Olvasmányélmények a szivárványon innen

Egy meleg srác olvas

André Aciman: Szólíts a neveden

2018. február 05. - Szilvió

 Sziasztok,

ma egy magyarul az Athenaeumnál frissen megjelent könyvet hoztam. Egy '80-as évek beli olasz Riviérán játszódó szerelmes regényt, aminek adaptációja idén a legjobb film kategóriában Oscar-díj jelölt. :)

szolits_a_neveden.JPG

André Aciman egy csodálatos szerelmet mutat egy olasz fiú, a 17 éves Elio, és a hozzájuk érkező amerikai nyaralóvendég, a 24 éves Oliver között Elio későbbi, szubjektív elbeszélői nézőpontjából. A fülszöveg azt ígéri, hogy ez a kapcsolat a valaha volt legteljesebb egység két ember között, és talán igaza is van. Az olasz Riviérát legalábbis még sosem láttuk olyan szépnek, mint a cselekmény idejét adó hetek során, a nyolcvanas években.

Elio saját maga vall a szerelemről, a kapcsolatukról, arról a pontról, amikor érezte, hogy Oliverben lesz valami különleges (és majd egy korábbiról, amikor már korábban érezte, hogy Oliverben lesz valami különleges), a pillanatról, amikor megértette a saját vágyát, vonzódását, nem tudatos tetteit és törekvéseit. És rajta keresztül végig mi is a kapcsolatban vagyunk a tájjal, a gondolatokkal, Oliverrel. Érdekes, hogy bár Olivertől függetlenül meséli a történetet, és Oliver első szám harmadik személyben jelenik meg, néha mégis kisóhajt az elbeszélés, és Oliverhez intéz néhány mondatot. Mint amikor magunkban beszélünk valakiről, aki szélsőséges érzelmeket vált ki belőlünk. Szerettem. :)

A kezdeti Oliver kép egy amerikai macsó karakter lehetne, de az első pillanattól több. Vele kezdődik a regény. Egy mondatával, amiből a folyamatosan gondolkodó Elio következtetéseket von le, és vele együtt hitelesnek és elfogadhatónak érezzük a férfiról való gondolatait. Oliver ebben a képben szemfüles emberismerő, aki reálisan lát, és akinek az elismeréséért érdemes küzdeni.

Elio egy szenvedélyes kamaszos srác, aki inkább megbújik mégis. Értelmiségi család áll mögötte, a nyaralójukat szolgálók gondozzák, nyárra és karácsonyra ki tudnak költözni a Riviérára, és olvas, rengeteget, életszagú filozofikus gondolatai vannak, tudja, hogy merről kell nézni egy verset, tudja, hol festett Monet, és hogy hol veszett a habokba Shelley, zenei átiratokat készít, ahogy egy zeneszerző hogyan írná meg másik zeneszerző munkáját, magát mégsem tartja sokra, senkinek, taknyos gyereknek érzi magát. Tisztában van a saját férfiakhoz is fűződő vágyaival, de nem gondolta, hogy valaha kiélhetné, és nem is igazán vágyott rá, hogy megélje.

Elio mindenről gondolkozik, minden alapján feltételez, és erről hoztam egy szuper idézetet, olyan igazi felnevetőset, és az emberi elme kreativitásán megdöbbenőset:

Olivernek négy különböző személyisége van attól függően, milyen színű fürdőnadrágot vesz fel. Azáltal, hogy tudtam, mikor mire számíthatok, sikerült némi előnyhöz jutnom. Piros: merész, öntörvényű, rendkívül felnőttes, mogorva, már-már nyers – a legjobb elkerülni. Sárga: élénk, vidám, -tréfás, de tüskés is egyben – nem érdemes túl közel kerülni hozzá, bármelyik pillanatban pirosra válthat. Zöld, a legritkább: alkalmazkodó, tanulékony, beszédes, jókedvű – miért nem lehet mindig ilyen? Kék: amikor azon a délutánon az erkélyről a szobámba lépett, amikor megmasszírozta a vállam, amikor felvette és mellém rakta a poharat.

És igazából minden egy, kettő, vagy a közös gondolati síkon történik. A könyv egy jelentős része a kettejük közti hallgatásról ír, amik a fiatal tapasztalatlan, első szerelem kedves kis botlásai, butaságai élénkítenek fel, amitől őszinte és igazi lesz az egész. És a közös világban, gondolati síkban nem kell beszélni, lehet érezni egymást, sokkal jobban, mint amennyire kifejezhető volna.

Elmosolyodtam, nem annyira a javaslaton, mint inkább magán a húzáson. Azonnal elkapta a mosolyomat. Sőt vissza is mosolygott, szinte önmagán gúnyolódva, hiszen tudta, ha elárulja, hogy tudja, lelepleztem, az felér egy beismerő vallomással, de még ennél is roszszabbul jönne ki a dologból, ha az egész trükkjét letagadná, amikor pedig az ő számára is világos, hogy átlátok rajta. Mosolygott tehát, ezzel mutatva, tudja, rajtakapták, de van elég sportszerű ahhoz, hogy ezt ne tagadja, és mindezek után is szívesen menjen velem moziba. Teljesen felvillanyozódtam.

És ilyen az egész könyv stílusa. Hosszú, de gyorsan olvasható mondatok, amilyennek az olasz mamák mondatait képzeljük, gyakran ír olasz mondatrészeket, főleg indulatszavakat, amiket megismétel fordításban, szintén hangulatkeltő, nagyon, ami könnyen beránt, viszont nehéz volt visszakerülni a szövegbe, ha letettem már egyszer.

Emellett az egész közeg nagyon művelt, maga az írói elbeszélés is, és a karakterek is annak vannak ábrázolva, hisz egy tudós érkezik egy tudós házába, ami a történet alapvető közege, és Elio is nagyon olvasott. Folyamatosak a Dante utalások a könyvbe, és azt állítja az olaszokról is, hogy Dantét, Homéroszt és Vergiliust mindenki olvasott, amit ebből a könyvből nézve én el is tudok hinni.

inferno.gif

Elég jól tálalja a szexualitás témakörét is a könyv abban, hogy nem prűdködik, sőt. Kifejezetten merész és szimbolikus, ahogy egy ilyen művelt könyvhöz illik. Egyszerre emeli fel az együttlétet:

Mintha váratlanul szétoszlott volna közöttünk valami, hogy egy pillanatig eltűnjön a köztünk lévő korkülönbség; két csókolózó férfi voltunk csupán, sőt mintha még ez is elpárolgott volna, lassan úgy éreztem, nem is két férfi vagyunk, csak két élőlény. Tetszett ez a pillanatnyi egyenlőség. Tetszett, hogy egyszerre vagyunk idősebbek és fiatalabbak, ember és ember, férfi és férfi, zsidó és zsidó.

és a következő bekezdésekben, oldalakban tud arról beszélni, hogy fájdalmas, beszél az önutálatról, és arról, hogy átlényegülünk, és valami visszafordíthatatlanul megváltozik az együttlétben. Elio testéből és lelkéből éljük át az aktust követő napot, és nem ideologizálja a helyzetet, amit követendőnek tartok.

dica.gif

A kedvenc részem: Alapvetően nagyon sok olyan mozzanat volt, ahol beleéltem magam a könyvbe, és magával vitt, de az Apa nagyon kedvenc karakterem, így őt szeretném kiemelni, meg talán a kis patrióta pillanatokat Eliótól Shelleyről, Monetról meg a Szent Kelemen Bazilikáról.

Igazából nagyon ajánlom a könyvet mindenkinek, mert nagyon szórakoztató, eltalál valami nagyon emberit, és szexualitásfüggetlent, és mert mind akarunk néhány napot a csodálatos olasz Riviérán, megtalálni ott az igaz szerelmet, és megismerni a legnagyobb egységet. ;)

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Athenaeum kiadónak, hogy elküldte nekem recenzióra ezt a könyvet. Én ennyi lettem volna mára. Hamarosan érkezem a következő tartalommal.

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. :)

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

A bejegyzés trackback címe:

https://melegkonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr913613623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.