Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

David Levithan: Hold me Closer - Engedj közelebb!

2018. december 06. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy spin off könyvről fogunk beszélni. Méghozzá a Will & Will, Egy név, két sors című könyv megszeretett Mini Cooperének csodálatos és kevésbé csodálatos életét tekinthetjük végig, a születésétől, egészen az eredeti könyv zárását adó előadás végégig. Egészen pontosan addig.

engedj_kozelebb.JPG

covers_370132.jpg

Merthogy ez a könyv egy színdarabnak a szövegkönyve, és rendezői füzete, és a szíve, lelke. És ezt a színdarabot Mini, a kövér meleg srác írja, magáról, és ő rendezi, és az iskolai előadásban a főszerepet is ő alakítja. Így elvárjuk, hogy sok-sok nagy, teátrális mozzanattal teli, igazi szeretni való, ámde annál gagyibb tini musicalt kapjunk, amit a könyv hiánytalanul leszállít nekünk.

tumblr_myc1cues8l1rnaadqo2_400.gif

Az első felvonásban Mini életének az első szakaszából nézhetünk jeleneteket. A születésétől a coming outjaiig (itt először az előbújás szót használtam, aztán átolvasva rájöttem, hogy a születés kontextusában ez nem annyira volna jó, aztán többedik átolvasásra arra jutottam, hogy ezt a kulisszatitkot itt hagyom zárójelben), vagy ahogy ő fogalmaz, megnézhetjük, hogy a nagy meleg hernyóból a teljes átalakulás, imádom, hogy ez a biológiai neve a rovarok fejlődésének, utolsó fázisában hogyan bújik elő a nagy meleg pillangó.

Ilyennek születtem,
nagydarab vagyok, és meleg,

szükségtelen boncolgatni,
hogyan lett belőlem meleg.

Csak lett. Így született. A kis magánmitológiája szerint már énekelve.

És az első felvonásban a melegség tényét tematizálja. Nagyon megvilágítóan kimondja, hogy nekünk melegeknek először magunknak kell előbújnunk, vagy hogy meg kell tanulnunk magunknak lenni, ami tök evidens, de tényleg meg kell szokni, ki kell tapasztalni, hogy milyen melegként és "te"-ként létezni. És közben beszél arról, hogy nem kell minden férfinek a melegekről félnie, különösen a sport után lévő, csatakos, izzadt fiúknak nem, és azt is elmeséli, hogy mégsem emiatt hagyta ott a sportot, hanem a színház miatt, mert egyidőben volt a két iskolai foglalkozás. Mesél még Lyndáról a menő leszbikus bébiszitterről, aki előrevetíti Mini folytonos szerelmi csalódásait, és aki az Inkább boldog bébiszitteréhez hasonlóan folyton visszatér a színpadra, jó tanácsokat adni. És mesél a szülőkről, és az elfogadásról, és a gyermekük féltéséről:

Lehet, hogy szaladnod előbb kell majd, minthogy megtanulsz lépni.

Aztán a második felvonásban elég erősen kezd. felvonultatja az exeit, az exek parádéján, majd végig nézzük, hogy  kik hogyan alakították Mini életét a könyv története végéig. Megismerjük az első randi téteket nem ismerő izgalmát, amikor még nem érték csalódások, még nem szakított, még nincs exe, majd belemegy egy sokunk által talán ismert „nincs bennünk sok közös, de meleg vagyunk” helyzeten alapuló kapcsolatba, és énekel róluk, és gondolkozik, és mesél, és énekel. A srácokról.s a sztori sokszor érdekesebb, mint valójában a srácok.

És ez így van. Mert ez egy musical. És nem az a Andew Lloyd Webberes, hanem gagyi, olyan igazi kamaszoknak való. De hamisíthatatlanul Minis. Vagyis rendkívül nagyszabású és rendkívül meleg. Szélsőséges skálán mozog az előadás a drámai és a vígjátéki hatások között, és már-már dilettáns módon hatásvadászok, amivel jó paródiáját adja a műfajnak. Külön érdemes itt megemelni, hogy egy ponton a szex maga is szóba kerül, ami pozitív volna, viszont annyira teátrális és közhelyes, hogy az elmesélhetetlen. Reflektál arra, hogy a musical eredendően nem a kövér fiúkat népszerűsíti, és arra is, hogy a nők és a melegek teszik ki a musical előadások közönségének 98%-át. Az utóbbi különösen vicces volt, és felidézi bennem, amit Augusten Burroughs ír a Kiszáradvában:

Ezért kell meleg elvonóra jönni. Az emberek itt értékelik a drámát.

Ugyanakkor, és a félreértések elkerülése végett azt hiszem érdemes elmondani, hogy ez nem az a klasszikus színdarab, amit azért írt valaki, hogy ő vagy más azt később előadja. (Más kérdés, hogy ezt a 20. századi dráma már rég nem várja el, sőt.) Bár a díszlet és a darab maga megvalósítható volna, a leírások az igazi kincsei a szövegnek:

A Minit alakító színész ne felejtse el, hogy én a randizást nagyon akartam.

Veres Attila, sci-fi, fantasy író forgatókönyveket is ír, és arról mesélt nemrég, a szegedi könyvbemutatóján, hogy a forgatókönyvekben vannak az akció és a diskurzus részek, és nincs benne, hogy mit akar, mit gondol, mit érez a szereplő, hanem csak a cselekvési terv, és ez a könyv ennek a gyakorlatnak az antitézise leginkább, ilyen leírásokkal:

Mini visszafordul Willhez. Tisztázzuk: Will nem áll készen, hogy elfogadja a vigaszt. Mini azonban erről mit sem sejt. Mini fejében ugyanis a dolgok a következőképpen működnek — cukin találkozunk, végig cukik maradunk, aztán cuki módon szeretjük egymást az idők végezetéig, ámen.

Rendező legyen a talpán, aki ezt kihozza a színész metanyelvi jeleiből. De tényleg azt gondolom, hogy ez nem lehetett célja David Levithannak.

Kedvenc részem: Rögtön az elején:

A reflektorfénnyel kapcsolatban még egy fontos közlendőm van: bele kell lépni. Ez a mozzanat megkerülhetetlen.

Végezetül ajánlom ezt a könyvet elsősorban azoknak, akik már megszerették Mini Coopert a Will & Willben, mert egyébként rendkívül tömény. Ajánlom azoknak, akik nyitottak valami túlzottan és szélsőségesen másra, miközben minden ismerős lett, csak felnagyította őket Mini. Hatalmasra. És ajánlom mindenkinek, aki nem mer kilépni a reflektorfénybe. Ők azt hiszem nagyon fogják szeretni ezt a tömény szeretetbombát.

David Levithan: Hold me Closer - Engedj közelebb!
Maxim, Dream válogatás, 2015.
232. oldal
Így olvastam: Nagy betűk, drámaszerű középre tördelés, és nagy közök, könnyű ifjúsági nyelv, egy délután két kávé között sikerült.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok.

Ha van valamilyen kérdésetek, megjegyzésetek, várlak titeket a komment szekcióban. Ha nem szeretnél lemaradni a hamarosan érkező következő posztról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, less be hozzám facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod. :)

Hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig: Szilvió

A bejegyzés trackback címe:

https://melegkonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr3314443478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.