Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

Colm Tóibín: A blackwateri világítóhajó

2019. április 14. - Szilvió

Sziasztok,

ma egy családtörténetet hoztam az ír tengerpartról, ahol régen két világítótorony ált, és ahol nem csak a világítótornyok száma változott az évek alatt. A magas partot, és a rajta álló házakat lassan bontja le a víz, és mégis olyan, mintha megállna az idő, az ember ember marad, a maga feldolgozatlan családi sérelmeivel, és nem képes továbblépni onnan. Ez a zsibadt érzés a családregény tárgya, de nézzük is bővebben:

toibin.JPG

Colm Tóibín az ír irodalom egyik legjelentősebb kortárs szerzője, aki olyan könyveket jegyez, mint az általam nagyon szeretett Mária testamentuma, vagy az engem nagyon érdeklő Brooklyn vagy a Nora Webster. Amiben ez a három regény, és a most vizsgált A blackwateri világítótorony közös, hogy nőkkel dolgozik, a lelkükből és a motivációjukból. Ebben a könyvben rögtön három lélekkel.

A regény három főszereplője egy-egy generáció, a nagymama Dora, az anya Lily és Helen, aki férjével közösen nevel két gyermeket Dublinban. Iskolaigazgató, aki büszke rá, hogy ki tudott törni a vidékiségéből, hogy a családjától független lehessen. Helen a regény elején az erős '90-es évek beli női ideál, aki dolgozik, karrierje van, hamarosan tárgyal az ország oktatási miniszterével, miközben a férjével együtt vezetnek egy háztartást, nevelnek két gyermeket, akikkel jól begyakorolt játékaik vannak, és boldognak mondható. Mégha ezért meg kellett szakítani a kapcsolatot életben maradt felmenőivel, édesanyjával és nagymamájával.

Helent követi elsősorban a regény, akinek most kezdődik a vakáció és egyik pillanatról a másikra begurul az utcába egy férfi, aki a meleg öccse legjobb barátja, és aki elmondja, hogy Helen öccse, Declan, HIV+, és hogy két éve AIDS-es, ami egyre rosszabb tüneteket, és folyamatos betegségeket produkál. Declan kívánsága, hogy a húgával, az anyjával, a nagymamájával, és két legjobb barátjával, a hírhozó Paullal és Larryvel töltsön néhány napot a nagyanyja vidéki panziójában, és természetesen ez meg is valósul.

A regény igazi tétje az a lélektani folyamat, ahogy az egymástól elzárkózó három nő Declan betegsége kapcsán kénytelen újra együtt, egy tető alatt létezni. Dora egy nyolcvanas éveiben járó nő, akinek gyengül a látása, és van, hogy depresszió gyötri, de egy egészséges nagymama a világ végén, a régóta bezárt panziójában. Lily sikeres üzletasszony az anyjához közeli városban, ahol sok ember felett hoz döntéseket, és ott van persze Helen, aki nem akar részt venni a családi életben, mert egyszer már ki tudta magát szakítani ebből a családból, ami egy konfliktusos helyzet volt, tele behegesedett tüskékkel. Ebbe a kész helyzetbe érkezik a megfontolt Paul, aki Brüsszelben él a barátjával, de a kapcsolatának komoly problémái vannak, és egy tárgyilagosabb, higgadtabb, de mélyérzésű meleg karaktert kapunk a személyében, aki mindig tudja mit kell tenni. Larry Paul ellentéte, harsány, szókimondó, és vicceskedő. Építész, aki jól látja a tereket, megérkezése után azonnal elkezdi újraálmodni a panziót, és egy üde színfolttá vállnak a megjelenései, de az ő karaktere a legkidolgozatlanabb.

Dora egy olyan nagyi, aki követett el hibákat. Aki könnyen mások főnökeivé válik, aki makacs, bár ebben a családban, ahogy Helen idézi is férjét, egyik nőt sem lehet meggyőzni. Dora egy olyan nagyi, akit magára hagytak, és már nem tud ezzel mit kezdeni. A lánya hívja magához a nagyvárosba, de persze nem akar menni, mert ott élt világéletében, és egy békés de magányos idős korra van berendezkedve két macskájával, akiket megrémiszt, a piacon ekkor megjelenő mobiltelefon csörgése. Dora magánya az egész regényben fokozódik.

Hasonló a helyzet Lilyvel is. Ő a férje korai halála óta nem tartozik igazán senkihez. Akkor szégyent érzett, amiért a kis vidéki közösségből a férjét elvitte az egész testébe szétterjedt rák, és Lily a gyásza és érzékelt szégyene ellenére büszke volt, fejedelmi és távoli. Nem olyan, akihez a lánya oda tud menni vigaszt keresni. Erős és büszke akart lenni, de ezzel az egész család hullt darabokra, mert nem tudtak összetartani. Helen egy életen át küzd az anyja árnyéka ellen, és az egyetem utáni fővárosban maradás nem pusztán egy kitörésként, hanem menekülésként, vagy a szembenézés kikerüléseként is értelmeződik, ami a regény egyik legerősebb állítása. Mindezt egy olyan konfliktusrendszerben, ahol nagyon sok minden nem került beismerésre, kimondásra, és fontos részletekre talán már a szereplők sem emlékeznek.

És mindehhez társul Declan melegsége.

- Amikor Declan elment a házamból, olyan fiatalember volt,
akire bárki büszke lehet - felelte Lily.

- És meleg is volt - mondta Helen.

Lily nem tudta, hogy a fia meleg. Egy kórházi konzultánstól tudta meg, ami önmagában nyilván nem a legjobb módja, hogy a szüleink megtudják rólunk. Declan nem tudta elmondani, de nagyon vágyott a két éves betegsége alatt arra, hogy az édesanyja vele legyen, és hogy elfogadja. Lilyt összetöri a hír, hogy a fia meleg, és hogy előrehaladott AIDS-e van, vagyis az immunrendszere leépült. Tehetetlennek érzi magát, mert nincs rá gyógymód, a kilencvenes években maguk a kezelések is gyermekcipőben jártak, fájdalmat enyhíteni és tünetet kezelni tudtak, de ebben is Paul volt az élen. Mert ő mindig tudta, hogy mit kell csinálni. Ahogy egy ponton a regényben el is hangzik, Declan számára a barátai a családja, akik vele voltak akkor is, amikor mások nem.

És egy másik meleg történet is előtérbe kerül, Paulé, aki Brüsszelben él a francia barátjával, és nem is szereti Írországot, mert mélyen bigott keresztény (ezzel együtt 2015-ben, a történet után 20-25 évvel ők szavaztak először a házassági egyenlőségre, továbbra is keresztényként), címkéket osztogató, mindennel gúnyolódó társadalomban nőtt fel. Párjával vannak problémái a kapcsolatukban, és bár már kezd helyreállni, vannak folyamatos harcok az egymáshoz csiszolódásban. Egy nagyon kedves történetet ír Tóibín arról, ahogy egy idősebb pap nagy nehezen Pault és férjét házastársaknak nyilvánította az Isten színe előtt a kilencvenes években természetesen teljes titokban, de olvashatunk Paul kamaszkori identitásválságáról is, amikor mérnök család révén kockás papíron szembeállított érvek alapján döntött melegsége mellett. Mert lehet, hogy le tudott volna élni egy életet heteróként, mint előtte annyian, de ő nem akart hazugságban élni, hiába tűnik ez a 90'-es évek beli szereplők számára nehéznek.

Nekik is nehéz, és mindig is az lesz.

Egy nagyon klassz történetet olvashatunk A blackwateri világítótorony képében, amiben Tóibín bebizonyítja, hogy ért a lélekhez, és tudja, hol kell becsomózni, hogy egy mély, izgalmas és szeretni való regény szülessen, amit ő távolságtartással, hűvös, de semmi esetre sem kellemetlen hangján leír. És a regény legnagyobb buktatója itt ez, ugyanis nem sikerült ez feltétlenül átültetni magyar nyelvre. Van, ahol a fordítás felhívja magára a figyelmet, mert magyartalanabb a szöveg, és van ahol nagyon csinált az a merev hang, amit Tóibín képvisel, és ez bizonyos pontokon megnehezítette az olvasást. A lelki folyamatok és a cselekmény persze vitt tovább, de maradt az olvasásban az a kis piszoknyi diszkomfort érzés.

Kedvenc részem: Nekem nagyon tetszik a cím, és az, ahogy értelmet nyer. Mert egyébként ez a könyv nem annyira szól világítóhajóról meg világítótoronyról. Ez a regény valamiről szól, amiről azt hisszük, hogy mindig lesz, és aztán egyszer csak nincs, mert kihasználatlan. Valamiről, ami kiürült mert nincs funkciója. És valami, aminek marad nyoma, és valami aminek mindig lesz helye, és valami, amit fontos megőrizni.

Colm Tóibín: A blakwateri világítóhajó
Park Könyvkiadó, 2019.
280. oldal
Így olvastam: Könnyű volt, három-négy ülésben sikerült, könnyű a szedése, a nyelve nagyon intenzív, feszes, amitől az olvasónak néha pihennie kell, de vannak helyek, ahol ezt nem sikerült annyira visszaadni, és ott könnyű volt letenni a könyvet. Elég mély ahhoz, hogy bele tudj merülni, de 20-40 oldalas fejezetekre tagolt, amik jó kilépési pontok. Jó, ha van valaki, akivel meg tudod beszélni, amit olvastál. :)

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, köszönöm a Park Könyvkiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok kommentet, ha tetszett a poszt, és nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésekről, kattint a jobb felső sarokban található követés gombra, illetve keress facebookon gyakoribb háttértartalmakért, vagy less be instagramra, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, és hogyan szenved a szakdolgozatával most például. :)

És végül ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A márciusi kedvencem, és hat cím, amit áprilisban olvasni szeretnék

2019. április 07. - Szilvió

Sziasztok,

a hónap végi summa után nem meglepő módon itt az új hónap eleje, és amellett, hogy ideje visszanéznünk arra a harmincegy napra, ami elmúlt, ideje annak is, hogy eltervezzük, mit is fogunk olvasni a következőkben. :) Az új 1 és 6-ban tehát bemutatom az egyik kedvenc olvasmányomat, és hat tervemet. :) Fogadjátok szeretettel. :)kepkivagas_6.JPG

1. A márciusi kedvencem:

covers_177111_1.jpgLakatos Menyhért: Füstös képek
Lakatos Menyhért könyve az első magyar nyelven megjelent regény, ami témájául emeli a cigány putrit, és a hagyományos roma életmódot és szociológiai teret. 1975-ben jelent meg először, akkor nagy viszhangja volt, hiszen javában zajlott a roma kulturális önszerveződés a Kádár-rendszerrel szemben, amely mint kisebbség nem ismerte el a romákat. 1970-ben ezen viszonyok közé jelent meg az ekkor 17 éves Bari Károly első,  Holtak arca fölé című verseskötete, majd 1972-ben Daróczi Ágnes a Ki mit tud?-on negyedig helyezést ért el egy Bari verssel, és ennek a művészeti és kulturális törekvésnek a melegágyába érkezett meg, azóta sokak szerint túlfogadva ez a regény.

A regény egy fiatal fiú első szám első személyű elbeszélése, aki a regény elején csak bennfentes, de a világ dolgaira rácsodálkozó gyermekszemszögből ír. Ez a gyermek a szülei rátermettsége, kurázsija eredményeként iskolába kerülhet, városi gimnáziumba, ahol ekkor még csak a gazdagok és az erősödő városi polgárok gyermekei vehetnek részt az oktatásban. A könyv számomra legérdekesebb pontja is ez, hogy az iskola precedenst teremt arra, hogy bárki számára elérhető legyen az oktatás, és ez a közösségben élő, többnyire analfabéta embereknek is nyilvánvaló. A főhős a reményt szimbolizálja ekkor ebben a cigány Párizsban, ahogy a putrira hivatkoznak ebben a regényben, és ez tök fontos tétje ennek a szövegnek, és nagyon izgalmas, de annál hangsúlyosabb, ahogy a történet és a történelem kerekei ezen átfordulnak.

Másrészt viszont egy nagyon realista ábrázolást kapunk a roma kisközösség kis szabályrendszereiből, információs és rendelkezési hálózatáról. Megismerünk egy szinte matriarchális családot, megismerkedünk az átkozódás és a bosszú elvadult intézményeivel, miközben ténylegesen füstös képeket látunk, amelyek koszosak, bizonyára büdösek, szegények, nélkülözők, a múlt század első felének rendszertelen életmódjába valóban nehezen integrálhatóak, de, ahogy Sütő András erdélyi író a saját életrajzáról mondja, legalább igazak. És ez igazi varázsa ennek a könyvnek.  

A könyvvel egyébként én is egyetemen, egy Kissebbségi-többségi párbeszéd a kultúrában témájú órán találkoztam, de ott csak érintettük. Azóta felkerült a 22 könyv, amit el kell olvasnom, amíg betöltöm a 22-t listámra, és most már innen is pipálhatom. :)

És

6 könyv, amit áprilisban tervezek

Szóval itt egy vallomással kell kezdenem. A márciusban felvetett melegség és kereszténység olvasások elmaradtak, elsősorban azért, mert nem érkezett még meg az Eltörölt fiú recenziója, de nincsenek ezek a könyvek elfelejtve, sőt, az Eltörölt fiú ezen a listán is szerepelni fog, pusztán lassabban forog a gépezet. :)

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígértcovers_56204_1.jpg
Sütő András  az erdélyi irodalom egyik legismertebb alakja. A rendszerváltást megelőzően az erdélyi irodalomban irodalomszervezőként is részt vállalt, majd később betiltották műveit, az 1990-es, utólag fekete márciusnak nevezett Marosvásárhelyi magyar-román etnikai zavargások alatt elvesztette a fél szeme világát, ami után már Magyarországon kezelték. 2006-ban halt meg, és a magyar irodalom egyik nagy alakját tiszteljük benne.

Ez az első regényem Sütő Andrástól, amiből emlékszem, hogy volt szemelvény az általános iskolás irodalom tankönyvben, és arra is emlékszem, hogy elkezdtem már akkor is  a könyvet olvasni (sőt, erre a példányomban tárgyi bizonyítékot is találtam), de nem jutottam messzire. Nagyon nehéz könyv, most tartok a felénél. Sokszor ír le gyönyörű dolgokat, miközben nagyon sokszor érzem egyszerűen túlírtnak, unalmasnak, de van egy-egy pillanat, amikor olyan gyémántokra bukkanok a szövegben, amiért érdemes olvasni. Meglátjuk majd, merre dől a mérleg. Egyébként egy családregény, vagy naplóregény, aminek a hátterében ott van az egész román szocialista berendezkedés, az erdélyi kisebbségi helyzetet, miközben az egész rendkívül ismerős. Talán magyar, talán Ká európai, talán emberi.  Meglátjuk mi lesz.

covers_276658_1.jpgVida Gábor: Ahol az ő lelke
Ismét egy erdélyi regény, szintén a 22. könyv, amit el akarok olvasni, mielőtt betöltöm a 22-t listámról. A helyzet pikantériája, hogy most kerül kiadásra ismét, és változtatás is történt, de nekem a korábbi példány van meg, így azt fogom elolvasni. Na bumm. Eddig így is fontos volt. Merthogy ez talán az első magyar Trianon regény. Egy honvéd tiszt az USA-ba emigrált Kolozsvárról az első világháború alatt, és 1919-ben látja újra a fiát és Kolozsvárt, ami ekkor már román megszállás alatt áll. A regény a két helyzetet, az emlékek működését és az újramegismerést igyekszik megmutatni, és kíváncsi leszek rá.

Garrald Conley: Eltörölt fiúcovers_531314.jpg
Még csak bele-bele lapoztam, de ez egy második már magyar nyelven is olvasható átnevelő táborról szóló könyv, amiben a szerző a saját tapasztalatait és élményét írja le a táborról, ahol ki szerették volna belőle nevelni a melegségét. Ahogy látom, ez egy sokkal gyakorlatibb, tényleg a terápiára figyelő, és azt leíró regény lesz, amire nagyon-nagyon kíváncsi vagyok. :)

Ez a regény már a márciusi 1 és 6-ban is szerepelt, de mégsem sikerült hozzájutnom, viszont már úton van a példányom, így biztosan olvasni fogom, és a Kereszt a szekrényben, a Cameron Post rossz nevelése, és két elméletibb szöveg kapcsán szeretnék majd többet foglalkozni a vallás és a melegség kérdésével a blogon is. :)

ct4.jpgColm Tóibín: A bleckwateri világítóhajó
Colm Tóibín remekül ír, ezt állati fontos róla tudni. Bár még csak a Mária testamentumát olvastam tőle, ami relativizálja az egész megváltás dolgot, és beleáll abba, hogy az isten kvázi tönkretette egy fiatal nő életét, azzal, hogy vele szülje meg a megváltót, akit a regény nem nevez nevén.

A bleckwateri világítótorony című regénye a család témáját járja körül, amiben generációk viszályainak lehetünk szemtanúi három nőn keresztül, akik kénytelenek együtt lenni a legkisebb lány haldokló öccse mellett. Egy konfliktusos, de jó, összezárt, feszült regényt várok a könyvtől. Nagyon kíváncsi vagyok, Colm Tóibín mit hoz ki az LMBT témából, illetve hogy konkrétan a regény mely aspektusa lesz LMBT, és köszönöm a Park Könyvkiadónak, hogy figyelmembe ajánlotta a könyvet, és elküldték nekem.

Andrew Sean Greer: Arthur Lessarthur_less.jpg
Arhur Less egy kevésbé sikeres regényíró, közel az 50-hez, aki a regény elején kap egy esküvői meghívót élete első és egyetlen szerelmétől, egy fiútól, akivel kilenc évig együtt volt. A regény ígéretes üzenete, hogy nem menekülhetünk a problémáink elől. Földrajzilag nagy utat tesz meg Less, Párizstól, Berlinen át Indiáig, hogy az utazás egy következő pontján találkozzon azzal, ami elől igazából menekül, egy kellemes, komikus, romantikus regényt ígérnek, és az alapján, amit olvastam róla, ezt meg is fogjuk kapni. :)
És Pulitzer-díjat ért Andrew Sean Greer számára ez a regény. :)

Hatalmas meglepetés számomra, hogy megjelent a könyv a napokban, mivel a megjelenés első dátuma július vége volt, majd olvastam egy Könyvfesztivál közeli dátumot, és most pedig örömmel láttam, hogy megjelent az Álomgyár gondozásában.

covers_505926.jpgKaren M. McManus: Lehull a lepel
A könyv 2018 őszének egyik sikerkönyve, ha a young adult könyveket nézzük. Nagyon sokan várták, hogy végre megjelenjen magyarul, és nagyon sokan nagyon dicsérik, és LMBT szála is van, ami plusz pont, persze. :)

A könyv a klasszikus Nulladik óra szerű szituációval kezdődik, amiben öt teljesen különböző, amúgy az életben egymással nem közösködő fiatal tölti a büntetését, így az okos, a bálkirálynő, a díler, a baseball játékos és a különc pletykarovat szerkesztő. Csakhogy a pletykarovat szerkesztő meghal a teremben, és feltételezhető ebben szándékosság, a négy másik szereplőről pedig szaftos pletykák látnak napvilágot a halott srác rovatában, így minden gyanús és mindenki gyanúsított.

Érdekes regénynek tűnik, még nem nagyon ismerem az ifjúsági krimit mint műfajt, de kíváncsi leszek rá. :) A héten pedig be is szereztem rukkoláról. :) Köszönet érte, ha olvassa a csodálatos rukkoló. :)

Ez lesz ez a hónap mára. :) Bár nem tettem fel őket a listára, de minden bizonnyal még legalább három nyelvészeti, vagy reklámmal kapcsolatos szakirodalommal bővül a lista, hiszen április végén beadom a szakdolgozatomat, de ettől függetlenül igyekszem jönni, van két könyv, amiről már csak az értékelést kell megírnom, mint láttátok, recenzióm is akad, szóval jövök. :)

Ha olvastátok már valamelyik könyvet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnél a következő posztokról lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, kövess faebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagrammra, például szakdolgozatírós kontentekért. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió