Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

Naomi Alderman: Engedetlenség

2018. november 13. - Szilvió

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan írónő könyvéről beszélek, akinek már a második könyve forgatja fel a magyar könyvpiacot idén. Naomi Alderman nevét így azt hiszem már senkinek nem kell bemutatni. Könyvfesztiválra jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásában a Hatalom, ami egy női hatalomra épülő társadalmat mutat be, az Engedetlenség pedig néhány hete jelent meg, és egy ortodox zsidó közösségből mesél, és annak kapcsán a leszbikusságról.

engedetlenseg.JPG

A könyv napjainkban játszódik. A fő helyszíne London, azon belül egy ortodox zsidó közösség, Hendon, ami egy kis zsidó faluként értelmeződik a városon belül, ami önfenttartásra rendezkedett be. A közösséget Ráv Krushka vezeti. Ráv egy idős, rendkívül bölcs rabbi, igazi vezetője a közösségnek, és a közösségen túl is ismertségnek, általános elismertségnek örvend. Ráv már évek óta nem beszélt a lányával, Ronittal, aki New Yorkban él, és nem tartja az ortodox zsidóságnak megfelelő, szigorú vallási szabályokat. És leszbikus. Bár most épp a házas férfi főnökével van viszonya.

Ebből az alapfelállásból, évek óta zajló egymás mellett élésből az rántja ki a szereplőket, hogy a Ráv meghal, és Ronit úgy dönt hazamegy. Ott találkozik gyermekkori barátjával, unokatestvérével, Doviddal, akit a közösség a következő rabbinak tarthat, és Dovid feleségével, aki, és ezt Ronit a regény elején nem tudja, Esti, Ronit egykori szerelme.

És a regény maga ezeken a feszültséggócokon mozog. Egyrészt a zárt, szigorú szabályok szerint működő zsidó közösség ütközik benne a világgal, másrészt pedig a baráti konfliktust ismerjük meg mélyebbről, és azt árnyalja a szerző. Először a két világról, aztán a szereplőkről fogok hosszabban írni.

A két világot jól felépíti Alderman már a fejezetekben is. Minden fejezet egy mottószerű idézettel kezdődik valamilyen zsidó kultúrához kötődő szövegből, a Tórából, imádságokból főleg. Ezt követi a fejezetek első fele, ami a közösségben történteket, a hozzájuk tartozó emberek életét mutatja be, erősen reflektálva a fejezetek mottójára, van, hogy szinte már példabeszéd szerűen. Nyelvileg is egy mitikusabb, körülményesebb szöveget kapunk itt, ami felerősíti a konzervatív környezetet. Ezzel szemben a fejezetek második, kurzívval, dőlttel szedett része egy E/1 személyű elbeszélés Ronit szemszögéből, ami sokkal könnyebb, köznyelvibb, és nehezebben, vagy egyáltalán nem figyelhető meg, hogy párbeszédbe lépne a zsidó hagyományt szimbolizáló, fejezetnyitó szöveggel.

A világok ütközését elsősorban Roniton, az elhunyt Ráv lányán keresztül érezzük, aki a könyv lapjain keresztül átél egy melegségével és zsidóságával is kapcsolatban lévő identitásválságot. Melegségét elsősorban a főnökével kapcsolatos viszony rengeti meg, miközben ortodox zsidóságát számos más pont is. Ugyanis ő ortodox zsidó származású, és bár nem gyakorolja, álmodik éjszaka arról a félelemről, hogy késésben van a szombati előkészületekkel, ami egy hagyományosan feszes munkarend. A regény egy korai pontján maga is rádöbben arra, hogy mennyire nem él kóser életet, és meglepi a társaságát azzal, hogy fel tudja sorolni a tíz parancsolatot, vagy hogy mennyire ismeri az otthon hagyott közösség szociális rendszerét.

De ezzel együtt ő egy ízig vérig dolgozó new yorki nő, aki nadrágkosztümöt vagy hosszú szárú csizmát hord, ha akar, van névjegykártyája és kezet fog a férfiakkal. Mindez nehezen képzelhető el a londoni közösségben. Az ottani női szerepek a feleséggé válásra ás az anyává válásra korlátozódik. A nő szüljön gyereket, és ne olvassa (véletlenül sem) a Tórát, miközben Ronit például élete első 18 évében az akkor élő legnagyobb Tóratudóssal vitatkozott egészen életszerű dolgokról, történetesen az apjával. Még sincs több női szereplehetőség ebben a kultúrában. A leszbikusság sem, hisz az az „egyiptomi nők szokása”, amitől minden zsidó nagyon törekszik megkülönböztetni magát. Nagyon figyelemfelkeltő volt erről olvasni, mert szeretem a zsidó, haszid kultúrát, de a nőket érintő kulturális elnyomásról eddig nem igazán olvastam, és meglepő volt, hisz ez az Európai kultúra része, és a 21. században azt várnánk, hogy legalább az öreg kontinensen élő emberek gondolkodásában nem születnek meg az itt hosszabban, de szemléletesen leírtak:

Kétségtelen volt, hogy ezeknek a nőknek a szemében én már elkéstem, túlságosan is elkéstem. Nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy sosem megyek férjhez, hanem arról, hogy mivel sosem megyek férjhez, sosem válok felnőtté, sosem növök bele önmagamba, olyan maradok, mint a tőkén maradt, elöregedett szőlőszem, amely megfonnyad anélkül, hogy leszüretelték volna. A házasság ezen a közösségen belül nem csupán vallási aktust vagy jogi köteléket jelent, még csak nem is olyasvalamit, amit azért vállal az ember, mert szeret valakit, és vele akar élni; ez átmeneti rítus, amely a gyermekkor és a felnőttkor határát jelöli ki. Akik nem házasodnak meg, sosem nőnek fel. Amikor azt mondtam, hogy nem mentem férjhez, azzal mintha azt mondtam volna, hogy még nem váltam teljes emberré.

A könyv nagyon kedves mozzanata, amikor felveti a melegség és a zsidóság közti hasonlóságokat, ami rendkívül élesszemű egység volt, és megvilágító erejű. Mármint általában úgy képzeljük, hogy vannak zsidók, és vannak melegek, miközben ez nyilván interszekcionális, vagyis a két csoport hat egymásra, van köztük átfedés, és vannak szociológiai, kulturális hasonlóságaik. A holokauszttraumatizáltságon is bőven túl.
Elsősorban az, hogy nem te választod azt, hogy zsidó vagy meleg vagy. De mindkettővel kapcsolatban megvan a lehetőséged arra, hogy ezt leplezd vagy felvállald. A szerző ezt valamiféle játékként fogja fel, amivel nehéz vitába szállni, ha az ember meleg fia olyan emberek között mozog, akik tudják, hogy meleg, és olyan emberek között is, akik nem.
Szintén ehhez kapcsolódik, hogy nem múlik el, ebből következik, hogy ha nem gyakorlod, akkor is veled marad. Nem kell meleg, nem kell zsidó életét élned ahhoz, hogy meleg, vagy zsidó legyél, így az életedben sem kell feltétlenül változtatnod.
Ronit ezt a regény egy sokkal korábbi pontján úgy fogalmaz:

arról le tudok mondani, hogy ortodox legyek, arról azonban nem tudok lemondani, hogy zsidó legyek. Ettől nem tudok szabadulni.

Ezekhez a pontokhoz megfelelően választ egy egészen más utat Esti, a gyerekkori szerelem, aki nem veszített a szerelméből és a vonzódásából Ronit iránt, és egyébként is kizárólag nők érdeklik, mégis férjhez ment Dovidhoz, és csendes, esetenként zavaróan csendes zsidó asszonyi életet él, miközben Ronit leginkább az ő szabadságcentrikusságára emlékezik vissza. Ezzel szemben most egy másik kapcsolatban Esti nyugalmat talált, valamiféle boldogságot. Ott, ahol felnőtt, és ahol így folyamatosan ki volt szolgáltatva a vele élő emlékeknek.

Estin keresztül nagyon sok mindent tudunk meg Istenről is. Például azt, hogy önkényesen tiltja meg, hogy két nő szerethesse egymást, hiszen ha isten önkénye alkotta a teremtést, akkor Isten önkényéből következik, hogy az, hogy két nő nem foganthat gyermeket, az csak is az Isten felelőssége. De ez nem hoz létre benne Istennel való szembefordulást. Azt gondolja, hogy ő megalkudott az Istennel:

De én úgy gondolom, ha Isten büntetni akar engem, hát tegye; ehhez Neki joga van. Nekem viszont jogom van nem engedelmeskedni.

Míg Ronitnak adott egy engedetlen pozíció, addig Estinek küzdenie kell érte, és ez a küzdelem nem akármi. Egyfajta engedetlenség kilépni egy közösségből, ami nem tűr meg, és egy másik benne maradni, és megváltoztatni. Esti minden kétséget kizáróan a másodikat választja, és bár azt gondolom, hogy elnagyolt, vagy, vállaltan légből kapott ennek a történetnek az elvarrása, minden kétséget kizáróan szép, és nagyon pozitív olvasmányélménnyé tette az egyébként is erős könyvet.

A könyv közben mindvégig egy helyezkedésregény. A három fiatal szereplő, Ronit, Esti és Dovid megígérik egymásnak kamaszkorukban, hogy vagy mind elmennek, vagy mind itt maradnak, és Ronit elment. Ez a feloldhatatlannak tűnő probléma sokszállról magyarázódik a regényben. Egyrészt a Dávid és Jonatán történetben, amiben Dávid kvázi szerelmet vall Jonatánnak, aki később meghal, Dávid pedig feleségül veszi Jonatán nővérét, Michaelt, akivel boldogtalan házasságban élnek, mégis közel álltak Jonatánhoz, és Michael hasonló volt hozzá. Másrészt pedig szó esik a világivá válásról, és a világ kinyitásáról, elsősorban Esti számára, és végül kialakult egy harmadik, talán váratlan, talán elnagyoltan ideális állapot, amit mégis nagyon lehetett szeretni. Mint a mese végét.

Ajánlom a könyvet szeretettel annak, aki olvasna valamit, aminek sok kis tétje van, aki nyitott az európai kultúrában maradva, de valami mást olvasni. Ajánlom azoknak, akik egy jó zsidó hátterű történetre vágynak, és ajánlom azoknak, akik tudják, hogy szét kell feszíteni az általunk kreált társadalmi kereteket, hogy mind kényelemesen elférjünk benne. Nekik ajánlom elsősorban.

Naomi Alderman: Engedetlenség
XXI. Század Kiadó, 2018
302. oldal
Így olvastam: 10 napig, rövidebb etapokban. Egyrészt elfoglalt is voltam, másrészt viszont a szöveg is tele volt. Nagyon sokat tanultam belőle a kultúráról, így elsősorban én is a lasabb, befogadó olvasást ajánlom hozzá. :) Megéri. :)

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen a XXI. Század Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. :)

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, írjatok bátran kommentet, vagy keressetek facebookon további háttértartalmakért. :) Ha az is érdekel, ki áll a blog mögött, akkor pedig less be instagramra.

A következő posztig pedig semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

A bejegyzés trackback címe:

https://melegkonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr1914367789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.