Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

Miért megyek el választani?

2018. április 07. - Szilvió

Sziasztok,

régóta gondolkoztam ezen a poszton, de csütörtökön voltam a Közös ország mozgalom egy fórumán és arra jutottam, hogy mint kultúraszerető emberként, mint melegként, mint leendő értelmiségiként, és nem utolsó sorban, állampolgárként fontos, hogy írjak nektek arról, mi is az a választás, és miért fontos számomra, hogy részt vegyek rajta. A poszt első felében általában a választásról beszélek, aztán egy picit a vasárnapiról, és a saját bizonytalanságomról is írok pár szót a poszt végére.

valasztas.JPG

Szóval én el fogok menni választani holnap, mert ez a legelső olyan fórum, ahol a legkevesebb energiabefektetéssel, de részt tudok venni a közös ügyeinkről való döntésben. Mivel Magyarországon képviseleti demokrácia van, vagyis képviselőket és pártokat szavazunk meg azért, hogy a mi érdekeinket, világnézetünket érvényesítse, ezért közvetlenül általában nincs beleszólásunk az oktatásügyi, egészségügyi, belügyi, külügyi, gazdasági kérdéséről, vagy például az azonos nem párok örökbefogadási lehetőségeiről vagy az egyenlő házasság bevezetéséről szóló döntésekbe. Viszont azt mi döntjük el, hogy kiket bízunk meg azzal, hogy döntsön ezekről. Mondhatnánk, hogy helyettünk döntenek ezek a pártok és képviselők, de ideális esetben ez a döntés velünk születik meg.

A választáson épp ezért mindenkinek két szavazata lesz, az egyikkel egy helyi jelöltet támogat, akit erősnek gondol, a másikkal pedig egy pártot, akiknek a programja, eszméi, víziói a legközelebb állnak hozzá. Ezek a programok megtalálhatóak a pártok honlapjain, és arról szólnak, hogy ki milyen országot képzel a jövőben, és milyen lépéseket fog tenni ennek az érdekében.

Azért megyek el szavazni, mert határozott vízióm van bizonyos pontokban arról, hogy milyen országban szeretnék élni, és van olyan program, ami mellé, ugyan kompromisszumokkal, de be tudok állni.

Azért megyek el szavazni, mert azt gondolom, hogy nem vagyok kihagyható a döntésekből, és azt gondolom, hogy másoknak sem volna szabad kihagyni magukat. Ha nem teszek le egy határozott voksot egy adott párt és egy adott program mellett, akkor az fog érvényesülni, amit a legtöbben akarnak (és ez független a mai politikai helyzettől). Én nem hiszek abban, hogy egy szavazat nem számít, és nem szeretném elvinni a posztot a közhelyes sokunk egy szavazata irányba, mert én azt gondolom, hogy csak így tudok egyértelműen véleményt nyilvánítani.

Idén én is taktikai szavazó leszek, ami röviden annyit jelent (általában), hogy a szavazópolgár nem arra teszi a voksát, aki számára a legszimpatikusabb. Hosszabban a kép után:

taktikai_szavazas.jpg

A vasárnapi szavazásra ezt úgy alkalmazzuk, hogy listán szavazunk arra a pártra, akit mi a legszimpatikusabbnak tartunk, és egyéni, területi jelöltként arra, akit a legesélyesebbnek tartanak. Az, hogy ki a legesélyesebb, megtudhatod például az Orbánnak mennie kell oldalon, ahol, ha beírod az irányítószámod, kidobja, melyik választókerületben fogsz szavazni, és megnézheted, melyik jelölt mögött áll a legnagyobb ellenzéki támogatás, és eszerint tudsz leghatékonyabban a kormánypárt ellen szavazni.

Azért ezt az oldalt ajánlom, mert emögött áll a legnagyobb társadalmi összefogás. A Közös Ország Mozgalom aktivistája csinálja több független közvélemény-kutató intézettel, a taktikaiszavazás.hu-val, Márki-Zay Péterrel, a V18-cal és a Viszlát Kétharmaddal együttműködve.

A mi választókerületünkben fej-fej mellett halad a jobbikos és az MSZP-P-DK közös jelölt, de általában a Jobbik jelöltje marad lejjebb, és az Orbánnak mennie kell oldal is a baloldali jelöltet ajánlja, de sokáig nem tudtam, szeretném-e a Jobbikot bármennyire támogatni a szavazatommal. Végül nekem nem lesz rá szükségem, de a radikálisan taktikai szavazás pártiak azt mondják, most félre kell nézni az egykori szemkilövetések és a gárdavonulások között, de én kevésbé érzem erre képesnek magam. Nem tudom szeretnék-e egy olyan pár jelöltjét támogatni, akinek az alelnöke kimegy a pride-ra ellentüntetni, fenyegetőzni, és a párt teljes programja kiáll amellett, hogy a Budapest Prideot fel kell számolni... Megértem, ha valaki nem képes befogni az orrát, de

  1. Ennek a választás tétje a NER lebontása, ezért fontos, hogy elmenj és leadd a NER ellen a szavazatod.
  2. A szavazatodat egy olyan párt és egy olyan politika felé tudod adni, ami ellen könnyebben fel tudsz szólalni, hisz minden párt megígérte, hogy igyekszik a fékeket, így a sajtót vagy a civil szektort is helyre állítani, és, ha nagyon elégedetlen vagy vele, lehetőséget kapsz, hogy leváltsd. A következő NER négy év alatt erre valószínűleg már nem lenne lehetőséged.
  3. Bármerre szavazol az ellenzéki oldalon, biztosan egy demokratikus értékű szavazatot adsz le, egy olyan párt felé, akinek számítasz.
  4. Ha nem mész el szavazni, azzal erősíted a legnagyobb támogatottságú pártot, függetlenül attól, hogy a párt, vagy te mit gondolsz a világról.
  5. 2014-ben több olyan választókerület volt, ahol néhány szavazat döntött arról, melyik párt jelöltje nyer, rajtam biztosan nem fog múlni.

Szóval még én sem tudtam pontosan, hogy hogy lesz, és megértem, hogyha bizonytalan vagy, de használd ki az előtted álló néhány órát, tájékozódj, és menj el szavazni, ha fontosnak tartod, hogy a döntéshozóid téged képviseljenek. :)

Köszönöm, hogy velem tartottatok, hamarosan érkezem egy rendes poszttal. :) Ha kérdésed vagy véleményed volna, keress bátran a komment szekcióban, vagy facebookon, instagramon, molyon. :)

És semmiképp ne feledd a következő posztig:
Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

A bejegyzés trackback címe:

https://melegkonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr8113776646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.