Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

Seth Mendoza: Akit már egyszer magára hagytál

2020. április 01. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy nagyon érzékeny szövegről fogok mesélni, amiről keveset hallani, pedig tavaly év végén jelent meg, és úgy játszik az olvasó lelkével, ahogy akar, csakhogy végsősoron mégis megtisztítsa azt.

seth.JPG

Leo egy ártatlan srác, aki tudja, hogy milyen, ha magára hagyják. Tizenyolc évesen a legjobb barátja, Nicolas akkor hagyja ott, amikor Leonak a legnagyobb szüksége volna arra az ölelésre, amit Nicolas nyújtani tudna. Az első néhány oldalon a srác szülei és öccse repülőgép balesetet szenvednek Európába menet, úgy, hogy Leó a reptérre tartva az autóban mondta el a szüleinek, hogy meleg, ők pedig megígérték, hogyha hazajönnek, mindent megbeszélnek.

Leo szülei azonban többet nem jönnek haza. A regény első felében az egyedül maradt fiatal felnőttet figyeljük, ahogy lassan romokba dől. Leo életében előtte szinte minden rendben volt, középosztálybeli életet éltek Észak-Mexikóban, gyakran kirándultak, mert az öccsükkel mindketten tájfutók voltak, és szeretetben éltek. Egyik pillanatról a másikra húzta ki alóla a talajt a baleset, és az egyetlen ember, akibe kapaszkodhatott volna, megijedt a felelősségtől, és elszökött. Leo élete anyagiakban ezután sem szűkölködik, a szülei takarítottak meg pénzt a fiúk egyetemére és a repülőtársaság is elhalmozza tőkével, mintha visszaadhatnának bármit is ami igazán fontos, de Leo egyre kevésbé tudja elviselni a jelen világot. A regény nagyrészt az ő egyre mélyebbre való sülyedését jegyzi. Először csak a napjai borulnak fel: egész éjszaka meg sem áll, csak keresztül kasul járja a várost, mert addig is a hazajutásra, és nem az életére gondol.

Egy szombat éjjel azonban mindent megváltoztat. Megakad a szeme egy bádogajtós szórakozóhelyen, ami előtt férfipárok csókolóznak, és egy srác odalép hozzá és bekíséri. A füstben és az izzadságszagban egy egészen másfajta létezést tapasztal meg, amely teljesen kikapcsolja a gondolatait, és azonnal a függőjévé válik. Leo ezentúl keresni fogja az ilyen helyzeteket, és hamarosan a drog is bekerül az estéi közé, aminek köszönhetően néha fel-fel villanni látja a családját, úgy, ahogy a repülőtéren utoljára látta őket.

A züllött éjszakákat zavart nappalok követik, és hideg, de minden érzékterületet megborzoló, költői nyelven ábrázolt realizmussal látunk be a Leó gondolataiba, ami lassan csak úgy kattog, mint a metronom:

Mint mikor érzed, hogy közel a szívinfarktus, és amikor beüt, végre megnyugodhatsz. El fog pusztítani, de látnom kell még egyszer apát és anyát úgy mosolyogni, mint akik tudják, hogy még találkozunk.

Valamilyen partidrog hatása alatt kiütve találkozik a kórházban ismét Nicolassal, aki ott vállal éjszakai takarítói állást, hogy a szüleit tudja támogatni. Látja, hogy mivé lett a legjobb barátja, és próbálja jóvá tenni a hibáját, miközben képtelen annak a csődnek a szemébe nézni, amit valamikor a hozzá legközelebb álló embernek tartott, és akinek soha nem voltak nagyobb gondjai, így egészen könnyű volt a barátjának lenni.

Nagyon jól működik a regényben, hogy Nicolas cserbenhagyása egy súlyozott döntés volt, és próbáljuk megérteni azt, ami megérthetetlennek tűnik. Cserben hagyott egy barátot. És tudja, hogy ezalól nem kaphat felmentést, de ő maga is küzd a saját démonaival. Nicolas nem rossz ember, és ezzel Leo is tisztába van, de nagyon nehéz volna újra bíznia Nicolasban.

A regény nyugodtabb, de érzelmileg a legnagyobb amplitúdókkal működő része a kórházi ápolás időszaka, amiben a két szereplő próbálja ismét felépíteni a kapcsolatukat, miközben nagyot fordult mindkettejükkel a világ. Nicolas próbál jó barát lenni, és próbálja legyőzni a saját árnyékát és félelmeit. Pontosan tudja, hogy valami olyan veszett el kettejük között, amit már képtelenség helyrehozni, de az addig eltelt néhány hét alatt mindketten kénytelenek sokkal felnőttebben viselkedni. A bizalmi válságon túl fontos a regény ezen pontján, hogy szinte mint két ismeretlen próbálják megismerni a másik újfajta reakcióit és határait, miközben maga az identitásuk sem rögzített. Nem következetes, hogy Leo hogyan reagál dolgokra. Ő maga kezdi megkülönböztetni a sértett, a kamasz és a felelős felnőtt személyiségének a mondatait, amelyek különbözőféleképpen veszik Nicolas közeledését.

Nicolas az egyetlen olyan karakter a regényben, aki lélekbehatóan ismeri a Leoval történteket, amit Leo veszélyként észlel. Amikor a barátja elhagyta, végképp összetört, és nem képes megengedni magának azt, hogy újra bízzon, de nem talál a világban semmilyen más kapaszkodót, és pontosan tudja, hogy enélkül a mélybe fog zuhanni. A regény igazi tétje az a belső harc, amelyet Leonak kell megküzdenie az életben maradásért, miközben bármennyire is szeretne, képtelen lehetőégként tekinteni a Nicolas által felkínált lehetőségekre, és a regény nagyon finoman válaszoltat meg kérdéseket az élettel.

Szóval igen, ez egy lassú tempójú regény. Olyan, ami néha megáll egy padnál, hogy random elgondolkozzon azon, hogy egyáltalán hogy alakulhatott ilyenné az élet, és száz oldalon keresztül semmi nem történik, csak egy kórházi szobában fekszik a szereplő a dilemmáival. De egyetlen percig sem unatkozunk. És ettől lesz ez a kötet hatalmas. Nagyon ismerősen követi le a gondolatok cikázását, mintha a kötet nagy része az elalvás előtti, fal felé fordulós, gondolkozós állapotból szólalna meg, és a cselekmény tárgya is ezen a síkon mozog. A fontos változások vagy a cselkeményt továbbvivő kérdések mint ilyen gondolatokként, és akár partalan párbeszédekként jelennek meg, és minden rezdülést érzünk.

Kedvenc rész: Ez az én kattom, de egyértelműen a városban céltalanul bolyongó éjszakai jelenetek. Egyrészt itt is működik az egész regény fantasztikus nyelve, másrészt pedig nagyon másként tekint a városra, mint ahogy az általában szokás, úgy nézi, mint egy tájfutó terepet, amit le kell küzdenie, és ez nagyon új volt.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akiket nem zavar, ha egy olyan könyvet olvasnak, ami nem létezik. Olyanoknak, akik értik az áprilisi tréfát, de most azért picit sajnálják, hogy nem olvashatják el mégsem ezt a könyvet. Olyanoknak, akik érezték már, hogy mennyire fontos dolog a bizalom, de nem haragudnak meg, ha néha meginogtatják. Olyanoknak, akik képesek elmosolyodni, amikor ezt olvassák.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Hamarosan érkezem majd a következő bejegyzéssel, majd lepődjetek meg, hogy egy 1 és 6 lesz. Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintatok a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, lessetek be bátran instagramra vagy twitterre, vagy lessétek meg az új blogomat, amiben csak úgy mesélek, blogolok.

És semmiképpen ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

A bejegyzés trackback címe:

https://melegkonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr1215576184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.