Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

Óvodaérettek lettünk, és bátran nézünk a táguló világra

Három éves lett az Egy meleg srác olvas blog!

2020. február 15. - Szilvió

Sziasztok,

egyszerre olyan most ezt a bejegyzést írva, mintha mindig is lett volna ez a blog, és olyan is, mintha tegnap lett volna az a szerda reggel nyolc és dél között, amikor létrejött az a felület, amit most olvasol. Pedig ennek már három éve. Pont három éve. És ez most valahogy fontossá lett számomra, mert azt mondták korábban, hogy fontos. VargAda arról is beszélt  a 2018-ban a könyvfesztiválon a könyves bloggereknek, hogy szerinte a három év az, amikor kiderül, hogy valaki könyves blogger lett és marad. Mert sokan adják fel, ha nincs rá idejük, vagy amikor nem hullnak az ölükbe az ingyen könyvek vagy nem jönnek a számok, és sokan keresnek más témákat is. Szerinte ez a három év fontos határ, és egy picit szerintem is. Nagyon más volt az elmúlt egy év, amire visszanézhetek, mint a korábbi kettő, de egy dologgal talán össze tudom foglalni:

szulinap_1.JPG

Bátor lettem. Ez majdnem teljesen ilyen egyszerű. Most már könnyű bátornak lenni. Kiismerem magam a könyves közegekben. Követem a fő trendeket, olvasom a legfontosabb bloggereket, néhányukkal ismerősök vagyunk a facebookon is, persze követjük egymást molyon, beszélgetünk egymással egy-egy könyves eseményen, vagy egymásra írunk egy-egy jól sikerült tartalmunk apropóján.

Azt hiszem a részese lettem lassan a könyves életnek, még akkor is, ha a könyves tartalomgyártók alapvetően szűk rétegközönségéből én egy még szűkebb rétegből szakítok. Egyre gyakrabban futok bele ismeretlen embereknél is abba, hogy ismerik a blogomat, ti is egyre gyakrabban szólítotok le (amit még mindig nem tudok kezelni, de nagyon jó érzés, napokig tudok örülni neki), és ez az egész kinyitott engem is. Általában zárkózott ember vagyok, tele vagyok kétségekkel azzal kapcsolatban, amit csinálok, viszont a harmadik évben lett egy olyan szilárd alapom, amit fel tudok mutatni. Mert igen, van, hogy egy bejegyzés nem sikerül úgy, én sem vagyok rá büszke mindig, és tudom, hogy nem csinálok mindent tökéletesen, azzal együtt sem, hogy a tökéletesség nem is cél... Mégis ebben az évben meggyőződtem arról, hogy blog, amin dolgozom jó, és egy jó alap, amihez vissza lehet térni akkor is, ha valami pont félremegy.

És ez büszkeséggel tölt el. Tényleg. Minden nap. Az októberi Szegedi TEDx beszédem után meséltem arról, hogy hetekig csak mosolyogva és kihúzva tudtam járni, mert úgy éreztem, hogy egy érdekes ember vagyok, akinek van egy jó története és inspirálni tud másokat, de azt hiszem ez előbb kezdődött. Valahol ott, hogy jelentkeztem a TED-re, vagy előbb... De ezt mindenképpen a blognak köszönhetem.

Már közhelyszerűen mondom magamról, hogy zárkózott vagyok, nehezen kezelek szociális helyzeteket, de ezt fontos értenetek ahhoz, hogy mit jelent számomra a blogolás elmúlt egy éve. Jelentkeztem TEDx előadónak, több szerzővel készítettem interjút, írtam egy vendégcikket a wmn.hu-ra, elhívtam egy kávéra Teklát, aki már hat éve blogol, és a google a Könyvesblog professzionális tartalomgyártó után másodikként dob ki a 'könyves blog' keresésre, és akit most már youtube-on is követhettek.

Ez most négy nagyon más példa, de nagyon hasonló dolgok állnak mögöttük. A TED videók azóta vonzanak, mióta az eszemet tudom. Nagyjából egy időben találtam rá, az akkor magyarul még szinte csak feliratokkal elérhető angol nyelvű beszédekre és a meleg könyvekre. D. Tóth Kriszta és a WMN már bőven dübörgött, amikor blogolni kezdtem, és a blog történetében fontos szerepet játszót D. Tóth Kriszta egy egyetemi pódiumbeszélgetésen elhangzott mondata mondata, ami bátorított arra, hogy írjon mindenki, akinek hiányzik egy tartalom, és úgy érzi, hogy be tudná dönteni. Tekla pedig szinte ősblogger volt azokban az időkben is, akit mindig ámulattal tudtam figyelni, mert nem lett egy klasszikus híreket közlő könyves blog, hanem az értékelések maradtak a fő profilja, miközben most épp gőzerővel dolgozik azon, hogy a saját márkáját építse.

Nem számítottam rá, hogy már nem a Szilvió nicknév mögé fogok bújni, és ötszáz ember előtt fogok beszélni a blogomról. Nem gondoltam, hogy valaha engem fognak olvasni WMN olvasók, szintén a saját nevem alatt, és igen, azt sem gondoltam volna, hogy Teklával el tudunk beszélgetni egyenlő partnerként egy kávé mellett... Pedig ezek mint adottak voltak. Nem változott meg a világ körülöttem az elmúlt egy évben és nem is gondolkozom róla másként. Csak bátrabb lettem. Mertem jelentkezni a TEDx Szeged felhívására. Mertem írni a WMN-nek, rá mertem írni szerzőkre és Teklára is. Mert azt gondolom, hogy lehetek partneri viszonyban velük, és bízom benne, hogy az, amit a világról tudok, érdekes lehet másoknak.

Bízom benne, hogy releváns tud lenni az amit csinálok. Be merek kopogni olyan kapukon, amik talán eddig is nyitva lettek volna számomra, de most már végre tudom, hogy ki vagyok én, tudok válaszolni, ha kiszólnak, hogy "Ki az?", mert teljesen belaktam a Szilvió nevet, és még akkor sem esem kétségbe, ha azt is megkérdezik, hogy "...és mit akar itt?".

Három éves bloggerként úgy érzem magam, mint egy óvodás az első két hét után. Tudom, hogy vannak még itt emberek, vannak már barátaim és vár rám egy csomó játék. Tudom, hogy mi ez az egész, de nyilván tartogat még meglepetéseket. És én ezt várom, tényleg. És még nem ölték ki belőlem a lelkesedést, ezért minden feladatra jelentkezem, és igyekszem a legjobbak szerint teljesíteni.

És igen, három éves bloggernek lenni néha olyan is, mintha óvó néni lennél. Hogy ismersz embereket, de csak egy picit, a kis arcukról és becenevekről, és felelős vagy értük. Segítesz nekik könyvet választani, mesélsz nekik arról, mit jelent szerinted ebben a világban lenni. És én döntöm el, hogy miről mesélek és hogy mikor, és igyekszem a legjobb tudásom szerint csinálni. Aztán majd értékelitek a munkámat. Mint az óvó néniét.

Szóval ez van, hogy három év alatt nagyra nőttünk, még akkor is, ha néha csak némi tápszer segített minket életben tartani. A napokban értünk el a 100 000 megtekintést, az Egy meleg srác olvas blog a google első blog találata a 'meleg könyvek' keresőszóra, lassan 500-an leszünk facebookon, és beszélgetünk. Itt, molyon, facebookon és néha már az utcán is. ezek nagy számok, és fontos beszélgetések, amiknek a mentén igyekszem haladni tovább. :)

Remélem velem tartotok, könyvekkel egészen a szivárványig!

Szilvió

Idézetek (nem csak LMBT) szerelemről LMBT könyvekből, (nem csak) Valentin-napra

2020. február 14. - Szilvió

Sziasztok,

a mai egy nagyon különleges nap, bár kevesen tudják, hogy miért is: február 14-e ugyanis már évek óta a Nemzetközi könyvajándék nap, és hogy ez pont Valentin-napra esik. Nos, van ilyen. És ehhez muszáj is alkalmazkodni, akár úgy, ahogy ez a bejegyzés is próbálkozik. Könyvek, szerelem, idézetek, amik kedvesek, elmosolyodunk rajtuk, eszünkbe jut valaki, akár el is küldjük neki... Szóval erre számíthattok a mai bejegyzésben, kezdjük is!szerelem.JPG

Szóval kezdetben van az, hogy minden róla szól, és rólunk. És ez tök rendben van így. Ettől vagyunk szerelmesek.

Az a vicces, hogy ha valaki akár két percen át megfigyel engem ezen az órán, világosan látja, mi zajlik itt. Áttehetem a cselekményt egy alternatív univerzumba, vagy játszódhat mindez a SkyTron -1 bolygón, a szereplők neve pedig lehet Steve és Bucky, lehetnek szuperképességeink is meg minden, akkor is nyilvánvaló lenne, hogy miről is szól ez a regény.

Christina Lauren:
Autoboyography – Egy fiús könyv
(értékelés itt)

Azért jó a szerelem, mert az összes baromsága mellett is ennyire nyilvánvaló, egyszerű, hogy mind megérthessük.

Eva nem bírta látni a fájdalmat. Leült a még mindig síró Idgie mellé: – Édes aranyom, nem tudom, ki miatt rísz, de nem is érdekes, mer' úgyis hamarosan kigyógyulsz. Nyugi… csak arra van szükséged, hogy valaki szeressen… minden rendbe jön… Eva itt lesz veled… – És lekapcsolta a lámpát.
Eva sok mindent nem tudott, de a szerelemről tudott mindent.

Fannie Flagg:
Sült zöld paradicsom
(értékelés itt)

Elvileg a szerelemből tanulni is lehet. Például magunkról. Azt mondják nehéz anyag, de hasznos.

Megszerettetted velem önmagamat, azt az önmagamat, akivé melletted válok.

André Aciman:
Szólíts a neveden
(értékelés itt)

Azt hiszem mindannyiunknak elég sajátosak az esetei. És akármit mond Schobert Norbi, a fiúk sem mindig a másik külsejét kívánják meg… Hanem a ciki történeteiket, akár pont a Valentin-napiakat.

Ne aggódj, Jacques. Csakis akkor gondolok a szexre, ha olyasvalakiről van szó, aki Valentin-napon a nyolcadikos barátnője elől a mosdóba menekül, falja az Oreót, és különösen depis, egyben csodás zenét hallgat, viszont sosem hord bandapólót. Azt hiszem, speciális típus az esetem. (Nem viccelek.)

Becky Albertalli:
Simon és a homo sapiens-lobbi
(értékelés itt)

Vagy mert olyan szexi, miközben…

Arra gondoltam ebben a pillanatban, hogy senki nem tud olyan ellenálhatatlan érzékiséggel fikuszt locsolni, mint ő.

Völgyi Anna:
Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
(Most olvasom, értékelés hamarosan)

Párja a cipőnknek van, partnerünk meg nekünk, akik fogják a biztosítókötelet, hogy mi tudjunk szállni

Mert nem tudod, milyen gyorsan futsz, milyen keményen dolgozol, milyen kimerült vagy, míg valaki mögéd nem áll, és azt nem mondja: „Oké, hátraeshetsz, elkaplak.”

Taylor Jenkins Reid:
Evelyn hét férje
(értékelés itt)

A szerelem kis dolgokat is jelent. Mindennapokat.

A szerelem arról szól, hogy kiviszed a kibaszott kutyát sétálni, hogy a párod kicsit tovább alhasson,együtt csináltok adóbevallást, és nem neheztelsz, ha rád jut a vécépucolás. Arról szól, hogy szövetségesek vagytok.

Andrew Sean Greer:
Arthur Less
(értékelés itt)

Sokat gondolkodtam rajta, hogy ezt az idézetet betegyem-e a mai bejegyzésbe. De bent kell lennie, mert fontos, és itt a végén, hogy még egyszer végig gondoljuk, mennyire hálásak lehetünk azért, hogy megtapasztaljuk, milyen csodálatos is szeretni valakit, még akkor is, ha a szerelmet úgy általában (akár ilyen posztokban is) hajlamosak vagyunk túlértékelni… Azért a szerelem, az mégiscsak klassz dolog.

Nevet. Voltál már szerelmes? – kérdezi.
Ránézek, forgatom a szemem, és rögtön azt kívánom, bár ne tettem volna.
Én nem. – mondja. Pedig szerettem volna.
Túlértékelik – mondom, és betömök egy kekszet a számba. Megszállottan eszem a beálló csendben, tömök és rágok, mert tudom, hogy rosszat tettem.
Ne csináld ezt velem! – szólal meg.
Mit ne csináljak? – kérdezem.
Ne tégy úgy, mintha a dolgok semmik lennének. Azok a dolgok, amiket már nem élhetek meg. Ez olyan béna. Sajnállak, ha úgy gondolod, hogy túlértékelik. Én kurvára lubickoltam volna benne.

Sarah Winman:
Bádogember
(értékelés itt)

Ennyi lettem volna mára, én nagyon élveztem ezeket az idézeteket gyűjteni, mert szeretettel teli könyvekből vannak, amiket jó néha feleleveníteni és kiporolni. Szépen beszélnek. Szeretettel, és szerelemmel, amiket jó érezni. Szóval boldog Valentin-napot kívánok nektek, esetleg adjatok vagy kapjatok könyvet, vagy lepjétek meg magatokat egy jó esti olvasmánnyal, és ha úgy gondoljátok, hozzászólásban folytassátok a sort. :)

Igyekszem érkezni hamarosan a következő értékeléssel, ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram vagy a friss twitter oldalam is elérhető. :)

A következő bejegyzésig pedig, végül semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

2020. február 09. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy izgalmasnak ígérkező fantasy sorozat első részéről írok egy rövid ajánlót. Nagyon sokáig toltam magam előtt a Minden szív kaput nyit olvasását, mert nagyok voltak így is az ígértei, így különösen izgalmas, hogy most egy ilyen ígérgetős bejegyzéssel hangolódunk a nagy bejegyzés előtt, de igyekszem megmutatni, miért könnyű szeretni ezt a szöveget.

s3.jpgA világ, amit ismerünk nem az egyetlen világ, és vannak gyerekek, akik ezt meg is tapasztalhatták, hogy aztán képtelenek legyenek visszailleszkedni a mi világunk rendszerében. Különc szereplőket látunk, akik találtak egy olyan működést, ahol nem lógnak ki a sorból és értékelik a másságukat, és aztán örökre abba a világba vágynak vissza.

A Minden szív kaput nyit borítóján belépve olyan kamasz fiatalokat ismerünk meg, akik azt tanulják, hogy hogyan tudnának visszailleszkedni a társadalmunkba úgy, hogy nem kell a saját emlékeikről és személyiségükről lemondani. Eleanor West otthonában a csellengő gyermekek megkapják a válaszaikat az átélt élményeikről, őszintén beszélhetnek felnőttekkel és kortársakkal a tapasztalataikról, és nem kell megtagadniuk magukat és a másik világ felé húzó szívüket. Nancy, az intézmény frissen érkezett lakója felől kapunk a sorozat első részében betekintést abba, hogyan épül fel az otthon, mit is jelentenek ezek a más világok, és milyen sokszínű gyermek és felnőttszereplőket mozgathat számtalan megismerni vágyott világ.

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A januári kedvencem és a februárra betervezett címek

2020. február 05. - Szilvió

Sziasztok,

itt az új hónap, és szerencsére még tart az év eleji lelkesedés is, szóval tele vagyok olvasási tervekkel, és a múlt hónap kedvenc könyvét sem volt nehéz kiválasztani, hiszen a világ legaranyosabb disztópiája mégiscsak a világ legaranyosabb disztópiája. Mutatom:

1_es_6_2.JPG

1. A januári kedvencem:

covers_448302.jpgCharlie Jane Anders: Minden madár az égen
Nem csak a borítója gyönyörű ennek a könyvnek, hanem az egész könyv csodálatos. Egy disztópiában játszódik, amikor a világ mindennapos természeti katasztrófáknak van kitéve. Két szereplőt követünk, akik egy iskolába járnak, és mindketten túl különlegesek ahhoz, hogy ne legyenek különcök. A lány, Patricia a boszorkányság tüneteit kezdi magán észlelni, van, hogy tud beszélni az állatokkal, sőt egy nagy fa is rendkívüli talányt adott neki: Egy fa piros?. A fiú, Laurence egy technikai zseni. Inteneten talált leírás alapján két másodperces időgépet vagy láthatatlanná tevő gépet szerelt magának, a szekrényében pedig egy tanuló programot tartogat, amit könnyen lehet, hogy az Egy fa piros? kérdéssel az első önműködő mesterséges intelligenciává lehet tenni...

Aztán persze telnek az évek. Patricia elvégzi a boszorkányképzőt és nagyvárosi boszorkány lesz, aki képtelen visszafogni magát, ha az emberek megmentéséről van szó, Laurence pedig az emberiség túlélésének lehetőségén dolgozik egy új technikai rendszerben. Évek óta nem beszéltek, valahogy mégis egymásba botlanak, és rájönnek, hogy senki nem értette meg őket jobban, mint ők... És ez még messze nem a vége a történetnek.

Ez a történet csodálatos. Minden oldala után elmondtam a szobatársamnak, hogy ez a legaranyosabb könyv a világon (403 oldalas a szöveg, és még együtt lakunk, nagyon tisztelem ezért), és ez így van. A szöveg maga nagyon kedves és vicces, különcködő dolgokkal van tele, alapvetőnek veszi, hogy igazak a szereplők minden szava, így a világot kell hozzá forgatni, és nagyon kedves, vicces, ügyes epizódokat, mellékszereplőket épít fel. És közben működésben mutatja be az ökofeminizmus fő kérdéseit. A nők képviselik a természetet, a férfiak pedig igyekeznek, hogy leuralják a természetet és ők maguk hozzanak lére valamit a technika segítségével, mégis, összetartva a világról való tapasztalatainkat: Mindkettőre szükség van ahhoz, hogy a világ fennmaradjon, nem csak egy olyan szélsőséges helyzetben, mint amilyen a regény végén megjelenik.

A szöveg nagyon izgalmas filozófiai, etikai kérdéseket mozgat arról, hogy az ember kizsákmányolhatja-e a természetet, fontosabb-e az ember fennmaradása, mint a bolygóé, megölhető-e egy gyermek, ha azzal a jövőt mented meg, és teszi mindezeket játszi könnyedséggel... Imádom, olvassátok el. Tényleg.

és

6: A februárra betervezett címek

Anthony Burghes: Gépnarancscovers_574146.jpg
A Gépnarancsot a januári tervekből gördítem tovább, és az egyik legjobb barátom ajánlására olvasom, aki szerint ezt a könyvet el kell olvasnom, ha elolvastam az 1984-et, és hát január elején vitathatatlanul befejeztem az 1984-et. Nem igazán tudok róla sokat, csak hogy nagyon hasonló az 1984-hez, ahol az ösztönös viselkedés az egyetlen lehetőség a hatalommal szembeni lázadásra. Azt is tudni vélem, hogy a kapitalistább, konformistább társadalomról kíván beszélni egy fiatal elbeszélőn keresztül, aki pikáns módón orosz szavakkal keveri az akkori szlenget. Valamiért most nagyon rá vagyok kattanva ezekre a témákra, és szeretnék minden hónapban elolvasni egy klasszikus irodalmi szöveget, ebben a hónapban most már tényleg ez volna az. (Félek egy picit már ettől a minden hónapba ígérgetéstől, mert tavaly nagyon felsültem vele, a januári úgy teljesült, hogy maradt tavalyról, de nagyon szeretném ezt tartani, és jó könyvek várnak, szóval hátha.)

covers_580453.jpgVölgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
Völgyi Anna könyve az év végén jelent meg, és sajnos a vizsgaidőszak miatt nem tudtam recenziót vállalni belőle. Így viszont abban a szerencsében volt részem, hogy figyelhettem a könyv útját, és nagy örömömre az olvasók szeretik, így egy izgalmasnak ígérkező első regényről tudok majd mesélni nektek. A regény hőse Sára Bristolban mosogat és szerelmes lesz a kolléganőjébe, Laurába. A szerelem a fülszöveg szerint ugyan viszonzatlan marad, viszont Sárán keresztül betekintést kapunk abba, hogy hogyan lesz egy nő szerelmes egy másik nőbe, és megértheti az olvasó, hogy mennyire ugyanarról a szeretetről van szó, miközben beszél a szöveg az emigráns létről is, és Sára családja, otthona sem marad teljesen feltáratlan. A történetben arra vagyok a legkíváncsibb, hogy Sára biszexualitását mennyire fogja taglalni, hiszen Sára előző párja András. Érdekel, hogy a főszereplő vajon már elfogadta-e magát, vagy mennyire out biszexuálisként, ugyanakkor vannak félelmeim azzal kapcsolatban, hogy mennyire sztereotipan fogja ábrázolni a férfi és a potenciális nő partnert. De ez majd úgyis kiderül. Nem mellesleg, szerintem nagyon szép könyvtárgy.

Katz Katalin: Visszafojtott emlékezetcovers_220937.jpg
A magyarországi romák holokauszttörténetéhez
A magyarországi cigányság holokausztélményeinek tematizálása csak a hetvenes-nyolcvanas évek óta lehetséges az irodalmi, kulturális és szociológiai közegekben is. A néphagyomány ugyan őriz néhány népdalt, vagy különös történetet, például Sára Sándor 1962-es vizsgafilmjében a film elején látható cigány szereplő a holokausztról énekel, viszont ez kifejezetten elhallgattatott téma volt itthon. Katz Katalin személyes motivációi is ezek. Ő maga zsidó családból származik, az apja megjárta a koncentrációs tábort, és mesélt a lányának ottlévő cigányokról, de amikor ő maga kutatott, alig talált róla valamit. A tanárom, akivel roma kérdésben kutatok a legjobb szakirodalomnak tartja erről a kérdésről, én pedig kíváncsi vagyok rá, mert a holokauszt későbbi feldolgozását is vizsgálja. A könyvtárban csak éjszakára kölcsönözhető, úgyhogy valószínűleg majd egy szombaton beülök és kiolvasom.

covers_4932.jpgPierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
Pierre Bayard azon egyetemi oktatók közül való, akik megértik, hogy nem tudtad két hét alatt átrágni magad a többezer oldalas világirodalmon, de azt nehezen fogadja el, ha nem tudsz róla beszélni. Különösen igaz ez azóta, hogy megjelent a könyve ebben a kérdésben. Mert igen, rövid az élet, és nem lehet minden könyvet elolvasni, még akkor sem, ha törekszünk rá. Nem tudom, hogy hogy állok ezzel a szöveggel (mert nem olvastam még, lol), de az van, hogy akár hinni is hajlandó vagyok benne. Mindenesetre kíváncsivá tett.

Eberhard Straub: Az élő városcovers_483281.jpg
Az urbánus életformák változásai
Eberhard Staub szerelmese a városoknak, ezért nagyon régóta kíváncsi vagyok a könyvére. Az élő városokban azt mutatja be, hogy hogyan alakultak ki az igazi városok, a demokrácia bölcsői, a szabadság fellegvárai és a bűnözés és egyéb devianciák gyűjtőhelyei, és hogyan alakultak ezek az ókortól a ma ismert formájukig. Végigkövetjük hogyan alakultak át a városi terek, és hogyan követi a változásokat a mindenkori városi polgárság. Úgy érzem ez lehet az alapszövege annak, hogy későbbi szakirodalmakban és regényekben értően tudjak nyúlni a város tematikájához, és azt mondják nagyon élvezetesen és érezhető lelkesedéssel beszél a témájáról. Elmondhatatlanul várom.

covers_179877.jpgDon DeLillo: Cosmopolis
És ha már város. Itt egy férfi, akit a filmben Robert Pattinson játszik, mégsem Bruce Wayne, és csak át akar jutni a városon, hogy eljusson a fodrászához. És ha már utazik az egymásnak kilincset adogató útitársaival igyekszik bedönteni a japán jent, és ha úgy van, esetleg elhozni az apokalipszist. A városban lévő élet viszont úgy tűnik mindenképpen akadályozni akarja abban, hogy eljusson a fodrászához hófehér limuzinjával.

Nagyon izgalmas szövegnek ígérkezik, ami az amerikai posztmodern irodalom jegyében született, tematizálja a hatalmat, amit ez a fiatal milliárdos is képvisel, pontosan úgy, ahogy egy fehér, kőgazdag városi férfitől elvárjuk. Beszél a pénzről, amely megengedi, hogy egy csúcs módon felszerelt limuzinban tárgyalj bárkivel, beszél a testiségről, hiszen a szeretője és a felesége is megjelenik a limuzin hátsó ülésén, és beszél mindarról, amit mi erről a világról gondolunk, anélkül, hogy értékelné azt. Egyszerűen a borítón feltüntetett kérdést járja körül: Meddig mehet el ez a mégiscsak antihős? És ha már őt követjük egész nap, szükségszerűen hatással lesz ránk, de milyenre? Régi klasszikus hiányosságom, hogy nem olvastam, csak filmben láttam az Amerikai psychót, de annak a világát képzelem ezen szöveg mögé.

Ez tűnik így most vázlatosan ennek a hónapnak. :) Sok lyukas időm lesz órák között, így bizom benne, hogy sikerül olvasnom is, de majd nyugtával a napot úgyis. :)

Ha van olyan szöveg, amit ti is beterveztetek februárra, írjátok meg bátran hozzászólásként, és tegyetek ugyanígy akkor is, ha kérdésetek vagy megjegyzésetek van! :)

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. ha nem szeretnél róla lemaradni, kattinst a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon további háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon vagy a még kísérletező, de lelkes twitter adatlapomon. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió