Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

2019: Folytatás következik!

2019. január 05. - Szilvió

Sziasztok,

már napok óta átfirkantjuk a 201 után a 8-at 9-re, és már mind megtapasztalhattuk, hogy milyen mocskosul nehéz is az. Szóvalhogy új év kezdődött, és ma erről fogok írni. Hogy mi lesz idén a blogon, és hogy milyen olvasási terveim vannak. Tartsatok velem! :)

2019.JPG

Olvasási tervek

Tavaly azt ígértem, hogy 70 könyvet fogok elolvasni, ami elég hamar, már ősz elején meglett, most mégis maradok az óvatos 70-nél továbbra is. Egyrészt mert nagyszerű volt az év háromnegyedénél teljesíteni a tervet, másrészt pedig elég sok dolgom lesz idén, szakdolgozat, nyelvvizsga, idén jó volna dolgozni nyáron, és még ki tudja mi mindennel zsúfolom be az életem, tőlem teljesen idegen módon. :D Szóval 70 könyv, és még sok-sok terv. :D

1.) Polcfelszabadítás
Tavaly azt ígértem, hogy nem veszek könyveket, csak kedvezménnyel, és ami nagyon kell, és ez ki is alakult év végére, úgy érzem. Mármint voltak itt 10+-os hónapok, sőt, szinte csak olyanok voltak, de úgy érzem, sokkal felelősségteljesebben költöm el a pénzem. És ez szuper, ezt szeretném idén is erősíteni.

Emellett pedig szeretném elolvasni azokat a könyveket, amiket még a fenenagy tudatosságom előtt vettem, azaz azokat, amik nem biztos, hogy tetszenének, és csak tologatom őket. Mert vészesen fogy a helyem a polcon, és jó lenne kifüstölni őket, de lehet, hogy jó könyvek, és olvasatlanul egyébként sem szívesen passzolnám tovább. Ebből havonta szeretnék legalább egy könyvet olvasni. :)

2.) Korábbi LMBT könyvek, amiket már beszereztem innen-onnan
Ha valahol látok olcsón olyan LMBT könyvet, ami még nincs meg, azt beszerzem, de nem olvasom el őket rögtön, és így maradnak mindig a polcomon, és gyűlnek. Annyira, hogy legalább 20 olyan könyvem van, amit egyszer, a nagy metafizikai egyszer eljövetelekor el fogok olvasni. Idén pedig szeretném megsűrgetni ezt az egyszert, és havonta ebből a kupacból is olvasni egy-egy könyvet. 

3.) Kortárs magyar széppróza
Bevallottan tavaly, tavaly előtt kezdtem el tömegesen kortárs szépirodalmat olvasni, mert szeretem, mert érdekel, hogy reflektál a világra, érdekel, mit mondd el róla. Erről lehet, hogy írok majd egy Kibeszélős bejegyzést. :) Idén pedig 15 könyvet szeretnék elolvasni ebből a kategóriából.

4.) Nem angol/magyar anyanyelvű szerző munkája
Ez tavalyi találmány számomra, és nagyon örülök, hogy észrevétlenül gyűlt ki, de hogy tudatosabb legyek ezzel kapcsolatban is, 10-et idén is szeretnék így olvasni. :)

5.) J. D. Salinger 100
Salinger, a Zabhegyező írója január 1-én lett volna 100 éves, de ez csak jól hangzik, és ösztönöz arra, hogy olvassam, amit egyébként is szerettem volna. Idén szeretném elolvasni a Magasabbra a tetőt, ácsok! és a Franny és Zooey című regényét, valamit elolvasni Shane Salerno és David Schields nagy Salinger életművét. És még ide kapcsolnám az Úton-t és a Művésztelepet Jack Kerouactól, mert beat mindkét szerző, és nagyon közel áll hozzám a beat világértelmezés. :)

6.) Valamiért nekem fontosabb szerzők
Vannak szerzők, akiknek több könyve megvan, viszont csak egy könyvüket, vagy akár egyet sem olvastam tőlük. Nos, velük kapcsolatban szeretném javítani az átlagomat. (Itt jegyzem meg, hogy Salinger és Kerouac is ilyen volt, amíg külön tömbbé nem vált.) Ezek a szerzők pedig: Lakatos Menyhért, Kurt Vonnegut, Milan Kundera, Németh Gábor, Jeanette Winterson, Szerb Antal, Truman Capota, Vida Gábor, Patrick Nass, Anna Gavalda.

Látom, hogy ez rengeteg könyv, és igyekszem majd nem nagyon csalódott lenni, ha nem sikerülne, de szeretném, ha ez határozná meg a 2019-es olvasmányaimat a folyamatosan érkező dolgok mellett. :)

Blogolnék

Szóvalhogy nem volt 2018 az az év, amit szerettem volna, de ez nem feltétlenül probléma. Csak abban bíztam, hogy menőbb lesz. Nem volt például egyetlen egy #LMBT-t olvasunk bejegyzés sem az oldalon, és a Dorian Gray képmásával kapcsolatos posztsorozat is elmaradt. De nem lesz ez mindig így. Idén igyekszem ráfeküdni az interjúkra, és nem csak tervezni. És hasonló a helyzet a kibeszélős sorozattal is. Nagyon sok minden van felírva nekem, amiről beszélhetnénk, de mégis csak csöpögnek le a posztok. Nos, ezen is igyekszem változtatni.

Lesznek summák!
Tavaly januárban kezdtem, és szerintem elég jól kialakult a végére. Elsősorban azért, mert nem szeretnék önmagában haulokat továbbra sem, másrészt azért, hogy havonta szembe kelljen néznem magammal, és azzal, hogy hogyan állok a most betervezetthez képest. :)

Stonewall 50! 220px-stonewall_inn_1969.jpg

Idén 50 éve, hogy kitört a Stonewall lázadás, ami az első igazán nagy melegjogi megmozdulás a világban. A New York-i melegbárokban gyakoriak voltak az igazoltatások és a rendőrségi túlkapások, amit egy szórakozó tömeg egyszer csak megelégelt, és rengetegen álltak az oldalukra. Az első eset a modern történelemben, amikor egy szexuális kisebbség kiállt a jogaiért és az ellen, hogy őket másodrangú állampolgárnak tartják. Az első eset, hogy egy szexuális kisebbség megmutatta, hogy mennyien is vannak, és mennyire nincsenek egyedül. Aztán a Stonewall lázadás egyéves évfordulóján tartottak egy emlékmenetet, amit az első Pride-ként tartunk nyilván.

Most olvastam Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje című könyvét, amiben arról ír a fikciós szereplő, hogy akkor először érezte azt, hogy nincs egyedül. És számomra is ez volt a legerősebb élmény a Pride-dal kapcsolatban, hogy tömegek ugyanazt akarják, mint én, és olyanok, mint én. Ezért szeretnék ennek utánnalolvasni idén, és szeretném, ha ehhez is nyúlnának a kibeszélős posztok. Megvizsgálni a vontakozásait, beszélni jogi dolgokról, akár mai szabályozásokról... A Stonewall értékei mellett.

És persze blogolunk tovább
Jönnek folyamatosan értékelések, ha ott lesz az ideje, summák, történetek, beszélgetések, facebookon, itt hozzászólásban, molyon, az utcán, akárhol. A tavalyi év egyik nagy eredménye számomra, hogy kialakult egy olyan háttér, ahonnan el lehet indulni, és olyan építő beszélgetések indultak tőletek, veletek, amik meghatározzák azt, mi is ez a blog ma. Bízom benne, hogy egy beszélgetős, vidám és fontos blog alakul ki, igen, valamennyire általam, de veletek. :) Nélkületek ez nem menne. ;)

Köszönöm szépen, hogy velem vagytok, köszönöm, hogy velem tartottatok ma, és köszönöm, ha velem tartotok idén. :)

Hamarosan érkezem is a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod.

És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

A bejegyzés trackback címe:

https://melegkonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr4214531492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gaymans 2019.01.17. 13:55:17

Szia!

Meg ne sértődj, de kicsit figyelhetnél jobban a helyesírásra, és az értelmetlen mondatokra!
Tetszik a blog kényege, de azt hiszem, kicsit jobban lehetnél naprakészebb, mert egy pár könyv, amiről írsz, 1-2 éve már a piacon van. Tudom, és értem, hogy Te csak most jutottál hozzá, de blogod nagy előnye lenne az újdonságok megmutatása, bemutatása.
A Magasabbra a tetőt, ácsok! könyv pedig számomra cslódás volt. de biztosan bennem van a hiba.

Szilvió 2019.01.17. 14:50:32

@gaymans: Először is köszönöm a visszacsatolást. Sok minden megfontolandó, reflektálandó belőle. :)
Alapvetően nagyon sok mindenről már beszéltem amit írtam. A helyesírásra figyelek, de az iszlám szőnyegkészítők azt mondják, csak Allah tökéletes, de ettől még lehet cél persze, igyekszem alaposabb lenni.
A mondatszerkezeteim valóban nem szótári mondatok, de nem is tartom célnak, sőt, kifejezetten nem szeretnék, mert nem szeretnék steril blog lenni. Ezek köznyelvi mondatok, élőbeszédszerűek, és általában ezt szeretni szokták, szoktátok, de mindenképpen elgondolkozom rajta, hogy hogy lehetne ez nem értelmetlennek tűnő számodra. Remélem nem befolyásolja ez nagyon a befogadásod, vagy nem érvényteleníti el a mondandómat a szemedben,.
A könyvek, amikkel foglalkozom: Erről már sokat írtam, de nem feltétlenül így összeszedve. Alapvetően friss vagyok, vagy igyekszem lenni, és mivel recenziókat is kapok, ezért kell is lennem. 2017-ben indult a blog, és a friss megjelenések mellett írok a korábbi könyvekről is, mert 1.) nem volna elég bejegyzés friss megjelenésből, 2.) 2017 előtt is volt LMBT irodalom, és ezen a lemaradáson érdemes dolgozni. De igen, maradtak is ki dolgok közben, elsősorban 2017-ből vannak kimaradásaim (még nem igazán éltem ezt a bloggerséget), és 2018 őszétől (végzős vagyok egyetemen), amiről ebben a bejegyzésben is beszélek, nincs időm mindent olvasni, de rajta vagyok. És igen, még vannak könyvek, amiket nem fogok elolvasni, mert olyan kiadónál jelenik meg például, vagy olyan üzleti modellel dolgozik, amit nem kívánok támogatni sem a pénzemmel, sem a felületemmel. :D
Szóval köszönöm még egyszer, igyekeztem válaszolni, reflektálni és nem magyarázkodni. :)

gaymans 2019.01.17. 15:06:13

Kedves Szilvió!

(aki nem Berlsuconi, és nem is Nedda szeretője) Bármikor szívesen adok visszacsatolást, mert én egy áldott jó lélek vagyok :-).

De komolyra fordítva a szót, nem bántani akaratalk, de hidd el, hogy néha nem árt elolvasni a leírt szöveget, amit kiraksz. Természetesen nem az az elvárás, hogy steril szöveget mutass, hanem az, hogy értelemzavaró és alapvető hibák ne szerepeljenek a szövegben. Erre tökéletes egy word is, de miután igen olvasott, és intelligens ember vagy, elég lenne, ha átolvasnád azt, amit leírtál. Tapasztalatból tudom, nehéz, főleg ha sok dolga van az embernek.

A kérdés az, hogy mennyire a könyvek feltétel nélküli bemutatása a célod, vagy pedig csak a számodra kedves és megfelelő üzleti modellel rendelkező kiadók kiadványait értékeled.

Félre ne érts, ez nem kritika, nem számonkérés, nem magyarázatvárás, hanem csak szeretném, ha tudnád, érdekel, amit csinálsz, és tetszik is, és ehhez szeretnék neked segítő, jobbitó szándékkal hozzászólni. Hidd el, nem krtiziálni állt szándékomban, hanem segítő szándékkal írtam. Nem áll szándékomban metegetőzésre vagy magyarázkodásra "kényszeríteni", ne érezd úgy kérlek!

Szilvió 2019.01.18. 04:22:20

@gaymans: Tudom kezelni a kritikát, sok dolgom van vele, tényleg hálás vagyok érte, és abszolút értem a segítő szándékot, az igyekeztem nem magyarázkodni pedig inkább azt jelenti, hogy igyekeztem konstruktív maradni én is. :)
A válasz pedig az, hogy semennyire. Ez a felület nem akar és nem is tud objektív bemutatást adni. És mint blog, nem is hivatott erre. Ez a felület az én véleményemet tükrözi, igyekszik ez egy, a világra nyitott, következetes, széles látószögű vélemény, kritika lenni, és ehhez hozzá tartozik az is, hogy vannak könyvek, amikről itt nincs szó. Mert az én véleményem ott kezdődik, hogy leveszek-e egy könyvet a polcról/elfogadok egy recenziót, és ebben benne foglaltatik az a lehetőség, hogy nem veszek le egy könyvet a polcról, és elképzelhetetlennek tartom, hogy egyszer levegyem. És az én véleményem az is, hogy mi fér bele nekem, és mi nem egy üzleti modelbe számomra, és igyekeznek ezek is széles látószögű vélemények lenni.

gaymans 2019.01.18. 07:25:55

Rendben, persze, végül is a Te blogod. Őket is olvasd ha van időd és kedved:
Elizabeth Strout, Paul Auster, Lionel Shriver, Tan Twan Eng, Kazuo Ishiguro.
üdv

Szilvió 2019.01.18. 14:53:45

@gaymans: Auster tervben van, de nem tudom mikor veszem rá magam, Kazuo Ishigurótól olvastam már a Ne engedj el!-t és szeretnék még, nagyon. Idén jó volna a meglévő könyveimmel haladni elsősorban, de ők ketten ott vannak mindig a kívánságlistámon. :D A többieknek utánanézek. :)