánlom.

Ferencz Mónika: Hátam mögött dél
Többször voltam már olyan könyvbemutatókon, beszélgetéseken, ahol Ferencz Mónikának kellett a kötetéről beszélnie, és soha nem szólított meg. Arról, ahogy ő mesélt róla, egy egyszerű kötetnek tűnt, a dél a gyerekkor, az észak a jövő, és nincs túlgondolva. És kötetszervező elvként ez tényleg nincs, viszont nagyon erős megszólalásmód jellemzi, tele nagyon jól működő szimbólumokkal, amik megkülönböztették az újkomolynak tartott többi elsőgenerációs kötettől, miközben alapjaiban tematizálja a generációs ki tudja merre van északiságot, és a leleplezi a gyermekkor legnagyobb hazugságát: „bármerre fordulsz északnak tartasz”.

Anthony Burgess: Gépnarancs
Ez. A. Könyv. Istentelenül. Zseniális. Még azt hiszem sosem voltam ennyire hálás, hogy ajánlottak egy regényt. A könyv egy kamasz banda vezetőjét követi, aki a regény első felében kevert orosz szlengséggel irányítja kisebb házak kirablását és járókelők éjszakai megszégyenítését rendkívül polgárpukkasztó és öncélú, cserébe közveszélyes módon. Aztán elkapják őt, börtönbe kerül, ahol egy új technikát próbálnak ki rajta, amely szerint ezentúl nem lehet más választása, mint az, hogy jó ember legyen… És ez még bőven nem a vége.
A Gépnarancs egyszerre szól a Zabhegyezőből ismert generációs élmény ugyan radikálisan kifordított tapasztalatáról, a hidegháborús erőszak önkényének ünnepléséről és az 1984-nek is alaphangulatot adó minden gondolatot uralni vágyó hatalmi struktúráról.  Fantasztikus könyv. Imádtam. Olvassátok és rajongjatok érte, mert ha akad néhány anarchista órátok, akkor ez a könyv legjobb dolog, ami történhet veletek.

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra Laurám!
Fent már írtam róla.

Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
Pierre Bayard francia egyetemi tanár, amellett, hogy néhány gyakorlati tanáccsal lát el arra az esetre, ha nem olvastuk azt a könyvet, amiről beszélnünk kell, elsősorban azt állítja, hogy nagyon különbözőféle nem olvasások vannak. Nem olvastam, csak belelapoztam, nem olvastam, de olvastam róla kritikákat, hallottam róla, nem olvastam, de el tudom helyezni az irodalomban vagy bármilyen más struktúrában. És elmondja, hogy nem biztos, hogy mások is olvasták azt a könyvet, amiről beszélnek vagy akár kritikát írnak, és egyszerűen szinte biztosan nem tudunk besülni, ha hazudunk a könyvről, mert nem emlékeznek mindenre pontosan, ahogy az nekünk sem dolgunk. Ez például egy tipp tőle, hogy nektek ne kelljen elolvasnotok. A másik pedig, hogy mindig állítsd magabiztosan, az emberek a legkisebb valószínűséggel fognak arra gondolni, hogy nem olvastad el a könyvet. Hasznos volt, bár számomra gyakorlati újdonságokat nem hozott, de mégis, mindent nem lehet elolvasni. Magyar szakon sem, például. 

Katz Katalin: Visszafojtott emlékezet
A magyarországi romák holokauszttörténetéhez
Katz Katalin izraeli szociológus, aki a holokauszttúlélő édesapjáról hallott arról, hogy voltak cigányok is a koncentrációs táborokban, de sokáig ennek alig találta bizonyítékát. És ez tényszerűen így van. A hetvenes évekig sem Magyarországon, sem a világban nemigen tematizálták azt, hogy a nácik áldozatai között lettek volna cigányok is. Katz Katalin a kutatásait már később, a 90-es évek elején kezdte Magyarországon, interjúkat vett fel, és ezen esetek kapcsán igyekezett egységesíteni a magyarországi roma holokauszt történetét, aminek például egy fontos állomásán, Komáromban a mai napig nincs semmi arra utaló dolog, hogy ott roma honfitársak tömeges kivégzése zajlott volna. De találkozunk koncentrációs táborból hazatértekkel is, olyanokkal, akik szerint meg kell élniük és el kell mesélniük az emlékeiket, míg más mesélő szerint egyszerűen el kell hallgatniuk. De beszél olyan erőltetett menetről is, ahol magyar katonák a saját honfitársukat bántalmazta vagy hagyta cserben, és a könyv végén egy olyan történet darabjai is összeállnak, amiben egy falu a teljes roma közösségét kiírtotta és elfelejtette, úgy, hogy pusztán néhány túlélő emlékezhet rá, külön-külön…
Mindezek után pedig kapunk egy nagyobb, filozófiaibb holokauszt-kutatás áttekintést, amiben megérthetjük a népírtás, a holokauszt és a roma holokauszt közti nem tisztázott különbségeket, vitákat, és azt, hogy hogyan alakult ez az elmúlt 50 évben. Nagyon erős és izgalmas szöveg volt Katz Kataliné, főleg az életutakat nehéz volt olvasni, de vitathatatlanul fontos munka az övé.

Don DeLillo: Cosmopolis
Eric Parkel, a fiatal milliárdos úgy dönt egy teljesen esetleges áprilisi hajnalon, hogy el kell mennie fodrászhoz, így beülnek egy limuzinba, és áthajtanak a városon. Nagyjából ez történik. Csakhogy ez egy nem teljesen átlagos áprilisi nap. Ma érkezik az elnök látogatóba, tele van a belváros tűntetőkkel, a kapitalista gazdaságot jelképező patkányok lepik el a fontos tereket, és Ericnek határozott célja, hogy bedöntse a jent. Szóval ezen a szép áprilisi napon különböző szakértők, orvosok, barátnők jelennek meg a limuzin hátsó ülésén és a közeli vendéglátóhelyeken. Izgalmas szöveg, mert benne mindenki Erichez viszonyul, követhetjük az ő gondolatait, amelyek egy picit világgyűlölők, amelyek megvetik a plebsz tömegeket, és közben halál filozofikusok és randomak. DeLillot sokan az amerikai posztmodern kezdőkarakterének látják, és tényleg megvan benne az az elemelt gesztus, hogy a cselekménytől majdhogynem függetlenül beszél és gondolkodik a szereplő, és ügyesen épít fel esetleges, de jó tempóban visszatérő, megmosolyogtató szimbólumokat. Szerettem.

Lewis Caroll: Alice Csodaországban
Szóval mind ismerjük a történetet. Alice beleugrik egy nyúlüregbe és kicsivé majd naggyá majd megint kicsivé válik majd megint naggyá, és közben történnek dolgok. Szóval az a helyzet, hogy én sokkal, de sokkal többet vártam ettől a könyvtől. Azt vártam, hogy Alice és a világ zavarodottsága vezet majd valahová, de ez nem igazán történt meg. Számomra ez a szöveg sokkal öncélúbb volt, mint majdnem bármi, amit a posztmodern címke alatt öncélúsággal vádolnak. És olvasóként sem rántott be. Értem, hogy miért lehet fontos szövege az irodalomnak, és szerintem van tere a világokról való gondolkodásban az Alice körüli párbeszédben, de engem olvasóként ez most kevésbé vett meg.

Nézzük az év elején meghatározott kategóriák szerint:

Klasszikus irodalmi kimaradások: Gépnarancs, Alice Csodaországban
Nonfiction: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?, Visszafojtott emlékezet
Cigány irodalom: Visszafojtott emlékezet
Megismerni a várost: Cosmopolis
Zsáner: Az emberek országa, Gépnarancs, Cosmopolis, Alice Csodaországban
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző munkája: A világ legjobb könyve (svéd), Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? (francia)
LMBT: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!

Így blogoltam a hónapban:

Ez lesz a hetedik bejegyzés a hónapban, viszont csak egy értékelés volt, szóval nem vagyok kimondottan büszke, de így alakult. Február közepén elért egy olvasási válság, és ez a bloggal együtt is működött, és még mindig van az is, hogy lett HBO GO-m telis-tele szuper sorozatokkal, amik szintén kemény órákat vesznek el... De igyekszem jól csinálni, és ez azt is jelenti, hogy ha úgy érzem, hogy nem tudnám jót hozni, akkor nem írok bejegyzést. Remélem megértitek...

Mindenesetre február 5-én indult a hónap az 1 és 6 bejegyzéssel. A hat betervezett könyvből ötöt sikerült elolvasnom, a hatodikat (Eberhard Staub: Az élő város) tegnap kezdtem el, nagyon klassz, nagyon olvasmányos esszé, de valamennyi biztosan át fog csúszni belőle márciusra. Ezt követte Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit alternatív fülszövege, majd Valentin-napra érkezett, elsősorban kifejezetten azért, hogy az index emelje ki, egy LMBT könyvekből vett idézetes poszt, ami megmutatja, hogy a szerelem mennyire egyforma is. Aztán megünnepeltük egy bejegyzésben, hogy óvodaérettek lettünk, vagyis három éves lett a blog, és úgy éreztem leginkább arról tudok mesélni, hogy sokkal könnyebb bátornak lenni, ha van egy három éves blogod. Ez után sokára megjelent a Minden szív kaput nyit értékelése, majd a Vigyázhatnál a szádra, Laurám! alternatív fülszövege. A következő hónapban szeretnék folyamatosabban jönni az értékelésekkel, erről már a hétvégén igyekszem készülni. :)

Szóval hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. :) Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha kérdéseid, megjegyzéseid volnának, írj bátran facebookon, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be insagramra vagy twitterre. :)

És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió